Lehunyta a szemeit, úgy döntött, valami más gondolattal próbálja elzárni magát a külvilágtól, hogy békére leljen. Sötétséget látott, szemhéja hátsó oldalát, de bármennyire próbálkozott, elméje semmit sem vetített ki erre a természetes vászonra. Nem voltak képzelgések, eltűntek az emlékek. Egyedül az üresség fogadta őt és a rosszullét, az émelygés furcsa érzése. Elege lett, megpróbálta kinyitni a szemeit, szeretett volna menekülni, de teste nem engedelmeskedett. Csapdába esett, valami csapdába ejtette.

      Ott állt tudata legmélyebb pontján, a sötét, pulzáló ködben, mely éhes kígyóként tekergett körülötte. Képzeletbeli teste összerándult, térdre esett, fejében hirtelen elviselhetetlen nyomást érzett. A pillanatra eltűntnek hitt emlékek most előbújtak, teljes erővel zúdulva bele a lány tudatába. A kivehetetlenül gyorsan pörgő képek mellé hang is társult, a múlt beszélgetései, de ezek közül csak egynek volt elég ereje, hogy kitörjön a zaj hálójából. Lily a saját, kétségbeesett kiáltozását vélte kivenni a káoszból, mellé viszont Arilyn haldokló szavai is társultak. Ez volt a kettejük szimfóniája.

      "Arilyn!"

      "Segítek neked!"

      "Mégis mit művelsz, te idióta!?"

      "Felszabadítalak."

      Csend. Néma csend következett, egy rövid idejű békesség, melyet Lily kimerült zihálása tört meg. Nem érdekelte, hogy mi történt, nem foglalkozott a jelentésével, menekülni akart, bárhova, csak el innen! Lábra állt, felkészült a futásra, egy furcsa érzés viszont halasztotta. Melegséget érzett a kezein. Letekintett, félelemtől remegő ujjait vér borította, mely mintha egy kifogyhatatlan forrásból csepegne alá a semmibe. A lányon eluralkodott a pánik, talán még jobban, mint abban a bizonyos pillanatban, amikor ezen bűnös kezek bemocskolódtak.

      Lépést hallott a háta mögött. Lassan hátrafordította a fejét, óvatosságát viszont helyben félre dobta, amit meglátta, mi közeledik felé. Rémülten megpördült, véres kezével pedig reflexszerűen elkapta Arilyn gyilkos karját, mely kis híján a nyakába mart.

***

      Szemhéjai felpattantak, kilökődött abból a világból. Hevesen vette a levegőt, teste erőteljes sokk hatása alatt állt. Megzavart elméje nehezen különböztette meg az álomvilágot a valóságtól, az első másodpercekben szentül hitte, hogy továbbra is fogságban van, és ebből az állapotból az előtte álló angyal tisztán kivehető alakja sem tudta kizökkenteni

      Ibolya ijedten elhőkölt a lánytól, de nem jutott messzire, Lily vad bestiaként kapott rá a csuklójára, s nem eresztette.

      - Mégis mit művel!? - förmedt rá erőszakosan Lily, mihelyst megtalálta a hangját. Rászorított az angyal karjára, készen állt rá, hogy összeroppantsa.

      - Nyugodjon meg, nincs semmi baj! - próbálta csillapítani a nő. A fájdalom ellenére higgadt maradt, nem akarta még jobban felzaklatni a lányt. - Rossz álma volt, szerettem volna felébreszteni.

      - Felébreszteni? - kérdezett vissza Lily, hiszen tudomása szerint nem is aludt el. Csupán lehunyta a szemeit, és...

      - Ugye milyen szörnyű!? - visított fel Szandra, élénken csimpaszkodva az angyal kinyújtott karjába. Senki sem segített neki megállítani a galád asszonyt, ő volt az egyedüli, aki harcolt Lily épségéért, de sajnos nem volt elég ereje hozzá, hogy meggátolja Ibolya tettét. - Majdnem ott ragadtál a rémélményben!

      A lányra összpontosította a tekintetét, meggyőződött róla, hogy igen, ébren van, és csak ez után engedte el a szolárt. Veszély elhárítva! Megperdült, ölbe tette a kezeit, majd elismerést várva így szólt:

      - Tudod, nagy szerencséd van, hogy itt vagyok neked! - bökte hátra a szavakat. - Ha én nem maradok itt, hogy megakadályozzam, hogy felkeltsen, akkor soha többet nem keltél volna fel!

      Lily értetlenül pislogott, túlságosan kimerült volt ahhoz, hogy megértse, miről beszélt a lány. Jobban mondva, nem is kellett a kimerültségre fogni, Szandra észjárása amúgy sem szokott túl sok értelemmel szolgálni.

      - Te meg miről beszélsz...?

      Szandra vidám mosolya azonnali módon gyerekes morcosságba fordult át, még szerencse, hogy hátulról senki sem látta a már-már aranyosan nevetséges grimaszát.

