A tárgyalóban ültek, ahogy egykor. De se Zoltánon, se Tamáson nem volt semmilyen külső orvostechnikai eszköz.

Károly és Dávid lelkesek próbáltak maradni, de az igazgató hamar lehűtötte őket.

– Nem fog menni. Sajnos nem tudjuk szabadalmaztatni a Szárnyat. A vizsgálat előtt beszéltem róla, hogy tárgyaltam az ügyvédemmel. Utánanézett. Egyrészt ott van az az Yves Rossy nevű ember, akinek volt egy hasonló szerkezete, csak fosszilis üzemanyaggal hajtott sugárhajtóművel.

                                           Amikor hallgatni volt muszáj 5.

            Legszivesebben, összeszoritottam volna pahorat, akkora erőt adott a düh, de mérsékelni kellett magam mert ez magánügy, ez nem tartozik senkire, csak énram , meg Staniszlavra, na meg  Barkóra, és ime  már nem is magánügy, hogy feleségemről n em is beszélve, de megoldani nekem kell. És meg is oldom,rajtam nem fog röhögni senki gyermeke, és senki fia mert, mindegyiket  a  halálba küldöm, még karácsony előtt.

Hetedik rész

- Mi történt? – fürkésztem meglehetősen rosszul leplezett aggodalommal Pergalit – Rossz hírek?

Amilyen sürgősnek mondta a küldönc az üzenetet, komolyan attól féltem: baj esett. Talán Tomaso mégis elkövetett valami meggondolatlanságot… vagy talán csak rávallottak, és Pergali, ez egyszer, nem állja a szavát. Vagy talán csak nincs módjában, vagy…

- Egy jó keresztény nem mondhatja jó hírnek egy ember halálát – hajtott fejet kenetteljesen a testőrparancsnok.

20. fejezet

Theresa

Trevor Scott fel-alá járkált a kertben, miközben a horizonton már megcsillantak a felkelő nap sugarai. William még mindig a fűben ült a karjaiban a halkan nyöszörgő Theresával. Nem bírta felfogni, ami az éjszaka történt. Tess nem ártott senkinek, nem tehetett semmiről, mégis ő fizet meg mások bűnei miatt! Nem érdekelte, hogy a többiek mit gondolnak róla, a könnyei a fájdalmát fejezték ki, nem szégyellte őket.

– Kell lennie valaminek, ami visszafordíthatja ezt a folyamatot!

                                        Amikor hallgatni volt muszáj 4.

             A puha test érintésétől lázba jöttem. Hideg volt a szoba , talán még hidegebb mint kint. Gyufát keresgéltem a zsebemben idegesen. Talán pontosan azért nem találtam. Végulis a kabátom külső zsebébe találtam meg.

Azonnal meg akartam gyújtani, de nem gyúlt, néhány szálat elkellett  dobjak mig végül egy meggyúlt. Csak egy pillanatra, aztán ellobbant.

< Zsoldos Gabi > Szia Dávid, zavarlak?

< Szabó Dávid > Szia, mondd! Vagyis írd…

< Zsoldos Gabi > Az az igazság, hogy az ötletek, amiket áramoltattok a Szárnnyal kapcsolatban, hogy még ez legyen meg az… A gondolatvezérlés paraméterezését úgyis az orvosotok csinálta, de hogy Mátrix kapcsolat is legyen, meg elég komoly tűzfal, hogy ne lehessen átvenni az uralmat a gép felet kívülről. Szóval egyre nehezebb. Ez már nem szimuláció, amit agyon tudok tesztelni, látnom kéne a hardware-t.

Imara és Trevor a kertben végezték a tekercs megsemmisítéséhez szükséges előkészületeket. Adam bement a kórházba, hogy az apja dolgait intézze. Szívesebben lett volna jelen a szertartáson, de muszáj volt elmennie. Trevor sokáig morgott, amiért William is elviharzott és ott hagyta őket. Marát hibáztatta, nem értette, miért kellett azokat mondania neki. Theresa a barátjuk volt és a biztonsága előrébb való kell, hogy legyen egy ostoba tekercsnél, amit olvasni sem tudnak.

