Zsolt zavarodott pillantásokat vetett a két lány arca között váltakozva. Sakk matt helyzet, innen nem volt kiút, ezt hozzá hasonlóan minden valamire való férfinek éreznie kellett. Vagy Ágnes közelében marad, megkockáztatva ezzel a biztos hamuvá porlasztást, vagy elhátrál a másik irányba, Lily felé, aki a köztük lévő távolság csökkenése miatt fog az életére törni. Felemelte a mutatóujját, értékes időt kérve ezzel magának.

      - Szeretnék szabadlábon védekezni!

***

      Léptek sorozata törte meg a friss, percről percre dagadó hóréteget. Dühödt taposás haladt elöl, utat mutatva az őt követőknek, de akármennyire is sietett, képtelen volt a zsúfolt csoporttól elszakadni. Mögötte, az egymástól nagy távolságra lévő lábnyomokkal félénk cipők próbáltak ritmust tartani, sebes tempóra kapcsolva, hogy elkerüljék az utolsó helyet. Gazdájuknak egy cseppet sem tetszett a helyzet, bizonytalanul haladt a menettel, igaz, ő sem tehetett ellene semmit, tűrnie kellett.

      A főkolompos a harmadik személy volt, aki töretlen magabiztossággal irányította a csoportot. Szilárd lábait nem zavarta az előtte kitaposott út, csupán mosolygott a mérgelődő léptek láttán. Most minden tőle függött, akár akarták, akár nem, a körülményeket figyelembe véve képtelenek voltak visszautasítani ezt az ajánlatot. Beléptek a világába, immár egy olyan zónában jártak, ahol az ő szava volt a mester. Háta mögött vékony csontok dideregtek, bár a természetesen elegáns mozdulatok igyekeztek eltakarni a szenvedést, melyen a vörös csizmák viselője keresztülment. Nem úgy, mint a nyelve!

      - Mi a franc van az időjárással? - akadt ki Ágnes, s még a fogai is összekoccantak a remegéstől.

      Ő viselte a legtöbb réteg ruhát; két póló, újabb két nadrág, három pulóver, pamut sál, két pár kesztyű és a hű, ám szemmel láthatóan hasznavehetetlen szövetkabát, de még ezek kombinációja sem volt képes melegen tartani a lányt.

      Lily irritáltan felsóhajtott.

      - Már várom a pillanatot, amikor a hidegtől összefagy a szád! - vágta hátra az éles szavakat. Elege volt a folytonos hisztiből!

      - Hé!

      - Ne aggódj! - kacagott fel Zsolt a harmadik sorból. Megpördült, majd hátrafelé lépkedve belenézett Ágnes tüzes szemeibe. - Majd én megolvasztom azokat a kecses ajkakat - mondta csücsörítve.

      A lány arcán játékos mosoly kelt életre.

      - Bármennyire is csábító ajánlat, egy csóknál többre lesz szükség, hogy felolvadjak.

      Zsolt szemei felcsillantak. Tisztán látta az elszalaszthatatlan lehetőséget, Ágnes viszont pontosan erre számított tőle.

      - Amire sajnos nem lesz lehetőséged, mert hatalmas büntetésben vagy - tette hozzá, pusztán azért, hogy összetörje a srác reményeit.

      Így is lett, Zsolt csalódottan leszegte a fejét a kijelentésre. Legszívesebben fejbe vágta volna magát, jó erősen rácsapott volna a homlokára, hogy "Nesze, te idióta!", amiért így megásta magának a gödröt.  Előre fordult, ekkor azonban Norbert feje fölött eltekintve egy olyan látványban gazdagodott, ami azonnal jobb kedvre derítette. Formás fenék billegett az első sorban, Lily kabátja kellően rövid volt hozzá, hogy ezt a fenséges jelenséget ismételten megcsodálhassa.

      - Még csak. Ne is. Gondolj rá.

      A bestia szavai ijesztő pontossággal találták mellkason a fiút. Lily egy másodpercre sem nézett hátra, töretlenül haladt előre, Ágnes öngyújtójával a kezében, mégis, azonnal megérezte Zsolt tekintetét, miként az perverz módon levetkőztette. Újból emlékeztetnie kellett önmagát, hogy miért vállalta el, hogy pont ő halad elöl, a válasz viszont továbbra is ugyanaz volt, mint az előző tizenkét alkalommal. Inkább a srác nézze őt, mintsem fordítva.

      Képtelen volt elhinni, hogy idáig fajultak a dolgok, ez egy lehetetlen szituáció volt a számára, amibe fogalma sem volt, hogy miként keveredett bele. Így összezárva...

