Két koporsó 55.

 

 

 

 

            Emerencia egy bizonytalan lépést tett a titkár felé, és szétnyitotta karjait mint aki megakarja ölelni a titkárt , és száját is csókra csücsöritette. A titkár ettől teljesen elbizonytalanadott és hosszú másodpercekig megkövülten állt és  elfeledkezett mindenről. Mire magához tért már az Emerencia ajka keményen rátapadt  ajkára és ha akart volna akkor sem tudott volna semmit mondani.

A lét saras úton tapos,

s ha kiönt az ár,
rohanó koszos, habos
hullámba zár...
Fájva csiszol, formál
szürke kövek között...
csak hogy tud mi a normál,
hogy érezd a hiányt,
ha valaki régen őrzött!
S most a sors kihányt...

Mert minden emlék, minden álom

tova száll, elszalad...

hiába próbálom

megtartani a víz alatt...

 

mert e falakról a hang visszacseng,

aztán nem marad más csak néma csend...

 

Megjegyzés: Ezt ma írtam a szünetekben a tanárbúcsúztatóra, de az az igazság, hogy ez inkább a volt barátnőmnek szól...

 

 

I. fejezet

 

Az Erdő Fénye

 

 

A következő nap reggelén szintén fejedelmi ételek kerültek az asztalra.

– Remélem – szólt Wodur az étkezésnél –, ez az ellátás elég kárpótlás azért, hogy várnotok kell a váltságdíjra. Sajnos egyelőre még nem tudom, mikor és hogyan szerzem meg az aranyat.

– Mi várunk, Wodur király – felelte Falin, és letette tányérjára az éppen lerágott csontot. – Egy szekérnyi aranynál azonban kevesebbet nem kérhetünk, mert avval szeretett öcsénk szellemét gyaláznánk meg.

Megjegyzés: A dölt betűs részeket továbbra is Agatha Keyguard írta...

 

Via-dal II.

 

 Minefield a békanyálas Borzasz tó mellett haladt el, mikor látómezejébe sátor-csúcsok kerültek. Minél közelebb ment, annál biztosabban tudta, hogy ez egy katonai tábor, mert a sárgás füvön zöldes-fekete, amúgy terepszínűnek hívott, sátrakat emelni normál közemberben eszébe sem jutna. Kíváncsiságtól vezérelve haladt feléjük.

Zsoldos:Jön valaki, lehet hogy egy kém!

 

 

 

                                   A

              Szerelem

                   bajnoka

 

 

 

 

 

 

A hétköznapok olyan gyorsan elteltek, mintha másodpercekből álltak volna. Rudolf minden egyes nap arra gondolt, hogy a következő hét hétfői napján, kihagyja az edzést és helyette, elmegy megnézni Anikót. Bár a legkisebb érdeklődését sem látta a tánca felé, leginkább a táncedzés utáni, találkozásukat várta.

Natasha halálra vált arccal figyelte, ami ezután következett. Shane a földön feküdt a dühös ló alatt, aki mellső lábaival közrefogta a férfit és lehetetlennek tűnt, hogy sérülések nélkül megússza. John észrevette, hogy mire készül a felesége, mérgesen megragadta a karját és így szólt:

- Meg ne merd próbálni! – szúrós pillantásával a nő velejéig hatolt.

- Eressz el, John! – sziszegte Natasha. Sajgott a karja, de ez izgatta legkevésbé.

- Ne csinálj jelenetet, Natasha!

Talán a sok bor hatására, talán a bennük támadt vágytól, de olyan szenvedéllyel estek egymásnak, amilyet még sosem tapasztaltak. A kikötőn túli tengerparton sétáltak, mivel Péter ragaszkodott hozzá, hogy elkísérje a nőt a hotelig. Sokáig egymás mellett lépkedtek, gyönyörködve a sötét vízfelszínen táncoló holdfényben, majd egy hosszú pillantást váltva a férfi nem bírta tovább, és megcsókolta Juliát. Tudták, hogy milyen gyors tempót diktálnak, ráadásul egyikük sem volt ehhez hozzászokva, mégis a színtiszta testi vonzalomnak nem tudtak ellenállni.

Végy egy adag májat,
a hagymát kockára vágjad,
majd pirítsad is, de üvegesre,
vigyázz, a lábas le ne essen!
Rakd bele a májat, s várjad,
hogy megfő, kavargatni
kötelező!
Öntsd nyakon egy pohár vízzel,
fűszerezni nem kell,
csak fortyogjon magának,
ez kell az éhes szájnak!
Főzzed csak keményre,
az se baj, ha leégne,
csak tálaljad nyugodtan
keserű májadat,
az epés megjegyzéseidből
úgyse kér senki!

 

1964 szeptember 12. Szombat.

 

Reggel megjelentem az iskolánál. A megkezdett munkát be kell fejezni,- mondtam magamnak. Legyen ami lessz. Ha Ibi tényleg ártatlan, akkor megvédem, ha az életembe kerül is és akkor vége a sok intrikának ami már úgy felgyült az irodában is és a baráti kö-römben is, hogy bárhová mentem mindenki csak Ibiről beszélt ve-lem és mindig csak rosszat mondtak róla. Mi lesz ha Ibi tényleg léha szélhámos és tényleg kicsapongó. Ha igaz minden amit róla mondanak.

A ZÖLD SZEMED.

A zöld szemednek fénye

Csillagokban ég,

És boldog vagyok ,

Hogy értem ég.

                Boldog vagyok és

                Oly szép ez a világ,

                Mert nékem tündököl

                Egy virág.

Úgy vágyom néha Rád,

Újra csókolni a szád.

Boldogság szerelem

A mienk.

                Csak szeress Édesem,

                Hogy ne fájjon a szivem.

1964 szeptember9, szerda.

 

Az esős idő miatt nem mentem ki Görgénybe.Nem is bántam, mert én úgy éreztem, hogyha sokat járok hozzá, még megun és akkor talán hamarabb elveszítem.Úgy képzeltem a mi szerelmünket, mint a haldokló embert, akit csak az orvos inyekciós tűje tartja életben, másképp már halott.Minket is csak az a kis emlék tart össze, ami már kezd kikopni, de addig is símogatjuk babusgatjuk és azt beszéljük magunknak, hogy boldogok vagyunk.

Délután gitároztam, és át jött hozzánk Sándórházi Gita, a szomszédból, Manyikával a húgommal beszélgetni.

 

Ötödik rész

 

A szűk sikátorok fojtogatták. A sötétben összeborultak a falak, és a városhatári nyomornegyed bűze vastagon megülte a keskeny utcákat.

Undorodva kerülgette a szemétkupacokat; nem elég az utcaközépen bűzölgő kanális, még ezek is a bajomat szaporítják; dohogott magában, fázósan burkolózva köpenyébe.

„S ha valamelyik tolvaj ráéhezne vélt vagyonomra? És fegyverrel adna nyomós érveket, hogy miért is adjam át neki? Nekem nincs se kardom, se tőröm; nem illene a kirurgus-álcához, egyszerű polgárfihoz… meg el is szoktam a fegyverforgatástól; elpuhultam kissé, mióta nem kötnek belém folyton a Sorbonne úrfijai… mit úrfijai, szégyenfoltjai!

 

 

 

 

                                        Két koporsó 54.

 

 

 

 

           Alig egy  óra volt a munkaidő lejártáig, de ez az  óra  annyira gondolatgazdag volt mindkét fél számára, hogy szinte elsem hitték,hogy  egy könnyelmű tett , egy könyelmű elhajlás , mekkorra bonyodalmat túd  okozni. Azt mindketten tudták, hogy ha kitudódik a pásztoróra, akkor a  nagy vesztes a titkár elvtárs lesz, mert neki nemcsak családja előtt kell elszámolni, hanem a párt-!

Megjegyzések:Ezt az egyik barátommal együtt közösen írtam, szóval a dölt betűs részeket Agatha Keyguard (Kulcsár Ágnes) írta.
Csak a negyedik dalig lesz publikálva...

 Via-dal I.

Szereplők:

Minefield: főhős
Minna: Minefield szerelme
Baltazár:Minefield fegyverhordója

Tell Izsák: Tell Vilmos testvére
Zajos Lajos: a jós
Pap
Tell Izsák zsoldosai
Pla Tina
Flor Ida
Kukor Ica
Tinódi Alantas Sebestyén
Püspök
Adószedő

És ímhol Minefield lábainál hevert az nagy fenevad, mit csak legendákban olvashatott a jámbor köznép.

 

 

A Sors sötétlő árnya

 

                                Mottó:

                                         „… mert felette esztelenül cselekedtem”

                                                                     Sámuel II. 24/10b

 

 

 

 

A kisváros életében nem bírt különösebb jelentőséggel két vállalkozás, de sokat beszéltek róla.

 

 

 

 

 

 

                                                        A

                              Szerelem

                              bajnoka

 

 

 

 

 

 

 

Mire Rudolf hazaért, ólomként dőlt be az ágyába. Teste reszketett a fáradtságtól. Az ágyához való utolsó léptekkor, mintha megfordult volna körülötte a világ. Hassal zuhant rá a puha ágy tetejére, feje félig a párnájába süllyedt.

Az idős órásmester
egy fél percet se restell…
Fogaskerekek között
naphosszat elidőzött…
De az óra csak ketyeg…
Fel-felsóhajt: Mit tegyek?

Egyre bütyköl, ügyköd,
de nem lát, túl nagy a köd…
Eltörik egy pár csavar,
időhullámot kavar…
Kattog monoton hangon…
Fel-felkiált: Ne! Hagyjon!

A szoba, mint a bomba,
mi világot dönt romba,
oly hangosan ketyeg, zsong,
megremeg a gyertyacsonk…
Kígyó kúszik, a bűn nő,
az idő: foszlány… eltűnő…

Már úgy zakatol, pördül,
szegény öreg megőrül…
Az órán mutató sincs,
de feszül, mint a bilincs.

 

A férfi a negyvenes évei végét taposta. Mindent elért az életben, amit csak akart, igazi jég hátán megélő típus volt. Soha nem válogatott a módszerekben. Ha egy cél lebegett a szeme előtt, minden áron megszerezte, nem kímélve senkit és semmit. Feleségét lépten-nyomon megalázta, hiszen ő hozta a pénzt a házhoz, ő hát a ház ura és parancsolója. Az asszony a shoppingolás és a tévésorozatok rabsága mögé menekült. Megadta magát a sorsnak, elfelejtett mosolyogni.

ROHAN  AZ  IDŐ.

 

Rohan az idő, múlik a nyár.

Jön az ősz, semmi meg nem áll,

Jönnek a bús álmodó napok

Oh elmulott kedves  hónapok.

                Vissza sirni? Minek? Nem lehet.

                Sórs irányitja s azt mondja,– mehet.-

                És az idő kegyetlen vonalán

                Egész szerelmünk veszve volna tán?

Rohan az idő, fut minden tovább

Az életem mindig mostohább

Jöjj el hát hozzám ne várjak Rád,

Csókolhassam meg újra a szád

                Elmult a nyár, rohan az idő,

Mit ér az élet, ha nem jön vissza Ő.

 

1964 szeptember 7.Hétfő.

