A titok

                                        (idősebbeknek)

                                       Elárulok

                                       egy titkot,

                                       de csak ha 

                                       akarjátok!

                                       Hogy hol van 

                                       az fjúságotok.

                                         A mi utcánk 91.

            A természet tudta a dolgát, két hét alatt tovább küldte a telet, hogy helyet adjon a tavasznak. A vastag gyorsan szálló felhökből kiadós esők estek, és amilyen nagy hirtelenséggel jöttek, olyan hamar el is múltak. Aztán az enyhe szellő és a meleg nap egy-kettőre előcsalogatta  a fák rügyeit, a gyökerek gyorsitott eljárással szállitották a nedvességet a fák törzseibe, ágaiba rügyeibe.

Lement a Nap

            - Nem is tudom, te mit javasolsz?

            - Azt, hogy válasszatok végre valamit, vagy takarodjatok innen a picsába!

Nincs türelmem, és a vevőket is utálom. Főleg ha nem tudják, hogy mit akarnak. Ez nem egy bolt, hogy bemegyek és nézelődök, majd eszembe jut, hogy mit is akarok készíteni estére. Ha drogozni akar az ember, legyen konkrét elképzelése. Nyílván buliba kell, hát nem lehet tudni előre, hogy mire lesz szükség, le akar nyugodni, vagy fel akar pörögni?

                                            AMOR

  Titusz egész nap azon merengett.

Vajon, ami ma történt vele, amögött valóban hatalmas tréfa áll-e vagy valóban mágikus fegyver tulajdonában állnak?  Ahogy ott ült a fotelban, az ággyal szemben szinte levenni sem tudta szemét a mozdulatlan tegezről. A hófehér külsejű, aranyszínnel körbevont tokon, olyan féle minták ékeskedtek, melyeket még életében nem látott.  Az apró, vékonyan kihúzott aranyvesszők, néhol mintha egy unikorist ábrázolnának, vagy éppen valami másféle mitológiai lényt.

                                        A mi utcánk 90.

           Szándékosan gyalog vágtak neki a hét -nyolc kilóméteres útnak. Még sok megbeszélni valójuk volt, mert Vászja még nem mesélte el, hogyan kezdett hozzá testvére kiszabaditásához, és Sálikónak  sem  volt alkalma elmondani , hogy ha évekig a balszerencs üldözte, akkor most nagyon jól jöttek a véletlenek egybeesései , hogy ő azzal az orosz tiszttel utazott -- aki végülis, fontos szerepet játszott a kijevi táborból való kiszabaditásában--  hogy a városi parancsnok,és kijevi   jól ismerték egymást, és mindketten kötelezőnek érezték , hogy segitsenek, amenyiben módjukban áll.

                                         Nem kérek halasztást

                                         Most az ősz 

                                         és a tél határán,

                                         azt hiszem

                                         nem is vagyok

                                         magamnál.

                                         Érzem, hogy

                                         követ az

                                         elmúlás maga.

Depontanus

Ultima latet. Jönnek a rosszabb napok.

Félretaszít az újabb, a hajnali nép.

Dönteni nem hagy. Mások állnak eléd.

Félve remélsz, de senki se jobb.

Nem tudod, meddig nyaggat a földön a lét,

Nincs kijelölve, írva a pontos idő,

Múltad felejtve, nagy titok az, hogy mi jő.

Játszol. Hajítod a kockát. Sorsod a tét.

Róma, te bölcsebb voltál, ott a fahíd

Várta, ki már leélte a hatvan tavaszt.

Onnan a vízbe lökték mind, aki azt

Végigcsinálta, úgy-ahogy, addig, amíg.

                                        A mi utcánk 89.

          Az utóbbi néhány évben most érezte először Sálikó a feltétlen szabadság érzését. De ez a szabadság csak Ukrajna területére korlátozódott, neki viszont  nagyon súlyos kötődései voltak egy más országhoz ahol gyermekei és szerelme élt. Ezt a célt szerette volna most elérni minél hamarabb, mert egyszerüen attól félt ,hogy megváltozik valami-- egy új esemény közbejöhet ami meghiúsithatja eredeti tervét.

                                         AMOR

 - Azt a mindenit - meredt az íjra Gotfrid, majd ragyogó szemekkel nézett barátaira. - Ezzel megütöttük a főnyereményt!

Ám ekkor Titusz és Tamás olyan erővel ragadták meg barátjuk grabancát, amilyen erősen csak tudták s beráncigálták a ház udvarába.  Gotfridot azonban korántsem ijesztette meg a srácok ingerült viselkedése, ő továbbra is jókedvűen kacagott.

 - Teljesen elment az eszed!

                                         A mi utcánk 88.

            A parancsnok, nem tudta vagy nem akarta tudni , hogy már volt szerencséjük találkozni, néhány évvel korábban. Ő mindent előlről kezdett és röviden vázolta , hogy Sálikó ügye hogy is áll. Nem múlasztotta el saját magát a legjobb szinben feltüntetni és tudomására hozni Sálikónak , hogy az elkövetkezőkben a sorsa abszolut az ö kezében van, és óriási szerencséje van , hogy a  testvére elkötelezett hive, aki már érdemeket is szerzett a szemében , mert falujukban nagyon jó sáfárkodik a a reáruházott hatalommal, és kinevezése óta , semmi különösebb rendszerellenes vagy, emberellenes kihágás nem történt.

Gyaaaaa!- Ordította Endre gyermeki lelkesedéssel, amit Tokay egyáltalán nem nézett jó szemmel

- Valaki csapja már le, vagy különben elveszítjük – morgott Tokay. A helyzetet Nyughalmi Sanyi mentette meg, aki egy maflással lerendezte Endrét, aki az ütés hatására egy szenvedélyesett smárolt a padlóval. Nagyokat pislogott, majd feltápászkodott és leporolta magát. Tokay közben legjobb barátjára, a vörösre figyelt, és próbálta nem túl látványosan a nyálát csorgatni, a Nyughalmi kölök pedig visszatért a szukáihoz, akik a csokoládé kockákat, leváltották inkább Sanyiéra.

A női kéz

A tó vize sekély, nem több, mint nyolcvan centiméter. Iszapja könnyen felkavarodik, sehol sem lehet lelátni a mélybe. Nem is kell, hiszen nincs ott más, mint hínár, békalencse vagy sulyom. Ez a vidék sosem a halászatáról volt híres. Az emberek pákászkodtak, vagy nádat vágtak. Egy félbolond orvos még a 18. század végén kitalálta, hogy a tó vize mindenféle betegséget meggyógyít. Jöttek is a reménykedők, aztán elunták, hogy csak az iszapban fekhetnek, nyakukig sem ér a feldicsért nedű.

                                         A mi utcánk 87.

