Anyámat a konyhába láttam sütni főzni--mindig énekelt valami kedves dalt , amiről nem tudtam megállapitani , hogy vidám vagy szomorú, csak azt , hogy nagyon tetszik nekem, mert lágy  és dallamos, és ilyenkor engem  egy bizsergető érzés keritett hatalmába.

          Aztán láttam az osztálytársaimat , amint kirohannak az osztályból , az iskolából, ahogy elhajigálják táskaikat, majd összeszedegetik, és csapatokba  verődve szaladnak végig  az ismerős utcán , mig végül mindanyiukat elnyelik a kapuk és a bejárati ajtók . Feltüntek a maszatos cigánygyerekek, akik csunya szavakat kiabáltak egymásnak ,majd veszekedtek ,  végül összeverekedtek , hogy nem sokára kibéküljenek, és folytathassák soha véget nem érő játékukat. A nagyobb cigányfiuk , hegedüvel , gitárral  a kezükben jelentek meg , szivhezszólóan muzsikáltak, talán pont azt a nótát amit számtalanszor hallottam anyámtól . Az éjszakába hajló szombat estéken , amikor az innenső parton hegedü szólt , a túlpartról egy tárogató bús édes dallama csatlakozott a hegedűhöz , és együtt ringatták álomba  a szegénynegyed apraját- nagyját.De még nem csendesedett el a világ , mert a sarki kocsmából részeg férfiak most dülöngőztek kifelé --sose halunk meg kurjantgatásokkal --majd őket is elnyelte  az éjszaka sötétje , a hegedű és a tárogató hangjával együtt.

          Ködös, borongás reggelre ébredtem , minden porcikám tele volt álmom tündérszép képeivel. Napközben végiggondoltam  álmom részleteit, és óriási különbséget  fedeztem fel , az álom és a valóság között. Ha csak anyámra gondolok , szomorúan állapitom meg ,hogy csak árnyéka  egykor volt otthoni másának.Apámra már csak emlékezni tudok , de azért megkérdezem tőle :Nem bántad meg cselekedetedet,apám? Tudom , hogy nincs válasz , nem lehet, mégis úgy érzem, hogyha csak egy pillanatra is  közelebb kerültem apámhoz , aki tudja , hogy min tünődöm , csak válaszolni nem tud . Mert ha tudna , biztos válaszolna , és nem hagyna kétségek között gyötrődni.

           Estére ujra meglátogatott a  jótékonysági egylet vezetője. Hellyel kináltam és beszélgetni kezdtünk.Most nem hozta szóba a gyermeknevelő intézetet , nem beszélt a lakásbérletről, hanem arra kért , hogy beszéljek magunkról, családunkról , az óhazáról . Nagyon meglepett a kérése , mert ha senki sem kér , akkor akár órák hosszat is tudok mesélni , de  igy  alig tudtam néhány szót ejteni hazámról. Aztán mégis  összeszedtem magam , és meséltem neki a Petőfi utcáról ,a Szamospartról , a Kőgátról   a Gyöngyössy tanyáról, és a tavaszi árvizekről.

            Ahogy ezeket a neveket magyarul  mondtam , nagyon mulatságosnak tartotta , és kért , hogy forditsam le  angolra. Ezen aztán jót nevettünk  mindketten , és kedves  kellemes hangulatban  váltunk el egymástól, sőt megegyezünk , hogy legközelebb én látgatom meg őt, és megpróbálunk  gyakrabban elbeszélgetni. Egyébként  megjegyezte , hogy  ő is európai , de semmit sem tud a vasfüggönyön túli világról. A vasfüggöny mögötti világról viszont nekem kellett gondolkodnom , mert erről csak annyit tudtam , hogy nyugaton igy emlegetik  azt a világot , amibe én éltem ,és amelyik nekem  szép , sőt feledhetetlen marad.