 

Ibit már az állomáson találtam, Régenben.A  pad mellett állt és rendezett valamit a táskájában. Kék szveter volt rajta, mert már hüvös volt a reggel. Leűltünk és beszélgettünk a vasárnapi emlékekről, amik nagyon kellemesek voltak, meg arról, hogy

-          A nagymama beszélt a plébános úrral és nagyon dícsért téged.- képzeld, nagymama azt mondta, mit szól plébános úr, ha áttérítjük Janit.  A pap azt mondta,

-          Ezt az egyet nem hiszi, mert te nem vagy téríthető.( pedig akkor mindenre képes lettem volna érte.)

Jött Bodorján Gerő és intett, hogy mutassam be Ibinek.

Két órával később…

 

A sötétzöld terepjáró átvágott Platamonasz szűk utcáin, majd leparkolt a kikötő közelében. Vörös hajú sofőrje leállította a jármű motorját, és a csomagtartóhoz ment, ahonnan kivette bőröndjét, aztán lezárta a kocsit. Elhaladt egy hófehér, kupolás templom mellett, amit néhány turista éppen lelkesen fényképezett. Mindenhol emberek nyüzsögtek, de ez kapóra jött neki, mivel elvegyülhetett közöttük, anélkül, hogy bárki felfigyelt volna jelenlétére.

 

Függönyön át bújik a fény. Fel kell kelni. Nándit nem óra ébreszti. Minden este kilenc körül iszik három pohár vizet. Így hajnali negyed háromkor fel kel pisilni és kihúzza a sötétítőfüggönyt. Csak sötétben tud elaludni és a fény ébreszti. Pirkadat az ébresztőórája. Az óracsörgés megzavarhatja anyja részegségét. Nagyon óvatos, mert beszéd nélkül akar távozni.

Robotpontos mozdulatait végzi. Mindig benyit anyához, és akkor nyugodt, ha az álcsendben már megszokott ájult pózban találja.

Láttam a szemében a szánalmat, mint mindenki máséban, aki ezekben a hetekben egyáltalán a szemembe mert nézni. Mindannyian ugyanazt gondolták. Mindannyian szántak engem. Szegény kis Gracie, hogyan történhetett vele ez… és tényleg? Hogyan történhetett? Hogyan hagyhatta Isten? –gondoltam ismét haragosan. Tudtam, hogy ezért soha nem fogok megbocsátani Neki. Még váltottunk pár szót Kate-tel, aztán udvariasan elköszöntem. Nem bírtam tovább. Szinte fojtogatott a szánalma. Meddig fog ez még tartani?

 

Személyes kérdések

 

1. Mi az igazi, születési neved? Milyen nevet használsz? - A teljes nevem Carina Monica Gray.

2. Van beceneved? Mi az, és hogy szerezted? - Egyesek „Maunikának” és „Carinak”  szólítanak. Gonosz tőlük.

3. Hogy nézel ki? (Beleszámítva a magasságot, súlyt, hajat, szemet, bőrszínt, látható kort (mármint, hogy mennyinek tűnsz), és különleges megkülönböztető jegyeket) - 18 éves leszek hamarosan. Azt hiszem, 165 centi magas vagyok, de arra már nem emlékszem, hány kiló.

Furcsa idők köde lebbent… ültem egyre, ültem bent,
Pár szót súgva könnyedebben, emlék-foltos köpenyemben.
A lassú por oszló szobra, ráhullt fényes oszlopomra,
S tükröm síkján feltűnt (l/h)antom, mellé állt egy szürke fantom:
Öregember köpenyemben.
A légből űr nyílt, oly sivár, mint elkopott ősi vár,
Setét álmok szálltak immár és a visszhang: Mi vár… mi vár…
Csupasz falak, gyilkos selyem… nem volt többé ottan helyem,
Rést nyitva az éjszakába rám szakadt az ég szakálla:
Homály karú őszes hínár…

Kint, mint ezer löveg, máglya… izzott a tömeg lángja.

egy pár pozitív gondolat, csak hogy vidámabban teljen a nap :)

 

10 év múlva

-Amúgy most én is tanulok- mondta a sellő lány, ki ugyan úszni nem tudott, de a barátai csak így becézték - a terveimről kell irni a gimi után...bakker azt se tudom hogy a következő hétvégén mit csinalok, nemhogy 10 ev múlva.

-Pedig az jó téma- felelte az író- igazán értékelhetnéd, gimnáziumba ritkán adnak rá esélyt, hogy szabadon engedd a fantáziádat.

-Patrik, szerinted mit fogok csinálni 10 év múlva?

Katarzis

 

Odaültem a tűz mellé, hogy izzon fel a bánat.

Égjen úgy, fájjon úgy, mint minden roppanás a fának.

 

Feküdve némán, arccal a földnek, értem már bárkik eljöhetnek.

Csak a tűz mi gyógyít, fájdalmon tompít, kiéget minden gyilkos érzést.

 

Bőröm simatja, tűröm, mintha volna egyetlen érv, mi mellettem szólna.

Itt hagyom a terhet, ezt a fényes termet, megszoktam magam körül a csendet.

Megszoktam magam körül a csendet.

Megszoktam magam körül a csendet.

Nem ismersz, hogy is ismerhetnél,
sosem szerettél, csak úgy tettél,
te mindenbe belekötöttél.

Megfelelni neked nem lehet,
bármit adtam, kevés volt neked,
nem tudtam tovább élni veled.

Mikor elmentem, hiányoztam,
rád várt immár a házimunka,
hálátlan, és gonosz is voltam.

Most a hátam mögött kibeszélsz,
rosszat adsz, mégis jót remélsz,
Istentől és embertől se félsz.

Követeled a tiszteletet,
pedig csak megszolgálni lehet,
a saját kenyeredet eszed!

Végre-égre térés

 

Ráncossá vénült fatörzs zsörtölődik,

majd dörzsölődik egy fűrészhez.
Téli kandallóba vágyik, hogy lánggá válva,

már visszeres lábait pihentetve,

szállva, kerüljön égve, égre...

 

Kedves Péter!

Meghívásod egy sörre, és irodalomról való beszélgetésre nem feledtem.

A beszélgetés megoldható a nett jóvoltából, a sör is odahelyezhető a gép mellé.(vigyázat a billentyűzetre! Én egyszer kávét loccsantottam rá – négy gomb leragadt)

Nem tudom van-e kedved hozzá; véleményed nem nyilvánítod az oldalon.

Nem rég volt egy javaslatom. Néha, alkalomként egy-egy kerekasztal beszélgetés az irodalomról vagy regény, író kapcsán.

2006.12.10. 08:25

Kiugrottam az ágyból... emlékszem nagyon jól... , úgy mentem le a lépcsőn, mint akit elvarázsoltak.
Belül égtem a vágytól, hogy elmondjam valakinek:
Megálmodtam, nekem verseket kell írnom!(Megjegyzés: A helyesírásom ekkor még kettes volt és a fogalmazásaimra is mindig hármast kaptam)Valakinek el kell mondani, el kell! Szembe jött velem az öcsém a lépcsőn.
-Peti várj! Együtt fogunk verseket írni, te meg én!
Szemeiben még láttam az álmot és ő csak nézett rám, mintha megőrültem volna.

Szakadt a hó. Ben a városháza lábánál a többieket várta. Hosszú idő telt el. Azt mondták nyolc nap lesz. Nyolcvan év lett. Nyolcvan rettenetes kínkeserves év, teljesen egyedül.  De ha ma a többiek megjönnek, akkor már nem lesz egyedül. Ben elővette a hő kamerát és végigpásztázta a területet. Senki, egy lélek sem volt ott. A városháza előtt hatalmas tér állt, macskakövekkel kirakva, padokkal a szökőkút körül. Bennel együtt a világ is megállt az öregedésben.

 

 

 

 

 

 

 

Élet az irodalomban

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   Most éppen A jegyző című regényemet olvasom és javítom, keresem, kutatom benne a hibákat, az esetleges elírásokat, s miközben írtam a regényt, teljesen el voltam ájulva művészetemtől, elégedetten körmöltem a hosszú sorokat, most, mikor szembesülök saját szellemem termékével, finoman szólva el vagyok borzadva, micsoda szörnyszülöttet engedtem szabadjára; különösen ki vagyok hegyezve a szóismétlésekre, a túlságosan magyarázó mondatokra, hála istennek ezekből sikerült keveset leírnom; aztán kutatom az elképzelhető jeleneteket, élethelyzeteket, mert ha az Olvasó nem tudja elképzelni a regényem jeleneteit akkor elmehetek a picsába, finoman szólva lehúzhatom a szövegemet a WC-n, mert nem ér semmit… Nyugalmamat, azt a törékeny kis vázacskát, oly könnyedén söpörte el a jegyző úr krónikája, mint egy hurrikán, széttépte elképzelt álmaimat és vágyaimat, és két teljes napig élőhalottként lézengtem a világban, hiába a huszonöt fok árnyékban, a verőfényes napsütés, a szelek szárnyán élvezkedő álmaim, minden lekerült a kanális iszapjába, hogy nekem fejfájást és gyomorgörcsöket okozzon; a napokban hosszú órákat görnyedtem a gépem fölé, előttem a végtelen sorok kavalkádja, a szavak égették a szememet, és néha sírni, máskor röhögni akartam magamon, igen!

Kávét ittam én a holddal
hátra volt még ezer oldal
és furcsa kék téglatestek
a magasból, alá estek…

Méreg, ragály! Ez a bánat…
Szóval annyi, hogy: Bocsánat!

Éj van, se-tét, betört ablak,
élek, félek, most itt hagylak…
Menni, menni, rabként lenni…
Ennyi!

…

Szóval Ennyi és Bocsánat?
Ettől múlik el a bánat?

…

Én vagyok az, én az érdek,
Vagyok, leszek… oh temérdek.
Suta himnusz, saját malom,
tegnap arany, rubin… ma lom!

Jaj, a Luna is aludna…

Anno-Rexia

Avagy réges-rég királyság…
Magasba majd kikiáltsák:

… holdra sátrat Verne Gyula…

Tanulni-ni kellene…
eszmém fut… kicsit fura…
tenni kéne ellene…

15.

Nyolc órával később…

 

Minden okkal történik. Még azok a dolgok is, amikről nem feltételezné az ember, annyira ártatlannak tűnnek. Egy váratlan találkozás, mely képes felbolygatni a szürke hétköznapokat, a kezdetét jelentheti valaminek, ami egyáltalán nem szokványos. Helytől és időtől függetlenül bárki a Sors markába kerülhet.

Madaras Péter arra riadt mély álmából, hogy a busz nagyot zökkent alatta, s ennek következtében homlokát az ablaküvegbe csapta.

Itt az első rész: http://amatorirokklubja.network.hu/blog/amator-irok-klubja-hirei/tronok-harca-a-szuletesnap

 

 

Amikor odaértek, Sansa körbenézett. A fákról lampionok és égők függtek le, amiknek a fénye bevilágította a hátsó udvart. Egy rock zenekar játszott a színpadon - már ha azt „játéknak” lehet nevezni. Sansa fülsiketítő ricsajnak hallotta, de a sok, táncoló, bulizó embert látva rájött arra, hogy valószínűleg ő lehet egyedül ezen a véleményen.

Emlékszem hétfő este volt.
(A konnektorban 220 Volt…)

Szép, csipkésre rágott
mezei virágot
vittem neki.
DE CSAK NEKI!

