Békés csend borul Búzakalász falura, mikor Hegedűs magára veszi szakadt dzsekijét, és felül kerékpárjára. Még látszanak a nap sugarai, már amennyire a hetek óta tartó köd ezt engedi, ezért alig múlhatott négy óra, mégis késő esti hangulat borul az utcára. A férfi lassú mozdulatokkal halad a repedezett szélű úton, az elszórtan elhelyezett, sárgás fényű lámpák alatt, és átadja magát egyik kedvenc elfoglaltságának. Be-bepillant a kerítéseken, amik mellett elgurul, közben pedig azon gondolkodik, vajon mit csinálhatnak a gazdáék, hogy ilyen kihalt a főutca. Hegedűs sok mindenkit ismer, ami nem csoda egy ekkora helyen, de egészen egyedi hangulatot ad a biciklizésnek. Minden ház előtt fel tudja sorolni azoknak a nevét, akik benne laknak. Sokszor nem is személyesen a lakókat ismeri, csak szüleiket, nagyszüleiket, mégis úgy érzi, közvetlen kapcsolat köti hozzájuk.

Elképzeli, amint nyikorgós bicikliken, meg traktorokon hazaérnek a férfiak a földekről, aztán leparkolnak a házak mellett, és besietnek a lakásba. Odabenn a gazdasszonyok finom sült oldalassal, nyúlpörkölttel vagy éppen halászlével várják a megfáradt munkásembereket. A vacsora után kezdődik az igazi szórakozás. A falu idősebb lakói behúzódnak otthonaik melegébe, kiengedik a kutyákat, hadd fussanak egyet a kertben, ők maguk, pedig leheveredtek az ágyaikba, az Önök kérték legújabb adásának idejére. A férfi sosem értette ezt a fajta életet, de az ilyen pillanatokban, mikor még a legyek sem foglalkoznak vele, mégis irigykedni kezd. Szokatlan ez az érzés, és nem is tart soká, de szívfájdító.

Hegedűs lassan tovább halad, rákanyarodik az uniós pénzből épült, két év után már repedező bicikliútra, és hamarosan eléri célját. Ahogy a falu fiatalabb lakói, a férfi is a község központjában, a templom és a tanácsháza között lévő, "Borotvált birka" nevezetű kis kocsmába tart. Ő maga már jócskán túl van a rakoncátlan korosztályon, de a hozzá hasonló korúaknak is remek szórakozás az esti iszogatás. A hangulat mindig ugyanolyan, garantáltan családias. Guriga, a csapos fürgén szolgálja ki vendégeit, az idei gyártású pálinkát osztogatva. Nem is kér érte sokat, csak hogy éppen legyen rajta némi haszna, amiből elláthatja otthon a jószágokat.

Mióta tavaly az ÁNTSZ bezáratta az utca túlvégén lévő, "Ücsörgő, ahogy az ég rendelte" nevű bisztrót, nincs igazi verseny a vendégekért. Guriga a falu csaposa, így ő maga szabhatja meg az árakat, és hogy mi menjen a televízióban. A kocsma kopott műkővel kirakott padlója közepén ugyanis két nagy készülék áll, egymásnak hátat fordítva. Néhány éve szerelték be őket, amikor a foci világbajnokság kezdetén gond volt a legtöbb antenna vételével. Guriga olyan jól keresett abban az évben, hogy még a két, nagyvárosiasan "lapos tv"-nek emlegetett szerkentyű is bőven belefért az otthoni három disznó, két ló meg négy gyerek eltartása mellett. Azóta a helyzet sokat változott, de egy dolog állandó: Guriga törhetetlenül osztja az italt.

Mi is lenne egy faluval kocsma nélkül? Elképzelhetetlen a kép mindenki számára, de különösen igaz ez Hegedűsre. A bozontos szakállal megáldott, skandináv-szőke férfi pontos ütemezéssel érkezik az italozás helyszínére. Biciklijét kitámasztja a több tucatnyi másik mellé, majd betér a tömény alkoholszagtól bűzlő csehóba.

– Jó estét, cimbora! – kurjantja a csapos, és többen társulnak is hozzá, bár leginkább csak egy intés erejéig. Egy ilyen helyen, akit nem ismernek, az bizonyosan turista, ezért nem meglepő a köszönés. Az pedig, hogy a legtöbben csak kézmozdulattal veszik tudomásul Hegedűs megjelenését, az ismeretségük közben eltelt években tanúsított munkakerülésének tudható be.

