Ágnes az első pillanatokban még nem foglalkozott ezzel a kijelentéssel, azonban egy újabb szellő máris más véleményre kényszerítette. Dideregni kezdett, kislányos jajveszékelésbe, s máris megindult a mosoda felé, a biztonságos melegbe. Lily csak mosolygott, a fejét rázta, majd követte a hercegnőt az épületbe. Vajon mi lesz ennek a következménye?

***

      Bumm!

      A hó kellemes harmóniával szálingózott. Eltelt pár nap, és bár még így is csak az ősz elejénél jártak, a rideg tél idejekorán kezdte kimutatni jégfogát. A hőmérséklet lecsökkent, örülhettek, ha néha fagypont felett marad a déli órákban. A jövő sem ígért szebbet. Bumm! Lily felsóhajtott tétlenségében, meleg lehelete jó nagy párafoltot hagyott a hideg ablakon, melyen keresztül a szabad világ iránt vágyakozott. Unalom járta körbe, karjával a fejét támasztotta, így ült abban a szűk, kényelmetlen iskolapadban. Bumm! Nézelődött, próbált keresni valamit, ami megérdemli a figyelmét, viszont ilyenre nem lelt, egyedül a vakítóan hófehér tájat látta. Bumm! Bumm! Bár lett volna valami, ami eltér a megszokottól! Bumm! Akármi! BUMM!

      - Dragon kisasszony! - csendült fel a tanár bosszús hangja, immáron a negyedik alkalommal. Lily érdektelenül feléjük pillantott, bár minek is, hiszen minden nap ez fogadta. Bumm! - Dragon kisasszony, megkérhetném, hogy hagyjon fel az ajtó rugdalásával, és lenne olyan szíves visszaülni a helyére?

      Ágnes hátratekintett, a kihalt tanteremben viszont csak ketten néztek vissza rá, igaz, megosztott véleménnyel. Délután volt, a szabadság ideje, erre ő minden igazság ellenére itt roskadt bent a korrepetáló órákon! Arcán kislányos mérgesség jelent meg, de csak egy gondolat erejére. A tanárra nézve a lány dühösen felmordult, sarkon pördült, s talpának teljes erejével rárúgott a bezárt ajtóra, ahova fogvatartója arcát képzelte.

***

      - Hihetetlen! - kiáltott fel, becsapva maga mögött az intézmény bejáratát. Vége lett, kiszabadult, de ez egy ábránd, holnap ugyanez a kínzás várja majd. - Büntetőórák, büntetőórák és büntetőórák! - Az egész környék az ő hangjától remegett, ezért Lily alaposan megfontolta magában, hogy megveszi azt a pár füldugót, amit egy ideje kinézett az egyik boltban. - El tudod ezt hinni?

      - Nem - sóhajtotta a békésen sétáló szőkeség. Csak legyen az, amit a hercegnő hallani akar, akkor előbb abbahagyja a nyavalygást. - Teljesen igazad van, ez egy kész rémálom - folytatta unott lassúsággal.

      Lesétáltak a lépcsőn, a főtér felé vették az irányt, hátha az ebédlőben még el tudnak csípni egy-két falatot az uzsonnából. Feléjük fújt a szél, az eltelt órákkal fokozatosan felerősödött hóesés így egy kicsit megnehezítette az útjukat.

      - Abszolút megérdemelték, amit azok a szerencsétlenek kaptak, egyszerűen érthetetlen, hogy miért mi kapjuk érte a pofont.

      - Egy igazi mártír vagy.

      - Csak találjam meg akár az egyiküket is, én esküszöm, nem állok jót magamért!

      - Hajrá. Az biztos segíteni fog a helyzeten.

      Ágnes irritáltan összeráncolta a szemöldökét.

      - Te egyáltalán nem is figyelsz rám!

      - Tévedés! - javította ki őt Lily, felemelve a mutatóujját, hogy szünetet kérjen. - Csak szeretnék nem figyelni rád. - Rápillantott a vörösen izzó szemekre. - Ha nem szeretsz tanulni, akkor miért vagy még mindig itt? Biztos van elég dugi pénzed, hogy máshova menj.

      Ágnes majdnem félrenyelt a hallottaktól, olyan sok ponton beleköthetett volna a hibás megfigyelésbe.

