Menekülés Jeruzsálemből

 

Csodálatosan nyugodt, csillagfényes este volt. Olyan szikrázóan ragyogtak a távoli csillagok az égbolt sötét-lila bársony-drapériáján, mint megannyi ékesen ragyogó drágakő. Jeruzsálem ódon utcáján magas termetű, nemes vonású, királyi tartású férfi ballagott lassan-lassan hazafelé. Erősen a gondolataiba merült, mert az elkövetkező események nem-éppen vidám képeit látta lelki szemei előtt. Tudta, hogy a dolgoknak úgy kell megtörténniük, ahogyan az meg van írva.

Bábu vagyok,
általad létezem.
Bábu vagy,
én mozgatlak.

Önző vagyok,
a testedben élek.
Önző vagy,
a lelkemben laksz.

A szemed vagyok,
rajtad keresztül látok.
A szám vagy,
mely kimondja a szavakat.

Egy ember vagyunk.
A hazugságod az enyém is.

Ölök. Kétszer.
Kívülről őt, belülről magamat.
Hiányzik valami.

Csorgó nyállal néz rám,
könnyei hullanak,
hazudik a szeme.
Megcsókolnám.

Véget vetek ennek,
megölöm.
Könyörög.
Ha őt ölöm meg
magammal is végzek.

Vége lesz.
Kell, hogy vége legyen.

Csend.

Vége van.

Beleszerettem a pillanatba,
a TE és az ÉN-be.
A MI-be nem lehet,
álmos képzetek.

A forró tea gőzében
kámforrá válsz,
a köd sűrűjét
ezer darabra bontod.

TE vagy és ÉN nézlek,
vagy csak ÉN beszélek,
TE mosolyogsz.
MI-minden vagyunk.

Agyunkban a sejtek
ugyanazt susogják,
Ugyanazon a frekvencián
szólal meg a lelkünk.

Újra és újra átéljük
a szellemi tetőpontot.
Szeretkezünk nyilvánosan
és nincs szégyenérzet bennünk.

***

 

 

Barbara a nappaliban ült, hajában hatalmas sárga műanyag hajcsavarók, lábai az asztalon és épp vörösre lakkozta a körmeit, mikor fékcsikorgást hallott, majd pár pillanat múlva kivágódott a bejárati ajtó és John állt meg vele szemben. A férfi nagyon zaklatottnak tűnt, Barbarának fogalma sem volt, mi történhetett vele. Az inge gyűrött, nyakkendője kioldva lógott. A nő megijedt és felugrott, mielőtt a férfi elkaphatta volna.

- Mit csináltál te eszement liba?

 

 

 

 

                                        Két koporsó 71.

 

 

 

 

          A delegáció távozása után, lassan visszatért a tevékenység a normális menetébe, de tagadhatatlan , hogy egy kicsit megváltoztak a viszonyok, a munkatársak között. Ez természetes is volt mert mindenki tudott mindenkiről mindent, és senki sem vethetett a szemére senkinek semmit. Talán Emerencia lógott ki egy kicsit a sorból, annálfogva, hogy természetellenesen visszafogott volt, az elmúlt napokban.

A szikra

 

Az univerzumban nem volt ám mindig élet, nehogy azt hidd.

Nagyon régen történt, felesleges rágódni rajta, hogy milyen rég, az idők kezdetén szerintem elég kielégítő válasz. Szóval megjelent egy kődarab a semmiből, ami hírtelen, bármilyen külső hatás nélkül csak úgy felrobbant. Nem is gondolnád, hogy ennek a robbanásnak milyen pozitív energiája volt. Egyes helyeken ősrobbanásként emlegetik. Minden bolygón ez az energia indította be az életet, mármint azokon, amik az életfeltételnek megfeleltek.

 

 

Mindig úgy hitte, ha eljön érte a halál, lepereg a szeme előtt életének minden fontosabb mozzanata. Azonban semmi ilyesmi nem történt. Péter csupán jeges félelmet, magányt és csipetnyi megbánást érzett. A feje fölött lévő pisztoly csövének sötét nyílása akár egy éhes száj meredt rá. Szinte a vér is megfagyott az ereiben, a levegő bennrekedt a tüdejében, s megfagyott körülötte az idő. Egyáltalán nem állt még készen a túlvilágra, de tudta, hogy nincs menekvés, elkerülhetetlen a vég.

Májusi rövid összefoglaló

 

Kiábrándult a napfény a májusból.

De még az eső is kiábrándult.

Csak esik, mert nincs jobb dolga talán,

De az egészbe már ő is belefásult.

 

Ha itt vagyok, ott lenne jó.

Ott vagyok. Hát… mégsem.

Inkább leülök, mosollyal az arcon

S játszom, hogy ’ó, de szép az élet’!

 

De amúgy tényleg az!

Nincs értelme a panasznak.

Talán nem békés esténként,

A halk eső hangjára

Megtalálni az álmainkat?

 

/2013

7. fejezet

 

 

A hajnal első sugarai

 

 

Ne ijedj meg Grace, én vagyok, Josh…

 

 

Már sötét volt, mikor visszaértem Los Angelesbe. Leparkoltam a kocsit és egyenesen a nappaliba rohantam. Leültem a kanapéra, miközben a gondolataim össze-vissza cikáztak. Eldöntöttem, mit kell tennem, már csak azt kellett tisztáznom, hogyan. Bevehetnék altatót, van itthon, hisz az orvos a baleset után elég nagy adagot írt fel. Ez lenne a legegyszerűbb megoldás. Csak elaludnék, és többé nem ébrednék fel.

 

 

 

 

                                        Két koporsó 7O.

 

 

 

 

           Joachim szobájába érve, Emerenciát  kellemes hüvös és csend  fogadta, ami némi nyugalmat kölcsönzött neki, mert szerette volna hinni , hogy Joachim is lehiggad ,és még egy ideig eltudja  tussolni az egyre inkább elkerülhetettlenné váló szeretkezést -- amit rendkivűl óhajtott már-- ezért óriási erőfeszitésébe került , hogy máris oda ne adja magát ennek a kedves fíúnak, aki már láthatóan alig tudott magának parancsolni, érzésein úralkodni.

***

 

Másnap délelőtt tízkor ott álltak az Alabama Megyei Bíróság tizenötös tárgyalótermében, s a bíró szavait hallgatták. Natasha mélyet sóhajtott az ítélet kihirdetése előtt, Shane pedig gyengéden megfogta a kezét ezzel biztosítva őt arról, hogy mellette áll.

John McDonald önelégült vigyorral az arcán várta a döntést, és meg sem fordult a fejében, hogy veszíthet.

A bíró nagydarab, erős ember volt, aki szigorúan nézett végig a hallgatóságon.

 

Reggel James hangjára ébredtem. Lassan nyitottam ki a szemem, úgy éreztem, hogy tudnék még aludni. A behúzott függönyön keresztül beszűrődött a fény, szerettem volna tudni, mennyi az idő. Megfordultam és az órára pillantottam, már fél egy is elmúlt. Megláttam Jamest, a szobában járkált fel-alá, telefonált. Úgy láttam, hogy dühös, ideges valamiért arra, akivel éppen beszél.

Észrevette, hogy felébredtem, befejezte a mondandóját, letette a telefont, majd odaült az ágyra és kedvesen, halkan beszélt hozzám.

sugárfertőzött boldogságunk
leginkább az
emberi szenvedéssel
jellemezhető

az igazságot
természeténél fogva
nem tudod mindig
támogatni, csak
kiabálsz
becsukott szemmel
gyáván

 

mit szeretnél tőlem,
amit magadtól nem tudsz?

máshol a világban
megvesztegetett
gyerek szeretet
remegő ajkán a mosoly

 

ránk emlékeztet.

 

 

 

 

                                         Két koporsó 69.

 

 

 

 

           Reggelre, az édes pezsgő  ize egy kicsit megsavanyodott az asztaltársaság résztvevőinek a szájába,  de mindannyian tudomásul vették , hogy most egy kemény munkanap következik , ami nem enged meg semmi lazitást, mert az előző nap nem éppen a munkáról szólt. Elővették a papirokat tanulmányozták, megvitatták, elvetették megint elővették, kávéztak, megint tanulmányozták, dohányoztak.

Időutazók

 

A két jó barát, Jani és Fecó, egy csendes délutánon a munkától megfáradtan a kedvenc kocsmájukban beszélgettek legújabb találmányukról, az időgépről.

- Mégis hova menjünk vissza? -kérdezte Jani.- Melyik pillanatára vagy kíváncsi a történelemnek? Nézzük meg a világ teremtését, esetleg Jézust? Vagy verjük szájba Hitlert? Tán a jövőbe is mehetnénk, hogy megnézzük a nyerő lottószámokat.

- Az még várhat -szólt Fecó és az asztalon lévő almára mutatott.

 

Miért vagyunk boldogtalanok?

Sokszor, mikor sétálok az utcán, nézem az emberek arcát. Sokan egykedvűen néznek maguk elé, vannak, akik kifejezetten szomorúnak látszanak, és vannak olyanok is, akik láthatóan nagyon elgondolkodtak valamin, tekintetük a messzeségbe réved. Kevés olyan tekintetet látni, melyből sugárzik a derű, a jókedv és a vidámság. Általában fiatalok jellemzője ez.  Gondolhatnánk, hogy persze, nekik még nincsenek problémáik. Pedig vannak.

 

 

 

 

                                        Két koporsó 68.

 

 

 

 

 

             A zenekar szünetet tartott-- nem túl hosszú szünetet, de  a párttitkárnak, meg a telefonos kisasszonynak  egy örökkévalóságnak tünt , különösen azóta,  mióta a Helga szobájának  kulcsa a retiküljébe hevert. Szerencsére, a zenészek ujfent rázenditettek  és a párok is megindultak a táncparketta felé.Párttitkárék is elindultak,  de ott nem álltak meg, hanem átvágtak a táncparkettán, és   eltüntek a balfenéken, ami  a szálloda  feljárati lépcsőjéhez vezetett.

 

 

Péter egy bokor mögül figyelte, ahogy Petrosz és a számára ismeretlen, zakót viselő férfi beléptek a faházba. A két testőr az ajtón kívül maradt, s miközben egyikük szemmel tartotta a helikopterhez vezető lejtőt, másik társa őrjáratozni kezdett az épület körül. A tanár az ajkát harapdálva gondolkodott, hogy miként jusson közelebb. Zavarta, hogy Juliát sehol sem látta. Valószínűleg odabent volt, de a koszos ablakon át csak halvány körvonalakat tudott kivenni, főleg ilyen távolságból.

Sansa elszökik Sandorral a Feketevíz-öbölbeli csata közben, és ez a kis találgatás szerint örökre megváltoztatja a sorsukat. Messzi földek és önmaguk felfedezése várja őket. <hr> Fordítás. Az eredeti történet itt lehet megtekinteni: http://www.fanfiction.net/s/8315597/1/Beyond-the-Ice-the-Fire-How-Fragile-is-the-Heart

 

 

„Valamiféle ösztönnek engedelmeskedve felemelte a karját, és szelíden a kezébe vette a férfi arcát. A szobában túl sötét volt, így nem tudta kivenni a vonásait, de érezte a ragacsos vért és valami nedvességet, ami azonban nem vér volt.