          Nagyné örült annak, hogy visszavonulóban van tél és a nap sugarai nyomán, szárad az udvar és éledezik a kert. Szemmel talán még nem is látszott , de az ember igy kora tavasszal vagy télutón, egyszerüen bemagyarázza magának , hogy igenis a télnek múlnia kell ,mert elég volt belőle, mert hideg volt, mert sötét volt-- és ilyenkor még az ember gondolatai is ébredezni kezdenek  hibernált állpotukból--  ha szépen kisüt a nap, és a déli órákben tavaszi enyhet küld  szerteszét a földön, ez már elég ahhoz ,hogy elhitesse magával , hogy végleg itt a tavasz.

                                             AMOR

  Titusz lehajolt s a kezébe vette az íjásztokot, melynek csodálatos aranyszínű bevonata volt.   Ahogy forgatta a kezeiben, egy írást látott rajta, melyet legalább háromszor-négyszer is elolvasott, de hiába, nem tudta értelmezni.

 -Mi van rá írva? -kérdezte dadogva Tamás, mire Titusz felállt, majd barátjára nézett s így szólt. 

 - Amor -felelte mit sem sejtvén.

 - Mi van?

<!-- @page { margin: 2cm } P { margin-bottom: 0.21cm } A:link { so-language: zxx } -->

Érzed még a piheujjak hullását,

rezdülő pezsgés hullámát,

mely elaltat a látomásokban.

Kérdésed csupán bennem mi lappang.

Elárulnám, de félek elárullak,

a mélyből a semmibe doblak,

és nem néznél többet rám,

letörnéd álmaim .

Bárcsak utadat övezné,

az a vágy ami néha feledtetné

a reménytelenség köpenyét,

ami válladon nyugszik rég.

           Máris egy meglepetéssel készültem , mert János megigérte, hogy a délután folyamán felkeres.Kiválogattam  az üzletemben található legnagyobb méretű inget,amiről úgy gondoltam , hogy megfelel a János méreteinek, és gyönyörű fenyőágakat himeztem az egész ing elejére. Aztán úgy kivasaltam , ahogy férfiing még nem volt kivasalva --mert a vasalót a szivem is melegitette.

           Alig fejeztem be a munkát , amikor megjelent János.

           Én bocsánatot akartam kérni a férfitól, de ezt nem tehettem meg, mert a meglepetéstől szinte teljesen  megmerevedtem, és képtelen voltam , akár egy szót is kinyögni. De hasonlóképpen járhatott ő is, mert némán nézett  reám , és látszott rajta, hogy egyáltalán  nem tudja mit kezdjen velem. Tetszett nekem, hogy  felfelé kellett nézzek -- miközben ő lefelé nézett-- pedig én sem voltam  egy alacsony teremtés. Csak nagyon nehezen szólalt meg, akkor is arra kért , hogy várjam meg --csak öt percet kér-- amig elmegy az utca sarkára , ahol rövid elintéznivalója van , mert nagyon szeretne beszélgetni velem.

           Másnap délelőtt, az üzletben tettem-vettem amikor egy óriási kocsi állt meg üzletünk előtt. Az kocsiajtó kinyilt majd becsapódott, és egy  jól öltözött de kissé túlsminkelt bomba nő közeledett az üzlet bejáratához. Arra gondoltam valami vevő , bár nemigen voltam hozzászokva az ilyen  elegáns vásárlókhoz.Nyilt az ajtó, és hölgy magabiztosan közeledett  felém. Ekkor felismertem benne egykor volt osztálytársnőmet, aki már az ajtóból üdvözöl , és már ömlik is belőle a szó , mint a nyitva felejtett csapból a viz : Te itt , még mindig itt, ebbe az ócska butikba , ezzel a testtel, ezekkel a bombázó keblekkel, igéző szemekkel?

          Este , otthon eszembe jutott a fényképész albuma , benne azzal az ismerősnek  tünő hölggyel, aki nem volt más, egykori osztálytársnőmnél, aki már annak idején is elég szabados  életvitelt folytatott--engem is többször hivott "hagymát" dugni. Akkor nagyon antipatikus volt nekem , most még is úgy éreztem, hogy találkoznék vele, netán elbeszélgetnénk , ő is én is elmondanánk , hogy mi történt velünk  az utóbbi években--természetesen anélkül , hogy megemliteném, hogy láttam aktfotóját.

           De úgyanakkor észrekellett vennem  halántékán  az őszülő hajtincseket. A beszélgetés tovább folyt, elszállt a szomorúság  és egyre közvetlenebb lett a társalgásunk. Nem gondolkodtam túl sokat  hanem kapásból --anélkül , hogy számoltam volna a következményekkel--feltettem a következő kérdést: mondja uranm , nincs önnek honvágya? Arca elkomorodott, tekintete valahol a messzeségbe nézett, és egy nagy sóhaj szakadt fel kebléből, s csak azután tudott válaszolni, de én már akkor éreztem , hogy mindent elrontottam, és semmi esélyem sincs  arra ,hogy vissza varázsoljam arcára a mosolyt.

           Könyvespolcának "tanulmányozása" alapján arra a megállapitásra jutottam , hogy jótevőm --ami az irodalmat illetti-- mindenevő , vagy szebben fogalmazva --elég széles skálán mozog.

           Közben megérkezett ő is , kávét üditőt, és süteményt hozott egy tálcán, úgy egyensúlyozva , mint egy kötéltáncos , és körülbelül olyan sebességgel  is, ami elárulta azt  , hogy nem egy  pincér alkat, de azt is ,hogy kockázatot vállalt miattam , mert ha a tálca tartalma a szőnyegen landol valamilyen oknál fogva , akkor oda az  egész délutáni beszélgetés hangulata.

           Miután elment , azon gondolkodtam , hogy mégis csak illene meglátogatnom , különben is még nem felejtettem el , hogy mennyit segitett ideérkezésünkkor.Emlékszem, apámmal hosszú beszélgetéseket folytattak a bibliáról , pontosabban a szentirásról, a zsidó nép vándorlásairól, szétszorattotságáról, de a világ dolgairól is.Ez a bszélgetés ,német nyelven folyt , mert apám segédkorában évekig élt Németországban , mig a jótékonysági egylet vezetője , teológiát tanult  ugyanott.

          Anyámat a konyhába láttam sütni főzni--mindig énekelt valami kedves dalt , amiről nem tudtam megállapitani , hogy vidám vagy szomorú, csak azt , hogy nagyon tetszik nekem, mert lágy  és dallamos, és ilyenkor engem  egy bizsergető érzés keritett hatalmába.

          Aztán láttam az osztálytársaimat , amint kirohannak az osztályból , az iskolából, ahogy elhajigálják táskaikat, majd összeszedegetik, és csapatokba  verődve szaladnak végig  az ismerős utcán , mig végül mindanyiukat elnyelik a kapuk és a bejárati ajtók .

                             Egy elvtárs sirfelirata

                            Itt nyugszik az

                            emberségem,

                            mit eladtam

                            még negyvenhétben

                            mert megtagadtam 

                            az Istent.

                            egy új eszméért,

                            néhány rézpénzért,

                            ötágú csillagért.

Ötödik rész

- De hogy’ is jutott ilyen az eszedbe? – dörmögte Pietro, ahogy könnybe lábadt szemmel szorította magához a lányt – Én bolond… gondolhattam volna, hogy nem a nagybátyádhoz fogsz fordulni! De ezt akkor sem… Sosem bocsátanám meg magamnak, ha bajod esne miattam.

