Norbert sejtette,  mi lehetett barátnője legnagyobb problémája, amiért kiverte a hisztit. Mi más lehetett volna? Mèg szép, hogy a fiú exbarátnőjének a váratlan felbukkanása! Hiszen ezt még ő maga is alig tudta elhinni. Minden olyan váratlanul jött. A nyár végével egyidejűleg jelentkeznie kellett a focicsapat minden játékosának a sportorvosnál. A szeptemberben induló szezon előtt ugyebár mindenkinek át kellett esni egyfajta kivizsgáláson. 

Norbert ezúttal egyedül indult, mivel Rudolfra akkor az éppen aktuális lelkiállapota miatt nem lehetett számítani. A Ceglédre tartó busz csodával határos módon, nem csak pontosan de bő tíz perccel korábban érkezett a rendelő intézethez közeli megállóba. Úgy döntött, nem bojong a városban, nem ül le a padra nézelődni, hanem inkább elfoglalja odabent a helyét, nehogy aztán sokat kelljen várnia. A várakozóterem hófehér falai és egészségügyi plakátai között nem volt egy lélek sem, így bárhova ülhetett. Csoszogós léptei és nyugtalan szuszogásait hallván, odabentről bizonyára sejtettèk, hogy megérkezett valaki. Így aztán hamarosan ajtót nyitottak neki. S nem is akárki.

Alig hogy leült az egyik székre, már nyílt is az ajtó. Gyönyörű kék szemek, ápolt hófehér arcbőr, s a lelógó göndör szőke hajfürtök láttán, azonnal tudta hogy kihez volt szerencséje. Élete első barátnőjéhez, Anitához. Már elég rég volt bizony, amikor együtt voltak, annak már legalább négy éve. Ám abban a pillanatban, mindazon érzelmek, amelyek most hatalmas lángot kibocsátva, feltámadtak  benne,  valami hihetetlen érzés volt. 

Anita még mindig gyönyörű. Igazi divatmodell. Magas lány volt, vékony derékkal, hosszú lábakkal. Haja mindkét oldalt a vállaira feküdt és valami lélegzet elállítóan nézett ki, amikor öt ujjával előlről, hátrasimította tincseit.

Arca sohasem a jó kedvéről árulkodott. Hideg volt és komor, akár egy vezérigazgatónak. Bár amikor jókedvèben is ez mögé a kellemetlen robot arc állás mögé bújtatta érzelmeit. Nem tartozott azon lányok közé, akik olyan felüdülten szerették virítani a fogsorukat. S mivel jelen pillanatban sem mosolygott, még volt barátját látván sem, így Norbert egészen biztos volt abban, hogy nem örül a találkozásuknak.

- Ide várakozol? - kérdezte üde hangján amelyet a fiúnak hallani, felért egy kellemes masszírozással. 

 - Igen - nyögdécselte, nevetségesen gyerekes hangon. Ám nem állt fel a helyéről, úgy érezte meg kell várnia Anita újabb kérdését. Így is lett.

- Akkor bejössz? - nézett rá, csodaszép tengerkék szemeivel, szőke hajfürtjei közül. Norbert tisztelettudóan bólintott, majd úgy pattant fel a székből, mintha fenéken csípték volna. Hirtelen felugrása láttán, Anita mosolygott. Ezt jó érzés volt látnia. Ezután mindketten a rendelőbe indultak. A fiú döbbenetére, azonban kettejükön kívül, más nem tartózodott bent. 

- A doktor úr késni fog, de jön nemsoká - tette hozzá Anita, akinek érződött a hangvitelén, hogy ezt a mondatot nem először ejti meg. Fáradt arc, oldalra billentett fej és kedvtelen hangnem kíséretében méghozzá.

- Nem sietek - rázta a fejét Norbert. Próbálta a nyugodt énjét adni, aki olyan magabiztosan kihúzza magát mások előtt, de véletlenül sem sikerült neki. Legbelül rettenetesen félt. Szinte remegett, S miközben tekintete egyszerűen nem tudta elhagyni Anita csodálatos kék szemeit, egyre jobban kezdte belülről gyötörni a tudat, miszerint négy évvel ezelőtt csúnya módon elhagyta ezt a lányt.

