Ki akart törni ebből az átlagos világból, újból élvezni akarta az édes adrenalint, amit testében a küzdelem felszabadított. Ezért fogadta el a meghívást. Ez nem az angyalokról szólt, se nem az Árnyakról. Nem akarta megmenteni a világot, nem akart hős lenni mások szemében. Önmagáért vállalta el, a saját élvezetéért lép be a csatába, hogy ismét teljes lehessen az élete. És ezúttal a saját maga ura lesz! Ha pedig sikerül, talán még a rémálmok is eltűnnek...

      - Hogy ment a találkozó a szárnyasokkal? - érdeklődött Ágnes, s ezzel megszakította Lily magányos gondolatmenetét.

      A lány nem felelt azonnal, hosszú másodperceket várt, hogy körbenézzen s felmérje az őt körülvevő arcokat.

      - Nyertem egy egyirányú utat a Nyugati Régióba - felelte végül hideg komolysággal, bár a többiek nem maradtak ennyire nyugodtak.

      Legelsőként Zsolt torkából tört elő a jogosnak vélt értelem.

      - Hogy micsoda!? - kérdezte háborodottan. - Minek? Lily, a Nyugati Régió az Árnyak területe! Mit akarnak ott a szolárok veled?

       - Egy speciális osztag tagja leszek, azzal a céllal, hogy felkeressük az Árnyak főhadiszállását - válaszolta a lány, bár nem szeretett magyarázkodni. Egy-két kérdést még elvállal, de aztán mindenkinek csend lesz a parancs. - Mihelyst megvannak a koordináták, a Szolárisz Unió közvetlen csapást mérhet rájuk, és a háború helyben véget ér.

      - Érdekes... - véleményezte Ágnes, hosszan és elnyújtva.

      - Nem, dehogy érdekes! - vágott vissza Zsolt. - Ez öngyilkosság! Mondd, ez véletlenül nem a hadsereg dolga lenne? Ne vedd sértésnek, de egy tizennyolc éves diáklányt küldeni az ellenséges vonalak mögé nem egy ép elme ötlete. Hogya-!
      A srác szavai ekkor hirtelenjében a nyelvén ragadtak. Mielőtt Zsolt bárhogyan is folytathatta volna, Lily szélsebesen felpattant a fotelből, s karját a háta mögé csavarva minden erőfeszítés nélkül térdre kényszerítette őt. Az erős termetű fiú felkiáltott a fájdalomtól, miként csontjai természetellenesen egymásnak feszültek, majd Ágnes hajolt oda eléje, ki jól láthatóan minden pillanatát élvezte a szenvedésének.

      - Szerintem elfelejtetted, hogy eme tizennyolc éves 'kis diáklány' háromszor is seggbe rúghat téged, mielőtt pislogni merészelsz.

      A lány ekkor elvonta tűzpiros tekintetét Zsoltról, és Lily felé fordította azt. Tiszteletre méltó erő lakozott a szőkeségben, Ágnes ezt gond nélkül elismerte, s a smaragd szemek mögött lakozó elszánt akaraterőt is tapssal illette. Elmosolyodott. Örült, hiszen ritka személy az ilyen.

      - Sok sikert nyugaton! - bökte oda barátnőjének a rövid búcsúnak szánt mondatot, majd szépen visszaült a székébe, előkapva egy magazint, amit békésen olvasgathat a következő pár percben.

      Lily elengedte Zsolt karját - a fiú egyelőre eleget szenvedett -, és már tette is volna a maga dolgát, amikor Szandra ugrott elé egy önfeledt mosollyal az arcán.

      - Új kalandra megyünk? - kérdezte életvidáman a kislány.

      - Azt a többes számot menten el is felejtheted - mondta Lily, miközben Szandrát kikerülve visszaült a fotelbe. Még akadt egy pár perce az indulásig. - Itt maradsz a többiekkel!

      Elhervadt az élénk mosoly.

      - Tessék? - Szandra először azt hitte, hogy rosszul hallott. Elmélázott egy kis időre, keresni akarta a hibát a hallottakban, de ijesztő módon nem lelt hamisságra. - Itt? De... Lily!

      - Nincsen semmi "De, Lily!" - rivallott rá az idősebb lány -, a döntésem végleges!

      - Egy csapat vagyunk! - érvelt Szandra. - Mi hárman! A Tornádó Völgy! - Norbertre nézett, támogatást remélt, ám a vele egykorú fiú Ágneshez hasonlóan egy újság mögé rejtette az arcát, nem akart beleszólni.

