Most vagy soha többé

                                              5.

           Míg a kék mezesek a gólszerzőt ünnepelték, addig a Cegléd focistái fejüket lógatva baktattak a pálya felezővonalához.      Persze, csaknem másfél percbe tellett, mire a vendég játékosok is elhelyezkedtek, felhagyva az időhúzásra szánt, korai ünnepléssel.        A búslakodó citromsárga mezeseket a pálya széléről, Flórián bácsi lelkesítette.      Küzdeni kell, támadni és fegyelmezetten védekezni.     A gólt látva, rendkívül megjött a vendég csapat szurkolóinak a hangja, így könnyedén túl tudták kiabálni a hazaiak szektorát. 

             A játék folytatásával azonban nem tudtak kialakítani nagyobb helyzetet.      Nem csak hogy kapura sem bírtak lőni, de még csak a közelébe se jutottak.  Hiába húzódtak ki a pálya szélére, s onnan bekanyarítva egy középre passzt társuknak, a labdára már abban a pillanatban le is csapott az ellenfél.   A sok ballépés és sikertelen támadások ellenére, azonban nem látszott veszni a remény.     Harciasan támadtak, majd az ellenfél kontratámadásánál, fegyelmezetten visszazártak a térfelükre.

              A mérkőzés második félidejének a közepe fele, azonban Kádár remek ütemben piszkálta ki a szolnoki hátvéd lábai közül a labdát. A kapura tört vele, hiszen azzal hogy lecselezte az egyetlen előtte álló ellenfelét, már csak a kapussal állt szemben.      Egy az egy ellen vezethette rá a labdát s még ideje is volt bőven eldönteni, hogy átemelje, vagy jobbra-balra kerülje ki a kapust. Ordító helyzetet hagyott ki azonban.     Szinte esélye sem lett volna egy szolnoki mezőnyjátékosnak sem arra, hogy utolérjék.      A kapus azonban a lehető legjobb ütemben emelte magasba a kezeit és védte ki a felfelé vágódó labdát.       Kádár alig tudta elhinni hogy az ellenfél kapujától, két méterre kihagyta a nagy helyzetet.

             A hazai csapat szurkolói bágyadtan huppantak vissza a helyükre, míg a másik oldalon, a kapus kiváló védését ünnepelték.    A labda a szélső szögletzászló irányába pattant ki, így az esély a gólszerzésre, még nem veszett el teljesen. 

Tímár kocogott a szögletrúgás elvégzésére.

  Az ellenfél kapu előtt, egymás hegyén-hátán tolongtak a ceglédi, illetve a szolnoki játékosok. Miután a bíró a sípjába fújt, Tímár nekilódult és ügyesen ívelte a kapu elé a labdát. Norbert tudta a kapu irányába fejelni , méghozzá zavartalanul. A kapus azonban ezt is hárította. A labda azonban nem szabadult még fel a kapu elől. Ott pattogott, miközben az egy bolyban álló focisták foggal-körömmel próbáltak hozzáférni. Rudolf suhant el, egyszerre három kék mezes mellett, majd félrehúzva a labdát, erősen kapura lőtte. Ez a helyzet is kimaradt. Bár ezúttal nem a kapuson múlott, hanem a kapufán. 

Ezután sikerült az egyik hátvédnek felszabadítani a kaput. Nagy erővel lőtte messzire a labdát, pillanatnyilag megnyugtatta ezzel a csapatát és a szurkolóit. A hosszas kimaradt helyzetet alatt, azonban a ceglédi szurkolók,már vörösre üvöltötték a torkukat.    Ott toporzékoltak a lelátón, várva az egyenlítő gólra, amire sajnos nem volt lehetőség.    S ráadásul ezután a kék mezesek lendülhettek támadásba. 

        Azzal hogy Rudolféknak egyszerre két hatalmas helyzete is kimaradt, ebből erőt merítve támadhatott az ellenfél. Ismét távoli kapura lövésekkel próbálkoztak, többek között a megszokott hetes mezszámot viselő, tejföl szőke szolnoki középpályás. aki alig öt perc alatt, kétszer is megizzasztotta Vilmost. Először egy távoli, laposan vágódó labdát küldött  felé, olyan tizenhat méterről, amit a kapus először még ügyesen hárított, ám meggondolatlanul. Amint kigurította a hozzá legközelebb álló Baloghnak, már ott is termett az alacsony hátvéd mögött a kék mezes játékos. Könnyedén halászta el ellenfelétől a labdát, s higgadt mozdulattal félre húzta a lábaihoz vetődő Vilmos elől is. Az üres kapuba pofozva a játékszert, bebiztosította csapatának a második gólt.