Ám ami még ennél is rosszabb: mi lesz ha ezt Réka megtudja?

Anita az asztal túlsó oldalán lévő székre ült le. Az egyik lábát keresztbe dobta a másikra. Az asztal fülé hajolva, halom betegpapírt összefogott s próbálta rendezettebb formába igazítani. Majd visszahelyezte a köteget az asztalra. Már mindjárt jobb kinézetet nyújtott ezzel. Miután kecses mozdulattal rendet rakott itt-ott még, végül sóhajtott egyet s ezzel nyugtázván, hogy ismét neki kellett takarítania a doktor úr asztalán. Ránézett Norbertre, majd rózsaszín ajka lassan kezdett mosolyra húzódni.

- Nem szeretnél leülni? 

Nagy rá az esély, sőt biztos, hogy ezt a kérdést, egy kicsit eltúlozta.   A hófehér szobában, ugyanis az orvos, - aki még mindig nem óhajtott megérkezni, - valamint Anita székén kívül másik nem tartózkodott. Erre a szőke lány a homlokára csapott, rádöbbenvén a fiúnak felajánlott helyfoglalás elsietésére.

 - Azaz ne haragudj, elfelejtettem hogy mindig tőlünk lopkodják a székeket! - hajolt előre Anita, a nevetése közben.

 - Ez igen - mutatta fel a hüvelykujját Norbert. - Milyen világot élünk? Már a székeket is lopkodják a páciensek elől?

Ezután az ő ajka is mosolyra húzódott, miközben Anita- aki mihamarabb igyekezte fékezni heves kacagását, mindkét kezét a magasba emelte.

 - Nem, csak a mellettünk lévő helyésgben még nincs elég szék, és innen szokták kölcsön kérni! Ám, ma nincsenek és a széket bizony elfelejtették visszahozni!

Norbert gyakorló türelemmel és annál is éhezőbb tekintettel követte a lány felsőtestének mozdulatait. Lehetséges, hogy nem hiába van kigombolva a fehér ruhájának a mellkasi része. Túlságosan is sokat szeretett mutatni magából. S később, még annak idején, ezt is elégelte meg, úgy döntve hogy megszakítja a lánnyal a kapcsolatot. Most azonban teljesen más a helyzet. Egy cseppet sem zavarja, gyakorlatilag élvezi hogy viszont láthatja a lányt. S mindeközben totálisan megfeledkezik arról, hogy két és fél éve új kapcsolata van.

Azt érzi, hogy a testében mintha felszabadúlt volna egy energia, ami egészen idáig el volt zárva. S most, ismét feltámadt benne, sokkal vidámabbnak érzi magát.

- Régóta dolgozol itt? - kérdezte, karbatett kézzel, kissé komoran. Anita azonnali választ adott neki.

- Tavaly nyár óta.

- Akkor már van egy éve - rángatta a szemöldökét Norbert, mi alatt Anita édes mosollyal az arcán, bólogatott. - Na és hogy ízlik?

Ekkor az ajkát biggyesztve, megvonta a vállát.

 - Ez is egy munkahely! Kapok hideget, meleget a főnök itt is főnök a kollégák meg mint az időjárás. Változóak! A betegekről ne is beszéljünk! Képzeld, az egyik nap jött hozzánk egy úszó lány, aki igazolást szeretett volna kérni a versenye napjára, mert kiszámolta, hogy pont aznap fog megjönni neki a havija! Szerinted?

A lelkes mesélés közepette, Norbert egyre jobban érezte hogy ez a kellemes belső energia, kezd egyre jobban szétterjedni benne. Kihatott minden porcikájára. Ám amikor a lány a mondata végén széttárt karokkal és válaszra váróan fagyos vigyorral meredt rá, hirtelen összerezzent. Hiszen kissé elveszítette a fonalat. Ám rögtönözni azonban még nem volt késő. 

 - Elhiszen, érdekes lehetett!

 - Nekem mondod? Az orvossal már azt sem tudtuk, hova forduljunk el röhögni! Már alig vártuk, hogy kimenjen  a csaj, utána úgy nevettünk hogy majdnem megfulladtunk!