Mentem
menten…
gyöngyön, rímeken agyalva.
(Nem volt messze a lány falva…):

Szia Niki! Nini!
Minek a bikini?

***

Bőröd olyan fehér, mint a vászon
az erjedő, savanyú kovászon…

… stb… bla-bla-bla…

és hasonló szép szavak,
mert hát a szerelem vak.

Három óra út után,
mit az ember, úgy utál…
megláttam a házat
… szememben alázat…
(Jaj, az érzés lealázhat)

Hosszasan csak csengettem…
szívem várva-várt, retten'.

 

Mindenki azt hitte, hogy márciusban már nem lesz ilyen nagy tél, legalábbis mindenki remélte, hogy így lesz, de aztán, valahogy az időjárás meggondolta magát.
Havazni kezdett, sűrűn hullott a hó, olyan nagy iramban, mintha sose akarna elállni.
Nyíregyházán, az autóbusz pályaudvaron, a tizenhetes számmal ellátott buszmegállóban gyülekeztek az emberek, ki a munkából jött, ki a munkaügyi központból, ki az orvostól, vagy éppen a piacról. Beszélgettek, mindig így tettek, elmesélték egymásnak ki, mit intézett, dolgozott aznap.

 

Emlékezem.

Ha leszáll az est – Ibikém, édesem –

Csak Rád gondolok és úgy fáj a szivem.

Most is Hozzád száll ez a vers ez a rim,

Azt suttogja, hogy oly fájós ez a kin.

 

Itthon vagyok én, szomorún, egyedül.

Emléked őrzöm mig a szivem kihül.

Bánatos dalom papirra leírom

S a szellők szavával Tenéked elsírom.

 

Jer hozz balzsamot szivemnek Édesem

Ne vérezzen el fájón keservesen.

Érted vérzik Ő szenvedőn remegőn,

Téged keres és Téged vár epedőn.

1964 szeptember 4, péntek.

 

Már reggel fél nyolckor elindultam Görgénybe, kerékpárral. Nagyon vágyódtam Ibi után. Amint beértem az erdőbe találkoztam Wollent  Ágival és az öccsével, akik kerékpárral jöttek Régenbe.

Kérdeztem nem-e látták Ibit, de azt mondták nem látták eljönni és  nem  is ment volna el anélkül, hogy be szólt volna, így tovább hajtottam Görgény felé.Már elképzeltem amint vár az ablakban.

            Gyönyörű szép napos reggel volt.

 

 

Sziasztok! HOsszú idő után ismét elkezdtem írni egy kisregényt, melyet fejezetenként fogok megosztani veletek. Remélem tetszeni fog. Eddig elkészült a beveztő, amit alant olvashattok. Jó szórakozást!

 

PROLÓGUS

 

Platamonasz, Görögország

 

Késő éjszaka volt, a holdfény mindent ezüstös fátyolba vont, kirajzolva a vár körvonalát. Az ódon falak kövei szinte fehéren ragyogtak, miközben az épület tornya rendíthetetlenül nyújtózkodott a csillagos ég felé.

 

 

 

 

 

 

                                 

            A

    Szerelem

         bajnoka

 

 

 

 

 

 

Rudolf, másnap reggel, irgalmatlan fejfájásra ébredt. Mintha feje, egyszerre több oldalról is szét akarna repedni. Amikor kinyitotta szemeit, fájdalomtól vibráló tekintetét végigvezette az ismeretlen szobában. Mielőtt a tegnap esti borzadalmas emlékeit próbálta volna felidézni, akkor jött rá, hogy anyaszült meztelenül feküdt az ágyban.

16. fejezet

 

Beköszöntött a december, de rövidesen tova is illant. A karácsony ebben az évben nyomorúságos volt mindannyiuk számára. Natasha és John alig szóltak egymáshoz, Lilly pedig egyre szomorúbb lett Shane elvesztése miatt. Titkon a mamájára is haragudott, aki szerinte nem tartotta be a szavát. Shane eközben a munkájába temetkezett, az ünnepeket pedig Ray-jel és Sarah-val töltötte. Szerette volna felhívni Natashát, de mindössze kétszer beszéltek telefonon, mivel John minden hónapban kért részletes számlát, amin a hívószámokat is feltüntették.

 

 

 

 

                                         Két koporsó 53.

 

 

 

 

           Emilia, kávéfőzés közben igyekezett megfogalmazni válaszát Emerenciának. Nem volt könnyű helyzetben, mert lánya legalább úgy ismerte  a férfiakhoz való viszonyát, mint ahogy Emilia is megtapasztalta , hogy lánya sem különbözik tőle különösebben, ezért  megpróbált őszinte lenni, ami nem is esett nehezére mert viszonyuk a lány növekedésével egyenes arányban egyre inkább barátivá vált.

Az elmúlt egy évben két könyvet adtam ki, ezen oknál fogva érdeklődéssel fordultak felém a fészbúkon. 

Tehát: Mindkét könyvet magánkiadásban jelentettem meg 150-150 példányszámban a közeli ismerőseim számára. Természetesen mind a kettő esetében megkértem az Országos Széchenyi Könyvtártól az ISBN-számot a 6-6 kötelespéldány ellenében. (Ha már fáradoztam vele, legalább maradjon nyoma. Így, ha nem lesz világégés, örökre megmarad a nyilvántartásban.) Mgánkiadásban bármelyik kiadó, bárkinek bármit kinyomtat.

 

Sikoly a mély tengerből

 

 

A jó tündér mindig odébb lakik. Miért mondják, hogy jó tündér? Van rossz tündér is? A tündér nem a jóságot jelképezi? S ha igen, miért nem imádkozunk hozzá?

Mert csak a mesében van és nem a hitben. Akkor hát nem hiszünk a mesékben? Pedig legkedvencebb műfajunk! Mesével indul az élet, Piroska, Hamupipőke, Hófehérke megannyi királyfi és mesebeli próba, a legkisebb diadala.

Mesét mondunk a sárkányról, a sok eldugott kincsről, nem létező birodalmak háborújáról, Ali babáról és egyéb hegyeket mozgató titkokról, rengeteg varázslóról.

A plüssmaci vörös vért hány…
Elvonóban fekszik a lány.
Menekülne… Nincs menekvés!
Tűvel romba döghalált vés.

/Lét felesleg… még egy flashback…/

A passzát a holt port rázza.
Egy keselyű rút csontváza
éhezőknek szemét szúrja.
Remeg a kín sivár húrja…

/Aszály a száj… Jaj, Afrika!/

Míg a tehén utcán legel,
nem törődve fellegekkel,
tömegnyomor földön tapos,
árvíz jön, négy-öt hónapos!

/Zsákutca a kaszt… felakaszt!/

Mély skarlátvörös keresztet
beteg járta házra reszket
a félelem rőt démona.

 

 

 

 

                                        Két koporsó 52.

 

 

 

 

            Amikor a telefonos kisasszony fülébe jutott a dolog az egyenlő volt azzal , mintha valaki egyenest a rádióból értesült volna az esetről. Pedig telefonon csak két barátnőjét értesitette, mert volt olyan barátnője is akit érdemesitett arra , hogy személyesen kissé kiszinezve, átalakitva adja vissza a történetet. A hir olyan gyorsan terjedt, hogy  reggel nyolc órakor már mások mesélték neki, hogy mi történt  szombat délután a párt irodában a C.

1964. agusztus 25. Kedd.

 

Elmentem beszámolni, hogyan jútottunk haza, és visszavittem az Ibi szveterét és az Öcsi kabátját, amibe Ödike mulatott,amig az övé száradt...

 

1964. agusztus 26. Szerda.

 

Mihác Pityuval beszélgettünk és odajön hozzánk Pataki Laji. Elég szemtelenül kérdezett Ibi felől, aztán miután rendre utasítottam kinevetett. Meg akartam pofozni s erre ő így szólt:

-          Nézd Janika! Nekem nem áll érdekemben hogy hazudjak, de ne tedd a tűzbe a kezed Ibiért, mert elég.

 

 

 

 

                                         Két koporsó 51.

 

 

 

 

             Akár a cimet is kicserélhetném, hisz kiderült hogy a  két koporsó kinek szolgált örök nyoszojául. Ehhez csak annyit tennék hozzá -- és ez nem csak az én véleményem-- talán , ha bölcsőjükből estek volna ki ,akkor talán könnyebben megúszhattuk volna azt a negyedszázadot, amit  sajnos az ő kéretlen társaságukban voltunk kénytelenek eltölteni.Mert milyen társaság az ahol egy -két ember jól érzi magáta többi meg nem ?

1964. agusztus 18. Kedd.

 

Ibi az istáló előtt foglalatoskodott valamivel. Mikor közelebb értem látom, hogy véres a keze.Az történt, hogy meg malacozott a koca és 8 kis malac született.Ibi volt a bába, az anyjával. Egy kosárba rakták a kicsi malacokat, eleven jószágok.

-          Képzeld egyszerre születtek veled a malacok vagyis egynapon.

-          Hát nem éppen, mert én 19-én születtem,ők meg 18-án.

-          Na azt az egy napot letagadjuk.A malacaink és te egy napon születtetek.

            CSILLAGOT  VÁRUNK

Sötét lett minden a szivemben

Úgy érzem valaki halott

S e temetési gyászos csöndben

Kivált belőlem egy valót.

            Halottam van, gyászolnom kéne,

            Mert ma Te meghaltál nekem.

            Meggyötörve sápadt arcal

Néked irom az énekem.

A baj az, mi csillagot várunk,

Tündöklő fényüt, ragyogót,

Nagy nehezen rá is találunk

Betölteni egy hézagot.

            Nem voltam sohasem Rómeó

            S nem vágytam tündérek után.

 

A mandli

 

Vogler apja meghalt. Öreg volt már, és sokat betegeskedett, az utolsó évben már föl sem kelt az ágyból, és nem szokás ugyan kimondani, de ilyenkor mindenki azt gondolja, megváltás neki a halál. Megváltás vagy nem, Gert meglehetősen nyomott hangulatban ért haza a temetésről. Persze tudjuk, hogy ez az élet rendje, nem ért váratlanul, apának is elege volt már az egészből, valahol mégis nagy igazságtalanság az, ami történik velünk, emberekkel

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez a fanfic nem kapcsolódik szorosan a Trónok harcához, így az is megértheti, aki nem olvasta a könyvet/látta a sorozatot. Eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha a szereplők a mostani korban élnének. Sansa - Sandor párosítás :) A körítés maga eléggé AU, de a szereplőknek próbáltam visszaadni a karakterét - ítéljétek meg Ti, mennyire sikerült! :) 

Jó olvasást!

 

 

A Stark család egy kétszintes, hatalmas kúriában él egy Londonhoz közeli kisvárosban öt, jól megtermett huskyval együtt.

 

5. fejezet

 

 

 

Élet a halál után

 

 

 

Önnek 47 új hangüzenete érkezett.

14. üzenet:

„Szia Gracie, Luke vagyok. Nem tudom, mit mondjak, teljesen sokkolt, ami Josh-sal történt. Hülye kérdés, de jól vagy? Ha bármiben segíteni tudok, vagy szükséged lenne rám, kérlek, hívj!”

