Ki akart törni ebből az átlagos világból, újból élvezni akarta az édes adrenalint, amit testében a küzdelem felszabadított. Ezért fogadta el a meghívást. Ez nem az angyalokról szólt, se nem az Árnyakról. Nem akarta megmenteni a világot, nem akart hős lenni mások szemében. Önmagáért vállalta el, a saját élvezetéért lép be a csatába, hogy ismét teljes lehessen az élete. És ezúttal a saját maga ura lesz! Ha pedig sikerül, talán még a rémálmok is eltűnnek...

      - Lily Sun, engedje meg, hogy bemutassam önnek az új csapatát: Daniel Midnight és May Garror. A Katona Kölykök Triászának egykori két tagja.

***

      Miként a nap álmosan megközelítette a horizontot, a nagykövetségen sorra felkapcsolódtak a villanyok. Sárga fényárban úsztak a folyosók, a termek, bár a legtöbb helyiség üres volt, nem akadt, aki kiélvezze. Az angyalok nagy része már menekülőre fogta, nem maradnak abban az intézményben, ahol először keresnék őket az Árnyak.

      - Ön fogja vezetni a felderítő küldetést!

      Lily elveszítette a hangját. Igaz, egy kelletlen szó még így is szökni akart a torkából, de a lánynak nem maradt elég ereje hozzá, halk sóhajtásként tört elő. Lehunyta a szemeit, jobb kezének ujjai pedig szorosan az orrcsontjára tapadtak. Mély levegővételeket vett, hogy elég oxigénhez juttattassa az agyát, mely túlterhelődött az imént hallott sületlenségtől. Rózsa erre a hülyeségre próbálta figyelmeztetni őt, most már tisztán látta.

      Mosoly kelt a szolár nő arcán. Lehetetlen egybeesésnek tartotta ezt a nevet és a hozzá illő szituációt, de messzemenően hálás volt az égieknek, amiért így alakult, hiszen ez sok gondot levett a hátáról. Egy dolog viszont azóta sem hagyta nyugodni. Milyen szülő az, aki ily' megszólítással élteti a gyermekét? Lily mellé sétált, majd baráti kapcsolatot érzékeltetve rátette jobb vállára a kezét.

      - Áldozat.

      Lily megrökönyödött a szó hallatán.

5. Fejezet:

Kialvó fények

      - A Szolárisz Unió szeretné a segítségét kérni az Árnyak ellen!

      A smaragd szemek meglepetten tágra nyíltak, Lily nem számított erre a fordulatra. Érzékei veszélyt jeleztek, így teste nyugtalanul megfeszült az óhaj hallatán.

      - Hogy micsoda? - ejtette ki a kérdést, persze óvatosan, hogy ne leplezze le kétes érzelmeit.

      Próbált közömbösséget színlelni, mellette Ibolya viszont teljesen más érzelmeket mutatott.

      - Szóval csak azért vagy itt, mert egy csinos lány helyet foglalt neked - összegezte végül Ágnes, mintha a világgal kapcsolatban most már mindent tisztán értene. Elismerően bólogatott, szándékosan félreértelmezte a fiatal terrán mondanivalóját, csak azért, hogy tovább játszadozhasson vele. Taktikája ismét bevált!

      - Nem erről van szó! - tiltakozott hevesen a fiú, megint csak elvörösödve.

      Szandráék is elhagyták a gépet, a kislány legelső dolga az volt, hogy a korláthoz rohanva elgyönyörködjön a kilátásban.

      Lehunyta a szemeit, úgy döntött, valami más gondolattal próbálja elzárni magát a külvilágtól, hogy békére leljen. Sötétséget látott, szemhéja hátsó oldalát, de bármennyire próbálkozott, elméje semmit sem vetített ki erre a természetes vászonra. Nem voltak képzelgések, eltűntek az emlékek. Egyedül az üresség fogadta őt és a rosszullét, az émelygés furcsa érzése. Elege lett, megpróbálta kinyitni a szemeit, szeretett volna menekülni, de teste nem engedelmeskedett.

      - Szandra... - szólította meg a kislányt. A fiatal terrán szerette az álmokat, állandóan mutogatta neki a könyveket, amiket itt-ott talált a témában, így most végül úgy döntött, segítséget kér tőle, hátha tud valami hasznosat. - Ezekből az álmokból lehet tanulni valami hasznosat?

