"Előszó

 

 

Kincső vagyok….

 

 S ki vagyok én? Akarod tudni! Hát gyere velem! Elviszlek, egy varázslatos világba ahol kimondom helyetted az érzéseket, mint ember, füledbe suttogom a vágyaimat, mint nő. az erotikus fantáziám életre kel és velem lehetsz, csak velem. ahol átérezheted majd, milyen, ha egy nő kicsit szajhás, ha vággyal teli. Szexi történetek is lesznek. csak neked! Sok, sok, sok szép. hiszen ez egy szexrandis igaz mese. bájjal, romantikával, vadsággal, őrültséggel, szenvedéssel, kínokkal és fájdalommal… hiszen az élet nem csak szépségből áll, így…

Előtted fog lehullni rólam az álarc, előtted fogom megjárni a mélységet, a poklot is.

Kedves Tagjaink!

 

Ugye nektek is van kedvenc írótok itt az oldalon? Mit szólnátok, ha megtehetnétek az Amatőr Írók Klubja NAGY KEDVENCének a 2011- első félévében?

 

A szavazás két részből fog állni.

 

1. Tegyetek javaslatot a kommenteknél 2011. 04. 22. -ig arra a személyre, akit szeretnétek, hogy elnyerje oldalunk NAGY KEDVENCE címét. Mindenki csak egy személyt javasolhat, és aki már egyszer szerepel, az biztosan részt vesz a második fordulóban. (Mindenkire lehet javaslatot tenni, aki 2011.

A fejemben van minden. Este, amikor fáradt testemet bebújtatom a pihe-puha ágyamba, szépen végiggondolom, miről szeretnék írni. Minden olyan flottul megy. A cselekmény, az elbeszélések gördülékenyen íródnak meg – a fejemben.

 

Aztán, amikor reggel felébredek, és odajutok, hogy leírjam azt, amit kigondoltam, vége mindennek. Semmi nem jut eszembe. Csak nézem azt a fehér, üres oldalt, hátha a betűk elindulnak a billentyűzetről és rámásznak szépen rendezett formában, értelmes mondatokat alkotva… Foszlányok kezdenek előjönni… Gyorsan elkezdek írni, és már nem is arról írok, amit elképzeltem…

 

Arra gondoltam, hogy diktafont kéne beszerelni a bal, de lehet, hogy a jobb agyféltekém mellé.

Mirjam Salliven: Szexr@ndizás

...kiírlak magamból és már nem félek...

 

2010. Március 05.

 

A jelenem….

 

Fekszem az ágyamban. Az ablakom párkányán mellettem egy fehér gyertya lángja pislákol. Fénye rávetődik az ablaküvegre. Milyen megnyugtató… Hosszú éjszakám lesz. Kezemben az eddig kész könyvem kinyomtatott lapjai. El kell, olvassam. De én mindig is arról álmodtam, hogy egyszer VELE, elmegyek egy hétvégére és neki olvasom fel.

Ez nem történt meg, ő nem lett volna velem egy egész hétvégén.

Hosszú szoknya libben,
Én nem ide születtem.
Álmodok,hisz így élhetek csak,
A rossz semerre se hajt.

Gonosz emlékek,
Emlékezetembe vésődve,
Árulják legbelsőbb kincsem.
Idetartozom?Ez az én helyem?

Szívem az ösztönök után kutat,
Lelkesen keresi a tehetséges utat.
Nem vagyok jó semmiből sem,
A többiek jobbak,ezerszer.

Színház?Kizárt!Nem engedik.
Lovaglás?Nem!Drága!
Kifogást mindenre találnak.
A helyes döntést az eszem keresi.

Nem találja,nem leli.
Száz meg száz ötlet volt!
Ábrándozások a szőke ifjúról.

Pár napja még ágyában fekve, sóvárogva nézett az ablak felé. Akkor már tudta, hogy a nap nem fogja többé simogató sugaraival megérinteni cserzett bőrét.

 

Eljött érte Ő, eljött, hogy elragadja magával, hogy elszakítsa gyermekeitől.

 

Már nem érez fájdalmat. Számára megszűnt létezni a külvilág. Szíve még mindig küzd a kaszás ellen, de a teste megadta magát. Az alattomos rák felemésztette emberi lényének minden rejtett zugát. Alapos munkát végzett; minden szerven rajta hagyta a nyomát.

Isabel úton volt a taxiban a kapitányság felé. Reggel a szokásos időben szerkesztőségben kezdett, váltott néhány szót a főnökével, azután magához vette a jegyzeteit, és a különböző munkájához szükséges dolgokat, majd elindult.

Erősen uralkodnia kell majd magán, hogy leplezze az idegességét, amivel a mai nap elé volt kénytelen nézni. Rutinos újságíróként egyáltalán nem volt gyakorinak mondható, hogy egy-egy munkának gombóccal a torkában indult neki, sőt, kifejezetten élvezte, ha új feladatot kapott.

Kedves Mindenki!

Most már jó ideje építgetjük együtt az Amatőr Írók Klubjának, saját kis világát.

 

A jegyzetfüzetemben felleltem egy Amtőr indulót. (Jobban mondva egy kezdődő indulót.) Szeretném ha együtt fejeznénk be. Kérek minden lelkes tagot, hogy két sorocskával toldja meg. A toldásokat nyugodtan írjátok meg kommentbe. :) :D

 

Eőre is köszönöm. :)

 

Katey

 

u.i.: amennyiben valakinek van találóbb cím ötlete, azt is nyugodtan írja meg. :D

 

Amtőrök indulója

Szedett vedett szavak, egymás alá rakva,

kerge fejjel terem, egy-két rím alakba.

...a félelemről.


   Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én bizony félek. Félek attól, hogy megint elfelejtek valamit, aztán húzhatok elő egy újabb "ne haragudj" kártyát a bocsánatkérő paklimból. Előbb-utóbb elfogynak. Azoktól a dolgoktól is félek, amiket nem ismerek: az atom-, neutron- vagy hidrogénbombáktól, a valódi éhezéstől, az olyan hidegtől, ami egyetlen lélegzetvétellel megfagyasztja az ember tüdejét, valamint attól a lompos, fekete kutyától a szomszéd utcában.

8.) Fejezet: Menekülés a Decimarektől

Amikor a felderítő csoport este visszatért a főhadiszállásra egyből a vezérhez mentek. Kopogás nélkül berontottak az ajtón.

-Itt van a ládika. –mondta sietve Tamás, aki még mindig az események hatása alatt állt.

-Szép munka volt –mondta elégedetten a vezér. –De látom egy feszült, higgadjon le. És jelentsenek.

-Rendben. –mondta Tamás. –Amikor elértünk az erdőbe szétváltunk, ahogy tanultuk. Engem a felderítés közben elkaptak és… 

-Szétváltak?!

7.) Fejezet: A Küldetés.

A három gyereknek így teltek a minden napjai fél évig, amikor egyszer eljött a nagy nap, mert a vezér behívatta a szobájába őket.

-Valami fontosat szeretnék nektek mondatni. Egyben egy küldetéssel is meg akarlak bízni mind a hármótokat mint a legjobb tanulókat. Azt szeretném, ha elmennétek az erdőbe a gruftik titkos bázisára és kikémlelnétek, hogy mire készültök, mert a mostani jelentések szerint egyre csak gyarapodnak. Szóval elfogadjátok.

   Az öregasszony remegő kézzel markolta a fejszét. Hirtelen nem tudta, mit akart vele kezdeni. Szerencsére segítségére sietett az ura, egy hangos kiáltással: - Rózsa, hol van a fejszém?
   Rózsa értetlenül meredt a szerszámra, majd elindult a hang irányába. A szertár előtt egy pillanatra megtorpant.
   - Mi az? – kérdezte az éppen onnan kilépő férfi – Talán rémeket láttál?
   És átvette a fejszét, még mielőtt valakinek bántódása esne.

*****************

 

   Az alig húszéves lány hevesen markolta az imént még vígan ficánkoló fiú nyakát.

Az első utam az ingatlanoshoz vezetett. A nő elképedve nézett rám, s mondta, hogy a hírekben hallotta, mi történt. Szánakozott ő is egy sort, aztán rátért az üzletre.

- Grace, sajnálom, ami történt, és tudom, milyen szörnyű lehet ez most neked.

- De? – vágtam a szavába

- De mivel eladtátok a lakást, az új tulajdonosok pedig be szeretnének költözni, el kell hagynod 5 napon belül. A Santa Monica-i ház mától hivatalosan is a tied. Ha akarod, én elintézem az egészet.

