3. Fejezet:

Az utolsó tánc

      - Ti vagytok a Tornádó Völgy túlélői!

      Ágnes szavai erőteljes visszhangzásba kezdtek Lily fejében. Emlékek örvénye árasztotta el a lány tudatát, nem túl kedves emlékeké, melyek minden éjjel megtalálták. Képeket látott, vérről, tűzről... és egy minden elemésztő sötétségről, ami lassú ködként közelített felé. Elnyelte a testét, az árnyak indákként kötötték le a végtagjait, s ebben a mozdulatlan börtönben csakis az ő arcát látta. Az a bizonyos vörös haj... Ám ekkor felébred, a válasz előtt mindig felébred, riadtan és félelemtől izzadva. Még szerencse, hogy nem alszik olyan sokat.

      - Ezt meg mégis miből gondolod? - fordította el a fejét Lily egy hosszas csend után.

      Ágnes irritáltan csípőre vágta az egyik kezét. Mindig is szerette a rejtélyeket, a titkok bármi áron történő felkutatását, hiszen az ebből nyert tapasztalatot felhasználhatja a saját múltjának feltérképezéséhez. Hosszú hetekig követte figyelemmel a Tornádó Völgy esetét, mondhatni már szakértőnek vélte magát a témában. Felkészült a felelésre, ám ekkor a szeme sarkából felfigyelt a kosarára, és ez elterelte a figyelmét.

       - Kezdjük ott, hogy nem vagyok hülye - vágta Lily fejéhez a választ, bár tekintetét nem vette le a ruháiról. Elgondolkodott egy pillanatra, most menjen a cuccaiért, vagy még álldogáljon itt egy darabig? - Lényegében te magad árultad el, csak kedves módon apró darabokban tálaltad. Tizenhárom halott diák, és senki sem tud semmit.

      - Nem voltunk ott, amikor megtörtént.

      - Igen - bólogatott lassan Ágnes, hosszasan elnyújtva a magánhangzókat, amíg csak volt levegő a tüdejében. Nem fogja hagyni, hogy Lily kivágja magát a témából! - Persze. Tudod, vannak dolgok, amikről a hírek nem számolnak be. Példának okáért biztosra tudom, hogy a táborban összesen tizennyolc diák volt. Ebből tizenhármat megtaláltak, nem mintha olyan nehéz lett volna - tette hozzá -, titeket hárman pedig felkaptak a hatóságok. - Közelebb hajolt, egy sokkal halkabb, rejtélyesebb hangnemre váltott. - Ami felveti a kérdést. Hol van a másik kettő?

      Kérdése telibe talált, csak éppen nem azt a reakciót váltotta ki, mint azt szerette volna. Lily lassú, megfontolt mozdulattal kihúzta magát, a lány fölé tornyosult. Merev testtartása egy olyan fenyegető aurát árasztott, amely még Ágnest is azonnali, feszült meghátrálásra kényszerítette.

      - Ha azt akartam volna, hogy mások tudják, akkor elmondtam volna már, amikor kérdezték - sziszegte, örökre lezárva ezt a beszélgetést.

      Ajtó nyílt, a friss levegővel együtt önfeledt nevetés tört be a mosodába. Négy idősebb fiú sétált be a terembe, egymással poénkodva, lökdösődve, amíg csak volt erejük. Egy ruhákkal telepakolt, zöld műanyag kosarat hoztak így a reggeli órákban, remélve, hogy mihamarabb tiszta felszereléshez juthatnak, de olyan jól érezték magukat, hogy egyáltalán nem foglalkoztak az őket fogadó társasággal.

      Ágnes gyorsan kihasználta ezt a pillanatnyi zavart, elhagyta a bestia árnyékát.

      - Szavad ne feledd! - kacsintotta játékosan, most már biztos kartávolságon kívül. - Még visszatérünk erre, akár akarod, akár nem.

