Nekem is vegyes érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Örülök, hogy te végre megtaláltad önmagad és megszabadultál a pár évvel ezelőtti "erőltetettségtől", és ez már az írásaidon is látszik. Azóta sokkal jobban, kifejezőbben, emberközelibben írsz.
Amit a magánkiadókról írsz, csak részben igaz. Valóban van sok tehetségtelen, önjelölt író és tényleg "bármit" kiadnak. De mi van azokkal, akik esetleg tudnak írni, de nincs más lehetőségük a kiadásra? (mint például én/mi) Mi van, ha ez az egyetlen módja annak, hogy eljuttassák írásaikat az emberekhez? Sokkal jobb lenne persze egy olyan világban, ahol ha egy író valóban jót ír, megkeres egy kiadót és eséllyel indul ... de valljuk be, manapság ez nem túl gyakran következik be!

Válasz

A legfontosabb lemaradt: Én így gondolom, tehát ez csak az én véleményem.

Válasz

Amit a magánkiadókról írtál, azzal teljesen egyetértek. Én nem is annyira az írójelöltet, az írni szerető vagy akaró embert hibáztatnám, hanem őket. Ha nem lennének, és megmaradna az az elenyésző számú kiadó, akik a nekik tetsző műveket - melyekben értéket látnak - jelentetik meg, amiért fizetnek(!) is a szerzőnek, máris letisztulna a kép, kihullnának az önjelöltek. Az irogatók, hogy úgy mondjam. Megmaradna az a réteg, akiknek valóban helye van az irodalomban. Ez véleményem szerint is felfogás, hozzáállás kérdése. Ha eljut arra a bizonyos szintre - ennek a szintnek az értelmezését máshogy látjuk, de ez nem gond -, bármelyik írni szerető vagy akaró embernek helye van ott.

Én is közéjük tartoztam. Akik a negyven percnél kezdték volna a futást. Miért baj ez? Aztán rájöttem, hogy még csak cipő sincs rajtam. Szerintem a vállalkozókedvvel nincs semmi baj, a versenyszellem, a csak azért is megmutatom, velünk született tulajdonság. Ha képes vagy lehiggadni, mérlegelni, újragondolni, újrakezdeni!, miért ne járna neked is egy esély? Ne azt kövezd meg, aki ott tart, ahol te is jártál már valószínűleg. Neked is el kellett jutnod arra a pontra, azt írtad. Tehát nem voltál minig ott. Soraidban csalódottságot, dühöt érzek, ami szerintem érthető. Csakhogy úgy vélem, pont abba nem akarsz belemenni, ami a probléma valódi forrása. Bár fene se tudja, ha nem lenne kit elcsábítani, nem élnének meg a csábítók sem. Nem azt mondom, hogy kezdj hadjáratba, pont ellenkezőleg. Hagyni kell a fenébe. Őket is és a negyven perceseket is. Foglalkozz magaddal. A saját céljaidnak élj, azokat érd el. Ha valóban azon a szinten lennél, amit én fordulópontnak érzek, nem vagdalkoznál. Fölösleges. Ha megmaradnak, megmaradnak. Valószínűleg meg fognak. Dűhítő, és? Találd meg azt a közeget, ahova ők nem juthatnak be. Akkor kiadhat száz könyvet is, te azzal az eggyel, amit kőkemény munka és megannyi szenvedés árán megalkottál, fényévekkel többet tettél az irodalomért.

Válasz

Kettős érzelmeim vannal ezzel az írással kapcsolatban, pedig nem lenne, ha óvatosabban fogalmazna.
Az hogy számodra ezt jelenti az írás, az alkotás öröme, az jó, tiszteletben tartandó, és valóban ötletes a kiindulási példa.
Amire céloznál, (magánkönyvkiadás) azzal csak részben értek egyet, ezzel az eljárással az egyetlen baj a türelmetlenség - szerintem - de itt még mindig véleményről van szó, és én elfogadom a tiédet.
De! Mikor szóba kerül az, hogy hol kezdődik az jó író, vagy az irodalom szentségéről írsz, kvázi jelezvén, hogy ez lenne az irodalom, amiről írsz, nos, nekem akkor jönnek elő a kettős érzelmeim.
Az irodalom az irodalom tudomány által meghatározott, ennél fogva semmiképp sem szubjektív jelenség. A lektűr szórakoztatni hivatott, a szépirodalom pedig lényegesen komplexebb, mint amit itt leírtál. Hogy érzékeltessem, vannak emberek, akik abból doktorálnak, hogy ilyeneket elemeznek, ráadásul még véletlenül sem szubjektív szempontok alapján.
Azért megismételném, amit írtál tetszett, a véleményed tiszteletben tartom. Írj sokat, ha örömöd leled benne! :)

Válasz

Én azért eszek, hogy ne legyek éhes.-:)

Válasz

Az a szép benne, és azért csábít az írás, mert mind benne van, amiről írtok.A magányosság éppúgy jellemzője, mint az, hogy megmutassuk másoknak. Tibor az elsőre szavaz, én is, de ez a pár sor nem csak erről szól. Ennek a lényege, hogy most hogyan érez. Ez változhat, alakulhat, mint ahogy a személyiségünk is folyton ezt teszi. Az is lehet, hogy mélyebben elindul abba az irányba, amit képvisel, az ihletett írót, költőt, de az is lehet, hogy nem. Annak oka van, hogy ki melyik utat érzi közelebb magához. Mert az ezt megelőző dolgok nagyban befolyásolják. A csalódás, és az, hogy nem ott vagyunk, ahol lennünk kéne, megváltoztatják a hozzáállásunkat.
A szöveg hasonlattal indít, ez nekem tetszik, elgondolkodtató, hogy ki hol lép be az 'irodalmi életbe'. Itt viszont már szerepek vannak, és választhatunk. Más ossza ránk, vagy mi válasszuk ki a jelmezünk. És ha valakinek ezek nélkül is megy, az nagyon szerencsés.

Válasz

Azért eszünk, hogy jóllakjunk, vagy az evés szeretete miatt? Örök kérdés. Én az utóbbira szavazok. :)

Előzmény

Válasz

"Tudniilik az, hogy nem kezdek el írni azért, hogy elolvassák, és "Jaj de jó lesz". D e azért sem, hogy megbotránkoztassam, a népet vagy elgondolkodtassam,"
Ezekkel a sorokkal nem értek egyet mert akkor öncéluvá válik az egész. Olyan mintha egyedül ping-pongoznék, vagy futbaloznék, vagy sakkoznék.Az irás mértékegysége aközlés, értékmérője meg az olvasottságl

Válasz