Susan kiment, nekem, pedig szöget ütött a fejembe az, amit mondott. Ha terhes lennék, azt megérezném, biztosan megérezném. Ez a nagy idegeskedés, a fotósok, az, hogy egész nap alig ettem, az a sok minket bámuló ember, és a véres hús együtt váltotta ki ezt belőlem, ebben biztos voltam.

 

Susan kilépett a mosdóból, James, pedig ott állt nem messze, Diánára várt, kicsit közelebb jött, mikor meglátta Susant.

– Jól van? – James nagyon aggódott.

– Igen, most már sokkal jobban van.

Mindent a gyermekekért

Ott a város közepén.

Ahol minden összeér

Az elmúlt hétvégén

Minden szólt a gyermekekért...

Voltak, ott kicsi és nagyok…

Árusok, és színes programok.

És volt, még egy megemlékezés

Az elcsellengő gyermekekért

Szól a zene, volt is talán hangulat…

Holdfényben, „lámpás” lufik, mutassatok nekik utat…

Erről szólt a mostani hétvégénk…

Az élet megy tovább,eljött egy újabb hét.

 

 

 

Már a megismerkedésük is különös volt. A lány a parkban sétált egy őszi hajnalon. Szerette ilyenkor a céltalan bolyongást. Gomolygott a köd, laposak voltak a fények, és minden apró nesz sokszorosára erősödött. Nem gondolt semmire, csak átengedte magát a hajnal varázsának. Ekkor váratlanul, mintha a semmiből bukkant volna elő, megpillantotta a férfit. Egy öreg fa törzsének dőlve ült a földön, kezei az ölében, szemei lezárva. Valami mérhetetlen nyugalom áradt belőle.

 

 

Azt hiszem, a napokban megtörtént velem az, amire mindenki vár. Amit sokan úgy neveznek, szerencse, mások úgy hívják, csoda. Én az utóbbira szavazok, hiszen tudom, léteznek csodák, még ha sokszor nem is hiszünk bennük.

Az említett csoda úgy érkezett, mint derült égből a villámcsapás. Annak ellenére, hogy az utóbbi időben ritkán bújt elő a nap a felhők közül. Történt ugyanis, hogy rájöttem, nem vagyok ostoba, nem vagyok ütődött, és legfőképpen: egyáltalán nem kell bánnom, hogy megszülettem, ugyanis létezik a világban valaki, aki látja, amit én látok, aki érzi, amit én érzek. Ennél nagyobb csodát nem is várhattam volna.

 

 

 

 

                                        Szeretem...

 

 

                       Szeretem a vasárnap délutánokat,

 

                       az álmosokat , és a mozgalmasakat.

 

                       Mert szeretem a homályos  csendet

 

                       meg  hangos foci meccseket.

 

                       És szeretem az embereket ,

 

                       akik engem megkeresnek.

Szegénységről és gazdagságról

 

            - Apa, milyen érzés gazdagnak lenni?

            - Azt nem tudom, de azt elmondhatom milyen szegénynek lenni.

            - Akkor mondd el, légy szíves!

            - Rendben van, fiam. Képzelj egy domboldalt, amin egy út vezet fel. Nem kell nagyon meredeknek lennie, elég, ha csak kicsit emelkedik. Most képzeld el azt, hogy biciklin ül két ember, az egyik gazdag, a másik pedig szegény.

 

***

 

Shane Dawson végigrohant az elegáns galéria folyosóján és megkönnyebbülten sóhajtott fel, mikor megpillantotta Natashát és Saraht. Egy eldugott sarokban ültek, s látszott rajtuk, hogy elmélyülten tervezgetnek valamit.

- Jó napot, szépséges hölgyek! – lépett eléjük, s a két nő meglepődve nézett rá.

- Shane, hát te? – kérdezte Natasha. – Nem Lilly-re kéne vigyáznod?

- A titkárnővel rajzolgat az irodában.

- Baj van? – Natasha hirtelen szorítást érzett a mellkasában, furcsa érzés lett úrrá rajta.

 

James korán reggel ment el dolgozni, kikísértem a buszhoz, majd elindultam meglátogatni Mariamát a recepciónál. Szerettem volna beszélgetni vele egy kicsit. Megörültem, mikor megláttam, de úgy tűnt, valamiért nagyon le van törve.

 

– Jó reggelt Mariama! Hogy vagy?
– Megvagyok – válaszolta egykedvűen, rám sem nézve.
– Látom, hogy van valami bajod. Mi történt?

– Na jó, iagazad van… Sokat dolgozom, mint mindig, de jól vagyok, csak a tánc nem olyan, mint veled volt, most sokkal fárasztóbbnak élem meg.

***

     - Csak úgy otthagytad?! – dörrent fel a kapitány, s talán az egész sziget beleremegett a dühbe, melyet mély hangja szított.

     - Én nem látom a problémát! – értetlenkedett Norbert, aki rendkívül meglepődött a férfi felháborodottságán. – Ti is otthagytatok minket, szóval-

     - Igen, „Minket” – vágott bele Zsolt a férfi szavába. Az ő arcát is nyugtalanság öntötte el. – Érzékeled a többes számot?

     A két férfi már éppen készült volna lesétálni a Középkörről, mikor meghallották Norbert kiáltozásait a hátuk mögött.

 

 

Körülbelül két év telt el a Semmilyen szél nem kedvez annak… című önértékelő írásom óta. Ezalatt a két év alatt annyi minden történt, hogy ha én mindezt elkezdeném ide leírni, újabb két évbe telne, mire felkelek a gép elől.

Előrebocsátom, eszem ágában sem volt megint magamról írni, de a minap egy kedves ismerősöm megkért, írjam meg neki, mit jelent számomra a boldogság. Nos, én, mint kompromisszumokra hajlandó egyén, úgy döntöttem, miért is ne?

 

 

 

 

                                         Két koporsó 67.

 

 

 

 

            A  három pár élményszámba  menő tánca felpezsditette a vendéglő vendégeinek táncoslábú fogyasztóit, és néhány percen belül  megtelt a táncparketta táncolókkal . A sok táncolni kivánó ember láttán, a zeneker is feldobva érezte magát, és egymás után szebbnél szebb tangókat keringőket játszottak. Ilyenkor, a testek összesimulnak és azt szeretnék  elérni , ha csak igy ruhán kersztül is, de minél nagyobb felületen érintkezzenek, hogy az érzés, a vonzalom, a szerelem utáni vágy minél jobban teret nyerjen, az elszabadult érzelmeken.

 

Diána köszönés nélkül távozott, a többiek pedig a szállodába indultak. 

James szobájában aztán tovább beszélgettek Diánáról és arról, ami történt.

 

– Még mindig nem hiszem el – James leült a kanapéra.

– Most mit fogsz tenni, James? – kérdezte Missi.

– Szakítani fogsz vele? – szólt David, Missi ránézett mérgesen, majd James felé fordult.

– Ugye nem?– tekintetéből látni lehetett, hogy aggódik.

– Ez nagyon nem normális – mondta David.

 

Hetedik fejezet

 

- Yvetta olyan különleges… talán csak Violetta érne valamelyest nyomába, ő és én, művészek mindketten, ha másképpen is, de ez mégis összekötne minket… de Yvetta nála is csodálatosabb. Bátor, varázslatos… megértő. Más időben, más helyen… – kúszik keserű árny álmodó mosolyába – Meddő ábránd. Sosem tudnék fájdalmat okozni Christiannak. Nem is tettem.

Sose mutattam, mit érzek… vagy inkább, hogy miféle érzelmek kezdenek fellobbanni bennem.

 

 

 

                                       Két koporsó 66.

 

 

 

 

           Ki jobban , ki kevésbé, de mindannyian várták az estét , hogy megtörténjen a találkozás, jót vacsorázzanak , táncoljanak, és még egyebek is, ami belefér egy  ílyen protokoll estbe. Mert egy ílyen estébe sokminden belefér , ha kellő kreativitással van megáldva az ember fia, lánya. A szálloda és a vendéglő, a város legreprezentativabb épületébe volt, ami még egy koncerttermet is magába foglalt.

Egy eltévelyedett, komor
faragott kőszobor
díszes lelkét látva
dülledt szemmel léptem én hátra…
s fogtam a fejem nagyon, mert
a látvány agyon vert…

Miként más mulat,
ha jön a nem várt fordulat,
úgy nevetett rám a korlát,
mit az ember csak akkor lát,
ha már, mindegy, késő,
és üt, mint a véső,
ezért e fájdalom,
hát ezért fáj dalom…

Megjegyzés: Agyrázkódás után…

2012. augusztus

 

James és a többiek már vacsorára megérkeztek, úgyhogy együtt ettünk, Missi, Susan, Steven, David, James és én. Furcsa volt, hogy már sokadszorra eszünk így együtt, mintha közéjük tartoztam volna, befogadtak. Beszélgetni kezdtünk, kíváncsi voltam, mi van velük.

 

– Hogy vagytok? – kérdeztem őket.

– Szerintem jól fogok aludni, nagyon elfáradtam – mondta Susan.

– Na és te, hogy vagy? – Missi üde mosolyából sejtettem, hogy ő nem fáradt el úgy, mint a többiek.

ELVÁLASZT  DONÁT.

Szerelmes szók közt jött a gyöngyvirág,

...*Szeretlek, szerelmem...*,s igy tovább,

És szárnyam nőtt, már kicsi a világ,

Hogy átrepüljem hegyét s tavát.

                Szállva jöttek és ma csak emlékek,

                Felidézni őket nem lehet.

                Boldog hónapok és boldog évek

                Után eljött a fergeteg.

És a nagy fergeteg közepette

Küldtél egy szép iker orgonát,

*Igy maradjon szerelmünk örökre*

S beleirtad - * elválaszt Donát.*

                Utoljára elküldtél egy verset,

                Hogy, - *Szeretlek mindig tégedet,

                El nem foglak felejteni téged...*-

                Igy biztatott akkor képzeted.

                Igéz a szemed.

 

Álmodó gyerek voltál, - kis baba,

Amint jártál egykor suliba.

Ott találtalak, arcod nevet,

Rájöttem arra, hogy igéz a szemed.

 

Hat év telt azóta, mióta láttalak, -

Hogy én akaratlan szivembe zártalak.

Szivedben százféle arckép egybegyül,

Álmodó szemedbe kacérság vegyül.

 

Kerestelek, üldöztem a szemed,

Mely feldulta egykor szivemet.

És im tündért látok a kislány helyett,

Igéz a szemed, megől a szemed

Kedves Klubtársak!

