Másnap reggel James különös telefont kapott. Annyit láttam, hogy telefonon beszél, és nagyon ideges, épp a zuhany alól jöttem, amikor megláttam, hogy mennyire feszült, kiabál a telefonba, veszekszik valakivel. Nem tudtam, hogy kivel beszél, de nagyon megijedtem, vajon, mi lehet a baj? Mikor meglátott, letette a telefont és sietve hozzám lépett. A tekintete zavart volt, egyre jobban aggódtam, hogy mi történhetett, mi zaklathatta őt így fel.

– Mi történt? Valami baj van James?

Másnap a délelőtt nagyon hamar eltelt, együtt ebédeltünk Susannal, Missivel, Stevennel és Daviddel, megbeszéltük, hogy eljönnek hozzám, megmutatom a lakásomat nekik, beszélgetünk egy kicsit, kimozdulunk a szállodából. Szerettem volna meghívni Mariamát is, de sajnos nem ért rá, ez egy kicsit elszomorított.

Mikor megérkeztünk, Missi már alig várta, hogy megnézze a seprűmet, James mesélt neki róla és így most már tényleg boszorkánynak hittek.

Beérve a konyhába rögtön a seprűmet keresték, az, pedig ugyanott volt, fönt a falon.

Bármi is történik közöttünk, James és én tökéletes párt alkottunk, lassan kezdtük megismerni a másik gyenge pontjait, és erősségeit, egyre inkább úgy éreztem, hogy mi egymásnak lettünk teremtve. Imádtam, ahogy csókol, mindent el tudtam felejteni mellette, teljesen ki tudott zökkenteni a valóságból, és át tudott vinni egy másmilyen valóságba. Mikor a nyakamhoz ért az ajka, végigfutott az egész testemen valami különös érzés, a csókjától libabőrös lettem.

Másnap reggel, mikor felébredtem, rögtön James jutott az eszembe. Hiányzott. Rossz volt nélküle aludni, hogy nem érezhetem az illatát, hogy nem bújhattam oda hozzá még egy kicsit reggel. Ezt jól elrontottam, nem lett volna szabad ennyire kiborulni az ajándékok miatt és a miatt, hogy nem hívott fel, mikor távol volt. Lassan feltápászkodtam az ágyból, s a fürdőszoba felé vettem az irányt. Gyorsan zuhanyoztam, s közben azon gondolkodtam, hogyan fogok bocsánatot kérni Jamestől.

Hihetetlen volt, hogy Lili a testvérem. Mondják, hogy az ember megválaszthatja a barátait, a családját viszont nem. Valahogy nagyon nehéz volt elfogadni, hogy ikrek vagyunk, ő annyira más volt, mint én. Sőt! Azt sem tudtam, hogy ezen túl hogyan viszonyuljak majd hozzá. Akárhogy is igyekszik nekem keresztbe tenni, csak a testvérem, nem? Viszont azt sem kell elfelejteni, hogy ő rátámadott a szerelmemre, vagyis nem babra megy a játék. Nagyon elgondolkodtam ezen, észre sem vettem, hogy közben megjött James, leült mellém az ágyra, csak a puszija az arcomra zökkentett ki a gondolatfolyamból.

Nagyon nehéz napok vártak rám. A gyász szinte teljesen felemésztett, újra és újra lejátszódott bennem a temetés, mintha egy ismétlődő, véget érni nem akaró filmet láttam volna. Képtelen voltam szabadulni ezektől a gondolatoktól, ráadásul hatalmas ürességet éreztem magamban. Nem volt túl jó érzés a többiek szánakozó tekintete sem, hiába igyekeztek, hogy felvidítsanak, nem igazán sikerült nekik. Szerintük jobb, ha velük vagyok, mintha magamba zuhanok, pedig sokkal könnyebb volt zuhanni, mint itt maradni és élni a mindennapokat, úgy tenni, mintha semmi sem történt volna.

Amikor James fölébredt, nem találta maga mellett Diánát, a szobában sem volt, így aztán keresni kezdte, kiment a parkba, hátha ott találja őt. Mivel ott sem bukkant rá, Mariamához sietett, de ő sem tudott semmit Diána hollétéről. James egyre idegesebb lett, az egész szállodát átkutatta, de hiába. Kérdezte a barátait is, de mindhiába, nem látták Diánát és nem értették, hogy tűnhetett el így, nyomtalanul.

– Talán, próbáld meg felhívni – Susan ötlete nagyon jónak tűnt, James a telefonjáért nyúlt.

