Ágnes lehajolt a puskáért, forgatta, elemezte az arca előtt, majd egy vészjósló mosolyt vétett tehetetlen áldozatára. Igen, ez hiányzott! Megfordította a puskát, és annak végével teljes erőből fejen vágta a katonát, úgy, hogy annak még a sisakja is lerepült. Nem mozdult tovább. A lányt mérhetetlen elégedettség töltötte el. Igaz, le is lőhette volna, még arra sem figyelt volna fel senki, de jobb nem bizonyítékokat hagyni. Ezzel a módszerrel úgy is Zsolt számlájára írhatja a veszteséget!

      Eldobta hát a fegyvert, persze jó messze a szolártól, arra az esetre, ha nem ütötte volna ki eléggé, majd hátat fordított, s egy vidám mosollyal elvegyült a tömegben.

      Lily körbenézett, óvatos pillantásokat vetett a nyögdécselő, ámbár lassan talpra álló katonákra, de nem tudta hova tenni a jelenlétüket. Felmerült benne a kérdés, hogy vajon ki küldte őket, a válasz viszont végig ott lapult a fejében, nem kellett sokáig töprengenie. Mintha csak hívta volna őt, a keresett személy pont abban a pillanatban be is toppant a terembe. Világosbarna szárnyai kicsit megbirkóztak a terrán méretekre szabott bejárattal, és Lilyben is csak ekkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy ez a fekvőhadsereg miként tört be ilyen gyorsan.

      - Lux fényére, mégis mi folyik itt!? - förmedt rá Ibolya az inkompetens bagázsra. Odasietett a legközelebb négykézláb álló szolárhoz, hogy felsegítse őt, a férfi pedig ledobta magáról a kőzápor által több helyen behorpadt sisakot. - Szedjétek össze magatokat!

      - Elég gyorsan visszatértél - üdvözölte kedvtelenül Lily, majd cukkolódásba kezdett. - Nem úgy volt, hogy hazarohansz Jácinthoz a vonattal?

      Az ismerős hangra az angyal azonnal felugrott, dühös tekintetet vetve az előtte álló lányra.

      - Mégis mit képzel magáról?

      - Nem én kezdtem - vont vállat Lily, feltételezve, hogy a nő a kiütött osztag miatt nyavalyog. - Sajnos ez a díszőrség nem valami hatásosan végzi a munkáját.

      - Te kis... - sziszegte a nő, s felindulásból megindult felé, ám torkához éles penge szorult, rögtön az első lépésénél.

      - Nem ajánlom a hirtelen mozdulatokat - figyelmeztette Ágnes, szilárdan tartva a kést, melyet a konyhapultról kapott fel.

      Ibolya meghökkent. Mozdulni sem tudott a teste felett hirtelen erőre kapó, ösztönös félelemtől, és száját egy ijedt nyögés hagyta el, miként az menekülni próbált az egyre csak szoruló fegyver fenyegetésétől. De ez csak trükk! Bizonyára, hiszen nincs az az ép elme, aki életét venné egy angyalnak! Blöffölnek, így nyugtatta magát, és máris felkészült az ellenállásra. Felemelte a kezét, hogy az arcátlan lányt felpofozza, ekkor azonban karja megakadt a levegőben, egy ismeretlen hatalom visszatartotta azt.

      Zsolt lépett a színre, egy kőgyűrűvel tartva mozdulatlanul az angyal csuklóját, hogy kényszerrel tartassa be Ágnes parancsát.

      - Hogy veletek mindig történik valami - nevette, s beállt a szolár nőt közrefogó körbe.

      Feszült hangulat kerekedett. Ágnes már felkészült rá, hogy a mai nap torkot metsz, Ibolya viszont a legkevésbé sem tűrte jól az alantas terránok általi fogságot. Katonái - már akik önmaguknál voltak -, újból felvették a fegyvereiket, és formába álltak, célba véve a társaságot. Egyetlen rossz mozdulat is katasztrófát eredményezhetett volna.

      - Miért jöttetek vissza? - kérdezte Lily, megtörve a csendet. Azt hitte, hogy egy hosszabb időre búcsút mondhat a Szolárisz Uniónak, nem ugráltatják őt tovább, erre tessék, megint itt vannak.

      - Elhiheti, nem az én akaratomból történt - felelte Ibolya, egy kis magyarázatot adva az irritációjára. Már réges-régen visszatért Nivalis portálvárosába, amikor megkapta az értesítést, hogy száznyolcvan fokos fordulat, teheti meg újra az utat.

      - Őt ismered? - érdeklődött Ágnes, megszakítva ezzel a párbeszédet. Teljesen biztosra akart menni, mielőtt még valakinek a vére fagyott tócsa lesz a padlón.

