Haldoklok. Be kell vallanom magamnak is az igazsagot, hogy bizony minden igyekezetem ellenere, minden abrandbol epitett, s amitassal tapasztott fal es bastya, melyeket vedelmemre emeltem, mostanra romokban hever csupasz labaim elott. A sajat kapuimat dongettem gigaszi kosokkal, de szemem a remeny homalyositotta el, s nem lattam a veszedelmet mely vegul pusztulasom okozoja lett. Azt kivanom barcsak zuhannek az elmem mellyseges szakadekaba ahonnan ellensegem lesett ram, s vegul elszantan mindenre letaszitotta csillagom, s itt hagyott elpusztulni. Nem tehettem semmit. Hiszen magam tettem. Az en bunom mindketto. Alom lenne csupan? Minden csak alom amit vagyaim kepmasara formaltam es alakitottam? Meglehet. Most minden ures. Ures vagyok magam is es ures korulottem az ido is. Joleso erzes nem erezni semmit es mindent erezni egyszerre. A bizonytalansag, ami magaban hordozza korlatlan lehetosegeimet is, most megtolti egesz testemet, fejem kába es zilaltak a gondolataim. Egy kopar pusztasag, melyrol keptelen vagyok eldonteni ez az a kietlen harcter e, amit magam mogott hagyok, mikor lenyem alkotta demonokkal kell megkuzdenem, vagy alapja mindennek, egy hatartalan ter melyben kedvemre alkothatok. Vegtere is minden alkalommal olyan ellenseg ront erzekeimre, amit felelmeim, vagyaim, en magam gyurtam ossze egy egessze es adtam fegyvert a kezebe. Akkor hat hol az igazi demon? Ott van mindenutt es nincs ott seholsem. Elkalandozok. Messzire, tavol mindentol ahol csak magam lehetek. En, egedul en es... Es az amire vagyok. Vagyok egy lenyre. Vagyok egy olyan alkotasra ami nem sajatom, nem en hoztam letre, nem tudom es nem is vagyom birtokolni. Csupan elvezni. Atelni minden mozdulatat, figyelni teste apro eddig meg ismeretlen pontocskait. Megfigyelni mikent fest a lemeno nap csintalan arnyekokat egy egy elkoszalt hajtincsbol. Most ertettem meg csak igazan mit szeretek ebben a teremtesben igazan. Ot magat. Mindazt amit megtestesit, ami lenyet kepezi,a vadsagot, a szerenyseget, a duhot, a banatot. Szeretem hogy letezik anelkul is, hogy eletben tartanam. Mert o igazi, es ez mely tiszteletet ebreszt bennem. Termeszetes es orokkevalo. Ezzel szemben mit tudok alkotni en? Letre tudom hozni a pillanat kivetuleseit, megelem percrol percre, es pillanatrol pillanatra. Aztan kimeletlenul elpusztitom. Irmagja sem marad, mert nem maradhat. Nem. Az en lelkem harcra lett megteremtve. Vagy utkozben valt az enyeszet zaszlajava, nem tudom pontosan. De ez az en varam. Az erod amiben egyetlen ur eli szurke napjait. Mert en hatalmas var ura vagyok. Gigaszi bastyakkal es egbe nyulo falakkal. Seregem bantoim toboroztak. Landzsak, fejszek, kardok es pajzsok tengere mely az urat hivatott szolgalni. De az ur odabenn haldoklik. Ahogy letaszit mindent mit veszelyesnek talal legyen az barmi esztelen szulemenyei soraibol, ugy vagyik ketsegbeesetten a megvaltasra. Az egyetlenre kin nem fog a kard es fal nem allhatja utjat. Ime a valasz. A valasz ami temerdek kerdest tamaszt. Megertettem, hogy en es csakis en vagyok aki pusztulasom okozhatja. Es o es csakis o az aki csokjaval eletet lehelhet belem. Legyen barki is. Hasznos nap volt a mai. Ismet tanultam a var urarol. Ujabb darab kirakos kerult a helyere.