Másnap a hajnali kellemesen hűvös szellő ébresztett. Nyitva hagytam a szobám ablakát éjszakára, annyira meleg volt nap közben, jólesett a friss levegő. Lassan kinyitottam a szemem, s máris James körül jártak a gondolataim. Vajon hogy van? Nem akartam közel kerülni hozzá, a sors azonban máshogyan intézte a dolgot. Mit tehetnék? Hogyan tarthatnám magam távol tőle? Ha segítségre szorul az más, akkor úgysem tudom megtenni azt, hogy nem segítek.
 Kopogtatás zavarta meg a gondolataimat. Felkeltem, hogy ajtót nyissak, még csak hat óra volt, Mariama állt az ajtóm előtt.
 – Jó reggelt, hoztam egy kis tejeskávét, reggelit neked! – mondta kedvesen, igazán rendes volt tőle. Bejött, leült és azonnal faggatni kezdett.

– Mi történt az éjjel? Hallottam, hogy valaki beteg lett, hol voltál? – izgatott volt, én meg még alig tértem magamhoz.

Odaültem mellé, kortyolgatni kezdtem a kávémat, és mesélni kezdtem.

– Jó reggelt neked is, és köszönöm a kávét! Képzeld el, Jamesnek migrénje volt – mondtam és közben iszogattam tovább, nagyon finom volt, jólesett.

– Ó, komolyan? És, és, és?

– Aromaterápia és masszázs segített nála. Sok barátja ott volt, nagyon aggódtak érte. A doktor is megnézte – mondtam komolyan.

– Na ne, és már jobban van? – kérdezte aggódva.

– Igen – hirtelen az jutott eszembe, hogy meg kellene látogatnom őt, tényleg jobban van-e, teljesen elmúlt-e a fejfájása.

– Meglátogatod ma? – úgy látom neki is pont ez jutott az eszébe, egy rugóra járt az agyunk.

– Nem is tudom, nem akarom zavarni – igazából nem tartottam olyan jó ötletnek, hogy meglátogassam, de azért mindenképpen szerettem volna tudni, hogy mi van vele.

– Mennem kell, tudod, fél hétre a recepción kell lennem, de gyere majd és mesélj, ha történik valami!

Kikísértem őt és még egyszer megköszöntem neki a reggelit.

Egy újabb nap, tele bizonytalansággal. Mit kellene most tennem? Látogassam meg? Bárcsak jósolhatnék neki újra, talán többet megtudnék, még az is lehet, hogy nem is magamat láttam vele. Persze mélyen, legbelül tudtam, hogy nem tévedek.

Délelőtt nagyon sok dolgom volt, rohangáltam össze-vissza a szállodában, Marcelloval is szerettem volna beszélni, de egyszerűen nem volt rá időm. Már majdnem dél volt, mikor Stevennel futottam össze az étterem előtt.

– Szervusz – Steven köszönt rám hangosan, miközben a kezemben egy kupac papírt próbáltam összerendezni.

– Szervusz – köszöntem vissza, rá néztem, hogy vajon mit szeretne, de nem mondott semmit, csak állt velem szemben, így folytattam a papírokkal folytatott küzdelmemet. Lehet, hogy azt várja, hogy érdeklődjek James felől. Érdeklődjek, vagy ne?
– Voltam ma délelőtt Jamesnél –  a neve hallatára fölkaptam a fejem, teljesen önkéntelen mozdulat volt, legalábbis azt hiszem – Sokkal, sokkal jobban van, teljesen elmúlt a fejfájása.

– Ennek örülök – mosolyogtam.

– Kérdezett felőled – folytatta Steven.

– Igazán? Miért?

– Szeretné megköszönni, hogy megmasszíroztad, és igazából én is, nagyon aggódtunk érte Missivel – magyarázta.

– Missi, láttam, hogy nagyon aggódott, nem volt időm magyarázkodni neki, remélem nem haragudott meg rám – végre összerendeztem a papírokat, így már leadhattam őket.

– Dehogyis, nem haragszik, csak nagyon megijedt, aggódott Jamesért – bólogatott Steven.

– Jól vagytok? – próbáltam másra terelni a szót.

