- Miféle játék az olyan, ahol egymást kell dobálni? - húzta fel a szemöldökét Lily. Kételkedett a gyerekek szavában.

      - Ilyen! - kiáltott fel csintalanul Szandra. Újabb hógolyót dobott Lily felé, de az azonnal visszaszállt az arcába, és a lány megint elterült a kupacban.

      - Egyéb hozzáfűzni való?

      Norbert a fejét rázta ijedtében, az ellenkezésre szánt maréknyi kedve is szertefoszlott. Lily helyeslően bólintott, ő is így gondolta. Sóhajtott, a hirtelen dühtől megint megfájdult a feje, s ez egyre gyakrabban fordult elő vele. Csak a gond van a kis mitugrászokkal, ismételte magában, de már ő sem tudta, hányadjára.

      - Lily! - kiáltották a nevét egy másik irányból. - Lenne egy perce?

      A hang felé fordította a fejét, és bár annak gazdája sem nagyon érdekelte őt, de úgy vélte, hogy legalább egy pár másodpercig elterelheti vele a gondolatait. Egy szolár nő közeledett felé, sok réteg díszes köntösbe és szalagba tekerve magát, hogy megóvja testét a hidegtől. Nagyméretű, világosbarna tollakkal borított szárnyait szorosan magához húzta, ami Lilyből egy enyhe mosolyt váltott ki. Azokat a végtagokat szinte képtelenség elrejteni, így bizonyára még a vastag öltözék ellenére is rendkívül fázhatott!

      Igaza is volt, Ibolya tényleg messziről elkerülte volna ezt a fagyos vidéket, de hát felsőbb utasítás kényszerítette ide, nem mondhatott nemet. Biztosítania kell, hogy Lilyék épen és egészségesen érkezzenek meg az új otthonukba, bár azt nem értette, hogy mi szükség van bébiszitterre. Itt a náthán kívül más veszély nem nagyon fenyeget.

      - Az autó hamarosan készen áll az utolsó szakasz megtételére - értesítette kedvtelenül az angyal, majd hátrabökött a hüvelykujjával.  Mögötte a vonat személyzete szorgos munkával igyekezett, hogy a leghátsó teherkocsiról leakasszák a kerekes járművet.

      A lány ölbe tett karokkal nézte a műveletet.

      - Miért csak eddig van kiépítve a mágnesvasút? - érdeklődött. - Egyszerűbb lenne a táborig húzni.

      Ibolya vállat vont. Nem sokat beszélgetett eddig Lilyvel, csak pár napja ismerte meg, ám a hosszas társalgásra most sem érzett kényszert.

      Felharsant a motor, megtört az erdő békéje. A kisbusz vastag kerekei felköhögték a havat, belemartak a fagyott talajba, hogy fogást találjanak, majd elindult, s a táborba vezető út bejáratánál békésen leparkolt, várva az utasokat.

      - Szedjétek le magatokról a havat és szálljatok be! - irányította a csapatot Lily, melyet követően Norbert egy erős húzással kirántotta Szandrát a kupacból. Elég időt pazaroltak itt fagyoskodva, vélekedett az idősebb lány, s azzal Ibolyához fordult. A nem várt figyelemtől a nő meglepetten felriadt. - És te? Nem szállsz be?

      Az angyal arca elkomorodott az egyértelmű sértéstől. A szárnyai miatt ő nem fér be kényelmesen egy terrán járműbe, és Lily játékos mosolyából ítélve ezzel ő is tökéletesen tisztában volt. Ibolya az ajkára harapott, így vezetve le némi kelletlen feszültséget.

      - Ne aggódj, már itt sem vagyok - sziszegte dühtől forrongva. Sarkon fordult és köszönés nélkül visszasétált a vonat kényelmes melegébe.

      Nehezére esett, de valamilyen módon Lilynek mégis sikerült magába fojtania a nevetést. "Nesze nektek szárnyak" jegyezte meg magának egy mosollyal az arcán, eztán pedig követte a srácokat a járműhöz. A hótakaró jelentősen megnehezítette a dolgát, lassan közlekedett a számára ismeretlen terepen.

      Szandra és Norbert már helyet is foglaltak az ablakok mellett, mire ő suta léptekkel odaérkezett. Körültekintett a gép belsejében. Nyolc ülést számolt össze négy sorban elhelyezkedve, melyek közül kettő szék már foglalt volt. A bőség zavara, fordult meg a fejében a gondolat, de szinte azonnal rátalált a tökéletes pozícióra. A kölykök hátra menekültek, ott húzták meg magukat, ami azt jelentette, hogy ő elől fészkeli be magát, távol a hangzavartól.