Anita nagyon lelkesnek tűnt, s jól látszott rajta hogy végre van valaki, akinek elmesélheti az elmúlt nap eseményeit. Ezzel Norbert arra próbált célozni, hogy  a lánynak már megszűnhetett az a förtelmes baráti köre, akik egykor egyik rosszból vitték a másikba. Mert ha így van, azért megérne egy imát elmormolni.

- Na és veled miujság? - sóhajtott egyet Anita, akár másodpercek alatt megváltoztatva hangulatát. - Focizol még? Barátnő?

Természetes hogy az utóbbira fog előbb válaszolni. Hiszen ha valaki véletlenül összefut az exével, aki felteszi neki sorban ezeket a kérdéseket, vajon melyiknél kapcsol az agya jobban? Biztos hogy nem a foci az!

 - Három éve van kapcsolatom - fogalmazta meg, mialatt nem is Anita szemeibe hanem a cipője orrára nézett. Tisztában volt azzal, hogy ez rendkívül nem őszinte válasz volt, fordított esetben ha ilyet látna, biztos nem tudná megállni beszólás nélkül. Anita azonban csak mosolygott. 

- Foci?

 - Nyomom neki még mindig - emelte a magasba az öklét. - Bár elég kellemetlen hogy majdnem kiestünk a csoportból, de remélem az idei szezonunk lazább lesz! 

Anita ehhez sem nagyon tudott mit szólni. Ülta székén, az ujjait összekulcsolva és csak mosolygott. A tekintetük egymáséba olvadt. Norbert nem tudta megállni, hogy ne nézze annyira vágyakozóan, valamiért úgy érezte, mintha irányítaná valaki. S ez a nyelve pörgésén is megmutatkozott. 

 - Neked, pasi?

A lány a fejét rázta. Furcsán nézett ki a helyzet, mivel bájos mosolya továbbra is az arcán ragyogott. Talán ez így volt jó neki, hogy egyedül van. Vagy talán más okból mosolygott ennyire a fiúra.

 - Tavaly szilveszterkor lett vége a legutóbbi kapcsolatomnak - sóhajtotta Anita, majd ugyanazzal a mosolygós arccal nézte végig, Norbert humoros grímaszolását. 

- Az szép - biggyesztette az ajkát. - Akor gondolom a virslijéből már nem adott neked!

Erre mindketten felnevettek. Hangos kacajuktól visszhangoztak a falak. S ráadásul jól is hangzott a fiú mélyebb vihogása a lányé mellett. Akár egy boldog házaspáré, vagy egy családi filmben a vacsora asztalnál, amikor az apuka elsüt egy jó poént. 

- Jaj, de hülye vagy - csóválta a fejét Anita, tenyereibe temetve az arcát. Úgy lihegtek, mintha a nevetés az összes energiájukat kiszívta volna. Persze ezután már nem tudtak olyan magabiztosak uralkodni magukon. Anitának sem sikerült komolyabban viselkednie, hiszen továbbra is szélesen mosolyogtak egymásra. Érezni lehetett közöttük azt az erős légkört, amelyet mindketten egyszerre bocsátottak ki. Látni lehetett a szemükön az arcukon, a felszabadultabb hangvitelükön, azt az önfeledt örömöt, amelyet eddig lent a lelkük pincéjében őriztek. S most ez szinte heves tornádó formájában kitörve, ismét varázsolt közöttük egy láthatatlan láncot.

 - Miért pont szilveszterkor? - tette fel a kérdést Norbert, jó néhány perccel a hangos nevetésük után.

 - Mert úgy gondolta az akkori párom, hogy neki akkor kell ezzel a szakító témával előrukkolnia!

A válasz egyenes volt és érthető. S míg a mondat elhangzott, közben Anita szemei olyan élesen szegeződtek a fiúra, mintha le akarna csapni rá. Ezt látván, a fiú nyelt is egyet. Pontosan tudta, miért hangsúlyozta ki a lány ezt a mondatot olyan lassan és érthetően. Elérte ezzel, hogy Norbertnek még a füle cimpája is olyan vörös lett, mint a rák. Így is lett, bizony! A fiú már úgy érezte, mintha az arcbőre szabályosan lángolna. Az igazat megvallva, úgy tűnt, Anita élvezi a fiú kellemetlen helyzetének a látványát. Pont mint egy főgonosznő.