Üzenet vége. 2008. június 28. 18:34

 

 

 

A nap sugarai szinte már égették az arcomat, mikor leparkoltam a lakásunk előtt. A Los Angeles-i forgalom megnehezítette a hazajutásomat, de bevallom, nem is bántam.

 

Vaknak született. Az apja nem sokáig tudta elviselni, hogy nem egészséges a gyermeke, elmenekült, otthagyta a családot. Az anyja, talán őt okolta, hogy így történt, egyre jobban ellene fordult, majd rövid úton megszabadulva tőle, állami gondozásba adta. A „Vakok Intézetébe” vezetett az útja. Szerencséjére egy jólelkű gondozónő óvó szárnyai alá került. Bözsi mama, -, ahogy itt nevezték- bőkezűen osztotta a szeretetet, jutott belőle mindenkinek, de különösen neki, aki a legkisebb volt.

Ínséges idők jártak a Níluson.
Hogy holnapra is jusson
valamicske étek,
az aligátorok visszafogottan éltek.
Egyszer az egyik, (vállalkozó szellem)
fellépett a semmittevés ellen:
Elhatározta, hogy ő, az aligátor,
lesz az esőerdőben a navigátor.
Túrákat tervezett, kedvező áron,
hogy az úton pár állatot felzabáljon.

A vállalkozásnak egyedül ő volt az ura...
Nevet is adott neki. Így lett: TOR-túra

***

Reklám:

Ez az esőerdei túra,
jobb, mint bármely fogyókúra.
Biztosítjuk önt,
ha mellettünk dönt,
sosem fog visszahízni...

 

Reinfall

 

A velencei minden évben ugyanott szállt meg – parasztház a patakparton, bánatos fűzfák között. Nem tudtak róla semmit azon kívül, hogy jó vendég, csendesen alszik reggelig, szó nélkül fizet. Történt, hogy meghalt a paraszt, és az örökösei eladták a fűzfás házat. Egy igazi bunkó vette meg, aki nem ismert se Istent, se jó modort. Még szinte be sem rendezkedett, amikor megjelent a velencei, és kérte a szállást. Hodenfrass először is elküldte a fenébe, aztán másodszor is, mit alkalmatlankodik ez a csipás?

Arany János útán szabadon...

Mindenen vereséget megbosszul tán,
Veres félholdat küld, mert Ő a szultán.
A sok gyalult kutya le lészen nyesve.
A drégeli romra leszállt az este.

Győzelmet ünnepel a török tábor,
Csak tűnik a bor Ali poharából...
Víg a völgy, ott van ezer és egy koma
"S a két dalnok? Nélkülük nincs lakoma!"

"Hali Ali! Te csodás Allah alak...
Reám a dalnokok nem halgattanak.
Hát íme elhozattam őket láncon,
Csapattam is őket csak, hogy" úgy látsszon"."

Köszönöm Demir!

Lelkemnek úgy sincs egyebe…
Égjen, csapjon az egekbe:
ez a tűz,
ami űz…

2013. március.02.

***

Véget ért a kín-maraton,
szívem többet nem maratom

… könnyekkel…

2013. március.03.

***

Érted rezzen minden atom,
te vagy minden pillanatom…

2013. március.03.

***

Sorsom csillagát, mint éket,
mi oly forró szinte éget…
neked adnám, csak neked!
Úgy szeretném,
szívem bele reped…
Halkan súgnám, ne tudja más:
csak érted szól e vallomás…
Hát vigye tavaszi szél és ezer dal,
nem tudok mit kezdeni: a hiányoddal…

2013.

Éj volt setét, néma este,
álmát csak a hold kereste.
Furcsa léptem messze száll…
messze jár…
Éjbe tűntem szótlan, halkan,
elbújtam egy szürke falban.
Valaki most egyre vár…
egyre vár…
Tudtam jól, hogy Ő az… ottan,
engem kutat csalódottan.
S oh a kétség jeges-ár…
egyre vár…

 

L. Henriettának

KELTERESZ...

Még fáj, ha néha álmodozva

A kispad felé ballagok,

Ha egy elmúlt szép nap után

Ismét csak Reád gondolok.

                Száz emlék üldöz,kisért, kerget

                És az nyugtalanit engem,

                Hogy miért kellett meglássalak,

                És most egymagamban tengjem.

 

 

1964.agusztus 17.Hétfő.

 

ReggelLacibácsi kiküldött a városba, hogy mérjem fel a*Transilvania* épületét, és a mellette levő trafikot. A benzin kút fele jöttem és bementem a *Mariana*-ba, hogy egy kávét igyak, s aztán tovább mentem végezni a dolgomat. A nagyállami üzlet előtt találkoztam Ibivel és Nagy Ellával. Azt mondták az irataikat szeretnék rendezni, ami szükséges az iskolához.Hívtam jöjjenek velem a *Tranzit* megmérni és utánna én is segítek nekik az

Iratok beszerzésében.

 

 

 

 

                                         Két koporsó 5O.

 

 

 

 

           A nagy politika,és annak változásai egyre jobban kiszorult az életünk ből , mert naiv paraszti ésszel azt hittük , hogy  a diktátor nélkül saját magától is befog kopogtatni hozzánk a Kánaán. Hát nem így történt, és nem is történhetett így mert a koncleosztásnál, hosszú sorok kigyóztak és mindenikük a saját nem létező érdemeiket hangoztatták.

***

 

 

Shane Dawson mélyet sóhajtott, majd minden bátorságát összeszedve megnyomta a csengőt. Hamarosan léptek neszét hallotta bentről, s Lizzie Robertson nyitott ajtót. Meglepve nézett az előtte álló férfire, nem tudta, jó-e, ha beengedi. Nem számított erre a látogatásra.

- Shane? – húzta fel a szemöldökét, s kérdően meredt rá.

- Hello, Lizzie – üdvözölte a férfi. – Bemehetek?

Lizzie hezitált pár pillanatig, majd hangos sóhaj hagyta el lányáéra emlékeztető ajkait, szélesre tárta az ajtót, és Shane belépett.

EGYEDÜL ÉLEK.

Egyedül élek, gyötör a vágy

Nincsen nyugtom,mert gondolok Rád.

Oh édes kislány gondolsz-e rám

Sirsz még értem sötét éjszakán?

Egyedül élek és mégse kár,

Mert én rám nem vár senki se már.

Szivemben érzem üres szegény,

Csak képed nézem sok este én.

Szivemig ér el hivó szavad,

Kötve vagyok s mennem nem szabad.

Kiáltásomat viszi a szél,

Mely mindig, mindig Rólad beszél.

Ha hajnaltájban pacsirta szól,

Ha éjszakával nappal dacol,

Gondolatomban Veled vagyok

S akkor minden köröttem ragyog.

1964.  agusztus 8. Szombat.

Ibi váratlanul bejött a városba.A Mariana cukrázda előt találkoztam vele. Kérdésemre, hogy mijáratban, azt felelte, hogy azt nézi meg milyen papirok kellenek az iskolához.. Elkisértem és a Progresul másolóban vettem neki nyomtatványt, amit az orvos fog kitölteni.Elmentünk Szmolka Ágótáékhoz, valami könyvet kért tőle, aztán elvettem a kerékpáromat a rajoni néptanács udvaráról, megegyeztünk, hogy 12 órakor találkozunk, mivel Bátosba kell menjek,és találkozunk a Poliklinika előtt.

 

Negyedik rész

 

- Bátor tett volt, fiam – ismerte el Gaspard atya – Nem sokan merték volna.

- Nem volt más választásom. És ő is megtette volna értem… Ne – hárította el az ajkához emelt szilkét – Így is keserű minden… ettől csak rosszabb lesz.

- Kegyes Miasszonyunk, légy könyörületes, adj türelmet, mert még életemben nem láttam ilyen rossz beteget!

- Hát ha még azt tudná, milyen rossz beteg voltam, amikor még Párizsban szorultam Christian ápolására!

 

 

 

                                      A

                              Szerelem

                              bajnoka

 

 

 

 

 

 

 

 

A tánctérre való séta közben, Rudolf mellkasa egyre jobban kezdett szúrni, már olyannyira hogy még levegőt is igen nehezen kapott. Már másodszorra vallott magának kudarcot: második alkalommal sem tudott nem-et mondani.

Zsófi magabiztosan haladt végig a tinédzserektől hemzsegő tánctéren, miközben erősen fogta maga mögött a fiú kezét.

Csak Te vagy

   -örökre-

A szivemben ott él  még a képed

Nem őlte ki senki léha nép,                                                                                                                         

Megőrzöm most is az emléked,

-Mért múlik el minden ami szép?

                Fülembe, mint lágy muzsika dallam,

                Szavad zsong, mint andalitó szél.

1964.julius 30. Csütörtök.

 

Már dél előtt kimentem Görgénybe.Ibi tanult, készült a felvételire.

Náluk ebédeltem, és utánna bevonultunk a szobába.Egy kis beszélgetés után elővette a képes albumot és néztük a fényképeket. Elvettem Tőle két képet és a harmadikat elloptam, amit észre vett és adta a haragost.Én az ablakhoz mentem és kinéztem rajta.Látom hogy egy nagyon szép, csinos lány közeledik az úton és Ibiékhez érve betér a kapun.

-          Ibi készülj fel lelkileg, mert vendéged jön.

 

 

 

 

                                        Két koporsó 49.

 

 

 

 

           A propaganda és az antipropaganda teljes gőzzel müködésbe lépett. Hogy az új vezetés nem sokba különbözött a régitől , azt onnan is észre lehetett venni , hogy ugyanazokkal a propaganda eszközökkel dolgozott. A kivégzést követő nap délutánján az a hir járta , hogy a terroristák meg mérgzték az ország összes ivóviz forrását ami természetesen nem volt igaz, de arra jó volt az emberek félelmét továbbra is fenntartsák.

 

 

 

 

                                        Levelezés

 

 

 

           Először is  nagyon örülök, hogy ilyen problémákról beszélgetünk. Másodsorban egy kicsit túl sok betűt pocsékoltál szerény személyemre! Nem vagyok álszent , és nem vagyok álszerény, de akár ezen az oldalon is többször kijelentettem , hogy nem vagyok iró, sőt irói ambicióim sincsenek, annál az egyszerű oknál fogva , hogy lassan kimegyek a divatból , minta Kossuth bankó, és már nem vagyok annak  a friss szellemnek a birtokába amiben mondjuk voltam ezelőtt harminc --negyven évvel.

 

Zoltán, ott van a válasz az Árpi üzenetében: ha jó! Te az írásaid mindegyikének adtál egy vezető szálat. (Európába megyek, Közös udvar, Két koporsó) Nem szépirodalom, de a történet leírása minden követelménynek megfelel. Van bevezető, tárgyalás, befejezés. Lendületesen van írva. (Úgy is olvassák) A cselekményhez pont annyi karakter van válogatva, amennyi szükséges, és érdekessé tegye (néger pásztor). Túl unalmas lett volna az olvasónak, ha az európai utad alkalmával az összes kollégával elbíbelődsz.

MA   TE  GYŐZTÉL

 

Láttam egy fenyőfát erdőszélen nőni

Délcegen állni büszkén, egyedül,

De jött a vihar és kettétörte

Ott maradt csonkán, némaságban űl.