      Lily felől csend volt a válasz. Ő már elmondta azt, amit el akart mondani, így nem tartotta értelmesnek a további beszélgetést. Szandra azonban nem hagyta ennyivel, durcás toporzékolásba kezdett.

      - Nem engedlek el - jelentette ki határozottan a fiatal lány.

      - És mégis mióta hozod te a parancsokat? - kérdezte Lily, feltörekvő bosszúsággal a hangjában.

      - Kerek tizenegy másodperce - mondta Szandra, főnökiesen ölbe tett kezekkel. Egy furcsa érzés kerítette a hatalmába, amit eddig még soha nem tapasztalt. Szívébe fájdalom költözött, öklei összeszorultak, torkában pedig kényszert érzett rá, hogy kikiáltsa az ott megrekedt szavakat. -  Ha ez az utazás tényleg annyira veszélyes, akkor mint a Tornádó Völgy új parancsnoka, megtiltom, hogy elmenj!

      Lily csupán a szemöldökét ráncolta a nevetséges kijelentés hallatán.

      - Valóban? És mégis hogyan akarsz itt tartani?

      Remek kérdés volt, Szandra meg is lepődött rajta rendesen. A fiatal lány eltöprengett a válaszon, már-már komikusan forgolódva, majd egy hirtelen ötlet által vezérelve helyből rászökkent a fotelra, ahol Lily ült. Remélte, hogy testének súlya elég lesz hozzá, hogy odaláncolja őt, ám Lily gyorsabb volt, ő előre látta a mozdulatot. Kifordult a fotelből, így Szandra az üres párnázaton landolt; helyet cseréltek egymással. 

      A kislányt összezavarta a Lily-mentes ülőhely; megesküdött volna rá, hogy imádott barátnője az előbb még itt ült, mielőtt ő becsukta volna a szemeit.

      - Ott maradsz! - parancsolt rá Lily, majd Norbertnek is elismételte ugyanezt, nehogy a fiú is hasonló képpen cselekedjen. Fogyóban volt a türelme.

      - Akkor sem mehetsz nélkülem! - kiáltott vissza Szandra, mihelyst meglelte Lilyt a háta mögött állva. - Lily, ki fog megvédeni téged?

      Mihelyst a lány feltette a kérdést, egy éles nevetés tört fel a levegőbe, melyet Ágnes képtelen volt visszatartani. Elhallgatta ezt a beszélgetést, érdeklődően várta a végkifejletet, viszont az utolsó szavak végleg megtörték a semlegességét.

      - Te akarod megvédeni őt? - csatlakozott be a beszélgetésbe, majd odalépett Lily mellé, s kényelmesen rákönyökölt a nála magasabb lány vállára. - Mégis mire lennél képes, amire ez nem? - kérdezte, végigmutatva Lily testén, mintha csak egy kirakati portéka lenne.

      - Nem. Mehet. Egyedül! - ismételte Szandra a fotelban guggolva. - Fedezni fogom hátulról, elterelem a rosszak figyelmét... Szüksége van rám!

      Ágnes ekkor Lilyre nézett, az aranyhajú lány pedig egy furcsa szikrát vélt felfedezni azokban a tűzpiros szemekben.

      - Ó, valóban...? - érdeklődött lágy hangon Ágnes, mosolya pedig még szélesebbre húzódott.

      Keze a zsebébe nyúlt, ám mielőtt bárki feleszmélhetett volna, máris éles penge szorult Lily nyakához. A magas lány felhőkölni próbált, az életveszélyes meglepetéstől, ám a kés oly' erősen szorult a torkához, hogy hirtelenjében még a nyelés is lehetetlennek minősült. Szandra is felriad a látottaktól, majdnem felsikított, viszont Ágnes a szabad kezével csitításra intette őt. Nem kellett a cirkusz.

      - Kíváncsi lennék, hogy ilyen helyzetben mire lennél képes - szólította meg Ágnes a fotelben kővé dermedt lányt, majd a kést kifinomult mozdulatokkal húzkodni kezdte Lily bőrén, óvatosan persze, nehogy felsértse azt. Egyelőre.

      A levegő megfagyott a szobában.

      - M-Mit csinálsz!? - hüledezett ijedten Szandra.

      - A kérdés az, hogy te mit fogsz csinálni - fordította vissza Ágnes a szavakat. - Vajon ha én itt szépen felnyitnám Lily ereit... Vajon akkor mi történne?

