Ágnes megelégelte a várakozást, a szemeit forgatta. Ha nem, hát nem, ő megpróbálta, nem fog könyörögni. Főleg nem könyörögni, na, arra aztán tényleg várhat! Leemelte a kezét, az utolsó pillanatban viszont egy erős szorítás kapta el, s rántotta vissza. Az alku megköttetett, Lily mosolygós arccal fogadta el.

      - Újrakezdés!

***

      Az órák a tétlenség ellenére is meglehetősen gyorsan tovaszálltak. Ágnes a nap hátralévő részét a bungaló belsejébe zárkózva töltötte, egy lépést sem mozdulva hűséges hőforrása mellől. Kiélvezte a csendet és a békét, még így utoljára, hiszen az új duó mellett erre nem sok esélyt látott a jövőben. Az egész ház az övé volt. Lily a parton maradt, gondolkodott, valami értelmet keresett az ittlétének, Sandráék pedig egészen estig a városban csavarogtak. Már lefeküdt, mire mindenki megérkezett, kecsesen, szemkötővel álomba merülve.

***

      Reggel korán kelt. Nem a legfrissebben, még csak nem is a legrendezettebb hajjal, de legalább ébren volt. Ásítozni kezdett, a falióra még csak hajnali hatot jelzett. Remek, gondolta kedvtelenül, dél is csak tíz óra múlva lesz. Átpillantott a másik oldalra, Sandrának szokás szerint hűlt helye volt. Az alsó fekhely üresen állt, gondosan megágyazva, hogy rend legyen, de gazdája már messze járt, valószínűleg kint a szürkületben.

      Felette a másik kiscsaj mélyen aludt. Végtagjai szanaszét dobálva, teste kicsavarva, takaró a korláton át félig lelógva. Ha a világon létezik valami furcsaságot díjazó verseny, avagy bajnokság, akkor Szandra simán elvihetné rajta a tuti fődíjat! Hogy lehet így aludni!? Mindegy, Ágnes végül csak a fejét rázta. Túlságosan fáradt volt most ezzel foglalkozni, még nem állt készen az agya, hogy képes legyen mások hülyeségével foglakozni.

      Kezdődhet a szépítkezési folyamat, határozta el magában, bár a visszadőlés gondolata is igencsak csábította. Fésülködés, arc- és fogmosás, bőrápolók, kézkrémek, parfüm, smink, rúzs... Igen, ha siet, akkor pár óra múlva el is készülhet a nagy remekmű, bár a tökéletességet tilos elkapkodni! Leugrott az emeletes ágyról.

      - Szép jó reggelt, hercegnő!

      Ágnes felriadt, még csak ki sem egyenesedett, amikor megzavarta az ismerősen csengő hang. Lily volt az, a lány békés csendben feküdt az ágyán, pizsamában. Ő is ébren volt egy ideje.

      - Az ég szerelmére! - kiáltott fel halkan a démon, megijedve. - Te meg mi a frászért vagy ébren ilyenkor? - Elég volt csak Sandrát látnia, hogy korán kel, már attól is elfogta őt a rosszullét. Nem kell ide még egy kukorékoló!

      Lily vállat vont. Nem volt fáradt, szervezete hozzászokott a kevés alváshoz. Mennyit is aludt? Hat-hét órát a terránoknak ajánlatos tizenegy helyett? Nyavalyás rémálom...

      - Azon tűnődtem, hogy pontosan hol rúgjam meg úgy az ágyad, hogy átess a korláton - válaszolta egy játékos mosollyal az arcán. Szándékosan próbálkozott a lány idegeivel, elvégre jobb dolga úgy sem akadt. - Te? Nem úgy volt, hogy utálod a reggeleket?

      - És mégis mi a büdös francból gondolod, hogy ez az érzés megváltozott? - förmedt rá, levezetve egy kevés feszültséget. - Nyilván nem örömből keltem fel, észlény! - Sóhajtott, bár ez gyorsan vad morgásba váltott át. A mosdó felé vette az irányt. - El kell mennem a szennyesekért, még suli előtt.

      Tényleg, tanórák, jutott eszébe Lilynek. Az első napról még kaptak kimenőt a beköltözés miatt, de mától már élesben ment a tábori élet. Egyszer majd elő kell vennie a tanrendet leíró papírlapot, jegyezte fel magának, nehogy elfelejtse. Jó lenne tudni, hogy hol és mikor kezdenek.

      - Elkísérlek! - határozta el Lily, és már ki is kelt az ágyából. Addig sem fekszik tétlenül, ráadásul még az itteni mosodát is megismerheti.