– Igen, köszönjük, nagyon jól megvagyunk. James kérte, hogy ha látlak, szóljak neked, hogy menj fel hozzá, ha van egy kis időd.

– Mikor?

– Amint tudsz, akár most is, szerintem… bármikor jó, ma nem forgatunk.

– Jól van, akkor amint tudok… felmegyek hozzá – ránéztem a papírjaimra, és azt mondtam Stevennek:

– Ne haragudj, most tovább kell ezeket vinnem, sietek.

– Menj csak, menj – bíztatott.

Most már nem úszhatom meg, találkoznom kell vele megint. Újra eszembe jutott a látomásom, na meg az, hogy lehet, hogy azóta változott a helyzet. Lehet, ha megint megnézném a jövőjét, már nem látnám magunkat együtt, ki tudja, nem igaz? Egy pillanat múlva már meg is gondoltam magam, inkább nem szeretném látni, nehogy változzon e miatt a jövőnk, ami úgyis meg van írva, ha tetszik, ha nem. Hagyjam, hogy sodorjon az ár? Vagy próbáljam megtudni, hogy mi lesz velünk? Ilyen gondolatokkal volt tele a fejem, mikor végre elhatároztam, hogy felmegyek hozzá. Délután két óra körül lehetett az idő, az étteremben nem láttam őt, gondolom a szobájában ebédelt. Hát, akkor legyen, történjen, aminek történnie kell. Meglátogatom.

Az ajtaján épp kopogni szerettem volna, amikor az kinyílt, Missi igyekezett kifelé.

– Szia Missi! – ő nagyon sietett valahová, épp csak köszönt és már rohant is.

– Szia Diána!

Missi után néztem, mire visszafordultam, James már az ajtóban állt.

– Szia… örülök, hogy látlak – mosolygott rám.

– Szia! Steven mondta, hogy szeretnéd, ha… meglátogatnálak.

– Gyere be.

Odabent David és Susan a kanapén ültek, köszöntünk egymásnak, James hellyel kínált.

– Hogy vagy? – kérdeztem.

– Ó, nagyon jól, köszönöm! – arca teljesen kipihent volt, mosolygott, jó érzés volt látni, hogy jobban van.

– Igazán nincs mit – mondtam.

– Mi történt pontosan? – kérdezte David.

– Mi nem is tudunk semmit, csak most szóltak nekünk és így meglátogattuk Jamest – tette hozzá Susan.

Hamarosan betoppant az ajtón Missi és Steven is, ők is leültek hozzánk. Szépen összegyűltünk megint James szobájában.

– Igazából, csak arra emlékszem – kezdett el mesélni James – hogy az orvos megvizsgál, beszélget valakivel valamit, minden elmosódott, alig hallottam valamit, ugyanakkor minden zaj annyira éles volt, szinte fájt. Emlékszem a csöndre, milyen jól esett, és arra, hogy valaki masszírozni kezd. Nem tudtam, hogy ki, meg sem bírtam mozdulni a fájdalomtól. Éreztem valamilyen illatot a levegőben, nagyon kellemes volt, olyan, nem is tudom meghatározni, hogy mi volt az… aztán azt, hogy a fájdalmam egyre csökken, és ekkor láttam Diánát, hogy ő az, aki masszíroz – James rám nézett.

– Igen, így történt. Levendula-, majoránna-, citromfű-, és muskotályzsálya olajokat párologtattam  – magyaráztam neki.

– Honnan tudtad, hogy hol kell masszíroznod, honnan tudtad, hogy milyen illóolajok kellenek? Természetgyógyász vagy, vagy valami ilyesmi? – kérdezte Missi.

– Valami ilyesmi, gyógyításra, megelőzésre illóolajokat, gyógynövényeket használok, elvégeztem egy tanfolyamot is, ahol nagyon sokféle masszázstechnikát megtanultam… - válaszoltam Missinek, majd James felé fordultam, és őt kérdeztem:

– Volt már máskor is ilyen, erős fejfájásod, James?

– Igen, volt már körülbelül három hónappal ezelőtt. Miért? –  meglepődve nézett.

– Jó lenne lejegyezni, hogy mikor volt, és azt is, hogy előtte milyen ételeket ettél.

– Miért? – kérdezte Susan, James is szeretett volna kérdezni valamit, talán pont ezt.

– Fontos lenne kiszűrni azokat a tényezőket, amelyek a migrént kiváltották Jamesnél. Ezek lehetnek bizonyos ételek is akár, ezért jó lenne leírni, hogy mit evett a migrén előtt, és ha legközelebb újra előjön a fejfájás, és megnézi, hogy mit evett előtte, esetleg talál olyan ételféleséget, amit mindkét roham előtt evett, és akkor azt az ételt, fűszert is akár, kerülnie kellene.

– Mennyit tudsz ezekről a dolgokról? Lehet tudni, hogy mi váltja ki ezt az erős fejfájást? Meg lehet gyógyítani, teljesen megszüntetni? Már az orvossal is beszéltem erről, de azért kíváncsi lennék arra, hogy te mit gondolsz  – kérdezte James.

– Létezik elmélet, mely szerint a migrénben szenvedők erei túl érzékenyek. E szerint az elmélet szerint az idegrendszer egy bizonyos tényezőre például stressz, bizonyos ételek, környezeti hatások, alvás csökkenése, az életmód megváltozása, meleg- vagy épp hidegfront, éhség, fáradtság, alkohol, az agyalapon található idegekben gazdag ütőerek görcsös összehúzásával válaszol. Ez a görcs, pedig több ütőeret összeszűkít, aminek következtében a vér áramlása megváltozik. Roham előtt az agyhoz vezető artériák először összeszűkülnek, majd kitágulnak, ezzel ingerlik a fájdalomérző idegsejteket. Az erek szűkületének és tágulatának okát nem lehet tudni, azt viszont tudják, hogy a vérben bizonyos hormonok szintjének csökkenése előidézheti az erek összeszűkülését. Jelenleg nincs ismert gyógymód, illetve ahány ember, annyiféle gyógymód van. Ilyen például a masszázs is.
Mivel a fejfájások nagy százaléka az izomtónus hirtelen megnövekedése miatt jön elő, egyes természetes gyógymódokat ismerő és kedvelő személyek könnyedén rábukkantak a masszázsterápiára. Azért olyan hatékony a masszázsterápia, mert az izomtónus megnövekedések a fej, nyak, vállizmokból illetve azok környékéről erednek. Viszont minden lehetőséget figyelembe kell venni, így jobb, ha az egész testet végigmasszírozzuk a talpaktól a fejig. Az aromaterápiát is bevetettem, vannak olyan illóolajok, amelyek csökkentik a feszültséget, vagy épp görcsoldó hatásuk van.

– Igen, igen, a levendulát már ismerem! Amikor megérkeztünk ide, gyönyörű, lila virágokat kaptam a szobámba. Diána mondta el, hogy ő tette őket oda, mert látta, hogy milyen fáradt vagyok, jobban aludtam tőle –vágott közbe Missi, lelkesen magyarázta a többieknek a tapasztalatait.

– De miért nem hagytad, hogy az orvos fájdalomcsillapítót adjon Jamesnek? – kérdezte kíváncsian.

– Azért, mert a fájdalomcsillapítótól a fájdalomérzet csökken, de a testben lévő görcsök ugyanúgy megmaradnak. Úgy gondolom, hogy a masszázs egy gyógymód, a fájdalomcsillapító, pedig csak elfedi a gondokat, azok ugyanúgy megmaradnak – láttam, hogy a hallgatóságomat nagyon érdekli ez a téma, mindenki éberen figyelt. Vártam, hátha valaki kérdezni fog, és kérdeztek is.

– Nem lehetne valahogyan mégis megelőzni a bajt? Úgy értem, hogy csak van valami, amit ha szed, vagy nem is tudom… akkor elkerülhetőek ezek a rohamok? – Susan aggódva nézett Jamesre, úgy tette fel a kérdését nekem.

– Jó lenne, ha ugyanakkor tudna lefeküdni, felkelni, enni mindig. Tudom, ez nálatok nem nagyon kivitelezhető, láttam, hogy sokszor forgattok éjszaka, vagy hajnalban, ez nem igazán tesz jót.
A vegetatív idegrendszer stabilizálásában segítenek a gyógynövények, például az orbáncfű, a citromfű, vagy a levendula. Illóolajok közül a rozmaring, bazsalikom, fenyő, menta aktiválják a keringést, a levendula, rózsa, geránium és ilang-ilang pedig oldják a feszültséget. A stressztűrő képességet fokozza a ginzengtea. Az orvosok a magnéziumot is ajánlják megelőzésre nagy mennyiségben 2x300 mg-ot naponta. 
Citromfüves ginzeng teát már küldtem is föl neked – Jamesre néztem, vártam, hogy elmondja megitta-e a teát és, hogy ízlett-e neki.

– Igen. Az a tea nagyon finom volt, köszönöm! Igazán, tényleg nagyon… - James lefelé nézett, szemöldökét ráncolni kezdte és bólogatott.

– Diána, - szólt Missi – kérdezhetek valamit?

– Persze – azt hittem, Missi James migrénjével kapcsolatos kérdést fog feltenni.

– Mit láttál a múltkor, mikor Jamesnek jósoltál? Nem csak a múltját láttad, ugye? Mi volt az, elmondod? – Missi kíváncsisága mglepett, nagyra nyitottam a szememet a csodálkozástól, erre a kérdésre nem számítottam, hol Missire, hol Jamesre néztem. Nem mondhattam semmit, ha mondtam volna erről valamit, akkor azt csak Jamesnek.

– Ami azt illeti igen… láttam valamit, de nem érdekes… - próbáltam őket megnyugtatni ezzel, elterelni a figyelmüket, hogy nem olyan fontos az, amit láttam.

– Mi volt az? – kérdezte James – Szeretném tudni.

– A migrénnel kapcsolatos? – kérdezte Susan.

– Láttad, hogy Jamesnek migrénje lesz? – vágott közbe David, azt sem tudtam, kinek válaszoljak.

– Nem David, nem láttam, hogy migrénje lesz. Nem is a migrénjével kapcsolatos dolgot láttam Susan, és nem szeretném elmondani, hogy mi volt az, James.

– Ne már! Miért? – Missi türelmetlenül kérdezett, szemeit nagyra nyitva.

– Nem is tudom… nem szeretnék megváltoztatni semmit… egyébként… nem is tudok. Legalábbis eddig még senkinek sem változott meg a jövője a jóslataimtól. De azért néha tartanom kell a számat, nem fecseghetek ki mindent, össze-vissza.

– Értem –  James a szemembe nézett, majd összeráncolta a szemöldökét.

– Jósolnál neki megint? – Missi nagyon nem bírt magával, teljesen feldobva kérdezte ezt.

– Missi! – szólt rá Steven – Nem kényszerítheted őket, se Diánát arra, hogy jósoljon, se Jamest arra, hogy jósoltasson. Légy szíves…

Missi csalódottan hátradőlt a kanapén.

Jamesre néztem, ő meg rám, és megkérdezte, hogy jósolnék-e neki.

– Megnéznéd, újra? – kérdezte kedves hangon, most nem ráncolta a szemöldökét, sőt, kissé mosolygott is.

– Ha szeretnéd. De nem biztos, hogy elmondhatom – a válaszom nem lepte meg.

– Jól van, de azért… Jól van, nem foglak faggatni – bólogatott hevesen.

James odanyújtotta a kezét. Becsuktam a szemem és vártam, csak vártam a képeket, és egy kis idő múlva meg is érkezett az első kép. Őt láttam, gitárral a kezében, egy sötét szobában. Nem tudtam, mit jelenthet ez. Nagyon szomorú volt, játszott, letette a gitárját, és csak ült a sötétben. Nem tudtam, hogy miért, de volt egy olyan érzésem, hogy nem akar többé játszani. Mivel az előzményeket nem ismertem, nem tudtam, miért volt olyan szomorú az a dal, ez miért történt vele, miért nem akar játszani.

Elengedtem a kezét. Kinyitottam a szemem és ránéztem.

– Láttalak a gitároddal a kezedben. Egy sötét szobában játszottál egy nagyon szomorú dalt. Nem tudom, hogy miért, nem láttam az előzményeket, csak ezt a képet, és azt, hogy letetted a gitárt, nem akarsz többé játszani. Miért? – csúszott ki a számon, meg is bántam, nem lett volna szabad, ez az ő dolga.

– Igen. Valaki nagyon megbántott, akinek sokat játszottam, s kiderült, legalábbis a fejemhez vágta, mikor összevesztünk, hogy nem tudok jól játszani, nem is tudok gitározni. Nekem ez akkor nagyon rosszul esett, és megfogadtam, hogy soha többé nem játszom senkinek. Bár, sokan mondták, hogy biztos csak meg akart bántani, de valahogy nem megy már… azóta nem tudok… Másoknak tetszett, de neki nem. Neki, aki… – James szomorú volt, ennyire szomorúnak még nem láttam.

– A barátnőd volt – mondta ki Susan.

– Ez tényleg így van, azóta, mióta szakítottak, nem játszott a gitárján, pedig szerintem is nagyon szépen tud gitározni. De nem akar – magyarázta Susan, James pedig bólogatott.

– Visszaadnád a kezed? – kíváncsi voltam, vajon meg van-e még az a kép kettőnkről, és persze szerettem volna valami bíztatót mondani neki.

– Igen – határozottan rám nézett, láttam, hogy kíváncsi.

Újra becsuktam a szemem, fogtam a kezeimmel a kezét, és olyan nehezen jött elő egy újabb kép, egy újabb látomás, hogy el sem hiszem. Valakinél elég egy érintés, és látok mindent, ő kicsit zárkózottabb. Gitározott. Nem tudtam eldönteni, hogy ez a múltja-e, hiszen most láttam, hogy többé nem akar gitározni, de mégis határozottan éreztem, hogy ez a jövője. Boldog volt, gitározott, s ahogy a kép egyre élesedett, egyre pontosabban éreztem, hogy mi történik, megláttam magamat mellette, a közelében, nekem játszott. Mosolyogni kezdtem, egyszerűen nem tudtam nem mosolyogni.

– Mi az? Mit láttál? – kérdezte James, mikor kinyitottam a szemem, ő is mosolygott rám, nem is tehetett volna mást, a szám a fülemig ért.

– Azt láttam, hogy gitározni fogsz. Hamarosan – még mindig mosolyogtam, nem bírtam visszafogni magam.

– Ennyi? – kérdezte Missi.

– Gitározni fog, és? Miért mosolyogtál? Mit láttál még? – kérdezte Steven, már ő is nagyon kíváncsi volt, és úgy láttam, hogy egyébként mindenki az.

– Nem is tudom, csak, nagyon tetszett a dal, amit játszani fog – lassan a mosolygásom nevetéssé fajult.

– Bocsánat, bocsánat, én nem is tudom, hogy mi van ma velem – próbáltam erőt venni magamon, de alig sikerült, a szívem valahogy hevesen kalimpált, éreztem, azt a jövőbeli boldogságát, és ő olyan boldog lesz…

– Nem hiszem, hogy valaha is tudnék még játszani… - James is mosolygott, de a szavai nagyon szomorúak voltak.

– Azért, köszönöm – James az ablakhoz ment, csak ott állt, és nézett ki az ablakon zsebre tett kézzel.

– Megtennéd, hogy… jósolnál… nekem is? – már észrevettem Susanon, hogy szeretné, ha jósolnék neki is, szeretne megkérni erre.

– Mit szeretnél tudni, Susan? – ránéztem kíváncsian.

– Igazából, nem is tudom, nincs konkrét kérdésem, csak szeretném, ha megnéznéd, milyen lesz a jövőm, érdekelne, hogy mit látsz.

– Jó. Akkor, kérem a kezedet – megfogtam az ő kezét is.

Rengeteg kép tárult elém, olyan vidám, mosolygós, kedves lányt láttam magam előtt, ilyen volt Susan. Bár, sosem láttam ilyen vidámnak, mint a képeken a fejemben. Aztán, mint egy villámcsapás, éreztem valami rosszat, láttam, hogy Susan szülei nemrég váltak el, és, hogy ez őt eléggé megviselte. Talán ezért annyira zárkózott mostanában.

– A szüleid nemrég váltak el, ugye, Susan? – csukott szemmel vártam a válaszát.

– Igen – mondta ő.

Annyi minden volt itt, nála, annyira színes, szép, könnyed és boldog képeket láttam, hogy nem is tudtam, melyiket válasszam. Láttam őt, hosszú, fehér ruhában, az esküvője napján. Gyönyörű volt, mint mindig, és annyira boldog. A szüleit is láttam az esküvőjén, vajon mennyi idő múlva megy férjhez Susan? Annyira erős volt ez a látomás, olyan tiszta és éles, hogy egészen biztos voltam abban, hogy a menyegzőt hamarosan megtartják.

– Susan, te, te menyasszony vagy? – kinyitottam a szemem, és kíváncsian néztem rá.

– Igazából igen – kissé elpirulva, szégyenlősen válaszolt.

Erre még James is visszajött hozzánk az ablak mellől, mikor ezt meghallotta.

– Komolyan? – érdeklődött Missi. – De mikor, hogyan? – Missi a tőle szokásos lelkesedéssel kérdezett.

– Egy hónapja jegyzett el a vőlegényem, egyelőre titokban, még senkinek sem mondtuk el – Susan meg volt szeppenve.

– Jaj, Susan, ne haragudj, én nem akartam leleplezni a titkodat, bocsáss meg nekem – szabadkoztam, és arra gondoltam, hogy megint nagy volt a szám.

– Semmi baj, már szerettem volna velük ezt megosztani. Örülök, hogy beszélhetek róla. Igen, eljegyeztük egymást és már az esküvőnket tervezzük. A forgatás után gondoltuk hivatalosan is bejelenteni, akkor tartani egy eljegyzést, aztán egy év múlva szeretnénk összeházasodni.

– Nahát, Susan! Gratulálok! – lelkendezett Missi.

– Gratulálunk! – mindenki gratulált Susannak, megölelték egymást, együtt örültek, nagyon jó volt így látni őket.

– Ezt meg kell ünnepelni! – Steven pezsgőt kért a szállodai telefonon.

– Nekem, most már mennem kell – nem akartam zavarni őket.

– Ne, ne! Maradj velünk, ünnepelj velünk! – kérték tőlem, szinte egyszerre.

– Ne haragudjatok, de…

– Kérlek, maradj egy kicsit még – James kérésére engedtem.

– Jól van, egy picit maradok még, ha ennyire szeretnétek.

Hamarosan megérkezett a pezsgő, és ünnepelni kezdtek.

– Én, nem kérek! – engem is szerettek volna megkínálni, David nyújtotta felém a pezsgőt, de nem kértem, nem lehetett, nem engedhettem.

– Naaa, neeee, Diána, csak egy keveset, légyszi! – kérlelt Missi.

– Missi, én igazán nem szeretnék… – nagyon zavarban voltam, nem tudtam, mit tegyek
– Nem iszom alkoholt, soha – ez az igazság, nem akartam őket megbántani, de úgy éreztem, tudniuk kell.

– Soha? De hát, miért? – kérdezte Susan.

– Egyszerűen… csak nem iszom alkoholt és kész. Ne haragudjatok rám. Nem akartam elrontani, én, jobb, ha most már tényleg megyek – nem tudtam, mit mondjak nekik.

– Semmi baj, ha nem szeretnél, akkor nem iszol, de maradj még egy kicsikét! – Missi mosolygott, nagyokat pislogott rám.

– Ne haragudjatok, de tényleg mennem kell.

Tudom, hogy nem voltam túl udvarias velük, de késő volt már, lassan vacsoraidő a szállodában, mennem kellett, még nagyon sok dolgom volt, és az ünneplésüket sem szerettem volna elrontani. Vacsoránál újra láttam őket, mindenki lejött az étterembe, és Susan bejelentette ott is, hogy eljegyezték. Hatalmas ölelkezések, gratulációk következtek, ittak, örültek Susan boldogságának.

– Diána, nem vacsoráznál velünk? – kérdezte Steven.

– Nem lehet – picit megráztam a fejem.

– Légy szíves, Susan nagyon szeretné, ha velünk vacsoráznál, ha már pezsgőzni nem tudtál velünk, kérlek, engedd meg neki, hogy meghívjon – kérlelt Steven.

– Diána, nagyon szeretném, ha velünk vacsoráznál – odajött hozzám Susan is, és ő is kérlelt.

– Jól van. Köszönöm a meghívást, nagyon kedves vagy, Susan!– leültem hozzájuk, nem tudtam mást tenni. Arra gondolni sem mertem, hogy mi lesz ebből.

A vacsorához épp, hogy hozzáláttunk, amikor megjelent Mr. Mendelsohn. Szinte éreztem, hogy nem szabad leülnöm a vendégeink közé, mert baj lesz, nem is tudom, miért nem hallgattam jobban a megérzésemre. Így alakult… Susan egyébként is annyira szerette volna… de mégsem lett volna szabad engednem…

– Jó estét kívánok! Jól érzik magukat minálunk? – kérdezte az asztalnál ülőket.

– Igen, igen, köszönjük – szinte mindenki bólogatott, válaszolt.

– Diána, beszélhetnék önnel pár percet? – Mr. Mendelsohn szúrós szemekkel nézett, látszott rajta, hogy nem tetszik neki, hogy a vendégekkel vacsorázom.

– Igen, uram.

Felálltam az asztaltól és odamentem hozzá, kissé félrehúzott, de azért mindenki hallott mindent.

– Mégis, hogy képzeli? Hogy lehet ennyire… Ez a viselkedés megengedhetetlen! - Mr. Mendelsohn nagyon dühös volt, fogalmam sem volt, hogy fogok ebből kimászni. Steven és James léptek oda hozzánk, és magyarázkodni kezdtek.

– Mr. Mendelsohn, mi kértük meg Diánát, hogy vacsorázzon velünk, kérem, ne haragudjon rá.

– Igaz ez? – kérdezte Mr. Mendelsohn.

– Igen uram, így történt. - Mr. Mendelsohn még mindig mérgesen nézett, gondolom nem tudta, erre mit lépjen.

– Hát, akkor… menjen csak vissza, de többet ne forduljon elő ilyesmi, kérem! – haraggal a hangjában válaszolt, éreztem, hogy lesz ennek még böjtje, nem is akármilyen.

– Diána! – Mr. Mendelsohn odalépett hozzám.

– Ez az ön vacsorája, ezt mindet meg fogja enni? – kérdezte halkan, csodálkozva.

– Nem is tudom, azt hiszem… - mégis, mit lehet egy ilyen kérdésre válaszolni?

– Jobban oda kellene figyelnie, hogy miket eszik, elvégre is a vendégeinkkel foglalkozik, táncol is, vigyáznia kell az alakjára, ha itt akar maradni… - gondolom arra célzott, hogy nem táncolhat egy kövér disznó az elit uraknak és hölgyeknek, az nem lenne valami szép látvány, nem igaz?

– Uram, megígérem, hogy oda fogok figyelni arra, hogy mit eszem, bár, én valahogy mindig ennyit ettem, és nem nagyon híztam, valószínűleg alkatilag vagyok ilyen – miközben magyarázkodtam, szinte oda se figyelt, falra hányt borsó.

– Holnaptól, kap valakit, aki oda fog figyelni az étkezésére, már van is egy ötletem, hogy ki lesz az. Reggel a nagyteremben nyolc órára jelenjen meg, és megbeszélik a részleteket. Látják, mi itt figyelünk az alkalmazottaink egészségére! – mondta gúnyos mosollyal a vendégeinknek – További jó étvágyat kívánok! – tette hozzá, és elviharzott.

Persze mindenki hallotta, hogy mi történt, nem is tudták ezt annyiban hagyni.

– Úgy látom, nem kedvel téged túlzottan – Steven halvány mosollyal az arcán szólt.

– Ez kölcsönös – annyira feldühített Mr. Mendelsohn, hogy egyszerűen tomboltam belül, és ez a mondat sajnos kicsúszott a számon.

– Most mi lesz? – Missi aggódva nézett.

– Hm, nem tudom, akár még jól is elsülhet a dolog, nem? – az jutott eszembe, hogy talán még jóban is lehetek azzal, aki az étrendemért lesz felelős, esetleg megengedi, hogy minden maradjon a régiben, ha látja, hogy nem hízok el.

– Remélem, nem lesz semmi baj – jegyezte meg James.

– Biztos vagyok benne, hogy meg tudom majd oldani – mosolyogtam rá.