- Én viszont azt nem bírnám elviselni, ha veled történne bármi! De nem kell félteni engem, nagyon jó biztonságban voltam messere Ucellino mellett, és megígérte, hogy ki fog valamit találni, és megbízhatsz benne; ne félj, mi ketten majd segítünk rajtad!

 Újonnan köszöntök mindenkit, s egyúttal elnézést kérek a pár hetes kihagyásokért! Mostanra egy számomra igen szokatlan, de reményeim szerint, annál is inkább érdekes történet pattant ki a fejemből, melyet megírtam és szeretném ha elolvasnátok és véleményeznétek! Mit mondhatnék még? Lesznek benne eltések, fogalmazási hibák, hiszen ismertek, - vagy aki nem, majd megismer - természetesen átolvastam, az esetleges hibákat javítottam, de ahogy mondani szokás, több szem többet lát!

  Elment tőlünk. Egy november reggel elvitte tőlünk a halál angyala. Egy száguldó autó véget vetett az életének és örökre itt hagyott bennünket.   

  November 17.-én súlyos tragédia történt. Egy 22 éves fiatal férfi életét vesztette. Az ok: cserbenhagyásos gázolás. Az aki kiontotta egy fiatal arcát, ott hagyta, tovább állt. A hír villámként söpört végig a környéken. Elvesztettünk valaki olyat, aki nagyszerű barát volt és jó ember.

  Csupán pár pillanat, egy haza tartó férfi és egy száguldó autó, lelkiismeretet nem ismerő vezetővel.

   Te Jóisten, 2015 van! Ki hinné, hogy telik az idő! 1996-ban még csak álmodtunk az UFO-król.  Sőt! 1999-ben is! Szóval… És most itt vannak! Persze, nem tudni, milyen UFO-k, de hát… Idegen űrhajó közeledik a Földhöz!

    Először február elején kezdtek beszélni az emberek bizonyos égi jelenségekről. Lila fény hajnalban a vörös napfelkelte helyett. Meg ilyenek.       Aztán február végén jött az újságokban egy határozott kijelentés: Pánikra semmi ok, a hajnali lila fények magyarázatait megtalálták, a jelenség nemsokára megszűnik, csak egy időjárási rendellenességről van szó, amit valószínűleg a sarki jéghegyek gyors olvadása okoz.

                                         A mi utcánk 86.

          Nagy volt a város, és Sálikó meg sohasem járt ilyen nagy városban. Tájékozódni sem tudott, mert a városnak egyetlen épületét ismerte , ahonnan éppen most szabadult. Az utcán ha érdeklődött akkor öt megkérdezettből három azt válaszolta , hogy nem odavalósi és nem tudja, a negyedik nem beszélt sem oroszul sem ukránul, mert egy eltévedt  szökevény volt,mig az ötödik elkezdte mesélni , hogy nagyon messze van , de ha végigmegy -- és itt felsorolt hat utcanevet-- utána megy még egyenesen másfél órát és ott megkérdezi valakitől, az biztos megfogja mondani mert onnan már nincs messze.

Sokszor hallom, hogy a világ úgy rossz, ahogy van. Én is gyakran mondogattam ezt, és bevallom, mind a mai napig újra és újra figyelmeztetem magam erre. Merthogy sokszor bizony igaz. Ahogy az is igaz, hogy az e gondolat által generált, mélabús hangulat gyakran viszi tévútra az embert. Ha hagyja.

A „világ úgy rossz, ahogy van” – típusú nézet elsősorban azt az érzést kelti az emberben, hogy akkor a szenvedés jó, természetes dolog, sőt, még fel is emel minket olykor az égig.

Tomnak elege van

            A tökéletes pillanat.

A könyökhajlatomban az erecske már alig várta, hogy a falát átszakítsa a tű, és befecskendezzem ezt a csodás mérget. Pont olyan, mint amikor egy fáradt nap haza érsz, és végre jólesően leülhetsz pihenni. Ez az egyik kedvencem az egészben, a tökéletes pillanat… Ami sikeresen el lett rontva, ugyanis valaki becsengett. Nagyon mérges lettem az időzítése miatt. Ha csak egy kicsit várt volna, akkor már rég máshol lennék, és nyomkodhatná anélkül, hogy az idegesség kárt tenne a szívemben.

                                        A mi utcánk 85.

           Nagyné levelet kapott külföldröl. Izgalommal vegyes érzelmekkel bontogatta levelet, és remélte , hogy annyit kitud hámozni belőle , hogy Sálikótól jött-e. Nem sikerült, ezért azonnal futott  az oroszul tudó szomszédhoz, hogy forditaná le neki a levelet de az első kérdése az volt , hogy --Salikótól jött? A nemleges válaszra meglepődött és értetlenül nézett a szomszédra.

I.

            Bizonyára mindenki ismeri a bibliai Noé történetét. Az új élet, a megtisztulás prófétájaként vonult be a történelembe. Ha igaz a mese, ő mentette meg az emberiséget a végső pusztulástól, az özönvíztől. A világban eluralkodó gonoszság miatt az ég ura kárhozatra ítélte az embereket, de a bárkaépítő és szűk családja kiválasztott volt. Ők jobbak, Istennek tetszőbbek voltak, mint mások. Mennyei atyánk ezért megjelent nekik, és ígéretet tett:

- Építsetek egy bárkát, és én kimentelek titeket a világot elnyelő tenger hullámaiból.

- A román béke 1921 január 13-án köttetett meg a központi hatalmak és az Antant között, amivel véglegesen lezárták az első világháborút a központi hatalmak győzelmével – felelte a felelő a tanár kérdésére, aki csak boldogan bólogatott. Az osztály nagy része valamivel mással foglalta el magát a számonkérés alatt, a többnyire a padra feküdve aludtak. Szilvás Endre a hátsó padsorban kaszinózott haverjával Tokay Péterrel, viszonylag csöndesen.

- Ember , ez a sztori úgy ahogy van pocsék – ásított egy nagyot, miközben Endre gyilkos tekintettel meredt rá – ne nézz így, ha én mondom, akkor ez úgy is van..

                                         A mi utcánk 84.

           Sálikónak alig jött, hogy elhigyje,hogy ő reá is ránézett  a Jóisten, és ha minden igaz akkor rövidesen megnézheti kivülről is fogvatartásának szinhelyét. Ha most repülni tudott volna, akkor bizonyára felkerekedik  és azonnal az ő Ánjájához repül. De szerencse, hogy nem tudott, ennélfogva türelemre intette magát, hiszen szabadulása már csak kitartás kérdése.

   Milyen lenne már, ha a zöldséglevesbe szórt zöldségek tudattal rendelkeznének?
    Némely zöldségdarabkák felháborodhatnának, mondván, ezt a répát kisebbre, nagyobbra, hullámosabbra, vagy éppen szebbre vágták, mint engem. Vagy kifogásolhatnák, hogy ők nem hajlandók azzal a karalábéval egy levesben főni - túl fás. Esetleg a krumplit barna foltok tarkítják. Túl sok a hagyma, vagy a zeller zöldje a vízben. Netán vágyhatnának rá, hogy némi borsót is szórjanak közéjük - azok olyan kis érdekesek.