      Lily nem váratta meg a válasszal.

      - Törékeny Ibolya, a Szoláris Uniótól. A bébiszitterünk.

      Ágnes elmosolyodott. Elképzelhetetlenül furcsának találta a szolár neveket, de ez a darab minden eddiginél jobb volt, főleg a helyzetet figyelembe véve. Megszorította a kés nyelét, eljátszadozott a gondolattal, hogy vajon a nő mennyire törékeny is valójában.

      - Hogy pontosítsak - Ibolya szinte azonnal közbeszólt, arca mérgesen eltorzult a lealacsonyító sértés hallatán -, az Unió engem rendelt ki, felügyeljem Lily megérkezését Glacilacus táborába.

      - És most itt van - vágott bele megint a vöröshajú lány. - Gratulálok, küldetés teljesítve, lehet hazarepülni Szoláriára.

      A Szolárisz Unió... Ágnes jól tudta, hogy kik ők. Egy angyalok által alapított politikai párt, ami önkényesen uralkodik Terra-9 felett, egyesek szerint még a szolár monarchia fennhatóságán kívül is. Összeesküvés elméletek, az éjszaka során titokzatosan eltűnő terránokról szóló hírek, minden, ami szem-szájnak ingere. Ezek igazából nem is foglalkoztatták őt annyira, legalábbis addig nem, amíg nem vele szórakoznak. Amíg kikerülnek az útjából, felőle a szárnyasok azt csinálnak, amit akarnak. Viszont az jobban izgatta, hogy Lily miként kötődik ehhez az egészhez.

      Ibolya az arcátlan tini felé fordította a fejét.

      - Lányom, van fogalma arról, hogy milyen büntetéssel jár veszélyeztetni egy szolár életét? - próbálkozott fenyegetőzni.

      Ágnes felnevetett, s a kést még jobban nekitolta az idősebb nő torkának.

      - Lányom, van fogalma arról, hogy mennyire kicseszettül nem érdekel? - imitálta a hangját. - Én ennyit látok: Idejött egy marék fegyveressel, és az egyik balféke az arcomba tolta a puskáját. Az én törvényeim szerint ez bőven felér egy halálbüntetéssel.

      - Harcias! - hajolt előre Zsolt, hogy az angyal másik oldaláról belenézzen azokba a csábítóan szép, vörös szemekbe.

      - Ahogy annak lennie kell! - kacsintott vissza Ágnes.

      - Elég! - parancsolt rájuk Lily. Megint csak az időpocsékolást ment! Ő már kielemezte a helyzetet, Ibolya mindkét nagyokost könnyű szerrel elsöpörhetné egy szárnycsapással, úgy, hogy a páros a földről aztán hosszú ideig nem kel fel. Félretéve Ágnesék életveszélyes hülyeségét egy pillanatra, Lily fejében újra megfogalmazódott az eredeti kérdés. - Mit akarsz itt?

      - Jácint parancsát teljesítem - felelte hivatalosan a nő. - Azonnali hatállyal elvisszük magát Terrába, bármi is legyen az ára. A feletteseim feltételezték, hogy nem fog önszántából jönni, ezért lettem megáldva ezzel a kompániával.

      - Hát jól sejtették, mert nem megyek - felelte Lily ölbe tett karokkal. - Nem fogom tovább az Unió parancsait követni, ezért egyeztem bele ebbe, hogy erre a senki földjére küldjenek minket. - Szünetet tartott, átgondolta a következő lépését. Szandrára nézett, békés életet szeretett volna nekik, de Jácinték irányítása alatt ez nem volt lehetséges, táborról-táborra pakolgatták őket. - Végeztünk!

      Itt a lány szerette volna lezárni a témát, Ibolya viszont jobban résen volt ennél. Nem mehet vissza a lány nélkül, ezt szigorúan megtiltották neki!

      - Nem egy új táborról van szó - jelentette ki, s ez megragadta Lily figyelmét. - Egy ajánlat.

      - Mégis milyen ajánlat?

      - Egy olyan, ami megváltoztathatja a jövőjüket. A részleteket csakis Jácint tudja.

      Lily elfordította a fejét, mély gondolkozásba esett. Bármi is legyen az, amit Jácint szeretne, a katonákra nézve Lily jól feltételezte, hogy nem fogják hagyni, hogy csak úgy nemet mondjon. Fegyverek szegültek rájuk, türelmetlen, bosszúra szomjazó ujjak remegtek a ravaszon. Küzdhetne ellenük, harcolhatna a szabadságáért, de megérné-e?

