Este , otthon eszembe jutott a fényképész albuma , benne azzal az ismerősnek  tünő hölggyel, aki nem volt más, egykori osztálytársnőmnél, aki már annak idején is elég szabados  életvitelt folytatott--engem is többször hivott "hagymát" dugni. Akkor nagyon antipatikus volt nekem , most még is úgy éreztem, hogy találkoznék vele, netán elbeszélgetnénk , ő is én is elmondanánk , hogy mi történt velünk  az utóbbi években--természetesen anélkül , hogy megemliteném, hogy láttam aktfotóját.

         Aztán lefeküdtem , és szerettem volna elfelejteni ezt a napot , már csak azért is mert fájdalmat, bánatot okoztam egy olyan embernek aki egyáltalán nem érdemelte meg. Magamat meg  csak azzal tudtam vigasztalni, hogy a jótékonysági egylet vezetője pontosan kétszer annyi idős mint én, pedig én is elmultam már húszéves.

         Bár sok minden történt velem --talán több rossz mint jó--de egy valami még nem --hogy házassági ajánlatot kapjak. Otthoni  számitások  szerint, korom ideális lett volna a házasságra, de itt csak bókokat , meg szexuális ajánlatokat kaptam... Mert kaptam én bókot, nőtől--még ha nem is annak szánta -- fíataltól , öregtől, , hozzáértőtől  és irigytől, kéjenctől  és megszállottól. Lassan  tudatosodott bennem, hogy valóban szép és csinos   vagyok .

          Egy napon, amikor szüleim iratai között kotorásztam , régi fényképeket találtam , anyámról, apámról, sajátmagamról , házunkról, és házunk környékéről. Ahogy  hosszasan nézegettem  a képeket rá kellett jöjjek , hogy sudár termetemet apámtól , finom vonalaimat  anyámtól örököltem. Hogy természetemet, jellememet , kitől, azt nem tudtam kideriteni , valószinű azért mert nem ismertem kellőképpen  saját magamat. Külsőre pontosan olyan voltam , mint az itteni lányok , ruházatban, frizurában , de belül  állandóan éreztem  valami bizonytalanságot ,valami furcsa idegenkedést, valami sehova sem tartozást. Én még mindig az az óhazai  bakfis maradtam , aki voltam ,amikor az ismeretlen erő, hatalom , vándorszél , vagy akármi, idesodort  bennünket.

         Amikor napközben  ilyen és ehhez hasonló gondolatok  gyötörtek , az   elkövetkező  éjszaka sem hozott megnyugvást . Álmaim zavarosak , összefüggéstelenek, olykor fájdalmasak voltak.Egymást váltották az álomképek , néha kellemes , de gyakrabban a legkellemetlennebb helyzetekben álmodtam magam.Álmomban, szerelmi kalandokba keveredtem, átéltem a boldog szerelmet , a forróságot , az élvezetet, a kielégülést , máskor  a boldogtalanságot , a fájdalmat, az elhagyatottságot.Ílyenkor  megjelent a kérdőjel ,amelyik nőttön-nőtt , és én hideg reszketésben ébredtem.

         Aztán ujra váltott az álom , nagy messzeségekbe repitett, napsugaras tavaszba , ahol apám  és anyám beszélgettek az éjszakában --arra gondolva , hogy én alszom-- hitük szerint rám nem tartozó dolgokról. Apám vitte a szót .Ki kellenne vándorolnunk! Ismerősök neveit hallottam , városok , kontinensek nevei sorakoztak, nagy utazásokról esett szó.Anyám mindig mérsékeltebb volt.--bár ellent sohasem mondott--mindig azzal hozakodott elő , hogy már nem is olyan fiatalok , és nem is tudja elképzelni az ujrakezdést , egy vadidegen országban.

        Apám példákat sorolt, olykor lelkesedett és meggyőzően  magyarázta  a lehetőségeket.Anyám erre hüvösen válaszolt , és hangjában sohasem fedeztem fel a legkisebb lelkesedést sem. Énelőttem  megjelentek  a nagy utazás lehetőségei , az ismeretlen,a beláthatatlan nagy perspektivákkal , ujdonságokkal , szabadsággal--és néha félelemmel! Az én véleményemet sohasem kérdezték meg.Egész életükön  egy lüktetést ,egy hullámzást éreztem , amit csak úgy érzékeltem , hogy egyszer jobb a kedvük , máskor szomorúbbak.