      Ágnes nem tiltakozott ellene, szerette a társaságot, így azonnal rábólintott. Még csak rá sem kérdezett, hogy a lány miért akar vele menni, nem volt fontos, csak legyen valaki, akivel dumcsizhat út közben. Nekilátott a szokásos csinosítási rutinnak, s igazából remélte, hogy Lily is becsatlakozik hozzá valamilyen ponton, sajnos azonban újonnani barátnője nem a szépségverseny miatt nézett be a fürdőszobába. Teljesen fel volt öltözve, csizmától sapkáig, anélkül, hogy a mosdó küszöbén egyszer is átlépett volna.

      - Mikor indulunk? - vonta kérdőre a türelmetlen személy.

      Ágnes nem jutott szóhoz, a lélegzete is elakadt a pasikat megszégyenítő hanyagságtól. Ő éppen hogy belekezdett a fésülködésbe, ami csak az első tétel volt a hosszú, ámbár szigorúan kötelező listán, erre ez a csaj máris "elkészült"? Hol volt a fogmosás, hol volt az arcpúder? Ezek nélkül élni nem lehet!

      Lily csalódottan felsóhajtott.

      - Inkább megvárlak odakint - jutott döntésre, amint rájött, hogy a hercegnő nem a közeli órákban lesz túraképes, és még azelőtt elhagyta a bungalót, hogy Ágnesben bármiféle válasz is megformálódhatott volna.

***

      A mosoda ajtaja keményen nekivágódott a mellette levő szekrénynek, miként a didergő nőszemély berontott a melegbe. Közel egy negyed órát gyalogoltak, mire beértek a városközpontba, s ráleltek a dobozszerű épületre, ez az idő pedig bőven elég volt hozzá, hogy Ágnes teste kellően átfagyjon. Lily lassú léptekkel követte őt. Higgadtan elhajolt a mérhetetlen erő által visszavágódó ajtó elől, hagyva, hogy az magától becsapódjon mögötte.

      - Hogy rohadna meg ez az egész nyomorult időjárás! - morogta dühösen Ágnes, már sokadjára. Forrongott a dühtől, félő volt, hogy szervezete képtelen lesz elviselni ennyi mérget, s hogy itt helyben felrobban a nyomástól. Levette a szövetkabátját, ráhajította a fogasra, éppen hogy fennakadva. - Mit tettem, hogy ezt érdemeltem?

      - Annyira nem vészes - mondta Lily, ő is letéve a kabátját.

      A démon szó szerint vérszemet kapott.

      - Nem vészes? - kérdezett vissza, egy üvöltéshez közeli állapotban. - Nem vészes!? Hát figyelj ide nagyon jól, elmondom, hogy miért kicseszettül vészes! Ősz van, a második félév. Mi jön ősz után? - Várt egy kicsit, engedve, hogy Lily kigondoljon egy választ, viszont mihelyst a lány kinyitotta volna a száját, Ágnes azonnal folytatta. - Tél! - kiáltotta az arcába. - Nem tudom, hogy te megkaptad-e a tudásbombát, de szívesen elárulok egy titkot: Az Északi Régióban vagyunk, közvetlenül a fagyvonalon. Itt már egész évben hó van, a tél viszont ennél rosszabb. Szélviharok, hófúvás, úttorlasz, minden, amit el tudsz képzelni. A fagyott tenger elérhetetlen télen, nincs vonat, nincs légi közlekedés, semmi! Ha itt vagy, amikor elkezdődik, akkor szépen maradsz is tavaszig!

      Az utolsó szó elhangzásával Ágnes nagyképűen sarkon fordult, a ruhatartó kosarak felé kezdett trappolni. Befejezte a kiáltozást, de gondolatai nem szabadultak el a témától. Félt. Őszinte terror járta végig az ereit. Még két telihold és csapdába esik, elveszve, egy faházban dideregve a semmi közepén. Elszigetelve. Felmerült benne a menekülés ötlete, a rohanás, mielőtt mindez bekövetkezne, de mégis hova menne?. Oly' sokat gondolt erre az itt töltött idő alatt, tudta, hogy előbb utóbb eljön majd a pillanat, amikor az élet végül döntés elé állítja.

      Lily valóban nem tudott erről, Jácint valahogy elfelejtette neki említeni ezt az aprócska részletet. "Ha itt vagy, amikor elkezdődik, akkor szépen maradsz is tavaszig!" Ez a tudás új fényt vetített az eddig tapasztaltakra. Elmélázott, vajon a szolár férfi tényleg a biztonságuk érdekében küldte őket ide, vagy esetleg Glacilacus egy tökéletesebb börtön, mint azt eredetileg képzelte?