      - Hát a rémélményekről! - fordult vissza feléjük, azonban Ibolya kitárta elé a szárnyait, nem kellett most neki a zavaró tényező.

      A nő kicsatolta Lily hámját, a lány pedig szabadságra lelve leugrott a magas ülésről. Nem óvatoskodott, a pár centis zuhanás meg se kottyant neki, vele ellentétben viszont a kis Szandra sokkal nagyobbat koppant, amikor az ő leszállására került a sor. De hát ilyenek ezek a szolár ülések, kell a magasság, hogy hátul a masszív szárnyak elférjenek.

      - Miért álltunk meg? - forgolódott Lily. Érezte, hogy a sikló már nem mozgott többé, de számára Terra még mindig egy fél órával odébb volt.

      - Megérkeztünk - adott választ a zavartságára Ibolya, rámutatva a nyitott kabinajtóra.

      Elkerekedtek a smaragd szemek, a lány végre kezdte felfogni, hogy harminc percet az életéből csak úgy egy szempillantás alatt elveszített.

      Ágnes életteli léptekkel sétálgatott az őszi napsütésben. Nem a legjobb időjárás, elfogadott volna egy kicsivel melegebb légkört is, de inkább nem panaszkodott, bármi jobb a fagyos senki földjénél. Terra portálvárosának szívében jártak, a központi leszállóparkban, mely egy égbenyúló torony volt, egy mesterséges virág, melynek fém leveleire a repülőgépek megfáradt rovarokként szállhattak le. A lány az elkerített perem szélére sétált, s mélyen belélegezte a kellemesen melengető szelet, mely gyorsan megolvasztotta a lelkét. Sajnos a Keleti Régióba portál a virág másik oldalán volt fellelhető így abban nem gyönyörködhetett, de a főváros nagy része még ennek ellenére is a lábai előtt hevert, tekintete elveszett a tetőtengerben.

      A második szinten landoltak, közvetlenül az ékes sziromkorona alatt, ami egy kicsit bosszantotta is Ágnest, hiszen itt volt rá a lehetőség, hogy végre láthassa, mi van ott fent. Jobban belegondolva, mi is akadályozza meg? Itt van, megérkezett, azt kezd a szabadságával, amit akar! Foghatja a holmiját és leléphet, nem tagja ennek az egésznek.

      - Hé te! - szólt oda Norbertnek, ki céltalanul sétálgatott a repülőgép körül. - Kölyök! - Magához hívta az ujjaival, nem tűrt ellenvetést. - Mondd, miért követitek azt a lányt?

      A fiatal terrán nem tudott mit felelni, nem számított beszélgetőpartnerre.

      - Nincs túl sok egyéb lehetőségünk - nyögte ki nagy nehezen, tarkóját vakargatva.

      - Nahát... - színlelt elképedést a lány. Egyáltalán nem nyűgözte le a válasz, sőt, meg csalódott is az egyszerűségében. - Valódi életmegváltó motiváció, mondhatom. Egyéb?

      - Nem nagyon vagyok hozzászokva az ilyen beszélgetésekhez - nevetett fel idegesen a fiú, kilépőt keresve. - Várj, idehívom Szandrát, ő majd tud mondani valamit!

      Azzal megfordult, futásra készen, de Ágnes nem engedte elmenni, a démon éles szavai egy-egy horogként akadtak bele a testébe, megtántorítva őt.

      - A te véleményedet kérdeztem, nem a kiscsajét! - mordult rá fenyegetően Ágnes, hátradőlve a korlátnak. - Ha az ő véleménye érdekelne, őt kérdezném meg. Szóval? Miért követitek Lilyt?

      Norbert visszafordult felé, legyőzött sóhajtással engedve át magát az erősebb hatalomnak. A lány mellé sétált, ő is nekidőlt a korlátnak, de elkerülte Ágnes tekintetét, a tájat nézte helyette.

      - Nincs más lehetőség - ismételte. - Így könnyebb.

      - Szarság! - vágta rá a tini, könnyedén átlátva a hamis álarcon. - Az életben mindenből ki lehet fognyi, csak lehetőségből nem. Mi a valódi ok?

      - Miért érdekel? - kérdezett vissza a fiú, bosszankodva, amiért faggatják. - És miért pont én?

      - Mert szeretném tudni, és mert te voltál közelebb. Nagy pech, nem?

      - Az... - nyögte a fiú leszegett fejjel, mely mosolyt csalt Ágnes arcán. - Nézd, nem tudom, hogy miért vagyok itt.

      - Na, ez már közelít egy értelmes válaszhoz - bólintott a lány.

      - Mennyiben különbözik ez attól, amit eddig mondtam? - nézett vissza rá értetlenül a gyerek.

      Ágnes a fejét rázta, s közben elgondolkodott, hogy vajon önmaga mikor volt ennyire naiv utoljára. Végül szótlanul vállat vont magának, az élet sok mindenre megtanítja a terránt, ha az hajlandó odafigyelni a valóság minden szavára.