      Szandra elgondolkodott, hangosan hümmögve természetesen, hiszen ez mindig segít, majd válaszra lelve örömmel osztotta meg saját tapasztalatát a lánnyal.

      - Ha látsz egy vécét, soha ne használd! Csapda!

      - Te Ágnes szobatársa vagy, nem? - hadarta reményteli szemekkel, mire a lány megszeppenten bólogatott. - Akkor gyere, telefonálnunk kell!

      Azzal a srác észveszejtő rohanásba kezdett az étkezde másik vége felé, nyomában a tehetetlenül botorkáló lánnyal, akinek hirtelen fogalma sem volt arról, hogy mi történt.

***

      Kellemes, meleg napfény itatta át a levegőt, a kék égbolton egy felhő sem volt, mely útját akadályozta volna

      Ágnes lehajolt a puskáért, forgatta, elemezte az arca előtt, majd egy vészjósló mosolyt vétett tehetetlen áldozatára. Igen, ez hiányzott! Megfordította a puskát, és annak végével teljes erőből fejen vágta a katonát, úgy, hogy annak még a sisakja is lerepült. Nem mozdult tovább. A lányt mérhetetlen elégedettség töltötte el. Igaz, le is lőhette volna, még arra sem figyelt volna fel senki, de jobb nem bizonyítékokat hagyni. Ezzel a módszerrel úgy is Zsolt számlájára írhatja a veszteséget!

                                               4. Fejezet:

Segélykérés

      Néma csend. Az idő lelassulni látszott, a nagy mennyiségben felszabaduló adrenalin hatására minden egy pillanatképpé fagyott. Pánik, ijedelem, kapkodás, e három jellemezte a csoportokra oszló terránok viselkedését, miként a fiatalok megpróbáltak menedékbe húzódni. Sandra összegömbölyödött a székében, szeretett volna minél kisebbé, minél észrevehetetlenebbé válni, de remegő testét a fegyverek még így is körülvették. Egy kicsivel odébb egészen más helyzet volt kibontakozóban, Zsolt egy karnyújtással maga mögé terelte rémüldöző rajongótáborát, bátran szembenézve a szolárokkal, kik célba vették őt.

      Még volt egy korty a poharában, ezt örömmel jegyezte meg magának, így hát fel is kapta azt, hogy bevégezze rég elkezdett tettét. Már várta, hogy kiszáradt torkát megnedvesítse a finom nedű, ám az ital hirtelen megremegett, ijedten elhúzódott az ajkai elől. Zsolt értetlenül nézte, miként a folyadék felkúszik az üveg másik oldalán, majd egy gömbalakot felvéve a magasba repül, de a furcsa jelenség ennél több reakciót már nem váltott ki belőle. Talán egy kis csalódottságot, amiért a saját innivalója képes volt rá, hogy így faképnél hagyja.

      - Oké, oké! - intette le Ágnes, és egy jó nagyot kortyolt a pohár tartalmából. - Figyelj, míg ti kint papás-mamást játszottatok a hóban, én körbekérdeztem pár arcot a "pultnál". Azt mondták, hogy a tél érkeztével minden évben elrejtenek itt egy halom piát, hangszórókat, zenét, amit csak ki tudsz gondolni, hogy ha jönnek a nagy viharok, gondtalanul lehessen itt bulizni, anélkül, hogy arra bárki is felfigyeljen. Hát nem eszméletlen?

      - És ezt mind azalatt, hogy követtünk téged - jegyezte meg hitetlenkedve Lily.

      Zsolt zavarodott pillantásokat vetett a két lány arca között váltakozva. Sakk matt helyzet, innen nem volt kiút, ezt hozzá hasonlóan minden valamire való férfinek éreznie kellett. Vagy Ágnes közelében marad, megkockáztatva ezzel a biztos hamuvá porlasztást, vagy elhátrál a másik irányba, Lily felé, aki a köztük lévő távolság csökkenése miatt fog az életére törni. Felemelte a mutatóujját, értékes időt kérve ezzel magának.

      - Szeretnék szabadlábon védekezni!

      - Lily... - szólította meg halkan.

      Zsolt ujjainak mozdulataira a térkövek elhúzódtak a lány kecses lábáról, hiszen valójában nem Lily volt itt az a bűnös, aki megérdemelte a láncot. A fiú közelebb lépett, ajkai már majdnem kiejtettek egy bocsánatkérést, amikor Lily minden dühöt elnyomva magában hátat fordított neki.