                                         A mi utcánk 83.

            A temetés napján az egész utca--apraja -nagyja feketébe öltözött.Mert itt mindenki mindenkit ismert, és mindenki megakarta mutatni , hogy mennyire sajnálja az elhunytat, és annak hozzátartozóit. Ki öszintén, ki megszokásból,ki kiváncsiságból, de ott volt a temetésen. Semmi felhajtás, semmi extra kivánság, csak a szigorú tények felsorolása hangzott el a református lelkipásztor szájából.

Gondoltál már arra, vajon szeretkezés közben, a gyönyör csúcsán milyen gondolatok kavaroghatnak kedvesed fejében?

És a tiédben?

Az ember agyában, ha azt mondják neki: szeretkezés, rögtön felsejlik egy kép. Lehet, hogy csak homályosan, de mindenkinek van valamilyen elképzelése erről a dologról.

Önkielégítés közben is általában gondolunk valakire, valamire. Mert úgy érezzük, gondolnunk kell. Él bennünk egy ideális kép a szeretkezésről,  na meg persze a tökéletesnek vélt párunkról is.

Mondd, mit érzel,

mikor a tükröd

azt mondja: hú, de ronda vagy?

Mondd, mit érzel,

mikor a párod

szeme a testedre rátapad?

Mondd, mit érzel?

Mondd, mire gondolsz?

Van-e a szívedben bűntudat?

Mondd, ha néha

a szemedbe mondják,

hogy önző vagy, szíved meghasad?

Tudod-e már,

hogy mivégre jöttél

földünkre? Sejted célodat?

Mondd, ha azt mondom,

képes lehetsz rá,

ledobnád súlyos láncodat?

Mondd, ha súgom,

hogy szeretlek téged,

hiszed-e? Hallod hangomat?

                                     Szamospart

           Szinte mindennap arra járok ahol gyerek és ífjukorom nagy részét eltöltöttem, és nosztalgiával tölt el , annak a helynek a látványa ahol fiatalságom büneit, vagy akár jótéteményeit elkövettem. Mert nemcsak rosszat cselekedtünk,hiszen  volt olyan eset is, hogy fuldoklót mentettünk ki a vizből vagy kóbor kutyának keritettünk gazdát. De akkori főfoglalkozásunk a játék volt , amire ez a hely számtalan lehetőséget nyújtott.

Lohengrin Indiában

A lány nagyon szép volt, a fiú nagyon gazdag, miért ne akartak volna összeházasodni? Persze hogy akartak, főként a fiú, aki úgy vélte, elég jól fog mutatni a legszebb mellett. A lánynak is nagyon tetszett a hintó meg a gyémánt nyakék, a többi már nem annyira, de mit szóljon, ha a szülők, rokonok, barátnők kórusban szajkózzák: Micsoda szerencse! Milyen jó neked, mindig boldog leszel. – Ennyi embernek nem okozhatok csalódást, mondta a lány, és megtartották a hetedhét országra szóló lakodalmat.

           Azt előre megmondom, hogy nem a betlehemi csillagról , még csak a szerelmesek  augusztusi húllócsillagáról, sem lesz szó -- bár ezzel mutat némi rokonságot , már ami a hullást illeti--hanem egy másik csillagrendszerről. Azért mondom , hogy csillagrendszer , mert több is volt belőle.Volt belőle  kissebb meg nagyobb méretű. A kissebbeket ipari mennyiségben gyártották és szinte mindenki hozzájuthatott, ha betudta  fogni a száját, bejárt a munkahelyére , úgy tett mintha dolgozna , előre köszönt a főnöknek, néha elhivta egy deci pálinkára a sarki kocsmába, vagy olykor elment kitakaritani a főnök vécéjét --angolvécéjét --amit a főnök még nem tudott rendeltetésszerüen használni , mert a  fatornyos falujából ahonnan főnökrokonai behozták , a civilizáció ezen vivmánya még nem kopogtatott be.Igaz, ebbe közrejátszott a gyakori vizhiány, mert  az a fránya viz nem volt hajlandó felmenni az  első emeletre sem, kellő nyomás hiányában.

Mit kezdjek én Tomival? Azt képzeli magáról, hogy dögös, jóképű, és minden lány róla álmodozik. Pedig ez nem így van! Én például ki nem állhatom a nagy pofáját. Állandóan csak azt szajkózza, hogy ő mekkora egy alfahím, és eszerint is viselkedik. A többieket meg lenézi, mintha ők egy alacsonyabb emberfajtához tartoznának. Szerintem meg pontosan ő az, aki nem igazi férfi.

***

Nem tudom, mi van velem. Már két napja más sem jár a fejemben, csak Tomi.

           Jártam már ebben a lakásba, néhány évtizeddel ezelőtt .Akkor is ilyen tiszta , ilyen pedáns , és barátságos volt.Csak mozgalmasabb, lányok voltak a háznál, sürögtek forogtak. Igaz az a látogatás egy húsvéti  locsolódáshoz kötődik. Kedveltük egymást , szimpatikusak voltunk egymásnak , de az élet , úgy döntött , hogy más, és más irányba terel bennünket.Azóta sok viz folyt le a Szamoson , és hajfürtjeinkben meg-meg csillan az őszülés ezüstje.

                                         A mi utcánk 82.

          Az ezredes figyelmesen olvasni kezdte a moszkvai véleményezést. A legutólsó lapon volt  , és ennek még örült is egy kicsit, mert ettől a véleménytől szabályosan félt. Azzal nem volt ajánlatos szembe szállni, mert annak komoly, akár életreszóló következményei is  lehettek. Márpedig az ezredes, most segiteni akart, mert szimpatikusnak találta a fíút, és nem talált vele kapcsolatban semmiféle ellentmondást, ezért megerősödött benne az az érzés , hogy ez az ember megérdemli a segitséget.Ráadásul egyre jobban tudatosodott benne , hogy ő már látta ezt legényt és minden,valószínüség szerint beszélt is vele.

Szabolcs megyében, Nyíregyházához közel van egy pici falucska, Vasmegyer. A Nyírség és a Rétköz találkozásánál fekszik, a Lónyai-csatorna hídján átérve érkezünk meg ide, ahol a gyermekkoromat töltöttem. Sokat bicikliztem a faluban, minden utcáját ismertem. Itt jártam óvodába, hogy szerettem-e, azt pontosan nem tudnám megmondani. Különös viszonyom volt ugyanis az óvodával, valahogy reggel sose szerettem odamenni, délután pedig valahogy sose szerettem onnan hazamenni.

1. Célbadobás

Az imént egy taknyos zsebkendő repült felém. Azelőtt penészes szalámis szendviccsel dobtak meg. Most éppen arra készülnek, hogy egy krétaporból, takonyból, vízből, homokból, és még ki tudja, mi minden másból összeállított „bombával” célozzanak meg.