Már nem is tudom, hogy hogyan vett tudomást édesapám arrol hogy a múzeumkertben valami összejövetelt terveznek, csak azt tudom, hogy akkora volt a tömeg, hogy alig tudtunk az oldalbejáraton addig bejutni, ahonnan valamit látni is lehetett.
  A Múzeum lépcsőjének oldalán – ahol akkoriban Petőfi szavalta –

elkezdte valaki a Nemzeti Dalt szavalni.
Talpra Magyar! Hí a Haza! – kezdte még csendesebben
Itt az idő, most vagy soha! – kezdett hangja élcesebbé válni
Rabok legyünk vagy szabadok?

Faye Harris a hotelszobában állt a tükör előtt és a haját fésülte. Mögötte a széken a megkötözött Theresa, akit a kórház alagsorából egy sötétített üvegű autóval hozott ide néhány lelkes vámpír segítségével. Elégedetten nézett a húgára, majd széles mosolyra húzta szépen ívelő ajkait.

– Faye, mire véljem mindezt? – zihálta Tess, miközben próbálta kiszabadítani magát a kötél szorításából. – Szedd már le rólam ezt az izét!

– Be tudnád fogni pár percre?

Hatodik rész

Matteo gazda fűszeres grappájától kellemesen elkábulva, ráérősen baktattam a fogadó felé. Azt nem remélhettem, hogy még ott érem Tomasót; amikor elmentem, nem úgy hallatszott, mintha túl sok mondanivalójuk lenne egymásnak a húgával. Éppen ezért engedtem a kísértésnek, és betértem az első utamba eső tavernába. S ha már ott voltam, igazán nem sérthettem meg a kocsmárost azzal, hogy nem kóstolom végig pincéje büszkeségeit. És ha már úgyis benne jártam a kóstolgatásban, úgy döntöttem, hogy a konyháját is örömmel megismerném.

                                    Amikor hallgatni volt muszáj 3.

          A férjem hozzámlépett és átölelt, aztán egy hatalmasat orditott hogy, a falra akasztott fedők is beleremegtek. Megállj bitang világ, mert megtudom én kivan a tett mögött, és  annak meg vannak számlálva a napjai. Majd leült, és érezni lehetett , hogy forr benne a méreg, a tehetetlen düh.  Csak ült percekig és nem szólt egy szót sem.csak a füzetet morzsolgatta, forgatta.

Sok kínlódás árán kerültem erre a világra, ahová én nem is vágytam, de hát engem akkor nem kérdezett senki. 

Egyszer csak arra ébredtem hogy többezer társammal együtt száguldok egy keskeny csövön át, migcsak egyszer végre végetért a nyomás és egy másik, vágre tágasabb helyre érkezünk.

A nagy tülekedésben azt sem tudtam, hogy mit tegyek, csak úgy hagytam magam sodorni az árral. 

Hát itt sem volt éppen veszélytelen az út!  Akiket nem tapostak le a mögöttük tolongók, akik még tudták tartani az iramot, akiket nem emésztett fel a savas oldala a hüvelynek - melyben mindig mélyebbre és mélyebbre jutottunk – azok, versenyeztek a cél eléréséért, melyröl ellenben senki sem tudta hogy mi az és hogy egyáltalán miert is

jó ezt elérni.

l

                          Amikor hallgatni volt muszáj 2.

            Lassan a köd mőgül előlépett a nap, és a december  ellenére  meleget sugárzott,  én igyekeztem,összeszedni a gondolataimat, tájékozódni a kihalt vidéken. Először a férjemre meg a fiamra gondoltam, majd magamra néztem és erőt vett rajtam a sirás. Ekkora kitaszítottságot meg soha de soha nem éreztem.Percekig álltam bénán, Nem tudtam,merre induljak, pedig az autó nem jött velünk  egy félóránál többet azt is lassu tempóban.