 

Lassan kezd körvonalazódni egy könyvklub ötlete, amelynek keretében az Amatőr Írók Klubjával igen jó kapcsolatot ápoló E-book Könyvház és Kiadó könyveit (köztük a sajátunkat is)olvashatnánk és véleményezhetnénk. Erica már dolgozik a technikai megvalósításon, de ettől függetlenül a könyvek olvasását elkezdhetjük.

Tehát, aki szeretne olvasni és a Facebookon véleményezni, itt jelezheti. A könyvet pdf formátumban megkapja e-mailben, a kiadó Facebook oldalán pedig írhat róla jót és rosszat is.

 

 

 

 

 

 

 

 

                                    A

                              Szerelem

                              bajnoka

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Másnap reggel nem foglalkozott sem az iskolai tanulmányaival, sem a hamarosan közeledő vizsgáival, hanem a szerdai mérkőzése lebegett a szemei előtt. Így könnyedén el is szállt a kedd délelőttje, s már készülődhetett is a délutáni fociedzésre.

Egyetlen

Menni…enni…lenni…

Miközben másodpercek maradnak ki

Egy öntudatlan pislogással.

 

Egyetlen szív vagyok.

Mit kezdjek magammal?

Az egyetlen vagyok, aki értem magam

Mert az egyetlen voltam, aki érteni akartam.

 

Ki akarok bújni önmagamból,

És átölelni, ahogyan csak én tudom.

Üres vagyok. Ennyire ember nem lehet!

Csak az Egyetlenhez könyöröghetek.

 

Nincs már szívem?

 

18. fejezet

 

 

 

Lilly az utolsó könyvet is beletette a táskájába, majd behúzta a cipzárt, hátára tette a nehéz hátizsákot és elindult kifelé az osztályból.

- Kár, hogy már nem dolgozik itt a mamád – mondta neki az egyik kislány, miközben elhaladtak a második osztály terme előtt. A falon körös-körül a gyerekek által készített munkák díszelegtek.

- Igen, kár – vágta rá Lilly. – De anya nem is tanár igazából – rántotta meg a vállát.

 

 

 

 

                                        Két koporsó 65.

 

 

 

 

          Lassan lejárt a munkaidő, és mindenki igyekezett hazafelé, illetve a delegáció tagjai a szállodai szobáikba. Egy kicsit nyomottnak érezték magukat , mert a pálinka  kellemes bóditó hatása  még tartott , ami hozzásegitette őket a nyugott békés pihenéshez . A delegáció tagjai azért fontosnak tartották , hogy meglátogassák kolléganőjüket akit, ahhoz képest, ahogy a legutóbb látták, egész derűsnek és feldobottan találták szobájában.

 

Elaludtam James karjában. Megnyugtató érzés volt vele lenni, tudni, hogy nem esett semmi baja. Fogalmam sincs, hány óra lehetett, mikor felébredtem, ő még aludt. Összebújva aludtunk el, nem akartam megmozdulni sem, nehogy felébresszem őt. Néztem, ahogy alszik, és közben arra gondoltam, hogy mennyire szeretem őt. Pontosan nem is tudnám megmondani, hogy miért, egyszerűen csak így érzem, mintha a részemmé vált volna. Beleszerettem James Parkerbe. Milyen furcsa ez, most egyáltalán nem éreztem úgy, hogy különbözőek vagyunk, hogy két, külön életünk van, és azok mennyire különbözőek, az életünk kezdett szépen összeforrni.

 

 

Nem tudta, meddig feküdt ájultan, de mikor kinyitotta a szemét már sokkal világosabb volt, mint korábban. Péter óvatosan felült, majd megtapogatta a halántékát, ahol felsértették a bőrét. Szerencsére már nem vérzett a seb, ám sejtette, hogy csúnya látvány lehet a rászáradt vértől. De legalább már nem szédült, és a feje sem fájt. Fűszálak tapadtak a hajába, szeme alatt sötét monokli díszelgett Dieter ütéseitől, bár ezt Péter nem láthatta, viszont túlságosan is jól érezte.

Reggel a felkelő nap sugarai megcirógatták az arcomat, s ásítva mozdítottam meg elcsigázott tagjaimat. A nappaliban voltam, elaludtam a fotelban előző este. Álmomban nem jött Josh. Egyedül voltam és megint féltem. Ahogy beleszippantottam a levegőbe, a kintről áradó friss reggeli tenger illata helyett ismét Josh illata lengett körül. Képtelenség. Josh ruháit és holmiját mind összecsomagolta Luke, és ide semmit sem hoztam magammal belőle. Nem érezhetem az ő illatát.

                                    Elmesélek egy esetet

 

 

                                    Elmesélek egy esetet.

 

                                    ami velem megesett.

 

                                    Kint esett  a jégeső

 

                                    ami nem volt jól eső

 

                                    én is kint voltam

 

                                    épp úgy mint ő.

Kicsit el vagyok maradva az olvasással, deholnap pótlok mindent.

 

Ezzel címlapra kerülsz

 

            Még nem láttam senkit meghalni.

Szerencsére ez így is maradt. Egyik napsütötte délután úgy döntöttem, hogy kimegyek sétálni egyet a határba, a dombok közé. A panelházak tövében vágtam át, amikor egy kisebb tömegre lettem figyelmes. Aztán a rendőrökre, mentősökre és tűzoltókra, végül az egyik kereskedelmi csatorna híradós stábjára. Mivel mindenki mobiltelefonja a négyemeletes ház teteje felé irányult, oda fordultam én is.

 

 

 

 

                                         Két koporsó 64.

 

 

 

 

            Amikor az igazgató-- jó másfél óra múlva-- visszaérkezett, a hangulat enyhén emelkedett volt, de még a jó izlés határain belül. Megpróbáltak azért néhány sikamlós viccet elengedni , amivel némi gondot okoztak a telefonos kislánynak ,mert ő azt nem tudta vagy nem akarta, értelemszerüen leforditani. Ilyenkor besegitett az igazgató aki ebben a témakörbe egészen jól állta sarat , de azért , konzultált a telefonos kislánnyal aki minden alkalommal hüségesen kisegitette, egy pirulós mosoly kiséretében.

 

 

 

 

                                             A

                   Szerelem

                         bajnoka

 

 

 

 

 A Szerelemben nincs "miért".

Egyszerűen csak megláttam és beleszerettem!

A szemébe néztem, s abban a pillanatban, olyan erős bizalom ébredt bennem

iránta, ami azóta sem ingott meg!

 

Nemkívántka

 

Anneli sokáig nem találkozott a szerencsével a maga kis életében. Anyja nem élte túl a szülést, és az apja, a nagy, zord, fekete ember megmondta abban a pillanatban: Vigyétek innen ezt a kis taknyost, látni sem akarom többé! Igaz, mit is kezdett volna egy rívó csecsemővel? Távoli rokonok adták kézről-kézre a kis Nemkívántkát, aki már pusztán azzal nagy bűnt követett el, hogy megszületett. Tudja azt a Mindenható, hogy ki milyen sorsot érdemel!

Leírhatatlan Szépségek Délutánja

 

            Nem okoz fizikai függőséget.

Ha meg nem szokok rá, akkor miért ne próbálnám ki? Tiltott szer ide vagy oda, az LSD-t is be lehet szerezni könnyen, csak okosan kell keresni. No, meg kell egy jó haver is, aki ott lesz veled végig tisztán. A városhatárba mentünk ki, volt egy hatalmas tér, ahol a földön elterülve vettem be a szert. Mivel erős hallucinogén hatású, és egy vasúti sín is közelben futott végig, így tényleg kellett valaki, aki figyel rám.

 

 

A fáradtságtól már alig kapott levegőt, de Péter nem óhajtott megállni. Sűrű bokrok és fák között rohant, gyakran felsértve az arcát és a karját, mivel nem sokat látott a sötétben. Jobb kéz felől Litochoró fényei nyújtottak némi tájékozódási pontot, azonban idővel ezt is elvesztette, ahogy beért a fák közé. Maga mögött hallotta a csörtető Dietert, aki vadászkutya módjára loholt a nyomában. Valahogy meg kell szabadulnom tőle – gondolta.

 

 

 

 

                                        Két koporsó 63.

 

 

 

          Meg is érkezett a német delegáció egy egész rendes kis csapat egyetlen  nő ,és öt  férfi. Az egy szem nő és az egyik férfi nem viselt gyűrüt , ezért elképzelhető volt , hogy függetlenek , vagy esetleg   pontosan egymástól függenek. De ez majd kiderül, az elkövetkezőkben, ha lecsuszik egy-két pohárkával, a jó hazai sima ,de erős pálinkából.A delegáció tagjainak egy része már járt az országban és a cégnél , ennélfogva ismerték a helyi szokásokat, és azt is hogy milyen fontos szerepet tölt be az italozás , egy-egy ilyen látogatás alkalmával.

 

Szerettem volna beszélni Marcelloval ebéd után, el kellett mondanom neki, hogy nem vezetem többé a műsort és nem táncolok, hogy lassan abbahagyom a munkát itt. Furcsa érzés volt erre gondolni, hiszen azt sem tudtam még, hogy mi lesz ez után, felmondok, és? James velem tartott, örültem neki, hogy mellettem lesz, mikor megbeszélem ezeket a dolgokat Marcelloval. Féltem attól, hogy majd megharagszik rám, amiért csak így, egyik pillanatról a másikra kilépek, de reméltem, hogy megérti majd.

 

 

                                                    A

                  Szerelem

                        bajnoka

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   Az az átkozott este 8 óra, olyan lassan akart eljönni, mintha szándékosan idegesítette volna Rudolfot. A fiú, azóta már vagy negyvenszer körbejárta a házukat kívül-belül, hogy egyedül csak a találkozóra tudhasson koncentrálni.   Édesanyja, akivel egyáltalán nem akart szóba állni, a reggeli beszélgetésük óta, aggódó pillantásokkal követte fiát, aki akár egy beüzemelt robot, haladt a lépcsőn felfelé, majd vissza le a konyhába.

 

 

- Látod azt a lányt?

- Melyiket?

- Azt, amelyik olyan izgatottan matat a táskájában. Szerinted hová készül?

- Vagy valami fontos hivatalos dolgát intézi, vagy randevúra megy. De miért olyan fontos ez?

- Szóval, nem tudnád elképzelni, hogy ez a lány csak úgy, hétköznapi rutinból csinos ruhát vesz fel, kilakkozza a körmeit, megmossa, kivasalja a haját, és egy rakás festéket visz fel az arcára?

- Nem, azt hiszem, ez a lány nem ilyen.

- Én is így gondolom.

                                        

                                         Két koporsó 62.

          

        

 

 

             Emerencia, a műhelybe való visszakerülése után egy kisé szüknek érezte   a terepet, mert nem volt annyi mozgástere , nem volt  kellő rálátása  a számitásba jöhető férfiakra, és egyáltalán túl hamar megszokta azt a lezserebb munkakörülményt, ami biztositva volt neki,  és amiért ő természetben fizetett.

