5. Fejezet:

Kialvó fények

      - A Szolárisz Unió szeretné a segítségét kérni az Árnyak ellen!

      A smaragd szemek meglepetten tágra nyíltak, Lily nem számított erre a fordulatra. Érzékei veszélyt jeleztek, így teste nyugtalanul megfeszült az óhaj hallatán.

      - Hogy micsoda? - ejtette ki a kérdést, persze óvatosan, hogy ne leplezze le kétes érzelmeit.

      Próbált közömbösséget színlelni, mellette Ibolya viszont teljesen más érzelmeket mutatott. Kiakadt, a nyálát is félrenyelte, amikor Rózsa szavait meghallotta.
      - Hogy micsoda!? - ismételte el a lány kérdését, de munkatársa leintette őt.

      - A legjobb, ha a további részleteket ráhagyjuk Jácintra, lévén már így is bőven átléptem a hatáskörömet - adott rövid választ Rózsa. Nem akart magyarázkodni a feldúlt idegállapotban lévő nőnek, így jobbnak látta, ha elhátrál a témától. Visszafordult Lilyhez. Előre sejtette, hogy a lánynak lesznek kérdései, de ezekre kizárólag négy szem között akart választ adni. - Kérem, erre kövessen!

      Utat mutatott a tenyerével, de Lily nem mozdult a helyéről, makacsol állta a pozícióját.

      - És ha nem akarok ebben részt venni? - Hangjából most gyanakvás szűrődött, ezt nem tudta visszafogni. Több esze volt annál, hogy vakon ráharapjon mindenre, amit egy szolár mond neki. - Mi van akkor, ha én csak fogom magam és kisétálok azon az ajtón?

      Rózsa elmosolyodott, ezt a reakciót is előre látta.

      - Erről nyugodtan dönthet, miután részt vett a megbeszélésen. Mégis, mit veszíthet azzal, ha csak meghallgat minket?

      - Időt - vágta rá Lily, de végül sóhajtott egyet, s elindult a fekete szárnyak után. Ha már elrángatták ide, akkor legalább szeretné megtudni, hogy mire ez a nagy felhajtás.

      Alig tettek meg pár lépést a csarnokba nyíló folyosó irányába, amikor hirtelen egy vékony hang kiáltott utánuk. Rózsa teljes lényében ledermedt, nagyon remélte, hogy csak hallucinálta az egészet. Sajnos tévedett, a valóság durván arcon csapta, amikor a kislányt ismételten meghallotta.

      - Lily! - futott oda hozzájuk Szandra, egy letörölhetetlen mosollyal az arcán. - Hová mész?

      - Egy helyre, ahová te nem jöhetsz utánam - felelte a lány. Máris lezártnak tekintette a témát, és bár nem állt szándékában, szavaiban mégis meglapult egy csipetnyi nővéries játékosság. Rátette a kislány fejére a kezét, megfordította őt, majd egy lökéssel az útjára bocsátotta, ám Szandra még nem áhítozott távozni, hamar visszatalált.

      - És mikor jössz vissza? - kérdezte újból.

      Na, ez már jobb feltevés volt, Lily is elgondolkodott rajta. Tényleg, vajon meddig fogják élvezni a szolárok vendégszeretetét? Mint ahogy arra később rájött, lehet, hogy nem sokáig.

      - Mégis mit keres itt ez a voidfajzat!? - tört elő Rózsából az indulat, darabjaira törve a békésnek mondható hangulatot.

      Szandra gyorsabb volt, előre megérezte a veszélyt, így mire a szolár nő hátra fordult felé, ő már rég Ibolya szárnyai mögött rejtőzött. Biztonságot remélt a puha tollaktól, de kíváncsisága erősebb volt, így kidugta a fejét a takarásból.

      - Szia Rózsa! - köszönt bizonytalanul. Akaratlan, halk kacagás tört elő belőle, egy bizonyos mértékben viccesnek találta ezt a nem várt helyzetet. - Rég találkoztunk.

      Rózsa fogai összeszorultak a dühtől. Előre lépett, megpróbálta Ibolya mögül kirángatni a lányt, de Lily résen volt, egy szemvillanás alatt kettejük közé állt. Fenyegető pillantást vetett a nőre, nem kellett szó hozzá, hogy megértesse vele: Szandrához egy ujjal sem érhet! A szolár meg is hátrált, nem volt ínyére a bestiával való hadakozás.