– Díszes egy kompánia – nézett szét a deres harcmezőn András.

Károly Superman jelmezben feszített, ahogy szokott. Péter egy Szojuz kabinból lépett ki, CCCP feliratú sisakban, Tamás most az 1940-es évekbeli brit egyenruhát hosszú bőrkabátra és repülős szemüvegre cserélte. Fából és vászonból épült első világháborús gépe előtt állt. Zsolt állig lőfegyverben hajtogatta az ejtőernyőjét, arcán a deszantosok álcázó festésével. Eszter egy apró, rajzfilmbe illő repülő csészealjjal jött, és testhez simuló zöld ruhácskájához megfelelő antennaszerű csápok is tartoztak.

                              Amikor hallgatni volt muszáj1.

             Azon ködös decemberi estén, amikor az orromon túl csak messzelátóval láttam, akkor történt meg az a dolog, ami miatt most szenvedek, és szégyenkezek. Pedig nem kellenne, mert nem tehetek róla. Csak épp a szomszédba mentem át - alig öt háznyira  tőlünk ám amikor hazafelé jöttem  három  férfi elrabolt.. .Otthon az uram és a fiam, és én nem tudok haza menni egy óra , két óra már elindultak keresni.

19. fejezet

Faye

William és Imara a nappaliban ültek és próbálták elkerülni az egymással való beszélgetést. Williamnek fogalma sem volt, mit mondhatnak a nőnek, Mara pedig megkönnyebbültséget érzett, hogy nem kell szóba állnia a vámpírral.

William idegesen nézte az órát, már elmúlt délután öt és Theresa még mindig nem jelentkezett. Érthetetlen volt, hogy miért rohant el úgy az apjához, hiszen kizárt, hogy az öreg, aki egy ideje már éber kómában van, reagálni fog egy kétszáz éves rajzra.

Elgondolom, vajon mekkorára nőhet egy igazi kifutó...

Az a kifutó amit ezek a színesbe öltözött, mégis színtelen alakok töltenek meg. Vajon tudják e, merre járnak, miként és hogyan haladnak innen oda és onnan ide. Látok alakokat. Sőt. Arcokat is látok, amik az alakokhoz tartoznak!Van mindenük ami nekem is, mégis valami furcsa bennük. Egy mozgó massza, melybe hol becsatlakozok, hol kiválok, kerülgetek és lavírozok kedvemre. Előzök és utánzok, olykor grimaszolok és várom hogy a szürkén legyen egy kis szín.

Jön a medve!

A rendszerváltást megelőző években történt, hogy munkaadóimnak megmaradt egy csehszlovák csereüdültetési lehetősége, és nagykegyesen felajánlották nekem. Kaptam rajta, mondván mégiscsak külföld, és a bordó útlevelünk is érvényes volt, viszem a családot a hegyekbe. Picinyke autónk volt, NSU-Fiat 600-as, azzal vágtunk neki négyen a több száz kilométeres útnak. Már a határon furcsán néztek ránk a határőrök, mikor kinyittatták a csomagtartót, és meglátták a zűrzavart, a dugig töltött apró csomagtérben minden elképzelhető és képzeleten felüli dolog volt bezsúfolva.

A hatos számot közelíti meg a konyhai óra kismutatója, mikor ügyes közreműködésemnek köszönhetően a konyhából szálló illatok körültekerik Vagány nyakát, aki úgy jön, mintha húzná az illatsál.

– Éhes vagyok! – nyögi. Felnézek a könyvemből, rámosolygok és elárulom nagy titkomat.

– Egy óra múlva vacsora. Addig vágd be Keats életét elölről, hátulról, akár még srégen is, mert Olga felelést jósolt!

– Most szólsz? – kérdezi és berohan a szobájába.