                Bátran és büszkén álltam magamban,

                S azt gondoltam ez mindig igy marad

                Végül rájöttem egyedül maradtam,

                S úgy érzem a szivem megszakad.

Szeretlek.Most már leirhatom,

Hiszen úgy sem ér el Hozzád a szavam

Büszkeségért - ez méltó büntetés

Most már megőszülhet fekete hajam.

1964 julius 25. Szombat.

 

Dél után érkeztem meg.Ibi mondta, hogy lesz bál és van-e kedvem és pénzem bálba menni.Van minden. Ekkor Ibi sürgetni kezdte az anyját, hogy fejezze be az új ruháját, mert azzal akar menni.Bizony mire befejezte, már tíz óra volt és a filmet, amit a bál előtt vetítettek már rég megkezdték.Be értünk a moziba és olyan kevesen voltak, hogy azt hittük nem is lesz bál.A végén jóra fordult minden. Megjelent Laci, a harmonikás és rázendített.Nagyon szépen játszott.

 

 

 

 

                                        Két koporsó 48.

 

 

 

 

           Keresztény emberhez nem illő örömmel vettük tudomásul, hogy a diktátort és feleségét néhány jól irányitott lövéssel -- nem túl nagy távolságról-- leteritették. Igen leteritették, mint a nagy vadat, mert nagyvadak voltak ők és emberre, civilizációra, kulturára ártalmasak. A kivégzést egy rögtönitélő biróság hozta meg, ami a mai napig vita tárgyát képezi, hogy jogos volt-e vagy jogtalan.

Már régóta kivilágosodott. Nem tudtam, hány óra lehet. Nem is érdekelt. Figyeltem, ahogy a bárányfelhők tovaúsznak az égen, ahogy a világ visszaáll a megszokott körforgásba, mintha semmi sem történt volna. Én viszont nem voltam kész, hogy tovább forogjak vele. A napsugarak beszűrődtek a függöny csipkéin át, amit még a nagymamám készített a saját két kezével. Ez a függöny azóta édesanyám egyik legféltettebb kincse volt, számára nagyon sokat ért. A mintán átszűrődő napfény árnyakat rajzolt a falra és megvilágította az íróasztalom felett elhelyezkedő táblát, ahol még kint volt a gimis órarendem, fényképek a bankettről és az utolsó évem felejthetetlen pillanatairól.

...mélyedek,mélyedek,olykor émelyedek,nini, bár tudom,a dohányzás átok,mondjátok ti,én meg tovább,ott az út porában,egy jó kövér,bár bűzös,nyállal keveredett,ha jól látom,nem csikk az,de mégiscsak jól láttam az elébb,nem egyéb az,igen,ez egy dekk..:-)

 

Szép egy család vagyunk mi,
dülöngél a kerítés, és
bent is mállik már a festék,
kívülről fehér az a ház.

 

Szép egy család vagyunk mi,
látszatból itt sosem elég,
a maradékból száz kutya megél,
kívülről szép az a ház.

Szép egy család vagyunk mi,
a felelősség mindig a senkié,
csak bulira, meg piára legyen pénz,
kívülről fehér az a ház.

Szép egy család vagyunk mi,
mindenki magával van elfoglalva,
miért is érdekelne minket egymás gondja-baja,
kívülről szép az a ház.

SZERETLEK-E  ?

Álmodtam,és boldog voltam akkor

Virágos kertben találtam Reád.

Sok-sok virág csokrétába kötve,

Te voltál köztük a legszebb virág.

                Csak néztelek, - boldogságot sejtve, -

S aztán sétáltam egyedül tovább...

Egy nagy titkot magába rejtve,

Felém sanditott a Holdvilág.

Szeretlek-e? Félek bevallani,

Hiszen a legszebb álmom vagy nekem,

S az álmot nem szabad elmondani

Ezt súgja-búgja balga képzetem.

És most ?...Megálltunk pillanatra.

A panelrengeteg szívében, fáktól övezve bújt meg a kicsiny játszótér. Az óriás tízemeletesek között a napsugár utat talált a boldog gyermekmosolyok szigete felé, megcsiklandozva az ébredező, ásítozó játékok még szendergő szemeit. Mosolyogva üdvözölték egymást.

–Ma szép napunk lesz! – jegyezte meg a mérleghinta – majd gyorsan elhallgatott, mert megjött az első látogató. Ő volt az, aki soha nem maradt el, legyen akármilyen az idő. Egy fiatal lány volt, aki még munka előtt futott egyet a fittségéért.

1964,julius 19. Vasárnap.

 

Délután érkeztem meg kerékpárral.Úgy látszik nem vártak, mert a kapu be volt zárva s így nem tudtam bemenni.Néztem az ablakot nyitva van. Azt jelenti, hogy valaki otthon van. Van valaki nála, vagy már nem vár?? Ezen tünődtem.Mégis győzött bennem a szerelmes és hallkan szólítottam:*Ibi* Semmi válasz semmi mozgás.A falu is kihaltnak látszott ebben a melegben.Sehol egy lélek, az utca üres, mindenki talán déli álmát aludta.Vettem egy kavicsot és bedobtam az ablakon.

VI. fejezet

 

Zhaldir

 

 

Kora reggel már úton voltak a sárkánybarlang felé. Négyen voltak, mivel Eldar és két gyermeke is ragaszkodott hozzá, hogy Thurionnal tarthassanak a tojás elhozásánál.

Thurion haladt elöl, hogy elvezesse a kis csapatot a barlanghoz. Gyors tempót diktált, mert hamar oda akart érni, hogy minél hamarabb láthassa a kis zöld sárkányt, de lóháton nem mehettek a sűrű erdőben, ösvény nem is vezetett arra.

Az ifjú gondolataiba mélyedve ballagott, közben hallotta, hogy mögötte Laurion és apja élénk vitát folytatnak valamiről.

Lehet,hogy most elmész tőlem,de nem számít,mert tudom,hogy vissza fogsz jönni.Hogy honnan?Mert már volt ilyenre példa...Ősszel láttalak,megszerettelek,majd elvesztettelek,elfelejtettelek,utána nyáron te találtál rám,amikor nem számítottam rá,aztán a szülinapom után is eltávolodtunk egy kicsit,majdnem elveszítettelek.Majd novemberben én voltam aki kiakarta húzni magát ebből az egészből,de te láncoltál magad mellé,azóta csak mélyebb lett minden az én részemről.Szilveszter után is majdnem vége lett mindennek,de nem hagytam,aztán rá három hónapra ellöktél magadtól...de amikor találkoztunk újra,akkor éreztem,hogy vissza fogsz térni és úgy suttogtam a sötétbe,hogy Viszlát!Térj vissza hamar hozzám!Megnyugodtam.Egy hónap után lenyugodott valami bennem,nem azt mondom,hogy helyre kattant,mert már semmi sem kerül vissza a régi helyére...de mégis érzem,hogy most elindultunk a javulás felé,hogy a sebeink begyógyulnak egymás irányába és elég volt csupán egy könnyed nevetés,amely egy olyan viccből fakadt,amelyet csak ketten értettünk.Az élet intézte úgy,hogy egy egész éji viaskodás után,újra közelebb kerüljünk egymáshoz.Félénken,de tudva,hogy a másik mindig is ott lesz az életünkbe,a lelkünk mélyén,mert hiába járunk külön utakon,az első pillantástól súgja a hatodik érzékem,hogy mi egymáshoz tartozunk,összeköt minket egy láthatatlan szál...és lehet eltávolodsz egy kicsit vagy épp nagyon,de az élet mindig egymás mellé sodor minket,ahogy tette eddig is,mikor készen álltam rá,mikor készen álltál rá.Emlékszem,amikor csak egy percre mutatott meg nekem,azon az őszi délutánon,de tavasszal megint láttalak,pedig csupán a fényképedet és elmosolyodtam,hogy te voltál az a srác abból a szép őszi délutánból,aztán egy nyári napon megkaptalak barátként,egészen sokáig,bár kételkedek benne,hogy mi barátok voltunk.Soha nem tudtam úgy rád nézni,soha nem éreztem azt,inkább természetesnek tűnt ez az egész,hogy te itt vagy,én itt vagyok,hogy számíthatunk egymásra.Egészen sok időmbe telt kiharcolni,mire megbíztál bennem,hogy én nem a hírnevedre,nem a pénzedre,nem az autódra stb.-dre utazom,hanem azért vagyok melletted,aki vagy.Elfogadtam a múltad,elfogadtam,hogy ki vagy,minden rossz tulajdonságoddal együtt.Hidd el,elég sok van,de ezek mind nem számítottak,csak te,csak én,csak mi ketten.Elárulok egy titkot,amikor megcsókoltál,akkor nem hallottam a külvilágot,olyan volt,mintha egy burokba lennék csak veled.Ezt éreztem a legelső alkalomkor is,amikor átkaroltál,pedig fogalmam sem volt róla,milyen is vagy valójában!Volt,hogy megöleltem másokat,nem éreztem azt amit nálad.Nem történt az ami velünk történt.A varázslat csak veled jön el újra és újra,mással nem működik,se előtted,se utánad következő fiúknál nem történt meg ez az egész.Higgy nekem!Különleges vagy...vagy csupán mi vagyunk azok együtt?

Ellophatsz és el is dobhatsz minden szót, amit sohasem mondtam ki, de ettől még igaz, ezt te is nagyon jól tudod, akárhogyan is bújsz el a kócos hajába és lihegsz bele a mocskos, elhasznált bőrébe, engem szeretsz és én téged szeretlek.

Most pedig ki kell írnom magamból a fájdalmat, a meg nem értettséget, a gyönyört is, igen azt, amikor még ismertelek, s te szerettél engem, csakis engem. Nem voltak holmi szőke, kiskutyaszemű cafatok, akik megbabonázzanak és elfelejtessenek engem örökre.

 

Elmész

… és ne gondold,
hogy a telet majd követi tavasz,
míg távol vagy, megáll az idő,
s visszatartja azt.
Szívem marad a fagyban,
kemény lesz, mint a kő,
csak akkor olvad újra,
ha hozzám hazatérsz.

 

 

Kedves Zoltán! Kedves mindenki!

 

Javaslatod, hogy írjuk meg tapasztalatainkat, az átélt eseményeket, az ifjabb nemzedék részére – jó, okos dolog. Igazad van. Minden ember élete egy külön regény, főleg, ha már hosszabb időszakot fog át, mert a társadalmak, a körülmények változnak, és az ember „sok mindenen megy keresztül” élete folyamán.

Béla, a te szavaddal is élnék, miszerint nem tudom, mennyire van rá érdeklődés.

Az én elképzelésem is változott e kedves klub iránt. Belépésemkor másként gondoltam el, és most, jobban ismerve a tagokat, másként látom.

Ez egy rendhagyó fejezet, nem kapcsolódik a történethez, így olvasd :) Minap eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha találkoznék  Carinával. Nos, ez sült ki belőle, remélem, tetszeni fog! :)

 

 

Gyönyörű nap virradt szerény kis városomra. Igazi, tavaszi idő volt, se nem hűvös, se nem meleg. Az égen felhők vonultak át, amik mögül a nap néha-néha előbújt. Mivel rettenetesen unatkoztam, ezért úgy döntöttem, kiülök a „Tanyára” olvasgatni és írni egy kicsit.

 

Elme trükk

 

 

 

Valahol az álom és a valóság között játszódott a jelenet, egy miénkhez kísértetiesen hasonló, ámde kisebb részletekben eltérő univerzumban. Péntek este lehetett, az emberek fáradtan értek haza a munkájukból, hogy megpihenjenek, mások a helyi kocsmában leltek szórakozásra, de egy szintén ott héderező fiút, valami egészen más motivált.

Sok éve élt már itt a városban, mégis a mostani alkalommal a kocsmába belépve váratlan kép fogadta.

 

Napjaim alja

 

Hajamba még ezüstöt nem hozott,

Panaszkodásom meg se hallja.

Ha hoz, ha visz, csak azt, mit ő akar,

Napjaim alja.

 

A fájdalommal nem fukarkodik,

Azt adja bőven, s nem zavarja,

Hogy társat és barátot elszakít

Napjaim alja.

 

Csak port és piszkot, förtelmet terem,

A szél szilaj, ha ő kavarja,

Sötét lepellel mindent elborít

Napjaim alja.

 

Az ifjak undorodva nézik, és

Nem értik, ezt miért akarja,

Vagy félnek, hátha rájuk átragad

Napjaim alja.

 

Mióta Názár menyasszony lett, nem lehet bírni vele. Pedig én már pár éve igyekszem. Az egész úgy kezdődött, hogy neki sosem tetszett a fehérarany eljegyzési gyűrű, kővel a közepén. Nekem meg nagyon. Erre mit ad az Isten? Fehérarany az eljegyzési gyűrűje és kő is van a közepén! Hiába, meghalt Mátyás, oda az igazság...

 

Az anyóssal együtt élős mígahalálelnemválasztig ugyan még van néhány hónap, de én legjobb tudásom szerint igyekszem már most kiokosítani Názárt, hogy milyen viselkedés a legcélravezetőbb életben maradása szempontjából.

MELLETTEM     ÁLLSZ.

Az enyém vagy, itt vagy nálam,

Mégis féltlek, mint anya gyermekét.

Tavasztól nyiló virágszálam

Mond hát nékem szeretsz-e még?

                Mellettem éllsz-e hogyha a Sors

                Felhővel táblázza életünk egét,

                Ha csalódtál bennem, ha nem reám vártál,

                Mond hát nékem szeretsz-e még?

Mellettem állsz-e, ha kegyetlen szigorral

Ellenem lép fel apád és anyád,

S ha majd ellenünk bosszut forral

Mond meg nékem szeretsz-e hát?

1964, julius 15. Szerda.

 

Reggel elvégeztem a munkám, ellen őriztem a munkásokat és elmentem a pionirházba ping-pongozni.Kilenc óra után kifáradva kimentem a városba és a T.B.C. kórházban megcsináltattam Jóska öcsémnek az orvosi vizsgáit, mert neki nem volt erre ideje és kellettek a papirok az egyetemre.Nagyon hamar végeztem mivel csak egyedül voltam. A park előtt találkoztam Toncean Néluval és Irsay Ibivel

-          Menj mert keres Ibi – mondta Nélu – felkutattuk az egész várost érted.

4. fejezet

 

 

Elveszve

 

 

Fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett fiúnk

Joshua Parker tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Temetése július 7-én lesz Hope-ban, 16 órakor.

Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük.

Köszönettel: a megtört család.

 

 

 

Július 7-e a megszokottól eltérő nap volt. Nem emlékszem minden részletére ugyan, teljesen magamon kívül voltam a veszteségtől. A temetőben álltunk, egyik oldalon anyám, másikon apám támogatott, miközben üvegesen bámultam magam elé.

 

 

 

 

 

                                              A

                              Szerelem

                              bajnoka

 

 

 

 

Amíg Réka, a fürdőszobában készülődésének utolsó simításait végezte, addig Rudolf és Norbert a nappali kanapéján a hátralévő korty söreiket kortyolgatták.

  Rudolf úgy érezte, hogy az alkoholos ital hatására, jobban felelevenednek előtte gondolatának képei, ami éppenséggel kedvező volt számára; nem kellett hosszasan elmélyülnie gondolatai csatornájában, hiszen elég volt csak elképzelnie őket, ezáltal akár a diafilm módjára vetítődtek le szemei előtt a képek.

 

A TORKOS NAGYMAMA ÉS AZ EPERFA

 

 Nagymamám, mint fiatalasszony átesett a spanyolnáthán és szövődményeként a térd ízületei merevek maradtak. Tudott járni, csak a térdei nem hajlottak. Ő vigyázott ránk mivel a szüleink dolgoztak. Kertes házban laktunk, ahol tartottunk egy vagy két disznót. Történetünk idején szerencsére a disznóól üres volt.

 

 A disznóól mellet állt egy nagy eperfa, amelynek legtöbb ága az ól felett lógott. Mi gyerekek ha eprészni akartunk, semmi perc alatt felmásztunk a fára és tömtük a hasunkat a finom édes eperrel.

Ma keresztelték Melindát, de Manyika nem érezte jól magát és én sem mentem a keresztelőre. Nem volt étvágyam, egész nap nem ettem semmit, csak az Ibi képét néztem és nem volt kedvem sehova menni.Egész nap esett az eső. Nyolc óra felé mégis elmentem Olgiékhoz, akik nagyon kedvesen fogadtak. Innen kimentem az állomásra a gyors vonathoz, de nem jöttek azzal és így megvártam a háromnegyed 11-est. Addig a parkban sétáltam a régi helyeket kerestem fel.Száz emlék lebegett előttem.

 

Nincs tovább?

Hogy lehet, hogy elmúlik a május?

Hogy lehet,hogy elmúlik mi szép?

Hogy mondhattad ?– nincs tovább ! -  Oly fájó...

Elmúlhat-e ez az álomkép?

                Egy nyáron át álmodoztunk ketten,

                Szivünkben a legszebb dal zenélt.

                Minden szép virágot Neked szedtem

                És minden köröttem Rólad beszélt.

Sétáltunk a parkban kéz a kézben

Az illatos fenyőfák alatt

Boldogságban nem is vettük észre,

Hogy az égről letünt már a Nap.

Szemedbe néztem és láttam.
Nem csak a zöld villanást,
Nem csak az álmok tengerét.

Ajkaid ajkamhoz értek,
Úgy keltek hosszú útra véled,
S csak mentek,s mentek.

Kezeid karoltak erőtől telten,
Majd kerültek egyre messzebb,
Míg el nem engedtek csendesen...
Teljesen...

Fogtad büntetlen szíved láncát,
Mesélhetted,hogy csak játszottál...
Egy naiv kislány fejével.

Fogtam hű szívem harcát,
S kidobtam mindent egy tálcán,
Hogy ne érezzek többet...
Hogy ne érezzek többet...

 

 

 

                                     

                                        Költészet napjára  

 

 

 

                                    Negyven évvel később születtem.

                                    és te nem vártál meg engem.

                                    De hagytál nekünk ,néhány kötetet

                                    verset, prózát-- az életedet.

 

 

 

 

                                        Két koporsó 47.

 

 

 

 

           A televizióban megmutatták , hogy megfogták C-t és nejét és egyelőre ismeretlen helyre szállitották. Később azt is bemondták , hogy hova, sőt azt is , hogy egy rögtön itélő törvényszék fog itélkezni fölötte, és neje fölött is. Ez megnyugtatóan hatott , mert időközben  elfogták a fiát isNicut , aki állitólag az elnöki szék várományosa volt.

1964.julius 9.csütörtök.

 

Már reggel 5 órakor jött a diri és Laci bácsi, hogy az embereket vigyem fel a *Kerek erdőbe* árkot ásni. Átadták a  tervrajzot,és azt mondták, hogy leg később hat órára vigyem fel az embereket és osszam be őket úgy, hogy estére készlegyen.Laci bácsi azt mondta később ő is kijön.Miután munkába állítottam az embereket lejöttem a főtérre, hogy találkozzam Ibivel.Nem találtam. Felmentem az U.C.F.S.-hez s kérdeztem Gergely Ibi járt-e itt, azt mondták hogy nem.El indultam a *Sós*utca felé, de Ibi már jött a milicia felöl.Sötétkék szoknya és rózsás, meg zöldleveles dzsesz bluz volt rajta.

15. fejezet

 

 

Sarah Brown leült a kedves kávézóban, és egy csésze mentateát rendelt. Fürkészően nézett körbe, megállapította, hogy a helyet ízlésesen rendezték be. Kényelmes, barna bőrhuzatú fotelok, kör alakú asztalok fehér horgolt csipketerítőkkel, melyeken, virágmintás tálakon fahéj illatú aprósütemények kínálgatták magukat. A falakon tájképek lógtak, a központban egy hatalmas kandalló állt, melyben vörösen lobogott a tűz. A nő a fából faragott kakukkos órára nézett, mikor megpillantotta Natasha göndör tincseit az ablak alatt elhaladva.

 

 

 

 

                                         Két koporsó 46.

 

 

 

 

           Mire magamhoz tértem, és többé kevésbé megemésztettem ,hogy mi történik körülöttem, csak azt vettem észre, két nagyobbik gyermekem eltünt hazulról, és feleségem meg utánnuk ment megkeresni őket.Én se sokat teketóriáztam, hanem én is elindultam utánuk , hogy nehogy valamibe belekeveredjenek. Pedig erre semmi szükség nem volt, mert semmi ellenségeskedés nem történt, az emberek egy pillanat alatt rájöttek , vagy már előzőleg is tudták , hogy ki az igazi ellenség-- bár azok akkor már mélyen elbujtak valahova, és azt hiszem akkor azokban az órákban nekik sem lehetett, egy zabszemet légkalapáccsal a fenekükbe beverni.

 

Valóság szélén

 

A gyerek úgy sírt, mint a záporeső. Elütötte az autó a kiskutyámat!

 

Ne butáskodj már, mondta az anyja, kint van az udvaron, és a macskákkal játszik. Nézd meg.

 

Nem-nem, zokogott tovább a gyerek, láttam, hogy elütötték. Egy fekete autó ütötte el.

 

Az asszony még Péternél is nyűgösebb hangon válaszolt: Ezt már többször megbeszéltük. Álmodtad, nem akarod megérteni?

 

Erre a kérdésre nincs jó válasz. Akarom, persze, de nem megy.

 

 

 

"Néha jobb az miatt bánkódni, amit megtettünk, mintsem az miatt szenvedni, amit nem tettünk meg" 

 

 

 

                    

                                   A

                              Szerelem

                              bajnoka

 

 

 

 

 

  A következő pillanatban megugrott az ülésben és riadtan nézett szét maga elé. Úgy érezte, mintha a fülébe súgtak volna valamit, azonban saját hangja volt, ami felébresztette.

 

Azt ígérik itt a tavasz

Remélem, hogy nem lesz ravasz

Befagyott a fenekem

A napsütés kell nekem

Fázik a láb, kérem szépen

Szerencsére, nem kell lépnem

Jó nekem, ha ugrálok

S, ha kedvem tartja, felszállok

Macska jár, az ágak között

Meglapulok, nem ütközök

Ha, kibírtam a hosszú telet

Ne legyek már macskanyelet

 

 

 

 

 

                                        Két koporsó 45.