      - Már elnézést? - hüledezett tágra nyílt szemekkel. - Netán emlékeztesselek rá, hogy innen nincs kiút? Még ha akarnák is máshova menni, akkor sem tudom felhívni anyucit, hogy küldjön értem valamit. - Dühösen fújt egyet, bele a szája elé húzott sálba, hogy leheletének melege fűtést biztosítson az arcának. - A tanulással pedig semmi gondom, köszönöm szépen, egyedül ez a rohadt igazságtalanság csesz fel!

      Lily kételkedő tekintetet vetett rá, nem éppen hitt a lány feldúlt szavainak. Talán éppen azért, mert a hercegnő a normális órák legjavát is azzal töltötte, hogy egy kézi tükörben csodálta magát.

      - Váltsunk témát - sóhajtotta végül Ágnes. Érzete, miként a düh egyre jobban az agyába száll, és szerette volna megelőzni, hogy eluralkodjon rajta a pusztítás utáni vágy. Legalábbis ne kaja előtt, ha lehet, hiszen éhgyomorral lehetetlen felgyújtani a világot. Ráér az még! - Láttad Szandrát?

      Kérdő hümmögés volt a válasz, Lilyt túlságosan meglepte ez a hirtelen hangulatcsere.

      - Nem - felelte bizonytalanul. A kislány az intézmény egyik másik szakaszán volt, a többi fiatal gyerekkel együtt összezárva, ezért Lily csak órák után tudott vele összefutni. Ezt Ágnesnek is tudnia kéne, bár igaz, hogy barátnője ma később érkezett be az órákra, mert... - Csak nem készen van a hajfestése? - fejtette meg a rejtvényt Lily, emlékezvén a reggeli kavalkádra, melyről ő olyan gyorsan elmenekült.

      - De még mennyire! - derült fel a lány, megállva, hogy büszkén kihasználja ezt a másodpercet. - És elég gyönyörű munkát végeztem, ha szabad kijelentenem.

      - Végül is milyen színt választott?

      Ágnes kacsintott.

      - Ezt nem árulhatom el neked, azt akarja, hogy meglepetés legyen. Annyit mondhatok, hogy egy olyan személyt szeretne imitálni, akit állítólag hősként tisztel.

      Érdekes gondolat, jegyezte meg magában Lily, bár ennél többet nem is törődött az esettel. Ezt az egész festegetést butaságnak tartotta, és semmi sem változtathatta meg a véleményét ezzel kapcsolatban.

      Gyomra ekkor hirtelen megkordult, siettette őt, hogy ne ácsorogjon tovább egyhelyben, a lány pedig meg is fogadta ezt a kiváló ötletet. Folytatta hát az útját, szó nélkül tovalépett, ám szinte azonnal meg is torpant, hiszen szeme előtt egy ismerős alak tűnt fel. Az alacsony teremtés vastag ruharétegek alatt rejtőzött, egyedül fiatal, a hideg által pirosra csípett arca volt az, amit a kilétéből azonosítani lehetett.

      - Üdv, Lily! - köszönt félénken Norbert. A fiú az út kellős közepén állt, feszülten integetve, ami már első pillantásra gyanút keltett a leánypárosban

      - Te meg mit keresel itt? - vágta a fejéhez Lily. Elmerengett. Az ideérkezésük óta nem látták egymást, és bármilyen furcsának is találta ezt a tényt, most a hirtelen találkozó még annál is jobban zavarta az érzékeit.

      - Csak sétálgatok! - nevette idegesen.

      A csajok összenéztek, egyikük sem vette be a felesleges szöveget.

      - Minden rendben van, kölyök? - érdeklődött ezúttal Ágnes. Nem kellett hozzá túravezető, hogy rájöjjön, ez a kissrác Lily bandájának harmadik tagja.

      - Persze! - kiáltotta ki Norbert, továbbra sem mozdulva az útból. - Miért ne lenne?

      Ágnes újból számon kérte volna, mivel egy rossz hazugságot ő bármikor észrevesz, ám az oldalvonalon állva neki egy olyan dolog tűnt fel a környezetükben, ami Lily figyelmét messze elkerülte. Elmosolyodott, azonnal élvezni kezdte a jelenben rejlő lehetőségeket. Szóval ez a helyzet!

      - Lily! - szólalt meg ismét a fiú, egy lépést hátrálva a biztonság kedvévért. Ágnes is követte a példáját, bár a lány inkább a feltörekvő nevetést próbálta visszatartani, mint sem a félelmét. - Csak szeretném, ha tudnád, hogy ez nem az én ötletem volt!