Haldoklok. Be kell vallanom magamnak is az igazsagot, hogy bizony minden igyekezetem ellenere, minden abrandbol epitett, s amitassal tapasztott fal es bastya, melyeket vedelmemre emeltem, mostanra romokban hever csupasz labaim elott. A sajat kapuimat dongettem gigaszi kosokkal, de szemem a remeny homalyositotta el, s nem lattam a veszedelmet mely vegul pusztulasom okozoja lett. Azt kivanom barcsak zuhannek az elmem mellyseges szakadekaba ahonnan ellensegem lesett ram, s vegul elszantan mindenre letaszitotta csillagom, s itt hagyott elpusztulni. Nem tehettem semmit.

Zsolt a hangár felé ballagott. Kellemesen elfáradt. Őt nem erőltette meg annyira a gyakorlatsor, mint Zoltánt, hiszen jóval könnyebb és fiatalabb volt nála, de csinálta vele. Valahogy nem érezte volna igazságosnak, ha csak dirigál. Az igazgató fejlődése most kezdett látványos lenni. Egyrészt már mosolyogva sétált le a külső mechanikus csontváza nélkül az edzőteremmé alakított szobába, másrészt amióta képes volt egymás után 5 fekvőtámaszt megcsinálni a múlt héten, alig várta az újabb kihívásokat.

Utálta a közhelyeket. Mintha az egész eddigi 23 éve arról szólt volna, hogy megpróbálta elkerülni, hogy közhelyes legyen. Már ott tartott, hogy a közhelyességtől való félelmet is közhelynek érezte. Most, ahogy ott ült begörnyedve, mert az utóbbi időben csak begörnyedve tudott ülni és járni, arra gondolt ismét, hogy a feje szétrobban a sok millió közhelytől.

Hónapok óta úgy érzem, mintha egy nagyon hosszú, sokat izzadós rémálom lenne az életem – futott át az agyán, aztán rögtön arra gondolt, hogy ez a hasonlat is nyomorultul közhelyes.

Imara és Trevor a könyvtárban ültek, egymástól biztonságos távolságban, mikor Williamék beléptek a szobába.

– Nos, ha befejeztétek a turbékolást, esetleg megnézhetném azt a varázslatot? – kérdezte Mara türelmetlenül.

– Mindjárt keresem – válaszolta Tess, majd elindult Madison rejtekhelyére William társaságában.

Jó öt perc múlva tértek vissza egy naplóval. Theresa leült az asztalhoz, ahol William a regényeit írta, és vadul lapozni kezdett.

– Mit akart vajon Miss Elisabeth üzenni azzal, amit neked mondott?

A helyi rendőrőrs főnöki irodájában vágni lehetne a füstöt. Martin Turner azonnal meg is állapítja, hogy itt az igazi bűnös élet: harapható, fullasztó. Mégis kénytelen belépni, elviseli a szemét csípő füstöt, hősiesen továbbmegy. Egészen az ablakig jut, kitárja, bár kinn még nincs nagy meleg, mégsem bánja.

– Fázok, zárd be! – szól ki Robertson a füstből. Ő a főnök, de Turner jobban félti a tüdejét, mint a főnökét.

– Én meg fulladok!

Lelkünk bugyrai : Kétely!

Te ártatlannak hitt gyilkos! Te, ki a kérdésekből, a változás vágyából születtél. Mennyire örültem tanácsaidnak, megfontolt válaszaidnak, a bizonytalanságnak, nehogy ismét a rossz utat válasszam.

Miért teszed ezt? Miért akartál túlnőni hivatásodon?

Te vagy az őszi árpa, mely ott lappang a hosszú tél alatt, várva, hogy mikor a sötét hideg tél véget ér, mikor szivemre a tavasz borul, feltörj és mindent elboríts a zöldellő kétségekkel.

