Talán apámban támadt fel az ősi ösztön , a vándorlás , a kivándorlás,a meggazdagodás reménye, a kalandvágy. Egyiket sem találtam elfogadható érvnek--apámat ismerve. Talána az ősi ösztönre való hallgatás lett volna  az elfogadható , bár apám  nem volt az az  elvakult  vallásos ember,  de az is igaz , hogy sohasem tagadta meg  vallását.

            Apám tettére  nem találtam igazolást , ezért az ügyet nem tudtam lezárni magamban, csak magamnak találtam felmentést , azon a cimen , hogy akkor én még gyerek voltam , és nem sok beleszólásom volt  a felnőttek dolgaiba.

                                 Egy Éva monológja.

           A hölgy megkért , hogy álljak fel , és tegyek néhány lépést. Nem tudtam mire vélnia dolgot , de megtettem. Erre ő sohajtott egy nagyot, és leereszkedően közölte, sajnos nem tud alkalmazni , mert túl  szép  és fiatal-- és persze nagyon csinos vagyok, és  ahogy a férje temperamentumát ismeri, csak bonyodalmat okoznék családja életében.

           Viszontlátásra--mondtam--  miközben kifelé haladtam az utcára vezető uton ,és tekintetemmel végigsimitottam a kis July-t A kapuban hallottam még amint a kislány számonkéri édesanyjától, sőt, szemrehányást tesz , amiért nem tartott ott.

           Néhány napig a fényképésszel történt incidensem  hatása alatt voltam. Nem tudtam megmagyarázni magamnak, egyszerüen nem tudtam felfogni ,hogyan lehet az aljasság utján olyan messze elmenni, hogy néhány perces bevezető után egyenesen leakarjon teperni  és a leghalványabb  hajlandóság jele nélkül , érzelmeimre való tekintet nélkül csúnyábban bánjon  velem mint egy közönséges utcalánnyal.Érthetetlennek tünt annak ellenére , hogy  nem egy ilyen esetet hallottam, olvastam, ismertem , csupán azt nem tudtam elképzelni , hogy ilyen dolog velem is megtörténhet.

                               Egy Éva monológja.

           Az album első lapjain szebbnél szebb nők, jó vágású férfiak sorakoztak. A következőn egy gyönyörű hölgy ,szép dekoltázzsal, ruhája alig takarta  keblének bimbóját. Melltartónak nyoma sincs,  s a lenge selyem mindent látni enged. Ahogy tovább haladtam , az album lapjai között bizonyos  rendszerességet véltem felfedezni, mert a következő képen  már egy  félmeztelen fekete nő keblei töltötték ki a fényképpapir jelentős részét, és az alsótestét valami  súlytalan áttetsző kelme tette  sejtelmessé és titokzatossá--ugyanakkor  megfoghatóvá.

                               Egy Éva monológja.

           Nem mondhattam el, hogy távollétemben engem anyám egyedül vár, aki ha nem vagyok mellette , nem csak a lakásban van egyedül ,hanem az egész világon egyedül érzi magát.Mikor egy-egy séta vagy mozi után hazamentem , mindig kisirt szemmel találtam, bár igyekezett titkolni azt előttem. Ilyenkor próbáltam mesélni neki , igaz, vagy kitalált történeteket, amelyek velem ,vagy másokkal estek meg, csak azért , hogy felviditsam, mosolyogni lássam akárcsak rövid időre is.

                                    Egy Éva monológja.

             Az életrajzomat szeretném megirni, de már most az elején megakadtam, mert nem tudom , hogy milyen dátummal jelöljem születésemet. Én úgyanis többször megszülettem. Először anyám hozott a világra, másodszor egy fiatalember mentett ki a Szamosból, majd ezt követően kivándoroltunk.Ekkor újból meg kellett születnem. Szüleim halála után , már negyedszer születtem ujra.

           Máris egy meglepetéssel készültem , mert János megigérte, hogy a délután folyamán felkeres.Kiválogattam  az üzletemben található legnagyobb méretű inget,amiről úgy gondoltam , hogy megfelel a János méreteinek, és gyönyörű fenyőágakat himeztem az egész ing elejére. Aztán úgy kivasaltam , ahogy férfiing még nem volt kivasalva --mert a vasalót a szivem is melegitette.

           Alig fejeztem be a munkát , amikor megjelent János.