      A csomagjaik is készen álltak az útra, a személyzet bepakolta őket a hátsó tárolóba, majd egy jelző tapsolást követően máris elindultak az úton. Öt perc sem telt el, Lily máris rájött, hogy nem volt menekvés, még az első ülésben sem. Hangos, csodálkozó ujjongások, nevetgélés, a két fiatal terrán a kocsikázás minden pillanatát kiélvezte. Hozzátapadtak az ablaküveghez, bámulták az örökzöld fák egyenes sorát. Életet kerestek, valami vad lényt, melyet megleshetnek. Sajnos nem jártak szerencsével, az új táj látványa viszont bőven kárpótolta őket, kielégítette a kíváncsiságukat.

***

      Fél óra, se több, se kevesebb. A jármű megállt, Szandra pedig azon nyomban kiugrott belőle, hogy szemügyre vegye új lakhelyét. Még több hó. Hol van a tábor? Forgolódott, egyhelyben pörgött, így keresve a civilizáció jeleit.

      - Minden rendben? - kérdezte tőle Lily, miként ő is kilépett a szabadba. Furcsán nézett szédülten támolygó lányra.

      Szandra megállt, karjait kitámasztotta, hogy egyensúlyban maradjon, s csak aztán felelt, miután már a világ sem forgott tovább vele. Megrázta a fejét.

      - Hol van a tábor? - tette fel ezúttal hangosan a kérdést.

      Jó gondolat. Lily tekintete is körbefordult a tájon. Első észrevétele egy félkörív alapú fa kerítés volt, úgy tőlük egy tíz méterre, ám amit a kislány nem vett észre, azt a nála jóval magasabb társa már igen. Egy völgy terült el mögötte, remekül rálátott, s a kilátás csak még szebb lett, amit léptei közelebb vitték a szirthez. Felettébb magasan voltak, vagy csak az előttük elterülő táj volt nagyon mélyen. Még Lily is meglepődött, miként lenézett a legalacsonyabb pontra. Le is rúgott egy, a lábánál heverő kődarabot, csak úgy, hogy megnézze mennyi idő alatt ér le.

      - Nahát! - kiáltott fel elnyújtott hangon Szandra.

      A kerítés alig ért fel a nyakáig, könnyedén helyezte rá állát a farönkre, bár ebből a szögből nem nagyon látott semmit. Inkább lehajolt, megpróbált átbújni, de Lily gyorsan visszarántotta a kapucnijánál fogva.

      Szandra előbb még a szirt szélén volt, a következő pillanatban viszont megint a hó közepén feküdt, fel sem fogva, hogy került oda ilyen gyorsan. Meglepetten pislogott tengerkék szemeivel. Leesett volna?

      - Te nem vagy normális... - jegyezte meg Lily egy irritált sóhajtással, s visszafordult a völgy felé.

      Ott volt a tábor lent, legalábbis annak egy részlete. Épületek hosszú sorait látta, fából épült kabinokat. Könnyű volt felismerni, hiszen egy ezekhez hasonlót ő is az otthonának nevezett egyszer. Napfény tört elő a fehér fátyol mögül, csak rövid időre, megcsillanva egy hatalmas felületen.

      Glászilákúsz... vagy hogyishívják. "A jég tengere", ennyi magyarázatot kapott Lily, amikor korábban rákérdezett a név jelentésére. Egy kiterjedt méretű sósvizű tenger a szárazföld szívében, melyet állandó jégtakaró fed. Még nyáron is, mint megtudta, bár akkor elég vékony ahhoz, hogy bárki alatt berepedjen.

      Új kérdés: Hogy jutnak le oda? Oldalra fordította a fejét, a sziklafal mellett egy lépcsősorra lett figyelmes, mely alapos megfigyelés után egészen a táborig vezetett. Hosszú út, meg kell hagyni, de legalább lefelé kell sétálni. Rácsapott tenyerével a fára, készen állt az útra. Elsétált a még mindig hóban fekvő lány mellett, vissza az autóig, ahol Norbert próbálkozott a táskák kipakolásával. A fiú gyorsan elállt Lily útjából, Szandrához rohant, amint meglátta őt közeledni.

      Lily szó nélkül magára kapta az összes terhet, egy táska a hátára, másik kettő a kezeibe, eztán pedig gondtalanul megindult lefelé. Türelmesen vette a lépteket, nem sietett sehova, Szandra viszont nem osztozott ezen a mentalitáson, ő a lehető leggyorsabb tempóval rohant lefelé.

      - Állj le! - üvöltött utána Lily, amint a kislány szélvészként elrohant mellette. Nem foglalkozott a hóval, a megfagyott fával. - Arccal lefelé akarsz megérkezni?

       Hatástalan próbálkozás, Szandra csak nevetett az intelmen. Jobban mondva megfogadta, csak nem éppen úgy, ahogy azt Lily elképzelte. Az utolsó pár méternél Szandra teljesen lefékezte magát, hagyta, hogy lábai alatt kicsússzanak a fokok, amitől ő döcögő síelésbe kezdett lefelé. Elrugaszkodott, megpördült, majd egy tökéletes páros talpú landolással végül megállapodott a sík talajon. Felnézett, integetett a többieknek, hogy siessenek, pedig társai innen csak apró hangyáknak tűntek.