   Virág egyre növekvő izgatottsággal haladt a cél felé. Most még erősebben érezte, merre kell mennie. Az a hívogató, kellemes melegséget árasztó dolog már nagyon közel volt. Hátra sem nézett, nem érdekelte a sebhelyes homlokú férfi, egyelőre csupán a feladatra koncentrált.
   Hamarosan egy nagy, nyitott kapu elé érkezett. Hosszú idő után ekkor pillantott először hátra, hogy szemügyre vegye a sebhelyes homlokút. Az lehajtott fejjel bandukolt utána, mint egy csintalan diák, aki rossz fát tett a tűzre, és most nem mer a tanító néni szemébe nézni.

Krimi pályázatunk itt megnézhető:

http://amatorirokklubja.network.hu/blog/amator-irok-klubja-hirei/palyazat-krimi

 

Megfejtésként álljon itt nyertes tagunk kimerítő válasza:

 

1. Nos, én végig két gyanúsítottat tartottam elképzelhetőnek. Elsőre kizártam a kiegyensúlyozott Pétert, Jancsikát, Krisztiánt (mivel nem volt rá indoka, és szerintem nem ölte volna meg a testvérét, legalábbis ahogy leírtad). Valamint némi gondolkodás után Elvírát is elvetettem, mégpedig azért, mert ugye a kés az áldozat hátában volt, tehát váratlanul érte.

Leírás: egy másik oldalon futó Meghatározás-sorozathoz készült mű. A feladat: leírni egy érzést úgy, hogy egyetlen szóval, sem mondja ki az ember azt, és nem is utal rájuk konkrétan. Szó limit: 100-150 szó/ meghatározás. A fejezet címe maga a meghatározandó érzés.

 

~Fájdalom~

 

Éjszaka, mikor senki sem lát, hirtelen mar szívedbe ez az érzés, mint édes mérgű kígyó áldozatába, miközben az eget kémleled, egyetlen csillag után kutatva. Őutána.

A kis rózsaszín hajú marcipán-manó,és társai,a sötét lila hajú marcipán-manó,na meg egy manóhoz képest kicsivel magasabb termetű erdei kobold ott horgásztak Citromos folyó túlpartján.Egyszer észrevették,hogy valami van a folyó fenekén.A kis kobold nagyon jó úszó lévén lemerült hogy kihuzza az egyedet.Sajnos azonban akármennyire erős is volt ő se tudta kihúzni  túlsúlyos lényt.
-Hé,Marci!Segíts felhúzni ezt a manót vagy mit!-kérte a lila hajú marcipán-manót.

-Én szeretni akarlak!-szólalt meg a szomszéd polcról egy kétségbeesett hang, immár ezredjére újrakezdve egy klasszikus beszélgetést.
-Te is tudod, hogy képtelen vagy rá.
-De miért?
-Azért mert nincs se szíved, se lelked.
-De honnan tudod ezt olyan biztosan?
-Onnan te buta,hogy az egész tested kóccal van kitömve.-érkezett a logikusan felépített, jól betanult válasz.
-Márpedig én szeretlek. Érzem.
-Ezt soha, de soha nem mond ki többet! Megértetted?
-De miért?-kérdezte értetlenkedve az immár megszeppent Nyuszika.

… - Ezt nem értem – szakította félbe az elbeszélést Viktor – Ha annyira én kellettem neki, miért kellett neked is átjönnöd? Megkereshetett volna engem már elsőre, és rábeszélhetett volna. Nem ugyanazt érte volna el?
   Viktor apja komoran nézett fiára, és így szólt: - Fiam, valamit még nem tudsz. Az átjárót te nyitottad meg. Beindítottad a folyamatot, amikor elemelted az üvegvirágot a helyéről. Azzal mindent elrontottál. Az égett arcú fickó szülei, majd ő maga is, átkerültek a másik világba, ahol a ház elválasztotta őket egymástól.

Ha a nap nevetni tudna, biztosan rád mosolyogna.

Fellegeknek gyöngykönnyéből, néked szivárványt fonna.

Szellőkéznek öt ujjával lágy hajadba túrna.

S a mennyei jóistennek, érted hálát adna

 

  Szonja a napsugarak meleg, kora tavaszi fényében ült egy sötétbarnára mázolt padon, s lábát a szemben levőn pihentette. Behunyta a szemét és mohón szívta magába a vidám gyermekzsivaly hangjait, mely olyan volt mint a madárcsicsergés nyári alkonyokon. Valahonnan, távolról virágok illatát hozta a szellő és szerteszét hintette az iskolaudvarban.

  - Szerinted igaz? - kérdezte a lány barátnőjét Katit, aki mosolyogva nézett maga elé.

  - Ha nem lenne, nem viseledne így.

 

Itt a meleg tavasz,

szívem dalra fakad.

Tornacipős lábam,

nem rúg most már havat.

Ha a fű nem deres,

szoknyám előveszem.

Abban esek kelek,

fű foltokat lelek.

Nevetek a napba,

leülök a padra.

Mondom neked: Rajta,

te is menj szabadba!

:D :D :D

 

 

 

 

 

7.) Fejezet: A Küldetés.

A három gyereknek így teltek a minden napjai fél évig, amikor egyszer eljött a nagy nap, mert a vezér behívatta a szobájába őket.

-Valami fontosat szeretnék nektek mondatni. Egyben egy küldetéssel is meg akarlak bízni mind a hármótokat mint a legjobb tanulókat. Azt szeretném, ha elmennétek az erdőbe a gruftik titkos bázisára és kikémlelnétek, hogy mire készültök, mert a mostani jelentések szerint egyre csak gyarapodnak. Szóval elfogadjátok.

Megpróbáltalak elfelejteni, mikor fújt a szél,

Reméltem, hogy magával viszi, mit szívem rólad mesél.

Csillagos éjszakán, a Hold az égre hágott,

Sápadt sugarai csendesen formáltak bennem egy álmot.

 

Ég és föld, tűz és víz, tagadhatatlan két ellentét.

De elállt a szél, és hallgattam tovább a csodás mesét.

A sziporkázó csillagok édes álomba ringattak,

Ernyedt testemre a Hold sugarai takarót fontak.

 

Álmomban kora nyár volt, s itthon vártalak téged,

Szívemre szorított kézzel, újra látni akartam szemed.

Harmadik fejezet
Titkos lények klubja

-Richárd vagyok Roland apja és Gloxíniába vagy.
-Milyen átváltozásról beszéltek?
-Ideje megtudnod,de előtte elmesélek neked valamit.-kezdte,majd becsukta szemét,mintha régi emléket idézne fel.
-Sok-sok évszázaddal ezelőtt barátságban és békében éltek a Föld titkos népei,akik az emberek előtt nem fedték fel magukat.-szünetett tartott és kinyitotta hűvös zöld szemét.-Bár voltak kivételek,az egyik ilyen Richárd volt.Szeretett kísérletezni és egy délutánon megtetszett neki Spanyolország királynője Henrietta.Szép lány volt,szemrevaló teremtés,de nem sejthette bal sorsát.El vette feleségül a titokzatos,jómodú leányt és pár hónap múlva bejelentették a családnak az örömhírt,de amikor megszületett a baba,akkor ért mindenkit meglepetés.A kicsi szeme vörös volt és anyja vérét itta.Ő volt az első démon és utána elpusztította apját is és még több magafajtát csinált.Rájött  a harapásával bárkit átváltoztathat,kivéve a varázslényeket.Próbálták megölni,de erős sereget hozott létre és a kihalás veszélye fenyegeti őket.A vámpírok,vérfarkasok és tündérek összefogtak,hogy kiűzék a kegyetlen szörnyeket.Ám...-hatásszünetet tartott.-egymásba szeretett egy ifjú vámpír és egy vérfarkas...Ők hozták létre az új fajt a farkasvért...Te is az lettél.Mi sem bizonyítja jobban,hogy érezted a vérszivók forró tűzzét és a farkasemberek jéghideg jegét és a közte levő bizsergést.Roland mond meg neki ki vagy!

Utunk most egy sötét folyosóra vezet,hol kis világító lámpácskák jelezték az utat a 15-ös cellához,hol hősnőnk raboskodik.Az egész börtön úgy colt felépítve,hogy nehezen lehessen megtalálni,másszóval Narancsvár börtöne igazi útvesztőnek bizonyult.Előfordult,hogy a cellaőrök is el-eltévedtek.Akik nem találtak ki...hát....nem részletezem mi történt velük,mind ösz hajjal távozott,ami tudjuk mit jelent.
   Ezért Éva mellé egy(tudom,talán első hallásra hülyeségnek tünik) igen képzett és tájékozott cellaőrt osztottak be.Nagydarab fickó volt,olyan,akit ha meglátsz jobb elkerülni,izzóvörös hajkoronájától még a szőr is felállt az ember hátán.E monstrum homlokából kiéktelenedett egy szarv is,pont mint az unikornisoknál.Mégsem volt oly ördögien gonosz,mint azt sokan képzelték.Igaz,jóságos se volt.

