Isabel a fésülködőasztal előtt ült. Fürdőköpenyt viselt, háta közepéig érő sötétbarna haja fel volt tűzve. Tenyerébe borsónyi krémet tett, amivel alaposan átmasszírozta az arcát, s amíg várta, hogy a krém felszívódjon, az asztalka fiókjának rejtekéből előhúzta a sminkkészletet. Most az ágy irányából mozgolódás hallatszott. A tükörből figyelte, amint Vincent álmából ébredve, hanyatt fekve nagyot nyújtózik. Derekáról lecsúszott a takaró, felfedve izmos hasát. A férfi oldalvást helyezkedve az ágyon fejét könyökén megtámasztva nézett vissza rá. Amikor tekintetük találkozott, ő szelíden elmosolyodott.

– Szép vagy.

Isabel zavartan elfordította a tekintetét.

– Elaludtál, míg zuhanyoztam – jegyezte meg később.

– Fárasztó volt a nap – hangzott a válasz.

– Kikészítettek a modellek?

– Valami olyasmi.

– De most már ideje lesz lassan felkelned. Nehogy elkéss az esti bulinkról.

A férfi bólintott, felült az ágyon. Komótos mozdulattal az éjjeliszekrény felé nyúlt, kivett egy szál cigarettát a dobozából, meggyújtotta, hátát a falnak támasztva mélyen leszívta-kifújta a füstöt. A füstfelhő mögül elmélázó arckifejezéssel, némán figyelte a nő minden mozdulatát. Isabel jól ismerte már ezt a tekintetet: mintha meg akarná állítani az időt; tekintetével azt sugallta, mintha képzeletébe akarná vésni a látottakat, hogy többé sose felejtse el.

– Szeretem, amikor így nézel.

– Szeretlek nézni.

Vincent kifejezetten vonzó külsejű férfi volt, és ezt bizony Isabel sem hagyhatta figyelmen kívül. Ugyan mindig is érezhető volt egy bizonyos fokú vibrálás kettejük között, mely az évek elteltével egyre csak fokozódott, ezt mindketten nagyon szorgalmasan igyekeztek elfojtani. Isabel és Vincent egy átbulizott éjszaka után kerültek közelebb először egymáshoz. Később megbeszélték, hogy ennek a kis botlásnak nem szabad többé megismétlődnie. Ezt az alkalmat mégis egy újabb követte, aztán egy újabb; mert képtelenek voltak ellenállni egymásnak.

Viszonyukat azonban titokban kellett tartani, ami egy kis plusz izgalmat is vitt ebbe a kapcsolatba. Victor Barnes volt az, aki elől minden körülmények között titkolni kellett ezt a viszonyt. Ez nem volt egyszerű feladat, hiszen mindketten szinte napi kapcsolatban voltak vele. Victor Isabel számára a testvére helyett testvér volt, de csak ők tudták, hogy ez már régen több annál; Vincent számára pedig a legjobb barát, mondhatni az egyetlen igaz barát, akit Victor Barnes valaha is közel tudhatott magához. Kimondatlanul is mindketten tudták, hogy ez az erős vonzalom csupán fizikai, melynek napfényre kerülése Victor személye előtt csak bonyodalmakat szülne. Így volt tehát a lehető legegyszerűbb.

Vincent elnyomta a cigarettát, és feltápászkodott az ágyról. Lassan a nő háta mögé lépett; haját kiszabadítva a csat szorításából ujjaival beletúrt, majd lassan lehajolt hozzá, végül vadul belecsókolt a nő nyakába.

Isabel fejét hátravetette, és átadta magát az érzésnek. Szemeit behunyta, fojtott hangon mondta:

– Így tényleg el fogunk késni…

– Hát, akkor bizony egy picit sietnünk kell… nem igaz?

Vincent egyik kezét Isabel derekára csúsztatta, és egyetlen mozdulattal kioldotta a vékony övet, szétnyitotta a köpenyt, letérdelt elé, végül maga felé fordítva szenvedélyesen lehúzta, és magához szorította a nőt.

