Most vagy soha többé

                                                 4.

"Ma győzni fogunk!"

A tapasztalt edző, lelkesítő beszéde után a hazai és a vendég csapat is elhagyta az öltözőt. Mozgásukon lehetett észlelni az első félidőben nyújtott energikus teljesítményüket.    Való igaz, másodosztályú focimeccs ellenére, mindkét csapat rendkívül nagyra törő energiával játszott. Ritkán látni, ilyen nagy színvonalas meccset a ceglédi focipályán.

       Miután a citromsárga, illetve a kék kezes focisták is elhelyezkedtek a pályán, a bíró a sípjába fújt.    S ezzel elindította a mérkőzés második félidejét. Rudolf gurította le a labdát Kádárnak.     A magas langaléta fiú hátat fordított  a rá támadó szolnoki csatárnak, majd ügyesen tovább perdítette a játékszert Norbertnek.       A szőke fiú azonnal meglódult vele, egyszerre két ellenfelét is lerázva ezzel.     A lendülete azonban nem vitte sokáig,  nem sokkal a pálya felezővonalán túl, egy jobb oldali becsúszó szerelés érkezett. Norbert a magasba ugrott, s mire ismét földet ért, már a szolnokiaknál volt a labda.    Nagy erejű, okosan kihasznált passzjátékkal, közelebb kerültek az ellenfél kapujához.    Gól azonban ezután sem született, de még csak lövés sem.    Balogh a kis termetű ám annál is szélesebb testalkatú hátvéd, agresszívan lépett oda a kék mezes csatárnak, aki nem gyenge színjátékkal felkiáltott és a földre esett.   A bal bokáját szorongatta.

      A bírónak sem kellett több.

   A sípjába fújt, megállítva ezzel a játékot, és a durva buktatás helyszínének a pontjára intett.     Szabadrúgást kaptak a szolnokiak, ráadásul igen ígéretes szögből.     Csaknem tizennyolc méterre a ceglédi kaputól, amely már alaposan megdolgoztatta Vilmos vérnyomását.

        Balogh fellázadt a bírói döntés ellen és a karjait széttárva, lépdelt a magas, bajszos spori felé.    Mielőtt még kiharcolhatott volna nyomatékosabb figyelmeztetést egy sárga lapnál, társai idejében ott teremtek és félrevezették. Közben Vilmos, a torkaszakadtából kiabálva próbálta rendezni az előtte álló sorfalat.       Felállított maga elé négy játékost, ezzel bemérve a biztonságos szöget, hogy a labda még csak véletlenül se érje a kaput.     Pechükre azonban pont az ellenfél csapat legjobb lövőjátékosa lépett a szabadrúgás elvégzésére. Méghozzá a csapatkapitány.

      Igazi katona testalkat, majdnem két méter magas, lenyírt hajú, széles vállú egyén, aki a tízes számot viselte a meze hátulján. Magabiztosan állt a labda mögött.     A játékszerre, aztán pedig a sorfalra pillantott.     Egy csepp bizonytalanság sem látszott az arcán.     Olyan lazának és kiegyensúlyozottnak tűnt, mintha már most tudta volna, hogy ez a lövés eredményes lesz.

       A vendég csapat szurkolói közül, egyre többen kiáltották be a csapatkapitány vezetéknevét, hozzátéve persze egy-két mellékszót, "lődd be" vagy "csavard be" formájában. Eközben a ceglédiek már régen felállították a sorfalat, Vilmos ímmel-ámmal még rendezkedett egy kicsit, de igyekezett a lövés hárítására koncentrálni.

      A bíró a sípjába fújt.

  Abban a pillanatban már futott is neki a csapatkapitány a labdának, s nagy erővel ellőtte.    Ívesen surrant el a négytagú sorfal felett, kikerülve Vilmos levegőben kalimpáló karját.     Olyan látványosan és pontosan hatolt a hálóba a jól megcsavart játékszer, mintha rakétából lőtték volna ki.     A szolnoki drukkerek nagy lendülettel ugrottak felé a székükről, örvendezve a gyönyörű gólnak.    A mérkőzés második félidejének az elején, a vendég csapat szabadrúgásból szerzett gólt a negyvenkilencedik percben.

                                Cegléd                 -              Szolnok

                                    0                     :                     1

                                                        II. 49'perc