at óra felé, amikor Jen tréningruhában elindul, hogy reggeli futását letudja, észreveszi Stevet, ahogy édesdeden alszik, de tudomást sem véve róla csendben kilép az ajtón. Amikor megjön, látja, hogy a nappali üres. Hál istennek, hogy elment! Vagy már megint a szobájában találja meg? De ebben a pillanatban a konyha felől hangokat hall.

–     Jó reggelt! Kész a reggeli italod! Gyümölcsöt préseltem neked, almából, körtéből és eperből – kiabál ki Steve a konyhából Jennek, és már viszi is neki az italt. Jen belesüpped a fotelba, mert a kanapé még mindig tele van a férfi holmijával.

–     Jó reggelt! Már bíztam abban, hogy elmentél. - szól Jen nyugodtan.

–     Ne reménykedj! Különben is, ki készített volna neked reggelit akkor?

–     Hát Sam, ki más?

–     Ő még alszik. Mondjuk, nem csodálom, hiszen egész éjjel nyikorgott az ágyuk, nem tudom, mit csinálhattak.

–     Igazán? Nyikorgott? Akkor nagy a baj! Azt hiszem, mondom majd neki, hogy vigye vissza az üzletbe, mert jól átvágták.

–     Azt helyesen tenné.

–     Ott nem mondták neki egy szóval sem, hogy a vízágy nyikorog.

–     Remek! Ezek szerint ismételten mellétrafáltam! De milyen az italod?

–     Rossz! Nem akarsz még hazamenni?

–     Nem! Neked vannak barátaid? – kérdi tőle Steve gúnyosan. – Hogy bírják elviselni a modorod?

–     Igen vannak, s el is bírnak viselni, valamint Ők tudják, hogyan kell elkészíteni a gyümölcslevemet.

–     Értem. Lehetnék a barátod?

–     Nem.

–     S ha megtanulom, hogyan készítsem el az italodat, akkor van remény?

–     Kétlem!

–     Nem tudnál összetett mondatokban válaszolni?

–     Nem.

–     Na jó. Egy kis pirítóst? – kérdezi tőle Steve témát váltva.

–     Ha az is olyan, mint az italom, akkor inkább nem.

–     Nem, az kenyérből készült és nem gyümölcsből!

–     Hadd, lám! Aztán készülődj! Most már sokat voltál itt! – folytatja az ugratást Jen, amiben mi tagadás, nagy örömét leli. – Apropó, milyen ruha van rajtad?

–     A húgodtól kaptam, azt mondta a bátyátoké, de nyugodtan felvehetem.

–     Amíg megreggelizem, át is öltözhetsz, aztán azon az ajtón távozhatsz. – mutat Jen a bejárat felé, miközben nekilát a reggelinek.

–     Nagyon kedves vagy, hogy meghívsz reggelire… Jó étvágyat neked is! Kérsz még egy kis gyümölcslevet? − kérdezi Steve, miközben kényelembe helyezi magát az asztalnál, és nekilát a falatozásnak tudomást sem véve a kitessékelésről.

A lány látja, hogy hiába erőlködik, a férfi nem fog elmenni egyhamar. Legalább a pirítóst nem szúrta el. Megreggelizik, de nem hagyja abba a piszkálódást.

–     Hoznál nekem egy banánt? Tudod, az a sárga hosszú a hűtőben…

–     Máris hölgyem, kívánsága számomra parancs! – veszi a lapot Steve. − Óhajt még valamit felség?

–     Igen, egy kérdésem lenne! Mégis mit akarsz tőlem?

–     Hölgyem, a banánja. Mit akarok? Szerinted?

–     Fogalmam sincs! – teszi az ártatlant Jen.

–     Na, jó. Akkor felvilágosítalak arról, hogy mostanság hogyan zajlik egy nő és egy férfi közti párkapcsolat. Tudod, kölcsönösen megtetszenek egymásnak, aztán a férfi nekiáll udvarolni, a nő azt szívesen fogadja, és beindul a randizás első szakasza. A többit majd később elmagyarázom. Na szóval, mi most az udvarlás szakaszában járunk, éppen meg akarlak hódítani, és egy ici-pici esélyt adhatnál nekem. – világosítja fel Jent.