Vincent mobiltelefonja egyre erősödő hangerővel játszotta Beethoven Moonlight sonataja egyik ütemesebb feldolgozását.

A férfi a kezébe vette a telefont, a kijelzőt fürkészte, és mielőtt fogadta volna a hívást, megjegyezte:

– Victor az. Remélem, azért hív, hogy lemondja a mai esti programot – jegyezte meg, mielőtt fogadta volna a hívást, végül lenyomta a hívásfogadó gombot.

– Szevasz, Victor – üdvözölte barátját.

– Hol vagy, Vincent?

Victor hanghordozása egyáltalán nem volt vidámnak mondható.

– Még itthon – füllentette Vincent.

– Ezek szerint nem Bell lakásán vagy?

Vincent nem válaszolt, Isabel felé fordította a tekintetét, aki kérdő arckifejezéssel tekintett vissza rá.

– Vincent? – hallatszott a vonal túlsó végéről.

– Szórakozol velem, Victor?

– Mi okom volna rá? Csak egy egyszerű kérdést tettem fel neked, de valamiért nem kaptam rá választ. Bell lakásán vagy?

– Nem vagyok Isa lakásán. Miért volnék ott?

Isabel a saját neve hallatán felkapta a fejét.

– Akkor miért áll az autód a lakása előtt?

Vincent kisietett a hálóból, átvágott a nappalin, majd kiérve a bejárati ajtóhoz lassan széthúzta a függönyt, és az ablakon keresztül kitekintett a ház előtti parkoló felé. Nem az a látvány fogadta, amire számított, Victornak ugyanis nyoma sem volt.

– Csak nem kinéztél az ablakon, hogy ott vagyok-e?

Vincent megadóan felsóhajtott. Tudta, hogy felesleges volna bármit is tagadni, fény derült a titokra. „De hogyan..?”

– Gondoltam, ajtót nyitok, ha már itt vagy.

– Ne fáradj barátom – Victor idegesen felnevetett – habár még a nappalim kanapéján üldögélek, épp indulni készülök. Te is indulj el most, hogy időben odaérj.

– Hogy mi…? Hová?

– A 63-as kilométerkő mellett van egy fogadó. Ha még nem jártál ott, akkor sem fogod eltéveszteni, annyira magányosan álldogál a préri kellős közepén. Isteni a halászléjük… ott foglak várni körülbelül egy óra múlva.

Ezzel megszakadt a vonal.

– Mi volt ez Vincent? Mit akart Victor? – érdeklődött Isabel.

– Tud rólunk.

Vincent visszasietett a hálószobába, és egymás után magára vette a ruháit. Isabel a tekintetével követte a férfi minden mozdulatát.

– De mégis, hogy a fenébe jöhetett rá? És mióta tudja?

– Fogalmam sincs.

– Most hová készülsz?

– Találkozni akar. Gondolom meg akarja velem beszélni a dolgot… nem tudom.

– Engem nem említett?

– Egyetlen szóval sem.

– Mintha ez csakis a ti kettőtök ügye lenne… – Isabel keserűen elhúzta a száját – és mintha nekem az égvilágon semmi közöm sem lenne a dologhoz!

Vincent jobbnak látta, ha erre nem reagál.

Immár az ajtóban állt, menetre készen.

– Akkor ezek szerint a ma esti bulinak lőttek.

– Valószínű… – reagált Vincent – úgysem volt kedvem hozzá. Bár az is igaz, hogy nem pont így képzeltem el a mai estét! – fanyarul felnevetett.

Mielőtt a férfi elköszönt volna, magához húzta Isabelt, átölelte és hosszan megcsókolta őt. Pontosan olyannak hatott, mint egy búcsúcsók. És Isabel egyre határozottabban érezte, hogy Victort ismerve minden bizonnyal az is volt.