A fejemet ráztam. Ő pedig ezt megelégelte válaszul.

- Miért nem sikerült megkapnia?

- Mert én nem hagytam - hajolt az ágy széléhez, ahol a lábaim hevertek és olyan mélyen nézett a szemeimbe, mintha most éppen az ördögök királyát látná bennük. -        Nem hagytam, hogy egy könyvekkel teli kartondoboz zuhanjon a fejedre! Nem hagytam, hogy agyon nyomjon a gitterbox! Nem hagytam, hogy az az undorító féreg a tranzitjával halálra gázoljon téged! Azzal, hogy a lelkedet átültettem egy egészen új testbe és megvédtelek annak a mocsoknak a karmai elől, az én sorsom is beteljesül! Ezért akarták odafent, hogy az őrangyalod legyek, ami legyünk őszinték, piszkosul nehéz munka! Elvégre két generáció már elveszítette a harcot Lucifer ellen! Én nem akarok! Mert a sorsom, az hogy megvédjelek téged Lucifer és annak kárhozott ivadékai ellen!

            A dilemmámon többé kevésbé segített az, hogy Fábrel olyan hihetően meséli a történetet. Nem is tudom, kihez vagy mihez hasonlítsam, amikor már olyannyira magyaráz, hogy a nyakán szemlátomást még az ereket is látom, pedig azt nem könnyű, mert a dzseki gallérja nagy ívben öleli körbe. 

- Most mi lesz? - tettem fel a kérdést, pedig váltig állítom, nem hittem el egy szavát sem. 

- Most...csak...akkor kaphatod vissza az igazi tested...ha teljesíted Lucifer tíz parancsolatát!

Néhány pillanatig bambultan pislogtam azokba a támadni készülő tekintetébe s már olyan szinten az ágyam fölé hajolt, szinte csoda hogy nem hasalt az ágyékomra. Na, az már oscar díjra alkalmas jelenetet érne!

- Ne lopj, ne csalj, ne... - kezdtem sorolni, de hogy is lehettem ilyen hülye, amikor magam is jól tudtam, ha már Lucifer, akkor lehetőleg ennek éppen az ellenkezőiről lesz szó! Meg persze Fábrel is a feje fölé kapta a kezeit és vadul kalimpált, mintha levegőért kapkodna.

- Ökör, nem az igazi tíz parancsolat! - magyarázta, egészséges feszültséggel az arcán. - Luciferé. Ennél. Sokkal. Durvább.

Hogy miért érte meg ezt most szótagolni, nem tudom, de a látszat azt sugallta, hogy még Fábrel sem szívesen beszéltróla. 

- Miket tartalmaz? - kérdeztem, de valahol sejtettem, hogy ezekről nekem nem fog beszélni. Így is lett! Hogy ki tudom már következtetni a dolgokat, nem?

- Nem sorolhatom fel, mert ha előre tudod őket, a próbatétel úgy érvénytelen és a lelked máris Luceferé! - hadarta, mintha egy társasjáték alapszabályain vitatkozna velem. 

- Ez faszság! - legyintettem, kimutatván ezzel, hogy mennyire nem hiszek ebben az egész hülyeségben, ami azonban csak fokozta Fábrelben a feszültséget. - Amúgy is, mi arra a garancia, hogy az a Lucifer, nem öl meg, ha végigcsinálom?

           Itt most azt kívántam, hogy bár meg sem szólaltam volna. Komolyan, nem értem magamat, hogy lehetek ennyire kishitű, talán a túl sok fantasy filmek hatása, hogy már egyre kevésbé hiszem el a különös dolgokat, amelyek körülöttem történnek. 

          Fábrel gondosan megkerülte az ágyat és odajött, fölém hajolt de annyira, hogy az arcomon éreztem a hajtincsei letöredezett végeinek a csiklandós érintését.

- Csakhogy tudd - kezdte, fojtott méregtől eltorzult hangján, ami ezidáig a legrekedtebben hangzott. - A lakótársad az életét vesztette abban a karambolban, amit te ép lélekkel megúsztál! Jelenleg Netti, akit ugyebár te jól ismersz, a barátja holttesténél sír! Te meg itt vagy, öledben a lehetőséggel, hogy megmentheted az életed! Van még kérdésed, kedves Rent Krisztián?

      Emlékeztek még a jéghideg pengére, ami legutóbb akkor hatolt belém, amikor eszembe jutott, az a borzalmas karambol? Akkor most, annak a háromszorosát képzeljétek el, amint ismét belém vállyák és még meg is forgatják a szívemben. Nyelni, szólni, mukkanni, fingani sem bírtam. Dani meghalt. A büdös francba, tényleg! 

        Amikor erőt merítettem, - talán a dühből - s határozottan felemeltem a tekintetem, Fábrel gonoszul sötét szemeibe néztem, már tudtam mit higgyek. Kihívóan felszólaltam.

- Nincs! Azaz van! Mi az első próba