      Barátnője nem feltétlenül örült ennek a kijelentésnek, de egyelőre megelégedett azzal, hogy a hercegnő egy hosszabb ideig nem kérdezget majd felőle. Sóhajtott, a fejét rázta, mégis, elindult a lány után, aki már rég felkapta a saját kosarát. Elég nehéz volt, Ágnes negyed ruhatára benne pihent, de a démon határozottan cipelte, még úgy is, hogy a rekesz volt akkora, mint a felsőteste. Igen, kérhetne segítséget, de a saját teherhez kizárt dolog, hogy fogadjon egy másik kezet.

      Elégedetten sétált az ajtó felé, közben kíváncsian fürkészve a holmiját. Leltározott. Fehérneműk, pólók, nadrágok, zoknik... Csak a felszínt látta, viszont még így is biztosra akart menni, hogy mindene megvan. Éles kanyart tett jobbra, a kabátja felé mozdult, ekkor azonban megállt vele az idő. Egy lágy szellő csapott az arcába, miként meghökkent tekintete ráfagyott a felborulni készülő világra.

      Hatalmas csattanás ütötte fel a fejét, ám ekkora Lily már csak a földön fekvő lányt látta, mozdulatlanul heverve a felborult kosár mellett.

      - Ágnes! - kiáltott utána ijedten, s hezitálás nélkül odasietett az oldalához.

      Elrohant a fiúk csapata mellett, akik mind cselekvés nélkül nézték végig a jelenetet. Egyikük a vállát sajdította.

      - Mi lenne, ha a barátnőd odafigyelne, hogy merre megy!? - vonta felelősségre Lilyt a srác, egy böszme hangvétellel.

      Megszűntek a nevetések. Lily alaposan kihasználta az idejét, körültekintett, de fejét nem fordította el, fenntartotta a látszatot, miszerint végig őket nézte. Másodpercek alatt kielemezte a helyzetet. Máris tisztában volt a közel Ágnessel egykorú fiatalok tulajdonságaival, a kinézet és viselkedés alapján felállított egy hierarchikus képet, miszerint a "vezető" volt az, aki az imént megszólította őket. Ő állt középen, ő volt a leghatározottabb, a feje büszkén, enyhe szögben felfele volt fordítva, hogy szemeivel még hatásosabb legyen a lenéző tekintet. Mindez árulkodó jel volt a számára, ami felkészítette a jövőbeli küzdelemre.

      Ágnesre nézett, a lány továbbra is mozdulatlanul feküdt, arccal lefelé. Lily aggódni kezdett, nagyon remélte, hogy nem esett semmi baja, amikor fellökték. Merthogy ez történt, a lány túlságosan messze feküdt a csapattól, a kosár pedig tőle. Egy egyszerű összeütközésből nem fakadt volna ennyi mozgási energia.

      Visszafordult, készen állt rá, hogy jogos alapon a földbe döngölje a bandát, de ezzel sajnos elkésett, már csak a hűlt helyüket találta. Megint kinyílt az ajtó, dolguk végeztével elhagyták az épületet, még mielőtt tettüknek bármi következménye lehetne. Lily utánuk akart rohanni, de mihelyst lábra állt, Ágnes is mocorgásba kezdett. A lány lassan, remegő végtagokkal négykézlábra emelte magát, haja előreomlott, a vörös tincsek teljesen kitakarták az arcát. Fúj egyet, majd fájó térde ellenére talpra állt.

      Nem szólt semmit, némán elsétált Lily mellett, aki a fürtök miatt képtelen volt leolvasni az arcát. A kosárhoz bicegett, széttárta a karjait, hogy belekapaszkodjon a fogantyúkba, majd felemelte a bűzös ruhákkal teli még nehezebb rekeszt. Karjai remegtek a súlytól, de nem állt le, tovább sétált az ajtó felé.

      - Ágnes! - kiáltotta utána újból Lily, de a lány fokozott tempója arra utalt, hogy ez messze elkerülte a figyelmét. - Az nem a tiéd - jegyezte meg zavarodottan, s lenézett a lábai mellett szétszóródott holmira. Mi akar tenni?

