Ágnes teljesen lefagyott, az agya fizikailag képtelen volt feldolgozni Szandra észjárását. Egyik tengerkék szemből a másikba nézett, valami választ, valami magyarázatot remélve, de semmi, csak a zavar. Végső opcióként Lily felé fordult, ám a lány, mint hivatalos "Szandra veterán", csak kuncogott, hiszen most végre más is átélte azt, amit neki kellett elszenvednie. És ez a "más" nem is lehetett volna jobb személy, mint az édes-kedves hercegnő.

***

      Az eget vastagon takaró, hófehér felhőréteg az idő előrehaladtával sem oszlott szét. Sűrűn gomolygott a magasan dúló szélviharok hátán, néha-néha elvékonyodva, hogy egy kevés napfény utat törhessen magának. A gyenge, erőtlen sugarak alámerültek a dermesztő levegőben, míg nem elérték azt a mélységet, melynél lejjebb már nem haladhattak. Célba értek.

      Lily gyorsan reagált, kitakarta a szemeit, miként egy röpke, ámbár elfojtott szitokszó hagyta el a száját. Hosszasan pislogni kezdett, az égi támadás teljesen felkészületlenül érte. Ekkor az ostrom véget is ért, elillant, épp olyan gyorsan, mint amilyen sebesen érkezett. A lány várt még egy kicsit a karja leemelésével, óvatos volt, nem szeretett volna belesétálni egy okosan kijátszott csapdába. Leereszti a védelmet és aztán bumm, máris itt a következő hullám, hogy az a nukleáris halálkorong kiégesse a retináját. Na, azt már nem!

      - Téged nem szeret a természet - kacagott fel Szandra. Felidézte a pillanatot, amikor ter'aeri táborban barátnőjére dőlt a két méter magas dísznövény, majd ennek hatására még jobban kuncogni kezdett.

      Lily felmordult.

      - Ez az érzés kezd kölcsönös lenni - nyögte kedvtelenül, s karja visszazuhant a hóba, ahol eddig pihent. Akaratlanul is felrémlett benne a pillanat, amikor az egyik szabadtéri foglalkozás során megtámadták a méhek.

      Már egy hosszabb ideje fetrengtek a fagyott talajon, merengő tekintettel bámulva a felhőkupolát. Tétlen voltak, munka vagy cél nélkül, melyet követhettek volna, így a körülöttük lévő tér gyorsan megtelt kínlódó sóhajok százaival. Szandra egy kicsivel jobban elfoglalta magát, ő kiélvezte a hóágy adta lehetőségeket. A feje fölé nyúlt, kék kesztyűbe bujtatott ujjaival vakon golyót formált a hideg anyagból, majd mint egy katapult jó messzire előrehajította azt. Nem kelt fel, hogy figyelemmel kövesse a röppályát, kellő elégedettséggel fogadta azt a jellegzetesen puffanó hangot, amit a tenger jégpáncélján ezernyi darabra hulló hótömeg adott.

      Lily is kényelmesnek találta a partvonalon való relaxációt, bármennyire is nehezen akarta beismerni önmagának. Igaz, nem szerette feleslegesen tölteni az idejét, de ha már Szandra belerángatta... Elnyújtózkodott, a kislány példáját követve ő is felkotort magának egy kisebb párnát a feje alá, majd dolga végeztével lehunyta a szemeit. Mély levegőt vett, érzékei viszont ébren tartották, valaki közeledett. Hallotta a csizma alatt ropogó hó zaját, ám addig nem reagált rá, míg a kéretlen lábak meg nem álltak a feje mellett. Nála van az előny, futottak végig a gondolatok a fejében. Az ellenség nem tudja, hogy ismert a jelenléte, és amíg ez az állapot fennáll, addig Lily van fölényben.

      Kinyitotta a szemeit, lassan, álmosságot szimulálva, a fölé táruló látvány azonban ennél sokkal többet kívánt meg tőle. Pupillái kerekre nyíltak a döbbent meglepettségtől, remegve nézték a szél által táncra keltett hosszú, vörös hajtincseket. Lélegzete is elállt, szíve kihagyott egy ütemet az ismerősen csillogó, mosolygós arc láttán. Arilyn!

      - Ti mégis mi a jóságos eget műveltek?