 

   "Sose becsülj alá egy koboldot, mert ahogy a mondás tartja: kicsi a bors, de erős. Kevesen tudják, hogy ez a mondás tőlem származik."

                                                                                                                                                                                                             Négyes

 

 

 

 

   Négyes óvatosan settenkedett az enyhe fényben derengő folyosókon.

Az elcserélt fogsor.

 

Elöljáróban talán annyit, hogy a kocsma sohasem tartozott kedvteléseim színhelyei közé. Mégis úgy vélem, hogy a legalább olyan bőséges forrása e helyszín a humornak, mint talán annak idején a Magyar Néphadsereg volt. Talán, nem veszitek rossznéven tőlem, ha elmesélek néhány történetet, amik szűkebb pátriámban, már a falusi legendárium részei.

E történeteket, egytől egyig egy személy, az én igen kedves Csali barátom előadása nyomán próbálom meg szavakba önteni.

6.) Fejezet: Tanítás és tanulás

Az élet a Decimareknél sokkal nehezebb volt, mint ahogy Tamás elképzelte volna. Miután első nem hivatalos küldésükről visszatértek másnap már gyakorlatozniuk kellett keményen.

-Mikor kezdődik az edzés? –kérdezte aznap reggel Bence.

-Kilenckor.

-Akkor még van időnk megreggelizni.

-Szerencsére.

Miután megették ételeiket. Lili ment oda hozzájuk.

-Akkor mikor lesz az első külön óránk? –kérdezte.

-Tudod még nekünk nem is volt itt edzésünk és előbb meg kéne néznünk, hogy milyenek.

   Sétáltak a szántóföld felett elterülő, sűrű ködben, mint apa és fia. Viktort nem zavarta apja fiatalkori kinézete. Így, ebben a formában emlékezett rá, mivel így, ebben a formában látta utoljára. Ereje teljében volt. Erős, mint egy bika, bátor, mint egy oroszlán, és, legfőképpen, egy szeretetreméltó ember. Amolyan mackós apa-figura. Viktor nagyon szerette, végtelenül hiányzott neki. Örült, hogy újra láthatja. Még ha ilyen lehetetlen helyzetben is, mint ez a mostani.

"Mi a kóla folyik itt?Hova lett Mics?Csak azt láttam,hogy egy másik ilyen örvény átszipantotta magához.Egyáltalán hova repít ez engemet?Az időjárás jelentésben nem beszéltek semmiféle tornádórol.Jaj,nagyon félek...Mics...Mics...éhes vagyok!"

   Gondolatai most is csak az étel körül forogtak.Pechére az örvény lecsitult,az égben nyílt ki.Éva zuhant vagy 25 métert,zuhanása közben sikított.

"Ühm aú valamire rá estem."-állapította meg Éva,majd lassan felállt és jobban szemügyre vette a helyzetet:e-egy csaj...lehet kb.20 éves.Narancssárga haja van?!Egyá'talán nem ember.Vöröses színű arca van,és még hegyes fülei is!Örökletes betegség?...Nem,ilyesmi betegségről nem tanultunk bioszon.De várjunk,hol vagyok?Ez biztos nem Nagyvárad.Svájc?Asszem ott vannak ilyen középkori városok....vagy az Ausztria?"

Töprengése közben Évici észre sem vette az őt körülvevő bámuló elf-szerű lényeket.Királynőjük halálát gyászolták.Nem kellett megnézni se a pulzusát,hisz az ilyesféle lényeknek a hajuk,egy perc után miután elhunytak,beőszül.Az egyik megszólalt közölük:

-Te gyilkos!Megölted Klemtina királynőt!Ez nem az "Óz"!Dorothy!-szólalt fel az elhunyt királynő egy jelentéktelen jobbágya.

Második fejezet
Utolsó dobbanás

Eljött az este.A csapat lázassan készülödött.Már nem voltam rosszul,tökéletesebben nem is érezhettem volna magam,csak egy valami zavart.Roland.A többi fiúval készülödött,majd beállt a dobok mögé.A színpadra hívták az első együttest a mikrofonból David hangja csalogatta az érdeklődöket.
-Első felépőnk a sol brillante!-kilépett a csapat és zene átjárta testünket.
Spanyol dalunk a legjobb tehetségkutatóba is megállta volna a helyét.Elérkezett a refrén ideje és a tömeg teli torokból énekelte velünk.Nem láttam őket,csak a hideg,távolba meredő szempár lebegett előttem,mintha neki szólna ez az egész.A szám végére hirtelen foszlott szerteszét,de egy hang szólalt meg a fejembe,elnyomva a közönség tapsát.

I

sabel és Anne a klub bejáratával szemben álltak.
– Tehát ez volna az.
– Ühüm.
Nagyméretű élénkpiros és kék színekben villogó fénytábla jelezte a szórakozóhely nevét a széles, kétszárnyú üvegajtó felett: „BASIS 911 CLUB”. A helységből hangos R&B stílusú zene szűrődött ki, és az egyéb hangokból ítélve bent már emelkedett hangulat uralkodott.
– Mit gondolsz Anne? Nem vagyunk egy csöppet alulöltözve ennek a helynek a színvonalához képest?

A parti

L

ázasan készülődnek a Cooper házban az estélyre. A család és a személyzet egész nap sürgött-forgott. A nagyterem már feldíszítve, az asztalok megterítve, a pincérek az utolsó simításokat végzik az asztaloknál. Csak ötven vendéget várnak, mert többen elfoglaltságuk miatt lemondták a részvételt. Samantha még a vendégek érkezése előtt édesanyjával átnézi az ülésrendet, és a kirakott névkártyákat. A közvetlen család ül a terem egyik végében egy külön asztalnál, s a „befolyásos” emberek kerülnek a hozzájuk közelebbi eső helyekre.

A sziget

K

ora reggel van még, amikor Jen elindul Steve hálószobája felé. Még mindenki mélyen alszik, ezért nesztelenül lopózik a folyosókon. Egy könnyű nadrágot, sportcipőt és ujjatlan trikót visel, melyre még egy kiskabát félét húzott a reggeli nyirkos levegő miatt. Amikor odaér a szoba elé, kinyitja az ajtót, és egyenesen az ágyhoz megy, ahol a férfi még alszik. Föléhajol, s halkan, sokat sejtető hangon suttogja a fülébe:

–     Jó reggelt!

San Francisco

S

teve lassan oson Jen hálószobája felé, mert nem szeretné újra a tarkójánál érezni a pisztoly csövét. Fő az óvatosság gondolja. Vigyázva kinyitja az ajtót és bekukkant. A déli napfény sugarai próbálnak behatolni a függöny résein, több-kevesebb sikerrel, de így is jól látja, hogy a lány mélyen alszik. A szobát most jobban szemügyre tudja venni, mint az előző alkalommal. A berendezése egyszerű; az ágyon kívül egy éjjeliszekrényt, egy dolgozóasztalt, és egy tévés állványt vél felfedezni, mely utóbbin egy televízió és egy hifi torony foglal csak helyet.

Barátság vagy szerelem

H

at óra felé, amikor Jen tréningruhában elindul, hogy reggeli futását letudja, észreveszi Stevet, ahogy édesdeden alszik, de tudomást sem véve róla csendben kilép az ajtón. Amikor megjön, látja, hogy a nappali üres. Hál istennek, hogy elment! Vagy már megint a szobájában találja meg? De ebben a pillanatban a konyha felől hangokat hall.

–     Jó reggelt! Kész a reggeli italod! Gyümölcsöt préseltem neked, almából, körtéből és eperből – kiabál ki Steve a konyhából Jennek, és már viszi is neki az italt.

 

A szív dallama...

Két éve kutatok utána hasztalan. Nem találom, nem bukkanok a nyomára. Lassan kezdem elveszíteni a reményt, hogy valaha is újra vele lehetek...
Egy kis kórházban dolgozom orvosként, immáron közel hat éve. Megtanultam együtt élni a halállal, mégis van, amire az ember nem tud felkészülni még így sem.

Két éve történt, egy esős délutánon. Még épp dolgoztam, hisz nálunk sohasem áll meg az élet. Akkoriban boldog párkapcsolatban éltem egy nálam két évvel fiatalabb zenésszel.