A „vezér”, az ötletgazda persze most is Mátyás. Na, nem az igazságos. Ha az lenne, mindez nem történhetne meg. Ráadásul pont velem, aki az égvilágon senkinek sem ártottam.

Meglepetés adok-kapok

            - Karaoke bár?

            - Úgy bizony, cimbi, mekkora ötlet, nem igaz? –Fin álmos tekintete semmit sem változott. Nagyon morcos kedvében volt, biztos az is közre játszott, hogy reggel fél hatkor hívtam fel, hogy szaladjon át, amilyen gyorsan csak tud.

            - Emiatt hívtál fel? Emiatt rángattál ide hajnalok hajnalán, munka előtt, hogy ezt elmond? Szórakozol, vagy mi van?

            - Ó, te kis hálátlan.

                                         A mi utcánk 81.

           A következő nap hire ment , hogy haza érkezett Nagy János. Azt viszont , hogy milyen állapotban van ,csak egy család , és Mészárosnéni tudta. Mészáros néni, mivelhogy  János nem volt jó állapotban nem verte nagy dobra haza érkezését , elsősorban azért , hogy ne lepjék el a kivánvcsiskodók Nagyék házát, mikor tudta , hogy van elég baj nem hiányoznak, a sürű kiváncsiskodó látogatók.

De aztán mégsem

            - Biztos vagy benne?

Ray három hétig dekkolt nálam. Nehezen hittem el, hogy ilyen rövid idő alatt teljesen rendbe szedte magát, de bíztam a barátomban, hittem neki. Most mégis bizonyítási vágya támadt, ezért Cass és jómagam eljöttünk vele keresni egy kóla automatát, amit egy általános iskola bejárata mellett meg is találtunk. Ray elkérte a krikett ütőmet, hogy bezúzhassa vele az automatát. Megforgatta a nyelét, kidugdosta a nyelvét a szájából és koncentrált, de amint meghallotta kérdésemet leeresztette az ütőt.

A férfi, mindig egyre felzaklatottabb lélekkel várta a halottak napját. Arra gondolt, miért ez az egy nap, amikor emlékezni kell mindenkinek. Felszakítani sebeket, újra élni a lassan betokozódott temetés traumáját. Nem jobb egész évben szeretettel gondolni az elmentekre, egy-egy kedves emlék kapcsán. De úgy tűnik a beidegződött hagyományok fontosabbak.

Minden évnek ugyanaz volt a forgatókönyve. Egy héttel előtte anyósával elmentek az „Ő” hozzátartozóinak sírjához, rendbe tenni azokat. Számára idegen emberek elhanyagolt nyughelyeit rendezték, mert erre a jeles napra rendnek kell lenni.

                                         A mi utcánk 8O.

           A városi parancsnok személyesen hajtatott ki Vászja  falujába ,hogy hírt vigyen Sálikóról miszerint remény van a szabadulásra.Legalábbis az ő meglátása szerint, és ha a moszkvaiak nem irtak rá valami nagyon súlyos vádat. Ha kikerül Kijevből, a parancsnok fennhatósága alá akkor, már egész könnyen kiszabaditható lesz. A látogatást és a jó hírt Vászja nem fogadhatta el ingyen, ezért aztán csomagolt egyet s mást a hozzájuk kiruccanó parancsnoknak.

   - Szükségem van egy kiló lisztre, két tojásra meg huszonöt deka házi zsírra. Be tudod ezeket szerezni?

   - Persze. Melyik boltból?

   - Az tök mindegy. A diszkont drága, viszont jó árui vannak. A hipermarket olcsó, de sokszor annyit is ér. Dönts belátásod szerint!

***

   - A tojást a tojásboltból vettem, a lisztet a pékségből, a zsírt meg a húsüzletből.

   - Ügyes vagy! Na, lássuk csak! Khm...

   - Mi az?

   - Tíz darab tojást vettél, pedig én kettőt mondtam.

Facelessbook

            A lány egy hírt tett közé a közösségi oldalon, élete legnagyobb örömét, ami csak adódhat: Kisbabát vár. Másnap boldogan mesélte egy barátjának.

            - Képzeld, kisbabám lesz, anyuka leszek.

            - Ja, tudom, láttam a facebookon, like-oltam is.

            A barát csak remélni tudta, hogy ezzel kielégítő választ adott.

Túl kell élni

            - Van egy ötletem hogyan rendezhetnénk a számlát, Cass.

Shaunt nem lehet igazán a barátunknak nevezni, néha eljövünk hozzá, amikor venni akarunk tőle valamit, jól elszórakozunk a társaságában, de nem nevezném barátnak, se havernak, se semmi ilyesminek. Ő csak a díler, muszáj vele megtartani a jó viszonyt. Azért jöttem fel hozzá, mert amióta nincs hová mennem, esélyem sem volt felszippantani egyetlen csíkot is. Az egyetemen jó dolgom volt, szinte mindig volt valaki, aki megkínált.

                                        A mi utcánk 79.

           Azonnal értesitették Nagynét-- aki lóhalálában kipirult arccal érkezett, az alig száz méterre   lévő házhoz, ahol Nagy Jánost a férjét , már legalább három órája ápolták, élet és halál között.Nagyon meg volt lepve , hogy ilyen körülmények  között , és állapotban látja viszont  törvényes férjét, akivel Isten , és ember előtt esküdött meg, már több mint tizenkét esztendeje.

  Egy féltve őrzött titok kulcsa.

  Egy év telt el azóta, hogy a barátodnak mondtál. Önfeledt nevetések, szomorú könnycseppek, teljesnek érzett szív...úgy érzem ez voltam én.
  Jött egy Márciusi este, karodba zártál, öleltél erősen. Hitetlenkedtem, hogy ez velem is megtörténhet, s nem csak azzal a lánnyal, kit annyira tökéletesnek véltél.
 Szívem egyre gyorsabban dobbant. Kántált egy szót az érthetetlenségig: Elveszítem...elvesztem őt, kit mindennél jobban szerettem.

                                         A mi utcánk 78.

           A kijevi parancsnok komolyan vette kollégája kérését, és már a következő napon végigjárta a tábort azon a cimen , hogy szemlét tart, de sehol sem mulasztotta el  megkérdezni , hogy van-e köztetek Sálikó nevű  fogoly. Többet is talált, de egyik sem volt az akit ő keresett. Már csak szemléje végén találta meg azt a Sálikót akit vidéki kollégája kerestet , és érte közben jár.

           A vidám bohóc,

           széles mosollyal

           piros orral jelent meg

           az arénában.

           Akkor is, amikor

           csak néhány perce ,

           az artistát találta,

           felesége ágyában.

           A szomorú bohóc

           csüngő orral, sirva

           botladozva lépett

           a porondra., s játszott,

           vesztett reményt.

