Nagyon nehéz napok vártak rám. A gyász szinte teljesen felemésztett, újra és újra lejátszódott bennem a temetés, mintha egy ismétlődő, véget érni nem akaró filmet láttam volna. Képtelen voltam szabadulni ezektől a gondolatoktól, ráadásul hatalmas ürességet éreztem magamban. Nem volt túl jó érzés a többiek szánakozó tekintete sem, hiába igyekeztek, hogy felvidítsanak, nem igazán sikerült nekik. Szerintük jobb, ha velük vagyok, mintha magamba zuhanok, pedig sokkal könnyebb volt zuhanni, mint itt maradni és élni a mindennapokat, úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Nem akartam, hogy mások lássák a könnyeimet, vagy tanácsokat adjanak, mit kellene tennem. Szerencsére James mellettem volt. Olyanná vált, mint egy védelmi vonal. Ha egyedül akartam lenni, nem engedte be őket, akkor sem, ha ők olyan jó ötletnek tartották. Egyszer, így, egyedül maradtam egy kicsit a szobában, hogy pihenjek, de nem jött álom a szememre. Eszembe jutott a kígyós könyv. Még mindig a táskámban volt, a temetés óta nem mentem sehová, pedig jó pár nap eltelt azóta. Elővettem, hogy megnézzem kicsit közelebbről. Már egyáltalán nem féltem a borítótól sem, igaz, most a kígyók nem mozogtak rajta úgy, mint az álmomban. Leültem az ágyra vele, hogy átlapozom, vajon mit rejt, mi lehet az a fontos örökség, amit a nagymamám rám hagyott. A könyv lapjai már megsárgultak, kívülről jobban, a belseje sokkal világosabb sárga volt. Gyorsan akartam átlapozni, ám ekkor a belerejtett papírok kiestek mellém az ágyra. Nem foglalkoztam velük, a könyv érdekelt, lapoztam egyet, kettőt, hármat, de a könyv teljesen üres volt. A végét is megnéztem, ott se volt még csak egy betű se beleírva. Semmi! Na tessék, gondoltam magamban, mekkora átverés! Nem akartam elhinni, hogy ez volt olyan fontos a nagymamámnak. Az összes oldalát megnéztem alaposan, hátha találok benne valamit mégis, de csalódnom kellett, tényleg teljesen üres volt a könyv. A borítója azonban tényleg szép volt. Végigsimítottam az ujjammal a fehér szemű kígyót, úgy tűnt, mintha megmozdult volna az érintésemtől. Teljesen elment már az eszem is, hallucinálok biztosan, hiszen nem mozoghat valami, ami nem él, gondoltam. Nagyot sóhajtva tettem le a könyvet magam mellé. A könyvbe rejtett papírokra néztem, a kezembe vettem az egyiket. A születési anyakönyvi kivonatom volt. A másik oldalra tettem, majd vettem a második papírt. Ez is születési anyakönyvi kivonat volt, de Lilié! Nem hittem a szememnek. Az anyja és az apja is ugyanaz volt, ugyanakkor született, mint én. Ezt nem hiszem el! Ez őrület! Lili és én ikrek vagyunk? Forgattam a darab papírt a kezemben, megfordult a fejemben, hogy hamisítvány, de miért lenne az? Az okirat eredetinek tűnt. Ilyen nincs! A legnagyobb ellenségem a testvérem lenne? Vajon ő tudja azt, hogy ikrek vagyunk? Nem, biztos voltam benne, hogy nem tudja, ha tudná, miért viselkedne velem ilyen ellenségesen? Eszembe jutottak a szavai, amiket a parkban mondott, hogy nem is tudom, hogy ki vagyok. Ezek szerint ő mégiscsak tudja az igazságot!
Teljesen összezavarodtam. Ha Lili és én ikrek vagyunk, hogy lehet az, hogy a nagymama nem nevelt fel mindkettőnket? Hogy kerülhetett ő máshová? Nagyon sok kérdés fogalmazódott meg bennem ettől az anyakönyvi kivonattól. A nagymamám sem él már, hogy ezekre a kérdésekre választ adjon, honnan fogom megtudni a teljes igazságot? Felháborodtam, mérges voltam, ugyanakkor el se akartam hinni azt, amit látok, de kénytelen voltam. Reszkető kézzel tettem le az okmányt magam mellé. Jöhetett a következő, utolsó papír, amit még nem olvastam. Ez egy levél volt, láthatóan a nagymamám kézírásával.

