ora reggel van még, amikor Jen elindul Steve hálószobája felé. Még mindenki mélyen alszik, ezért nesztelenül lopózik a folyosókon. Egy könnyű nadrágot, sportcipőt és ujjatlan trikót visel, melyre még egy kiskabát félét húzott a reggeli nyirkos levegő miatt. Amikor odaér a szoba elé, kinyitja az ajtót, és egyenesen az ágyhoz megy, ahol a férfi még alszik. Föléhajol, s halkan, sokat sejtető hangon suttogja a fülébe:

–     Jó reggelt! Ébresztő! Hasadra süt a nap… Ébredj, van egy meglepetésem…

Steve felébred a suttogásra, de nem nyitja ki a szemét, úgy tesz, mintha még aludna. Na, most biztosan visszakapja a múltkorit. Vagy idebújik mellé az ágyba? Azért óvatosan felkészül, megmarkolva a takaró szélét, úgy, hogy Jen ne vegye észre, és vár. Bármi történjék is, nem fogja váratlanul érni, az biztos, gondolja. De milyen meglepetést tartogat? Legszívesebben felemelné a takarót, és behúzná magához, de elveti az ötletet. Attól tart, hogy eltűnik az a kedves Jen, és felnyársalja itt és most… Ábrándozását Jennifer turbékoló hangja zavarja meg: 

–     Steve, tudom, hogy nem alszol. Kelj fel! Elviszlek valahova.  – rázza meg Jen.

–     Jól van már. Hova akarsz vinni? Mire készülsz most éppen? Páncélt is vegyek fel, vagy sérülések nélkül megúszom? – kérdezi óvatosan.

–     Öltözz és gyere. – nevet Jen.

Steve agyán átfut a gondolat, hogy már egy napja rá se ismerni Jenre. Vajon mi lehet a háttérben? Mi ez a nagy kedvesség? Vihar előtti csend? Semmi agresszió? Érzi, hogy ez a vadmacska mindenre képes. Nem lehet kiszámítani a lépéseit. Még mindig kétkedve kérdezi:

–     Úgy tudtam, hogy az esti partira kell készülődünk. Mit szólnak majd a többiek, ha lelépünk?

–     Nyugi, már ismernek engem. Sam-mel megbeszéltem. Azt mondta, menjünk nyugodtan, csak időben érjünk vissza. De most aztán gyere már, mert kidoblak az ágyból! – mondja fenyegetőzve.

–     Megyek már nyugi.

Jen leül a fotelba, és vár, hogy Steve felöltözzön, de az nem mozdul.

–     Nem akarsz kimenni?

–     Nem. Miért? Talán nincs rajtad semmi? Csak nem vagy szégyenlős?

–     Azt bírnád mi? Csöppet sem vagyok szégyenlős! Nem úgy, mint egyesek! Élvezd a látványt bébi! - vág neki vissza, majd kiszáll az ágyból.

Egy alsónadrág van csak rajta, így Jen teljes mivoltában fel tudja térképezni a férfi testét. Kemény, izmos felsőtest, formás fenék, erős lábak. Igen, valahogy így képzelte el. Tetszik neki a látvány, de csak fintorokat vág, amire Steve ügyet se vet. Felöltözik, majd így szól:

–     Ha kigyönyörködted magad, akkor mehetünk…

–     Ha, ha. Azt hiszed, nem láttam még ilyet? Nem tudom, mire vágsz fel?! – futtatja végig a férfi testén Jen a szemeit, és csendben elindulnak a földszintre, majd ki a hátsó udvarra.

A ház mögött nem messze egy tisztáson helikopter várja őket. A lány int egy biztonsági őrnek, hogy minden rendben, csak ők azok, és beszállnak. Steve szó nélkül követi. Már majd szétveti a kíváncsiság.

–     Tudsz helikoptert vezetni? – kérdezi tőle Jen.

–     Igen, de úgyse hagynád.

–     Helyes meglátás. Majd visszafelé, esetleg.

–     Nem akarod elárulni, hogy hova megyünk?

–     Majd meglátod. Ne légy már olyan kíváncsi.