A férfi úgy határozott, hogy sétál egyet a hirtelen jött jóidőben. Végre kimozdulhatott a lakás fogságából, beolajozhatta berozsdásodott végtagjait. Talán egy kicsit hosszabbra sikerült a kis kirándulás mint gondolta, kezdett fáradni. Körülnézett, örömmel felfedezett a sétányon egy padot. De még mielőtt leült volna meglátott egy fagylaltost. Megvette az idény első hűsítő kedvencét. Szerette ezt a helyet, mert itt lehetett kapni, tölcsér helyett egy műanyag pohárkát és a hozzá való evezőlapátszerű kis kanálkát a gombócokhoz.

 

 

MENEKÜLÉS A VIHAR ELŐL 7

 

 

   Nagyon szerettem iskolába járni és jó barátnak bizonyult Mondik Zoli. Mondhatom miután feltártuk egymásnak kilétünket sülve-főve együtt voltunk. A szüleim is megkedvelték, sok esetben nálunk is aludt. Az bizonyított tény volt, nem önteltség, hogy a tanárom szerint a hegedűvel a kezemben születtem Minden egyes alkalommal, akár szülői értekezleten is a tanárok kitértek példás magaviseletemre és előrehaladásomra a tanulás terén.

 

– Jó reggelt! – köszöntünk nekik.

– Hogy aludtatok? – kérdezte David.

– Jól – mosolyogtunk egymásra Jamessel.

– Mi lesz most veletek? Úgy értem, hogy felmondasz itt? Hogy terveztétek? Jameshez költözöl majd? – Missi lelkesen kérdezett, ezek a kérdések pedig pont olyanok voltak, amiket nagyon jó lett volna, ha meg tudok válaszolni, de fogalmam sem volt, mit is mondhatnék, hiszen még csak most jöttünk össze, nem beszéltünk még erről Jamessel. Bár, kezdett valami derengeni, hogy talán James azt szeretné, ha felmondanék itt… lehet, hogy erre értette, hogy ő majd mindent megad nekem?

Beszállt az öreg furgonba, aminek a motorja felbőgött, ahogy a nő gázt adott, és Shane farmjáig meg sem állt. Látta, hogy a traktor még nincs a helyén, vagyis Shane még nem ért haza. Felrohant a szobába, lerúgta a cipőjét, az ágyra vetette magát és zokogni kezdett. Így talált rá a férfi, aki legalább tíz percig csitította, mire ki tudta szedni belőle, hogy mi bántja.

- Az ostoba némber! – dühöngött a férfi és csörtető bikaként robogott le a lépcsőn, Natasha hiába próbálta megállítani.

        FELEDÉS.

 

Valamikor úgy gondoltam

Nem tudok élni Nélküled,

Valamikor csak azt láttam

Összefort életem Veled.

Egy kedves emlék biztatott,

Mit igértél Te nekem ott.

Emléked, csókod idegen,

Rájöttem...- meghaltál nekem.-

 Szászrégen 1964.X.31.

 

 

 

 

 

 

 

 

Asztaltársaságok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   Már csak az utolsó kortyok voltak hátra a korsó sörből. Így is túlságosan megmelegedett, egészen élvezhetetlenné vált az ital, a tetején a hab aprócska pamaccsá zsugorodott, és bár az ember nem igazán szereti a habot, mégis az a korona a sör felszínén, az egyik legfontosabb jelkép. A korsó oldalán fennkölt vörös sávban az Arany Ászok szó díszelgett, vagy éppen kesergett, mint egy ócska márka szimpatikus reklámfelirata.

 

 

Hallgatagságba burkolózva

tengettem fáradt napjaim.

Míg mindenki más a nótát fújta,

én elvesztem lelkem útjain.

Gyötrődtem eleget, mindhiába,

s hazudtam: győztem, itt vagyok!

Tomboltam belül, eufóriába’,

de kinevettek az angyalok.

Fáradt, harcedzett katona-szívem

fásult, kérges, de még dobog,

kiszolgálja a testemet híven,

így lesznek sejtjeim boldogok.

Fő éltetője a szent mosoly,

mi gyermekarcon született,

mi ha merengő is, sosem komoly,

s maga a nagy-nagy szeretet.

I.

 

Az élet egy költői ecsetvonás,

A színeknél, s vonalaknál nem visz tovább.

Egy megfestett kép szabad keretben,

Beleképzelheted a végtelent.

 

II.

 

Az élet egy féktelen, vad táltos

Vakon jár érzéki, s ősi rituális táncot,

Elragad hirtelen magához,

Végigpörget a léten egészen a halálhoz.

 

 

III.

 

Az élet egy különös dallam,

A szívednek szól, lágyan és halkan,

Ha meghallod, látsz és tudod,

Miért vagy több, ha játszod.

A zavar, mely azóta fogant,

Hogy a sors elénk rohant,

Nem szűnik múlni, apadni,

Néha eszembe jut még most is:

Talán szerettelek, te engem viszont,

S hagytuk elhalni e ki sem bontakozó

viszonyt.

 

Az űr, amely azóta is kitöltetlen,

Gyötrő lázálmok vívta csatatér,

Őrzi a képet rólad lehet tán míg él,

Bár már szelíd hullám mossa nesztelen,

Rezgése a régi, szenvedélyes szerelem.

S akarom, hogy halld, szíveddel lásd

e dalt.

 

S megvallom nem értettelek,

Ma sem igazán, úgy hittem félsz,

S így is volt talán.

 

 

Fújt a szél. A fák lombjai kecsesen hajlongtak, megadva magukat a természet túlerejének.

Az egész világ mintha tombolni akart volna…

Egy férfi azonban halálos nyugalomban ült a parkbéli padon. Mintha nem zavarná semmi; mintha ugyan nem gyötörnék bántó gondolatok. Pedig nemrégiben vesztette el az édesanyját. Szegénynek tüdőrákja volt, és már nem tudtak rajta segíteni, annyira előrehaladott állapotban járt a diagnóziskor.

Az orvosok persze igyekeztek némi reményt csempészni a beteg és fia szívébe, azonban a megfizethető kezelések mind hatástalannak bizonyultak.

 

Triccsvadászok

 

Kugelhopf üzleti ügyben utazott Landauba, de mintha minden összeesküdött volna ellene. A tárgyalópartnerek egy nap türelmet kértek, aztán még egyet – ahol tízen megjelentek, onnan bizonyára hiányzott a főnök, aki nélkül, ugye, egyetlen lépést se – még a szállodai szobából is kiköltöztették, mert valaki, eggyel följebb, eláztatta a mennyezetet. Kugelhopf hol dühöngött, hol szomorkodott, Egy perc alatt alá lehetne írni a szerződést, ami csak jó lehet, hiszen én csináltam!

 

Missi és Susan elindultak a szálloda felé. Sohasem éreztem még magam ennyire nyomorultul, mint most.

Egész éjjel nem aludtam, folyton csak Jamesre tudtam gondolni, arra, hogy hogyan fogom elmagyarázni neki, hogy mit érzek, és mit gondolok. Megérti majd? Biztos voltam benne, hogy meg fog érteni. Jobb ezt így lezárni, ő hazamegy a nyár végén, és én is élem tovább az életem itt. Hajnalban tudtam pihenni egy kicsit, az ablakom teljesen nyitva volt, áradt be a friss levegő és elnyomott az álom.

 

 

MENEKÜLÉS A VIHAR ELŐL  6

 

 

 

     Kellemes volt az újratalálkozás szüleimmel, a hazatérés. Legjobban Éva lepődött meg , amikor meglátta kezemben a nagyapja hegedűjét. Ugyanis Cicu azt mondta, hogy neki kellemes örökség, mert ha csak ránéz hallja, amint sírt a Király kezében. Hallja azokat a csodás cigány és magyar nótákat, az egetverő talp alá valót. A végén nem tudni mi okból, miután eljöttek Aradról Király befelé fordult lelkileg, zárkózott, hallgatag lett, s bizony a hegedűt is ritkán vette kezébe. Azt mondta nagyanyám, hogy bennem lát jövőt (valószínű a kártyája mutatta), és vagyok annyira értelmes, hogy a családi ereklyét én őrizzem tovább.

Robotolok monoton.

Sorom morcos korom.

Oh, holt voltom folyton

Vonszolom, torok fojtón.

Porból fonom szobrom.

Roncsol mocskos ostrom.

Sok-sok gondom foltozom…

Csúcs? Fuccs, úgy zúdul,
utunk pusztul rútul...
Szú fúr, s fut húsz
puhult kultusz-túsz...
Kulcsunk bút csuk:
...múlt búcsúk...

/Uccu új zsúr...
Zúgj, zúgj húr úr...!/

EGYEDÜL ÉLEK.

Egyedül élek, gyötör a vágy

Nincsen nyugtom,mert gondolok Rád.

Oh édes kislány gondolsz-e rám

Sirsz még értem sötét éjszakán?

Egyedül élek és mégse kár,

Mert én rám nem vár senki se már.

Szivemben érzem üres szegény,

Csak képed nézem sok este én.

Szivemig ér el hivó szavad,

Kötve vagyok s mennem nem szabad.

Kiáltásomat viszi a szél,

Mely mindig, mindig Rólad beszél.

Ha hajnaltájban pacsirta szól,

Ha éjszakával nappal dacol,

Gondolatomban Veled vagyok

S akkor minden köröttem ragyog.

1964 október 18. Vasárnap.

 

Reggel zuhogó esőre ébredtünk. Hálát adtam az Istennek, hogy megsegített és esőt adott, mert  így nem kell kukoricát szedni menni a vállalatnak. Egy goddal kevesebb. Erzsikenénivel háromnegyed tízkor el indultunk a templomba. Ott volt a püspök is. Láttam, de nem beszélhettem vele, mivel a lépcsőn egy fiatal hölgy elesett és összesározta magát és engem is felfröcskölt, összekent. Felsegítettem és letöröltem róla a sárt, aztán magamról is, de mind a ketten sárosak maradtunk.Nagyon jól éreztem magam, hogy segíthettem valakin, de így sárosan azért nem mehettem be a templomba.

 

James hamarosan visszajött, hogy megnézze, jobban vagyok-e már. A barátnőm a recepción végezte a dolgát, mikor megérkezett.

– Hogy van? Reszket még? – kérdezte aggódva Mariamát.

– Már nem, menj csak be hozzá – mondta nyugodt hangon.

Bentről persze hallottam minden egyes szavukat, lassan nyílt az ajtó. James bejött hozzám, bezárta az ajtót és leült egy székre.

– Ne haragudj rám – mondtam neki szomorúan.

– Miért haragudnék? – mosolygott.

– Mondjuk azért, mert jól megáztunk, ha étterembe mentünk volna, ez nem történhetett volna meg… – szipogtam.

 

 

                                        A

                     Szerelem

                           bajnoka

 

 

 

 

 

 

 

 

    A stadion orvosi szobájában tért magához. Először szemeivel pásztázta körbe a hófehér falakat. Azután pedig a gyógyszeres dobozokat és különféle kötéseket tároló vitrines szekrényeken vezette végig gyengeségtől vibráló tekintetét.

