Én bocsánatot akartam kérni a férfitól, de ezt nem tehettem meg, mert a meglepetéstől szinte teljesen  megmerevedtem, és képtelen voltam , akár egy szót is kinyögni. De hasonlóképpen járhatott ő is, mert némán nézett  reám , és látszott rajta, hogy egyáltalán  nem tudja mit kezdjen velem. Tetszett nekem, hogy  felfelé kellett nézzek -- miközben ő lefelé nézett-- pedig én sem voltam  egy alacsony teremtés. Csak nagyon nehezen szólalt meg, akkor is arra kért , hogy várjam meg --csak öt percet kér-- amig elmegy az utca sarkára , ahol rövid elintéznivalója van , mert nagyon szeretne beszélgetni velem. Aztán bemutatkozott: János vagyok-- mondta --és hatalmas tenyerét felém nyujtotta. Én is elrebegtem , hogy Éva vagyok. A sok Johnny, Jach, és Bill után zene volt fülemnek azt hallani: János.Aztán elindult, de méterenként visszafordult,hogy meggyőződhessen , hogy valóban szándékomban áll  megvárni. Úgy érzem, akkor már megvártam  volna , ha csak  fél karja van , vagy fél lába hiányzik, mert tőlem  ideérkezésünk óta még senki nem kérdezte meg:Magyar vagy ?--magyarul.

            Nem sokára újra megjelent, már messzről integetett, és sietős léptekkel közeledet felém. Ahogy a közelembe ért , már látni véltem  csillogó tekintetét , mosolygós arcát , pedig már erősen alkonyodott.Kérdezősködni kezdett mindenféléről, és én válaszoltam őszintén , tiszta szivemből ,mert anyámon kivül , ilyen közvetlen beszélgetést  már évek óta nem folytattam  anyanyelvemen. Magamban Erős Jánosnak kereszteltem-- amikor elmesélte , hogy a Székelyföldről származik , és körülbelül ugyanakkor  érkezett az Ujvilágba amikor én. Elmondta , hogy szinte első pillanattól van munkája , és nincsenek anyagi gondjai , sőt egy kis megtakaritott pénze is van. Azt, nem kérdezte meg , hogy esetleg  van valakim , ezért aztán én sem kérdeztem meg hogy neki van-e valakije. Azt hiszem, nem is a szánkkal az agyunkkal beszélgettünk , hanem a szivünkkel, amivel sokkal könnyebb kifejezni  érzéseinket , mint a szánkkal vagy  az agyunkkal , különösen akkor ha  azok őszinték , és legbensőbb érzéseinket hivatottak kifejezni.

           Aztán én is elmondtam , hogy honnan származom , amire ő azt válaszolta , hogy , bár sohasem járt ott, reméli , hogy van olyan szép ott , mint az  ő szülőföldje.

           Mindezt egy félórai ismeretség után tudtuk meg egymástól , egymásról. Megkért, hgy engedjem meg , hogy hazakisérjen. A válaszom az volt , hogy belekaroltam, és úgy mentünk hazáig , mintha ezer éve együtt járnánk. A kapuba , minden bevezető nélkül megcsókolt. Kijövetelünk óta ez volt  az első csók amit férfitől kaptam , és most eszem ágában sem volt tiltakozni, vagy visszautasitani, hanem úgy csüggtem ajkán mint aki örökké ott akar maradni. Csókjának izét a mai napig érzem ajkamon. Amig együtt voltunk , nem éreztem az idő mulását, nem láttam , és nem tudtam megállapitani , hogy János idős vagy fiatal , szép-e vagy csúnya csak azt éreztem -- de azt nagyon -- hogy Kanada ködös ege alatt , a Szent-Lőrinc folyam szomszédságában , én is tartozok valakihez , és én értem is dobog a szive valakinek.

            Amikor bementem a lakásba, anyám kisirt szemmel várt, mert a megszokottnál később értem haza, de könnyes szemmel is meglátta , észre vette rajtam , hogy történt velem valami.Ezuttal valami jó! Mesélni kezdtem , hogy találkoztam egy fíúval, aki magyar , és ő is bevándorló, meg hogy az estét együtt töltöttük. Részletesen elmeséltem mindent. Anyám szomorúsága oldódni látszott  , borús kedélyállapota felengedett, és könnyei mögött megjelentek  szép mosolyának halvány vonalai. Annyira látszott rajta , hogy mekorra örömet szereztem neki , hogy ennek látványától , én érzékenyültem el, kisgyermeknek éreztem magam újra , lehajtottam fejem anyám ölébe , és együtt sirtunk, miközben elapadtak kimondásra szánt gondolataink.Így szenderedtünk el, egymást ölelve. Arra, akkor nem is gondoltam , hogy ez volt az utolsó alkalom, amikor -- ha könnyein keresztül is -- de mosolyogni láttam anyámat. 

            Másnap , könnyű szivvel , lélekben is megnyugodva ébredtem , nem is igen emlékszem , hogy  volt-e az utóbbi  években ilyen reggelem , amikor egészen más dolgokra gondoltam  mint máskor, mert most nem jutottak eszembe a gondok, a fájdalmak anyám betegsége miatt, mert most minden gondolatom János körül forgott,és szivesen  idéztem vissza  az előző nap délutánját, amikor a véletlen, vagy a szerencse , vagy az isteni gondviselés éppen az én utamba sodorta ezt a fíút.