      A szőke bestia értetlenül nézett rá, ami csak tovább segítette a fiúra kényszerített elterelő hadművelet sikerét. A lánynak fogalma sem volt róla, miként dereka felé éppen huncut, barna ujjak közelítettek, melyek készen álltak rá, hogy a régi idők emlékérét minden egyes érzékeny pontjához hozzáérjenek. Kabátja nem sok védelmet nyújtott, az ügyes kezek könnyedén átsiklottak alatta. Éles, ijedt sikoly kapott a levegőbe, Lily reflexszerűen előre vetette magát, ahogy derekát fogás érte.

      A támadó felnevetett, pontosan erre a reakcióra számított.

      - Én is örülök, hogy látlak!

      Lily felismerte azt a jellegzetes, öntelt hangot. Undor és kényelmetlen félelem keveréke járta át a szívét, ezen érzések pedig az arcára is jól láthatóan kiültek, amit ránézett rég nem látott ismerősére. Sötét bőr, a rövidre nyírt, fekete haj, s azok az örökkön csillogó, földbarna szemek...

      - Zsolt! - hüledezett a lány, bár nagyon remélte, hogy ez csak egy újabb rémálom, ami ébren is kísérti őt. Abból legalább felkelhet!

      - Teljes vagányságában! - tárta szét karjait a megtermett fiú, eloszlatva ezzel minden kétséget a valósságáról. - Milyen fura módon tud minket összehozni a sors, nem?

      Lily felmordult, ez az ismeretség hiányzott neki a legkevésbé az életben. Pedig már majdnem kezdte elfelejteni azokat a napokat, egyszerűen hihetetlennek tartotta, nem, képtelen volt felfogni, hogy ez megtörténhet!

      Barátnője ekkor abbahagyta az önfeledt nevetést, elfogyott a levegője, így kénytelen volt szünetet tartani. Alaposan elmentette Lily felpattanását a memóriájában, ezeket a képeket tökéletes időtöltés lesz felidézni az unalmas órákban. Előre lépett, ám a feldúlt lány kitárta elé a kezét, hogy megóvja őt a veszélytől.

      - Vigyázz vele, ez az alak egy gusztustalan perverz! - figyelmeztette Lily a fiúval kapcsolatban, de a lány csak mosolygott, átbújt a kar alatt.

      - Mi a szitu, Zsolt? - üdvözölte barátját egy határozott kézfogással Ágnes, Lily legnagyobb döbbenetére. - Csak nem megint nőkre vadászol? - kérdezte nevetve.

      - Hercegnő! - fogadta el örömmel a kellemes köszöntést Zsolt. Ágnes hátrahajolt, halkan barátnője felé suttogva, hogy "Nem csak te hívsz így!", s már fordult is vissza a sráchoz, aki a mihamarabb rátért a válaszra. - Tudod, milyen vagyok - vont vállat. - Minden valamirevaló férfinak kell egy hobbi.

      - Egy pillanat! - szakította őket félbe Lily. - Csak azt ne mondjátok, hogy már ismeritek egymást, mert menten a falnak futok!

      - Nehéz lenne nem ismerni - felelte Ágnes, elképzelve az épület oldalának rohanó lányt. - Alig telt el egy nap, hogy megérkeztem, már megtalált és megpróbált rám hajtani.        

      Most Zsolt szólt bele, kötelességének érezte, hogy pontosítson a szándékain, mielőtt bárki bármit félreértene.

      - A szépséget értékelni kell.

      Ágnes felettébb élvezte az egyértelmű bókot. Átlátott a szitán, tudta, hogy mire megy ki a játék, de nem érdekelte, a dicsérő szavak attól még ugyanúgy dicsérő szavak maradnak. Megigazította a szél által megtépázott haját, leverte róla az átkozott havat, hogy még jobban nézzen ki a fiú előtt.

      - Szóval Lily a következő célpontod? - érdeklődött, kéretve magát közben. Nem tagadta, Zsolt felettébb impozáns külsővel rendelkezett, amit az étkezdében már többször is volt lehetősége megcsodálnia. Igencsak nagy veszteségnek tartotta volna, ha a Terra család ifjú örököse már nem lenne érdekelt egy ilyen főnyereményben, mint önmaga.

      - Engem felejtsetek el! - fordult sarkon Lily, magasba dobott karokkal. Semmilyen formában nem akart közösködni azzal a beképzelt gyerekkel, sőt, bőven tíz méter távolságon kívül akarta tudni őt, ott, ahol láthatja mind a két kezét, hátrakötve.