      - Lily! - sziszegte. - Megmondtam, hogy nem akarom többet látni azt a vakarcsot!

      - Én pedig megmondtam, hogy nem érdekel, mit gondolsz.

      Rózsa az ajkára harapott, hogy a fájdalom elvezesse a mérgét. Téglafalba ütközött, melyen nem volt képes áthatolni, ezért egy másik utat választott.

      - Ibolya! - kiáltott rá munkatársára, eltekintve az aranyhajú lány fölött. - Határozottan kifejtettem, hogy csak Lilyt hozza magával! Ennek a parancsnak melyik részét nem értette?

      A fiatal nő csupán hüledezett, egy olyan helyzet kellős közepébe csöppent bele, melyhez több információ kellet, mint amennyivel rendelkezett. Nem ismerte Rózsa kiakadásának okát, nem volt tudomása ezen csapat múltjáról, de ezt a lekezelő hangnemet még a felettesétől sem tűrte el.

      - Már elnézését kérem, de ha az irányításom alá vont osztag képes lett volna elvégezni a feladatát, akkor nem kellett volna engednem a lány követeléseinek!

      - Szóval az én hibám? - förmedt rá Rózsa.

      - Ha szeretne egy bűnbakot, igen, nézzen tükörbe!

      Az angyalok heves vitába szálltak egymással, Lily pedig ennek köszönhetően kiszorult az oldalvonalra. Egy ideig még tűrte a felesleges időpazarlást, az egymás fejéhez vágott semmitmondó szavakat, de nem maradt örökké nyugtalan. Nézte a hadakozó szolárokat, öklei viszont dühösen összeszorultak. Kész volt rá, hogy becsatlakozzon a párbajba.

      - Háromszáz terranidot teszek a fekete szárnyúra!

      A nem várt hang hallatán Lily meglepetten oldalra kapta a tekintetét. Ágnes állt mellette, a lány messzemenő élvezettel bámulta a szemük előtt kibontakozó jelenetet.

      - Te meg hogy kerülsz ide? - vetette elé a kérdést Lily, felrántva a szemöldökét, hiszen Ágnes az imént még a fotelben nyújtózkodott.

      A démon ölbe tette a karjait, majd egy kárörvendő mosollyal az arcán vállat vont.

      - Vitát hallottam. Nem fogok lemaradni a buliról.

      Rózsa felfigyelt a számára ismeretlen hangra, így végre elfordult Ibolyától, ezúttal Ágnest véve célba.

      - És ön kicsoda?

      Kérdésére Lily válaszolt. Már nagyon a tűréshatára szélén volt.

      - Csupán egy ismerős. Nem haladhatnánk tovább?

      A pillanatnyi szabadidőt kihasználva Ibolya is vette a fáradtságot, hogy megtudakoljon egy-két dolgot Szandrától.

      - Maga meg mit művelt, hogy Rózsa ennyire meggyűlölte?

      - Nem az én hibám! - védekezett a szárnyak mögé rejtőzött lány. - Az a porcelánokkal teli szekrény nem volt rendesen rögzítve a falhoz!

      - Ne hallgasson rá - lépett be barátnője elé Ágnes, hogy teljes igazsággal szolgálhasson. - A nevem Ágnes Dragon, a kis bagázsa Glacilacusban szedett össze engem - mondta nevetve.

      Rózsa szemei elkerekedtek, mégis, mennyi meglepetésre kell még számítania a mai nap folyamán? Esetleg Lily óhajtja az egész várost is ide rendelni magával?

      A párhuzamos beszélgetésekből hatalmas hangzavar kerekedett, a szavak egymás hegyén-hátán törtek előre. Lily a fejét kapkodta. Egyszer ide pillantott, másszor amoda, de képtelen volt követni a káoszt. Hamar elpattant a cérna, melynek jele egy kíméletlenül erőteljes dobbantás volt, amibe mintha az egész terem beleremegett volna.