***

      - Szerintem egy kicsit túljátszottad! - szidalmazta barátját a csapat legfiatalabb tagja. Megálltak a mosoda bejáratánál, a rövid lépcsősor alján, hogy átgondolják a következő tennivalójukat, és ezt tökéletes időpontnak tartotta, hogy megejtsen pár szót.

            - De hát ha egyszer átvág előttünk az úton? - vont vállat a srác, zsebre vágott kezekkel. Megigazította a szemüvegét, megtörölgette, csak aztán folytatta. - Tudod, hogy mekkora udvariatlanság?

      - Van akkora, mint vállal felöklelni valakit?

      A pápaszemű lenézően fújtatott. Mégis mi van akkor? A csaj belépett a személyes terébe, azt kapta, amit megérdemelt a tiszteletlenségéért. Teljesen mindegy, hogy mit tett, hiszen hatalmas ez a tábor, először és utoljára látta őket.

      Gondolatának végeztével kivágódott mögöttük az ajtó, a banda számára pedig megállt az idő. Lágy szellő csapott az arcukba, majd öntelt vezetőjük egyszer csak eltűnt közülük. Egy telepakolt ruháskosár csapódott bele a vállába, mely egy villanás alatt a földre terítette, félig elmerülve a mély hóban. A csapat rémülten hátraugrott, ösztönösen elálltak a lövedék útvonalából, félve egy második támadástól.

      Egy vérszomjas démon állt fent a lépcsőn, ki készen állt rá, hogy teljes dühével lángra lobbanjon. Még a kabátját sem vette fel, nem volt rajta sál, csak az a piros, hosszú, fekete ujjakkal rendelkező pamutpulóver. Kellően fűtötte őt a harag ahhoz, hogy ne foglalkozzon a hideggel.

      Kiegyenesedett, egy gyors mozdulattal kisöpörte arcából a hajtincseket, így láthatóvá vált a perverz bosszúvágytól eltorzult tekintet.

      - Vissza a feladónak, seggfejek!

      Mire felfoghatták volna, hogy mi történt, Ágnes már keresztül is rohant a bandán, egyenesen a földön fetrengő fiú felé szaladva. Vezérük a hátára fordult, megpróbált felkelni, ám ekkor kemény bakancstalp szorult rá a torkára, mely visszataszította fejét a hóba.

      - Meg se próbálj mozogni, csótány!

      - Mi van!? - hüledezett értetlenül a szemüvegét elvesztő srác. Minden olyan gyorsan történt, per pillanatban az sem volt tiszta a számára, hogy mit keres itt. - Csótány?

      Ágnes válasz képpen még több súlyt helyezett a lábára, nagyobb erővel szegezve le áldozatának a nyakát. A fiú felnyögött a fájdalomtól.

      - Megfelelő név, nem de? - sziszegte nagy élvezettel. - Tudtommal a talpam alatt csak undorító rovaroknak van helye!

      - Oké, ennek véget vetek! - határozta el az egyik srác, mikor magához tért a sokkból. Ez már régen nem poén!

      Előre lépett, Ágnes válla iránt nyúlt nagy erővel, hogy lerántsa barátjáról a dühöngő démont, azt viszont ő sem látta előre, hogy ez a konfliktus gazdagodni fog egy új féllel. Csuklóját egy csontroppantó szorítás marta el, a fiú fájdalmas nyögéseire még Ágnes is felfigyelt. A lány leszállt az áldozatáról, majd meglepetten hátrálni kezdett egy pár lépést, hogy minél jobban szemügyre vegye a jelenetet.

      Smaragd tekintet nézett le a kegyelemért esedezni kívánó gyerekre, de Lily ebből semmit sem kért, nem fogadta el. Felhajtotta a csuklót, csavart rajta, az ujjakat morzsolgatta, így kényszerítve áldozatát a térdeire, minden nemű erőlködéstől mentesen.

