Kedves klubtársaim! Immáron egy új történet megírására szántam rá magam, amely nem csak távol áll eddigi műveim műfajától, hanem részben az érzelmeim iránti tapasztalaimról szólnak. Csak éppen más szereplőkkel...

A történet címe, önmagáért beszél. Egy tizenéves focista fiúról, aki mindenét feláldozta, azért hogy meghódíthassa élete nagy szerelmét.  Művem, minden egyes részletbe beleviszi a kedves olvasókat, éppen ezért ne ijedjetek meg, ha úgy érzitek, hogy a mű cselekménye lassan halad előre, ugyanis minden egyes apróságra szükségetek van, hogy összeállítsátok a történethez illő megfelelő képeket. Na de minek zagyválok össze-vissza, ezt ti fogjátok tudni :)

Kellemes olvasást kívánok, no meg mégvalami!

A történet főhősével Csikós Rudolffal, néhányan találkozhattatok az Add a Kezed című művemben. Itt azonban nincs képessége, célja azonban van: a nagy szerelem.

                                   A

                              Szerelem

                              bajnoka

Hogy te milyen gyönyörű vagy! Szépséged a magasba emel, a boldogság legfelső tornácára! Mosolyodban a szeretet gyengédsége csillog. Amikor rád nézek, nyomban a lázadó vidámság tör ki belőlem. Hiszen te nem is mosolyogsz! Arcodat a természetes szépség formázza, s ennek látványa az, ami felüdít engem. Mélyre hatoló barna tekinteted, a szerénységet s a megbocsátás jelét ábrázolja. Lágy puha hangod, akár a holdfényben fürdőző tenger, nyugodt és csendes. Benned minden meg van, amire egy szerelmes fiúnak szüksége van. Ha te létezel, akkor léteznie kell egy fiúnak is, aki a szívét is képes odaadni neked! Elvégre te vagy az a lány, akit a nagy könyvben írtak meg, ami azt igazolja, hogy egy napon szembe találkozol az hozzád méltó fiúval. Az Igazival. Ez a fiú pedig én leszek! Majd amikor boldogságtól csillogó arcod elől, hófehér fátylat hajtom fel, s oly heves arccal állok szemben veled, a felvirágzott oltárnál, a meghatódottságtól elakadt szavú, díszesen öltözött emberek előtt, én akkor oly tüzesen oly akaratosan mondanám ki neked, azt a szót: Akarom!

 Rudolf ebben a pillanatban szakadt el édes gondolataitól, miközben saját maga arcképét bámulta az öltöző tükrében. Hosszan arcba lógó, fekete hajtincsei mögött, lázasan reszkető, barna szempár húzódott, amiben egyszerre tombolt a félelem és a küzdeni akarás. Arca falfehér volt, szinte kitűnhetne a kinti teremfolyosó hófehér fala mellől is. Testén a Cegléd labdarúgó csapatának, citromsárga meze lógott, melyet már teljes egészében átizzadott az első félidő játéka alatt. A mez bal oldalán lévő, fejjel lefelé fordított házikó alakú címert, Rudolf többször is megcsókolta, nem csak meccsei előtt, de az általa szerzett góljai és a meccs közti szünetek végén is. Majd a hüvelyk és mutatóujjával magához húzta, s alkalomhoz illően megcsókolta. Ez a csók nem lehet másé csak a tiéd, Anikó!

  Nemsokára egy nála magasabb, szintén citromsárga mezes fiú szaladt be az öltözőbe. Arcán a harcra készség kőkemény indulata látszott, mégis fültől-fülig érő vigyorral tapogatta meg társa hátát. Hosszú szőke hajának, izzadt tincsei homlokára tapadtak, a többit pedig egy koromfekete gumipánttal biztosította hátra.

-          Gyere már te hős szerelmes! Kezdődik a második félidő!

Rudolf szembefordult a fiúval, majd egy áltagos mosolyt ejtett az ajkán. Látta, hogy csapat társa mennyire megértő és türelmes vele, mivel egyedül csakis vele tudja megbeszélni, lelke mély érzéseit, így magabiztosan bólintott egyet és engedelmesen előre szaladt. A szőke hajú fiú, utolsóként kilépve, becsukta maga mögött az ajtót, majd hamarosan Rudolf mellé kocogott.