      - Csend legyen! - üvöltötte a lány, s mély, dühvel átitatott hangja jéggé dermesztette a jelenlévőket. Először Ágneshez lépett, olyan közel, hogy a lánynak hátrébb kellett dőlnie, nehogy Lily orra a szemét kibökje. - Te! Visszamész a helyedre, összekaparod Norbertet! - Nem fogadott el ellenvetést, máris a következő csapatra vetette a karmait. - Ti! - mutatott rá Ibolyára is Szandrára. - Elrendezitek a csomagokat végre! Nem fogunk örökké itt állomásozni az előcsarnokban, tehát ajánlatos lenne tovább cipelni őket a szálláshelyre.

      - Egy pillanat! - szállt szembe Ibolya a paranccsal, de forradalma rövid életűre sikeredett.

      - Most!!!

      Szandrának több sem kellett, Lily ijesztő kiáltása azonnali munkára kényszerítette. Lábujjhegyen tipegett oda a táskákhoz, cibálni kezdte őket, de nem volt elég ereje, hogy mindet egyszerre elvigye.

      - Maga meg! - fordult végül Rózsa felé Lily, beteljesítve a kört. - Velem jön, felkutatjuk Jácintot és pontot teszünk erre az egész felhajtásra!

      Ezzel elindult, ám hamar felfigyelt rá, hogy a saját léptein kívül más nem igazán keltett zajt. Ágnes és a két angyal némán állt a helyén, arcukon meghökkent rémülettel.

      - Mozgás! - rivallt rá a bandára Lily, a fülsüketítő kiáltás pedig némi életet rázott a három nőszemélybe. Felriadtak, egyszerre indultak meg, hogy teljesítsék a bestia parancsait. Ezt látva Lily egy kicsit megnyugodott, végre minden visszaállhat a rendes kerékvágásba, gondolta. Hogyan is szokta Ágnes mondani? Ja persze. - Az ég szerelmére... - sóhajtotta.

***

      - Jó látni, hogy a békésen töltött másfél év nem vont le semmit a képességeidből - jegyezte meg Rózsa, mihelyst egyedül maradtak a folyosón. - Szükséged is lesz rájuk!

      A lány nem válaszolt azonnal, hanem inkább mély levegőt vett, hogy megőrizze a nyugalmát.

      - Mégis mit tud maga az én "képességeimről"? - kérdezte Lily, anélkül, hogy a nő felé fordult volna.

      - Éppen eleget, Nap Liliom.

      A séta azonnal félbe szakadt, Lily teste helyben megmerevedett a név hallatán, mintha csak egy gombot nyomtak volna meg a testén, ami kikapcsolta a végtagjait. Lélegzetvétele ritkulni kezdett, akadozott, szíve a közvetlenül a torkában dobogott. Ez a név... Honnan tudja Rózsa ezt a nevet!? Nem... Az egyértelmű volt, hogy honnan tudhatja, hiszen szolár, más forrás nem akad, de akkor viszont futnia kell, menekülni, különben mindennek vége!

      De nem mozdult. Lábai nem engedelmeskedtek, egyedül felsőtestével tudott hátrafordulni, hogy a nő barna szemeibe nézhessen.

      - Nem kell ennyire meglepődni! - mondta Rózsa egy barátságos mosoly kíséretében. - Sokáig játszottam a tudatlant, de eljött a pillanat, amikor el kell ismernem, hogy Ash terve talán mégsem volt olyan félkegyelmű, mint hittem.

      - Maga...

      - Tudom, hogy ki vagy, igen - vágott közbe a nő. - Hosszú történet rövidre vágva, mondjuk úgy, a Hibrid Project során én feleltem azért, hogy szemmel tartsalak. Szerinted Jácint mégis hogyan talált rátok Ter'aerben?

      Lily végre hátrálni kezdett, el a nőtől, el a veszélytől, ám zsibbadófélben lévő lábai mindent megtettek, hogy nehezítsék a menekvést. Tudják, hogy él, vissza fogják vinni Ash irányítása alá, csak ez járt a fejében.

      - Nincs mitől félni - emelte fel mindkét kezét Rózsa, hogy üres tenyereit a béke jeleként felmutassa. - Csak hallgass meg. A Hibrid Projectnek vége, Lily Sun, ahogy a feljegyzésben is szerepel, továbbra is halottnak van minősítve. Senki sem fog érted jönni, biztonságban vagy, erről személyesen gondoskodtam.

      - Miről beszél?