 - Ám, nem számít már ami történt, megtörtént, nem igaz? - csendült fel váratlanul a hangja, felszabadítván ezzel Norbertet a kínosabbnél kínosabb helyzet alól. A fiú hosszan levegőért kapkodva, nyugtázhatta hogy immár eltűnt a nyaka körül a láthatatlan hurok.

 - Így van - harapott az ajkára. - Akkor szeretsz itt dolgozni, nem?

 - Szeretek, igen szeretek - kacagott Anita, míg Norbert háromszor is megtörölte izzadt tenyereit a nadrágjában. - De tudod, mit szeretek még jobban? 

 - Mit?

A lány már olyan kéjesen mosolygott, hogy egyszerűen a fráaszt hozta Norbertre. Vajon most mit fog mondani? Mit szeret annyira? S ha valóban létezik olyan, akkor miért kell ilyen félelmetesen mosolyogni hozzá?

Ám ekkor Anita nyitotta a száját. Nagyon lassan. Olyan lassan, hogy szinte minden egyes másodperc ami ez alatt lepergett, Norbertnek maga az örökké valóság volt. Végül kimondtra.

 - A spagettit!

A fiú hirtelen becsukta a száját. Bár arra sem emlékezett, mikor nyithatta volna ki, lényeg az, hogy egyáltalán nem erre a válaszra számított. Nem tudott hozzászólni, hiszen valójában jó dolog a spagetti, fain olasz remekség, de egyszerűen nagyon rosszul nézett ki ebben a beszélgetésben. 

 - Klassz - sóhajtotta csalódottan Norbert.

 - De nem? - nézett rá, kissé értetlenkedve Anita. - Vagy nem erre a válaszra számítottál?

Végül kacagott egyet, míg Norbert nem tudta eldönteni, hogy melyik választékos szavakkal közölje a lánynak, nem erre. Mondjuk a "nem" szó pont  megfelelőnek bizonyult volna ehhez, viszont úgy érezte, kevés lenne ennyivel kinyilvánítani a válasz iránti nem tetszését.

 - Most mondtam azt, hogy nem? - közölte, színpadiasan a fiú, aki még egy enyhe mosolyt is húzott az arcára, ami igazándiból nem sokáig maradt meg rajta. Mivel kínos jellegű mosolyt volt. A kínos jellegű mosolyok pedig általában hamar le akarnak tűnni az ember arcáról. 

 - Sajnálom, nekem akkor is a spagetti a mindenem - jelentette ki, megjátszott sajnálkozással a hangjában Anita. Hosszan elnyújtotta a szavait, melyek végül teljesen úgy tűntek, mintha sírás marná a torkát. 

- Az exed sokat főzött neked? - tette fel a kérdést Norbert. Nem is gondolta volna, hogy mennyire meglepte ezzel a lányt. Azaz sokkal inkább a mosolyát mosta le arról a gyönyörű arcról. Mindenesetre Anita válaszolt neki ezután is.

 - Nem sűrűn!

- Ezt nem kellett volna - hangzott el a hangos gondolkodásból fakadó kijelentés Norberttől. Ám, vele szemben, Anita szabadkozóan emelte a tenyereit.

 - Ugyan, nem történt semmi, amúgy is egy bunkó alak volt, a főzéshez meg pláne nem értett!

 - Ám ahhoz igen, hogyan kell szilveszterkor szakítani egy lánnyal!

 - Nos, ha nem probléma akkor hagyjuk ezt a témát, jó? - hangzott el az eddigi legkomorabb hang a lány torkából. 

 - Ne haragudj - hajtotta le a fejét, bocsánatkérően Norbert.

 - Nem kell bocsánatot kérned - intett neki egy fáradt kézmozsulattal Anita. - Majd lesz másik- Most úgyis az edzésre koncentrálok mivel a barátnőmmel szoktunk járni edzőterembe!

Norbert elgondolkodó pillantásokat vetett a lányra.