 Ki akart törni ebből az átlagos világból, újból élvezni akarta az édes adrenalint, amit testében a küzdelem felszabadított. Ezért fogadta el a meghívást. Ez nem az angyalokról szólt, se nem az Árnyakról. Nem akarta megmenteni a világot, nem akart hős lenni mások szemében. Önmagáért vállalta el, a saját élvezetéért lép be a csatába, hogy ismét teljes lehessen az élete. És ezúttal a saját maga ura lesz! Ha pedig sikerül, talán még a rémálmok is eltűnnek...

Égve maradt felettünk a Telihold.
Az éjszaka megnyúlt.
Átcsücsörítetted magadat a bún.
Díszt kísért benne a szájfény.

A szobasarok magához ölelt;
S falára mászott a kabát:
A kapucni tátog, fejbúb, s hajvilágod kienged.
Szobánkba ringattunk egy kétszemélyes utópiát.
A tér-idő - jó helyen - megállt.

Tiszavirág éjfelek váltják
Huszonnégy óránként egymást.
Hópelyhek közt gravírozzuk
A magunk angyalát.
Ilyenkor felsóhajt az ágyneműtartó -
Rezonálja, mit szólt benne a mumus -;
(Jégben olvad le talpadról a mamusz)
Apró lelkecském hangodból kortyolgat.

Az irodába, ahova bevezetnek, az igazgató, a biológia tanár és még ketten, idegenek várnak. A szoba felnőttes, unalmas: fotel, íróasztal, néhány szék. Nem értem, mi van a tanárokkal, merre ejtették el az ízlésüket, ha arról van szó, hogy az irodájukat kell berendezni. Pedig a legtöbbnek jó ízlése van, hiszen hajuk, ruhájuk, körmük és cipőjük ízléses, divatos (leszámítva néhány múmiát), gondolom a lakásuk is hiper-szuper, de a munkahelyük! Beljebb hívnak, kérik, válaszoljak pár kérdésükre. Annyira ideges vagyok, hogy a nevemet sem tudom megmondani.

Ötödik rész

Én nyitottam be elsőnek a szobába, ahol Flora olyan hévvel járkált fel s alá, hogy az ablak elé akasztott vékony függöny ide-oda lengedezett tőle. Az ajtónyikorgásra felkapta a fejét, és jóformán rám sem nézve sorolta a kérdéseit.

- Hol jártál?! Megtudtál valamit Tomasóról? Ugye, még nincs semmi baj? Vagy talán nem is őt kerested? Már attól féltem, itthagytál, és még csak el sem búcsúztál, és…

Akkor látta meg az arcomat. Nyilván már rászáradhatott a vér; sokkal rosszabbul nézhetett ki, mint amilyen valóban volt.

                                Most vagy soha többé 

                                               6.

                A vereséggel záruló mérkőzést követően, Rudolf és Norbert bágyadtan sétált haza.    Nem sok időt töltöttek a csapattársakkal. Amint lezuhanyoztak és felöltöztek, már köszöntek is el mindenkitől. Végtére is, nem könnyű feldolgozni egy három-nullás vereséget.   Ráadásul itthon.

Túljutottak a formális bemutatkozáson. Kassai András, az Aerotransz pilótája egy 170-175 centis, de közel száz kilós, élénk tekintetű, ötven felé közelítő majdnem vállig égő göndör hajú fickó, mindenkivel kezet fogott. Még az Erőmű mezőgazdásza is megjelent, bár a pilóta nem értette miért. Az, hogy az intézmény vezérigazgatója ugyanúgy tiszteletét tette, mint a saját bevallása szerint hivatalból ott lévő üzemorvos, az szabályosnak tűnt. A három szerelőt, akiket Szolnokig kellett volna vinnie, a szakállas ember, aki Károlyként mutatkozott be, elvitte a Tamás nevű kocsijával. Felajánlották ugyan a Kolibriket, de hallani se akartak.

