- Megölték őket, ha annyira tudni akarod - mondta Ágnes, egy tőle elég szokatlan, kedveszegett hangon. - Egy férfi volt az, betört a házunkba, az értékek helyett viszont az életüket vitte el - Magára mutatott, bár Lily továbbra sem nézett rá. - Egy kislány, egy holmi rongyos, piros szoknyában, félelmében bezárkózva az öltözőszekrénybe, első sorba szóló jegyet kapva a szülei kivégzésére. Mondd, ez elég részletes a számodra? - kérdezte, csak azért, hogy a Lily mellkasába szúrt tőrön csavarhasson egyet. - Hajlandó vagy megelégedni ezzel a válasszal?

      Lily továbbra is megtagadta a felelést. Ágnes szavai egymás után fúrták be magukat a tudatába, fájdalmasan, erőszakkal átformálva a fejében lezajló gondolatokat. Akaratlanul is elképzelte, miszerint az imént hallott szörnyűség vele történik meg, tudata a lány cipőjébe bújtatta, ez volt a büntetése. Megpróbált mással foglalkozni, valamivel a saját figyelmét elterelni, azonban a gyomorforgató képektől hosszú ideig nem tudott megszabadulni.

      - Idenézz! - utasította Ágnes, bár eme parancsot barátnője nagyon nehezen tudta teljesíteni.

      A vöröshajú lány kinyújtotta a pulóvere nyakát, kutatni kezdett alatta, nem sokkal később pedig ujjai egy apró, vörös gyöngyszemekből kirakott lánccal tértek vissza. Ágnes a tenyerébe fogta a lánc végén ékeskedő díszt, egy vasból megmunkált virág furcsa alakját, s csak úgy megszokásból, gondosan végigsimította rajta a hüvelykujját.

      Mély levegőt vett, hogy nyugalmat erőltessen a lelkére. Tiszta fej kellett ide, egy minden haragtól mentes elme, amit nem befolyásolnak az érzelmek.

      - Ez egy tűzvirág - magyarázta. Átnyújtotta az érmet, melyet aztán Lily bizalmatlan ujjai vettek át, hogy közelebbről megnézhesse. Érezhesse. - A Déli Régióban honos, ahol előszeretettel nő a sziklás homokban. Szeretnéd tudni, hogy miért hozom fel ezt? - kérdezte, csak hogy biztosra menjen, nem feleslegesen dumál-e. Lily bólintott, kíváncsi lett a részeltekre. - A tűzvirág a nyár közepén hoz magának egy keménytokos termést, a magok viszont ilyenkor még éretlenek, kell hozzá valami, hogy a folyamat teljes legyen. A növény ekkor egy nagyon különleges, nagyon gyúlékony olajat kezd el kiválasztani a levelein, mely a nap melegétől gyorsan lángra kap. A tűz elemészti, hamuvá égeti, viszont a hő által megfőtt magvak már képesek rá, hogy kihajtsanak, és végül új élet születhessen - Szünetet tartott, hogy okosan megfogalmazhassa a következő kijelentést. - Lily, én egy tűzvirág vagyok! - állt végül elő a nagy csodával, majd jól le is szidta magát, amint átfutott az agyán, hogy ez a mondat mekkora baromságnak hangzott. Mindegy, a műsor megy tovább! - A múltam nem húz le engem. A szüleim meghaltak, igen, de mit vársz tőlem, gubbasszak egy sarokban? Annak a korszaknak már rég vége, hidd el, elfogytak a könnyek. Nem, a múltam csak erősebbé tesz. Tanulni kell a hibákból, tanulni kell a tragédiákból, mert csak így lehetsz erősebb! - Tenyerével vállon lökte a vele szemben álló lányt, remélve, hogy ettől a kis behatástól az jobban megérti majd a lényeget. - Három íratlan törvény van ezen a világon, amit követned kell, Lily! Ne engedd, hogy a múltad vezessen, élj a jelennek, és ha egyszer itt kell hagynod ezt a földet, hát azt tedd úgy, hogy arra mindenki kicseszettül jól emlékezzen! - Ellépett a lánytól, most már tényleg itt volt az ideje, hogy felkapja a ruháit, és elhúzzanak innen. - Mert ezt jelenti tűzvirágnak lenni - mosolyogta. - Ez jelenti azt, hogy élsz.

      Lily kénytelen volt elgondolkodni az inspiráló szavakon. Legelőször az fordult meg a fejében, hogy Ágnes világnézete hibás, hiszen a múltat lehetetlen hátra hagyni. Elvégre, hogyan is tehetné? Számára nem létezik jövő, a jelen pedig üres, értelemmentes. Egyedül a múlt az, amihez kötődhet, bármennyire is fájdalmas legyen.