Leültem a TV elé, még hűvös, keveset tudó Real Madrid „drukkerként”. Apa éppen a csatornák között keresett, amikor véletlenül elkapta a Sport Klubon a Barca Tv-t. Odafagytam, abba a kényelmetlen pózba, azon a délutánon és meg sem mozdultam negyvenöt percig. Szokták mondani, hogy létezik első látásra szerelem, de szerintem nem focicsapatra gondolja az, aki erről beszél. Én viszont madridista ismerőseim mély megbotránkozására belehabarodtam a katalán „együttesbe”.

Azt mondják szeretsz,

dehinni nem merek.

Oly sokszor hazudtak már nekem e pár év alatt

a többiek!

 

Sokszor hideg vagy,

néha félek tőled.

Talán nem direkt, de megvillogtatod előttem

büszkeséged.

 

Eddig barátod

kotnyelesnek hittem.

De most felvetették: mi van hogyha igaza van, és

szeretsz engem?

 

Szemembe nézel,

de csak jobb napokon.

Szemed kékjébe merülök, s elmerengek

az álmomon.

 

Most ezt akarom?

Pusztán szeretni téged?

Őrizni szeretném az álmod, hallani hangon, érezni

szereteted.

Másnap,reggel 09:30

 

-Évici,kelj fel!Tizenegykor kezdödik az a táncbemútató,vagy micsoda,amiről beszéltél.-keltette fel édesanyja.

-Me-Ááá-gyek.-hangjában hallatszodott,hogy anyja nem jókor ébresztette fel.
-Kikészítettem a narancs pulcsidat,azt vedd fel.-ajánlotta anyja,ami igazából nem is ajánlás volt,hanem parancs.Tudta mi áll jól úszógumis lányának,épp ezért ki nem állhatta ha Éva válassza ki öltözékét.

 

Ady Endre gimnázium,nagy tornaterem

Január eleji este volt. Detroit utcái kihaltak, csendesek voltak. Edith Coppel, egy sötétbarna hajú, és különlegesen zöld szemű lány, szüleivel készülődött egy szomorú útra. Két hónappal azelőtt Mr. Coppel elbocsátották a munkahelyéről, egy állatkórházból.  Keserű, tehetetlenséggel teli napok teltek el azután. Mielőtt végleg feladták volna, Mrs. Coppel beszélt egy tenyész lovarda vezetőjével, aki örömmel vette fel a két felnőttet dolgozni. Mr.

2012. december 21. , péntek

 

   Egy budapesti lakóház hetedik emeletén a középkorú nő, Éva a monitor előtt ülve kinyújtóztatta tagjait. Sóhajtott, kidörzsölte a maradék álmot a szeméből, majd ujjait a billentyűzetre helyezte, a gépírók alaphelyzetében. Pár másodpercig a villogó kurzorra szegezte feszült pillantását. Miután összeszedte gondolatait, lassan gépelni kezdett. A gombok egyre pattogósabb ütemben kopogtak a leütések nyomán. Ahogy a betűtenger nőtt, Éva annál jobban belemerült az írásba.

Mikor végre fél kettőt ütött az óra Éva elindult osztálytársaival együtt a villamosmegállóhoz.Nekik is megpróbálta elmesélni mi történt vele reggel,de aztán meggondolta magát.Nem akarta,hogy ők is kinevessék.Így is sok vicc és beszólás tárgya az osztályban.Hah az osztályban?Már két másik iskolában is.

Bizony,szegény Éva már sokszor hangoztatta,szó szerint,hogy már elege van ebből az egészből és következő félévben átiratkozik egy másik iskolába.De ezek csak üres szavak és semmi tet.Rá ez jellemző volt,mármint hogy mond valamit de aztán hirtelen meggondolja magát.

Tina sietősen tipegett be magassarkújában a pompás nappaliba. Magasra tupírozott, vörös haja a sietség ellenére is katonásan állt, hála a betonbiztos hajfixálónak. Leginkább szafaládéra emlékeztető, új keletű ajkával feszesen csücsörített, mint mindig, amikor valami nyomta lelkét, mely megbújt D kosaras műmelle alatt. 
− Cicám! Cicám, hol vagy? − szólítgatta barátnőjét. Viki a kanapén feküdt és keservesen sírt. 
Szép arca, plasztikai sebésze legnagyobb műve, csupa maszat volt az elkenődött szemfestéktől. 
− Jaj, Drágám, gyere gyorsan!

"Mit mond az éhes csapat? Éhes a banda,korog a gyomra,kaját,kaját,ha nem adtok kaját,kirúgjuk a ház oldalát!"

 

I fejezet:Kajára fel!

 

"06:10 van.Ideje felkelni"-gondolta Evangélia,vagy ahogy mindenki ismerte:Éva.

Neki ez is csak átlagos nap volt:reggeli,suli,tízórai(duplán),kicsengetés,ebéd,vacsi.De e nap teljesen megváltoztatja majd az életét,erről ő persze még nem tud.

-Anyuuuuuu!Megint palacsintát csináltál reggelire?
-Persze kicsim.Hisz tudom,hogy imádod
-De jó és hol vannak?-Éva szokásos harsány hangjával kérdezte ezt,ami tőle nem volt meglepő.

Különleges világ
Első fejezet
Különös furcsaság

-Ne feledjétek, ma este Kelly Clarkson koncert!Előtte fellép a sol brillante!Este hétkor találkozzunk diákok!-bömbölte az iskola rádiósa David Casler.
Megszaporáztam lépteim és a próbaterem felé menet kiköptem a kukába a narancsos rágómat.A többiek már ott voltak és csak én hiányoztam.Candy az LB-m és a pasija Carlos,Betty a gitáros és Lolli,az egyik vokalista. A szemem egy ismeretlen fiún akadt meg.Ő vajon ki és Krisztián hol van?Megígérte tegnap,hogy eljön mindenképpen.

Át lettem ejtve. Vagy magamat ejtettem át már nem is emlékszem. Az egész akkor kezdödött mikor előző énem meghalt, egy este, mikor a késő ősz ólmos sötétje borult mindenre. Mindent ellepett a novemberi ködből lecsapodó pára, utolsó kép ahogy a fények. ütemesen váltogatták egymást, a lecsapódott vízcseppektől csollógó üvegeken. Az egész világ fejreállt körülöttem, az idő megállt, minden távoli hangoktól, halkan zengve. Izgatott emberek vesznek körbe, nem értem, nem érzek semmit se.

5.) fejezet: Küldetés Otthon

Másnap reggel Tamás és új szobatársa kipihenten és elégedetten ébredtek.

-Jó reggelt. –köszönt Bence.

-Neked is.

Tegnap este mind ketten, úgy ahogy voltak ruhástul lefeküdtek és el is aludtak így nem volt idejük körbenézni a szobájukban, de most éltek a lehetőséggel így alaposan megnézték alvóhelyüket. A szoba úgy nézett ki, mint egy középkori lakhely de mégis volt benne elegancia. A falak halvány sárgák voltak és tapéta helyett rég szőtt szőnyeget lógtak le a plafonon egy gótikus stílusban készült lámpa lógott le.

 

                                 Három ember.

                                              Három történet.

                                                Három hely.

                                                  Ugyanabban az időben. 

                                                     A Hívatlan Látogatók ideje ez.

 

 

 

 

Észak-magyarországi kis falucska, Ódon utca 14.

5. fejezet

 

 

 

Élet a halál után

 

 

 

Önnek 47 új hangüzenete érkezett.

14. üzenet:

„Szia Gracie, Luke vagyok. Nem tudom, mit mondjak, teljesen sokkolt, ami Josh-sal történt. Hülye kérdés, de jól vagy? Ha bármiben segíteni tudok, vagy szükséged lenne rám, kérlek, hívj!”

Üzenet vége. 2008. június 28., 18:34

 

 

 

A nap sugarai szinte már égették az arcomat, mikor leparkoltam a lakásunk előtt. A Los Angeles-i forgalom megnehezítette a hazajutásomat, de bevallom, nem is bántam. Leállítottam a motort és mélyet sóhajtottam.

3. fejezetA születésnap

D

élután, úgy öt óra felé egy hófehér Audi állt meg a Beverly Hills-i ház előtt. Jen kiszállt, kivette a táskáját, és lassan besétált a házba. Hallotta, hogy húga otthon van. „Ilyen korán végzett a munkával?” gondolta. Sebaj, legalább beszélhetnek egy kicsit, bár nagyon fáradt volt, de szégyellte magát, hogy egyszer sem hívta fel, és érezte, hogy csak úgy nem mehet el szó nélkül aludni. Amint belépett a házba, húga ijedtében majdnem kiejtette a tányérokat a kezéből.