      - Igazad van. Nem tehetsz róla, hogy ez történt - ejtette ki a nehéz szavakat, s mély levegőt vett. - De változtathattál volna rajta.

      Ágnes az első pillanatokban még nem foglalkozott ezzel a kijelentéssel, azonban egy újabb szellő máris más véleményre kényszerítette. Dideregni kezdett, kislányos jajveszékelésbe, s máris megindult a mosoda felé, a biztonságos melegbe. Lily csak mosolygott, a fejét rázta, majd követte a hercegnőt az épületbe. Vajon mi lesz ennek a következménye?

***

      Bumm!

      A hó kellemes harmóniával szálingózott. Eltelt pár nap, és bár még így is csak az ősz elejénél jártak, a rideg tél idejekorán kezdte kimutatni jégfogát.

3. Fejezet:

Az utolsó tánc

      - Ti vagytok a Tornádó Völgy túlélői!

      Ágnes szavai erőteljes visszhangzásba kezdtek Lily fejében. Emlékek örvénye árasztotta el a lány tudatát, nem túl kedves emlékeké, melyek minden éjjel megtalálták. Képeket látott, vérről, tűzről... és egy minden elemésztő sötétségről, ami lassú ködként közelített felé. Elnyelte a testét, az árnyak indákként kötötték le a végtagjait, s ebben a mozdulatlan börtönben csakis az ő arcát látta.

      - Megölték őket, ha annyira tudni akarod - mondta Ágnes, egy tőle elég szokatlan, kedveszegett hangon. - Egy férfi volt az, betört a házunkba, az értékek helyett viszont az életüket vitte el - Magára mutatott, bár Lily továbbra sem nézett rá. - Egy kislány, egy holmi rongyos, piros szoknyában, félelmében bezárkózva az öltözőszekrénybe, első sorba szóló jegyet kapva a szülei kivégzésére. Mondd, ez elég részletes a számodra? - kérdezte, csak azért, hogy a Lily mellkasába szúrt tőrön csavarhasson egyet.

      Ágnes megelégelte a várakozást, a szemeit forgatta. Ha nem, hát nem, ő megpróbálta, nem fog könyörögni. Főleg nem könyörögni, na, arra aztán tényleg várhat! Leemelte a kezét, az utolsó pillanatban viszont egy erős szorítás kapta el, s rántotta vissza. Az alku megköttetett, Lily mosolygós arccal fogadta el.

      - Újrakezdés!

***

      Az órák a tétlenség ellenére is meglehetősen gyorsan tovaszálltak. Ágnes a nap hátralévő részét a bungaló belsejébe zárkózva töltötte, egy lépést sem mozdulva hűséges hőforrása mellől.

      Ágnes teljesen lefagyott, az agya fizikailag képtelen volt feldolgozni Szandra észjárását. Egyik tengerkék szemből a másikba nézett, valami választ, valami magyarázatot remélve, de semmi, csak a zavar. Végső opcióként Lily felé fordult, ám a lány, mint hivatalos "Szandra veterán", csak kuncogott, hiszen most végre más is átélte azt, amit neki kellett elszenvednie. És ez a "más" nem is lehetett volna jobb személy, mint az édes-kedves hercegnő.

***

      Az eget vastagon takaró, hófehér felhőréteg az idő előrehaladtával sem oszlott szét.

      - Lily Sun - köszönt először Lily, egy ritka mosollyal az arcán. Kezet nyújtott. - Netán valami gond van?

      - Ágnes Dragon - felelt a hidegtől remegő démon, elfogadva a felé nyújtott kezet. De nem csak a kézfogást állta, hanem a tűzben égő smaragd szemeket is, melyek lenéztek rá. Nem ijedt meg, nem, sokkal inkább egy érdekes kihívást látott meg abban a tekintetben. - És igen, az az ajtó még mindig nyitva van!

      A rövid bemutatkozást csendes pillanatok követték, a két fél egymást méregette.

      A nő maga mellé ragadta az ijedt lányt, ismervén őt próbálta hozzászoktatni egy kicsit a környezethez, mielőtt rázúdítja a forró vizet.

      - Lily, Szandra, hadd mutassam be nektek az egyik szobatársatokat, aki majd segít beilleszkedni! - mutatott végig a recepciós a lányon, mint valami portéka a kirakatban. - Sandra Snow.

      - Üdv - köszöntötte Lily egy fejbiccentéssel.