      Sokat próbálkozott ellene, de a régi hibák, a téves döntések és az ezekből fakadó szenvedés mindig talált rá módot, hogy megnehezítse az életét. Hogy ujjal mutogassanak, az arcába nevessenek. "Ez vagy te." Biztonságérzetet keresve átölelte magát, karjaival takarva el a megtört testet. Attól félt, hogy sebhelyei bármelyik pillanatban átvilágíthatnak a ruháin, minden egyes titkot gúnyosan felfedve.

      Lehunyta a szemhéjait, ekkor azonban tudata mélyéről egy ismeretlen sötétség nyúlt felé, egy elrettentő vízió, ami visszalökte őt a valóságba. Felriadt, ám pillanatok múlva már nem is emlékezett erre a jelenségre. Egyedül egy dolog maradt meg benne, egy halvány nyugtalanság, miszerint nem hagyhatja, hogy a negativitás átvegye az uralmat.

      Mély levegőt vett, megrázta a fejét. Igyekezett visszatérni a rendes kerékvágásba, erőt találni, hogy magához térhessen.

      - Lehet egy kérdésem a témával kapcsolatban? - érdeklődött halk hangon. Még ő sem volt benne biztos, hogy folytatni akarja-e ezt a beszélgetést. - Persze, csak ha nem zavar.

      Ágnes kíváncsian felé fordult.

      - Nyugodtan - mondta, majd egy vállvonást követően háttal nekidőlt a falnak. - Bármiről szívesen elbeszélgetek, bennem nem lelsz titkokra.

       - Ha a szüleid... - Kényszerszünet következett, Lily fejében megint felrémlettek a zavaró képek. - meghaltak, akkor mégis honnan a pénz, amiből itt vagy?

      - Nahát! - nevetett fel Ágnes egy rövid meglepettség után. Erre a kérdésre számított a legkevésbé, még soha senki sem foglalkozott az életének eme részletével. - Miért pont ez érdekel?

      - Gyanakvó vagyok, hercegnő, ezt tanította nekem a múlt - adott választ Lily, ügyesen a lány ellen fordítva az ő tűzvirág elméletét.

      Ágnes elismerően bólogatott, meglehetősen tetszett neki, hogy a szőkeség megpróbálta kijátszani őt. Nagyra becsülte a ravaszságot, a cselszövéseket, ezek mind messzire juttatták őt az életben. A gyanakvást is egy becsületre méltó tulajdonságnak tekintette, ez esetben viszont felesleges volt, a lány számára így is, úgy is elmondta volna az igazat.

      - Hát ez ellen semmit sem tehetek, úgy látom - adta be drámaian a derekát, mintha csak egy színpadon szerepelt volna. - Ez mellesleg egy nagyon érdekes történet! Lássuk csak... A szüleim halála után egy árvaházba kerültem, oda dobtak be. Nem voltak rokonok, akikre számíthattam, tehát így lett megoldva. Heteket éltem ott, az időm nagy részét a már előzőleg említett sarokban sírással töltve - Felnevetett, meglehetősen szánalmasnak találta azt a kislányt, ki az emlékeiből tekintett vissza rá. - Egy teljes hold telt el így, közel öt hét, egy nap viszont egy igencsak furcsa dolog történt. Levelet kaptam, képzeld el! Levelet! - ismételte, még erőteljesebben kihangsúlyozva a szót. Ki a franc küldözget manapság levelet, főleg egy árvának, akiről senki sem tud? - Először el sem hittem, az első gondolatom az volt, hogy szórakoznak velem. Egy nagyon alap üzenet volt benne, mely tömören arról szólt, hogy: "A szüleid egy barátja voltam, sajnálom, ami történt, remélem, ezzel tudok rajtad segíteni." És mi volt az üzenet mellett? Egy nagy köteg pénz! - Részletesebben is felidézte magában azt a pillanatot, kedves emléknek számított. - Képzelj csak el egy hétéves gyereket, miként először ropogtat az ujjai között annyi papírost. Én voltam a világ királynője!

      - És az elég volt rá, hogy tíz éven keresztül kitartson?

