2. Fejezet:

Tűzvirág

      Lily arcát jéghideg fuvallatok simogatták, melytől bőre halványpiros színt öltött. A szél nem volt olyan vészes, mint amikor megérkeztek, de azért még erezhető volt az ereje, ahogy keresztülsüvített a megsüllyedt medencén. Könnyedén magával ragadta a lány tüdejéből szökő párát, s oszlatta szét a levegőben.

      Egy nagy tér közepén sétáltak, közvetlenül a fagyott tenger partján. Akár rá is léphetett volna a hó által borított vastag jégre, olyan közel volt hozzá, bár ezt a tapasztalatot Szandra örömmel kiélvezte helyette. Játékos nevetése viszont nem maradt figyelmen kívül, Lily nyugtalanul jegyezte meg magának, hogy több számpár figyeli őket a kelleténél. Vagy jobban szólva a kellemesnél is több.

      A fagypont alatti hőmérséklet ellenére több tucatnyi személy látott elszórva a főtér keretein belül, akik mind kíváncsian figyelték az újoncokat. A legtöbben vele egykorúak lehettek, bár jó pár vakarcs kaliberű teremtés is elrohant mellette.
      Figyelték őket. Minden mozdulatukat. Ám Lily is résen volt! Nem mozdította a fejét, nem adta jelét a figyelemnek, szemei ezzel ellentétben viszont állandóan dolgoztak, minden egyes képet magába szívtak, elméje pedig ösztönszerűen feljegyezte az érdekességeket.

      Lábai alatt kövekkel kirakott út pihent, odébb fakunyhók sorai álltak, bungalók, amiket az itt élő diákok otthonként használtak. Fekete, öntöttvas cégérek himbálóztak a szélben, boltokat, szolgáltatásokat jelezve, alattuk pedig színesebbnél színesebb művirágok díszelegtek. Tényleg olyan volt, mint egy város. Egy fallal, hegylánccal körülvett település... egy erődítmény... börtön.

      - Tartsd nyitva a szemed!

      Norbert felkapta a fejét a baljós figyelmeztetésre. Ő is nézelődött, de nem távolodott el messzire a csapattól úgy, mint Szandra. Felnézett, Lily arca rezzenéstelen volt, mégis, a fiú látta rajta a bizalomhiány árulkodó jeleit. Nem tetszett a lánynak ez a hely, és bár Norbertet a hideg is kirázta a szőke tinitől, az ő kételye neki épp elég okot adott arra, hogy teljes szívből megfogadja a tanácsot.

      - Baj van? - kérdezte halk suttogással, miként egy kicsivel közelebb húzódott a lányhoz.

      - Baj lesz.

      Próbált nem koncentrálni rá, igyekezett elhessegetni a gondolatot, hogy nyugodtabb legyen, de képtelen volt rá. Lily érezte, hogy valami nem stimmel, ösztönei pedig erősebbek voltak az akaratánál, nem engedtek a feszültségből.

      - Hova is megyünk pontosan? - érdeklődött gyanakvóan.

      A recepciós nő pár lépéssel előttük járt, gazdagon leírva minden érdekes látnivalót, ami csak az útjukba akadt. Fontos információkat mondott, irányokat, tudnivalókat adott át a hallgatótábornak, de Lily ebből csak értelmetlen szövegelést szűrt le, s már egy jó ideje nem figyelt rá.

      - Nos - felelte a nő. Megállt, hogy összeszedje a gondolatait, körbenézzen a terepen és felmérje, hol is állnak pontosan. - Most hagytuk el a hármas számú étkezdét, ez fog hozzátok a legközelebb esni, tehát egyenes irányban haladunk a lakóegységetekig.

      - Ami milyen messze is van? - húzta fel kérdően a szemöldökét Lily. Szívesen ölbe fonta volna a karjait, hogy jelezze elégedetlenségét, a csomagok azonban sajnos meggátolták ebben.

      Rögtönzött túravezetőjük csak legyintett.

      - Mindkettő elég közel, nem kell miatta aggódni.

      Norbert és Lily értetlenül nézett a kijelentés hallatán, mintha az előttük álló asszony hirtelen egy teljesen más nyelvet beszélt volna. Lefagytak, időbe telt értelmezni az imént hallottakat. Csak egy röpke szemkontaktus erejére fordultak egymáshoz.

      Erre a mondatra aztán még Szandra is felfigyelt! Felhagyott az ugrándozással és visszasietett a csapathoz. Közéjük ugrott, hogy feltegye azt a kérdést, ami barátai torkán olyan könnyen fennakadt.

      - Hogy-hogy kettő? Két lakást kapunk? - érdeklődött reménytelien csillogó szemekkel. Najó, lehet, hogy Lily nem éppen ezt kérdezte volna, de a kislány amúgy sem volt teljesen tisztában azzal, hogy pontosan miről is beszélgettek.

      - Regulációk szerint a lányok és a fiúk külön bungalókba vannak osztva, hogy elkerüljünk pár... - Hezitálni kezdett, tekintettel léve a fiatal közönségre. - "kellemetlen szituációt", és hogy megkönnyítsük a diákjaink mindennapi életét.

      - Vagyis szétszedtek minket - tolmácsolta Lily a szavakat. Izmai nyugtalanul megfeszültek, nagyon nem tetszett neki ez a gondolat, teste pedig ezt azonnal jelezte is.

      A nő megint érezni kezdte a lány által gyakorolt nyomást. A smaragd szemek szúrósan célba vették őt, sőt, arra is megesküdött volna, hogy ezt a tekintet egy darab pislantás sem szakította félbe, még a legrövidebb időre sem! Tett hátra egy ijedt lépést, hogy teret nyerjen.