      A félénk lány felmutatta szövetkesztyűbe bújtatott tenyerét, röviden visszaintett, majd kegyelemért esedező tekintetét az őt szorosan fogó nőre szegezte.

2. Fejezet:

Tűzvirág

      Lily arcát jéghideg fuvallatok simogatták, melytől bőre halványpiros színt öltött. A szél nem volt olyan vészes, mint amikor megérkeztek, de azért még erezhető volt az ereje, ahogy keresztülsüvített a megsüllyedt medencén. Könnyedén magával ragadta a lány tüdejéből szökő párát, s oszlatta szét a levegőben.

      Egy nagy tér közepén sétáltak, közvetlenül a fagyott tenger partján. Akár rá is léphetett volna a hó által borított vastag jégre, olyan közel volt hozzá, bár ezt a tapasztalatot Szandra örömmel kiélvezte helyette.

      A páros nem figyelt rá, nem hallották meg az ijedten elcsukló hangot. A recepciós ajkai újbóli figyelmeztetésre kerekedtek, ekkor azonban a csillár fényét egy ismeretlen árny takarta ki. Ellentmondást nem tűrő smaragd szemek néztek le rá, miként ő ott ült a székben, ezt a jelenést pedig hangos puffanás követte, ahogy az idegen lány ledobta a földre a felszereléseket.

      - Bejelentem, a Tornádó Völgy megérkezett!

      A nő zavart pislogásba kezdett. Összekuszálódtak a gondolatai, elméje egyszerre próbált több különböző reakcióval előállni.

      - Miféle játék az olyan, ahol egymást kell dobálni? - húzta fel a szemöldökét Lily. Kételkedett a gyerekek szavában.

      - Ilyen! - kiáltott fel csintalanul Szandra. Újabb hógolyót dobott Lily felé, de az azonnal visszaszállt az arcába, és a lány megint elterült a kupacban.

      - Egyéb hozzáfűzni való?

      Norbert a fejét rázta ijedtében, az ellenkezésre szánt maréknyi kedve is szertefoszlott. Lily helyeslően bólintott, ő is így gondolta.

      Heves léptek zaja ütötte fel a fejét, majd Szandra kanyarodott ki a szobából, elképesztő sebessége és önfeledt mosolya csak bajt jelentett. Nem fékezett, egy nagy rugaszkodással hagyta hátra a vonatot, azt útba eső Lilyt is kíméletlenül magával rántva. A kislány tökéletes bukfenccel landolt, s ugyanazzal a lendülettel talpra is ugrott, Lily viszont egy röpke jajveszékelést követően háttal a hóban találta magát, félig eltemetve.

      Nem mozdult, tágra nyílt szemekkel kémlelte a fehér égboltot, próbálta feldolgozni az imént történteket, mialatt a két gyerek azonnali mulatozásba kezdett.

      - Szandra - szólította meg ismét. A kislány mocorogni kezdett, ásított, majd szemhéjai fáradt lassúsággal felnyíltak, szabadjára eresztve a tengerkék, ártatlanságtól csillogó szempárt.

      - Lily?

      - Hamarosan ott vagyunk a tábornál, készülődni kéne.

      - Csak még öt percet... - nyöszörögte, s fejét visszadugta a párna alá. - Éppen egy süteményes tálat kergetek! - mondta a dunyha alól, felidézve az álmot, melybe most próbált visszakúszni.

1. Fejezet:

A jég tengere

      "Tudom, tudom, hosszú ideje nem írtam már. Sajnálom. Nem mintha lett volna bármi lehetőségem is rá. Hányadik levél is lesz azóta, hogy elváltunk? Második, harmadik? Zsúfolt egy évünk volt, annyit meg kell hagyni. Táborról táborra rakosgattak minket, jól látszott, hogy fogalmuk sincs arról, mit kezdjenek velünk. Most egy hosszabb ideig Ter'aerben éltünk, a város peremén lévő egyik tanintézményben, de ennek is vége szakadt.

Terra-9 Krónikái

Második Év

Egyesült erők

Prológus:

Ébredező sötétség

      Képzelj el egy települést, mely a szépségéről híres. Egy sziporkázó kereskedelmi fővárost, a sivatag peremére beékelve. Lélegzetelállító partvonal, pálmafák sokassága, piacok, de a szemed nem csak ezt látja. A lakosság feje fölött egy hatalmas boltív húzódik, melynek közel ötszáz méter a magassága. Ismeretlen szerkezet, felületét tetőtől talpig beborítják az idegen anyagú lemezek.