A fiatal lány megszeppenten követte Rózsika nénit a szertárba. Nem igazán értette, mi keresnivalója lehet ott, mégis hagyta, hogy az öregasszony maga után húzza.
   Odabent meglepő rendben állt minden. Az asztalon szerszámosládák sorakoztak, a polcokon ragasztószalagok, fúrógép, körfűrész tanyázott. A lány szeme a falon lógó, nagyság szerint növekvőbe rendezett fejszéken időzött legtöbbet. Rózsika néni észrevette ezt, és elmosolyodott.
   - Látom, lányom, egy rugóra jár az agyunk.
   Azzal levette a legnagyobbat a tartóról. Nézegette egy darabig, végighúzta ujját az élén, majd a lány felé nyújtotta.
   - Ha megint feltűnne az a fiú, és bántana, használd ezt! Ernő biztosan nem bánja. Különben sem szokta használni.
   A lány szemében ösztönös fény gyulladt. Magához vette a tárgyat, tekintete hosszan elidőzött a hidegen csillogó fémen.
   - Gyerünk, indulás! – szólt Rózsika néni – Ernő hamarosan hazaér, és ha itt talál minket, jaj lesz nekünk.
   Sebesen indult a lépcsőhöz, nyomában a lánnyal, aki kezében büszkén tartotta védelmi fegyverét, akár a győzelmi zászlót.
   Az idős házaspár szobáját vették birtokba. Rózsika néni felkattintotta a mennyezeti lámpát, és helyet kínált vendégének a sarokban lévő fotelban. Ő maga az ágy szélére ült. Végre pihenhetett egy kicsit.
   A lány fagyos arccal tartotta maga előtt a fejszét. Nyele a földig ért, foka a mellét súrolta. Megbabonázva nézett maga elé.
   Nemsokára egy kocsi nyikorgó fékezése zavarta fel őket nyugalmukból. Az ajtaja kinyílt, majd hangosan bevágódott. A bejárat felől férfihang hallatszott. Nem értették tisztán, de abban biztosak voltak mindketten, hogy felfelé tart. Valóban, a trappoló cipőtalpak egyre közelebb értek.
   A lány hirtelen összerezzent. Ismerős érzés kerítette hatalmába. Mozdulni akart, de egyelőre nem tudott. Agya fáradtan lüktetni kezdett. Rózsika nénire nézett tanácstalanul, de az öregasszony kifejezéstelen arccal, mozdulatlanul ült. Tudta, jelenleg magára van ítélve.
   Lassan felállt, és az ajtóhoz osont. A fejszét a falnak támasztotta, majd kilesett a kulcslyukon. Látta az alakot, ahogy elhalad a szoba előtt. Résnyire tárta az ajtót, és kidugta a fejét. Balra megpillantotta őt. Tehát visszajött! Újra itt van, és csak egyet akar: bosszút állni. A félelem árnyékként telepedett a szívére. Ez azonban nem bénítóan hatott – ezúttal cselekvésre késztette. Fél kézzel megragadta a fejszét, és elindult az alak után.
   Valami csoda folytán az még csak hátra sem fordult. Bement az egyik szobába, és becsukta az ajtót maga után.
   A lány gondolkodás nélkül utánaeredt, követve őt a helyiségbe. Lihegett a feldúltságtól. Kezében a fejsze megemelkedett. Két lépést közelített, majd az alak megfordult. A fiút látta maga előtt, aki eleinte még annyira meggyőzte őt sármos modorával, mostanra azonban már látta igazi énjét. Egy szörnyeteg volt.
   - Hát te meg… - kezdte a fiú – Mi a fenét akarsz azzal a fejszével?
   - Kinyírlak vele – közölte tényként a lány – Megkeserítetted az életemet, és még miután megszabadulok tőled, a halálból is visszatérsz? Széthasítom a fejed, darabokra szaggatlak, akkor talán végre békén hagysz!
   A fiú pislogott rémületében. Nem volt keze ügyében semmi, amivel védekezhetne.
   A lány halk kiáltással felemelte a fejszét, és suhintott egyet a levegőben. Nem sebesített meg senkit, csupán egyensúlyát vesztette el egy pillanatra.