Bölcsek köve

Élt egyszer Gidhaurban egy földesúr, név szerint Puran Mal. Annyi földje volt, hogy maga se tudta, mennyi, a birtoka az egyik fűzfától a másikig ért, persze ugyancsak fennhordta az orrát, és elvárta, hogy királynak nevezzék. Egyszer egy vándor énekes jött Delhiből, aki a céhe szokása szerint agyba-főbe dicsérte. Hízott a mája a kétfűzfás királynak, és amikor eljött a jutalmazás ideje, azt mondta neki, kérjen, amit akar.

A költő már beszerzett bizonyos helyi ismereteket, ezért pontosan tudta, hogy nem számíthat semmire.

          Mire komolyabban összemelegedtünk volna szétszórt bennünket az élet mint szél a port. Aztán jónéhány évig semmi. Egyszer aztán , teljesen  véletlenül összefutottunk Margóval. Meglepett szépségével, könnyedségével,kedvességével. Bár nagyon sietett, de azért  hamarjába elmesélte , hogy tagja az ügyvédi kamarának , és szeretné ha egyszer meghallgatnám , egy ügyének a tárgyalását, sőt szeretné ha összejönnénk egy kicsit... mert már úgyis rég nem találkoztunk.Elfogadtam a meghivást , bár a peres ügyek nem érdekeltek különösképpen ,annál inkább kezdett érdekelni Margó személye.

Negyedik rész

A remegő gyertyafény kísérteties udvart vetett az üres szoba padlóra, s elnyújtotta az árnyakat. Claudio mélyet lélegzett, szabad kezével végigsimította jeges homlokát.

- Semmiség - mormolta félhangosan - Ha gyanakszik is Tomaso… úgysem merne bántani. És miért is gyanakodna.

Lekuporodott a rozoga székre, azzal az eltökélt szándékkal, hogy virrasztva várja meg kényszerű szobatársát; csakhogy nem számolt a nap fáradságával. A félhomályban is égett a szeme; szinte fájt ébren maradni… végül feladta a meddő küzdelmet.

Egy éve már...

Egy éve már,
Hogy ott vártál rám,
A játszótér mellett,
Az autódnál állottál.

Szívem, emlékszem,
Hevesen dobbant.
Remegtem egészen,
Karodba bújtam volna.

Egy éve már.
Miért telik az idő?
Térve hozzád, megállhatna,
De már túl késő.

Vágyakozni, szánakozni,

életünkbe borút hozni,

gyűlölködni, átkozódni -

minek kéne megváltozni?

Szépet, jót nem megbecsülni -

le kell a sarokba ülni,

bánatunkban hegedülni,

sokasággal elvegyülni.

Sírjon hát a bánatének,

sírjanak az ifjak, vének!

Nagyítsuk fel a kis hibát,

meneküljön, ki merre lát!

Minek élni? Minek halni?

Jobb a mocsárban hasalni.

           Aladárró annyit feltétlenül tudni kell , hogy segédmunkás egy nagy gyárban . Csendesen , rendesen végzi munkáját , nem késik , nem hiányzik :úgymond Aladár  rendes cigányember. Még csak fizetésemelést sem kér soha.Aki nem ismeri közelebbről , az nem is hiszi , hogy lehet az , hogy Aladár mindig mindennel meg van elégedve. Akik ismerik , azok tudják, hogy Aladár  heti munkáján kivűl egy zenekarban brácsázik , kimondottan jól , így aztán  ezzel pótolja  a jövedelmét.

                                         Celeb a zsűribe .

                                     Hetek óta megy már,

                                     a jó nép meg rá vár,

                                     hogy hallja a nótát

                                     használja a fonját.

                                     És szavaz, meg szavaz,

                                     a celeb meg savaz

                                     mert ő ért hozzá,

                                     megvetette lábát, 

                                     már ne ismer határt.

                                         A mi utcánk 77.

          A kopott, elnyűtt férfi pontosan tudta , hogy hol van és mit akar csak éppen ereje fogyott el, úgyannyira , hogy kénytelen volt leülni a hideg járdára és a falnak támaszkodni. Néhány ember elment mellette,talán siettek , talán nem voltak elég figyelmesek talán fáztak, és igyekeztek minél előbb hazaérni. Tény , hogy az ember ott ült egész estig , és semmi jelét nem adta annak , hogy élet lenne benne.

Mindent, ami szép, jó,

elront ez a pár szó:

mi lesz velem?

Örökös rettegés

övezi életem,

s lelkem ahol szunnyad, sötét, nyirkos verem.

Mi lesz velem?

Akárhova nézek, akármerre járok,

félelmeim nélkül nincsenek barátok.

Elhagynak mind, akik valaha szerettek,

ha csak egy kicsit is engedek a szívnek.

Mi lesz velem?

Kitörök valaha?

Lesz még reménységem?

Úgy gondolom majd,

hogy boldog vagyok – s mégsem?

Talán igaz:

nem érünk el semmit,

bármit is próbálunk,

csak az élet marad,

mi szép, de nem nálunk.

Mindenkinek, ami jár

            - Alkalmasnak érzi magát erre a munkára?

            - Már hogy ne! –vakarásztam az orromat, tágra meredt szemmel figyeltem őket. Próbáltam igazán érdeklődő fejet vágni.

            - Van valamilyen szakmai tapasztalata?

            - Már kétszer kapott el a kaller a buszon. Tudom hogyan kell kitölteni a papírokat. Vagy ez nem számít annak?

            - Valami nyakatekert módón vehetjük annak is.

Az égrenyúló fák kopár ágait

Egymáshoz verdesve zörgeti a szél.

Víztócsák befagyott, csillogó tükrében

Nézegeti magát most az öreg Téál.

Egy reggel megunja ezt a kopárságot.

Neki sem tetszik a kihalt határ.

S gyönyörű, nagypihés, lassú hóeséssel

Betakar házakat, mezőt, s a határt.

A vastagon védő hódunna alatt

Melegszik a földbe vetett gabona,

Hogy majd lehessen a nyáron learatni,

Hogyha majd eljő a július hava.

De most még téli köd üli meg a tájat,

Amelyből reggelre lesz a zúzmara,

És minden ablakra, mint egy gáláns Lovag,

A Tél jégvirágok pompás csokrát rakja.

Cassie története

            - Úgy tűnik átaludta az előadásomat kisasszony.

Valóban így történt. Jonathan előadási szörnyen érdektelenek, máshogy pedig nem lehet művészettörténet tanítani. Ha nem adja bele saját magát az ember, nem marad meg belőle semmi a közönségben. Ez a tanítás művészete, csak igazán különleges egyéniségektől lehet tanulni. Jonathan pedig egy boldogtalan, egyedülálló, negyvenes faszi. Irritáló, vékony feje van, mint egy gyámoltalan ördög.

                                        A mi utcánk 76.

           Nagyon lassan fogyott a nép az alkalmi , és igazi fogolytáborból, a helyzet már annyira kaotikus volt, hogy oda fenn Moszkvába is megunták a tapogatózást,ezért  a kijevi parancsnokot visszaminősitették és egy új parancsnokot neveztek kihelyette.