Egy magas, puha matracon feküdt, oly tehetetlenül akár egy partra vetett hal.

 

Beszélgetés egy csövessel

 

            Hiába, anyukám régi módszere sehogy sem akart beválni.

Azt mondta, ha valami bántja a lelkemet, fájó gondolatokkal van tele a fejem, üljek le a Tisza partjára. Más dolgom nem lesz, csak figyeljem a vizet, és képzeljem azt, hogy kimossa a fejemből a szörnyűségeket. Elviszi a sodrás a gondokat. Vagy ha válaszokat várok, nézzek a folyás irányába, mert a víz majd partra sodorja nekem. Sajnos a Tisza kilométerekkel arrább kanyarog, így be kellett érnem az Eger-patakkal és egy kényelmetlen paddal.

 

 

– Szia Mariama! Hogy vagy? 

– Szia Diána! - mosolyra derült, amint meglátott. – Ne is kérdezd, olyan fáradt vagyok, alig élek… – megdörzsölte a szemeit, tényleg nagyon fáradtnak tűnt. 

– Tudod mit? Gyere velem, beszélgessünk egy kicsit, most úgy sincs itt senki! – a recepció mögötti kis szobára mutattam, és már mentem is be, jött ő is utánam. Az ajtót nyitva hagytuk.

– Csüccs! – mutattam a bent lévő székre, ő pedig le is ült azon nyomban.

 

 

Kimondhatatlanul lassan vánszorogtak az órák a foglyok számára, akik tehetetlenül hevertek a padlón, s csak néha-néha adtak nekik inni, azonban enni egyáltalán nem. Mikor arra panaszkodtak, hogy zsibbadnak a végtagjaik, elrablóik mindössze lazítottak béklyóik szorításán, de nem oldozták el őket. Reménytelen helyzetben voltak.

Petrosz, Julia és Dieter azzal töltötték a napot, hogy felváltva őrködtek odakint, valamint a két férfi időnként kártyázott, ha éppen a nő került sorra.

ÉN ÚGY SZERETEM.

Ha a szived a csendbe hiv,

Szeret, vagy nem szeret talán,

Tudd meg, hogy van egy ifjú sziv,

Ki Érted epedez csupán.

                Ha gőgöd eltaszit magadtól

Reggel délben és délután,

                Csak azt engedd meg Te énnekem,

                Hogy Téged nézzelek csupán.

Ha kétfelé menne az útunk,

Mert egyfelé már nem mehet,

Akaratlan is találkozunk,

Mert nem találkozni nem lehet.

                S ha rájössz rossz lépésedre,

Hogy cserbe hagytad hivedet

                Kártya várad összeomlik,

                S Te összetöröd szivedet.

1964.október 17. Szombat.

 

Pont egy hét telt el azóta, hogy elment Ibi. Vágytam rá, hogy lássam. Nem tudtam eldönteni mit tegyek. Nem szerettem volna zavarni a tanulásban, de szerettem volna látni is. Vasárnapra köz-munkára rendeltek, kukoricát szedni, valamelyik kollektivhez, azt hiszem a Serbenihez, azt sem tudtam hol van a fejem. Jocó megigérte, hogy ő elmegy kukoricát szedni, ha menni kell, amel-lyel az egész család egyetértett. Elindultam a petelei állomás felé.

    Zsolt lassan elfordult, hogy újra szemügyre vegye Ágnes egyedi öltözékét, mely minden egyes eltelt pillanatban kedves képként villant fel elméjének távoli rejtekeiben, de tágra nyílt szemekkel vette észre, ahogyan a lány meredten bámulta őt. Az ártatlan arc a reggeli napsugarak porban megszűrt nyalábjai közt még szebbnek tűnt mint valaha, bármennyire is ellenezte a fiú az ilyen gondolatokat, de a tökélyt mégis eltorzította a mérhetetlen aggodalom, mely most lebiggyesztette az eddig mosolygó női ajkakat.

 

Valaki vadul zörgette az ajtót, ahogy felriadtam. Nem akartam odamenni és kinyitni. Nem is volt rá szükség, mert hallottam, ahogy reccsen a zár és valaki beront, mint egy felbőszült bika és a nevem kiabálja. Legnagyobb megdöbbenésemre, Mark állított be.

– Grace Parker, te eszement tyúk! – üvöltötte, és nem értettem mit vétettem ellene.

– Isten hozott – dünnyögtem, és magara húztam a takarót s a fal felé fordultam.

– Hogy mered ezt tenni? – kiabálta.

 

                                            Jól jönne...

 

                                        Elolvadt a tavalyi hó

                               

                                        de most jól jönne,

 

                                        néhány biztató szó.

 

                                        Jöhetne napfénnyel

 

                                        vagy széllel,

 

                                        vagy egy barát

 

                                        levelével.

Mottó:
A vidék
csupa ék…

Egyszer éltem egy farmon,
volt vagy ötven barmom,
és félszáz tarka tehenem.
Én egész nap csak pihentem…
Minden figyelmem lekötötte a peca…
Szegény feleségem: Teca
majd belehalt a munkába…
(Nem is értem este miért volt kába…(?))
A föld? Csak pár száz hektár,
s bőven csöpögött a nektár…

Éjjel a tehenek bőgették a holdat,
habár a tejút furcsa egy oldat…
(Ez pedig egy hat szavas mondat…)

Na!
Egy köpésre volt a kocsma:
oda járt a vidék (minden) mocska…
Oh, jaj!

 

 

MENEKÜLÉS VIHAR ELŐL 5

 

 

 

       Később megfigyeltem, hogy nagyanyám szinte ereklyeként őrzi a János ott maradt használati tárgyait. Mint egy „szent” sarokban ki van függesztve János fiatalkori képe és előtte egy polcon borotva, pamacs, borotválkozó alumínium tálacska, egy üveg pacsuli, egy bicska és egy sörnyitó.

-   Nagyi, miért szükséges, hogy ezeket őrizgesd s még a port is letisztítod időnként.?

-  Mert azok emlékek, gyermekem.

 

Lia rendes asszony volt, már négy éve egyedül nevelte két gyermekét, a tízéves Biankát és az ötéves Bálintot. Mindennél jobban szerette őket a világon. A férje mindig is erőszakos ember volt, s Lia egy idő után már nem tűrhette tovább a megaláztatásokat, válni akart. Azt mondta, inkább neveli egyedül a gyermekeit és küszködik, míg felneveli őket, de nem hagyja magát, nem él tovább együtt egy ilyen emberrel. Persze meg is kapta érte a magáét, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseit ez alkalommal látlelettel is tudta bizonyítani.

 

MINDIG RÁD GONDOLOK.

Hidd el, nem foglak elfeledni,

Hiszen a szivem oly beteg.

Nem tudok én többé már nevetni,

Mond meg, oh mond, hogy mit tegyek.

Szeretlek s szeretni foglak,

És mindenkor gondolok Rád,

Szeretlek, mert tudom azt,

Hogy Tenéked soha nincs hibád.

Egy égig érő boldogságot

Szeretnék júttatni Neked,

De éltünkbe beleszólnak mások

S találkozni nekünk nem lehet.

Nem felejtelek el soha Téged,

Mert a képed már bennem él.

Ennek a halál vethet véget,

Vagy Te, s nem emberi lény.

1964 október 11. Vasárnap.

 

Háromnegyed négykor benyitott Ibi édesanyja.

-          Jani! Háromnegyed négy. Marad tovább, vagy velünk jön?

-          Nem csak azért aludtam itt, hogy aludjak, hanem, hogy Ibivel lehessek egy kicsit.

Gyorsan fel öltöztem, kimentem a verandára, a tálba vizet tettem és megmosakodtam. Teljesen felfrissültem. Ibi is kijött hozzám.

-          Miért nem jöttél be mosakodni ?

-          Jobban felfrissitett a hideg viz.- Sietnem kellett, mert Ibi már kész volt.

Boldogság.

  A hajnal első napsugarai sütöttek be az ablak üvegein,az este hanyagul széthúzott függönyei nem tántorították el attól,hogy egyenesen rád süssön.Elmosolyodtam.
  Szívemben apró,színes lepkék jártak táncot,ahogy néztem békés álmod.Karod erősen magához húzott,így akarva-akaratlanul az arcod alá került a fejem.Bosszankodva kifújtam egy hajtincset a szememből,ami az orrod alá röppent.Édesen felhorkantál,majd egy apró mosoly kíséretében megpusziltál,miközben a szemed mindvégig csukva maradt.Felnevettem.Boldog voltam melletted és nem tudtam mást tenni,csak kacagni felszabadultan,szabadon.Hirtelen ötlet jutott ekkor az eszembe.Feltornáztam magam úgy,hogy az arcod magasságába kerüljek,majd az orrommal megböktellek puhán.Soha nem felejtem el azt a pillanatot,amikor kinyitottad félig a szemed,kicsit bosszús voltál,de én ekkor újabb támadást inditottam ellened,hogy ne aludj vissza.Nevetve húztál még jobban magadhoz és úgy leheltél csókot ajkaimra,utána pedig álmosan suttogtad,hogy pihenjek még egy kicsit én is.

 

 

Titkos éden bújik meg bennünk,

Ingatag talajon él, mégis hisszük.

Bús, buja növényzet rejti,

A hajnal fényében füröszti.

Álmaink otthona,

Egy tiszta tükrű csodapalota.

Szeretet fűti a hideg télben,

Bársonyba bújtat puha kertben.

Halkan mesél, hívogat szirén

énekén, elüldögél csendben

sírhantunk keresztjén.

S fejet hajtunk előtte némán,

Mert reméljük hittel, hogy ő

a Béke, de áldást nem kapunk érte.

Kéri az életet, s adja a semmit,

Lopott palásttal ékeskedik.

 

Mikor otthagytam újdonsült barátaimat a parkban az jutott eszembe, hogy a műsor előtt mindenképpen beszélek Mariamával, hogy elmondjam, mi történt. Nagyon felidegesített Lili, tudtam, hogy ha ő itt van, akkor hamarosan újra kitervel valamit ellenem. Mindig ez volt, mintha a nyomomban lett volna, folyamatosan problémákat okozott nekem egész életemben. Mindketten ugyanabba az iskolába jártunk, már ott elkezdődött ez az egész. 

 

A barátnőmre az öltözőben találtam rá, már át is öltözött.

 

 

 

 

                                        Két koporsó 61.

 

 

 

 

          Az igazgatónak megérkezett a felesége , és néhány napot szándékozott a férjénél maradni. Az igazgató meg igazán örült neki, mert most éppen nem volt alkalmi kettesszámú partnere. Ezt a felesége is észrevette, hogy a férjeura lényegesen aktivabb mint a sok évi átlag. De ezt megtudta megyarázni azzal , hogy már régen nem látogatta meg, és hogy a remeteélet ezt hozta ki belőle.

                SZERELMÜNK CSAK  ÁLOM.