      Leülepedett a csend. Minden egyes lélegzetvétel tisztán hallható volt ebben a bezárt térben, furcsa szimfóniát komponálva, mely egy cseppet sem volt nyugtató hatással. Norbert zavartan forgolódott, de bármerre is nézett, csak az öngyújtó lángjának fényében táncoló falakat látta, s nem tudta elüldözni azt az érzést, hogy ez a konstrukció bármikor a fejére omolhat.

      - Egyedül nekem nem tetszik ez a megoldás? - bökte ki végül, hogy végre legyen valami zaj, ami elterelheti a figyelmét.

      Lily nagyon jól tudta, hogy a fiú mire célzott ezzel, és gondolkodás nélkül egyetértett vele. Amikor ma reggel felkelt, még nem hitte volna, hogy a nap folyamán egy szűk, fagyott földből felhúzott félgömbben fog sétálni egy hóvihar kellős közepén. A körülbelül tíz centiméter vastag falú földdóm teljesen elzárta őket a külvilágtól, így óvva meg a csapatot az életveszélyes széltől, igaz, ez azzal járt, hogy a városból az ég adta világon semmit sem láttak. Csupán egy nagy kupac por és kosz, ami lassú kúszással haladt előre a kihalt utcán - vélhetőleg azon. Teljesen normális látvány, mint azt tudniillik.

      - Nyugi van, minden az irányításom alatt áll - büszkélkedett Zsolt. Nem kellett mást tennie hozzá, mint egy kicsit koncentrálni, hogy őseinek hagyatéka kövesse a parancsait.

      Lily a szemeit forgatta. Elismerte, hogy maga az ötlet nem volt rossz, ám a kivitelezéssel akadt némi problémája. Első és legfontosabbként teljesen biztosra vette, miszerint Zsolt szándékosan építette ezt a valamit ilyen kicsire.

      - Egyáltalán tudod te, merre megyünk? - vonta kérdőre a lány.

      - Édesem, egy földharcos sosem téved el - kacsintott rá Zsolt. - Képesek vagyunk rezgéseket kelteni a talajban, amivel feltérképezhetjük a környezetünket, szóval higgy nekem, ha azt mondom, jó úton járunk.

      - Igen, nos, hiszem, ha látom - fújtatott válasz képpen a lány.

      - Akkor jó! - kiáltott fel vidáman a srác, hangjában pedig kaján csíntalanság honolt. - Mert itt vagyunk.

      Azzal karjait egy gyors mozdulattal levágta a teste mellé, a földkupola pedig életét elvesztve helyben darabjaira omlott. Zsolt nem tévedett, az étkezde valóban ott terebélyesedett, tőlük alig pár méterre. Termete szinte a fiatalok arcába robbant, olyan hirtelen jelent meg.

      - Az elismeréseket szóban, avagy papíron fogom megkapni? - lépett előre Zsolt a ledöbbent Lilyhez.

      A küldetés hiba nélkül záródott le, a fiú mindent tökéletesen végzett. Hosszú percekig védelmezte a lányokat, teljesen önszántából, így saját véleménye szerint bőven megérdemelt egy kis jutalmat.

      Ekkor hirtelen elillant a pillanatnyi harmónia. Visszatért a csontfagyasztó vihar, szél kerekedett, jégszilánkok repkedtek, és ez a veszélyes keverék közvetlenül vágta arcon a fedezék nélkül maradt tiniket. Éles sikoly szakított bele a káoszba, s mielőtt a társaság feleszmélhetett volna, egy vörös démon rohant el mellettük, halálra rémülve a nem várt módon megváltozott környezettől.

      Ágnes egészen eddig viszonylagos békében baktatott hátul, ám az őt körülvevő biztonság egy szemvillanás alatt eltűnt, és ő kint találta magát a fagyott semmi közepén. Elég volt egyetlen egy idegsejtjének érzékelnie a fagypont alatti hőmérsékletet, hogy pánikszerű menekülőre fogja, nem értve, hogy mi történt az őt óvó pajzzsal.

       Berohant az épületbe, hatalmas erővel csapva be maga mögött az ajtót. Nem volt hibás, Lily is érezte, hogy sokkal hidegebb van, mint eddig bármikor az ittlétük alatt. Ő is dideregni kezdett, pedig ez felettébb ritka volt tőle. Lehelete sűrű ködöt formált, ám a szájon át való lélegzést azonnal megbánta, miként a dermesztő levegő betört a testébe.