2. fejezetRejtélyes távollét

S

amantha és Jennifer a hazafele vezető utat gondolataikban elmerülve töltötték. Sam boldog volt, mert David nagyon megtetszett neki. Alig várja már a holnapot, hogy találkozhasson vele! A férfi nem olyannak látszik, aki csak az ágyba akarja dönteni, és viszlát. De azért óvatos lesz. Számára jól sikerült az este, de mi van Jennel? Olyan szomorú. Talán mégiscsak megtetszett neki Steve? Vagy olyan rosszul érezte magát? Pedig egész jóképű az a fiú.

4.) fejezet: A második próba

-Gyertek utánam. –mondta egy középkorú férfi, akin látszott, hogy komoly sportot végez, hisz ha kellett volna egy ütéssel el tudta, volna törni az egyik ifjonc gerincét.

-Vajon hova megyünk?

-Nem tudom. –kezdték el a sustorgást a többiek.

-Remélem nem lesz túl veszélyes.

-Ha ilyen gyáva vagy inkább menj haza! – mondta az előttük haladó fiú.

-Nem vagyok gyáva, de nem szeretnék idő előtt távozni.

-Pedig azt fogod csinálni, ha nem maradsz csöndben.

   Viktornak, ahogy kilépett a virág fényétől félhomályos folyosóról a ködbe, szeme megkönnyebbült. Nagyot szippantott a levegőből, mire tüdeje teljességgel felszabadult. Most már jobban érezte magát. Fizikailag és szellemileg egyaránt.
   Fejében különböző hangok keringtek. Nem tudta eldönteni, melyiket hová sorolja. Annyiféle volt, hogy szinte belebolondult. Aztán a lárma egy csapásra megszűnt, helyét képek sora vette át. Egyiken még ott térdelt a nagy házban, hol az őt rajtakapó, dühös férfira, hol az üvegvirág szanaszét szóródott szilánkjaira pillantva.

Késô este van. Egyedül maradtam a próbateremben, s csak bámulok kifele az ablakon, miközben gondolatok százai cikáznak át agyamon. Odakint már sötét van, s a felhôs égen egyetlen csillag sem ragyog. Csak állok ott, néma csendben, miközben a várost figyelem, melynek fényei úgy ragyognak, mint a csillagok egy meleg nyári éjjelen. Elgondolkodom, s egy könnycsepp gördül le arcomon. Ô jár a fejemben, a mosolya, a mozdulatai, minden, ami azzá teszi, aki.
A zongorához lépek.

A mennyezetig érő, piros lávalámpa meghitt fényt csalt a szobába. A faltól-falig nyúló, faragott könyvespolcok roskadoztak a megszámlálhatatlan sok könyvtől, a vastag, összefűzött akták sokaságától. A súlyos, régi íróasztalon kövér tornyokban álltak az iratok, elrejtve a bársonyszékben körmölő alakot, Halált. Fekete csuklyája eltakarta arcát, köpenyének hosszú ujja alig engedte láttatni hófehér, csupa csont kézfejét. Halál fáradtan sóhajtott, mikor felpillantott az óriási papírhalomra.

1. fejezetAz Ezeregy éjszaka

A

 nap már elindult esti útjára nyugat felé, s egy-két csillag is elfoglalta a helyét az égbolton. Kellemes június eleji délután van, úgy öt óra körül járhat az idő. Az utca csendes, csak elvétve lehet látni embereket, akik talán most mennek haza a munkából. A nappali tikkasztó hőség is alábbhagyott már, enyhe szellő fújdogál.

Jen elhúzta Beverly Hills-i házuk teraszának üvegajtaját, hogy az esti szél egy kicsit felfrissítse a levegőt, majd kényelmesen elnyújtózott a nappaliban a kanapén.

 

Sötétség. Kinyitom a kaput és belépek.

A város fényére még egyszer visszanézek.

Végig az úton, és érzem, tudom,

Valahol ott állsz te is a betonon.

Lépteim koppanva szállnak az éjben

Felbukkan a ház és úszik a fényben.

Továbbindulok és megnyugszom egészen.

Valahol ott vagy bent, én tudom, érzem.

Benyitok az ajtón és elvakít a fény.

A gyűlölet ködfátylát te oltottad belém.

Egy apró nesz: ahogy fémen koppan fém,

Majd apró darab ólom süvítve száll felém.

 

            Egy nagy, fekete épület felé sétálunk a belvárosban. Felnézek rá és megszédülök. Láttam én már az Empire State-et is, de ehhez képest az semmi. A legmagasabb toronynak nem is látom a tetejét. És az egész fekete-fekete-fekete. Felmegyünk egy lépcsőn, és a pentagrammát mintázó üvegajtó előtt hirtelen visszafordulok. Csak most veszek észre valamit.

- Renee, hol van Gus? – kérdezem.

- Ó, bocsánat, nem is szóltam. – kezdi – Néha van olyan, hogy a Földre kell mennie.

   Virág félelemmel vegyes elszántsággal vezette a sebhelyes homlokú férfit a ködben. Nem látott tovább két méternél, mégis tudta, merre kell mennie. Érezte. Szívébe megint beleköltözött az a különös vonzás, mely hajtotta előre, és meggátolta attól, hogy visszaforduljon. Ha egyszer elkapta az érzés, többé nem volt visszaút.
   Lelki szemei előtt ismét megjelentek egy gyerekkori napjának emlékei. Azé a napé, amikor először megpillantotta a vörös virágot az erdő közepén.

 

"Néha a legkisebb gödröt a  legnehezebb megásni."

                                                                     Reidlos

 

 

 

   Pegazus hangtalanul suhant a magasban, óriási szárnyai súlytalanul repítették. Senki sem láthatta őt, ilyenkor szinte áttetszővé vált, mintha csak egy játékos tavaszi fuvallat szaladna végig az égbolton. Ő azonban nagyon is jól látott mindent, ami odalent történt. Tekintete elidőzött a termőföldeken dolgozó embereken, a falvak apró rezdülésein, a nagyobb épületek tetején lassan körbeforgó szélkakasokon.

Búcsúajándék

 

Az eget kémlelem, melyen most hatalmas hófehér felhôk úszkálnak vidáman, mint megannyi jéghegy a fagyos tengeren. Csak az én szívem nehéz, engem önt el szép lassan a kínzó fájdalom, ahogy géped egyre apróbbá válik a messzi távolban, míg végül el nem tûnik, beleveszve az azúrkék égbolt végeláthatatlan tengerébe. Mélyet sóhajtok, majd fejem lehajtva indulok el haza. Tudom, hogy menned kellett, várt a koncert, mégis fáj, hogy nem vihettél magaddal.

   Ernő kis idő múltán megmozdult. Körbenézett a szobában, ahol rajta kívül már senki nem tartózkodott. Mint aki most tért vissza a hónapokig tartó kómából. Fáradt, nyugodt pillantását lassan végigjártatta a helyiség romos bútorain, majd szeme a kitört ablakon állapodott meg. Odakintről lágy, meleg fuvallat sugárzott felé, jóleső érzéssel töltve el a lelkét. Vontatottan felállt, és közelebb sétált. Tekintete távolba révedő volt. Gondolatban valahol egészen máshol járt. Ott, ahová talán már sohasem juthat el többé…
   A köd ott terült el, vészjósló mozdulatlanságában, a ház előtt.

 

 

– Ugyan, fiam, elbódogulok én! Összeírom a listát, kiszámítom, mi mennyibe kerül, oszt szépen lassan hazahozom! – Janika bácsi kötötte az ebet a karóhoz, hogy Etus bízza rá a napi bevásárlást. Hiszen ennyit legalább ő is megtehet a családért, no meg aztán kell az a kis unaloműző kiruccanás, egészségügyi séta.

 

– Jól van, apuka, de elsőre Lacival tessék menni, mert meg kell előbb szokni a szupermarketet. Az egy kicsit másabb, mint falun a közért.

   Nem hittem volna, hogy életem valaha gyökeres fordulatot vehet. Múlt hét végén azonban történt valami, ami kizökkentett az addigi kerékvágásból.
   Békésen elnyúltam a kanapémon, mint minden nap, munka után. Péntek volt. Hosszú hétvége következett, mivel elérkezett március 15-e ünnepe. Így négy nap pihenő járt minden dolgozónak. Alig vártam már, hogy pár napig végre csak dögölhessek reggeltől estig, bámulhassam a tévét az ágyból, néha kajáljak, literszámra vedeljem a sört, vagy, ha kedvem szottyan, felhívjak a szobámba a csaj ismerőseim közül valakit, aki elkényeztet.

 

Álmodom

 

Álmodom: apró kis csillagok tűnnek fel az égen,

De olyan gyorsan, ahogy jöttek, eltűnnek az éjben.