Lefekvés előtt volt egy nagyon rossz érzésem. Máskor is volt már ilyen, hogy tudtam előre, hogy valami rossz dolog fog történni. Rögtön James jutott eszembe, és a migrénje. Ezek az előérzetek nálam valahogy nagyon erősek voltak, tudtam, hogy valami nagy baj fog bekövetkezni hamarosan. Nehezen aludtam el. Jó lett volna tudni, hogy mi vár rám, de persze a megérzés csak megérzés, nem árulja el a jövőt. 
Éjjel nagyon különös álmom volt. A képek, amiket láttam, színesek voltak, és teljesen valóságszerűek.

Van egy olyan mondás, hogy ahol ketten jól megvannak, oda harmadik ne dugja az orrát. Milyen igaz, de a mi esetünk más volt. James barátairól volt szó, és elég rossz érzés volt az, hogy ők miattam vesztek össze. Érthető volt a reakciójuk, védték a barátjukat egy olyan valaki ellen, aki csak galibát okoz.
 Annak viszont örültem, hogy James kiállt mellettem. Megvédett engem, akkor is, ha a barátait veszítette el miattam. Reméltem, hogy nem marad ez így sokáig, hogy majd valahogyan elsimítjuk ezt a dolgot is. 

A felmondásomat aláírtam, majd elterveztük Jamesszel, hogy elmegyünk valahová vacsorázni, nem maradunk a szállodában.

Bementem a szállodába, megkerestem Mariamát, majd elmeséltem neki mindent. A ma éjszakát nála tölthettem, de a lelkemre kötötte, hogy beszéljek Jamesszel. Hiába mondtam neki, hogy Lili szerint James megvett engem, és ebben van igazság, Mariama őt védte. Szerinte csak jót akart azzal, hogy kifizette a felmondási időt, és elintézte azt is, hogy ne kelljen táncolnom egyik napról a másikra. Minden felfordult megint, az álmom jutott eszembe a hajóról és a hullámokról, vajon ezt a hullámot is kibírjuk?

James este érkezett vissza a szállodába. Mire visszaért, már lezuhanyoztam, átöltöztem. A szívem nagyot dobbant, mikor megláttam őt.

– James! – a nyakába ugrottam, boldog voltam, hogy újra mellettem van.
– Hiányoztam? – kérdezte mosolyogva.

– Igen! Hiányoztál – megcsókolt, átölelt, és már azon gondolkodtam, hogy megkérdezem, hogy mi történt, de mesélni kezdett, kérdezés nélkül.

– Az egyik tv-ben voltam, mindenféléről faggattak, főleg az új filmről, amiről nem nagyon beszélhetek, aztán rólad is kérdeztek.

Reggel James hangjára ébredtem. Lassan nyitottam ki a szemem, úgy éreztem, hogy tudnék még aludni. A behúzott függönyön keresztül beszűrődött a fény, szerettem volna tudni, mennyi az idő. Megfordultam és az órára pillantottam, már fél egy is elmúlt. Megláttam Jamest, a szobában járkált fel-alá, telefonált. Úgy láttam, hogy dühös, ideges valamiért arra, akivel éppen beszél.

Észrevette, hogy felébredtem, befejezte a mondandóját, letette a telefont, majd odaült az ágyra és kedvesen, halkan beszélt hozzám.

Susan kiment, nekem, pedig szöget ütött a fejembe az, amit mondott. Ha terhes lennék, azt megérezném, biztosan megérezném. Ez a nagy idegeskedés, a fotósok, az, hogy egész nap alig ettem, az a sok minket bámuló ember, és a véres hús együtt váltotta ki ezt belőlem, ebben biztos voltam.

Susan kilépett a mosdóból, James, pedig ott állt nem messze, Diánára várt, kicsit közelebb jött, mikor meglátta Susant.

– Jól van? – James nagyon aggódott.

– Igen, most már sokkal jobban van.

James korán reggel ment el dolgozni, kikísértem a buszhoz, majd elindultam meglátogatni Mariamát a recepciónál. Szerettem volna beszélgetni vele egy kicsit. Megörültem, mikor megláttam, de úgy tűnt, valamiért nagyon le van törve.

– Jó reggelt Mariama! Hogy vagy?
– Megvagyok – válaszolta egykedvűen, rám sem nézve.
– Látom, hogy van valami bajod. Mi történt?

– Na jó, iagazad van… Sokat dolgozom, mint mindig, de jól vagyok, csak a tánc nem olyan, mint veled volt, most sokkal fárasztóbbnak élem meg.

Diána köszönés nélkül távozott, a többiek pedig a szállodába indultak. 

James szobájában aztán tovább beszélgettek Diánáról és arról, ami történt.

– Még mindig nem hiszem el – James leült a kanapéra.