      - Miért nem szólsz a szüleidnek, hogy vigyenek haza? - tette fel Lily az egyszerű kérdést, visszatérve Ágnes problémájára.

      - Halottak.

      Az érzelemmentes, azonnal rávágott válasz felért egy sokkhatásként Lily számára. Először csak azt hitte, hogy rosszul hallott, aztán pedig remélte, hogy rosszul hallott.

      - Várj egy kicsit, micsoda? - kért szünetet, bár inkább csak saját magától. Ez egy olyan, az arcába vágott információ volt, amit képtelen volt megemészteni.

      - Halottak! - ismételte Ágnes, ezúttal hangosabban. Nem fordult a lány irányába, túlságosan elfoglalta az elkészült ruhákat tartó kosarak vizsgálata. Hol lehet az övé?

      Lily nem jutott szóhoz. Egy-két gondolat ugyan megpróbált kiszökni a száján, de mind elakadt, értelmetlen dadogás lett belőlük. Le kellett ülnie. Nem is tudta hirtelen, hogy mi zavarja jobban, maga a tény, vagy Ágnes hozzáállása? Ha Flóra.... meghalna... ha bárki a családjában... eltávozna... Nem, ő képtelen lenne elfogadni ezt, egyszerűen lehetetlen, még elképzelni is fájdalmas!

      - Az Árnyak? - érdeklődött végül halkan, elfojtottan.

      Ágnes felkacagott a nevetséges feltételezés hallatán.

      - Dehogy is, jóval azelőtt történt, hogy ez az egész déli régiós ostobaság elkezdődött volna - Oldalra fordult, hogy szembenézzen a lánnyal, ám ekkor meglepetten kellett tapasztalnia, hogy Lily kész roncsként foglalt helyet a fal melletti széken. - Veled meg mi van?

      Kérdését vádló pillantás fogadta, a smaragd tekintet készen állt rá, hogy felindulásból átdöfje a lelkét.

      - Mi van velem? - hüledezett Lily. - Nem én beszélek úgy a családomról, mint a legrosszabb ellenségemről! - Hibás kijelentés, erre utólag ő maga is rájött. Még az a bizonyos "legrosszabb ellenség" is kikényszerítene belőle valamiféle érzelmet.

      Ágnes nem felelt azonnal. Csípőre tette a kezét, próbálta értelmezni a hirtelen jött szidalmat. Egy pár másodperc után gyúlt csak fény a fejében, miután megértette a lány problémáját.

      - Ó! - sóhajtott fel, majd ismét nevetni kezdett. - Most nem mondod komolyan!? Ez? - Hahotázása még erőteljesebb lett. - Ez a nagy baj?

      - Mi olyan vicces? - vonta kérdőre Lily.

      Dühösen felpattant a székről, ám a vele együtt feltörő gondolatok és emlékek együttes folyama azonnali hatállyal lecsillapította a kedélyeit. Ha Íriszék nem tartanak ki mellette olyan sok éven keresztül, ha nem vállalták volna be azt a sok fájdalmat és megpróbáltatást, ami az ő létével járt, akkor most sehol sem lenne. Pedig olyan könnyű lett volna... Félredobják, úgy, ahogyan azt a társadalom egy szörnytől megkívánta, és felhőtlenül élhették volna tovább a mindennapokat. De ők mellette döntöttek, többre értékelték az életét, mint mások véleményét, s emiatt mind szenvedtek. Mindent nekik köszönhetett, a kitartásuknak, a szeretetüknek!

      - Itt szórakozol a családod elveszítésével - összesítette erőtlenül a lényeget. -  Egyáltalán tényleg meghaltak?

      Ágnes arca fenyegetően elkomorodott, amitől Lily rájött, hogy talán ezt az ostoba gondolatot mégsem kellett volna így felhoznia. Elfordította a fejét, rendkívül szégyellte magát, nem akart a lány szemébe nézni.

      - Megölték őket, ha annyira tudni akarod - mondta Ágnes, egy tőle elég szokatlan, kedveszegett hangon. - Egy férfi volt az, betört a házunkba, az értékek helyett viszont az életüket vitte el - Magára mutatott, bár Lily továbbra sem nézett rá. - Egy kislány, egy holmi rongyos, piros szoknyában, félelmében bezárkózva az öltözőszekrénybe, első sorba szóló jegyet kapva a szülei kivégzésére. Mondd, ez elég részletes a számodra? - kérdezte, csak azért, hogy a Lily mellkasába szúrt tőrön csavarhasson egyet. - Hajlandó vagy megelégedni ezzel a válasszal?