Nem akarlak én már Téged nézni,

De emléked még bennem él.

A kizöldült táj akar becézni

S a hangodat hozza el a szél.

                Hogy is tegyem, hogy elfeledjelek

                Ezen gondolkodok, töprendek.

                Minden este sétányunkra megyek,

                S hallom mit súgnak a levelek.

Látnom kell a csillagok hullását

Látnom kell a sötétlő eget,

Hej ha ezek beszélni tudnának

Vigasztalnának most engemet.

1964 október 10. Szombat.

 

Szerettem volna kimenni Görgénybe, de nem kaptam kerékpárt s az enyém még nem volt kész. Lélekben mégis készültem az útra, hogy hátha kapok valamit. Még van egy néhány napom amit vele lehetek és ezt ki kell használnom.Végül úgy döntöttem, hogy kimegyek a busszal. Még 15 perc volt a busz indulásáig. Elsétáltam a megállóig, ahol egy lány már várt a buszra. Ő Vásárhelyre szeretett volna eljútni.Sokat nem szórakoztunk, pedig ez a lány is ügyes szép és fiatal teremtés volt, de hát én Ibit már nem cseréltem volna fel senkivel.Jött a busz és felvett.

***

 

 

Natasha McDonald, miután kitette Lillyt az iskola előtt, aki hatalmas puszi után faképnél hagyta, leparkolt és elindult a tanári szoba felé, hogy összeszedje, amire szüksége van, mielőtt kezdődik a tanítás. Letette a táskáját az asztalára, épp a fiókot húzta ki, hogy elővegye a tolltartóját, mikor megjelent Mrs Smithy, az igazgatónő az ajtóban.

- Natasha, velem tudnál jönni? – kérdezte, a hangja szokatlanul barátságtalannak csengett.

A nő engedelmesen követte.

 

 

 

 

                                       Két koporsó 6O.

 

 

 

 

          A két férfi elégedett mosollyal nyugtázta , hogy az eset kényesebbik része megoldodva látszik, és ha nem is legtisztességesebben, de lovagiasan. Egyelőre úgy érezték , hgy mindenféle felelősség alól mentesülve vannak, csak annyi maradt hátra, hogy a hölgyet egy időre kivonják a forgalomból , legalábbis úgy vélték ,hogy nem jó az ha továbbra is szem előtt van, és  izgatja a férfiszemélyzetet és iriggyé teszi a női alkalmazottakat.

 

Az elejét már olvashattátok, de kiegészítettem, és továbbírtam. Remélem, tetszeni fog! :)

 

Violet a galambdúc padlóján kuporgott egy rongyos pokróc alatt. Rettenetes vihar dúlt kint: a szél ide-oda csapkodta a léghajót, akár ha papírból lenne. Estefelé járhatott, de ha nincs sötét, sem lehetett volna sokat látni a függönyszerűen lezúduló esőtől. Az ég akkorákat dörgött, hogy Violet szíve majd’ kiugrott a helyéről.

A lány nem sok mindentől félt, de a vihartól igen.

Vacsora után elindultam lefeküdni, nagyon kimerült voltam. Holnap nyolc órára a nagyteremhez kell mennem, sokféle gondolat megfordult a fejemben. Vajon ki lesz ott? Tudtam, hogy ez Mr. Mendelsohn bosszúja azért, mert együtt ettem a vendégekkel. Végülis én csak egy alkalmazott vagyok itt, nem lett volna szabad. Még hogy érdekli az egészségem! Na persze. A dietetikusunkat ismerem, de szerintem nem lesz olyan szerencsém, hogy ő vár majd rám holnap, bár, ki tudja. Inkább a jó dolgokra kellene gondolnom, hogy minden jól alakul majd.

 

 

MENEKÜLÉS A  VIHAR ELŐL 4

 

 

     Tizennyolc év hosszú idő. Ez volt az apám véleménye is, amikor felhozta a figyelmem, és bátorított, hogy az események láncolata már inkább rám tartózik. Egy borítékról is említést tett, amit születésemkor bizonyos Cristian doktor, rákkutató főorvos hagyott rám, melyet csak nagykorúsításom után bonthatok fel. Apám, Turdean Olivér, sokáig őrizte a titkot, de anyám előtt nem kellett titkolóznia, mert anyám, ha komolyságát mérjük többet nyomott a latban.

1964.Október 8. Csütörtök.

 

Édesanyám kért, hogy annyi szekeretek, és autótok van elhozhatnád a fát, mert az idődből is kitelik. Elhatároztam, hogy teljesítem kivánságát. Sajnos minden szekér foglalt volt és így szóltam Lacibácsinak, hogy kinnt vagyok terepen. Találkoztam az egyik soförünkel aki azért panaszkodott, hogy nincs munkája. Mondtam vigyen ki Görgénybe és onnan menjen Holtmarosra anyagért. Ott majd megrakják. Elvitt Görgénybe. Tiz perc alatt  már ott is voltunk.

Nem...

 

 

Nem nézni, csak kitépni 

nem lélegezni, csak élni 

nem lépni, csak félni 

nem merni, csak tenni 

nem csak nézni, hanem ki is tépni 

nem csak lélegezni, ha nem élni 

nem csak lépni, hanem néha félni 

nem csak merni, hanem meg is tenni

 

Hatodik fejezet

 

Későn ébredt; s a résnyire nyitva feledett ablaktáblákon beszökő fény incselkedve cirógatta lehunyt szemét s arcát. Elandalodott a játszi sugarak melengetésében; és nem is akaródzott neki felhagyni a kényelmes heverészéssel… azonban a szendergésen kérlelhetetlenül törtek át az elmúlt napok emlékei.

Henrique! És a városőrség; ha a méregkeverő a vallatáskor esetleg őt is meg találta említeni… Hiába voltak tegnap emberségesek vele, változhatnak még az idők; és hiába nemes Florangue, úgyse hiszi el neki senki; és ha kínpadra vonják… nem bírja a fájdalmat.

 

 

 

 

                                         Két koporsó 59.

 

 

 

            Az igazgató önelégülten várta irodájában a párttitkárt akiről azt hitte , hogy miután  alaposan beolvasott neki, ráijesztett-- pulikutya módjára fog besomfordálni az irodájaba csüngő orral, és behuzott farokkal.Hát nem igy történt.

           A párttitkár, már útközben begyakorolt néhány ijedt képet , hogy "boldoggá" tegye az igazgatót-- legalábbis egy darabig.Annyira megváltozott az arca a legutóbbi látogatása óta hogyha megnézte volna magát a két képen egész biztosan nem ismerte volna fel magát, mert egyik kép sem volt  igaz, mindkettő maszk volt, az egyik a védekező, a másik a támadó maszkja, amit éppen a helyzetnek megfelelően tudott ledobni  , és fevenni .

Néma ámulatba rejtőzve

kémlelem a világot, mintha

csak én lennék őre.

Messze nyúlik szemem a

tájon, s eltávozom bele,

ahogy szívemet kitárom.

 

Egyszeriben utat tör benne

lelkem, lefejtődik testem,

a réteg, mely elzár engem.

Szabad leszek, végtelen,

csupa lélegző szellem,

megfogyhatatlan a térben.

 

Átkarolom a tarka mezőt,

halkan susog füve virága,

s ő magába fogad, mint

szeretőt, ha kedvese várja.

Ellep legszebbik ékével,

gyöngyfényű ezüst lepkékkel.

 

A harmadik

 

Jancsi és Juliska három évig éltek együtt. Először azt hitték, hogy örökké tart a szerelem, aztán eljött a kétség pillanat, végül ott tartottak, hogy látni sem akarják egymást. Ezt még csak elvégezték volna egymás között, de volt itt még valaki, az a bizonyos harmadik, aki alaposan keresztülhúzta a számításaikat. Juliska ragaszkodott hozzá. Jancsi meg nem annyira, és véget nem érő veszekedésektől zengett a ház. Jancsi az asztalt verte: Megmondtam mindjárt az elején, hogy csak mi ketten!

 

 

Mint a bolond, ki mindig csak menekül,

elmondom most nektek, hogy nagyon rossz egyedül.

Hogy éjjelente várni

az álombéli jókat

rosszabb, mint akármi,

mert a valóságba nem úgy jön át semmi.

Ennyit lehet tenni: ébren is álmodni,

meglelni az Istent, s egymást megszeretni.

Együtt jóban, rosszban,

együtt mindörökké,

együtt válni igaz,

teljes emberekké.

Csak így lehet:

velem, s veled.

Meg kell látni mindenkinek,

hogy szív nélkül nincs élet,

élet nélkül nincs Nap,

Nap nélkül nem látjuk,

mit hoz majd a holnap.

Mihelyt elérték a Litochoró közelében, a hegyoldalon álló faházat, elrablóik beterelték a foglyokat az épületbe, ahol Dieter leültette őket a földre, gúzsba kötve kezüket és lábukat. Igencsak szorult helyzetbe kerültek. A kocsiban nem volt szabad beszélgetniük, de Eleni Arvanitisz nem bírta tovább magában tartani félelmét, valamint kíváncsiságát.

– Mit akarnak tőlünk? Kik maguk? – kérdezte hisztérikus hangon, mire Dieter odaugrott elé, megragadta a nő állát, majd pisztolyát a homlokához emelte.

 

Másnap a hajnali kellemesen hűvös szellő ébresztett. Nyitva hagytam a szobám ablakát éjszakára, annyira meleg volt nap közben, jólesett a friss levegő. Lassan kinyitottam a szemem, s máris James körül jártak a gondolataim. Vajon hogy van? Nem akartam közel kerülni hozzá, a sors azonban máshogyan intézte a dolgot. Mit tehetnék? Hogyan tarthatnám magam távol tőle? Ha segítségre szorul az más, akkor úgysem tudom megtenni azt, hogy nem segítek.
 Kopogtatás zavarta meg a gondolataimat.

Egyszerűen nem értem apámat. Most értem a veszélyes tini korba, szükségem volna az okos, bölcs tanácsaira. Mit kezdjek ezekkel idétlen fiúkkal, amikor megpróbálnak körbecserkészni. Anyához nem fordulhatok, ő nem értene meg. Az igazi lelki társam apa volt, ő annyira megértette az én érzékeny lelkemet, de már nincs velünk. Nem régóta kezdődött, amikor apa teljesen megváltozott. A mindig kedves, aranyos apukám egyre undokabb lett. Mindenbe beleszólt, kezdett korlátok közé szorítani, terelgetni mint egy barikát. Ezt nagyon nem tudtam elviselni és lassan elhidegültünk egymástól. Egyre többet elmaradoztam otthonról, máshol jobban éreztem magam. Egyáltalán nem csodálkoztam, amikor egyszer hazaérve anyám közölte, hogy apa elhagyott bennünket.