      A kemény hangnem egy gyors vágással darabokra robbantotta az illúziót. Lily pislogott párat, olyan érzése lett, mintha valami a szemébe ment volna, mely égette, kínozta, amikor viszont újra kinyitotta őket, nem egy mosoly fogadta őt, nem is zöld szemek. Ágnes állt fölöttük, értetlenül nézve végig a lusta társaságon. Nem tudta ép ésszel felfogni, hogy miként képes valaki órákon keresztül a hóban feküdni!

      Vörös szemeit fekete smink övezte körül, ízlésesen, nagy gonddal felkenve. Arcán púder pihent, ajkain rúzs, egy teljesen más személy, aki már vetekedhetett volna egy szépségverseny első helyéért. Legalábbis mindenképpen szeretett volna.

      Lily csalódottan felsóhajtott.

      - Helló hercegnő... - Legyintett, nem tartotta fontosnak a válaszadást. - Ezt tőled is kérdezhetném. Nem a radiátor mellett kéne gubbasztanod?

      Ágnes ölbe tette a karjait. Csak most érkezett, de máris fogytán volt a türelme. Körülnézett, a hóra rápillantva pedig elmosolyodott, támadt egy remek ötlete. Még egy beszólás a lánytól és egy rúgással simán az arcába küldheti a jeget, jó eséllyel pedig meg is fojthatja. Habár, tuti nem lenne akkora szerencséje, egy gyors fantáziának azért megfelelt.

      Mozgásra lett figyelmes, Szandra felült, csendben nézni kezdte őt. Alaposan átvizsgálta Ágnes ruháját, szakértő tekintete nem kerülte el a legkisebb részletet sem. Tetszett neki a lány tűzpiros, majdnem térdig leérő szövetkabátja, a lábaira szorosan rásimuló éjfekete nadrág, majd a szintén fekete, fémdíszekkel ékesített bakancs. Alaposan betűrt sála is koromszínű volt, remek kontrasztot képezve a vörössel. Eleinte furcsállta, hogy nem lát sapkát a didergő fejen, ezt viszont azzal nyugtázta, hogy az úgy is csak tönkretenné a szépen felhullámosított hajat. Értett a dolgához!

      - Tökéletes! - adott végső véleményt Szandra, Ágnest is éppúgy képkeretbe zárva, mint a reggeli érkezés során a házat. - Van stílusod!

      - Köszönöm? - hüledezett Ágnes a nem várt dicséret hallatán. Gyanakodott? Teljes mértékben. Ellenkezett? Az kizárt dolog! - Tudod, bármilyen furcsán is hangzik, nem mindennap ismer el így egy tízéves.

      A válasz azonnali volt, mint ahogy arra számítani lehetett.

      - Tizenkettő!

      - Nem kezdjük el megint! - vágott bele Lily az oldalvonalról, anélkül, hogy kinyitotta volna a szemeit. Elég volt egy kis részletet meghallania a témából, máris a lehető leghamarabb közbelépett, hogy gyökerestül fojtsa el ezt az értelmetlenséget.

      - A hajad is nagyon szép - folytatta az elemzést a kislány.  - Kiválóan illik a szemeidhez.

      Ágnes kuncogni kezdett, hiszen azért itt több minden lapult meg a háttérben. A természet nem alkot tökéletességet, azért dolgozni kell!

      - Beavassalak egy titokba?

      Szandra tekintete felcsillant, arca felvirult. Imádta a titkokat, bele is őrült volna, ha egy ilyen ajánlat után nem jut hozzá a becses információhoz.

      - Igen! Még szép!

      Helyes válasz, gondolta Ágnes, látott némi reményt a kis vakarcsban. Átlépett Lily feje fölött, "véletlenül" havat szórva ezzel a lány arcába, majd mialatt a bestia felriadt a pihentető pozícióból, ő leguggolt Szandra mellé, hogy felfedje a nagy rejtélyt. Közelhajolt, engedve, hogy a kislány jól megnézhesse az arcát, s kacsintott.

      - Színezett.

      - ... Micsoda? - Szandra értetlensége teljesen őszinte volt, nem tudta, hogy Ágnes mire célzott.

      Az idősebb lány belátta, hogy elmélettel sehova sem fognak jutni, így inkább rögtön átugrott a gyakorlatra. Mire a kíváncsi teremtés feleszmélhetett volna, Ágnes mutatóujjának hegyén már ott is pihent a kis piros lencse, szabaddá téve a mögötte rejtőző barna szemet.