      Szandra ijedten kapaszkodott a lány sárga pulóverébe. Most már ő is felismerte a veszélyt, félni kezdett, és pontosan ezen rémület volt az, ami végül Lily döntéséhez vezetett.

      - Rendben van. Veletek megyek.

      Beadta a derekát. A szolárok összenéztek, bólintottak egymásnak, majd leemelték a puskákat. Nem tetszett nekik, hogy a lány engedelmeskedett, mivel így már nem fizethettek meg az őket ért sértésért, de a parancs az parancs, ezt követniük kellett.

      Szandra fellélegzett, szívéről hatalmas kő esett le. Megkönnyebbült, érezte, hogy a konfliktus békés megoldással zárult, és senkinek sem fog baja esni, ennek ára viszont csak később esett le neki.

      - Micsoda!? - rivallt rá Lilyre. Nem mehet el!

      Ágnes is hasonló véleményen volt, nem díjazta a diplomáciát.

      - Biztos vagy ebben? - kérdezte egy felhúzott szemöldökkel kísérve, Lily bólintására viszont életunt sóhajtozásba kezdett. Erőtlenül eldobta hát a kést, a konyha hozzávetőleges irányába. Az éles zörgéssel csattant valahol, tehát valószínűleg nem élő szövetben állt meg. Pedig mekkora poén lenne!

      Ibolya örömmel fogadta a döntést, és persze nyakának szabadságát is. Ajkai válaszra nyíltak, szerette volna felvázolni Lilynek a távozásuk körülményeit, a szőke lány azonban gyorsan beléfojtotta a szót.

      - De nem megyek egyedül! - jelentette ki határozottan.

      - Hogy mondja? - Az angyal azt hitte, rosszul hallott. Lily mindenképpen velük megy, nem volt helye követelőzésnek. - Elnézését kérem, de Jácint egyedül az ön jelenlétére számít.

      - Azt nagyon tudom sajnálni! - vágott vissza Lily. Ibolya abban a hitben élt, hogy ő irányít, de a lány jóval tisztábban látta a helyzetet. - Jácint engem akar, én nem megyek egyedül. Próbálkozhattok erővel elvinni, de elég fontos vagyok hozzá, hogy a hajam szála sem fog meggörbülni. Ez az egész műsor itt az én hozzáállásomon múlik, vagyis az én szavam az, ami erővel bír! És én azt mondom, nem megyek egyedül! Akartok még szórakozni, vagy hajlandóak vagytok együttműködni?

      Ibolya az ajkára harapott, nem számított rá, hogy ilyesfajta ellenállásba fog ütközni. Belenézett azokba a szikrákat szóró, smaragd szemekbe, Lily győztesen állt előtte. Megadta hát magát, némán intett egyet, ezzel jelezte félkedvű beleegyezését. Ezen a ponton már bármibe belemegy, csak a lány jöjjön velük.

      - Szandra! - szólította a kislány nevét Lily, s lenézett azokba a tengerkék szemekbe. - A csapat együtt marad, nem de?

      A fiatal terrán zavarodottan pislogott, megint csak időbe telt neki, mire felfogta a nem egyértelmű szavak jelentését. Arca felvirult, egy hatalmas mosoly kelt életre rajta. Átölelte a lányt, mégsem marad magára!

      Lily ekkor hátrafordult, Norbert keresésébe kezdett.

      - Hol a csendesebbik feled?

      A fiú az asztalsor mögött rejtőzött, egy szempár és egy fejcsúcs, ennyi csak látszott belőle. Lily értetlenül grimaszolt, majd ezen túljutva sietősen maga mellé rendelte a rémült gyereket. Őszintén szólva nem nagyon volt ínyére, hogy magával vigye a kölyköket, de azt mégsem engedhette meg, hogy miatta ezen a fagyott vidéken ragadjanak a tél hátralévő részére. Hangosak, legalábbis egyikük, állandóan ugrálnak, legalábbis egyikük, és egész egyszerűen néha a józan ész legkisebb jelét sem mutatják... legalábbis egyikük!

      Gondolatmenetét Szandra szakította meg egy jó hangos kiáltással. A kislány ugrándozni kezdett, ám ezzel majdnem magával rántotta Lilyt, kinek továbbra is a ruhájába kapaszkodott.

      - Új kalandra indulunk!

      - Ennyi? - érdeklődött Ibolya, megtörve a családias hangulatot.

      - Nem egészen. - Lily határozott volt, akadt még egy nagyon fontos dolog, amit meg kellett tennie, így Ágnesre mutatott. - Ő is velünk jön!

      - Micsoda? - csattant fel mind Ágnes, mint Ibolya hangja. Egyikük sem értette ezt a hirtelen fordulatot.