Valamit érzek: fájdalom vagy határtalan öröm,

Félelem bánat vagy szégyen? Mind neked köszönöm.

 

Álmomban egy tompa puffanás hallatszik a csendben,

Majd a gólöröm édes ízét érzem.

Aztán egy fájdalmas esés és elernyedek,

Szégyenteljes emlékeim körbekerítenek.

 

Félek: valami mintha elmúlna, s mást érzek.

Bánat, könnyek forró nyoma, s megjelennek a képek.

3.) Fejezet: A beavatási ceremónia

A két férfi Tamást egy közeli templomba vitte, amit veszélyesnek ítéltek így be kellett zárni. Első látása meg lehetett állapítani, hogy mért a falak romokban voltak a tetőről sorban hullottak le a cserepek és nem lehetett tudni, hogy melyik következik így merésznek kellett lenni, hogy végig haladjanak alatta. De a szép képek és a bronz szobrok megmaradtak azokat nem vitték el, pedig ahogy Tamás a falusiakat ismerte egy kis plusz pénzre nem tudtak nemet mondani.

 

Nem egészen két órája maradt az indulásig. Miután ivott egy teát, a fürdőszobába indult, hogy lezuhanyozzon, hajat mosson.

Később a tükör előtt időzött, maga elé tartotta a ruhát, amit ma este viselni fog. A félhosszú, világos bézs színű, szatén koktélruha tökéletes választás volt Haját feltűzte, sminkeléshez készülődött. Amikor végre elkészült meg volt elégedve a végeredménnyel: tökéletesen nézett ki, és szakmai felkészültségében sem találhatott kivetnivalót.

Egy régi lapban találtam, megtetszett, bepötyögtettem, közzé tettem. :)

Sinkó Zoltán: Új Noé (1967)

 

És lőn, hogy nagyon elszaporodtanak vala az irodalmi tudományok a földön, s igen sokan valának olyanok, akik annyit olvastak vala, hogy attól írni kezdének. Az Úr pedig rettenetes haragra gerjedt, látván emez bűnöket elszaporodni, és elhatározá az ő elméjében, hogy irgalmatlanul megbünteti azokat, akik írással vétkeztek.

Elhatározá, hogy versekkel árasztja el a földet.

Cyber szerelem

A Skype üres ablaka mohón falta a felhasználónevem. Jelszavamat követelte, hogy kegyeibe fogadjon a Cyber tér bináris világa. Áldozatom nem volt hiábavaló. A szent internet magába zárt, hogy teret adjon túláradó érzelmeimnek. Tekintetem mohón kutatta a partnerlista zöld felhőcskéjében a fehér pipát. Rá vártam, volt időm. Akartam a beszélgetést. Beszélgetni bármiről, mindegy csak Ő írjon, Róla szóljon. Míg várakoztam gondolataim ostromolták agyam idegpályáit.

 

Janika bácsi egyik reggel, amikor felébredt, úgy érezte, mintha valami markolászná a torkát és a mellét, tüzelt a homloka, szúrt a háta, köhögött és krákogott, minek következtében formás, zöld trutymókat köpött fel. Nem ijedt meg azért, mert nem olyan fából faragták, de ugyanvalóst elkeseredett, mert minden végtagjából kiment az erő, és a fejét akkorának vélte, mint egy dézsa. Eldugult füle, orra, mindene, és úgy kóválygott, mint egy részeg kutya.

Hideg téli este volt. Kezembe rejtettem egy aprócska mécsest, és elindultam a temetőbe. Karácsony közeledett, s most a rideg, élettelen kis hely hirtelen megtelt fényekkel. Mindenhol aprócska lángok lobogtak, a gyertyák lángjai, melyek most az élet és halál szimbólumaként ragyogtak. Fél óra komótos séta után, nehéz szívvel álltam meg egy hatalmas, fekete márványtömb előtt. A lágy ívű, arany szöveg szinte életre kelt a mécsesek fényében. Meggyújtottam sajátomat is, és óvatosan letettem a többi közé.

Victor a belváros üzleti negyedében, egy tizenöt emeletes apartmanház beépített tetőtéri lakásainak egyikében lakott. Kifinomult ízléssel rendelkezett, ezt otthona berendezése is bizonyította. Otthona a legmodernebb bútorokkal és háztartási gépekkel volt felszerelve, melyek mind a lehető legmagasabb fokú kényelmet biztosították a számára, azonban az összhatás cseppet sem volt giccses. Victor lakásában minden összhangban volt egymással a falak színeitől kezdve a bútorokon keresztül az utolsó dísztárgyig bezárólag.

2.) fejezet: Zűrös nap

A Kórház lehangoló volt nem csak a fekvése miatt –mivel kint volt a város szélén, -hanem mert az ember, ha bement csak olyan embereket látott, akiknek az életben maradás márt hiú remény. Az orvosok mind leszegett fejjel jártak a folyosókon és szinte mindig rossz híreket kellett közölniük. Szerencsére a fiúnak jó hírt mondtak, amikor reggel bent volt édesapjánál azt mondták, hogy egy hétig bent tartják, utána hazamehet így Tamás napja jól kezdődött eltekintve, attól hogy délután egy üres házba kell hazamennie, és hogy meg kell keresnie, és be kell lépni abba a szektába, amit gyűlöl név szerint a Decimarekhez.

Karjaidban...


Veled voltam, a karjaidban tartottál engem, szorosan magadhoz ölelve, miközben arcodat forró könnyek áztatták. Nem értettem, miért sírsz, akkor még nem. Azt hittem, miattam, hogy én okoztam neked fájdalmat valamivel, de nem. Téged akkor már sokkal nagyobb gondok emésztettek...

***

Fáj. Elviselhetetlenül. Mintha ezernyi kést döftek volna szívembe. Kezed fogom. Nem nézel rám, már nem tudsz. Kósza könnycsepp gördül végig arcomon.

 

"Elszakadni valakitől mindig nagy veszteség: nem csak őt magát veszíted el, hanem az érzést is, amit adott."

                                                                                                                                                                           Amina

 

 

 

   Yarg egyenletes tempóban haladt seregével Szabadvölgy felé. Egyedül már régen ott lett volna, hisz az Egyszarvú olyan sebesen is tud haladni, mint a gondolat; így azonban másfél napba telik az út.

Holnap 46. Nincs öröm. Ő messze van. Szakítás.  Fájdalom. Hiány. Hiány.  Hiány. Ülök. Nézek. Nem érzek. Nem vagyok. Mit mondjak? Hagyjatok. Tévedés?  Á dehogy.  Mikortól?  1 éve. Ismered? Igen. Elment? El. Külföld? Igen. Levelek? 1000. Barátságként indult?  Igen. Beleszerettél?  Igen! Ő? Legeslegjobb barát! Vallomás? Ajjaj! Reakció? Hajtépés! Visszavonultál! Igen. Miért? Szeretem! Hülye vagy? Azt hiszem. Beszélgetések? Skype. Neki milyen ott? Anyagilag jó!

Sziasztok!

K. Sylvia előzetes engedélyével meghírdetnénk egy dalszövegír pályázatot, a zenekarunk első stúdióalbumához. Tudnotok kell, hogy mennyire nagyra becsüljük ezt a közösséget, heiszen sehol az interneten nem kértünk mástól segítséget. A beérkező szövegeket előre is nagyon köszönjük!

  A témával kapcsolatban igen tág kereteket hagytunk, hogy mindenki érvényesülhessen. A feltétel csupán annyi lenne, hogy lehetőleg ne legyen túl nyálas! Ezenkívül ez egy fiúzenekar, amit kérek tartsatok szem előtt!

 

            Beárnyékolom a szemem, hogy ne vakítson el a nap. Lassan egy hete, hogy elhagytuk az erdőt, és azóta végig a sivatagban tartunk északra. Még nem kapott el minket homokvihar. Egészen ezidáig. A sátrak viszonylagos védelméből kikémlelve figyelem az eseményeket. A por fütyülve tör utat magának a levegőben. A szél hatalmas erővel csapja neki a szálló homokot a sátor falának, ami egy kis bűbáj segítségével mégis ellenáll neki, és nem rogy a fejünkre az egész.

 

 

 

 

Virág hiába rángatta az ajtót, az csak nem engedett. Minden erejét beleadta, mégis sikertelenség övezte próbálkozását.
   Bentről egy öregasszony kiáltozása szűrődött ki hozzá, halálra rémítve a lelkét. Tudta, hogy már nincs sok idő, de fogalma sem volt, mitévő legyen. Újra és újra nekifutott távolabbról, testével igyekezve betörni az ajtót, de mindez kevésnek bizonyult.
   Kezdte feladni a reményt, amikor a levegő hirtelen felforrósodott körülötte.