      Szandra elámult, tátott szájjal csodálta a varázslatot, ez az érzés pedig még jobb fokozódott benne, amikor visszapillantott az immár kétszínű tekintetre.

      - Hát ez irtó vagány! - kiáltott fel, tapsolva, mintha csak egy bűvészelőadást látott volna.

      - Kérsz te is? - nevetett vele együtt Ágnes, ajánlatán pedig a kislány jól láthatóan alaposan elgondolkodott.

      - Hmm. Nem, köszönöm - döntött végül. - Nekem tetszik ez a kék, amim van, olyan, mintha a tükörben a tengert nézném.

      Lily felsóhajtott, a pillanatnyi mérgelődést követően visszafeküdt a hóba. Fizetni fog a hercegnő még ezért!

      - Miért jó az a színes vacak? - kérdezte, csak azért, hogy beszálljon a társalgásba.

      - Mert szeretem a piros színt. - Ágnes visszaillesztette a lencsét, visszaváltozott azzá a tűzokádó démonná, ahogyan először megismerték. - Egy pár ilyennel bármilyen tekinteted lehet, természetes vagy természetellenes. Ha jól használod, akkor tökéletes álca is lehet, csak átcseréled és máris más terrán lehetsz. - Lily már itt elvesztette az érdeklődést, így Ágnes visszafordult Szandrához. - Mellesleg a hajam is festett, eredetileg hasonló barna, mint most a tied, csak egy világosabb árnyalat.

      - Lehet hajszínt váltani!? - Erre aztán már rákapott. Sosem volt nagy rajongója a barna színnek, olyan egyszerűnek találta, minden kreativitástól mentesnek. Mint Lily öltözéke!

      - Persze! Hol éltél eddig, egy barlangban? Ha szeretnéd kipróbálni, akkor még segítek is.

      Szandra mosolyogva bólogatott, elfogadta az ajánlatot. Felkészült a kalandra, már el is képzelt jó pár színt, melyekkel a kobakját kicsinosíthatja. Vajon hogyan mutatna tengerkéken, csillámokkal megszórva? Akkor az ő haja is passzolna a szemeihez.

      - Hát ez érdekes egy menet lesz - jegyezte meg Ágnes, ő is mosolyogva. Hirtelenjében olyan érzése támadt, mintha a kiscsaj nővére lenne, és eléggé tetszett neki a gondolat, hogy van egy húg, akit kénye-kedve szerint formálhat. Hozzá tudna szokni! - Tudod mit? Sandra már visszaért a bungalóba, kérd meg, hogy vigyen be a városba, van ott egy bolt, ami árul festéket. Válassz, a többit én elintézem!

      Újabb bólintás, ezt követően pedig Szandra már rohant is vissza a házhoz, hogy teljesítse a parancsot. Minél előbb, annál jobb, egy percet sem vesztegethet, ha valami újdonságról van szó.

      A lányok magukra maradtak, de a csend nem köszöntött be, Lily ezt nem hagyta.

      - Kétlem, hogy jó ötlet lenne elküldeni őt - adott hangot a véleményének, továbbra is kényelmesen feküdve a földön.

      - Ugyan, Sandra vele lesz, nem esik baja.

      - Baja? - Lily kárörvendően felnevetett. - Dehogy, Szandra soha egy karcolást sem szenved el a hülyeségei során. Én a város miatt aggódok.

      - Nos, ebben van valami ráció - gondolkodott el Ágnes, összevetve az eddig tapasztaltakat a kislányról. - Mondd csak, minden rendben van neki összerakva odafent? - tette fel végül a kérdést, a saját fejére mutatva példaként, Lily viszont csak nézett rá. - Úgy értem, már itt vagyok egy hosszabb ideje, de több tucatnyi egyéb kölyökkel találkoztam, akik fiatalabb koruk ellenére is érettebbek, mint ő.

      Lily végre felült. Sejtette, hogy ez a téma milyen irányba fog továbbhaladni, és már most előre kényelmetlenül érezte magát. Térdét a mellkasához húzta, karjaival szorosan átkulcsolva a lábait, így nyerve kellő biztonságot.

      - Mindenki másként dolgozza fel a stresszt - sóhajtotta, felidézve azokat az idétlen terapeuta órákat, amikre Jácint kényszerítette őket. - Beszélgettem vele erről, alig egy hete.