 

 

 

 

            Húszonkettedikére virradó éjszaka , nem csak a diktátor nem aludt nyugodtan , hanem egy egész ország nyugalma vált semmisé. Hallgattam a különböző rádiókat, amelyek nagyobbrészt eldöntöttnek állitották be az eseményt , mi viszont ebből, semmit nem éreztünk azon kivűl , hogy nagyon ideges volt a hangulat, ami elsősorban a bizonytalanságnak volt betudható.

 

 A családban feltorlódtak az események. A várva-várt gyermek megszületése után az anyukát megválasztották iskolaigazgatónak. Összeült hát a családi kupaktanács, hogyan tovább. Mi legyen a fontosabb a karrier vagy a család? Az apuka állt elő egy nagyszerű ötlettel. Ugyanis olvasta, hogy már a férjek is igénybe vehetik a gyermekgondozási időszakot. /Hiába az emancipáció hatása!/ Az nem volt kétséges, hogy meg fog felelni a feladatnak, mert az előző alomból már három gyerek felnőtt a kezei között, mondhatni már rutinos volt.

 

Fekszem az ágyon, a plafont bámulom,
Lelkem félholtan s gondolkodom,
Elhagy az erő, elalszok végre,
Egy újabb napnak is vége.

 

Álmomban gyötörnek a rémek,
Felkelni nem tudok, mert félek,
Még ez az érzés is jobb, mint a valóság,
De vége lesz egyszer ez az igazság.

 

Kinyitom a szemem, s a fejem oldalra borul,
S mellkason csap a valóság, szívem vadul zakatol,
Kereslek, de nem vagy sehol,
Az igazság megint a fejembe hatol.

 

Nyúlok az üvegért, hogy szebbé tegye a napom,
Egy pohár, két pohár, megárt de hagyom,
És az érzés homályba vész megint,
Már késő megállni s az ördög rám tekint.

 

 

 

 

Ady Endréről

 

 

 

 

Régen itt hagytál minket hazánkban,

De régi, fényes szellemed itt él…

Én még hallak téged, csendes magányban

Érzem szívverésed, s hallom: fél;

Fél, mert kedves hazád gyászban,

Súlyos terhek között él; és még remél!

 

Új hanggal daloltál magyarok között,

Csodás, új nyelvet teremtettél, nemzettél,

Lelkektől elrugaszkodtál, életek fölött

Szárnyaltál; művész módjára éltél;

S nőkkel fertőzted életed; mámor mögött

Megbújtál; s te sosem kértél…

 

Cikkeid éltettek, verseid felemeltek

A halhatatlanok közé; szenvedtél,

Szűk volt neked a tér, emberek megtörtek,

De nem adtad fel, s a nőknek örültél!

V. fejezet

 

A váltságdíj

 

 

Wodur gondolataiba mélyedve nézte az előttük elterülő Escentus erdejét. A háta mögött felsorakozott katonák idegesen mozgolódtak. Az járt a fejükben, ami a királyéban is: az Archos-hegyi csatánál nem kellett volna futni hagyniuk a megmaradt orkokat, mert akkor most nem kellene itt lenniük. A legfeljebb ötven fős ork csapat az elvesztett ütközet után az  ország nyugati részébe menekült, és bevették magukat a törpék-lakta Escentus erdőbe, ahol fosztogatni és gyilkolni kezdtek.

Mikor legközelebb magamhoz tértem, egy jóképű arcot pillantottam meg. A látásom ezúttal tiszta volt, és a fejem sem hasogatott annyira. Az ismerős szempárban felismertem az én titkos szövetségesemet, az én őrangyalomat, Markot, a bátyámat.

– Jó reggelt – súgta és láttam, hogy könnyek futják el a szemét. Ajaj! Nagy galibát okozhattam, ha még őt is sikerült megríkatnom.

– Mi… történt? – kérdeztem erőtlenül. A beszéd nagyon nehezen ment.

– Nem emlékszel?

zuhogott az eső, a macskakövek, mint macskaszemek ragyogtak az esős éjszakában.

ott álltunk mindketten. ballonkabát volt mindkettőnkön.

szinte már bőrig áztunk. de így is éreztem a parfümöd illatát.

egy pillantás volt az egész, egy elsietett ölelés.

mélyen a szemembe néztél.

aztán sarkon fordultál és elsiettél tőlem. minél messzebb.

néztelek míg elnyel az éjszaka. nem néztél vissza. még csak a szándékot se láttam rajtad.

tudtam akkor, hogy ennek itt mindenkorra vége.

    Halk léptek törték meg a csendet.A hatalmas teremben csupán a Hold apró fénye jelentett világosságot.Egy lány lépett be az ajtón,magával hozva minden könnycseppét.
    Zokogva ült le az egyik,csendes sarokba.Szívét zúzták újra és újra a vad tenger szikláin.Minden éjszaka itt keresett megnyugvást,de nem talált.Magánya,fájdalma felverte a nyugodt szoba félelmet keltő csendjét.Senki nem merészkedett ide,rettegtek a falak némaságától.A lány emlékezett,hogy valamikor réges-régen milyen boldogan tapogatta a mennyezetig kúszó rózsák,selymes virágát,miközben a Nap fénye varázslatot hordozva ömlött be a hatalmas ablakokon.A méhek vidáman zümmögve szálltak meg a vörös csodákon és ő ámulattal figyelte minden reggel,ahogy a szoba újra és újra felébred az éjszaka rémisztő csendjéből.

 

Krumplitűz

 

Először jött a csípős füstszag, aztán láttuk is a tüzet a Korom-tanya közelében. Elment az eszük, hogy ebben a nagy melegben égetik el a hulladékot? Veszélyes dolog ez, mert hetek óta egy csepp eső sem esett, meggyullad a csontszáraz fű, könnyen odalesz az egész tanya.

 

Nem a szemetet égetik, magyarázta Dani bácsi. Krumplitűz van.

 

Ne már, felgyújtják a krumplit, ahelyett, hogy a piacra vinnék?

 

Harminc kilométer ide Szeged, de az nem a világ, régen is elvitték valahogy, lovas szekéren, vagy ahogy lehetett, és manapság minden tanyán van legalább egy négykerekű.

 

-              Gratulálok! – fordult oda Patrikhoz egy ötven év körüli, jól szituált úriember. - Igazán megérdemelted, büszke vagyok rád, fiam!

-              Köszönöm, apa! – mondta mosolyogva Patrik.

Majd mind a ketten előre néztek, ahol egy csinos, negyvenes évei végé felé járó nő tekintett egy fényképezőbe, és kézmozdulataival próbálta jelezni a két férfinak, hogy helyezkedjenek úgy, hogy rajta legyenek a leendő fényképeken.

  Az utca vén parkján áthatoltak az újabb tavaszi napsugarak.Eljöttek,hogy megnézék mennyit változtak az emberek,mennyi minden történt velük.Hogyan lett a szomszéd néniből öregasszony,a szomszéd kisgyerekből,egy zenét üvöltető,bulizós kamasz vagy miért tűnt el az idős nő,a tőlünk harmadik házból?
  Egyszerű a válasz.Az idő vaskos foga jár,körforgásban tartva az élet rendjét.Visszanézek pár évvel ezelőtre,amikor még izgatottan néztem a csókolozó,szerelmes párokat és azt kívántam,bárcsak,ilyen lehetnék én is valakivel!Azóta túl az első csókon,egy kedves barátommal,aki nem lett az első fiú az életemben,csupán egyetlen helyet foglalt el magának.Vajon mikor lesz fiúm?Mikor leszek én is olyan szerencsés,mint akiket nap,mint nap néztem régebben?Mikor még bosszantott a homlokomra nőtt első pici pattanás,de mára már megszokott látvány lett,a tükörbe nézve,csupán hozom a csodaszereimet és neki állok lekezelni egy hatalmas sóhaj kíséretében.Hol vannak már a kis tini korom szép napjai?Mára már vagyok inkább felnőtt,mint gyerek.Éretebb,mégis egy bennem lakozó kisember.Ha nem lett volna a változás,akkor felállni sem lett volna ilyen "könnyű" a gyermeki ésszel felfoghatatlan helyzetekből.Mára már csak emlék az első buli,az első fiút komolyabban megölelés,az első szerelmet vallás,de vajon nekem mikor vallanak szerelmet?Kinek leszek annyira fontos,mint nekem azok akiket szerettem/szeretek?Túl a szelíd éveken,melyeket tombolásnak hittem,de minden egyes nappal,egyre inkább meg kell tanulnom felnőni.Úgy gondolkozni,hogy éretten,nem úgy,mint egy kisgyerek,a féktelen hisztijével,hanem felemelt fejjel,a megoldáson gondolkozva,maximum elnyomva egy-két könnycseppet a súly alatt.Az első buli,az első becsicsentés,az első lépés,hogy erre az útra lépjek,melyet úgy hívnak:felnőtté válás és azóta mennyi lépés megtettem és még mennyi van még előttem!Milyen régen volt,mikor félve halásztam elő a ruháimat az első komolyabb,éjszakai elmenetelre!Azt sem tudtam hogyan kell felöltözni rendesen egy ilyen helyre!Hát még,hogy hogyan viselkednek a fiúk,hogy másnap már nem fognak keresni,hogy pár hét után már nem fognak rám emlékezni,mikor bennem tökéletesen él az emlékük.

 

 

A DIÓFA ÁRNYÉKÁBAN

 

 

 

     A diófa a hátsó udvar közepén terebélyesedett. Beárnyékolta az egész udvart. Már nem is emlékszem mennyi ideje díszíti udvarunkat, de az ültetési körülmény még elevenen él bennem. Itt volt a nagyi is és szomorúan mondta, hogy segít az ültetésben, de a terméséből biztosan nem fog enni. Valóban a diófák általában hét év után kezdnek teremni. A nagyi véleménye szerint az egymást követő első három évben helycserével újra kell ültetni, mert ez által nemesedik.

 

 

 

 

                                         Két koporsó 44.

 

 

 

 

           Nehéz leirni azokat a napokat , mert egész napunk azzal telt el , hogy azután érdeklődtünk, hogy hol mi történt, és annak következményei milyen előjellel hatnak ránk. Mert a központi hirszolgálat , rádió, tv. újságok csak a hatalmat kiszolgáló, a hatalomnak alárendelt , s ezáltal annak szájaizének megfelelő hireket sugárzott, aminek a hitelessége erősen megkérdőjelezhető volt, de nem volt alternativa, ami konkrét megbizható tényeket tárt volna a lakosság elé.

                                   A

                              Szerelem

                              bajnoka

 

 

 

 

 

  A Szegedi játékosok nem úgy sétáltak le a pályáról, mint egy vert sereg, hanem mint akik azt készülik ezzel üzenni, hogy a visszavágó hamarosan eljön. Arra azonban már csak a tavaszi szezonban lesz lehetőség, de ez legyen az ő gondjuk. A Ceglédi szurkolók vastapssal díjazták játékosaik diadalát, néhányan füttykoncerttel nyilvánították ki gratulációjukat, míg a túloldalon a Szegediek szépen, csendben levonulta szektorukból.