           Én bocsánatot akartam kérni a férfitól, de ezt nem tehettem meg, mert a meglepetéstől szinte teljesen  megmerevedtem, és képtelen voltam , akár egy szót is kinyögni. De hasonlóképpen járhatott ő is, mert némán nézett  reám , és látszott rajta, hogy egyáltalán  nem tudja mit kezdjen velem. Tetszett nekem, hogy  felfelé kellett nézzek -- miközben ő lefelé nézett-- pedig én sem voltam  egy alacsony teremtés. Csak nagyon nehezen szólalt meg, akkor is arra kért , hogy várjam meg --csak öt percet kér-- amig elmegy az utca sarkára , ahol rövid elintéznivalója van , mert nagyon szeretne beszélgetni velem.

           Másnap délelőtt, az üzletben tettem-vettem amikor egy óriási kocsi állt meg üzletünk előtt. Az kocsiajtó kinyilt majd becsapódott, és egy  jól öltözött de kissé túlsminkelt bomba nő közeledett az üzlet bejáratához. Arra gondoltam valami vevő , bár nemigen voltam hozzászokva az ilyen  elegáns vásárlókhoz.Nyilt az ajtó, és hölgy magabiztosan közeledett  felém. Ekkor felismertem benne egykor volt osztálytársnőmet, aki már az ajtóból üdvözöl , és már ömlik is belőle a szó , mint a nyitva felejtett csapból a viz : Te itt , még mindig itt, ebbe az ócska butikba , ezzel a testtel, ezekkel a bombázó keblekkel, igéző szemekkel?

          Este , otthon eszembe jutott a fényképész albuma , benne azzal az ismerősnek  tünő hölggyel, aki nem volt más, egykori osztálytársnőmnél, aki már annak idején is elég szabados  életvitelt folytatott--engem is többször hivott "hagymát" dugni. Akkor nagyon antipatikus volt nekem , most még is úgy éreztem, hogy találkoznék vele, netán elbeszélgetnénk , ő is én is elmondanánk , hogy mi történt velünk  az utóbbi években--természetesen anélkül , hogy megemliteném, hogy láttam aktfotóját.

           De úgyanakkor észrekellett vennem  halántékán  az őszülő hajtincseket. A beszélgetés tovább folyt, elszállt a szomorúság  és egyre közvetlenebb lett a társalgásunk. Nem gondolkodtam túl sokat  hanem kapásból --anélkül , hogy számoltam volna a következményekkel--feltettem a következő kérdést: mondja uranm , nincs önnek honvágya? Arca elkomorodott, tekintete valahol a messzeségbe nézett, és egy nagy sóhaj szakadt fel kebléből, s csak azután tudott válaszolni, de én már akkor éreztem , hogy mindent elrontottam, és semmi esélyem sincs  arra ,hogy vissza varázsoljam arcára a mosolyt.

           Könyvespolcának "tanulmányozása" alapján arra a megállapitásra jutottam , hogy jótevőm --ami az irodalmat illetti-- mindenevő , vagy szebben fogalmazva --elég széles skálán mozog.

           Közben megérkezett ő is , kávét üditőt, és süteményt hozott egy tálcán, úgy egyensúlyozva , mint egy kötéltáncos , és körülbelül olyan sebességgel  is, ami elárulta azt  , hogy nem egy  pincér alkat, de azt is ,hogy kockázatot vállalt miattam , mert ha a tálca tartalma a szőnyegen landol valamilyen oknál fogva , akkor oda az  egész délutáni beszélgetés hangulata.

           Miután elment , azon gondolkodtam , hogy mégis csak illene meglátogatnom , különben is még nem felejtettem el , hogy mennyit segitett ideérkezésünkkor.Emlékszem, apámmal hosszú beszélgetéseket folytattak a bibliáról , pontosabban a szentirásról, a zsidó nép vándorlásairól, szétszorattotságáról, de a világ dolgairól is.Ez a bszélgetés ,német nyelven folyt , mert apám segédkorában évekig élt Németországban , mig a jótékonysági egylet vezetője , teológiát tanult  ugyanott.

          Anyámat a konyhába láttam sütni főzni--mindig énekelt valami kedves dalt , amiről nem tudtam megállapitani , hogy vidám vagy szomorú, csak azt , hogy nagyon tetszik nekem, mert lágy  és dallamos, és ilyenkor engem  egy bizsergető érzés keritett hatalmába.

          Aztán láttam az osztálytársaimat , amint kirohannak az osztályból , az iskolából, ahogy elhajigálják táskaikat, majd összeszedegetik, és csapatokba  verődve szaladnak végig  az ismerős utcán , mig végül mindanyiukat elnyelik a kapuk és a bejárati ajtók .