A szatmári hid alatt 6.

            Vegyes érzelmekkel  vártam a következő napi találkozót Éva apjával. Vártam azért is, mert sokat reméltem töle , például hogy áldását adja ránk ha esetleg, ha össze akarunk házasodni. Úgyanakkor féltem is mert, nem tudtam, hogy mire számiítsak tőle. Ráadásul azt sem tudtam hogy miről lesz szó közöttünk. Teljesen elvesztettem a fonalat és a jó, és legrosszab gondolatok között  ingáztam, az elkövetkező húszonégy órában. Egy cseppet sem volt kellemes, ezért olykor arra gondoltam, hogy vagy most azonnal kell találkozzak vele, másszor meg elnapoltam volna , akár egy héttel is. 

            De az ídő nem állt meg,  telt nyugodtan a maga a módján és hamar el is jött a másnap délután. Meg változott az idő is, hűvös szelek váltották fel az augusztúsi nyarat, és elkezdett esni az eső is. Na,  ebből sem lesz kerti parti, jelentettem ki magamnak miköben, az Éváék háza felé közeledtem. Néhány ház lehetett még amikor az ablakban,meg láttam  Évát . Már várt, és  én meggyorsítottam lépteimet.

             Mikor bementem a házba és illedelmesen köszöntem mindenkinek , megpróbáltam felmérni a hangulatot , hogy mire is számithatok. Szoritotta őket az idő és, és ezért  aztán a papa,  azonnal  rátért a tárgyra  és kész tények alé állított. De előbb kiküldte lányát és feleségét a szobából

- Azt hiszem hogy tudod, hogy mi ki akarunk vándorolni, és ki is fogunk, de Éva szeretné hogy  te is velünk jönnél. Persze ehhez el kell venned  feleségül, úgyis már majdnem tizenhét éves, csak egy szülöi engedély kell hozzá, amit én meg is adok neki.  Hiszen látod milyen derék lány, és már úgy megyünk ki,  hogy ti, férj és feleség vagytok.  Ettől nagyobb bunkót, nem is kaphattam volna a fejemre, ráadásul ilyen váratlanul.Egy pillanat alatt végig gondoltam az utóbbi időszakot, attól az ominózus naptól egészen eddig a percig.

- Szeretem Évát! - mondtam dadogva.

- Tudom, mindent tudok, mert  a lányom  nekem mindent elmesélt. Ennél a mondatnál csúklani kezdtem annyira váratlanul ért, és feleségem is jóra való gyereknek tart,de ehhez neked el kell venned Évát felségül, még hozzá hamar, mert   sürget az idő.

- Gondolkodási ídőt kértem, amit el is fogadott , mert nem hitte ő sem hogy, egyből igent mondok. Itt meg szakadt a beszélgetés, és behivta feleségét és lányát. Derüs arccal jöttek be, és a  papa előadta hogy mit beszélt velem és mit válaszoltam.  A döntés joga nálam volt, anélkül hogy az apja, vagy az anyja a tudta volna hogy mi történt közöttünk az elmúlt nap. 

           Nem volt nekem semmi bajom  Évával, és én lettem volna a legboldogabb ember ezen a világon, ha Évat magaménak tudhatom, mint ahogy tudtam is. De a kivándorlást nem tudtam elfogadni, ezt még nem mondtam meg nekik , bár belül már lejátszottam magamban ezt  a meccset. Ígaz, úgy hogy elveszem Évát feleségül, és itt marad. Ez volt az én  variációm, amit nem mertem meg mondani nekik, félve  a reakciójuktól.

           Alig vártam hogy vége szakadjon a kinos beszélgetésnek, és hogy egyedül  maradjak Évával. Ő nem sejtett semmit de teljesen az édesapja befolyás alatt állt , és ez igy volt természetes, csak én nem voltam kész még a házasságra,  a magam tizenkilenc húsz évével. Ídőt kell nyerjek, hogy ők is meg emésszék hogy én nem akarok elmenni, hogy meg szokják a gondolatot, hogy a lányuk itt marad, és  ne görditsenek újabb  akadályokat,  az utunkban. 

           Aztán abbahagyták a meggyőzést ,és próbáltak visszaállni az eredeti kerékvágásba. Ez egész jól ment nekik, mert azt hitték hogy meggyőztek , ami igaz volt,  egészen  a lányuk elvételéig de azon túl, már ősszeegyezhetetlen volt az álláspontunk. Még beszélgetünk egy kicsit és a nap is kisütött.  Jól jött a ragyogó esti napsugár, mert elvitte a felhős gondolataimat, és hagyta hogy erőt vegyem rajta a vidámság. De csak kis ideig, mert a kivándorlás kisértete mindig visszajárt, hogy elrontsa jókedvemet.

            Hazaindultam, a kapuba még számoltuk a csillagokat, és  csókjainkat, de nem akaradzott hazamenni. Még legalább egy félórát töltöttünk a kapuban, miközben megkérdeztem Évát , hogy szólt -e a szeretkezésünkről, az apjának vagy az anyjának?

- Hát bolond vagy!- azt nem mondhatom meg nekik.

- És ha elveszlek és itt maradsz, abban benne vagy?

- Én talán igen, de az apám az egész biztos hogy nem.

- Akkor mit csináljunk ?

- Nem tudom !