 

 

 

Sötét, borús idő borította be a tájat, szinte érezni lehetett, ahogy a hideg köd leszáll a hegyekre. A kietlen völgy mentén egy nem túl mély szurdok helyezkedett el. A szakadék alján egy fiatal férfi feküdt. Fején egy seb éktelenkedett, feltehetően az esésből szerezhette. Ahogy a leereszkedő ködből aláhulló pára az arcára esett, mintha kezdett volna felébredni. Mi a franc… – gondolta magában.  De ahogy kimondta szúró fájdalmat érzett a tarkója irányából, megpróbálta kitapogatni, de minden érintésre visszatért a sajgó érzés, így jobbnak látta nem erőltetni.

Élet

 

 

Szeret élni,

Élni, élve hagyatni,

Életért, életet adni,

Küzdeni, elesni, felállni, élni,

Csak élni, de meg nem hátrálni.

 

Élni az életért,

Élni a világért,

Élni a szerelemért,

Élni a bánatért,

Csak élni, de meg nem hátrálni.

 

Küzdeni a szépért,

Küzdeni jóért,

Küzdeni vágyért,

Küzdeni lángért,

Csak küzdeni, de meg nem hátrálni.

 

Elesni anyáért,

Elesni apáért,

Elesni országért,

Elesni világért,

Csak elesni, de meg nem hátrálni.

 

 

 

 

                                        Két koporsó 43.

 

 

 

 

           Az előző részben a" Conducátor végnapjai" cimű könyvből idéztem. Ez a könyv a forradalom napjaiban iródott,romániai és magyarországi újságirók által. Ezerkilencszáznyolvan kilenc december huszonnyolcadikával zárul. Tehát tulajdonképpen egy hét alatt készült el, ami feltételezi , hogy a sűrgősség a kapkodás miatt tévedéseket, pontatlanságokat is tartalmaz.

Barátom Bosányi Kálmán gyüjteményéből.....

 

 

 

 

 Nem akarok semmit.

 

Nem akarok semmit, mondja a fiú,

és mélybe vetné magát,

de hang szól, és a kéz felé nyúl, s a hang kiállt

 

M e g á ll j, ne csinálj semmit, csak állj!

 

Segítek, hogy túléljed, e kort, és a feszültséged.

Túléld a szörnyűséged!

Túléld e tehetetlenséged!

 

Miért?

 

Segítesz, Te ott fent nekem, hisz itt lent vagyok,

és itt az életem.

 

Várj!

Ne kapkod el, "hisz itt még élned, és halnod kell"

 

Szól a hang fentről, de a fiú visszaszól, hogy

miért, és főként kiért?

 

Kedves klubtársaim! Immáron egy új történet megírására szántam rá magam, amely nem csak távol áll eddigi műveim műfajától, hanem részben az érzelmeim iránti tapasztalaimról szólnak. Csak éppen más szereplőkkel...

A történet címe, önmagáért beszél. Egy tizenéves focista fiúról, aki mindenét feláldozta, azért hogy meghódíthassa élete nagy szerelmét.  Művem, minden egyes részletbe beleviszi a kedves olvasókat, éppen ezért ne ijedjetek meg, ha úgy érzitek, hogy a mű cselekménye lassan halad előre, ugyanis minden egyes apróságra szükségetek van, hogy összeállítsátok a történethez illő megfelelő képeket.

 

Igen, de az ütközéstől, és a sok utazástól, talán vagy a  sokktól, olyan fáradság fogott el, hogy mély álomba szenderedtem.  Az egyre fogyó levegő miatt az eszméletemet is elvesztettem.

Nem tudom, hogy mikor tértem magamhoz, de nem láttam semmit! Sötét volt és csak az a néhány lámpa világított, ami a műszerekből jött

Fejemet nem tudtam mozdítani, testemmel egyetemben. Óriási gravitáció nehezedett rám. Valószínűleg a biztonsági, Anti gravitációs kiegyenlítő megsérült, amikor valaminek neki ütköztem.

                  Egy kis kaland az űrben

 

 

Előszó

 

 

Túl sokk minden történt azon a nyáron,de nem elég sokk hogy sokáig élvezzem.

Emlékszem édesanyám és Apókámra, akik olyan nagy szeretettel támogattak engem abban az időben és én nem számoltam azokkal a tényezőkkel, amiknek mostanság a része lettem.

Tudom, hogy ezek csak emlékek, de kinek nincsenek emlékei olyan örömtelikről, amikre szívesen emlékszik vissza.

Az elkeseredettség órájában, amikor ezeket a sorokat írom, soha sem gondoltam volna még álmomban sem hogy ezek valóságos tények, de higgyetek egy öreg matróznak!

 

Elképzelsz egy üvegpalotát. Gondosan vigyázol, nehogy elbízd magad. És mikor elkezded felépíteni az alapot, hirtelen minden összeomlik… nincs tehetséged felépíteni… és te ott állsz, kővé dermedve: és most mi lesz? Mi történik, amikor a függöny lehull, és kiderül, hogy egész csak bűvész trükk volt… egy álom. És ez az álom nem válhat valóra. Mi történik, mikor az utam hirtelen eltűnik, és én ott állok a világmindenség közepén, és nem tudom, hogy merre menjek… leülök és összeomlok… és zokogok… Nem látom a jövőm.

 

 

 

 

                                         Két koporsó 42.

 

            Most a szerelmek és szexpartik , nyugodtan folyhatnak a maguk medrében  mert elérkeztünk egy olyan dátumhoz ami egy sokkal fontosabb, sokkal fájdalmasabb, de egyben sok igérettel kecsegtető jövőt vetitenek elénk.

 

 

 

           Jelen rész, nem tekinthető saját irásomnak , mert  jelentős része  Oltványi Ottó a MTI akkori bukaresti tudósitójától  származik..

 

Szobor a Lonetalból

 

1930-ban kezdődött a karrierem, és rögtön rám fogták, hogy 32,000 éves vagyok. Nem is tudom, hogy tudatlanság vagy arcpirító szemtelenség – értem én, hogy a nagy hírnévhez nagyot kell mondani, de hadd szögezzem le mindjárt az elején, nem így képzeltem el a hírnevet. Az utolsó jégkorszak után születtem, ami durván 10,000 év, de én mindenkinek csak 9,000-et szoktam bevallani, mert az sokkal jobban hangzik. Sosem gondoltam, hogy egyszer még a korommal fogok érvényesülni, főleg ebben a mai világban, amikor kötelező a fiatalság, vagy legalább annak látszata.

 

 

                            Elmaradt locsolódás.

 

                   

 

                                Nem most történt,

 

                                már régebben,

 

                                ablakomban

       

                                szemlélődtem.

 

                                Szomszédomban

 

                                szép leány,

 

                                éppen locsolóra várt.

 

 

 

***

 

Az alkony fényei beragyogták a ház körüli fák sárguló leveleit. A nő gondolataiba merülten ült a verandán és szemlélte a természetet. Teljes megelégedettséget és boldogságot érzett. Tudta, hogy ezen tette meghozza az oly régóta áhított fordulatot, s John visszatalál hozzá. Ez volt a legjobb, amit tehetett. Ez volt a tökéletes lépés. Nem számít, kinek árt vele, neki a saját és a fia érdekeit kell néznie. Samie-nek apa kell, ő pedig épp eleget szenvedett John miatt.

Akármilyen gyönyörű, tiszta lelkű, földöntúli szépség is egy angyal, mi mégis a ravasz, maliciózus és manipuláló démonokhoz vonzódunk, testünk akaratlanul is húz az ismeretlen sötétséghez, mohón kívánja csókját, a bűn, a tiltás izgalma feledtet mindent, mi tisztességes és feddhetetlen, a gonosz csábít mindig és mindig, a legszűziesebb elmét is megtöri a vágy, és sebes folyóként sodródik a démon karmai közé, ahol a kéjmámor aranykapuja vár, ahol buja testek olvadnak egymásba, hogy végül elnyelje őket az enyészet bűzös gödre.

 

Carina kis idő múlva felébredt, és hirtelen azt se tudta, mi történt vele és hol van. De amikor rájött arra, hogy William megtalálta, és ő épp a térdén fekszik, megnyugodott. Még akkor sem örült ennyire komornyikjának, amikor megmentette Dominic úrfitól.

- Felébredt, Úrnőm? - kérdezte a férfi lágy hangon, szinte suttogva.

- Ki mondta, hogy abbahagyhatod a simogatást? - kérdezte Carina álmatagon, nem tért még egészen magához.

- Egészen addig simogattam a haját, amíg el nem nyomta az álom.

 

Mikor tudom, hogy nem láthatlak, az üresség és a folytonos álmodozás futnak versenyt, egyik lehagyva a másikat, aztán fordítva, és így megy ez napokig, hetekig...nem is tudom melyik a kínzóbb. De mikor érkezésedet hallom, ahogy fordul a kulcs a zárban, s kezed belöki az ajtót, mintha az elmúlt időszak, a magány, mit nélküled töltöttem, nem is volna valóságos, úgy tűnik el, mint fagyos téli hónapok utolsó sóhaja. Már nem is kívánok semmit. A vágyak, mik futótűzként terjedtek el elmémben, s hevesen lobogtak,  hol apró remény szikrákat szórva, hol ígérve a jövő szép képeit, hirtelen kiégnek.

Írj sztorit 10 perc alatt a következő szavakból:szőnyeg, metál, Balaton, narancs, alkohol, medve, nők, bögre, zöld, troll, pálinka

Zöld erdőben jártam
metál medvét láttam.
Mellette egy magas troll,
nem volt nála alkohol.

Medvénél egy bögre pálinka,
bősz troll meg csak várta várta,
hátha megkínálja,
de sajnos irigy volt a medve,
egyetlen húzásra hamar megvedelte

Erre a troll hozzávágott egy narancsot
válaszul határozott pofont kapott, de nagyot
majd kicsit később lenyugodtak a kedélyek,
e közben a nők a Balatonban mosták a szőnyeget és a bögréket

 

                                  Újrahasznositott betűk

 

 

                                       

                                  Töri fejét hogyan döntsön

 

                                   Bort töltsön,

 

                                   vagy verset költsön.

 

                                   betükre szed  régi

 

                                   szavakat,

 

                                   és újrahasznositja

 

                                   azokat.

IV. fejezet

 

A sárkánytojás sorsa

 

 

A gyors tempónak, melyet egy egyszerű ember aligha bírt volna, és a hajnali ébredésnek köszönhetően Thurion már kora délelőtt az elf város, Farnin közelében járt.

„Mindjárt otthon vagyok – gondolta, amikor megpillantotta a magányosan álló, ősöreg fát, amit minden elf ismert az Aurum-erdőben.

Thurion egy pillanatra megállt, hogy megcsodálhassa a csavarodott törzsű. Terebélyes tölgyet. Igaz, már rengetegszer látta, de sosem ment el még úgy mellette, hogy ne bámulta volna meg.

Már a házasságuk hetedik évét taposták. Az életük egyenesben volt: berendezett lakás, kocsi, jövedelmező állás. Ennyi közösen eltöltött idő azonban unalmassá, és monotonná is tud válni. Semmi nem úgy működött már, mint a kezdetek kezdetén. Talán egy gyerek megváltoztatná az életüket, de a felesége nem akart még, pedig a biológiai óra ketyegett. Az esti közös együttlétek gépiesen működtek, egyre kevesebb örömet jelentettek számukra. A férfi kereste a megoldást, de nem igazán találta meg a neki megfelelőt.