A férfi már hozzászokott ehhez a fogadtatáshoz, ezért egy biccentés után odaballag a pulthoz, és leül a szokásos helyére.

– Még húsz perc a meccsig – jegyzi meg Guriga, miközben kiteszi a megszokott konyakot, illetve söröskorsót a férfi mellé. Jól tudja, hogy nem a Gyöngyös-Újpest meccs kedvéért van most tömeg, de azért örülne, ha valaki vele nézné, ezért pontos időközönként bemondja a hátralévő perceket, ezzel megteremtve a várakozás hangulatát.

– Köszönöm – szól Hegedűs. Kezébe veszi a kisebbik poharat, és bólint. – Jól mérted, mint mindig.

– Hadd tudjam már, mit iszol – kacag fel a csapos. Felkap egy koszos rongyot, amivel az imént még a pálinkafoltos tölgyfa pultot söpörte, és azzal kezdi szárítgatni a csöpögtetőn lévő poharakat. Hegedűs éppen ajkához emelné mai első konyakját, mikor kivágódik az ajtó. Egy koszos munkásruhát viselő fiatal nő ront be az ivóba, hóna alatt egy rózsaszínű bundás gyerekkabáttal. Sűrű lihegés közepette, térdére támasztott kezekkel áll meg, pont a monitorok mellett. A csehó társasága összesúg, és amolyan ütemszerűen mind belekortyolnak italukba, kivéve a meglepetten pislogó Hegedűst.

– Már ő is ide jár? – kérdi halkan, mire a csapos megrázza a fejét.

– Melódia nem iszik – közli. – Ő beszél.

A nő előkotorja farzsebéből kendőjét, hangosan belefújja orrát, majd a legközelebbi asztalhoz siet, és felmászik rá a részegek álmát alvó Gergő bácsi mellé.

– Figyelem! – kezdi Melódia. Vékony hangja belehasít az alkoholtól kábult fülekbe. – Kell nekem egy sofőr, azonnal! Vagyis nem nekem, a Kántor Julisnak. – Az említett lány apja, Kántor Pál értetlenül húzza fel szemöldökét. – A kis Vékony, a tengerentúli malac beteg, orvoshoz kell vinni. – Az apuka megnyugodva fordul vissza a képernyő felé. Úgysem szerette azt a telhetetlen jószágot.

– Ivás után nem lehet vezetni – közli, és gondolatban már tepsiben heverve látja az állatot.

– Hát mondtam, hogy részeg sofőrt akarok?! – kiáltja Melódia, és nagyot dobbant. – Van, aki még nem ivott?

– Az első, aki belép, csúnyán pórul jár – jegyzi meg Guriga cimborájának. Hegedűs nem igazán érti, miről van szó. Az utóbbi időben mindig álomra szenderült, mielőtt a nő felbukkant volna, így nem emlékszik, hogy minden héten akadt egy hasonló előadás. – Múlt héten a Kakas Ferit rángatta el Gyöngyösre egy köteg papírért, előtte meg a Babér Lujza néni vitte a városba, talán bugyogót venni – meséli a csapos. – Az ég óvjon tőle, hogy kiszemeljen.

Mintha csak Guriga szavaira reagálna, egy fiatal fiú emelkedik fel az ivó hátuljában.

– A Hegedűs az imént jött – szól gonosz vigyorral az arcán. Minden szem a bozontos szakállú férfira terelődik. Hegedűs lepillant a konyakra, majd a nőre, és egész arcát takaró szőre alatt, mintha mosolyra húzódna a szája.

– Te ott! – kiáltja Melódia. – Le azzal a pohárral, feladat van!

– Azt ugyan nem – motyogja a férfi és szájához emeli az italt.

– Meg ne próbáld! – fenyegetőzik Melódia, ám Hegedűs egyetlen hajtásra kiissza a konyakot. Melódia felbőszülten vetődik le az asztalról, már rohan is oda hozzá.

– Az anyád térde kalácsát, hát mit szórakozol, amikor baj van?! – visítja, és mielőtt Hegedűs felfogná, mi történik, már mellette is terem. Egyik kezével a férfihez tartozó göndör, zsírtól ragadós hajba markol, másiknak ujjait pengeként előre szegezve céloz a szakállnak.

– Te meg mi... – Hirtelen négy vékonyka ujj szalad Hegedűs szájába, hogy a férfi döbbenten pislogva hallgat el. Melódia tapasztalt mozdulattal hatol egészen a mandulákig, majd ahogy kirántja kezét, a konyak és egy komoly adag vacsora is követi.