Túléljük az órát, meg a következő hármat is, de nem sietünk haza, mivel ma tárgyaljuk meg a következő féléves újság anyagát. Ha nem ez lenne a dolgunk, akkor sem rohannánk, mi öten mindig összeülünk, traccsolunk suli után. Most Olgát várjuk, elvégre ő az újság főfelügyelője, bár inkább ránk szokott felügyelni, az unalmas írásoknak erre nincs szükségük.

– Itt vannak a zsaruk, és még mindig nincs meg Samu! – meséli Kyra, aki a büfé előtt tudakozódott.

Emlékeztek a két héttel ezelőtti írásomra? Nos, konkrétan nyaklevessel zártam azt a napot. Nem részletezek, de egy trauma miatt ott és akkor, és másutt is, félszemmel láttam az őrületet. Kicsit fennkölten hangzik, tudom, ilyen az írói üzemmódom.

Most koliban vagyok, szűkszavúságra törekszem:

Elnézést. Még ha erre nincs is kellő mentség, ahogy egészemre sincs.

Majd valahogy találkozunk ismét, és igen, azok a bizonyos kiváltó versek is a fél-kegyelműség előzményei.

                              Most vagy soha többé

                                              5.

           Míg a kék mezesek a gólszerzőt ünnepelték, addig a Cegléd focistái fejüket lógatva baktattak a pálya felezővonalához.      Persze, csaknem másfél percbe tellett, mire a vendég játékosok is elhelyezkedtek, felhagyva az időhúzásra szánt, korai ünnepléssel.        A búslakodó citromsárga mezeseket a pálya széléről, Flórián bácsi lelkesítette.

Történt egy gazdag ország mogyoró raktárában, hogy a bevehetetlennek hitt falak szélén egy csalafinta patkány rést kapart, és naponta besurrant egy kis nassolásra a csokikhoz szánt mogyoróból. Persze nem maradt ott, ő is tudta, hogy az Ember naponta bejár vadászni a fajtájára. Résen is volt minden értelemben,  és nem is kapták el soha.

Az egyik útja során, ahogy közeledett a maga készítette átjáróhoz, egy dobozt vett észre melyen nyílás ásítozott hívogatóan, sőt ínycsiklandozó illat terjengett kifelé.

I. fejezet: Eltűnt Samu

1. rész

Az iskolában futótűzként terjed a hír. A folyosókon, a termekben, majd eléri az alsóbb szinteket is. Rám a büfé előtt talál, de azonnal le is pereg rólam, elvégre most a reggelimért harcolok. Ez nem olyan egyszerű dolog, mint ahogy egy felnőtt gondolná. Az iskolában ennek külön szabályai vannak. Először is a büfé helyzete: egy kis és egy valamivel nagyobb helyiség. A büfés hölgy alig fér el odabenn a lyukban, mi, diákok pedig idekinn a pici előtérben. Nyomjuk, tuszkoljuk egymást, azért, hogy az első szünetben hozzájuthassunk a reggelinkhez.

                                 Most vagy soha többé

                                                 4.

"Ma győzni fogunk!"

A tapasztalt edző, lelkesítő beszéde után a hazai és a vendég csapat is elhagyta az öltözőt. Mozgásukon lehetett észlelni az első félidőben nyújtott energikus teljesítményüket.    Való igaz, másodosztályú focimeccs ellenére, mindkét csapat rendkívül nagyra törő energiával játszott.

     Forróság. Perzselő hő égette a földet, a mezőt, s a távolban még maga a horizont is szédelgő táncot járt. Ez jutott ki neked, eme sorsa kárhozott az élet. Pedig milyen könnyű is volt, mily' élvezetes pillanatok öleltek, és mégis, csupán egyetlen egy fogadás; mind odaveszett. Itt ülsz a puszta közepén, egy soványodó árnyék menedékében, és másra sem tudsz gondolni, hogy mi módon történhetett volna másként.

      Egyáltalán hogyan kerültél ide?