      - N-nem lesztek olyan távol egymástól! - mentegetőzött, védekezően maga elé emelve a kezeit. Bár az, hogy ez miként mentette volna meg őt a fölé tornyosuló lánytól, még neki is rejtély volt. Mindenesetre jobb, mint a semmi! - Esküszöm, csupán pár perc séta lesz az össz távolság, minden napot gond nélkül együtt tölthettek majd!

      Eme ígéret hallatán Lily egy kicsit megnyugodni látszott. Arcvonásai kisimultak, tovaillant a feszültség. Letekintett a fiúra, aggódóan, mintha csak beleegyezést kérne tőle, szóbeli válasz helyett viszont Norbert csak némán nézett vissza rá, ugyanolyan tanácstalan szemekkel. Persze, eddig sem töltötték az életüket egy szobába zárva, a nemek szétszedése mindenhol alapszabály volt, de azok a táborok csak egyszerű épületek voltak, így általában csak egy fal, avagy folyosó választotta el őket. A tetőn mindig osztozkodtak, itt viszont már teljesen elszigetelve lesznek, nincs közös plafon, amire esténként felnézhetnek.

      Eddig tartott a gondolatmenet, egy hideg fuvallat segítségével Lily visszatért a valóságba. Lenézett a fiúra, elmerült a rá visszatekintő, remegő, barna szemekben

      - Tudsz vigyázni magadra? - kérdezte halkan.

      A fiú pupillái kerekre tágultak. Sietősen megragadta a lány kabátját, és lejjebb húzta őt, hogy a fülébe suttoghasson.

      - Az előbb ijesztettél be azzal, hogy valami itt nincs rendben! - fakadt ki egy erőlködéstől elcsukló hangon. - Nehogy egyedül hagyjatok!

      Lily körbenézett, hogy megbizonyosodjon róla, nem hallgatja őket senki, nagy szerencséjére azonban Szandra kellően lefoglalta a recepcióst az új otthonukról szóló különböző kérdésekkel. Sokkal.

      - Nézd, ha valami gond lesz, tudni fogod, hogy hol találsz - próbálta nyugtatni a lány.

      - Sokra megyek vele, ha kapok egy tapaszt a számra és köteleket a végtagjaimra! - panaszkodott tovább a fiú, összetett csuklóit vitapartnere arcába mutatva.

      Lily némán pislogott párat, majd egy ujjal eltolta maga elől a vékony kacsókat.

      - Ugyan kinek kellenél pont te? - bökött a homlokára ugyanazzal az ujjal. - Már megbocsáss, de nagyobb az esélye annak, hogy inkább engem céloznak meg.

      - Ez egy cseppet sem vigasztal!

      Pár lépéssel odébb szintén egy élettel teli párbeszéd zajlódott le éppen. Szandra mindent kisebb információt kiforgatott a nőből, vagy legalábbis próbált. Képtelen volt betelni a gondolattal, hogy két teljes lakása lesz az itt tartózkodása alatt, és már el is tervezte magában, hogy mikor melyiket mire fogja használni.

      - És milyen ágyam lesz? - hadarta Szandra, majd hirtelen megállt egy gondolat erejét. - Remélem nem függőágy! - jajveszékelt ijedten.

      A recepciós felkacagott, nagyon aranyosnak tartotta a kislány színes, kimeríthetetlen fantáziáját.

      - Miért ne legyen függőágy? Úgy hallottam, hogy sokan szeretik.

      - Félek a magasban - jelentette be Szandra minden nemű szégyen nélkül. - Forgolódok éjszaka, alvás közben pedig nem tudom irányítani magam. Mi van akkor, ha lefordulok róla és beverem a fejem? Mert az nagyon fájna!

      - Nem lesz függőágy - mosolygott tovább a recepciós.

      Szandra ekkor egy újabb kérdéssel állt volna elő, még volt jó pár a tarsolyában, hallgatója figyelme viszont hirtelen elterelődött, nem figyelt többet rá. A nő elnézett a lány fölött, kiszúrt valamit a távolban, s hogy gyanakvásának igazát bebizonyítsa, még jobban koncentrálni kezdett az azonosításra.

      Az ismeretlen személy nagy valószínűséggel megérezte, hogy figyelik, mert alig pár másodperccel később tekintetük máris összeért. Meglepetten nézett vissza a nőre, összecsukva a könyvét, melyet eddig olvasott a padot.

      - Sandra! - kiáltott fel a recepciós, hevesen integetve. - Sandra! - Most csalogatni kezdte őt, ujjaival közelítést imitálva. - Idejönnél egy kicsit?

      - Itt vagyok - jelentette be Szandra, bár furcsállotta azt az érdekes módot, ahogyan a nő a nevét ejtette.

      A csapat összeállt, Lily és Norbert is felzárkózott, mire a plusz egy fő lassú léptekkel megérkezett hozzájuk. A vastag télikabátot viselő lány megszeppenten várta az utasításokat, hiszen nem tudta, hogy miért lett ismeretlenek közé hívva. Forgolódott, nézelődött azokkal a jégkék szemekkel, melyek a szeplős arcot ékesítettét.

      A nő maga mellé ragadta az ijedt lányt, ismervén őt próbálta hozzászoktatni egy kicsit a környezethez, mielőtt rázúdítja a forró vizet.

      - Lily, Szandra, hadd mutassam be nektek az egyik szobatársatokat, aki majd segít beilleszkedni! - mutatott végig a recepciós a lányon, mint valami portéka a kirakatban. - Sandra Snow.