Egy Éva monológja.

           A hölgy megkért , hogy álljak fel , és tegyek néhány lépést. Nem tudtam mire vélnia dolgot , de megtettem. Erre ő sohajtott egy nagyot, és leereszkedően közölte, sajnos nem tud alkalmazni , mert túl  szép  és fiatal-- és persze nagyon csinos vagyok, és  ahogy a férje temperamentumát ismeri, csak bonyodalmat okoznék családja életében.

           Viszontlátásra--mondtam--  miközben kifelé haladtam az utcára vezető uton ,és tekintetemmel végigsimitottam a kis July-t A kapuban hallottam még amint a kislány számonkéri édesanyjától, sőt, szemrehányást tesz , amiért nem tartott ott.

           Az utcán kitöröltem egy könycseppet a szememből. Nem tudom miért.Talán azért mert megtetszett a kislány , talán azért mert  elutasitottak, talán azért mert pontosan a szépségem , a fiatalságom  miatt nem nyertem el a hölgy tetszését., vagy talán azért mert a kertben lévő fák  emlékeztettek gyermekkoromra ,városomra , és a házunk körüli fákra , ahol soha nem voltak ilyen természetű gondjaim . Otthon aztán tovább töprengtem  a dolgon , hogy valóban bonyodalmat okoztam volna ?-- a magam részéről ez teljesen  kivolt zárva . Inkább eltudtam képzelni , hogy ha  a férje bepróbálkozott volna , a fényképész sorsára jut.Ennek ellenére bekellett látnom, hogy az asszonyi ösztön  igyekezett megelőzni azt is , ami részemről elképzelhetetlen volt.

            Ezután a sikertelen kisérlet után --más lehetőség hiján-- teljesen a munkába temetkeztem  mert jelen pillanatban ez volt az egyetlen dolog ami nem okozott csalódást, igy a munkán keresztül vezettem le vissza-visszatérő indulataimat, energiámat. Aztán lassan meggyőztem magam arról , hogy nem muszáj mindennek egyből sikerülnie , előfordulhatnak  sikertelenségek , sőt kudarcok is. S ha ez a szépségem miatt következik be , akkor  az nem is olyan nagy baj.

            Ide érkezésünkkor egy jótékonysági egylet  vette pártfogásába családunkat , úgymond, aki már informálva volt  a család összetételéről, apám foglalkozásáról , vallási hovatartozásunkról. Ennak az egyletnek a vezetője látogatott meg a hét végén.  Anyámmal csak nagyon keveset beszélt, minek utána észrevette , hogy olyan gyenge , hogy még a beszéd is fárasztja,-- annál többet velem . Azt mondta , hogy őket nem nagyon érdekli vallási hovatartozásunk , de lévén , hogy a lakás , amit használunk, Isten kegyelméből , és az egyház jóvoltából az ő hatáskörükben  tartozik nagyon szivesen venné, ha áttérnék az ő hitükre , hogy személyemmel gyarapitsam  kisszámú gyülekezetüket. Ezen kérése csak rám vonatkozik , édesanyám maradjon csak meg a maga hitében. Gondolkodási időt kértem. Megértett, és elmondta ,hogy nem is várt azonnali választ , végsőfokon  mégis csak egy nagyon fontos döntésről van szó, amit nem szabad elsietni. A továbbiakban elmesélte ,hogy az egyletük egy leánynevelő intézetet is patronál , ahol gyenge elméjü  gyerekeket próbálnak  rehabilitálni. Több-kevesebb sikerrel. Nos, ennek az intézetnek  szüksége lesz valakire, aki a gyerekek ruháit  megjavitaná,  felujitaná,gallérokat , kézelőket varrna , sőt jövőre  újakat is kéne késziteni , ezért teljesen megbizik bennem , és reméli ,hogy elvállalom - hiszen annak előtte  édesapám  végezte  ezeket a munkálatokat. Kedvező volt  az  ajánlat ,  a javitásokat azonnal elvállaltam , ami a többi dolgot illetti ,annak megtárgyalását egy későbbi időpontra halasztottam.

           Ekkor ő visszatért beszélgetésünk előbbi témájához. Szerinte, ha hazát változtattam, akkor  nyugodt lélekkel  vallást is változtathatok. Hangja komoly volt és meggyőző, de egyáltalán nem volt követelőző, sőt, kimondottan udvarias volt. Ezekután távozni készült de előbb még Isten áldását kérte édesanyám egészségi állapotának javulására. Ahogy magamra maradtam, gondolkodni kezdtem  újfent azon , amit mondott, miszerint ha hazát változtattam akkor  vallást is változtathatok. Kérdéseket tettem fel magamnak , amelyekre sajnos nem tudtam elfogadható választ megfogalmazni. De egyáltalán ki akartam én vándorolni?Vagy apám kiakart vándorolni?--vagy valaki kényszeritette? --vagy a csordaszellem  hatalmasodott el rajta , hogy látta hogy mások  kivándorolnak? Pedig,legjobb tudomásom szerint , senki sem küldte , és senki sem hivta , és mégis...