1964 október 6. Kedd

 

Vettem új külsőt és belsőt a kerékpárnak. Nehezen, de felszereltük. Most már jó a kerékpárom. Fél ötre már Görgényben is voltam. A szomszéd gyerek mondta, hogy Ibi a kertben van. Az utca ajtó be volt zárva és így én meglepetést akarva megkerültem a házat és a kertben kerestem az én Madonnámat. Sehol sem találtam, pedig még a kukoricást is átkutattam. Bementem az udvarra és az anyját találtam az udvaron, aki mosott. Letettem a kerékpárt, és a szobából előkerült Ibi is elegánsan felöltözve, a haja feltupirozva, egyszóval útra készen.

Kedves Albert!

   Remélem nem lesz akadály a magyar nyelv jelen levelem elolvasásához. Mert így én jobban ki tudom fejteni gondolataimat. Az se baj, ha más is elolvassa.
   Neked nem kell magyaráznom, hogy álmainkban olyan, hogy is mondjam, telepátiás beszélgetés folyik. Senkinek se mozog az ajka, senki sem mond semmit, mégis mindenki megért mindenkit.
   Csak az a baj, hogy álmomban, tudod, olyan álmomban vagyok, és nem forog az agyam úgy, ahogy szeretném. Mindig ébredés után tudnám értelmesen elmondani, miért is tartom zagyvaságnak az én együgyű logikámmal azt, amit az idő múlásáról állítottál.

hírek

 

 

A sült galamb

 

            Tominak még nem nagyon volt barátnője.

Leszámítva azt az egyet még az oviban, amikor először csókolózott a földbe állított traktor gumi belsejében. Mire kamaszodni kezdett, nem azon járt az esze, hogy sorra döntse meg a lányokat, hanem arra az egyre várt. Arra az egyre, akivel leéli az életét. Nem volt neki b terve, se semmi. Csak is a gyönyörű Nórira vágyott. Amikor csak tehette, róla álmodozott. Elképzelte az egész életüket az első kutyájuk nevétől kezdve, azon keresztül, hogy egy nagy vihar, kicsavarja az öreg eperfát az udvaron, odáig hogy megvénülve közösen fejtenek keresztrejtvényeket a konyhában, miközben az unokákra felügyelnek.

 

6. fejezet

 

 

 

Sötétség

 

 

Elveszve, magányosan bolyongok az éjszakában,

Nincs ott senki.

Senki sem nyújtja felém a kezét.

Lassan elsüllyedek.

Mélyebbre.

Mélyebbre.

Lejjebb.

Lejjebb.

Félek…

 

 

Sötét volt és nyirkos volt a levegő. Rohantam a fák között, néha meg-megbotlottam a kiálló gyökerekben, de futottam tovább. Menekültem. Éreztem, hogy van ott valaki más is a fák mögött, de nem láttam, ki az. A lelógó ágak beletéptek a húsomba, mikor valami hideg borította el a testem.

 

Minden visszatért a régi kerékvágásba, amit gondoltam, úgy is lett, a színészeket, legalábbis Jamest, Missit, Stevent, Davidet és Susant alig láttam. Ha láttam őket, akkor nagyon fáradtnak tűntek, sokszor alig ettek, keveset aludtak, sokat dolgoztak. Eltelt egy hét, s úgy gondoltam, nem lesz baj, marad minden a régiben, az életem nem fog felfordulni, marad olyan viszonylag nyugodt, mint amilyen most. Nem akartam változást, nem akartam szerelmes sem lenni, az eszem tiltakozott ellene, de a szívem mégis mást súgott.

 

Hektor Arvanitisz és a felesége, Eleni, vidáman beszélgetve vágtak át a falu főutcáján, majd kerekes bőröndjeiket maguk után húzva, befordultak egy mellékutcába. A köpcös férfiról patakokban folyt a víz, az inge teljesen átázott a hóna alatt, annyira leizzadt, de nem törődött vele. Minél előbb haza akartak érni, hogy kipihenjék a tengeren töltött napok fáradalmait. Négy napja hajóztak ki Athénból, majd onnan Korfura tettek egy kitérőt, aztán Platamonasz felé vették az irányt.

 KEDVES KISLÁNY.

Lehet hogy levelem már Te nem is vártad,

Mert lehet szivedet oda adtad másnak.

Ezzel a levéllel tartózom még Neked,

Hogy nyugalmat hozzak összetőrt szivemnek.

Megköszönöm Neked e gyönyörű hintát,

Nem tudom, hogy kitöl vehetted a mintát.

Ebben a hintában szépen elringattál,

És mikor ébredtem, Te engem elhagytál.

Lehet, hogy Neked ebbe telik kedved,

Hogy egy ifjú szívét kegy nélkül gyötörjed.

És mikor*kikészült roncs* lett már belőle,

Akkor Te szépen félre állsz mellöle.

 

1964 szeptember 27. Vasárnap.

 

Megérkeztem Görgénybe. Az utca ajtó be volt zárva, csak az ablak volt nyitva a szobában. Kiáltottam Ibit, de nem hallotta senki a kiáltásomat. A szomszéd kerítése alacsonyabb volt és átléptem rajta és így jútottam be Ibiékhez. Az anyja meglepődött jöttömre, és mondta, hogy Ibi elment Öcsivel Csűrre ( Üvegcsűr ).

-          Még egy órakkor elmentek. Hát maguk nem beszélték meg ? Én azt hittem, hogy Jani tudja.

 

Az ebédidő alatt végig az étteremben voltam, és körbejártam az emberek között, beszélgettem velük kicsit, sokuktól megkérdeztem, hogy jól van-e, ízlik-e az étel. Missi, Steven, és James egy asztalnál ültek, Susan Cole és David Graff is velük ebédeltek, hozzájuk is odaléptem.

– Jó étvágyat kívánok! Meg vannak elégedve? Ízlett az ebéd? – mosolyogva kérdeztem őket.

– Igen, igen, nagyon finom volt! Köszönjük! – David válaszolt nekem, a többiek csak bólogattak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Újpestről

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   Mostanában egyre inkább úgy érzem, írnom kéne az én szeretett csapatomról egy szöveget, vagy akár többet is; akik ismernek, talán elgondolkodhatnának, hogy melyik is ez a csapat, mivel én nem csak egyet szeretek, van néhány olyan csapat Európában, amelyet szeretek, amelyet közel érzek magamhoz. Labdarúgásról beszélünk, nekem az a sportok császára, ha írhatok ilyet, a legnagyobb sport ezen a Föld nevű bolygón, úgyhogy előszeretettel nézem a mérkőzéseket, a magyar bajnokság meccseit, a Bajnokok Ligáját, illetve az Európa- és Világbajnokságokat.

Nem tudom, hogy a szabályzat engedi-e, de nem hiszem, hogy nyakig elföldeltek és megköveztek, ha ezt itt bemutatom. 2012 nyarán forgattunk egy rövidfilmet a srácokkal. A forgatókönyvet egy társíróval kiegészülve készítettük el. A felvétel ugyan egy fényképezővel készült ezért a hangminőség kicsit rossz, de aki jó hangfallal rendelkezik, nem lesz gondja. És van hozzá angol felirat is. Ja, és én is szerepelek! Borzalmas rossz lett

 

http://www.youtube.com/watch?v=M0RSPv26_OQ

 

 

 

Remélem néhány embernek tetszeni fog. Véleményeket értékeléseket szívesen fogadok, sőt örömmel veszem!

 

-0-

…aztán Atlasz összeomlik terhe alatt.  Végkimerültség végez vele.

Ki tartja el a világot? Ki tart el minket? Mindenki adósa valakinek.

Átnézek a szomszéd szobába, a szomszéd házba, városba, országba. Mindenkinek fáj valami, mindenki valami másra vágyik, aztán sokan saját terhük alatt összeroskadva, végkimerültségben adják át magukat a végtelennek.

 

II. fejezet

 

Egész délután Anitát kerestem, hogy beszéljek vele, volt egy tervem, hogyan hozzam össze úgy Pabloval, hogy ne jöjjön rá, hogy össze akarom boronálni őket. Anita szobalány nálunk már vagy két éve, és mindig nagyon jól végezte a munkáját, meg voltam vele elégedve. James Parker szobája előtt találtam meg, éppen jött ki onnan, pont időben értem oda. Köszöntem, ők visszaköszöntek, majd megkérdeztem Jamest, hogy minden rendben van-e, mindennel meg van-e elégedve.

1964, szeptember 24, csütörtök.

 

Rengeteg munkám volt, mivel hónapzárás,de megígértem Lacinak, hogy találkozni fogunk, és az igéret csak úgy szép, ha azt be is tartják. Úgy beszéltük, hogy 10 és 11 között találkozunk. Elindultam az iskola felé és alig találtam rá. A járdán találkoztunk, kiszaladt egy vodkát bekapni, aztán leűltünk egy padra a parkban, mivel én nem akartam inni, - munkaidőben, - és kellemesen elbeszélgettünk. Rátereltem a beszédet az Ibi ügyére és csak annyit mondott

-          Te is férfi vagy.

17. fejezet

 

 

Barbara Lewis a nappaliban ült és a kedvenc sorozatát bámulta tátott szájjal. Körülötte éktelen rendetlenség uralkodott, szennyes ruhák, ételes dobozok, Samie játékai terítették be a bútorokat és a padlót. A kisfiú nem messze tőle a szőnyegen gubbasztott egy játékvonattal a kezében, miközben magában beszélt. Tudta jól, ha mama tévézik, nem szabad zavarni.

Az idilli pillanatot a csengő hangja zavarta meg. Barbara beletúrt kócos hajába, letette az ölében elhelyezkedő chipset az asztalra és morogva indult az ajtó felé.

 

Bessagliere

 

A puskás ember mindenütt egyforma a világon. Nekünk sokszor lövésünk sincs, hogy mit kezdjünk magunkkal, de nekik mindig van lövésük, és a bessagliere csak abban különbözik a nagy csordától, hogy taljánul beszél. Taljánsága alján persze nem holmi nyelvtani struktúrák állnak, hanem a jó öreg puska, amelyiknek mindig igaza van. Hatalmát bizonyítja, hogy akkor sincs vita, amikor már elhallgatott, és kiadta a mérgét. Ugyan ki állna fel reklamálni, ha egyszer jó alaposan eltalálták?

    Az irattár békés volt, a reggeli napfény lágyan fénylő sugarakkal férkőzött egyre beljebb az idő által megtépázott, rongyos függöny résein keresztül, hogy elűzze az esti sötétséget. Norbert az íróasztalnál feküdt, elméje teljesen belefáradt a sürgetett nyomkeresésbe. Halk, gyenge szuszogása felverte az ősi port, mely otthonára lelt a fakuló sorok között.
    Kora hajnalban ébredtek fel a többiekkel együtt a hirtelen álom varázsából, erejüktől megfosztottan, s bár a Halál katonáinak nyomát sem találták a környezetükben, éberségük a legkevésbé sem lankadt.