      Lily kedvtelenül visszaintett.

      - Csak tudnám, hogy mi fűti ennyi energiával.

      Norbert megpróbált elsétálni mellette, hallgatni Szandra hívására, ám Lily váratlanul megállította ebben.

      - Mellettem maradsz - hallatszott a határozott parancs.

      A fiú megrándult ijedtében, de engedelmeskedett. Nem is nagyon tehetett volna mást. Csendben haladtak lefelé, óvatosan figyelve, hogy hova lépnek. Lily néha oda-odapillantott a mellette baktató terránra. Már igen régen felfigyelt rá, hogy a gyerek egy próbája kerülni őt, ám csak most jutott el arra a pontra, hogy ezt szóvá is tegye neki.  

      - Beszélhetnénk egy kicsit?

      - Velem? - Norbert felkapta a fejét, meglepődött a semmiből előrántott kérdésen. - Miért pont velem?

      - Sajnos nem rendelkezek egyéb lehetőségekkel - vont vállat Lily. - Vagy veled beszélek, vagy azzal ott lent. - Szandra felé biccentett, aki éppen a vele szomszédos fákat sorozta a fagyott hógolyók záporával. A válasz magától értetődő volt. - Mondd, netán valami bajod van velem?

      Megszeppent pislogás volt a válasz. A fiú nagyot nyelt, dadogni kezdett, ezzel húzta az időt, hogy kieszeljen egy menekülési tervet. Igen, probléma az volt bőven, de nem akadt a környéken annyi pénz, amiért ő ezt a smaragd tekintet szeme láttára felsorolta volna. Visszagondolt az első találkozásukra, a pillanatra, amikor a szőke óriás a ruhájánál fogva felkapta és a fél gyengélkedőn áthajította. Nem, nem fogja még egyszer magára haragítani!

      - Ha nem tetszik valami, amit csinálok, akkor azt mondd meg! - pontosított az iménti kérdésén Lily, hiszen a srác egyértelműen nem értette meg az előbbi szavak jelentését.

      Újból csend fogadta. Várt pár másodpercet, nézte a szótlanul lépkedő fiút, majd eredmény híján inkább feladta, tekintete visszatért az előtte álló útra.

***

      Viszonylag hamar leértek, legalábbis Lilynek így tűnt. Teste az ennél hosszabb menetelésekhez szokott, a véget nem érő gyakorlatokhoz és a tűréshatárig kikényszerített tornákhoz, akadálypályákhoz... Nyolcszázharminckettő jégborított lépcsőfok lefelé még csak meg sem kottyant a számára.

      Szandra mosollyal az arcán fogadta a társaságot, szerette volna elsőként köszönteni őket idelent. Kinyújtotta a karjait, behunyta a szemeit, várva, hogy Lily majd belesétál az ölelésbe, azonban ez a kapcsolat soha nem teljesült be, a lány nemes egyszerűséggel elsétált mellette.

      Egy elnyújtott tégla alapú épület várt rájuk, mely a tábor recepciós irodájaként szolgált. Jellegtelen ablakok hosszú sora két emelet magasan, feketére festett falak és vörös tetőcserepek, hogy vész esetén könnyedén észrevehető legyen. Még egy díszkövekkel kirakott előkert is helyet kapott, bár ennek nagy része a korai havazás miatt nem látszott.

      Az egész olyan... hivatalos. Messze nem rendelkezett azzal a szabad kisugárzással, mint amilyen a Tornádó Völgy volt. Lily kopogás nélkül lépett át az ajtón, szabad lábát használva, hogy lenyomja a kilincset. Kellemesen meleg légkör fogadta, ami egy elég tűrhető váltás volt a rideg fagy után. A gyerekek is beértek utána, Szandra azonnal elámult a tűzhelyben ropogó lángnyelvek láttán. Oda is rohant, leguggolt a kőrakás elé, hogy az ingyenműsor minden egyes mozzanatát kiélvezze, Norbert pedig merítve a lány bátorságából helyet foglalt a hőforrás melletti fotelben.

      - Elnézést!

      Egy fiatal női hang intette figyelemre őket. Feszült arckifejezésű gazdája egy iratokkal zsúfolt pult mögött ült, tekintete ijedten pattogott egyik jövevényről a másikra. Bizonyára nem tetszett neki, hogy a fiatalok lábtörlés nélkül igázták le a drága pamutból font díszszőnyeget. Jobban mondva a főnökének nem fog tetszeni!

      A páros nem figyelt rá, nem hallották meg az ijedten elcsukló hangot. A recepciós ajkai újbóli figyelmeztetésre kerekedtek, ekkor azonban a csillár fényét egy ismeretlen árny takarta ki. Ellentmondást nem tűrő smaragd szemek néztek le rá, miként ő ott ült a székben, ezt a jelenést pedig hangos puffanás követte, ahogy az idegen lány ledobta a földre a felszereléseket.

      - Bejelentem, a Tornádó Völgy megérkezett!