      - Ha azt mondod, hogy nincs más lehetőség, akkor magad helyett a világot hibáztatod. Ha azt mondod, hogy nem tudsz más lehetőséget, azzal a saját hibádat ismered el.

      Csend lett, Ágnes türelmesen várta, míg a szavak beivódnak a fiú agyába, leláncolódnak, majd új gondolatokat indítanak. Norbert mélyen sóhajtott, s kedvtelenül ráfeküdt a korlátra, már amennyire felérte azt.

      - De még mindig hazudsz - szólalt meg játékos énekléssel Ágnes, melynek következtében a fiú álla keményen koppant a hideg fémen. - Miért nem akarsz beszélni róla?

      - Okkal nevezik "személyes problémáknak"! - vágott vissza Norbert, hosszú idő óta először emelve fel a hangját.

      Ágnes jóízűen felnevetett, majd alaposan felborzolta a fiatal terrán haját.

      - Tizenkettő vagy! - hajolt bele az arcába, minden szót jól kihangsúlyozva. - "Személyes problémák" nekem vannak!

      Norbert felmordult, s egy dühös toporzékolást követően visszafeküdt a korlátra. Újabb csend következett, a fiú igyekezett nem tudomást venni Ágnesről. Remélte, hogy ha nem foglalkozik vele, akkor elmegy, békén hagyja őt végre, és bár Ágnes valóban megunta a semmittevést, volt még egy pár szó, amit megosztott vele. A lány ellökte magát a fém csövektől, visszasétált a hajó felé, de egy pillanatra még megállt, hátra nézett egy utolsó gondolat erejére.

      - Tudod, többször kéne kinyitnod a szádat. Gyakran azt sem tudom, hogy itt vagy.

      Azzal tovalépett, búcsúszavai viszont keserédes ízt hagytak a fiúban, pont úgy, ahogy tervezte. Norbert az ajkára harapott, dühös lett magára, amiért hagyta, hogy Ágnes így kijátssza az érzelmeit.

      - Volt egy lány.

      Halk sóhajtását a szél azonnal felkapta, és közvetlenül Ágnes füléig szállította. A tini egy szemvillanás alatt mellette termett, kíváncsian rákönyökölve a korlátra, hogy minél több információt megtudjon, lehetőleg minél hamarabb.

      - Na, ez már valami! - kiáltotta izgatottan. Szaftos sztorit szimatolt, már ez a pár szó is bőven elég volt a számára, hogy több tucat lehetséges folytatást képzeljen el, amerre ez a történet haladhat.

      Csintalan szemeiben Norbert látni vélte, hogy merre haladtak Ágnes gondolatai. A fiú arcán vörös foltok jelentek meg, vörösebb, mint a mellette álló lány ruházata, s rövid időn belül máris heves tiltakozásba kezdett.

      - Nem! Semmi olyan! - hadarta, közben össze-vissza kapálódzva, hogy távolt tartsa magától Ágnes furcsa elképzeléseit. - Tizenhat éves volt!

      - Ó, szóval az idősebbeket szereted? - játszadozott tovább a lány, kétség kívül élvezve a gyermek frusztráltságát.

      - Nem! - kiáltott vissza Norbert. - Nem, nem erről van szó!

      Barna hajába ekkor ismételten beletúrtak, mely valamennyire lenyugtatta őt.

      - Csillapodj tökmag, csak szórakozok veled - nevetett fel Ágnes. - Na, mi van ezzel a csajjal?

      Norbert sértett tekintetet vetett rá, nem díjazta a lány gúnyolódását. Máris megbánta, hogy kinyitotta azt a nagy száját...

      - A neve Arilyn... - folytatta a végül, látva, hogy innen ez az egyetlen kiút. Visszanézett a tájra, elméje elveszett a csodaszép kilátásban. Ismételten Terrában járt, a város, amelybe Arilyn mindig is vissza akart térni az élete során. Felidéződtek benne a régi emlékek, a pillanat a háztetőn Aerisben, amikor ő, Szandra és Arilyn átnéztek a kinyíló portálon, s azon keresztül meglátták ezt a helyet. - Ő az oka, hogy itt lehetek.

      Ágnes arcán komoly vonások keltek életre, ismerte ezt a nevet. "Arilyn halott" csendült fel Lily éles hangja a fülében. Mindennek a közepén ez a bizonyos lány állt, elképesztőnek tartotta, hogy valaki ilyen mértékben befolyással lehessen másokra. Vajon meddig nyúl ez a háló? Hány szál remeg továbbra is e rejtélyes nőszemély körül?

      - Szóval csak azért vagy itt, mert egy csinos lány helyet foglalt neked - összegezte végül Ágnes, mintha a világgal kapcsolatban most már mindent tisztán értene. Elismerően bólogatott, szándékosan félreértelmezte a fiatal terrán mondanivalóját, csak azért, hogy tovább játszadozhasson vele. Taktikája ismét bevált!

      - Nem erről van szó! - tiltakozott hevesen a fiú, megint csak elvörösödve.