      - Ne szakíts félbe! - mordult fel a lány. - És nem. Tartogattam, elrejtettem a többiek elől, hogy ha majd egyszer kijutok onnan, felhasználhassam valamire. Újabb hold telt el, újabb boríték érkezett, ugyanakkora összeggel. Beletelt egy kis időbe, de sikerült annyit összeraknom, hogy ott hagyjam azt az intézményt a jó büdös fenébe. Ruhákat vettem, az volt az első. Hirtelen egy erős dühöt kezdtem érezni a világ ellen, amiért család nélkül hagyott. Szabad voltam, fiatal, pénzzel és nyitott ajtókkal. A hajamat is levágattam, nagyon rövidre, így akartam tiltakozni. Gondolom, nem kell részletezni, hogy másnap mennyire megbántam azt a hülyeséget. - Arcán egy őszinte mosoly kelt életre. - Elég volt csak tükörbe nézni, és máris elájultam a látványtól. Az eredeti kérdésedre válaszolva pedig igen, mind a mai napig kapom a borítékokat, holdanként egyszer, ebből élek. Az érdekesség abból fakad, hogy teljesen mindegy, hol vagyok, azok a levelek mindig megtalálnak. Déli Régió, Elementária, még itt is, ezen a senki földjén. - Elmerengett, felnézett a plafonra, a fényekre. Öntelt hangja nem várt módon elhalkult, itt-ott megremegett. - Néha olyan érzésem támad, mintha figyelnének...

      Lily egy szót sem hagyott ki, szigorú felügyelőként állt a szívét kitáró lány előtt, gyanakvása azonban minden mondattal csak erősödött. Valami zavarta a történettel kapcsolatban, egy cseppet sem szerette a kérdőjeleket.

      - És teljesen biztos vagy benne, hogy nem ismered ezt a személy?

      - Ó, tényleg, netán elfelejtettem volna mondani? - hüledezett hamisan a lány, ismételten vérig sértve. - Valójában a szolár királyi család küldözgeti nekem a pénzt, mert egy tikon elrejtett örökös vagyok, aki hosszú kalandok során egyszer majd visszatér a trónra, szaros egyszarvúak hátán belovagolva a palotába!

      - Szerintem közelebb állsz a valósághoz, mint azt hinnéd, hercegnő! - vágott vissza irritáltan Lily. Egy normális kérdést tett fel, nem hiányoztak a szarkasztikus beszólások, azt tartogassa másnak, ha lehet.

      - Nagyon vicces - forgatta a szemeit Ágnes, s elrúgta magát a faltól. - De beszéljünk egy kicsit rólad is, ha már itt tartunk. Ne én legyek az egyetlen, aki kiereszti a beleit. Amúgy is, olyan érzésem van, mintha ez a két nap kizárólag csak rólam szólt volna - jegyezte meg, bár egy gondolatot még büszkén hozzáfűzött. - Nem mintha bánnám, természetesen, többször is lehetne.

      Lily kényszeresen felsóhajtott, máris menekülni akart a témából.

      - Nincs igazából túl sok mondanivalóm. Az vagyok, akit látsz.

      - Unalmas! - szolgáltatott Ágnes azonnali véleményt. - Mondd, honnan ismered Szandrát? Elég közel álltok és nagyon kétlem, hogy családi fonalak fűznének egymáshoz.

      - Hosszú történet - legyintett Lily. - Egy másfél éve kötött össze vele az élet, azóta pedig mindhármunkat táborról táborra pakolgatnak.

      - Három? - kérdezte Ágnes, ráeszmélve, hogy a létszám nem igazán passzolt.

      - Igen, van egy fiú is csapatban, Szandrával egyidős. Másik bungalóba helyezték, ezért nincs velünk.

      Ágnes fejében mozgásba lendültek a kerekek. Új információt kapott, amit elméje habozás nélkül megpróbált beilleszteni az egyenletbe. "Hárman vannak", jegyezte fel magában, ez volt a kulcsszó, ami elindította a lavinát. "Másfél éve." Majd a hírek jutottak az eszébe, az újságok címlapjai, melyek tavaly egyedül egy eseményt emlegettek. Kezdett összeállni a kép, alig pár másodperc leforgása alatt, de a pontos megállapításhoz még hiányzott egy fontos darab, a mag, mely összekötötte a szálakat. Ekkor Lily hangja csendült fel a fejében, egy tegnapi beszélgetés friss emléke, ami aztán végül pontot tett a nyomozás végére.

      "Mindenki másként dolgozza fel a stresszt"

      - Minden oké? - érdeklődött Lily, közelebb hajolva a szokatlan módon elbambult lányhoz.

      Ágnes felpillantott rá, vörös szemei szinte remegtek a csodálat és a meghökkenés kényes keverékétől.

      - Ti vagytok a Tornádó Völgy túlélői!

2. Fejezet: Tűzvirág

Vége