–     Miből gondolod a kölcsönösséget? Honnan veszed, hogy tetszel nekem?

–     Érzem, ezért remélem, egyszer beadod a derekad.

–     Kötve hiszem. Ne fáraszd magad feleslegesen.

–     Csakugyan? Na majd meglátjuk! Vacsorázhatnánk együtt?

Hát ez sose adja fel? Most mit tegyek? Töpreng magában Jennifer. Megint le kellene lépnie egy időre? De ez a pulikutya biztosan utána menne!

–     Steve Parker, még egyszer megkérdezem: miért hiszed, hogy pont te vagy az, akire vágyom?

–     Látom a szemeidben. – próbálkozik tovább – Meg ha nem tetszenék, akkor lelőttél volna.

Jenniferből kitör a kacagás. Miért nem tud rá haragudni? A fene vigye el azt a csábos mosolyát.

–     Tudod mit, én most kimegyek, te meg itt maradsz, értetted? Nyomatékosan felhívom a figyelmed arra, hogy ne gyere utánam!

Steve megígéri neki. Érzi, hogy ő is tetszik a lánynak, így hát nem adja fel. Azt a csókot meg kell ismételni, ha törik, ha szakad.

Jen megköszöni a reggelit, és a teraszon át kimegy, majd eltűnik a bokrok között. Közben a többiek is felébrednek, és egy kissé még álmosan jönnek ki a szobából.

–     Jó reggelt! – köszönti őket Steve. – Maradt még egy kis reggeli, nem csatlakoztok?

–     Jó reggelt! Csak nem te készítetted? – kérdezi Sam meglepetten.

–     De igen, csak nem sok sikert értem el vele. Elárulhatnád a titkos receptjeidet.

–     Na, azt már nem! – feleli pajkosan a lány, és leül reggelizni.

–     Sam, mi van ott hátul a kertben? – érdeklődik Steve.

–     Egy kis filagória, és füves terület, miért?

–     Tényleg? Mit csinál ott Jen?

–     Gondolom Tai Chi gyakorlatokat végez… Azt szokott reggelente. De nem mondta? Lehet, hogy most rosszat szóltam. Ne áruld el, hogy tudod, jó?

–     Nem fogom, megígérem. - mosolyog Steve. – Milyen a gyümölcslé?

–     Húú, nagyon finom! – mondják szinte egyszerre. – Te csináltad?

–     Igen én. Legalább nektek ízlik.

Steve még reggelizett velük is egyet, közben meg ugratta őket egy kicsit az éjszakai „zajok” miatt. Észre se veszik, hogy múlik az idő. Egy óra múlva Jen is megjelenik, miközben telefonon beszél valakivel:

–     Nézd, ha nagyon muszáj, csak akkor.  De jó lenne, ha találnál valaki mást. – mondja egy kissé dühösen.

–     Ragaszkodnak hozzád. Sajnálom Jen, el kell vállalnod. − hallatszik a vonal másik végéről.

–     Oké! Legyen! De ez az utolsó!

–     Rendben! Légy jó, üdvözlöm Samet és várlak benneteket a hétvégén!

Jen kivesz a hűtőből egy hideg ásványvizet és leül a többiekhez. Nem tetszik neki az újabb megbízatása, ezért egy kicsit morcos a hangulata. Hányszor megkérte már az apját, hogy ilyen jellegű munkát ne vállaljon el számára.

–     Jó reggelt fiatalok! Azt hittem, már fel se akartok kelni! – fordul Sam-hez egy kaján vigyor kíséretében.

–     Szia! Ki volt az? – kérdi tőle Samantha.

–     Apa volt. Üdvözöl és várnak bennünket a hétvégén, és persze nekem meg munkát adott estére.

–     Már megint?

–     Igen, még csak most jöttem meg, és újból mehetek. Jaj, Steve még mindig itt vagy? – fordul hozzá pimaszkodva.

–     Igen, Davidet várom. Tudod, nem akarom, hogy gyalog keljen hazamennie. Megint elutazol? – kérdezi egy kicsit szomorúan – Mikor jössz meg?

A lány valódi szomorúságot vél felfedezni a férfi arcán, már kezdi megsajnálni, de nem mutatja ki valós érzelmeit.