      - Ez régre nyúlik vissza, Ágicicám - intette le Zsolt a feltevést, majd gyerekesen a távozó Lily után kiáltott. - Meg sem kérdezed, hogy mi történt velem ezalatt a másfél év alatt? Hát összetöröd a szívem.

      A szőke lány megállt, hirtelen felkapott mérgében pedig szélsebesen visszatrappolt a pofátlanul szemtelen kölyökhöz. Lépései keményen dobbantak a talajon, Lily legszívesebben agyonrugdalta volna Zsoltot.

      - Hogy mi történt veled!? - akadt ki, készen rá, hogy úgy a földbe göngyölje a fiút, ahogy az megérdemelte már egy ideje. - Mármint az előtt vagy az után, hogy a sorsunkra hagytál minket?

      - Hékás, hékás! - védekezett Zsolt, kezeit szorosan a mellkasa előtt tartva, hogy ellökje magától a bestiát. Nem vált be, inkább hátrált, megfutamodott pár lépést, mielőtt Lily elkaphatta volna a fejét. - Senkit nem hagytam a sorsára, oké? - Ágneshez hasonlóan ő is olvasta a híreket, így tisztában volt a másfél évvel ezelőtti eseményekkel. - Találkoztunk Ter'aerben, rendben, kisegítettem Arilyn barátnődet egyszer, az is oké, de sosem voltam részese annak az egész felfordulásnak, még az előtt léptem le, hogy belerángathattatok volna! Ne varrd rám!

      - Ó, szóval egy gerinctelen féreg helyett csak egy gyáva nyúl vagy, így már minden sokkal világosabb! - támadta tovább Lily.

      A lány előre vetette magát, próbált belemarni az életéért menekülő srác ruházatába, azonban pár másodpercnyi táncszerű ugrándozás után ez az üldözés hirtelen megszakadt, Lily teste nem haladt tovább. Bal lábfeje súlyos térkövek csapbájába esett, melyek Zsolt parancsát teljesítve ügyesen lefogták a megvadult fenevadat. A földharcos felsőhajtott, egy gyors hálát adva a lelkében nyugvó misztikus erőnek, amiért az már nem egyszer húzta ki őt a csávából,

      - Mi a...? - hökkent meg Lily a lábára nehezedő súlytól. Megpróbálta kirántani magát, félrerúgni a köveket, de azok szilárdan fogták a csizmáját. - Eressz el! - követelte.

      - Kössz nem, túl fiatal vagyok a halálhoz! - ellenkezett Zsolt, enyhe humorral a hangjában. Leborult a térdére támaszkodva, hogy kifújja magát egy kicsit. Nem fáradt el, ahhoz túlságosan is formában volt, ez sokkal inkább olyan megkönnyebbülés volt a számára, amiért ilyen gyorsan gondolkodott.

      - Arilyn halott!!! - üvöltötte ki válasz képpen Lily. Leszegte a fejét, immáron a talajt nézte. Először ejtette ki ezeket a szavakat, másfél év óta először nézett ily' őszintén szembe a valósággal. - Mondd, ő nem volt elég fiatal hozzá!?

      Zsolt szemei kerekre nyíltak a felismeréstől, rájött, hogy milyen illetlen szavakat használt az előbb. Nem akarta, nem volt szándékos! Elszégyellte magát. A híreken keresztül hallva a terrán nem éli át igazán a tragédiákat, de ez a lány... ő saját kezűleg tapasztalta, ott volt, átélte. Zsolt nem gondolt bele az érzéseibe, egész eddig a saját, külső szemszögéből próbálta értelmezni az eseményeket. Viszont most itt állt előtte az élő példa rá, hogy ezzel mekkora hibát vétett! Fájdalmat látott a lány szemében, szenvedést, és ez darabjaira törte azt a békés illúziót, miszerint a múlt senkit sem viselt meg. Azt az illúziót, hogy mindez nem csak holmi főcím volt, amit szabadidejükben kinyomtattak egy papírfecnire.

      - Lily... - szólította meg halkan.

      Zsolt ujjainak mozdulataira a térkövek elhúzódtak a lány kecses lábáról, hiszen valójában nem Lily volt itt az a bűnös, aki megérdemelte a láncot. A fiú közelebb lépett, ajkai már majdnem kiejtettek egy bocsánatkérést, amikor Lily minden dühöt elnyomva magában hátat fordított neki.

      - Igazad van. Nem tehetsz róla, hogy ez történt - mondta, s mély levegőt vett. - De változtathattál volna rajta.

      Azzal elindult, ott hagyta a szavak nélkül maradt fiút, és már nem nézett hátra.