-          Gondolom üzentél neki! – hallatszott a játékos hangnemű megjegyzés.

-          Miből gondolod, Norbert? – nézett rá Rudolf. – Ha hallaná minden egyes gondolatomat, ami ő róla szól, talán már nem egy kopott aprilia hátulján ülne, miközben egy kínai minőségű dzsekiben feszítő, girnyót ölelgetne, hanem engem!

Norbert felnevetett majd így szólt.

-          Ez tetszett! De nem gondolod, hogy túl sok időt töltesz mostanság egyedül a gondolataiddal? Nem mintha meg akarnám mondani hogy mit csinálj, de ha a hétvégi napokat elemezzük, csak bemész a szobádba és magadra csukod az ajtód! Ha ki is jössz utána, az is legalább egy vagy két óra! Miért nem veszed a bátorságot és találkozol vele? Hiszen nem vagy se csúnya, sem pedig bunkó! Ő bír téged!

Miközben a kifelé vezető ajtóhoz közeledtek, fülüket a behallatszódó drukkerdob okozta dübörgés és a szurkolók bódult éneke csapta meg.

-          Ezzel azt akarod mondani, hogy csak az időt fecsérlem? – tette fel az utolsó kérdést, még a pályára való kiérés előtt, Rudolf.

Norbert lelassított, majd csípőre vágott kezekkel fordult szembe csapat társával.

-          Nézd! – kezdte szuszogva. – Akit én látok, az egy tökös, talpraesett legény, akinek a húgával már több mint 2 éve együtt vagyok! Viszont azt is látom, hogy ennél a szintnél nem akarsz már magasabbra nyúlni!

Rudolf megráncolta a homlokát.

-          Miféle szintnél? – kérdezte értetlenül.

-          Előkészíted a gondolataidat, kielemezed a találkozásokat vele, méghozzá a közös jövőtökről is van, hogy álmodozol! De amikor kinyílik a szobaajtó, csak te jössz ki, amit pedig kitervelsz, bent marad, talán örökre!

  Igaza van! Rudolf kissé csalódottan vette a rá vonatkozó jellemeket. Csípőre vágott kezekkel állt, centi méterekre attól a boltívtől, amit ha átlép, már úgy kell viselkednie, mint egy gépnek. Érzéketlenül és fáradhatatlanul. Tehetetlen szemforgatásai közepette, Norbert ráhelyezte a tenyerét a vállára, majd bocsánatkérően pislogott rá.

-          Én csak egy Tápiószelei falusi gyerek vagyok, aki egy Ceglédi csapatban tölt be, balszélsői hátvéd pozíciót! Te pedig egy vérbeli szerelmes vagy, aki a DVSC labdarúgócsapatába vágyik! Mondok én valamit! Rendkívül ügyes és pontos csatár vagy! Emellett egy érzéki lélek, aki másra sem vágyik jobban, mint megmondani az igazságot annak a szemébe, akit a világon mindenkinél jobban szeret! Jól mondom?

  Norbert szavai után, egy gyenge fejbólintás érkezett válaszul, majd a fiú ugyanazzal a lendülettel folytatta.

-          Akkor vedd a kezedbe az irányítást! Ne hagyd, hogy bármi is befolyásolhasson abban, amit itt eldöntesz – ekkor óvatosan megkocogtatta csapat társa homlokát. – Ez a te életed, te vagy a főszereplője! Ne feledd! Minden álmunk valóra válhat, ha van bátorságunk a nyomukba eredni!

 Rudolf felemelte a tekintetét. Őszintén hálás volt, hogy ilyen megértő barátja van, mint Norbert. Ezt a lókötő fiút már 4 éves kora óta ismeri, s nem csak a közös óvoda, a közös fociedzések és nem csak a közös általános- majd később középiskola volt az, ami összekötötte őket.    Hanem egy igaz baráti kötelék, amely az elmúlt évek során kialakult kettejük között. