A mennyezetig érő, piros lávalámpa meghitt fényt csalt a szobába. A faltól-falig nyúló, faragott könyvespolcok roskadoztak a megszámlálhatatlan sok könyvtől, a vastag, összefűzött akták sokaságától. A súlyos, régi íróasztalon kövér tornyokban álltak az iratok, elrejtve a bársonyszékben körmölő alakot, Halált. Fekete csuklyája eltakarta arcát, köpenyének hosszú ujja alig engedte láttatni hófehér, csupa csont kézfejét. Halál fáradtan sóhajtott, mikor felpillantott az óriási papírhalomra. Letette grifftollal ékesített pennáját és nagyot nyújtózott, amitől vén csontjai hangosan ropogtak. Köpenyéhez, amely alól acélbetétes bakancsának csak az orra kandikált ki, kedvesen dorombolva dörgölőzött csontváz macskája.
− Szőrcsomó, ne most! − mondta Halál, de azért megsimogatta a cica koponyáját. − Még nagyon sok munkám van − dörzsölgette elgémberedett nyakát. Már épp készült folytatni az írást, amikor megszólalt az ajtócsengő, a háztulajdonos legújabb hóbortja szerint a Loca rockosított változatát játszva.
− Szevasz, Halál-haver! − üdvözölte derűsen a postás, s egyben legjobb barátja, Peru. − Mi a helyzet, csontos cimborám? − Halál kezébe nyomta aznapi postáját, majd körbenézett a szobában. − Ez a viskó nagyon ott van! − jelentette ki a fekete férfi, és elismerően vállon öklözte haverját. − Itt volt a legfőbb ideje, hogy elköltözz anyádtól.
− Ja, csak alig bírom nyögni a lakáshitelt. Tudod, válság van − mondta Halál, miközben átnézte a postáját. Csak számlák. Mint mindig. 
− Figyelj, öcsém, akkora hírem van, hogy örömödben feltámadsz! − jelentette ki vigyorogva Peru. − Ma lesz a Hullaház megnyitója. Tudod, az a disco, amiről a múltkor is beszéltem. 
− Nem is tudom, Peru − vonogatta a vállát Halál. − Nagyon sok a meló. Még mindig le vagyok maradva a japán katasztrófa jelentéseivel, hamarosan pedig indulnom kell egy focimeccsre. 
− Ne csináld már! Nélküled soha nem engednek be egy olyan puccos helyre − belecsimpaszkodott Halál köpenyébe. − Az alvilágból is ott lesz egy rakás szexi démon. Kérlek! Amúgy is a napokban lesz a születésnapod. Egyébként hány éves leszel?
− A fene tudja. Már évezredek óta nem számolom − vont vállat. − Mostanában csak akkor ünnepelek, amikor egy politikust hozok magammal − nevetett saját poénján.
− És mikor hozod el nekem Lady Gagát? − érdeklődött Peru. − Már olyan régóta kuncsorgok érte.
− Az a rusnya némber még a Pokolba se kell. De ha akarod, elhozhatom helyette őt. − A falon lógó naptárra bökött, melyről középkorú, sűrű szemöldökű nő vigyorgott vissza.
− Fúj − vágott a postás undorodó grimaszt.
− Szerintem aranyos. Egyébként mi van azzal a púpos lánnyal? Talán szakítottatok?
− Már él − felelte gyászosan a férfi.
− Részvétem, haver!
Peru szomorúan leszegte fejét, de a következő pillanatban már ismét mosolygott, amikor megpillantotta a sarokban álló kaszát.
− Szent túró rudi, ez aztán a menő darab! − mondta elismerően. − Megfoghatom? − kérdezte gyámoltalanul Haláltól.
− Persze − felelte az. Mellkasa csak úgy dagadt a büszkeségtől.
Peru óvatosan kezébe vette a majd kétméteres tárgyat, s áhítattal tanulmányozni kezdte.
− Nagyon jó a súlyelosztása! A nyele meg troll vérrel van festve?!