      Ágnes érdeklődére lelt, kíváncsian tekintett le a szőkeségre. A testtartása, a hangvétele, mind olyan lehangoló volt, élettelen. Nem az bestia volt, akivel megismerkedett, a hóban sokkal inkább egy megtört, sokat látott lélek pihent. Ő is felsóhajtott, bár inkább kínjában, amiért hagyta, hogy a lelkiismerete erőre kapjon.

      Kényes óvatossággal kiválasztott egy helyet Lily mellett, ahonnan a lábaival elkotorta a havat, majd leült mellé, persze tisztes távolságban.

      - Kérlek, kímélj meg a csöpögős részletektől!

      - Most érdekel, vagy sem? - mordult rá Lily.

      Ágnes megint felsóhajtott, most már szenvedett ettől a kényszertől. Hihetetlen, hogy mégis ki kell mondania ezeket a szavakat... Rendben, igen, ezért jött ide, ez volt az elsődleges célja, de mégis, nagyon nehéznek találta.

      - Idefigyelj! - vágott vissza Lilynek, tekintélyt parancsolva. Először dadogni kezdett, meg-megakadt az első betűnél, míg végül a fogai között sikerült nagy nehezen kipréselnie a mondandót. - Sajnálom.

      Lily kérdően felhümmögött, nem hallotta rendesen az elfojtott szót, az ismétlés kényszere pedig csak még jobban felhúzta Ágnest.

      - Elnézést kérek a reggeli viselkedésemért, oké? - hadarta dühösen, majd ezt kiejtve megpróbálta lenyugtatni az érzelmeit. - A reggelek nem éppen a kedvenceim, nagyon sok minden képes kizökkenteni, és ti voltatok olyan szerencsétlenek, hogy a lehető legtöbb gombot megnyomtátok - magyarázkodott, bár tudta, hogy példa nélkül semmit sem ér el. Szerencsére volt mivel alátámasztania az állítását! . Sandra már ismer eléggé, hogy napkeltekor a lehető legmesszebb meneküljön.

      - Nahát! - Lily rendkívül meglepődött, nem nézte volna ki a hercegnőből ezt a fajta megalázkodást. Gyenge nevetés tört fel belőle, melyet Ágnes szigorú tekintettel fogadott. - Nem mindennap kérnek tőlem elnézést!

      - Nos, én pedig nem mindennap kérek elnézést, szóval élvezd ki! Még ha nem is kedvellek, van benned egy erő, amit tisztelek. Csak ezért jöttem ide - válaszolt a legeslegelső kérdésre, majd kezet nyújtott a lánynak. - Újrakezdés?

      Lily hezitált, nem akarta felbontani azt a tökéletes védelmi pozíciót, amelyben ült. Hirtelen egy olyan érzése támadt, mintha ez lenne az egyetlen dolog, ami most a jelen pillanatban megvédi őt a világ ártalmaitól, s hogyha elereszti, ő is darabokra hullik. Az utóbbi másfél év során egyszer sem okozott neki gondot mások megismerése, ez viszont sokkal közelebbinek tűnt, nem az a tipikus "tudok a jelenlétedről" kapcsolat.

      Rátekintett a vöröshajú lányra, ő pedig türelmetlenül nézett vissza rá, már a kezének visszahúzását fontolgatta. Lily szemei újból átvizsgálták az arcot, valami hamis érzelmet keresve, ami fenyegetést jelenthet, ám erre nem lelt. Biztonságban volt. Felkerekedett a szél, a táncoló, piros tincsek között Arilyn volt az, akivel Lily ismét szembesült. A jelenéssel együtt ismerős hang szólalt meg a fejében, egy emlék, egy gondolat, amit még optimista barátnője osztott meg vele.

      "Sokan kedvelik a magányt, de kevesen vannak, akik ki is bírják."

      Ágnes megelégelte a várakozást, a szemeit forgatta. Ha nem, hát nem, ő megpróbálta, nem fog könyörögni. Főleg nem könyörögni, na, arra aztán tényleg várhat! Leemelte a kezét, az utolsó pillanatban viszont egy erős szorítás kapta el, s rántotta vissza. Az alku megköttetett, Lily mosolygós arccal fogadta el.

      - Újrakezdés!

***