Egyik magányos sétám közben eszembe jutott legjobb barátom, és a vele megesett, nem éppen kellemes történet. Hazaérve fel is hívtam, megkérdeztem, jól van-e, majd rátértem telefonálásom valódi okára: meg szerettem volna kérni, hogy elmesélhessem történetét úgy, ahogyan megesett. Barátom először kissé vonakodott, végül belátta, jobb, ha megírom, hátha mások is tanulhatnak az ő hibájából. Ami, mellesleg, manapság sajnos népbetegségnek számít.

Tehát, barátom (aki kérte nevének elhallgatását, ezért most egymás közt nevezzük csak Nagy Baleknak) súlyos betegség áldozatává vált.

 

 

 

 

                                                       A

                              Szerelem

                              bajnoka

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

     Az ellenfél csatárok hatalmas lendületet véve, indultak el a ceglédiek térfelére. Rudolf és Pintér a három támadó játékos nyomába eredt. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha a pályán tapasztalható papírforma, felcserélődött volna.

 

Életre szóló ajándék

 

            Ha áll a cerka, onnan nincs vissza út.

 Ez az undorító kis féreg, akire másfélévet szántam az életemből, képes volt ennyit mondani arra, hogy miért bújt ágyba egy másik nővel. Szerinte az egész a nők hibája, ha nem mennének oda a férfiakhoz, és nem kezdenének el érdeklődést kimutatni irántuk, akkor az ő estéje is  folytatódott volna békésen. Ki halott már ilyen eszelős dolgot, hogy egy nő megy oda valakihez?

1964, szeptember 21. Hétfő.

 

Szerettem volna találkozni Mán Lacival, hogy beszélgessek egy kicsit vele. Amint keresztül vágok a főtéren kit látok Lacit, aki a DEDA falatozóba ment be. Utánna mentem és hozzá szegődtem. Nagyon örült a találkozásnak, legalább nem lessz egyedül.Beszélgettünk mindenről, de engem az érdekelt, hogy mi történt a nevelőnő szobályában. Elmondtam neki azt amit hallottam az ügyről, úgy ahogy én elképzeltem, teletüzdelve az Ibitől hallottakkal.

MÉGEGYSZER HOZZÁD.

Néhány szót szólok kedves kis Márta,

S egyre megkérlek őszinte légy.

Ne csald meg szíved,

Vald be a szinet,

S nem zavarlak csak boldog légy.

                Nézzünk be jobban a mi szivünkbe,

                S boncoljuk tovább az esetet.

                Szeretni Téged,

Nem is nagy vétek,

Szenvedni jó egy keveset.

Hogyha meguntál édes kis lánykám

Szóljál én nékem, mert szívem fáj.

Szivembe zárom

S el nem bocsájtom

Őrzöm emléked kisleány.

 

Június eleje van, csípős, kora nyári reggel. Kinyitottam az ablakot, s csak úgy tódult be a sok finom illat, amit egyszerűen nem lehet megszokni és nem érezni. Becsuktam a szemem, és vettem egy jó mély lélegzetet. Ennél jobban nem is kezdődhetne a nap!

Pár perc múlva egy kismadár szállt le az ablakomra és énekelni kezdett. Teljesen ledermedtem, úgy álltam, mint egy szobor, nem akartam elijeszteni a vendégemet, hallgatni akartam a hangját. Ő pedig énekelt, csipogott vékonyka kis hangján, mintha mondani szeretne valamit.

Jellemző rám, hogy szeretek képeket, úgymond borítókat alkotni egy-egy kisregényemhez. Készítettem a mostanihoz is, melyet alább meg is tekinthettek. Csak a történet hangulata miatt:)

 

 

 

Péter, miután többször is visszatért a kikötőbe a nap folyamán, már kezdett kételkedni benne, hogy érdemes tovább várakoznia. Piros baseball sapkával és napszemüveggel próbálta álcázni kilétét, hogy ne lehessen olyan könnyen felismerni, miközben ismét helyet foglalt a kikötő mögötti taverna teraszán.

Telt az idő, emberek jöttek-mentek, s a tanár lassan elveszítette türelmét. Éppen távozni készült, mikor néhány méterrel arrébb felbukkant Julia.

VIII. fejezet

 

Vége a békének

 

 

Miközben a kék sárkánytojást nézte, Thurion eltöprengett, hogy biztosan nincs-e semmi baja. Már három nap eltelt, mióta elhozták a barlangból, de még mindig nem kelt ki.

Laurion, aki ott volt vele a szobában, megérezte barátja aggodalmát.

– Nincsen ok kétségbe vonni a tojás egészségét – mondta. – Apám megmondta, hogy akár egy hét is eltelhet két sárkánytestvér kikelése között. Még szerencse, hogy erről is van információnk, mert az is ritka, hogy egy sárkányanya két tojást hoz világra, nemhogy négyet, mint Chalinor.

Ez az egyik regényemből kiragadott kis részlet, amit csak úgy írtam, ne tessék komolyan venni :) Afféle pardóiának szántam.

 

 

- Drága Teo, kérlek, áruld el, hová viszel - nézett Zorack dühösen Teóra, aki csak sejtelmesen vigyorgott.

- Nem mondom el. De már meg is érkeztünk - mutatott Teo egy három emeletes épületre. - Egyedül kell menned, második emelet, négyes ajtó. Szia! - köszönt el a lány a meghökkent férfitól.

Zorack megcsóválta a fejét, és mivel érdekelte, Teo mit forgat a fejében, eleget tett a kérésnek.

 

 

 

 

                                         Két koporsó 58.

 

 

 

 

            A párttitkár, a nem túl sok  időt ami a rendelkezésére állt , nem töltötte tétlenséggel, hanem szétnézett bizalmas, megbizható, emberei között, akiktől némi információt szeretett volna begyűjteni az igazgatóval kapcsolatban, pontosabban annak törvénytelen cselekedeteiről, hogy némi fogást tudjon találni rajta , ha a dolgok továbbterjednek , mint valami  fertőző betegség.Emberei ,vagy nem tudtak , vagy nem akartak információval szolgálni, mert vajmi keveset tudott meg az igagatóról, amivel esetleg zsarolni lehetne.

A hajnal most is gyönyörű volt, a levegő tiszta és friss, a Nap még vörösen ragyogott a mélykék égen. Minden békés, nyugodt és csöndes volt, csak a madarak csicsergését lehetett hallani a fákon. A szállodai ablak előtt álltam és néztem ezt a csodát, ezt a tökéletes harmóniát.

 

Kárpáti Diána vagyok, és itt, a Hotel Paradisoban dolgozom, immáron hat éve. Budapesttől nem messze, egy tájvédelmi körzet közvetlen közelében helyezkedik el a szálloda, így aztán természetes a jó levegő.

ELŐSZÓ A NAPLÓHOZ

Hozzád szólok kedves barátocskám,

Ki e könyvet kezedbe veszed,

Ha véletlenül az irka-firkám,

Véletlenül asztalra teszed.

Neki kezdesz nagy nagy buzgalommal

Végig olvasni a könyvemet,

Gondolod tele van sok sok vaddal,

Én nem csalom meg emberemet.

Megmondom őszintén az elején

Ilyen dolgot nálam ne keress.

Amit írtam csak emberi élet

Ez nekem nagyon szép és kedves.

Nem mondom, olvasd el ezt a könyvet,

 de benne sok kincset nem találsz.

A vallomás.

 

-          Talán az udvarhelyi kézilabdázással kellene kezdjem. Addig nem volt más csak titkár, az iskola titkára. A vonattal útaztunk Isticio ( vagy Déda- Bisztráig ) Ő és Sólyom is a mi fülkénkben útaztak. Ez a kilencedik osztály tavaszán történt.

-          Itt mondták azokat a zsiros vicceket,?

-          Itt.- Egy néhány másodpercig megállt, aztán fojtatta.- Innen autóbusszal mentünk tovább. Ő előttem űlt.

Itt az előzmény: http://amatorirokklubja.network.hu/blog/amator-irok-klubja-hirei/a-karmazsin-egbolt-alatt-a-szokeveny

 

 

Violet a galambdúc padlóján kuporgott egy rongyos pokróc alatt. Rettenetes vihar dúlt kint: a szél ide-oda csapkodta a léghajót, akár ha papírból lenne. Estefelé járhatott, de ha nincs sötét, sem lehetett volna sokat látni a függönyszerűen lezúduló esőtől. Az ég akkorákat dörgött, hogy Violet szíve majd’ kiugrott a helyéről.

A lány nem sok mindentől félt, de a vihartól igen.

A sötétség beborította a tájat, csupán a ház ablakai világítottak szentjánosbogárként. Natasha a ropogó tűz mellett ült a kényelmes kanapén, s elgondolkozva meredt a semmibe. A gondolatai fényévnyi távolságban jártak Azt sem vette észre, ahogy Shane megállt a háta mögött, csak akkor rezzent össze a teste, mikor a férfi a vállára tette a kezét.

- Elaludt? – kérdezte a nő Lillyre célozva.

- Igen, - válaszolta Shane. – elolvastam a kedvenc meséjét, és mint egy kisangyal, most úgy szundít.

 

 

 

 

                                        Két koporsó 57.

 

 

 

 

           Az igazgató utjára bocsájtotta  a titkárt azzal a boldog tudattal , hogy sikerült megaláznia kellőképpen, és ezért most  jó ideig nem lesz gondja vele. Más részről sértve érezte  férfiúi önbecsülését,mert nem tudta eldönteni, hogy ki volt  az inditványozó, ebben a háromszereplőssé vált játékban.Úgyanis eltudta képzelni mind a két fél részéről , hogy szabad utat engednek  vágyaiknak még akkor ha ennek, nemszeretem következményei lesznek.

„Ne engedd, hogy elvesszek.

Add, hogy örökké éljek.”

 

Alzaid, a Fekete imája a Sötétséghez

 

 

Intro

 

Később bármennyire is sebezhetőnek tűnt, a nő akkor nyomban bátor volt. Egymaga jött el hozzám az elhagyott kriptába: halhatatlanságot kérni.

 

 

I.

 

A nő, akit valaha szerettem előttem áll, és könyörög.

-- Kérlek Wictorian, tegyél magadévá! Harapj meg! – zokogja és a földre borul.-- A dögvész elvisz nemsokára, és én nem akarok meghalni!– folytatja, miközben a földet bámulja.

 

Klári

-          Itt van! Itt van! – Kiabáltam hangosan amint megláttam, és rohantam hozzá, amilyen gyorsan csak tudtam.

-          Szia! – Mondta mosolyogva és felvett a karjába.

Én szorosan öleltem, amíg kiértünk az oviból, de amint átmentünk az úton, letett a földre. Kézen fogva sétáltunk tovább. A járda színes kövekből volt kirakva, köztük szakadék, mély szakadék! A kezét fogva ugráltam egyik kőről a másikra. Aztán a szakadék hirtelen lávává változott és a sziklákon egyensúlyozva kellett továbbmenni.

S mondá Thalész:
itt egy tál-ész…
(és a tanítványok odagyűlnek vala)
aztán folytatja:… tétel.
Az én ajkamról ez nektek étel.
(S leomlott a sötétség egy újabb fala…)