–     Igen elmegyek. Te meg itt maradsz a városban. Nem követsz, nem nyomozol utánam, megvárod, amíg megjövök! Világos? Mert különben a barátság halvány reménysugarát is elveszíted. − mondja neki egy kicsit fenyegetőző hangon.

–     Értettem! Pedig azt hittem magaddal viszel.

–     Miért is?

–     Azért, hogy megvédjelek, mi másért?

–     Steve Parker, engem egy embertől kell megvédeni, s az te vagy.

–     Nagyon vicces! Lehetnél már egy kicsit barátságosabb is.

Jen vág egy grimaszt, és otthagyja őket, elindul a szobája felé, de Steve utána rohan, megfogja a karját és magafelé fordítja:

–     Jennifer Adams, jól vésd az eszedbe, amit most mondok. Az első pillanatban, amikor megláttalak, beléd szerettem. Engedd, hogy bebizonyítsam. − olyan komolyan és mégis esdeklőn mondta ezt, hogy Jen hirtelen nem jutott szóhoz. Hosszasan néztek egymás szemébe, majd a lány halkan megszólalt:

–     Engedj Steve, most mennem kell, majd holnap találkozunk.

–     Akkor ez azt jelenti, hogy felhívhatlak?

–     Igen. De csak holnap dél körül, addig ne hívj.

–     Rendben. És köszönöm. – mondja a férfi, s elengedi a kezét.

Közben David is összeszedi magát, érzékeny búcsút vesz Sam-től és elindulnak hazafelé.

Jennifer nem örül az új megbízatásnak, de nevelőapja szerint számítanak rá, így tehát nincs mit tennie. Ha nem vállalja el, akkor nem biztos, hogy legközelebb őt bízzák meg. Nem a pénz miatt aggódik, hiszen mindene megvan, hanem munka nélkül nem élet az élete: menni és dolgozni ez a mindene. Így hát elindul, útja egyenesen a Rodeo Drivera vezet, hogy felvértezze magát az éjszakára.

Kilenc óra felé a Hilton Los Angeles Airport Hotel nagyterme már tele van a helyi hírességekkel, politikusokkal, városvezetőkkel, akik egy gazdag olajsejk tiszteletére tartott fogadásra jöttek. Steve Parker is jelen van az estélyen, melyre a legjobb szmokingját vette fel. Sok kedve nem volt eljönni, de ki akarta deríteni, hogy mit akar itt az olajmágnás. Biztos valami befektetés áll a háttérben, amiből nem maradhat ki. Épp egy pezsgőt vesz le a tálcáról, amikor azt hiszi, hogy látomások gyötrik… Pedig még nem is ivott. A terem bejáratánál, vörös színű, vékony pántos, jobb oldalt combközépig felvágott kisestélyiben egy gyönyörű lány tűnik fel. A ruha kitűnően kiemeli izmos testének vonalát. Steve szemei egy kicsit elidőznek a mély dekoltázs nyújtotta élménnyel. A nő egyedül van, éppen egy koktélt iszogat, miközben folyamatosan a teret fürkészi, mintha figyelne valamit. Steve belép egy nagy cserepes virág mögé, hogy a lány ne lássa meg, de így ő még szemmel tarthatja. Egy kis idő múlva, amikor Jen éppen hátat fordít, óvatosan mögé kerül, és halkan megszólítja:

–     Jó estét! Hozhatok még egy italt a hölgynek?

–     Nem iszom többet Steve. – szól Jennifer, és közben lassan megfordul. Már jó ideje feltűnt neki, hogy Steve Parker is jelen van a fogadáson, de úgy tett, mintha nem vette volna észre.

–     Szóval? Mit csinálsz itt? Nem dolgoznod kellene?

–     Mi ez? Számonkérés? Különben, meg én is megkérdezhetném tőled, hogy te mit keresel itt!

–     Nem számonkérés volt. Én megmondom, hogy miért jöttem. Befektetés szagát érzem, s nem szeretném, ha a konkurencia megelőzne.

–     Nem lesz semmilyen befektetés, nyugodtan hazamehetsz. Egészen másért jöttek. De az titok.

–     Aha, szóval akkor te most dolgozol. Mivel bíztak meg?

–     Úgyse fogod elhinni. – válaszol neki titokzatosan Jen.

–     Próbáljuk meg.

–     A sejk azt akarja, hogy legyek a felesége. − s látva a férfi fennakadt szemeit, elkezd kacagni.

Steve majdnem félrenyeli a pezsgőt. Jen egy kicsit megsajnálja, s barátságosan megveregeti a hátát, hogy meg ne fulladjon.

–     De tudod mit, mielőtt elvisz magával, töltsük együtt az estét. – s ezzel belekarol a férfiba, és elindulnak a vendégek közé, de közben feszülten figyel mindenre.

–     Steve hagyja, hogy vigye magával, de közben le sem veszi róla a szemét. Tetőtől talpig végigfürkészi. Nagyon meg van elégedve a látvánnyal.

–     A pisztoly minek kell?

–     Miért kérded?

–     Mert a combodhoz van erősítve, s gondoltam, megkérdezem.

–     Na, ezért utálom ezeket a ruhákat. Semmit nem lehet elrejteni alattuk. De különben meg nem is látszik!

–     Igen, látom, hogy nem lehet elrejteni alatta semmit. – szól Steve mosolyogva, miközben újra a dekoltázson landol a pillantása.

–     Használd ki az alkalmat, mert több ilyen nem lesz.

–     Nem fogom elszalasztani, ne félj. Különben meg nem látszik. Csak blöfföltem.

Jen mosolyogva köszönti az ismerős vendégeket, miközben körbejárnak. Sok az ismeretlen számára, ezért néha Steve-et kérdezi, hogy ki, kicsoda. Néha feltűnésmentesen megállnak egy-egy biztonsági embernél, hogy Jen, jelentést kérjen tőlük. Steve Parker számára világossá válik a ma esti munka lényege.

–     Steve, menjünk egy kicsit arra. – mutat az asztalok felé egy idő múlva Jen.

–     Mi a baj?

–     Nem tetszik, az a férfi ott. – int a fejével óvatosan egy közeli asztalnál ülő fazonra.

–     Mi nem tetszik? – miközben már ő is látja, hogy mi a gond.

–     Látod a szmokingját? Egy kicsit fura a szabása, vagy nagyon különös helyen hordja a púpját az az ürge, nem? Szerintem fegyver van nála. Menjünk egy kicsit közelebb.

De ebben a pillanatban észreveszi, hogy a férfi a bejárat felé biccent.

Jennifer fejében átfutott az a gondolat, hogyha Steve már úgy is itt van, akkor legalább kihasználja az alkalmat arra, hogy felmérje a hadseregben szerzett tapasztalatait. Tomtól megtudta, hogy Steve és David is kemény katonai kiképzésen vettek részt, ugyan is ez volt az ára annak, hogy Tom, a magánnyomozó szolgáltathatott némi adatot őróla is Davidnek, persze csak módjával.

Mondhatjuk úgy is, hogy kapóra jött neki a férfi jelenléte, hiszen ehhez a munkához nem a megszokott embereket kapta, ezért úgy gondolta, ahelyett, hogy őket használná, inkább megnézi Steve képességeit! Persze rögtön a mély vízbe dobta:

–     Azt hiszem, többen vannak. Megkérhetlek valamire? – kérdi Steve-től.

–     Csak azt ne mond, hogy menjek el.

–     De igen. Azt akarom, hogy menj közelebb azokhoz, akik most léptek be az ajtón. Látod őket?

–     Igen látom, mit akarsz tenni?

–     Én itt maradok. Te odamész, és amikor jelzek, lefegyverzed azt a két fickót, én meg elbánok ezzel itt.

–     Miből gondolod, hogy egyedül elbírok velük? És ha lelőnek? – poénkodik Steve, de abszolút nem ijed meg a két fazontól.

–     Szóval nem is értem aggódsz, szép. És még te akartál engem megvédeni? Jó vicc!

–     Miért nem szólsz, az embereidnek? Egyedül akarod learatni a babérokat, mi?

–     Azért, mert az összes amatőr, és most arra egyébként sincs időnk.

–     Aha. Akkor ez azt jelenti, hogy engem nem tartasz amatőrnek?

–     Ne dumálj! Menj már, és várd meg, amíg jelzek. − mondja Jen egy kissé ingerülten.

Steve elindul tehát a bejárati ajtó felé, közben szem előtt tartva a két fickót és Jennifert is. Arra gondol, milyen jó, hogy eljött. Izgalmas éjszaka elé néznek. Közben odaér a hátuk mögé, és vár. A régi idők járnak a fejében, amikor Daviddel szolgáltak a seregnél… De most történni fog valami. Hát ez a lány nem sokat teketóriázik! Jen egyre közelebb megy az asztalnál ülő férfihoz, és leül mellé! Ez megőrült? Látja, ahogy beszédbe elegyedik vele, és bájologva egyre közelebb kerül hozzá. Mit akar? A férfi ott az asztalnál tudomást sem vesz a lányról, majd dühös lesz, és próbálja elküldeni. Jen látva, hogy nem megy vele semmire, feláll az asztaltól, de abban a pillanatban jelez neki, hogy most…, miközben félig visszafordul, és jobb könyökkel behúz egyet az ürgének, úgy, hogy az a székkel együtt hátraesik, de nem várja meg, míg észbe kap, hanem gyors mozdulattal rátérdel a férfi mellére, és egy jól irányzott mozdulattal kiüti.

Eközben Steve is akcióba lendül, mivel a másik kettő észreveszi az incidenst, s egy kis dulakodás után sikerül lefegyvereznie mind a kettőt. Mire a biztonsági emberek észbe kapnak, már mind a hármat kiiktatták. Jen látja, hogy Steve is sikerrel jár. Körülnéz, miközben kéri a vendégeket, hogy nyugodjanak meg, minden rendben van, s ne pánikoljanak. De valami azt súgja neki, hogy ezzel még nincs vége. Igaza is van. A sejket keresve, meg is látja őt egy fekete démon társaságában, aki a hátához tartja a fegyvert, és azt kiabálja:

–     Mindenki maradjon nyugodtan, vagy különben lelövöm! Földre mindenki! Nem hallják? Földre!

S szavainak nyomatékot adva, megcélozza Jent, és lő. Steve-nek a lélegzete is elakad. Gyorsan felméri a helyzetet, de túl messze van, nem fog odaérni... Megkönnyebbülten sóhajt fel, amikor látja, hogy Jennifer még időben észreveszi, és el tud ugrani, így csak a karját súrolja a golyó. Ugrás közben előveszi a pisztolyát, és viszonozza a lövést.

Jen tisztában van azzal, hogy elég egy kis hiba, vagy bizonytalanság és a sejket lövi le. Ezért nem sokat habozik, s egy röpke pillanat múlva a fekete démon holtan rogyik össze, homlokán egy tátongó lyukkal. Megkönnyebbülve áll fel, és igazítja meg a ruháját, mit sem törődve a golyó okozta horzsolással.

Miután a két férfit kivitték a teremből, és a biztonságiak átvették az irányítást, Steve végre odamehet Jenhez.

–     Ez igen. Szép ütés volt. – mutat a férfira, aki még mindig ájultan fekszik a földön. – Meghalt?

–     Nem. Csak egy kis időre van szüksége. − mondja Jennifer, miközben lehúzza a magas sarkú cipőt a lábáról. – Menjünk haza. A többit már elrendezik az embereim.

–     Vérzel. El kellene látni a sebed.

Steve, ahogy ezt kimondja, már veszi is le a zakóját és letépi az egyik ingujját, hogy Jen karját bekötözze. A lány hagyja, hogy Steve a gondjaiba vegye. De nem érdekli különösen a seb, volt ennél már súlyosabb sérülése is. Ez csak egy kis horzsolás. S persze nem tudja kihagyni, hogy közbe ne kössön bele Steve-be.

–     Mit piszmogtál annyit? Mi tartott ilyen sokáig?

–     Nagyon szívesen, hogy segítettem.

–     Ja, ha már úgy is itt voltál, ennyit megtehettél. Legalább nem unatkoztál.

Steve végez a seb bekötözésével, de nem reagál az újabb kötözködésre.