–     Nem bánom. Legyen... De azért az jó lenne, ha figyelembe vennéd, hogy szeretnék életben maradni!

Felszállnak, és pár óra múlva a Hawaii szigetek keleti partszakaszán, egy lakatlan szigeten szállnak le, nem messze a parttól. Mögöttük az óceán, előttük az esőerdő. Jen felmászik a sziklákon, és elindul a fák közé, ahol egy ember vágta ösvény vezet befele. Átvágnak a sűrű növényzet között, és egy tisztáson kötnek ki, ahol félkész faházak sorakoznak egymás mellett. Mintha egy katonai tábor készülne itt, csak sokkal kisebb. Egy akadálypálya is készülőben van, ami a sűrű erdőben folytatódik.

–     Mi ez? Egy katonai tábor? Miért hoztál ide? Mi van itt?

–     Kíváncsi voltál arra, hogy mi a munkám, hát most kielégítem a kíváncsiságodat. Pár hónapon belül itt fogom tölteni a mindennapjaimat.  Jack-kel és pár barátommal elvállaltunk egy munkát. Különleges alakulatot fogunk kiképezni itt a szigeten. Még nem kész, de mire kell, meg lesz minden. Itt lesznek a szállások, külön lesz egy konyha, és egy oktatóterem, valamint egy akadálypálya.

–     Valami oka van, amiért ezt megmutattad. – mondja elgondolkodva Steve.

–     Igen. Nyomós oka van. Azért akartam, hogy lásd, mert ... 

–     Mert?

–     … mert hosszú ideig fog tartani, és nem lesz időm találkákra, párkapcsolatra, romantikus estékre. Lehet, hogy pár hét múlva kezdünk, mert a bátyám hazajött, és hétfőn már ideutazik, hogy be tudja fejezni az emberekkel. Ez az oka, hogy nem akarok senkivel komoly kapcsolatot létesíteni, mert ez az én életem, a munkám. S ezt nem adom fel, egy jó pár évig, az biztos.

Jen nagyon komolyan beszél, miközben egyenesen Steve szemébe néz, mintha így akarna a gondolataiban olvasni. Van egy elképzelése, de remélni se meri, hogy megvalósul. A férfinak a szeme se rebben.

–     Mire készülsz te kis boszorkány? – kérdezi tőle, miközben állja a pillantását.

–     Semmire. Csak arra akartam utalni, hogy reménytelen a próbálkozásod. Nem érdemes rám hajtani, mert hosszú, hosszú ideig nem fogsz látni. Meglehet, hogy soha többé.

Még mindig mélyen néznek egymás szemébe. Mindketten arra próbálnak rájönni, hogy mit gondol a másik. Steve Parker ekkor nagy elhatározásra jut, de nem hozza azt a lány tudomására, ehelyett gyengéden megcsókolja. Jen nem ellenkezik, arra gondol, hogy egy búcsúcsók megjár…

–     Gyere, menjünk. – szól csendben a férfinak, és elindul vissza az ösvényen.

–     Máris visszamegyünk? Azt hittem, hogy egy kicsit sétálunk a tengerparton, tudod úgy kézen fogva, mezítláb a homokban… – ábrándozik Steve.

–     Ahhoz tudok egy jobb helyet, gyere. – mosolyog Jen, és futva megy vissza a helikopterhez, át a fák között, le a sziklákon. Steve felveszi az iramot, és követi.

Pár perc múlva egy másik szigeten újra leszállnak egy tisztáson. Mintha a paradicsomba csöppentek volna. All of your fantasies come true when you stay at our quiet, luxury home in Kapalua.Buja trópusi kerten mennek keresztül, ami tele van különféle virágokkal, bambusszal, pálmafával, gyümölcsfával, szökőkúttal és kerti padokkal. Pár perc múlva odaérnek egy hatalmas házhoz. Steve úgy becsüli, hogy a ház több mint 11.000 négyzetméter lehet. Az épület minden oldalán üveg teraszajtók és hatalmas ablakok vannak. Két kültéri pezsgőfürdő és egy nagy medence is tartozik a házhoz. Amint bejutnak a hátsó ajtón keresztül, Jen megáll:

–     Várj…

–     Mire? Ugye nem hívják a zsarukat, hogy betörtünk?

–     Nem, csak várj, és ne mozdulj…

Steve nem tudja mire vélni a dolgot, de szót fogad, és ebben a pillanatban zajt hall. Mintha hatalmas mancsok csattognának a padlón, és már látja is. Egy hatalmas, hosszú szőrű bernáthegyi rohan feléjük. Ez most biztos széttépi őket, itt most vége az életének, gondolja, de nem mozdul. A kutya fékez, és csúszva teszi meg a hátralevő utat, mert észreveszi, hogy Jen felemeli a kezét, megálljt parancsolva. A bernáthegyi a lány lábai előtt landol.

–     Szia Ben. Jó fiú voltál? – kérdezi tőle Jennifer, és átöleli a kutya hatalmas, szőrös, nyálas fejét.

Bennek erős, lenyűgöző feje van, jól látható szemöldökkel és stoppal. Koponyája erős csontozatú, orra nagy és fekete, szeme sötétbarna, a nyaka tömzsi és izmos, közepes méretű fülei pofájára simulnak. Ben egy jól kifejlett példány, kb. 80 cm magas, és 80-90 kilogramm. Úgy hét éves lehet.

–     Okos kutya. Ben, ő a barátom, – mutatja a bernáthegyinek Steve-et – nem bántod, megértetted? Most már megmozdulhatsz. – szól közben oda a férfinak.

–     Biztos vagy benne?

–     Igen, hagyd, hogy megszaglásszon. Ha nincsenek hátsó szándékaid, akkor meghagyja az életedet. Különben meg intelligens, gyengéd, kiegyensúlyozott, kutya, de nem ajánlom, hogy rossz mozdulatot tegyél felém, vagy kiabálj, mert akkor jobb, ha futsz, és hátra se nézel…

–     Ben, hova tűntél? Gyere vissza! – kiabál egy női hang a háttérben, miközben odaér hozzájuk, s amint meglátja őket, örömujjongásban tör ki:

–     Jaj, drága gyermekem! Végre hazajöttél! Miért nem szóltál, hogy jössz? – kérdezi az idősebb hölgy, és átöleli Jennifert.

–     Ki ez a fiatalember? Nem akarod bemutatni?

–     Dehogynem nagyi. Ő Steve Parker, egy barátom. Nem maradunk sokáig, mert apáék várnak vissza San Franciscóba. Steve, bemutatom neked a nagymamám. Ő Sarah Adams.

–     Nagyon örülök asszonyom, hogy megismerhetem – mondja Steve, miközben barátságosan kezet fog vele.

Jen nagymamája a korát meghazudtolva néz ki. Őszülő haja ellenére senki nem mondaná meg róla, hogy már 70 éves. A nagyi ki sem fogy a szóból, igazi tyúkanyó típus. Jennifer imádja őt.

–     Gyorsan főzök nektek valamit, de addig is hozok valami frissítőt. – s választ se várva elszalad a konyhába.

Leülnek a teraszon és várják a frissítő italt, ami nemsokára meg is érkezik.

–     Parancsoljatok. Igyatok, beszélgessetek, én meg nekilátod az ebédnek. Ugye itt ebédeltek? – kérdezi bízva abban, hogy nem mondanak neki nemet.

–     Igen, itt eszünk nagyi. Mark hol van?

–     Elment venni egy-két dolgot, lehet, hogy csak este jön meg. – mondja Sarah, és visszamegy a konyhába, hogy nekiálljon a főzésnek.

–     Kedves a nagymamád. Ha ez a házad, akkor miért élsz Beverly Hillsen? – kérdezi Steve.

–     Ott csak ideiglenesen lakom, én itt szeretek lenni. Sam kedvéért élek ott egy ideje, de már nem sokáig, mint mondtam.

–     És ki az a Mark?

–     Mark a jobb kezem. Ő intézi a dolgokat a ház körül, s mindig mindenhol a rendelkezésemre áll.

–     Szóval olyan inas féle…

–     Nem, annál több. Ő a nagybátyám. Mindent rá lehet bízni. Sokszor segít a munkámban is.

–     Értem. Szép ez a hely. Mit csinálunk ebédig? Nem sétálunk egyet? Azt mondtad a táborban, hogy itt majd sétálhatunk…

–     Nem. Azt mondtam, hogy tudok ahhoz egy jobb helyet, de nem azt, hogy sétálunk is. Pihenj, és élvezd a nyugalmat. Az éjszaka úgyis mozgalmas lesz.

–     Gondolod? Mennyi vendég lesz?

–     Ahogy anyát ismerem, biztos lesz vagy hatvan-hetven, ha nem több. Minden évben Sam születésnapján estélyt rendeznek. Meghívnak minden rokont, barátot, befolyásos embert. Még jó, hogy egy évben, csak egyszer van születésnapja.

–     És mi van a te születésnapoddal? Vagy Jack-ével? Azt is így ünneplitek?

–     Isten ments! Mind a ketten kiharcoltuk, hogy a miénket csak szűk családi körben ünnepelhetjük. Ki se bírnám…

Steve figyeli Jent, ahogy beszél, és közben a kutya fejét simogatja, aki a lábainál hever. Ez lenne az a lány, akit a bárban megismert? Már nyoma se volt durcás, kötözködő stílusának, most csendben és nyugodtan felel minden kérdésre. Hátradől a karosszékben és belekortyol az italába. A nap már magasan jár az égen, a hőmérséklet egyre feljebb kúszik. A medence hűs vize nagyon csalogatóan hívogatja Steve-et.

–     Ha akarsz, úszhatsz egyet. – mondja Jen.

–     Nem hoztam fürdőnadrágot. Ruha nélkül nem szeretném a nagyidat megbotránkoztatni. De te nem jössz?

–     Így jártál. Én nem megyek, majd Ben elmegy veled.

–     Hát most nem éppen egy kutya társaságára vágyom – mondja Steve. – De ha nincs más…

Különösképpen nem zavartatja magát, leveszi ruháit, magán hagyva a hosszú szárú alsónadrágot, és elindul a medence felé. Pár lépést kell csak tennie a verandán, és már benn is van a vízben. Ben kérdően néz gazdájára, hogy akkor most mehet vagy nem?

–     Menj! – mondja neki Jen.

A kutyának nem kell kétszer mondani, felpattan és nekifutásból a vízbe ugrik. Egyenesen Steve mellett landol a medencébe, aki nem készült fel időben a csobbanásra, és beteríti a hatalmas víztömeg.

Jennifer az árnyékból nézi, hogy mit művelnek a vízben. Nagyon melege van már, így hát úgy dönt, hogy mégiscsak megmártózik. Felmegy a szobájába, hogy magára vegyen egy fürdőruhát, majd beles a nagyihoz a konyhába, hogy mi finomat főz nekik, de az kizavarja, hogy menjen csak a fiatalember után, mert illetlenség a vendéget magára hagyni. Amikor kiér, Steve és Ben a medencében játszanak. Steve megtalálta Ben labdáját, és éppen azt dobálja neki. Úgy látszik a kutyának, nem kell olyan sok idő, mint neki.

Lassan beereszkedik a vízbe, de tőlük egy kicsit távolabb. Amikor észreveszik, hogy a lány is bement hozzájuk, Steve odadobja a labdát, hogy ő is kapcsolódjon be a játékba:

–     Tudtam, hogy nem tudod kihagyni két ilyen férfi társaságát – nevet Steve.

–     Én csak úszni akartam… – mondja, miközben visszapasszolja a labdát.

–     Akkor rossz helyre jöttél, mert az itt most nem megy. Ahhoz le kell menned a tengerre.

–     Tudod mit, le is megyek. – ezzel kiszáll a medencéből, és elindul a tenger felé, ami pár száz méterre van a háztól.

–     Ben, megyünk úszni, gyere. – mondja Steve a kutyának, és követik a lányt.

Jen leér a vízhez, és belegázol, de megáll, és hátraszól a férfinak:

–     Egy verseny odáig a szikláig?

–     Mehet, adok egy kis előnyt.

–     Előnyt? Ne inkább én adjak neked?

De a választ meg se várva nekilendül, s úszik egyenesen a sziklák felé. Steve is belehúz, hogy le ne maradjon. A kutya inkább jobbnak látja, ha elnyújtózik a parton, és onnan figyeli őket. Steve gyorsan úszik, de nem éri utol Jent, és amikor odaérnek a sziklához, meg is jegyzi:

–     Na jó, ez most csak azért sikerült, mert előnyt adtam.

–     Kötve hiszem. Lassú vagy! Jobb vagyok nálad, és ezt nem bírod elviselni. – böllenkedik vele Jen.

–     Egy visszavágó? De most induljunk egyszerre.

–     Tudod mit? Most én adok neked előnyt.

Steve nevet egyet, és elindul visszafelé. Hátra se fordul, mert annyira biztos abban, hogy most ő fog előbb odaérni.  Jen vár egy kicsit, majd mindent beleadva utána indul. Nem kell sok idő, amikor már majdnem utol is éri. Steve hallja, hogy a nyomában van, és utolsó erejét is összeszedve úszik tovább. Már nem sok van hátra. De egyszer csak látja, hogy a lány már mellette úszik. Mind a ketten beleadnak apait-anyait, és szinte egyszerre érnek ki a partra. Jen két másodperccel előbb lép a szárazföldre.

–     Na, akkor ki a jobb? – kérdezi, miközben leül a homokba, hogy kifújja magát.

–     Csaltál… – próbálja magát menteni Steve, miközben levegő után kapkod.

–     Mit??? Még előnyt is kaptál! Hogy ti férfiak, miért nem tudjátok elviselni, ha egy nő jobb nálatok?

Jen feláll, int a kutyának, hogy menjenek fel. – Gyere Ben…

Amikor felérnek a házhoz, Jen bemegy, hogy felöltözzön, Steve pedig kifekszik a napozóágyra, hogy megszárítsa magát. Nem sok idő telhet el, amikor a nagyi kiszól nekik, hogy kész az ebéd. Ami már nagyon kapóra jött, mert mind a ketten éhesek lettek a nagy versenytől.

Sarah Adams ez idő alatt terülj-terülj asztalkámat varázsolt a konyhában. Jobbnál jobb falatok sorakoznak az asztalon. Leülnek, hogy nekilássanak az evésnek. Jen részére különféle halakból és csirkéből készített ételeket főzött, míg Steve elé borjútekercs, Karibi metélt és isten tudja még mi nem kerül.

–     Mit eszel? Megkóstolhatom? – kérdezi Jent, de az megrázza a fejét.

–     Maradj csak annál, amit eszel. Az enyémet meg hagyd békén!

–     Jennifer, hogy bánsz a vendéggel? Ne is törődjön vele fiatalember, hozok én magának abból is! – el is indul, hogy hozzon a csirkesalátából és a rákból Steve-nek. 

–     Még a végén felfújódik, aztán lezuhanunk a helikopterrel.

–     Jen! – szól rá erőteljesen a nagyi.

–     Semmi baj. Már megszoktam. Én így szeretem őt, hagyja csak. – mondja neki Steve.

Jen nagymamája rosszallóan megrázza a fejét, és csak rakja a vendég elé a jobbnál jobb falatokat. Végre valaki, aki ilyen jó evő, nem úgy, mint az unokája. Az csak állandóan zöldségeket meg szamárságokat eszik. Még csoda, hogy életben van! Sarah Adams nagyon szeret főzni, csak az utóbbi időben nem volt kinek. Ketten vannak csak Mark-kal.

Ebéd után még beszélgetnek egy kicsit, majd besegítenek a mosogatásba és a konyha rendbetételébe. Majd Jen körbevezeti Steve-et a házban és a kert körül, aztán búcsút vesznek a nagyitól, aki még utánuk kiált, hogy üdvözli a többieket. Sarah Adams nem szokott elmenni az estélyekre, mert ő sem szereti az ilyen puccos partikat. Valószínű, hogy Jennifer tőle örökölhette ezt a kedvező tulajdonságát. Jen Bentől is búcsút vesz és elindulnak vissza San Francisco-ba. Ígéretéhez híven megengedi Steve-nek, hogy vezesse a helikoptert.