A halál nyomában

Az iskola igazgatója egy csinos középkorú nő volt, agilis, kiegyensúlyozott, törődött a testével is, nem hagyta hogy formátlan nővé változzon. Korábbi házassága rosszul sikeredett, a szapora nézeteltérések miatt válniuk kellett.

Rövid idővel később talált egy jól szituált tisztességes férfit, aki tanár volt egy másik iskolában. Mindketten feladták eddigi lakásukat, és új otthonba költöztek. Minden vonatkozásban új volt, mert nem rég adták át a négyemeletes társasházat.

Az állt elöl, a szépen kidolgozott, íves homloklapján, hogy STOEWER RECORD. Az írógépek elitjéhez tartozott. Fénykorában rengeteget dolgozott, ő volt a család szeme-fénye. Egymás kezéből kapkodták ki: apa beadványokat gépelt, anya recepteket gyártott, Eszti a naplóját írta vele, Öcsi pedig csak úgy pötyögött rajta, mivel még nem ismerte a betűvetés titkait. Évente eljött hozzá egy ember, kicserélte az elkopott betűit, új szalagot kapott, és alaposan megtisztogatta részeit.

Szeretem a haragot mert őszinteséget szül, 

De gyűlölöm az őszinteséget, mert haragot szül. 

Haragos vagyok, talán túlságosan is, 

De mit tehet az ember hogyha körülötte csak harag születik?

Tegnap a halál,  ma a harag ,holnap talán megtanulom hogy mi az a boldogság. 

Van a Kárpátokban egy fiú ki keresi a boldogságot, 

Egy csepjéért akár meghalna egy másodperc alatt. 

Hiába keresi, soha megnem találja, 

Talán rossz helyen keresi az a legfőbb hibája. 

Otthon is szeretik, mégse ismerik, 

Szerette is szereti, mégse ismeri. 

A boldogság sem szereti, még csak nem is ismeri. 

Vak ő mint az ágyú, anyjában is érezte hogy ez 

Véletlen született.

…szeretnék végre nem csak egy lehetőség lenni valaki számára, amivel csupán jobb híján él, amit éppen kiszúr a kínálkozó esélyek végtelenül áradó folyamából… szeretnék végre valaki határozott döntése lenni, egy biztos igen, amit nem kérdőjelez meg, ami mellett a végsőkig kitart… szeretnék valaki életében úgy jelen lenni, hogy tudom, a hibáim ellenére is engem akar, nem kell játszanom a nem létező tökéletes nőt… nem statiszta- vagy epizódszerepet szán nekem, hanem körém, körénk írja a forgatókönyvét, rendezésében pedig nem önös érdekek vezérlik… nem akarok többé csak lehetőség lenni, ami mellett ott hever több száz, és ha nem ízlik, lecserélik, mint a koszos zoknit… akit csak addig használnak, míg nem adódik jobb, szebb, fiatalabb…

…szeretnék valaki olyan mellett lehorgonyozni, aki hajlandó időt és energiát szánni arra, hogy megismerjen és a falaimon túl lásson… akinek nem teher érdeklődnie, kommunikálnia, akinek nem fáradtság beszélgetni egy hosszabb munkanap után, még akkor is, amikor a legtöbb ember kimerültségre hivatkozva lerázna… akinek az este várva várt pillanata vagyok, nem pedig unaloműző játékszer, amit elővesz, ha épp nincs más kéznél… aki őszinte mosollyal olvassa az üzeneteimet, és aki palástolhatatlan örömmel üdvözöl, ha meglát…

…szeretnék végre valaki életében stabil pillér lenni, ahogy ő is az volna nekem… egy olyan kikötő, ahonnan minden reggel kihajózhatunk, és ahová minden este visszatérhetünk… a nyugalom és biztonság szigete, ahol megpihenhetünk, ahol lepakolhatjuk a terheinket, ahol otthonra lelhetünk… szeretnék egy olyan alap lenni, amelyre kételyek nélkül építhet, egy olyan házikó a sötét erdő kellős közepén, ahol félelem nélkül lehajthatja a fejét, egy olyan zug, ahová elrejtheti a titkait, az álmait…

…nem lehetőség akarok lenni…

…társ, barát és szerető akarok lenni, valaki meg nem bánt döntése… ki nem mondott egyezségünk alapján az utolsó állomása, ahonnan nem utazik tovább… ahol hóban, szélben, viharokban is marad, nem vágyik el, ha épp borult az ég… nem hagy magamra a sötét hidegben… fogja kezem, és magához vonva melegít…

Válság

Állok a rácsos kapu előtt, és megnyomom a hívógombot az egosin pulton Odabent a gazda mobilján felfénylik a hívásjelző lágy zene kíséretében. Aladár előveszi a zsebéből a kis készüléket és kiszól:

- Ki vagy?

- Kristóf - válaszolok azonnal.

- Mit akarsz?

- Üzletet

- Gyere a hátsó bejárathoz…

Körbe kerültem az épületet, amely inkább hasonlított egy erődítményhez, mint lakóházhoz, és éppen nyílt a kis vasajtó, mire odaértem. Beléptem, mindjárt be is csukódott mögöttem a kapu,én meg elslattyogtam a közeli kispadhoz.

A hangyák és én

Fekete, szürke, vörös,

Emlékezetem ködös,

apróságok tette közös.

Utam mindvégig rögös.

Hadseregként állnak össze,

Csak kérdem én, velem jössz - e?

egy céljuk van mindössze,

egy célunk van mindössze.

Fölösleges így beszélni,

Jobb eztán is remélni,

Így fogjuk célunk mind elérni,

bármi áron tovább ÉLNI.

Dacolni önmagunkkal

Mint egy ketrecbe  zárt majom

Az állatkert rácsai mögött,

Ugrálok, de nincs rá alkalom,

Hogy átlépjek lehetőségeim fölött.

A vadállat a vadonba vágyik,

Nem ily bezárt kapuk közé.

Jómagamban is egyre világosabbá válik,

Érzéseim akár egy zöldfülű kamaszé.

Nem érdekel, jöjjön újra a szép tavasz,

Olvadjon a jeges határ, nyiljanak a virágok.

Életemben kezdődjön hát el egy új szakasz,

Bár tudom, ebben nem számíthatok tirátok!