A kis rózsaszín hajú marcipán-manó,és társai,a sötét lila hajú marcipán-manó,na meg egy manóhoz képest kicsivel magasabb termetű erdei kobold ott horgásztak Citromos folyó túlpartján.Egyszer észrevették,hogy valami van a folyó fenekén.A kis kobold nagyon jó úszó lévén lemerült hogy kihuzza az egyedet.Sajnos azonban akármennyire erős is volt ő se tudta kihúzni  túlsúlyos lényt.
-Hé,Marci!Segíts felhúzni ezt a manót vagy mit!-kérte a lila hajú marcipán-manót.
A két fiú leúszott a folyó fenekéig,magára hagyva Eperkét,a rózsaszín hajú marcián-manót,aki rögtön elővette kis epres tarisznyáját,amiben az elsősegély csomagot hordozta és még ki tudja mit.
-Eperke!Segíts te is!Ez a valami túl nehéz-mondta Marci.
-Oké bátyó-válaszolta Eperke,és készségesen segített testvérének és Tádénak,a koboldnak.
"Hó-rukk,hó-rukk",sikerült nehezen kihúzniuk.A két m.m. testvérek áfonya kék szemeikkel csodálták a lényt,míg Tádé csokibarna szemei már sejtették mi lehet e furcsa teremtmény.
-Tádé,nem tudod mi ez?Olyan gusztustalan.A fülei meg laposak.Ez milyen fajta manó?-kérdezte Marci.
-Ez nem manó.Ez egy emberlány,a rosszabbik fajtából.
-Te ezt honnan tudod,találkoztál már eggyel?
-Egyszer véletlenül felkapott egy tölcsér alakú tornádó,és valami bizarr helyre repített.Teljesen más volt mint Hamburgerország.-mesélt a kalandjairól.
-Óh tényleg?Ezt még nem mesélted.És mi volt még ott?
-Majd később elmesélem,most gondoskodnunk kell erről az emberről.
-Nem azért,de hogy a fenébe fogjuk elcipelni az odúig?Mert háton biztos nem.Nem bírjuk el még hárman együtt se.Olyan...
-Elég elég!Eperke,mond,hogy nálad van a hordható hordágyad!
-I-igen nálam van Tádé.-Eperke enyhe pírrel az arcán előkotorászta kis epres tatyójából a hordágyat.-Meg van.
Nehezen rátették a lányt,vagyishát főhősnőnket,Évát az ágyra,majd felváltva cipelték több mint fél órán keresztül Marcipán odúhoz.
Pedig általában elég 15 illetve 20 perc is ha vissza akartak menni az odúba.Amikor megérkeztek egy pincebejárat-szerű ajtón léptek be,hol vaksötét volt.Szerencsére a marcipán-manók különleges képessége az volt,hogy sötétben világítani kezdett a hajuk,és így mindig könnyen odataláltak az odú bejáratához.Belépéskor az embert egy hatalmas nagyszóba fogadja,közepén egy étkezőasztallal,a szoba jobb oldalán pedig 3 függőágy helyezkedett el.Az étkezőasztal bal oldalán,a függőágyakkal szemben pedig ott volt egy kanapé a vendégek számára.Televizíó,vagy egyéb elektromos készülék nem volt,hisz Hamburgerországban ezeket nem ismerték.Az egész odú ennyiből állt,na meg persze,az odú mellett volt még egy éléskamra és egy fegyverkamra,ahol külömböző fegyvereket tartottak,arra az esetre,ha a nemesség lerohanná őket.Az utóbbi másfél évben a fejükbe szállt a kiéhezett utáni keresés,s azóta a polgárok mind rettegésben élnek.A három manó lefektette Évát a kanapéra.
-Szerintettek rendbe jön?-kérdezte aggodalmasan Eperke.
-Persze!Nem nyelt túl sok vizet,csak elkábult egy kicsit-mondta Tádé.
Mindhárman hosszasan kezdték nézni az eszméletlent,aki lassan-lassan már ébredezni kezdett.
-H,hol vagyok,mi történt?Éhes vagyok.
-Hát felébredtél?Üdv!Ez itt Marcipán odúja,én Marci vagyok.Ők pedig a húgom Eperke,és egy barátunk Tádé.-mutatta be őket Marci.Lilla,tüskés haja ilyenkor mindig az égnek állt.
-Azért Marcipán odú,mert marcipánból van?-Éva kék szemei reménnyel teltek meg,végre ehet valamit!
-Neeeeem.Dehogyis-válaszolt Eperke.
Marci közben felelevenitette az út alatt beszélteket:
"-Halljátok?Most talán óriási butaságot fogok mondanni,de szerintem ez a lány a kiéhezett-jelentette ki Tádé.
-Ugyanmár!Miért hiszed azt?-próbálta megcáfolni Marci a kijelentést.
-Tudod,valahogy ide kellett jusson,és ehezz csak egy mód van:mégpedig a tölcsér örvények.Ezek nem nyilnak meg akárkinek.-magyarázta okosan  Tádé.
--Akkor ez azt jelenti,hogy te nem "akárki"vagy.-állapitotta meg Eperke.
-He?...."