      - Ereszd el! - kiáltotta a fiatal lány, és már mozdulni akart volna előre, ám Ágnes válasz képpen még erősebben ráfeszítette a pengét Lily dermedt nyakára.

      - Kíváncsi lennék, vagy-e olyan gyors, hogy elérj időben. Vagy netán elég erős, hogy megfékezz. - Várta a lány reakcióját, viszont Szandra megragadt a helyén, nem mert tovább mozdulni. - Nos?

      A fiatal terrán reszketni kezdett. Mi történik körülötte? Rémálomban ragadt talán? Tengerkék szemei kizártan csak a kést nézték, a pengét, mely bármikor kiolthatja Lily életét. Miért történik ez?

      - Lily, csinálj valamit! - kérlelte a szorult helyzetbe került barátnőjét.

      Ágnes jóízűen felkacagott.

      - Hallod ezt? - fordult oda Lily füle felé. - Ez a nagy segítség tőle. "Ments meg magad." Hát nem édes? - Visszafordult Szandrához, s szigorú, bíráló tekintet vetett rá. - Így akarod megvédeni őt? Mert ha igen, akkor itt helyben elmetszem a nyakát, gyorsan túlesünk az egészen.

      - Nem tennéd meg!

      - És miből gondolod, hogy az együtt töltött hét elég volt hozzá, hogy így kiismerj? - tűnődött el Ágnes, tényleg nem értve Szandra érvelését. - De várj, van jobb is... Tudod, hogy kik lennének azok, akik még szívesen eljátszana ezzel a csinos kis nyakkal itt? Az Árnyak!

      - Hagyd abba! - könyörgött a fiatal lány, immár könnyes szemekkel. - Kérlek!

      - Valóban ezt fogod csinálni? - kérdezte Ágnes kiábrándult hangon. - Lily a halál szélére kerül, és te a térdeiden fogsz esdekelni?

      - Nem!

      - Elfogják, kivégzik, te pedig síró szemekkel végignézed?

      - Elég!

      - Mire vagy jó egyáltalán? Esetleg hajlandó lennél meghalni érte? Engednéd, hogy ez a penge inkább a te légcsövedet döfje keresztül az övé helyett? - Erre aztán már nem érkezett válasz, így Ágnes felsóhajtott. Feleslegesen fáradozott itt egymagában. - Hát, sajnálom Lily, de úgy tűnik, hogy nincs, aki képes lenne megvédeni téged.

      Karja ekkor előre lendült, készen rá, hogy a kést Lily húsába mélyen belemártsa, s lecsapott. Szandra felsikoltott; megálljt kért, irgalmat, kegyelmet, a penge viszont az ő szavára nem hallgatott. Elnémult a szoba, ám a kislány sikolya pár szívdobbanás idejére még visszhangzani hallatszott. Megállt az idő. Zsolt feszülten állt mögöttük, zavartan és szó nélkül. Sandra és Norbert is összehúzták magukat az ülőhelyeiken, félve, hogy mit hoznak a következő pillanatok.

      Ágnes minden erőt beleadott a döfésbe, ám a kés még így sem jutott el a céljáig. Hegye centiméter távolságra állt meg Lily torkától; a szilárdan álló lány még időben elfogta a kart, mely lesújtott. Ágnes mosolya ettől még nem lankadt, hiszen tudta, hogy barátnője előbb-utóbb úgy is cselekedni fog. Nem akarta megölni őt, ez szemléltető példa volt csupán, ám Lily kicsit sem volt elragadtatva.

      Megcsavarta a lány karját, hogy azt a késtől megszabadítsa, majd ellökte magától őt, biztos távolságra.

      - Ezt még egyszer megpróbálod, eltöröm a kezedet! - figyelmeztette Ágnest kimért hangon.

      A fenyegető tekintet nem riasztotta vissza a vöröshajú lányt, sőt, a Lilyből áradó düh csak tovább fűtötte Ágnes játékosságát.

      - Csak nem átláttál rajtam?

      Lily válasz képpen közelíteni kezdett felé. Összeszorult az ökle, izmai megfeszültek, s készen állt rá, hogy mérgét levezesse, Ágnes azonban továbbra is szilárdan állt, nem félt tőle.
      - Szerintem jobb lenne, ha most vele foglalkoznál egy kicsit, nem gondolod? - javasolta Ágnes hidegvérrel, mihelyst Lily kartávolságba került vele, s eztán rámutatott a fotelban síró Szandrára, hogy ezzel érvét tovább erősítse. - Egy ölelés biztos nagyon jót tenne neki, ha már így kudarcot vallott.