                         Cegléd                         -                        Szolnok

                              0                             :                              2

                                             II. Félidő 71' perc

Az indulatos megjegyzések okozta feszültség, egyre csak nőni kezdett a két ifjúban. A februári est csendjét, két lázasan szuszogó moraj készülte megtörni. A fiú és a lány mellkasa hevesen járt a nyugtalan levegővételüktől. Tekintetük egymáséba olvadt. Arcuk nem a sok szép közös emlékükről árulkodott. Minden bizonnyal valóban megélhettek együtt olyan pillanatokat, melyeket érdemes lenne elmesélni az unokáknak, ám a jelenlegi helyzetüket nem a boldogság tükrözte. Hanem a megbántás.

Rudolf újra és újra megismételte a kérdését, ám nem csak választ nem kapott rá, még ennek tetejébe a vele szemben álló Zsófi arcáról, az a kevéske öröm is lehervadt.

- Ne hánytorgassuk fel a múltat - rázta a fejét. - Nem éri meg a sok szemrehányás.

Rudolf azonban úgy érezte, egyre jobban kezd elfogyni a türelme. A heves indulatok s a meggondolatlan beszólások immár jó úton jártak afelé, hogy lerombolják benne azt a gátat, ami fenn állva, nem engedi hogy önszándékából megbántsa Zsófit.

 - Ne forgasd ki a szavaimat! Tudod nagyon jól, miről beszélek! 

Zsófi nagyon is jól láthatta, ami előtte volt. Ezt a fiút már annyira eltorzították a fájdalmai, a több hónapokon át tartó depressziós bezárkózásai, hogy megszűnt önmaga lenni. Még a hangneme sem ugyanaz, ami eddig volt. Nem azt a kifinomult hangot, nem azt az engedékeny pillantást használja a lány előtt, melyeket régen. S ezt a változást így látni, borzalmas volt.

- Te csak vissza akarsz nekem vágni, amiért új pasim van! Arról viszont elfeledkezel, hogy annak idején, te szakították velem! Többször is!

Meg is bánta nyomban, amiket mondott. Nem értette miért emelte fel a hangját a fiúval szemben, ám most ennek drasztikus következményei lesznek. Egyszerűen félelmetesnek tűnt, ahogy ez a fiú reagált a lány szavaira. A combját csapdosta, miközben körbe-körbe forgott saját tengelye körül és hangosan káromkodott. Nem önmagát adta.

 - Persze, mert én vagyok a világ közepe! Engem kell mindenért hibáztatni! Miért nem hívod fel anyámat, panaszkodj már neki is egy kicsit, vagy inkább a miniszterelnököt tárcsázzam?

Szemeiben, mintha egy világ omlott volna össze, úgy nézte végig Rudolf dühöngését.Olykor nyelt egyet és hosszas sóhaj után, úgy döntött, már nem sokáig szeretne a fiú társaságában lenni. Hiszen megváltozott. S az a szomorú, hogy nem önmaga javára,

Rudolf nem volt ilyen tüzes, ettől eltekintve az akarat meg volt benne, de sosem vitte túlzásba. Most azonban, úgy viselkedik, mint egy megkergült bika, aki szívesen lezúzna mindent maga körül. Egyszerűen elképesztő, hogy az érzelmek mennyire meg tudják változtatni az embert. Rosszról jóra, vagy éppen jóról-rosszra. 

 - Te hülye vagy! - jegyezte meg hangosan Zsófi, amit a fiú meghallván egyetértően bólintott. Ám ezt sem hagyta szó nélkül. Az igazat megvallva, jelenleg Rudolf, pontosan úgy is viselkedett. Szemeit hatalmasra nyitotta, tág pupillákkal meredt a lányra, míg kezei ijesztően remegtek teste körül.

 - Pontosan, ahogy mondod! Csikós Rudolf a nagyszájú hülye gyerek, aki annak idején, a vasútállomáson mindenki előtt, megszólította a szerelmét!