Hegedűs térdelve borul a földre, és két kézzel törölgeti szakállából a gusztustalan darabkákat, a csehó többi vendége pedig elképedve nézi őket. Mindenki gondos figyelmet fordít rá, hogy egy pillanatra se tátsa ki a száját, és feltűnő rendszerességgel kortyoljon az italába, pedig vagy három méternyire vannak a megbolondult nőtől.

Melódia alig múlhatott húsz, de mivel anyja halála előtt kijárta az egyik budapesti gimnázium majdnem minden osztályát, mégiscsak egyfajta képzett nő tekintélyével rendelkezik a faluban. Egy személyben ő az árva, akit óvni kell, és a tanult nő, aki megoldja, ha baj van. Ezek a tények állnak szemben szokatlan személyiségével.

A nő felkapja a csapos rongyát, és kezét törölgetve pillant le mai áldozatára.

– Én feltakarítok, te meg addigra hozd ide az autódat. Ne is próbálj hazudni, tudom, hogy van egy zsigulid – közli, aztán a csaposra néz. – Adjál neki rostos narancsot öblögetni.

– Te őrült perszóna! – kiáltja Hegedűs. Mély, öblös hangja még a torkát kaparó ízek ellenére is keményen cseng.

– Az lehet, hogy megőrültem, de hogy nem hagyom megdögleni a Vékonyt, abban biztos lehetsz – hadarja Melódia. – Na, talpra, vagy a térdedig nyúlok a szádon!

– Rég nem ütöttem meg nőt, de te feszíted a határt. – A férfi felegyenesedik, és már nyúl is a sörért, hogy kiöblítse torkát. Ekkor Melódia kezéből elrepül az egyre koszosabb rongy egyik vége, megcsattan a korsó oldalán, és azonnal oldalra is borítja azt. A sok drága, finom sör kiömlik a pultra mind Guriga, mind Hegedűs arcára rémült kifejezést hozva.

– Hát mit csinálsz, te lány?! – szól közbe a csapos, ám a rongy ezúttal végleg elhagyja a nő kezét, és az ő arcán landol. Gurigát innentől jobban lefoglalja, hogy a csap alá nyomja arcát, mint bármilyen vita.

– Na, mit állsz még ott? Megyünk, vagy mi lesz? Nem érünk rá, súlyos infekció okozata van folyamatban! – magyarázza Melódia. A falusiak már ismerik ezt az állapotát, és lassacskán Hegedűs is saját bőrén tapasztalja. Amikor Melódia elkezd furcsa szavakkal beszélni, akkor már itt a baj. Perceken belül jönnek az értelmetlen mondatok, és ha még tovább hagyják tétlenül, akkor olyan toporzékolásba kezd, amire hasonló korú embertől még sosem volt példa. Hegedűs lassan, de láthatóan megtörik a gonoszul csillogó kiscicaszemek pislogása, és a túl sok információ alatt.

– Hohó! – kapcsolódik be újra a csapos is a társalgásba. – Nem úgy megy az, ezt most ki fogja kifizetni? Mert innen ugyan fizetés nélkül nem mentek el! – Hogy cimboráján próbál-e segíteni, vagy előtört a smucig oldala, azt nem lehet biztosra megmondani, ám a nő figyelmét sikeresen elfordítja.

– Úgy?! – sikolt fel Melódia, és nagyot dobbant a lábával. – Hát a Vékony a Kántoréké, én meg ügyvédi jogállásban járok el a Julis mellett, szóval rajtuk hajtsd be a jussod.

– Hogyne, majd két italt fizetek azért a büdös dögért – háborog a kocsma túlvégében Kántor Pál. Melódia megindul felé, mire a másik rögtön jelzi, hogy valójában a fizetést tényleg elintézettnek lehet venni.

Melódia ezután szótlanul indul a felmosó felé, és mire visszatér, mindenki megnyugodott. Hegedűsnek már csak hűlt helyét találja, a tömeg pedig halk sustorgással lép tovább a nap következő pletykájára.

Hegedűs kellemetlen szájízzel indul hazafelé, pedig kapott egy pohár narancsos üdítőt is a Kántorék számlájára. Évek óta nem kóstolt hasonlót, és mintha csak még jobban felerősítette volna az előző ízt. Minden férfiúi becsülete elveszett ezzel a jelenettel, ám ha kezet emel erre az őrült nőszemélyre, biztosan sokkal rosszabbul jár. Így maradt a meghunyászkodás az erőszakos perszónával szemben, annak teljes tudatában, hogy ha akárki emlékezni fog a jelenetre, élete végéig hallgathatja.