 - Nahát! Akkor ott vannak látni valók! Mármint úgy értem, férfiak mivel gondolom az izmos testekért jártok oda nem igaz?

 - Van, hogy kényelembe helyezem magam és elnézegetek egy-két jó felső testet, de leginkább az edzés az ami segít a kikapcsolódásban!

A fiú igyekezett úgy tenni, mintha teljesen értené Anitát. Persze egyébként oltári nagy hülyeségnek tartotta, amit mondott. Ugyan, mi a francnak szereti nézegetni azokat a felfújt ballonkarú pasikat, akik nap mint nap tolják magukba ész nélkül a különféle szereket? Egyáltalán mi a szimpatikus egy olyan férfiban, aki egy hangya erejével bír, de különben meg majd szétdurran a karja?

Nos, ez most nagyon kellemetlenül esett Norbertnek, aki azt sem tudta, hogyan takarja el az elégedetlenségét az arcáról. Mindenesetre jól csinálta, mivel Anita tudomást sem szerzett róla.

- Na és melyik edzőterembe jársz?

Anita arca egy pillanatra megdermedt. Csodaszép kék szemeivel csodálkozva pislogott a fiúra. Egy ideig úgy tűnt, mintha kitörölték volna a memóriáját, hosszú ideig meg se mukkant. Mire végül észbe kapott.

 - Miért akarod tudni?

Ez pedig Norbertnek hozta meg a pillanatnyi beszédszünetét. Bizonyára a fiú még ennél messzebbre is ment volna, ha Anita nem állítja le. Ezután mind a ketten néma csendben néztek egymásra. Megszűnt létezni közöttük az a heves indulat, a nevetésre késztetés és minden más amitől eddig minden lángra kapott.

A válasz ma egész biztos nem születik meg, lehalábbis Norbert már nem kaphatott rá esélyt, hiszen a háta mögött kinyílt az ajtó. S az orvos, aki legalább egy bő fél órát késett, lassan befáradt rajta, hosszú fehér köpenyében, mappával a hóna alatt.

Minden hajszálon múlott. Méghozzá szó szerint. Egyetlen egy szőke hajszálon, ami valamely különleges módon lehullott Anitáról, egyenesen Norbert vállára, amelyet később, azaz még aznap este, Réka piszkált le róla. A fiú csupán őszinte szeretett volna lenni azzal, hogy elárulta az egész beszélgetést a barátnőjének. Ám azzal nem számolt, hogy Réka rosszabb, mint egy megvadított bika. Hiszen amint megtudta, hogy barátja az ex barátnőjével találkozott, azon nyomban kikelt magából. Végtére is, egy darab hajszálat húzott le afiú testéről. Eleve szét tudottvolna robbanni a méregtől.

S most az ebédlőasztalnál, mondhatni vihar előtti csend uralkodott. Rudolf és Erika, óvatosan megfújva a falatot, próbáltak enni a töltött káposztából, Norbert azonban csak lökdöste evőeszközével a felszeletelt húsos-rizses töltést. Nem volt étvágya. Pedig a mérkőzés után elhatározta, hogy a borzalmas vereség ellenére, teletömi a bendőjét. Nos, a megbánásokkal teli, keserű érzésein kívül, más nem férkőzött a gyomrába. Olykor belekortyolt az üdítőjébe, de amikor a tekintete Rékára szegeződött, utána rögtön lesütötte a szemeit. A vulkán kitörés csupán egy kedves éjjeli hullócsillag volt ahhoz képest, ahogy ez a lány tekintett rá, azokkal a bosszús szemekkel. Egyszer csak felpattant  a székéről és szó nélkül kisietett a konyhából. Még hallani lehetett, ahogyan felfelé lépked a lépcsőn, majd egy hangos csattanás következtében, bevágta maga után szobája ajtaját.

- Megyek, beszélek vele - határozta el magát végül Norbert, bár legszívesebben inkább Erikát kérte volna meg erre a veszélyes feladatra. Ám belátta, ez az egész vita, miatta robbant ki és ennek neki kell eleget tennie. 

- Szerintem jobban járnál, ha megvárnád, míg lehiggad - javasolta neki Rudolf, de akkorra a szőke fiú már rég elhagyta a konyhát.