Sajnos a jelen pillanat egyáltalán nem volt alkalmas arra, hogy a mostanra említett közös emléket, boldogan felidézhessék és beszéljenek róla. Hogy is lehetett volna? Rudolf szemlátomást majdnem felrobbant, míg Zsófi egy helyben ácsorgott, elkeseredetten tekintve az önmagából kikelt fiúra. Aki egykor a nagy szerelme volt.

- Akkoriban más voltál! - szuszogta halkan, ám ennek ellenére is tisztán hallhatta a tőle távolabb álló Rudolf. - Hiányzik is az a fiú!

Rudolf megtorpant és a lányra nézett. Felhagyott az idegesítő mászkálással, a heves szódobálózással s immáron csak a nyugtalan levegővételét lehetett hallani. Tekintete azonban még mindig ijesztően szegeződött Zsófira. 

- Talán Erik ilyen?

Zsófi érezte, hogy a fiú olyan ponton tapogatózik, ahol már az ő türelme is fogytán van. 

 - Ezt most fejezd be! - utasította a lány, majd a kezeit ökölbe szorította.

- Ha most a fogaid vicsorgatod és dühbe gurulsz, akkor kénytelen vagyok arra következtetni, hogy bizony, koránt sem ilyen!

Itt ennél a mondatnál ért véget Zsófi türelme. A lány már elég régóta tartogatta az indulatait. 

- Inkább azon járt volna az eszed, hogy megoldjad a közös problémáinkat, nem pedig szakítani velem! Te barom!

Rudolf összeráncolna homlokát, s egy lépéssel közelebb került a lányhoz. 

- Mit mondtál?

 - Jól hallottad! - zihálta, mire elindult egyenesen Rudolf felé, s mire megtorpant, már csak néhány centi választotta el kettejük orrcimpáját. - Máshoz se értesz, Csikós Rudolf, csak ahhoz hogy bántsad meg azt, aki szeret téged! Mert egy öntörvényű, idióta barom vagy, vedd tudomásul! 

Természetesen voltak már ehhez hasonló szituációban, s akkor el is csattant egy pofon, ami Rudolfot illette. 

- Már bánom, hogy találkoztunk - fordult el tőle Zsófi, míg Rudolf továbbra is olyan egyenesen állt és bámult maga elé, mint egy fegyelmezett katona. 

- Akkor fordulj sarkon és menj vissza a drága Erikedhez! - vonta meg a vállát a remény vesztett Rudolf. 

 - Azt is teszem - biccentett neki Zsófi még utoljára, aztán köszönés nélkül tempós léptekkel haladt az ellenkező irányba. 

"Már bánom hogy találkoztunk"

Ezzel a mondattal lehetett összegezni a fél év utáni találkozásukat, s míg a szerelmi bajokkal egykor küszködő fiút most szinte majdnem megfojtották a fájdalma, addig szabadon nézhette, ahogy szerelme heves lépkedései közepette egyre csak távolodik tőle. S végül az éjszaka leple mögött, egy másik utcára lefordulva eltűnik. Lehet, örökre.

                                     Cegléd                    -              Szolnok

                                          0                        :                    3

                                                II. Félidő 90' perc

Ha már így alakult a találkozásuk, akkor értelme nem volt fellépni a Szolnok csapata ellen sem.     Hiszen aki elveszítette a nagy szerelmét, az ne is várjon csodát, a focipályán sem!    Így alakult ki a vendégcsapat harmadik s egyben meccset eldöntő gólja is.   Egy ceglédi szabálytalanság a kapu tizenhatos vonalán belül s a bíró máris a sípjába fújt.    Tizenegyes.   A csapatkapitány pedig azonnal értékesítette is.   Vilmosnak esélye sem volt.   Így a teljes játékidő után, egy perccel később a bíró az órájára nézett és lefújta a mérkőzést.    Minek is hosszabbított volna, egy percnél többet, amikor egy oldalú meccsen a Szolnok sima három-nullra legyőzte a Ceglédet?

      A hazai szurkolók kedvtelenül álltak fel helyükről s hagyták el a lelátót.

 Akár egy gyásztömeg.   A vendég szurkolók azonban örömittasan ujjongtak, örülve a csapatuk magabiztos győzelmének.   Nem is kezdhették volna ennél jobban a szezont!