– Most mit fogsz tenni, James? – kérdezte Missi.

– Szakítani fogsz vele? – szólt David, Missi ránézett mérgesen, majd James felé fordult.

– Ugye nem?– tekintetéből látni lehetett, hogy aggódik.

– Ez nagyon nem normális – mondta David.

James és a többiek már vacsorára megérkeztek, úgyhogy együtt ettünk, Missi, Susan, Steven, David, James és én. Furcsa volt, hogy már sokadszorra eszünk így együtt, mintha közéjük tartoztam volna, befogadtak. Beszélgetni kezdtünk, kíváncsi voltam, mi van velük.

– Hogy vagytok? – kérdeztem őket.

– Szerintem jól fogok aludni, nagyon elfáradtam – mondta Susan.

– Na és te, hogy vagy? – Missi üde mosolyából sejtettem, hogy ő nem fáradt el úgy, mint a többiek.

Elaludtam James karjában. Megnyugtató érzés volt vele lenni, tudni, hogy nem esett semmi baja. Fogalmam sincs, hány óra lehetett, mikor felébredtem, ő még aludt. Összebújva aludtunk el, nem akartam megmozdulni sem, nehogy felébresszem őt. Néztem, ahogy alszik, és közben arra gondoltam, hogy mennyire szeretem őt. Pontosan nem is tudnám megmondani, hogy miért, egyszerűen csak így érzem, mintha a részemmé vált volna. Beleszerettem James Parkerbe. Milyen furcsa ez, most egyáltalán nem éreztem úgy, hogy különbözőek vagyunk, hogy két, külön életünk van, és azok mennyire különbözőek, az életünk kezdett szépen összeforrni.

Szerettem volna beszélni Marcelloval ebéd után, el kellett mondanom neki, hogy nem vezetem többé a műsort és nem táncolok, hogy lassan abbahagyom a munkát itt. Furcsa érzés volt erre gondolni, hiszen azt sem tudtam még, hogy mi lesz ez után, felmondok, és? James velem tartott, örültem neki, hogy mellettem lesz, mikor megbeszélem ezeket a dolgokat Marcelloval. Féltem attól, hogy majd megharagszik rám, amiért csak így, egyik pillanatról a másikra kilépek, de reméltem, hogy megérti majd.

– Jó reggelt! – köszöntünk nekik.

– Hogy aludtatok? – kérdezte David.

– Jól – mosolyogtunk egymásra Jamessel.

– Mi lesz most veletek? Úgy értem, hogy felmondasz itt? Hogy terveztétek? Jameshez költözöl majd? – Missi lelkesen kérdezett, ezek a kérdések pedig pont olyanok voltak, amiket nagyon jó lett volna, ha meg tudok válaszolni, de fogalmam sem volt, mit is mondhatnék, hiszen még csak most jöttünk össze, nem beszéltünk még erről Jamessel. Bár, kezdett valami derengeni, hogy talán James azt szeretné, ha felmondanék itt… lehet, hogy erre értette, hogy ő majd mindent megad nekem?

Missi és Susan elindultak a szálloda felé. Sohasem éreztem még magam ennyire nyomorultul, mint most.

Egész éjjel nem aludtam, folyton csak Jamesre tudtam gondolni, arra, hogy hogyan fogom elmagyarázni neki, hogy mit érzek, és mit gondolok. Megérti majd? Biztos voltam benne, hogy meg fog érteni. Jobb ezt így lezárni, ő hazamegy a nyár végén, és én is élem tovább az életem itt. Hajnalban tudtam pihenni egy kicsit, az ablakom teljesen nyitva volt, áradt be a friss levegő és elnyomott az álom.

James hamarosan visszajött, hogy megnézze, jobban vagyok-e már. A barátnőm a recepción végezte a dolgát, mikor megérkezett.

– Hogy van? Reszket még? – kérdezte aggódva Mariamát.

– Már nem, menj csak be hozzá – mondta nyugodt hangon.

Bentről persze hallottam minden egyes szavukat, lassan nyílt az ajtó. James bejött hozzám, bezárta az ajtót és leült egy székre.

– Ne haragudj rám – mondtam neki szomorúan.

– Miért haragudnék? – mosolygott.

– Mondjuk azért, mert jól megáztunk, ha étterembe mentünk volna, ez nem történhetett volna meg… – szipogtam.

– Szia Mariama! Hogy vagy? 

– Szia Diána! - mosolyra derült, amint meglátott. – Ne is kérdezd, olyan fáradt vagyok, alig élek… – megdörzsölte a szemeit, tényleg nagyon fáradtnak tűnt. 