Drága Diána!

Nem is tudom, hogyan kezdjek hozzá ehhez a levélhez, azonban tudnod kell az igazságot. Most, hogy hamarosan itt kell hagynom ezt a világot, és át kell adjam neked az erőmet, nem védelmezhetlek tovább, tudnod kell az igazságot.
Bizonyára megtaláltad már Lili anyakönyvi kivonatát. Biztos vagyok benne, hogy dühös vagy, amiért nem mondtam el, hogy van egy testvéred.
A Hold papnői nem engedték, hogy együtt nevelkedjetek, ő más papnőhöz került. Az édesanyád rám bízott titeket, de a Tanács úgy döntött, hogy Lilit másnak kell felnevelnie.
Különleges képességekkel rendelkeztek, mint minden papnő, de Lili a sötét oldal szolgálatában áll. Tudnod kell, hogy nagyon sok Lilihez hasonló papnő van, de hozzád hasonló is, az egyensúly sohasem borul fel. Vállaltam, hogy felnevellek téged, átadtam neked minden tudásomat, akkor is, ha vér szerint nem köt össze minket semmi. Édesanyád és én is egy család voltunk, a Hold papnői által, mi mind egyek vagyunk.
Lili is egy papnőnél nevelkedett, ugyanazon a helyen, ahol te is, mégis teljesen mások vagytok, ezt tudod jól.
Ne feledd el szavaimat, teliholdkor van a legnagyobb erőd, Lilinek pedig olyankor van a legkevesebb, s amikor a Hold elfogy, te gyengülsz el, és Lili erősödik. Akármilyen harcok dúlnak is köztetek, egyikőtök sem lehet győztes, legfeljebb csak átmenetileg, ugyanolyan erősek vagytok.
Meg kell keresned a Hold papnőit, hogy tanítsanak tovább téged, Lili is ezt teszi majd, tanulni fog ő is, hogy megpróbáljon legyőzni. Minden papnőnek tanulnia kell, tanítványt választani, majd, ha távozik erről a világról, átadnia minden erejét, hogy az egyensúly egy pillanatra se boruljon fel! A könyv, melyet tőlem kaptál, a segítségedre lesz, ám tudnod kell azt is, hogy nem csak a jó és igazság könyve ez. Ugyanúgy válhat rossz kezekben a gonosz és a káosz segítségére is, ha Lili kezébe kerül, őt fogja segíteni. Igyekezned kell, hogy a könyv nálad maradjon, vigyáznod kell rá, és tanulni belőle!
Ne haragudj rám, amiért úgy neveltek fel, mintha a nagymamád lennék, remélem, hogy egyszer majd meg tudsz nekem bocsátani!


Larissa
Hold papnő

Szegény nagymama, gondoltam. Elment az esze már teljesen a halála előtt, még hogy Larissa, Hold papnő! Vajon hogy találta ki ezt a sok sületlenséget? Abban viszont biztos voltam, hogy Lili a testvérem, hiszen itt a bizonyíték nálam. Az pedig, hogy Hold izé, papnők meg erő meg satöbbi, biztos, hogy csak kitaláció. A könyvben sincs egy szó se, hogy tudnék tanulni belőle? Visszatettem a könyvbe a nagymamám levelét, az anyakönyvi kivonatokat viszont meg akartam mutatni Jamesnek. Nem akartam, hogy tudjon a levélről, biztos voltam benne, hogy bolondnak nézné őt, pedig egyáltalán nem volt az.