      - Nem tudom, hogy melyikőtök jött elő az ötlettel, de felhasználni a kis barátnőd halálát, hogy a saját létezésedet palástold egész jó terv volt - mondta a nő, majd egy sóhajtás kíséretében vállat vont. - Papíron legalábbis. Sajnálatos módon Arilyn végül a saját nevével lett eltemetve, nem a tiéddel, így tavaly elég nagy vészbe kerültünk. - Lily zavarodott pillantásokat vetett rá, Rózsa viszont kitalálta, hogy mely kérdések zavarják a lányt. - Nem mindenki akarja, hogy rád leljenek, Liliom. Elég sokan vagyunk a projectben, akik számára nagyon fontos, hogy fennmaradjon ez az álca. Ha a monarchia rájön, hogy élsz, akkor a fájlokat újra felnyitják, és nem egy angyal lesz az, akit rács mögé zárnak. És még mielőtt rohannál hozzájuk, hogy bosszút állj rajtunk, jobb, ha tudod, hogy téged is magukkal visznek, mint "bizonyítékot". Azt pedig mindannyian tudjuk, hogy egy félvér mire számíthat náluk. - Mély levegőt vett. - Ash, én, te, sőt, még a nővéred is... másfél év után ismét egy csónakban evezünk a közös cél érdekében.

      Lily teste remegni kezdett az egymásba ütköző érzelmek csatájától. Szája kinyílt, de hang nem jött ki a torkán. Ash tudja, hogy él! Kételkedhetett volna Rózsa szavában, hihette volna, hogy csak játszadozik vele, viszont logikusan semmi sem mutatott erre. Nem fog feledni, örökké emlékezni fog rá, hogy mit műveltek vele! Elszakították családjától, ellenük fordították, kihasználták... Egy tíz évig tartó elvakult rémálom, melyből Arilyn ébresztette fel. Elég volt! Ráharapott a nyelvére, az idegrendszerén végigcikázó fájdalom pedig erőt lehelt a testébe. Megmozdult, de nem a menekvés irányába. Nem, Rózsa felé tette meg az első lépést.

      - Én. Nem tartozok. Hozzátok! - sziszegte. - Felejtsetek el!

      - Elnézését kérem, ha erre a következtetésre jutott, nem erről szándékoztam beszélni. Letértem a témáról.

      - Igen, én is így vélem!

      - A lényeg, hogy vannak... - kezdett bele a magyarázatba az angyal, de visszavonta az utolsó szót, kijavította magát. - Voltak, akik önt keresték. Elmentek a temetőbe, itt Terra városában, hogy ellenőrizzék a híreket, de ott csak Arilyn sírkövét találták meg. Mondanom sem kell, volt nagy zűrzavar belőle, de egy kis fortéllyal sikerült leszednem őket az ön nyomáról.

      A smaragd szemek dühösen összeszűkültek.

      - Ezzel azt akarja nekem bizonyítani, hogy az én oldalamon áll?

      - Precízen - bólintott Rózsa. - Nagy szerencsémre, "Arilyn" egy elementáriai név, melynek jelentését a közönséges elme nem igazán tudja. Utána néztem, hogy miként lehetne felhasználni ezt, és rádöbbentem, hogy még csak hazudnom sem kell. Elárultam nekik a név jelentését, és hogy ez miként köthető az ön halálához. Elmondtam, hogy miért választottuk ezt az "álnevet" annak az ismeretlen lánynak, aki aznap életét veszítette Risrában, majd megelégedve a válasszal, a projekt személyzete egyszerűen visszament Szoláriára. Hála nekem, ön továbbra is biztonságban van.

      Lily elgondolkodott, a csend viszont nem övezte sokáig.

      - Miért, mit jelent Arilyn neve?

      Mosoly kelt a szolár nő arcán. Lehetetlen egybeesésnek tartotta ezt a nevet és a hozzá illő szituációt, de messzemenően hálás volt az égieknek, amiért így alakult, hiszen ez sok gondot levett a hátáról. Egy dolog viszont azóta sem hagyta nyugodni. Milyen szülő az, aki ily' megszólítással élteti a gyermekét? Lily mellé sétált, majd baráti kapcsolatot érzékeltetve rátette jobb vállára a kezét.

      - Áldozat.