          Vászja , sokadik látogatása után-- ami mindig egy kis nyakolaj odacsúsztatásával járt--parancsnoka a korábbiaktól eltérően, nagyon vidáman fogadta, és elmesélte , hogy ha valaha tudott segiteni , akkor most biztosan  fog tudni, mert a kijevi parancsnokság élére, egy gyerekkori jó bajtársát nevezték ki, akivel a mai napig mindig jó viszonyba voltak, illetve vannak, sőt akár lekölezettjének is mondhatná, mert  negyvenháromban, amikor barátja lábát és  vállát golyótalálat érte Moszkvába,  ő vonszolta el a szanitécekig, amivel a saját életét is kockáztatta.

A poszttraumás stressz

            - Finley! De örülök neked!

Ray nagyon lelkes volt, amikor meglátta, hogy beléptem a kórterembe. Már tegnap kiengedték volna, de ragaszkodott, hogy benntartsák éjszakára. A való életben nem bírja annyira a szervezet a bunyót, könnyen elrepedhetett volna egy ér az agyában. Félt haza menni. Engem kért meg, hogy jöjjek el érte, de csakis akkor, ha már feljött a nap.

            - Jézusom, Ray, úgy nézel ki, mint a régi foci labdám.

                                         A mi utcánk 75.

           Nagyné utcájában is megváltozott a hangulat-- hogy miért azt nem lehetett tudni, az asszonyok hangnemet, és színt változtattak, és a néhány évvel korábbi segitőkész asszonyok, kezdtek elfordulni Nagynétól, és beszélgetéseikben egész más hangot ütöttek meg. Azok akik nem látták személyesen , hogy a rendőrök vitték el Sálikót, azt kezdték rebesgetni , hogy nem is vitte el senki , hanem Sálikó szökött meg tőle.

Izmus Oszkárról az a hír járta a faluban, hogy romokban hever az élete. A pletyka persze hamarosan eljutott magához Izmus Oszkárhoz is, aki annak hallatán elgondolkozott.

„Valóban lehet benne valami, ha már sokan ezt rebesgetik. Nézzük csak meg, milyen az életem! Van egy csodaszép, okos, szerető feleségem, három nagyszerű gyermekem, házam, kocsim, jól fizető állásom. Valami azonban tényleg nem stimmel. A feleségem mintha már nem szeretne úgy, mint régen.

Mindenféle cseppek

Ez a Petrus nevű bérlő tavasztól őszig fent lakott az esztenán. Legeltette a teheneket, vajat és sajtot készített a tejből. Urasan megélt volna a kétkezi munkája után, ha nem prédál folyton. Csakhogy Petrus igen gondatlan volt. Megfeledkezett a tehenekről, napokig nem adott nekik enni, nem takarta le a szénát, amikor fekete esőfelhők közeledtek, és ha ez nem lett volna elég, azt se bánta, ha kiloccsan a tej a sajtárjából. Próbálkozott ugyan az asszonynéppel, de a nagy herdálást egyik sem állta, meg aztán unalmas is ott fönn az esztenán.

                                           A mi utcánk 74.

           Sálikót előbb Kijevbe vitték, mert a központositott hatalom , mindenkiről mindent tudni akart , de ez esetben bekövetkezettaz az eset , hogy sokat akart a szarka  de nem birta farka, mert a kijevi rendőrségen és a környék iskoláiban-- amit időközben kaszárnyává léptettek elő--  akkora tömeg tartózkodott , hogy a rendőrség kénytelen volt úgy dönteni , hogy a nagy számra való tekintettel a foglyokat és   a fogoly jelölteket visszakell küldeni oda, ahol  a büneiket elkövették, ahol majd megitélik az elkövetett büneik súlyát.

Második fejezet

Az utcán sétálva egy csomó ember rám nézett,nem szerettem,ha bámulnak.Ki szereti?

Mintha valami földönkívülí lennék.Nem zöld az arcom.

Így duzzogtam,lehajtott fejjel,azt sem láttam szinte,hogy merre megyek.

Hirtelen egy hangra lettem figyelmes.

-Hé,te ott!

Mentem tovább,de újabb leszólítás hangzott el.

-Te ott,te lány!

Megfordultam,és nekem szóltak.

Mi az,hogy hé te ott?

Ez a legbénább amit valaha hallottam.Végülis tovább szerettem volna menni,de ekkor a fiú már valahogy elébbem került.

A Nyulas birtok messze Saroksár határán feküdt, a kender ültetvényektől nem messze. Zsolti fiúval régi barátságot ápol, általános óta ismerik egymást, habár kettejük közül Endre vitte szellemileg többre, pedig még általánosban nem így volt a helyzet. A vidék kifejezetten kopár volt, egyedül az a kis házikó tűnt ki belőle. Rendes csengő sem volt, egy harangot kellett megkondítani, ha vendég jött, Endre pedig jó erősen meg is kondította aztat.

- Édes fiam, nézd má meg ki érkezett!

Első fejezet

Furcsa napok.

Az hogy látom,ahogy az összes barátnőm lassan több éves kapcsolatban él és már majdnem a házasságon gondolkodnak.

Mind őrültek.

Azt hiszitek érdekel?

Olyan dolgok,mint a szerelem,házasság nem érdekelnek.

Szerinted hülyeség?Pedig nem az…

Anya belépett a szobámba,ezért abbahagytam a gépelést.

-Uram atyám!Hát még nem pakoltál össze? – fogta a fejét.

-Az ég világon semmit…Ha New York-ba költöznénk még rá is szánnám magam,de…

-Egy szót se többet!Azonnal kezdj el pakolni.És kapcsold ki a számítógépet.

                                         A mi utcánk 73.

           Vászja, az Ánja levelét olvasta a kocsma pultjánál, mert a levél úgy volt aláírva. Nagyné tudta , hogy Vászja csak ezen a néven ismeri , már amennyire lehet valakit ismerni akit sohasem látott , sohasem hallott, és akit csak a testvére elbszélései után tudott elképzelni.Sálikó viszont nagyon szépen írta le Vászjának Nagynét-- akit Vászja , jó testvérhez illően azonnal elfogadott, úgy és annak ahogy azt Sálikó lefestette.

           Úgy hozta a jó sorsom , hogy átléptem a határt(apámnak , még nem kellett hozzá személyazonossági igazolvány ) és  a Szamosháton autóztunk az országuton . De mi nem az országutra voltunk kiváncsiak , hanem , a szabolcsi tanyavilágra , abból is arra részre , ahol  talán horgászni lehet. Igy aztán le is tértünk hamar  valamerre --nem én vezettem-- talán  valami olyan utra ahol valaha Rózsa Sándor portyázott. Tőle nem féltem, de ha eszembe jutottak késői utódai akkor egy kicsit elbátortalanodtam.

Egy újsághír elé…

„Bassza meg!” Csúszott ki a száján, és nagyon remélte, hogy nem hallotta meg senki, de aztán nem sok ideje maradt ezen rágódni, mert a villamos iszonyúan fékezni, majd őrült módjára csikorogni és recsegni kezdett a hídon. Az emberek a félelmetes zajban elképesztő erővel préselődtek egymásba. Azt hitte, hogy még megúszhatja  és nem kenődik fel senkire, de nem bírta tovább, a keze szinte kiszakadt a fogantyúból, és tehetetlenül belepréselődött az előtte álló nőbe.