Isabel két hatalmas papírtasakot egyensúlyozva, minden ügyességét bevetve próbált bejutni a lakásába. A közeli szupermarketből érkezett, a szokásos hétvégi bevásárlást intézte. A kapun még könnyedén átjutott, a lakásajtó előtt azonban az egyik csomagot a folyosó kövére kellett helyeznie, és számára örökkévalóságnak tűnő percekbe telt, mire kihalászta a lakáskulcsát a kistáskájából, és végre bejutott a lakásba.

– Hát ez nagyon nehézkesen ment!

-Boldog nőnapot szerelmem!-köszöntötte hangosan a nagy menő Félix a legújabb nem annyira menő barátnőjét. A lány elpirult, majd zavarában a szekrényhez fordult. A fiú odament hozzá és átölelte.
-Ne ilyen nyilvánossan!-szisszegte Bella. Értette ezt a srác és nem is vágott vissza neki és mikor megszólalt csak ennyit mondot:
-Suli után gyere a  Rózsa kávézóba!-megfordult és elsietett a tanterme felé.
Nap többi része hamar eltelt és Isabella már nagyon várta a találkát.

-Jól vagy kicsim?-Erősen füleltem, de a hátsó ülésről csak nem jött válasz.
Gondoltam nem erőltetem a dolgot, hiszen így is olyan nehéz szegénynek. Inkább csak a vezetésre koncentráltam és arra, hogy a másnapi tárgyaláson minden gördülékenyen menjen. Muszáj volt megszereznem azt a pénzt. Szükségünk volt rá. Az utolsó esély arra, hogy továbbra is fizetni tudjuk a kezeléseket.
Belenéztem a visszapillantó tükörbe és feltűnés mentesen vizslattam végig Noémi arcát.

A szerelem sok dologra képes. Néha elfújja a felhőket vagy hegyeket mozgat, olykor pedig megtalálja az elveszített dolgokat. A szerelem: varázslat.

                                                                                                        Amina

 

 

 

 

   Amina lehajtott fejjel sétált, erdeje puhán és csendben nyelte el lassú lépteit. Meleg bársonyként terült rá a csillogás, a fák közt beszűrődő nap fénycsíkjai kellemesen simogatták.

1.) fejezet: A bajok gyülekezete

Hétszáz éve alakult egy város, ami máig is létezik. Neve: Kisújszállás. Ennek a városnak nagy történelme van annak ellenére, hogy lakossága alig haladja meg a négyezret. De az ott lakók néha falunak is szokták nevezni, mert szerintük több telek járna nekik. Mindazonáltal itt mindenki ismer mindenkit ez már szinte, hagyománynak számít, és mindenki jóban van mindenkivel, de akik újonnan költöznek, ide azokat kinézik, és nehezen tudják befogadni kis közösségükbe.

− Vegyél fel zoknit! − mondta Erzsi az ágyon ücsörgő férjének, és mellé gurított egy összegömbölyített párat. 
− Nem veszek fel zoknit, nincs hideg. Egyébként is, csak a szomszédba megyek − felelte a férfi, és tovább vágta a körmét.
Erzsi rosszallóan ráncolta homlokát, szeme összeszűkült jellegzetes, szúrós pillantásától. 
− A múltkor sem vettél fel, és mi lett belőle? Felfáztál. Tudod, hogy gondjaid vannak odalenn. − Tekintetével a férfi ölére bökött.

   Most azonban, a köd homályában bolyongva, valami kizökkentette. Kezében a virág villogni kezdett, és egyre inkább felforrósodott. Csakúgy, mint annak idején… Mielőtt összetört volna… Tudta, ezúttal nem hibázhat. Ha most elszúrja, annak ezerszer nagyobb következményei lesznek, mint a legutóbbi alkalommal.
   - Gyere, Viktor, szükségünk van rád! – szólalt meg újra az ismerős ismeretlen hang.
   De Viktor nem tudta, hogyan segíthetne. A nagy kapu zárva volt, lehetetlennek látszott átjutni rajta. Márpedig határozottan érezte, a túloldalon vár rá a megoldás.

              

                                           Köszöntő

 

                             Köszöntöm innen a nőket.

                              Elkergettem a felhőket!

                              Hogy arcuk mindig ragyogjon!

                              Szemük fénye csillogjon.

                               És ne csak  március nyolcadikán

                               Hanem éltük minden napján.

***

 

 

Beköszöntött a szeptember első napja és a szokásos Evergreen Fair, melyet minden évben az ősz tiszteletére rendeztek. A vásár egész nap tartott, délelőtt vetélkedőkkel és játékos feladatokkal a gyerekeknek, délután állatvásárt, rodeót és különböző jótékonysági vásárokat tartottak. Mindenki készített valamit saját kezűleg, ki lekvárt főzött, ki takarót varrt s ezt eladták és a befolyt összeget felajánlották a helyi iskolának.

   Virág mindvégig a terasz oldalában lapult, hátát a falnak támasztva, guggoló pózban. Felkészült az azonnali ugrásra, ha arra kerülne a sor. Valahogy érezte, hogy nem fog egész hátralévő nap ott gubbasztani.
   Hallotta, ahogy odafönt az egyik ablak nagy robajjal kitörik. Gyomra görcsbe rándult.
   „A sebhelyes homlokú férfi!” – gondolta szörnyülködve. Tudta, valami nincs rendben, és csak remélte, a legrosszabb még nem következett be. Ösztönei viszont azt súgták, nem ücsöröghet tétlenül.

 

„Gyere” „elbújok, keress meg”

„Most nem megyek játszani Danny”

„Elbújok, gyere már!”

 

A következő nap reggelén Benjamin meglepő ötlettel állt elő. Miután végeztek a futással, Isabel a Daniellel kapcsolatos álmairól mesélt neki. Elmondta, hogy mindhárom alkalommal ugyanazt álmodta ikeröccséről.

– Annyira furcsa… Ben, én egyre inkább azt hiszem, hogy ez nem lehet a véletlen műve.

– Csupán a tudatalattid tréfál veled. Valamilyen, a közelmúltban történt eseménynek a hatására jelenik meg az álmodban.

1985.január 24.
  Firence egyik sötét utcájában járunk.A házak szegényesek kivéve egy kis hajlék.A többitől elütve narancssárga a fala és az ablakai fehérek.A függönyöket nem régibben mosták,egy szem por sem látszott rajta.Odabent egy kis fiú játszott,szülei már rég elmentek dolgozni és most dadájával építőkockákból rakták a Pisai ferde tornyot.A gyermek már többször is járt ott,mivel anyukája szerette azt a helyet.Kopogtattak az ajtón és a nő már ment is kinyitni.Léptei csak csendben kopogtak a parkettán és közeledett a végzete felé.Már csak pár lépés választotta el a bejárattól és végül feltárta.

 

Néhány perccel múlt háromnegyed nyolc, amikor Isabel leparkolt a belvárosi irodaház dolgozói részére fenntartott mélygarázsban. Kiszállt az autóból, és egy rövid, széles folyosón keresztül a liftek irányába tartott. A tizenöt emeletes épület különböző, kisebb-nagyobb cégek irodáinak biztosított székhelyet; köztük több ügyvédi iroda volt, ingatlanközvetítők, építőipari, pénzügyi szolgáltató és tanácsadó cégek, egy könyvkiadó, az első emeleten pedig egy fogászati, és egy nőgyógyászati magánrendelés is volt.

   A fiatal lány megszeppenten követte Rózsika nénit a szertárba. Nem igazán értette, mi keresnivalója lehet ott, mégis hagyta, hogy az öregasszony maga után húzza.
   Odabent meglepő rendben állt minden. Az asztalon szerszámosládák sorakoztak, a polcokon ragasztószalagok, fúrógép, körfűrész tanyázott. A lány szeme a falon lógó, nagyság szerint növekvőbe rendezett fejszéken időzött legtöbbet. Rózsika néni észrevette ezt, és elmosolyodott.
   - Látom, lányom, egy rugóra jár az agyunk.

 

Nem tudom ki gondolta azt, hogy egy pszichológus bárkinek is segíteni fog valamiben. Már mikor először bementem, akkor kirázott tőle a hideg. Alacsony nő volt, okoskodó arccal és platinaszőkére festett, rövidre nyírt frizurával. A szemei olyan feketék voltak, hogy nem tudtam kivenni a pupillája körvonalait. Leültetett magával szembe, az osztályteremben egy székre. Már csak az hiányzott, hogy megszólaljon!

- Mesélj magadról, kérlek! – mondta affektáló hangon.