− Bizony! A penge pedig import gyémánt − mondta büszkén Halál. 
− Nem semmi, haver! Ha a csajok ezt meglátják, dögleni fognak utánad. 
Halál az órájára pillantott. 
− Baszki, már ennyi az idő?! − Sietősen az asztalhoz lépett, jegyzetfüzetét keresve, amiben számon tartotta teendőit.
− Mondtam, hogy vegyél egy számítógépet − mondta Peru türelmetlenül kutakodó barátjának.
− A régi, jól bevált dolgokat szeretem. Öreg vagyok én már a változáshoz. 
− És mi van azzal a PDA-val, amit vettem neked? Ne mondd, hogy azt is kidobtad, mint a tamagotchit! 
− Nem kell nekem semmilyen elektromos bizbasz, háziállatnak pedig itt van Szőrcsomó − felelte Halál, még mindig íróasztalán keresgélve. − Na, végre! − kiáltott fel boldogan, amikor keze ügyébe akadt a napocskás füzetke, majd a fogashoz ment, s lecserélte otthoni öltözékét kimenő köpenyére. 
− Mondtam már, hogy sápaszt ez a szín? − kérdezte Peru, de Halál csak szúrós pillantással válaszolt. 
Zsebébe mélyesztette jegyzetfüzetét, kezébe kapta kaszáját.
− Most már mennem kell.
− Oké, de a bulit gondold meg − szólt gyorsan Peru.
− Persze, persze − mondta, majd eltűnt. 
Halál örömmel nyugtázta, hogy a mai napon viszonylag kevés megrendelése van. Miután végzett a focimeccsen, ellátogatott a kórházakba, a felkeléstől sújtott országokba és azokra a helyekre, ahol általában megfordul. Egy közlekedési baleset után igen erősen húzogatta a száját, mivel az orvosok nagyon kitartóan küzdöttek az egyik áldozat életéért, de a végén persze ő kerekedett felül, és már ki is pipálhatta az elhunyt férfi nevét kis jegyzetfüzetében. Munkája befejeztével csalódottan nézte a végösszeget. „Bezzeg az őskorban milyen jó volt! Néha még nyaralni is el tudtam menni.”
Mielőtt még haza tért volna, beugrott a boltba. Vennie kellett Szőrcsomónak egy új gumiegeret, és a mosópora is már kifogyóban volt. Váltott néhány közhelyes mondatot az eladóval, majd otthona felé vette az irányt. Épp, hogy betért utcájába, agresszív ordítások ütötték meg fülét. 
Halál Halálra! Halál Halálra! 
Megszaporázta lépteit, s házáig meg sem állt. Kegyetlen haragra gyúlt, mikor látta, hogy a tüntetők letaposták kedves virágait. 
− Gyilkos! Gyilkos! − kántálták. 
− Figyeljenek! Ha valami gondjuk van a magas halálozási rátával, menjenek a hivatalba. Nem én tehetek róla, hogy meghaltak. Csak egy egyszerű munkás vagyok − próbálta megmagyarázni a felbőszült csőcseléknek. Ám azok mit sem törődtek vele. Szlogenes tábláikat büszkén emelték az egekig, az egységes tiltakozásba olykor önálló sértegetések is belevegyültek. 
− Halál úr, Halál úr! − sietett hozzá a helyi csatorna riportere. − Mit szól az ön ellen felhozott vádakhoz? 
− Nem nyilatkozom! − vágta rá dühösen Halál, majd kaszájával elkergette az útjában állókat és besietett a házába. 
− Idióták! − morgolódott. − Mikulás évi egy napot dolgozik, és mindenki imádja, bezzeg én halálra melózom magam, és mit kapok cserébe?
Kaszáját a helyére tette és ölébe vette a kanapén alvó macskáját.
− Legalább te itt vagy nekem, Szőrcsomó − mondta a lustán doromboló állatnak, mikor váratlanul betörték az ablakát. 
− És már megint az ablakot − dünnyögte, majd a konyhába ment a seprűért. − Ez is csak olyan nap, mint a többi.