Gyönyörű szép szombat reggel virradt, amiből Endre persze, hogy nem látott semmit, mert délben kelt, addigra pedig beborult. Vihar közeledett, habár ez őt a legkevésbé sem érdekelte, behuppant a székébe, és rácuppant a gépére. Nincs az a földi erő, ami letudná őt választani a géptől, legalábbis így regélték, azonban egy jó másfél óra múlván mégis csak ott kellett hagynia szeretett játékdobozát. Elszállt az áram, de nem a vihar miatt, a környék szélsőséges fehérjei, a turulosok, segítettek a kábelnek eltűnni. Olyan gyorsan történt minden, hogy senki se látott semmit, egyik pillanatban volt kábel, másikban nem, egyedül egy szénné éget turulos maradt a közelben, habár valamiért nem volt beszédes kedvében.

Csalfa vagy és hitszegő,

erős vagy, de törtető.

Megkínzod a testemet, 

eltiprod a lelkemet.

Taposs belém rendesen,

míg a hitet elnyerem, 

de ha én ezt megteszem

sírni fogsz te rendesen.

           Évi szabadságom első napjait tőltöttem, amikor kedvem szottyant, hogy átugorjam az alig tiz kilóméterre lévő szomszéd országba. A határnál a tömeg mellémsodort   egy olyan harmincas, könnyű nyári ruhát viselő hölgyet. Amig várakoztunk  a tömegben--néha  egészen testközelbe kerültünk egymással-- igy aztán volt időm nem csak jól megnézni magamnak, hanem érezni is testének illatát ,alakja domborulatait. Egyenletesen barnult, jól ápolt ,sportos.

Kapros Felícia: Johanna Fischer naplója (Részlet)

(19... dec.17.) Conrad tegnap este elkezdett nekem magyarázni egy történetet, hogy olyanok vagyunk mi ketten, mint a fogaskerekek. Már kész filozófiai rendszert kovácsolt a példából körém, amikor meguntam hallgatni és azt mondtam neki, hogy elegem van a gyerekeskedéséből. Conrad elhallgatott. Kényszeredetten mosolyogott, aztán sokáig csend volt a szobában.

…majd valami furcsa érzéstől, vagy annak a félelmétől a lakás átváltozott egy augusztus éjszakai fenyveserdő holdfényes tisztásává, ahol csillaghullást is képzelhettem volna az álmaim fölé, de csak a mozdulatlanság ült közénk ezzel a fogaskerék történettel…

Lassan hajnalodott.

Amit érzek, gondolok, teszek, az sehogyse jó,
Néha fölösleges minden, néha elég egy szó.
Ha romokban a lélek, és messze még a kiút,
Még a remény hitet, Uram segítsd e ékes fiút.
Ki boldog épp, nem felejték, a búban helye marad,
S aki könnyek árnyékában él, lehet szabad.
Ami bennem él, mindent elmond egy szó,
Amíg az emlékeim élnek: sehogyse jó.

2013.09.16., 2013.11.01. este

--Halló ,Zoltán te vagy az? itt István.

--Ígen, szevasz, parancsolj velem!

--Hogy vagy ?Hogy vagytok? Hogy vannak az unokák?

--Köszi , megvagyunk , a fiatalok dolgoznak , az unokák óvodába járnak tanulni meg játszani, hozzánk meg rosszalkodni.

--És ti hogy vagytok?

--Köszönöm meg vagyunk dolgozunk , a fiam is kapott állást egy brókercégnél, a kislányom is dolgozik egy fodrászüzletben , de tanul is. A feleségem , majdnem két évig nem dolgozott most kapott egy jó állást , nagyon jó főnőke van.Néha összejárunk és jó kis bulikat csapunk.

Nekem Te voltál az, a múlt egy helyen,
Nekem Te vagy az, maradj a jelenem!
Nekem Te leszel az, aki a szívemből egy darab,
A lány, pont te, aki az egyetlen marad.

2013.10.22. este

Volt lány, aki szeretett, volt már szívtelen,
Számomra ő az: ő a múzsa, a mindenem.
Kialudt rég a láng, de fellángolt hirtelen,
Nekem ő az egyetlen, a múzsa a mindenem.
Van egy lány, egy csoda, mindig hitt nekem,
Míg dobban a szív, ő a múzsám s vele mindenem. 

2013. 09.03. Délelőtt

Szilvás Endre órák óta görnyedt az üres lap felett, de csak nem jutott semmi sem az eszébe. Néha belekezdett egy, egy félmondatba, de amint leírta, kihúzta, átsatírozta, elpusztította, kitörölte a tér idő kontiniumból, és előröl kezdett mindent, hogy aztán egy újabb félmondatot semmisítsen meg. Pedig minden meg volt a fejében, egész könyvsorozat, egy új világ, hol Szilvás Endre alteregója menti meg a világot a legcsúfabb, leggonoszabb teremtményektől. Már a könyvborítót is elképzelte, sőt a bevételt is elköltötte.

Az egész életem hazugsagokra és álmokra építettem
Sosem mondtam igazat,mindig csak szépítettem
Néha már én is elhiszem h igaz mondtam
Ha tehettem amit lehetett mindig elloptam
Pénzt szerelmet dicsőséget hírnevet
Nem érdekelt soha ki az aki mögöttem kinevet
Csak hajszoltam hajszoltam és sosem birtam leallni.
Mindent akartam akkor és most, nekem nincs időm várni. 
De azt elvártam h mások bizzanak bennem
Hiszen ettől voltam erős ez doppingolt engem.
Az álca mindenek felett
A hazugság az igazság helyett
Ezek a sorok is szimpla kamuk
De jol tudom az igazsagot, mindnyajan kurvak es rendőrök vagyunk

Az esti levegő

            - Már megint ezt csinálja? –kérdezte Fin.

Ő, Tim, Cass és jómagam beültünk egy kocsmába társalogni, ápolni a barátságunkat. Cass-t bámultuk, irtó dögös csaj, rövid, vállig érő, festett szőke haja van. Szakadt farmer lóg rajta, és fehér ujjatlan, jól kivágott topban domborodnak a mellei. Le sem tudtuk venni róla a szemünket. Igazán értelmes csajszi, de nagyon szereti a kokaint és olyankor nagyon ellazul. Éppen rámászott egy ismeretlen faszira a sarokban, falták egymást.

           Amikor elvégeztem az egyetemet , csak annyit mondtam , szép volt , jó volt , nehéz volt, elég volt. Középiskolás koromban kacérkodtam a festészettel , sőt az egyetem alatt is,  ha időm megengedte.Az egyetemen müvészettörténetet is tanultam , rengeteg kiállitást néztem meg , ezért aztán egy pillanatra sem hanyatlott a festészet iránti  érdeklődésem. Apám az ígérte, ha  végzek, egy hónapig azt csinálok amit akarok, ő gondoskodik az anyagiakról.