   A fiú esdeklőn megszólalt: - Kérlek, ne tedd ezt! Fogalmam sincs, miről beszélsz. Én soha nem bántottalak, meg sem fordulna a fejemben.
   - Hazudsz! – kiáltotta dühödten a lány, és újra lecsapott. Ezúttal a sarokban lévő kisasztal szenvedte meg a támadást. Közepe behorpadt, használhatatlanná vált.
   - Beszéljük meg! – próbálkozott tovább a fiú – Nem az vagyok, akinek hiszel. Tedd le szépen azt a fejszét, és beszéljük meg!
   Az ajtóban Rózsika néni jelent meg. Beljebb lépett, de csak pár pillanatra. Addig, míg az egyik, falba vert szögről leakasztotta a szobakulcsot. Sietve távozott, majd, miután becsapta az ajtót, kulcsra zárta azt.
   A lány egy pillanatig sem foglalkozott az asszonnyal. Minden figyelmét az előtte reszkető fiúnak szentelte, aki időközben próbált kellő távolságba kerülni tőle. A szekrény irányába mozgott, mire támadója odasuhintott. A régi bútordarab reccsenve betörött, magába mélyesztve a fejsze fokát.
   A fiúnak így maradt némi ideje, mivel a dühös gyilkológép akadályba ütközött. Nem tudta kihúzni fegyverét a fából, akárhogy próbálta. Végül addig-addig ráncigálta, míg a szekrény dőlni kezdett. A fejsze még épp időben kicsúszott a repedésből; a lánynak épp annyi ideje volt, hogy kimeneküljön a boruló bútor alól.
   Közelített az ajtót rángató fiú felé, mire az, még épp időben kikerülve a suhanó fém útját, a helyiség másik végében termett. A lány utána. Felemelte a fejszét, mely a csillárnak ütközve újabb rombolást végzett.
   - Most meghalsz! – kiáltotta, rárontva áldozatára. Ezúttal az ablakot találta telibe. Jó nagy lyuk tátongott a nyílászáró közepén, beeresztve a hűvös esti levegőt.
   A következő sérült a fa ablakpárkány lett. Mély árok keletkezett benne.
   Ekkor a lány utoljára felemelte a fejszét, majd leengedte. Valaki benyitott. Ettől egy másodperc erejéig kizökkent rombolásából… aztán a fegyver kiröppent a kezéből… ő rúgta ki… a fiú… most mi lesz? Így már védtelennek érezte magát. Ráugorhatna, fojtogathatná, de, mint azt már nagyon jól tudta, ennek nem lenne semmi értelme. Felkészült gondolatban a legrosszabbra. Lehunyta szemét, és várta, hogy a fiú rátámadjon. De ez nem következett be.
   Érezte, amint valaki megragadja hátulról, kissé arrébb húzza. Itt a vég! Viszlát, te csodálatos ház! Viszlát, Rózsika néni!
   Amikor újra kinyitotta a szemét, mindent megértett. Előtte állt a sebhelyes homlokú férfi, szánakozva méregetve őt tetőtől a talpáig. Körülnézett a szobában, már amennyire az erős, szorító karok engedték. Elszörnyedt, és némiképp szégyellte is magát, látva, milyen mértékű pusztításra volt képes.
   Váratlanul akkorát löktek rajta, kis híján orra esett. A kezek elengedték. Csak most tudta szemügyre venni az eddig háta mögött lapuló embert… vagyis azt az embernek látszó lényt… A látvány mélyen taszította, ugyanakkor valami szépet is látott a bőrszerű képződmény felszínén, ami tiszteletet ébresztett benne. Borzadva nézte végig, ahogy az arcnélküli ember térdre rogy, és még egyszer, utoljára megvillannak a vörös pontok a szeme helyén.
   - Fusson! Csak maga… menthet… meg… mink… - hangja elhalt, amint végigdőlt a padlón, és jobb létre szenderült.
   A lány pár másodpercig állt mozdulatlanul, nézte Rózsika néni vérben forgó szemeit, Ernő bácsi mozdulatlan testét az ágyon, majd tekintete a sebhelyes homlokú férfira tévedt, aki szintén lecövekelt a történtek láttán. Végül rápillantott a vértől csöpögő fejszére az öregasszony kezében, és ettől hisztérikus sikításban tört ki.