A szatmári híd alatt 5.

            És most vártunk  türelmesen egészen addig , amig az édesanyja nem   kapott egy telefonhivást   az édesapjától , hogy nem túd haza jönni mert jó megy az üzlet,  és még marad egy napot.Ezt közölte velünk is az édesanyja. Úgyanakkor azt is mondta hogy ő most elmegy, egy régen nem látott barátnőjéhez, és hozzátette azt is hogy legyetek jók! Én ezt, gondoltam,  hogy mire értette, de Éva tudta is. Ezért aztán amikor elment, birtokunkba vettük a hálószobát. Nem a széles francia ágyat csak a kanapét, ami egy finom mintás  damaszt teritővel volt letakarva. Leheveredtünk, és egyre jobban elhatalmasodott rajtunk a szabadság különös érzete. Simogatni kezdtem ,  a haját majd lejjeb vonultam a nyakára és csókoltam fáradthatatlanul ,majd ajkam meg pihent az ajkán. Ekkor már önkéntelen mozdulatokat tett és, azt mondta akarlak, akarlak most akarlak! - mert  nem tudom hogy mikor lesz megint alkalmunk, és azt hiszem, hogy ez által is közeleb kerülünk egymáshoz, hogy többé sohase válhassunk szét. Ezt a megnyilvánulást nem tudtam, nem teljesiteni  és finoman a combja közé nyúltam  és igyekeztem és combjait eltávolitani egymástól. Nem kellett erőlködjek mert olyan engedelmes, és olyan engedékeny volt hogy, hozzá hasonlót mind addig  nem tapasztaltam.Kibontottam a bluzát és rátelepedtem forró kebleire és,  lassan óvatosan előkészitettem a behatolásra, s miközben behatoltam  azt sugtam a fülébe, hogy nem fog fájni. Azt hiszem mindkettem extázisba estünk mert nem  vettünk tudomást semmiről ,sem a múltról sem a jövőről , és legkevésbé  az esetleges következményekről. Csak ezekre a percekre koncentráltunk, csak erre figyeltünk, és én csak arra vigyáztam hogy neki jó legyen, vagy legalább is kevésbé fájjon. Szemét becsúkta, önkéntelenül megrándult a teste és majd megfeszültek az izmai és lassan elernyedt.

         Aztán később kinyította szemét, rámnézett elmosolyodott, és csak annyit mondott, nem is fájt.És én gyögyörködtem hamvas testének minden porcikájában majd csókra nyújtotta száját, hogy feloldódjon az együttlétünkbe. Később, lassan kezdte magára szedni azt a két a három ruhadarabot ami előzeleg viselt, azt kis szoknyát  blúzt,  és bugyit.

         Ideje volt összeszedni magunkat, és  kanapét is rendbe tenni. Aztán ujra kiültünk a lugas alá, folytatva azt amit , amit annak előtte itt kint csináltunk.

Aztán ujra szóba hozta kívándorlást. Én már majdnem elfelejtettem, de túl sok volt mára jóból, és ez nem maradhatott ki.

- Azt tudod , hogy apukám  ls anyukám is kedvel téged ?

- Nem, mert nem mondtad.

- Most mondom.

- És te  kedvelsz? - tettem fel a buta kérdést, azok után amin  már túl voltunk.

- Még kérdezed -talán nem bizonyitottam be neked?

- De igen , de hallani is  szeretném.

- Nem mondom.

- Akkor mondom én,  nagyon szeretlek.

- Ezt a pap előtt is kimered mondani?

- Miért ne merném?- és ha arra kerül a sor akkor ki is mondom.

- Ez aztán a bátor beszéd mondta Éva, és látszott rajta a megnyugvás, hogy nem csak "arra" kellettem neki.Én viszont komolyan elgondolkoztam azon, hogy hogyan tovább, ráadásul eszembe jutott hogy az apukája akar velem beszélni. Pillanatok alatt teljesen összezavarodtam, és nem tudtam volna meg mondani a nevemet sem ha hirtelen rám kérdezett volna valaki. De csak egy másfajta kérdés jött, Éva irányából.

- Hány éves is  vagy?

- Egy kis gondolkodás útán rávágtam hogy majdnem húsz.- igen mert közelebb voltam a húszhoz mint a tizenkilenchez. Nem sokára haza jött az édesanyja , és feltette az anyák által soha el nem múlasztott kérdést. Jók voltatok? -és mi kórusban válaszoltunk , hogy igen!