– Tudod mit? Gyere velem, beszélgessünk egy kicsit, most úgy sincs itt senki! – a recepció mögötti kis szobára mutattam, és már mentem is be, jött ő is utánam. Az ajtót nyitva hagytuk.

– Csüccs! – mutattam a bent lévő székre, ő pedig le is ült azon nyomban.

Mikor otthagytam újdonsült barátaimat a parkban az jutott eszembe, hogy a műsor előtt mindenképpen beszélek Mariamával, hogy elmondjam, mi történt. Nagyon felidegesített Lili, tudtam, hogy ha ő itt van, akkor hamarosan újra kitervel valamit ellenem. Mindig ez volt, mintha a nyomomban lett volna, folyamatosan problémákat okozott nekem egész életemben. Mindketten ugyanabba az iskolába jártunk, már ott elkezdődött ez az egész. 

A barátnőmre az öltözőben találtam rá, már át is öltözött.

Vacsora után elindultam lefeküdni, nagyon kimerült voltam. Holnap nyolc órára a nagyteremhez kell mennem, sokféle gondolat megfordult a fejemben. Vajon ki lesz ott? Tudtam, hogy ez Mr. Mendelsohn bosszúja azért, mert együtt ettem a vendégekkel. Végülis én csak egy alkalmazott vagyok itt, nem lett volna szabad. Még hogy érdekli az egészségem! Na persze. A dietetikusunkat ismerem, de szerintem nem lesz olyan szerencsém, hogy ő vár majd rám holnap, bár, ki tudja. Inkább a jó dolgokra kellene gondolnom, hogy minden jól alakul majd.

Másnap a hajnali kellemesen hűvös szellő ébresztett. Nyitva hagytam a szobám ablakát éjszakára, annyira meleg volt nap közben, jólesett a friss levegő. Lassan kinyitottam a szemem, s máris James körül jártak a gondolataim. Vajon hogy van? Nem akartam közel kerülni hozzá, a sors azonban máshogyan intézte a dolgot. Mit tehetnék? Hogyan tarthatnám magam távol tőle? Ha segítségre szorul az más, akkor úgysem tudom megtenni azt, hogy nem segítek.
 Kopogtatás zavarta meg a gondolataimat.

Minden visszatért a régi kerékvágásba, amit gondoltam, úgy is lett, a színészeket, legalábbis Jamest, Missit, Stevent, Davidet és Susant alig láttam. Ha láttam őket, akkor nagyon fáradtnak tűntek, sokszor alig ettek, keveset aludtak, sokat dolgoztak. Eltelt egy hét, s úgy gondoltam, nem lesz baj, marad minden a régiben, az életem nem fog felfordulni, marad olyan viszonylag nyugodt, mint amilyen most. Nem akartam változást, nem akartam szerelmes sem lenni, az eszem tiltakozott ellene, de a szívem mégis mást súgott.

Az ebédidő alatt végig az étteremben voltam, és körbejártam az emberek között, beszélgettem velük kicsit, sokuktól megkérdeztem, hogy jól van-e, ízlik-e az étel. Missi, Steven, és James egy asztalnál ültek, Susan Cole és David Graff is velük ebédeltek, hozzájuk is odaléptem.

– Jó étvágyat kívánok! Meg vannak elégedve? Ízlett az ebéd? – mosolyogva kérdeztem őket.

– Igen, igen, nagyon finom volt! Köszönjük! – David válaszolt nekem, a többiek csak bólogattak.

II. fejezet

Egész délután Anitát kerestem, hogy beszéljek vele, volt egy tervem, hogyan hozzam össze úgy Pabloval, hogy ne jöjjön rá, hogy össze akarom boronálni őket. Anita szobalány nálunk már vagy két éve, és mindig nagyon jól végezte a munkáját, meg voltam vele elégedve. James Parker szobája előtt találtam meg, éppen jött ki onnan, pont időben értem oda. Köszöntem, ők visszaköszöntek, majd megkérdeztem Jamest, hogy minden rendben van-e, mindennel meg van-e elégedve.

Június eleje van, csípős, kora nyári reggel. Kinyitottam az ablakot, s csak úgy tódult be a sok finom illat, amit egyszerűen nem lehet megszokni és nem érezni. Becsuktam a szemem, és vettem egy jó mély lélegzetet. Ennél jobban nem is kezdődhetne a nap!

Pár perc múlva egy kismadár szállt le az ablakomra és énekelni kezdett. Teljesen ledermedtem, úgy álltam, mint egy szobor, nem akartam elijeszteni a vendégemet, hallgatni akartam a hangját. Ő pedig énekelt, csipogott vékonyka kis hangján, mintha mondani szeretne valamit.