–     Köszönöm, menjünk haza. – mondja befejezésül Jen, és elindul kifelé, de útjukat a sejk és emberei szakítják meg:

–     Nagyon köszönöm, hogy megmentette az életemet. Hálával tartozom Önnek.

–     Semmiség az egész. Örülök, hogy megbecsült a bizalmával uram. Remélem máskor is a rendelkezésére állhatok. – mondja Jennifer, miközben a sejk udvariasan kezet csókol neki. − De nemcsak az én érdemem. Engedje meg, hogy bemutassam a barátomat, Steve Parkert.

A barátom szó hallatán Steve egy kicsit kihúzza magát, és udvariasan kezet ráz Ő is a mágnással.

–     Hálás vagyok Önnek is uram. Még egyszer köszönöm, és hálám jeléül szeretném Önöket meghívni egy vacsorára a hétvégén.

–     Nagyon sajnálom uram, de elutazunk San Franciscóba, mert a húgom születésnapját ünnepeljük a szüleinknél. – hárítja el a meghívást Jen.

–     Igazán? Kár. Akkor jó mulatást kívánok! De legközelebb, ha erre járok, feltétlenül fel fogom Önöket keresni, hogy hálámat kifejezhessem.

–     Nagyon köszönjük uram. Nagy örömünkre szolgál, hogy a vendégei lehetünk majd.

Ezzel elbúcsúznak tőlük, és elindulnak a parkoló felé, ahol Jen a kocsiját hagyta.

–     Nem fázik a lábad? – kérdezi Steve Jentől, aki még mindig mezítláb van, mert cipőit a kezében lóbálva sétál mellette.

–     Nem. Így sokkal kényelmesebb. Kocsival jöttél? – néz kíváncsian a férfira.

–     Nem, taxival.

–     Akkor gyere, hazaviszlek.

–     Köszönöm, de azt hittem, hálád jeléül meghívsz magadhoz… − mondja kaján vigyorral az arcán Steve.

–     Majd igen. Holnap. Ahogy megbeszéltük. – mosolyog Jen és beszáll a kocsiba.

–     Kegyetlen vagy.

–     Köszönöm, hogy segítettél.  

–     Észrevetted, hogy milyen jól összedolgoztunk?

Jen ezen jót nevet. Na, most mi következik? A végén még a társa akar lenni.

–     Szóval ez a munkád. − folytatja Steve.

–     Ez is. És még sok minden más. Ilyen amatőrökkel egyedül is elbántam volna.

–     De titokzatos vagy még mindig!

–     Ne akarj többet tudni, így is túl sokat tudsz. – mondja Jen, és szelíden mosolyog Steve-re.

Már ez is valami! Gondolja a férfi. Mosolyog! Akkor tehát, megenyhül egy kicsit? Boldogan néz rá, miközben már a háza elé érnek.

–     Nem is mondtam, hogy hol lakom.

–     Úgy gondolod, hogy csak neked jut eszedbe magánnyomozót fogadni?

Mindig tartogat valami meglepetést ez a nő a számára! Steve kiszáll a kocsiból, de még visszafordul:

–     Nem mondtad, hogy mi volt az igazi oka a sejk látogatásának.

–     Most már nem érdekes. Úgyis lemaradtál! – nevet rá Jen.

–     Akkor, holnap?

–     Igen, holnap. Jó éjszakát Steve.

–     Jó éjszakát!

Steve-nek csak most van ideje átgondolni az éjszakai történéseket. Nem is volt akkora ostobaság, hogy elment az estélyre. Pedig abszolút nem akart, csak az apja rábeszélte, hogy menjen el, mert úgy hallotta, a sejk szeretne befektetni a város szórakoztatóiparába, és használja ki az alkalmat. Álmában sem gondolta volna, hogy ott fog találkozni Jennel. De milyen összehangolt munkát végeztek! Büszke volt magára. Mintha mindig ezt csinálták volna. Igaz, ezek tényleg amatőrök voltak. Ilyen hamar csak azokat lehet leszerelni. Tulajdonképpen mit is akartak? Na mindegy, most már nem számít. Boldogan megy be a házba, és lefekszik aludni, hogy holnap kipihenten tudjon Jen színe elé járulni.