 

2. fejezet

 

 

Natasha korán kelt. Még mindig a tegnap történtek hatása alatt volt. Nem akarta elhinni. Attól tartott, hogy ha reggel felébred, az egész semmivé foszlik. És az élete továbbra is sivár pusztaság marad. De ahogy lement a nappaliba ott díszelegtek a tulipánjai a vázában. Mennyi minden történt egyetlen nap alatt! Visszakapta a férjét és vele együtt egy biztató jövő ígéretét. Úgy érezte méterekkel a föld felett száll. Saját műterem, tanári állás, főiskola… ezek a szavak kergetőztek a fülében, miközben elfordította a slusszkulcsot.

 

A szoba nem túlságosan tágas, de pont megfelelő. A bútorok stílusa, a barackszínű, kis virágokkal mintázott tapéta, felső részén a fehér színű, selyemből készített fényes szegéllyel mind arról árulkodnak, hogy itt egy kislány lakik. Amióta anya különköltöztette őket, végre nem kell osztozkodnia, és teljesen egyedül uralhatja ezt a kis birodalmat, ami végre csak és kizárólag az övé. A meleg nap sugarai beragyognak a nyitott ablakon keresztül, és az enyhe nyári fuvallat kellemes illatokkal árasztja el a szobát a virágoskert felől.

 

A telefon hallgatott. Sem Victor, sem pedig Vincent nem jelentkezett az este folyamán. Azon, hogy Victor nem jelentkezett, Isabel egyáltalán nem csodálkozott. Biztos volt abban, hogy ha fel is bukkan majd az elkövetkezendő napokban, egyetlen szóval sem fog majd említést tenni a szombat estéről. „De Vincent? Vajon ő miért nem telefonált?”

A válaszra nem kellett sokáig várnia.

– Nem maradok – ezzel indított Vincent, miután Isabel ajtót nyitott. A szokásosnál sokkal komorabb hangulatban volt, és úgy tűnt, nem szándékozik túlzottan részletekbe menően beszélni az előző estéről; végül mégis többet mondott, mint amennyit eredetileg szándékozott.

Kavarog a fejem. Nincs nyugtom többé. Hiába, ménesem közelében előtör belőlem az, ami vagyok. Hamarosan fel kell fednem magam; ha nem teszem, maguktól jönnek rá, és az csak még több kavarodást okoz. De többé helyem itt már nincs – van helyemre egy új, aki ugyan nem alapító, mégis birtokolja az erőt. Azt az erőt, amit én. Még a régi időkben hoztunk erre egy szabályt: a harcot, halálig.
És a Félelem lova messze jár…

 

Délutánra lenyugodtak a kedélyek… legalábbis látszólag. Barát, Lisa és Chesja felkerekedtek, hogy elmenjenek a tengerpartra.

 

Alig egy órával később a két gyermekkori jó barát egy Cherry Mary nevezetű, országút menti füstös kis vendégfogadó alagsori csárdájában üldögélt. Olcsó asztali bor a kancsóban, és élő countryzene. Semleges terep, súlyos megbeszélnivaló. Ha az a mindennél erősebb baráti kötelék, amely ezt a két férfit évek óta egymáshoz köti, valami miatt meggyengül, azonnali orvoslásra szorul; márpedig ez haladéktalan megbeszélést igényelt. Itt és most egy húsz éves barátság forgott kockán.

a könyvemböl edig 3 fejezet van kész. három gyerekröl szól. a könyv szerint a három gyerek menti meg a világot a pusztulástól

   Az arcnélküli ember emlékeiből a tágas, fényárral úsztatott nappali jelenébe huppant. Kellemetlen volt a földre érkezés, de tudta, nincs más választása. Amit meg kell tenni, azt meg kell tenni.
   A szemeit helyettesítő vörös fénypontokat körbejáratta a helyiségben, magában imádkozva, nehogy kényelmetlen találkozásban legyen része. Ha most Rózsika néni tűnt volna fel, anyáskodó tekintetével, rugalmas, fiatalos mozgásával, bizonyára sarkon fordul, és kirohan a házból.

 

Isabel a fésülködőasztal előtt ült. Fürdőköpenyt viselt, háta közepéig érő sötétbarna haja fel volt tűzve. Tenyerébe borsónyi krémet tett, amivel alaposan átmasszírozta az arcát, s amíg várta, hogy a krém felszívódjon, az asztalka fiókjának rejtekéből előhúzta a sminkkészletet. Most az ágy irányából mozgolódás hallatszott. A tükörből figyelte, amint Vincent álmából ébredve, hanyatt fekve nagyot nyújtózik. Derekáról lecsúszott a takaró, felfedve izmos hasát.

Prológus

Az apáról akkoriban már két éve nem lehetett tudni semmit. A neve ekkor már régóta tabu volt otthon. Az ikrek ugyan idővel hozzászoktak, hogy ő nincsen, de még erősen élt bennük a remény, hogy egy szép napon majd hazaérkezik. Gyakran előfordult, hogy hosszan beszélgettek róla, vagy történeteket szőttek. Ezekben a kitalált történetekben az apa minden esetben valódi hősként tündökölt.

Az otthonuk csupán néhány utcányira volt az erdőtől, és az annak közepén elterülő kis tótól.

Mrs. Connelly épp az új zöldségeket rakta ki a pultra, és azon tűnődött, hogy milyen szép paprikákat hozott reggel Marty, mikor belépett Natasha McDonald. Gyönyörű nő volt, ismerte el Mrs. Connelly. És ez az imádnivaló kislány!

-         Jó reggelt Natasha! – üdvözölte – jött friss zöldség reggel és abból a finom sonkából is tettem el, amit John úgy szeret.

-         Köszönöm, Martha – mosolygott az idős hölgyre Natasha  - Hol tartja a festékeket?

  A sárga falak hosszan emelkedtek felfele a végtelenbe, egészen a ritkán díszitett mennyezetig. Egy hosszú folyósóra nyíló ajtón belépett egy rubinvörös, hasított báli ruhás ifjú hölgy. Aranybarna, hosszú haja a hátát verdeste, lélegzete nyugodt, de izgatott tempóba váltott és tiszta zöld szemein a csodálat látszodott. A sarokban álló vén zenekar elkezdett játszanni egy szép, ritmusos dalt és kinyílott a terem túlsó végben lévő öreg, rozoga tölgyfaajtó.

A Nő rosszkedvűen érkezett. Partnere a gép előtt ült, belemélyesztve szemét a monitor magányos mélyébe.

-Szia- köszönt a nő . –Szia- jött az automatikus, reflexszerű válasz. A férfi fel sem nézett a monitorról, nem is érzékelte a női jelenlétet.

Csak rövid ideje voltak együtt még, de a látszólagos közöny ellenére érzékelhető vibrálás volt köztük.

A Nő gondolataiba durcásan kart karba öltve osont be a kétely. Nem figyel rám! A Férfi félszemmel a lányra sandított, s észrevette kedvese homlokán, a másodperc töredékéig tartó szemöldökrándulást,egyidejűleg a szája sarkában a mimika törvényeit azonnal követő apró grimasszal.

 "Már tudom, mi az a sárkány. Tényleg ronda, de a kutyákat akkor is jobban utálom." 

                                                                                                         Négyes

 

 

 Yls ébredezni kezdett. A reggeli napfény arcába vágott, hunyorogva próbált felülni, nagy nyöszörgések közepette. Mikor sikerült neki, pislantott néhányat és körülnézett. Kissé megnyugodva vette tudomásul, hogy a szobájában van, s lassan észhez térve arra gondolt, talán az egész csak rossz álom volt.

 

Másnap, ahogy ígérte, Shane pontban egy órakor megállt a kopott furgonnal a ház előtt. Lilly örömtől sugárzó arccal rohant ki elé és a nyakába vetette magát. Rövidesen megjelent Natasha is egy rövidnadrágban és kényelmes pólóban, hatalmas piknikkosárral a kezében. Néhány perc múlva pedig már útban voltak a kis tóhoz. Forró volt a délután, még a szellő sem lengedezett, az augusztusi nap ontotta magából a meleget. Az út mentén a fű sárga volt a kánikulától.

Adam Arnolds elhatározza, hogy sikeres és nagymenő srác lesz.  Az ósdi szemüveg helyett kontaklencsét hord, megszerzi a jogosítványt, és munkát talál az iskolaújságnál. Lemond régi barátjáról, Felixről, és a nagyvárosból érkezett T.J. társaságát keresi. Úgy tűnik, az átlakulás tökéletes. Még a dagi Kateytől is sikerül megszabadulnia, és már csak egyvalaki hiányzik ahhoz, hogy boldog, és elégedett legyen önmagával: Emily az iskola legvonzóbb csinibabája....