      - Nahát! - döbbent le Ágnes, csodálattal figyelve barátnője erejét. A szőke bestia fél kézzel a földre gyűrte a csávót, alig másodpercek alatt! Ilyen még nem látott, de ettől csak még jobban megtetszett neki ez a baráti kapcsolat. - Emlékeztess, hogy soha ne húzzalak fel! - kiáltott oda játékosan.

      - Megvagy! - hallotta Ágnes a hangot, de már túl késő volt cselekedni ellene. Erős kezek ragadták meg a csuklóit hátulról, az idióta banda egyik másik tagja.

      A lány megpróbált szabadulni. Rángatózott, hadonászott, hogy kiszakadjon a fogásból, de felső teste nem rendelkezett az általa irigyelt erővel. Végül feladta, teste elernyedt, hogy energiát gyűjtsön.

      - Az ég szerelmére... - sóhajtotta. Ágnes ekkor megrándult, rugószerűen felpattant, s teljes dühével orrba fejelte a támadóját, aki a mérhetetlen fájdalomtól azonnal megtántorodott, eleresztve őt. A démont mérhetetlenül felidegesítette, hogy ennyire tehetetlennek nézték. - Ugye ezt te sem gondoltad komolyan?

      Kihasználta az idejét, mihamarabb átszelte a kettejük között nyílt távolságot, hogy ennek az IQ harcosnak ne lehessen ideje magához térni. A srác összegörnyedt fájdalmában, Ágnes kínzó szorítása nem éppen egy kellemes területen érte őt.

      - Na most ki nem képes semmire!? - üvöltött rá, és még jobban rászorított a családi ékszerekre. Idő közben Lily is végzett, az ő szerencsétlene is menekülőre fogta, ám a lány kénytelen volt ijedten meghökkenni, mihelyst szemügyre vette barátnője módszereit. - Itt egy alku! - suttogta a fiú fülébe, egyfajta csábító hangon. - Mondd ki a nevemet, és elengedlek! - Eltelt pár másodperc, válasz azonban nem érkezett, csak fájdalomittas nyögés. Ágnes megelégelte a várakozást, még jobban szorítani kezdett. - NOS!?

       - Ne-Nem tudom... a neved - vallotta be nagy nehezen, sírás közeli állapotban, Ágnes viszont csak elmosolyodott, pontosan erre a válaszra várt.

      - Így van! - bólogatott. - Fogalmad sincs arról, hogy ki vagyok. Ez volt a legeslegelső, és egyben az utolsó hibátok! hadd osszak meg egy titkot... - Még közelebb hajolt a fiú füléhez, ajkai szinte már hozzáértek. - Ágnes! Ezt jól jegyezd meg. Kicseszettül jól jegyezd meg! Azt akarom, hogy minden pillanatban, minden rémálmodban ott csengjen ez a név, mert ha nem, akkor utánatok megyek, és megtalállak. És újból emlékeztetlek!

      Azzal elengedte az áldozatát, aki a tőle telhető legnagyobb sebességgel menekülőre fogta. A negyedik, intelligensebb srác nem próbálkozott, ő csak felsegítette barátját a hóból, felkapta a szemüvegét is, hogy mihamarabb elhúzzanak innen, s még a szétszórt szennyeseik sem érdekelték őket, majd később visszajönnek!

      Egy bestia és démon közös uniója volt ez, a lánypáros egymás mellett állva nézte végig, miként az utca végében az utolsó huligán is eltűnik.

      - Nos, ez igencsak élvezetes volt! - nevetett fel Ágnes, visszatérve halandó formájába.

      - Nincs rajtad kabát - jegyezte meg teljesen mellékesen Lily, csakhogy emlékeztesse barátnőjét egy nagyon fontos tényre.

      Ágnes az első pillanatokban még nem foglalkozott ezzel a kijelentéssel, azonban egy újabb szellő máris más véleményre kényszerítette. Dideregni kezdett, kislányos jajveszékelésbe, s máris megindult a mosoda felé, a biztonságos melegbe. Lily csak mosolygott, a fejét rázta, majd követte a hercegnőt az épületbe. Vajon mi lesz ennek a következménye?

***