      - A hercegnő is velünk jön!

      Ágnes lassú léptekkel közelebb sétált Lilyhez, hátra hagyva az angyal oldalát. Halk hangnemre váltott, már-már suttogott, bár nem ez volt a terve.

      - Lily, mi ez az egész? - tárta szét a karjait.

      - Hé, azt mondtad, hogy el akarod hagyni ezt a helyet az első lehetőséggel, ami jön, nem? - magyarázta a választását Lily. - Itt van az a lehetőség!

      Ágnes szóhoz sem jutott, ez a nem várt kedvesség teljesen levette a lábáról. Senki sem szokott emlékezni azokra a dolgokra, amiket magával kapcsolatban mondani szokott, vagy jobban szólva, eddig egyvalaki sem törődött a vágyaival.

      - De - folytatta Lily, már pusztán a cukkolódás kedvéért -, esetleg maradhatsz is a téli időkre.

      - Nem! - tiltakozott azonnal Ágnes, s zavart nevetésbe kezdett. - Persze, veled megyek, csak... megleptél!

      Lily elmosolyodott, majd magára hagyta az érzelmekkel küszködő lányt.

      - Akkor indulhatunk! - szólt oda Ibolyához, összedörzsölve a két tenyerét. - Mivel jöttetek?

      - Lily! - szólította meg Zsolt az oldalvonalról, majd egy mézes-mázas hangra váltott. - Velem mi-?

      - A srác marad! - kiáltotta ki Lily jó hangosan, mielőtt a fiú befejezhette volna a mondandóját.

      Elsétált mellette, még csak rá sem nézett a földharcosra. Kizárt dolog, hogy Zsolt velük tart, őt a legkisebb bűntudat nélkül fogja itt hagyni, hadd fagyjon halálra! Minél távolabb van tőle, annál kisebb az esély arra, hogy a srác ujjai hozzáérnek. Nem fogják megismételni azt az éjjelt Ter'aerben... Zsolt csontjai épségének érdekében, természetesen!

      - Várj, mi? - fordult utána a fiú, próbálkozása viszont csupán annyit ért el, hogy a szolár katonák egytől egyig az arcába tolták a fegyvereiket. Örömmel követték Lily parancsát.

      Ekkor Ágnes szökdécselt el ezen csodaszép állókép mellett, pajkos kacsintással intve búcsút a Terra család örökösének. Nyomában járt a két fiatal gyerek is, ők némán integettek neki, mielőtt továbbléptek volna. A csapat megállt az ajtónál, öltözködni kezdtek, ezalatt pedig Ibolya felfigyelt rá, hogy két katonája egyik társukat vizsgálták a földön. A démon áldozatát, hogy pontosak legyünk.

      - Minden rendben van? - szólt oda hozzájuk.

      - Igen! - emelte fel a kezét az angyal. - Erős feji trauma, elájult, de nincs komolyabb baja.

      Ágnes azonnal félrenyelt a sületlenség hallatán, s vad köhögésbe kezdett. Mégsem ütött elég erősen!?

      - Francba!

      Véletlen kijelentésére egyedül Lily figyelt fel, de ez az elszólás bőven elég volt hozzá, hogy a lány rájöjjön, kinek is köszönhető a szolár állapota. Bíráló tekintetet vetett a kabátjával hadakozó Ágnesre, ő viszont csak ártatlanul vigyorgott a nevetséges feltételezésen. Nos, ez nem vált be.

      Végül a bűnös vállat vont, a szemeit forgatta. Nem érdekelte tettének súlyossága.

      - Most ne mondd, hogy nem érdemelte meg...

      Pár perc múlva mindannyian kiléptek a hóviharba, s az étkezdében ismételten csend lett. Zsolt lógó karokkal és tátott szájjal állt a terem közepén, lesokkolva a világtörténelem legbrutálisabb faképnél hagyása által. Lily ügyesen játszotta ki a lapjait, ezt megadta neki, de messze volt még a harc vége, neki is bőven akadt trükk a tarsolyában.

      Nem várt módon Sandra lépett mellé, hogy megkérdezze, minden rendben van-e a kővé dermedt fiúval, ám még mielőtt kinyithatta volna a száját, Zsolt elkapta mindkét kezét, s a szemébe nézett.

      - Te Ágnes szobatársa vagy, nem? - hadarta reményteli szemekkel, mire a lány megszeppenten bólogatott. - Akkor gyere, telefonálnunk kell!

      Azzal a srác észveszejtő rohanásba kezdett az étkezde másik vége felé, nyomában a tehetetlenül botorkáló lánnyal, akinek hirtelen fogalma sem volt arról, hogy mi történt.

***