Évi szabadságom első napjait tőltöttem, amikor kedvem szottyant, hogy átugorjam az alig tiz kilóméterre lévő szomszéd országba. A határnál a tömeg mellémsodort   egy olyan harmincas, könnyű nyári ruhát viselő hölgyet. Amig várakoztunk  a tömegben--néha  egészen testközelbe kerültünk egymással-- igy aztán volt időm nem csak jól megnézni magamnak, hanem érezni is testének illatát ,alakja domborulatait. Egyenletesen barnult, jól ápolt ,sportos. Szemében, valami különös csak néha elővillanó tűz, amit nyugodt komolyság takar. Amikor mosolyog kivillannak  szabályos fogai,  és a komolyság hamuja alatt két szeme csillogása izzani kezd.

           Beszélgetés közben szemünk összevillan és valami ismerős üzenetet közvetit. Az a tipusu találkozás ez, amikor  első látásra úgy érezzük , hogy valamikor valahol , valamilyen formában--deja vu--akár előéletünk homályfedte, ködös kháoszába már találkoztunk volna.Aztán átpréselödtünk az országhatár szelepén. A túloldalon az utlevélvizsgálatnál éppen elébem kerül. A kinyitott utlevélben csodálattal tapasztalom , hogy születési adataink ,napra pontosan megegyeznek, csak az évszám billenti az ő javára a mérleget.Már a túloldalt gyalogolunk, és bámuljuk a rendezett sorokban ültetett almafákat. A meg-meg erősödő reggeli szél könnyü ruháját testére tapasztja.Ilyenkor látni igazán a tökéletes formákat. Keblei minden lépésre ingerlően megrezdülnek.

           Ahogy továbbmegyünk , elfogyik mellőlünk az almaliget, és elénk tárul a magyar puszta, minden kellékével, baloldalt frissen kaszált sarjurendek, kissé távolabb apró boglyákba rakott széna, aminek illata keveredett a  gyorsfalatozóból áradó lacipecsenye szagával.

           A reggelinél nevén szólitottam, és a sör után  kedves ismerősként kezdtünk bucsúzni, mert Zsuzsának tovább kellett mennie.Ekkor még megkérdeztem , hogy mikor láthatom újra. A válasz késett-- mintha engedélyt kellett volna kérnie valakitől-- de megérkezett.Holnapután , ilyenkor, úgyanitt, de csak akkor ha megmondod, honnan tudod a nevemet, és mit tudsz még? Megmondtam neki azt is , hogy csütörtökön született.Szélesen mosolygott és arcán megjelentek, a kis kellem gödröcskék. Aztán , ő elment integetve, én meg úgy éreztem magam , mint  aki lopott.De ő sem volt ártatlan , mert ellopta a lelki nyugalmamat.

           Persze , biztam benne, hogy a női kiváncsiság visszahozza nekem Zsuzsát. Nem tévedtem mert amikor eljött, az idő , ő is eljött  és olyan hirtelen termett szemem elé, hogy az volt az érzésem , hogy a földből bújt elő. Régi ismerősként üdvözöltük egymást. Úgy látszik, elszámolt magával mert szemében a derü a várakozás , a vágykozás fénye ragyogott. Elnéztem a magyar pusztába, hátha találok egy zúgot egy kissé távolabb a világ zajától , ahol édes kettesben eltölthetünk egy-két szerelmes órát. Találtam is egy kedvemre való völgyhajlatot, melynek szélén egy szénaboglya árválkodott.  --Szereted a széna illatot?--kérdeztem és mutattam a kiválasztott hely felé. Nem válaszolt , hanem kezét nyujtotta , hogy mehetünk, szerelmi buvóhelyünkre. A kis szénaboglya tövéből süldő nyúl ugrott fel  riasztva a pacsirtákat , hogy valakik zavarják délelőtti nyúgalmukat

           Letelepedtünk. Türelmetlenül közelitettem ajkamat a Zsuzsáéhoz. Első hosszú csókunk közben lehuztam  hátán ruhájának cippzárját. Lélegzetvételnyi szünet után folytattuk a csókolózást aminek végén  már  ruháinkat a pajkos szél próbálta odább vinni.

           Testének minden porcikája  kávébarna volt, zöld szeme tágra nyilt, és  vágyakozva ontotta  a hamu alól szabadult parazsat. Mint egy gyönyörű ajándékot , úgy adta oda magát a szerelemnek. Összeölelkeztünk. Testünk szinte teljesen  egybeolvadt, éppen úgy ahogy belsőnk kivánta az egybeolvadást, az ősi ösztön parancsára, az emberi ész , és rafinéria önzetlen közremüködésével. Az alföldi enyhe szél simogatta szerelemtől égő testünket. A talaj fölött délibáb játszott a kis szénaboglyákkal, , hol közelebb, hol meg távolabbról mutatta őket. A nap tékozlóan ontotta sugarát. Simogattuk egymást, hőmérőként érzékelve szerelmünk lázgörbélyének emelkedését. Testünk egymásnak feszült ajkunk forró csókba  forrt össze, és lényeink egy időre  nem vettek tudomást  a világ dolgairól. Kis ideig még igy maradtunk, egészen addig, mig újra éreztük a széna illatát, hallottuk a pacsirta énekét-- amint zuhanórepülésben a földfelé közelit-- és a délibáb közelebb nem hoza a távolban ágaskodó gémeskutat.--Éppen ma egy hónapja ,hogy volt a születésnapunk-- mondtam Zsuzsának -- de ennek már nem sok jelentősége volt.