      - Oké - vont vállat Zsolt, hanyagul feladva a küzdelmet. - Most már teljesen biztos, hogy halott vagyok - rázta a fejét, menyek következtében Lily arcán egy kárörvendő mosoly kelt életre.

      Minden további hezitálást mellőzve felsiettek az étkezde verandájára. A szél közvetlenül szemből fújt, egy nagyobb löket Lily lendületét kihasználva neki is lökte a lányt a falnak. Kapkodó mozdulatokkal Norbert ajtót nyitott, Zsolt segítségével kinyitotta a huzat ellen, majd mindhárman átvetették magukat a küszöbön.

      Fellélegeztek, biztonságban voltak, egy meleg környezetben, valami viszont még így sem volt teljesen rendjén. Ritmus járta át a testüket, fülükben pedig tapsvihar és kiáltozások éktelen zaja lelt otthonra, mely már-már süketítő hangerővel rázta a dobhártyájukat. Lily volt az első. akinek akadt némi lélekjelenléte, hogy választ keressen, így tágra nyílt szemekkel körültekintett.

      Az étkezde zsúfoltig volt terránokkal, több tucatnyi kölyök minden korosztályból, de a bagázs nagy része feltehetően a hóvihar miatt menekült ide. Aztán ott volt a berendezés, az asztalok egytől egyik össze voltak téve, az eddig megszokott különálló szigetekkel ellentétben. Egyfajta emelkedett folyosórendszer volt kialakítva belőlük, melyet pár diák a tömegben való könnyebb haladás érdekében használt.

      Mindenki önfeledten ugrándozott a ritmusra, nem foglalkoztak a kint dúló ítéletidővel, ennek értelmét viszont Lily elég nehezen értette meg.

      - Mégis mi a fene...? - nyögte maga elé az erőtlen szavakat, melyek tátott száján keresztül szöktek ki a szabadba.

      - Ezt már nevezem! - kiáltott fel Zsolt, közvetlenül mellette. Amint megpillantotta a táncoló tömeget, számára azon nyomban feledésbe merült a külvilág. Csajok, táncparkett, ital, csajok, haverok, csajok! - Így kell élni! - üvöltötte, s nyílegyenesen berohant a buli kellős közepébe.

      - Várj! - nyúlt utána Lily, de addigra a srácnak már rég nyoma veszett. Összeszorította öklét, következő pillantása Norbertre esett, aki felettébb megszeppent a smaragd tekintettől. - Te mellettem maradsz, világos? - A fiú ijedten bólogatott, nem érezte jó ötletnek az ellenszegülést. - Rá kell jönnünk, hogy mi folyik itt!

      - Csupán egy illegális táncparti - lépett mellé Ágnes. Furcsán jókedvű volt, majd kicsattant az örömtől, s ez teljesen ellentmondott a pár perccel ezelőtti érzelmeinek. - Zsolt jól mondta, így kell élni!

    Alig puszta pillanatokkal előttük ért be a terembe, de a lány már most megszabadult minden felesleges ruházatától. A szokásos, fekete szövetnadrágját viselte, ezúttal viszont egy vékony, vörös mellénnyel egybevarrt sötét, hosszú ujjú póló volt rajta, ami által igencsak kitűnt a tömegben. Bal kezében teli poharat tartott, bár a folyadék színéből ítélve Lily kételkedett benne, hogy víz lenne.

      Nem is kellett Ágnesnek más, hogy jobb legyen a közérzete, elég a ritmus és az ingyen pia, máris minden ezerszer szebb! Nem is beszélve róla, hogy egyértelműen a tilosban jártak ezzel a bulival.

      - Ismételten, elárulná valaki, hogy mi van? - fordult felé Lily. Az egyik pillanatban még a hidegben ácsorogtak, most meg valami szonikus kínzókamra bejáratánál gubbasztottak.

      - Oké, oké! - intette le Ágnes, és egy jó nagyot kortyolt a pohár tartalmából. - Figyelj, míg ti kint papás-mamást játszottatok a hóban, én körbekérdeztem pár arcot a "pultnál". Azt mondták, hogy a tél érkeztével minden évben elrejtenek itt egy halom piát, hangszórókat, zenét, amit csak ki tudsz gondolni, hogy ha jönnek a nagy viharok, gondtalanul lehessen itt bulizni, anélkül, hogy arra bárki is felfigyeljen. Hát nem eszméletlen?

      - És ezt mind azalatt, hogy követtünk téged - jegyezte meg hitetlenkedve Lily.

      - Nagyon lassúak vagytok.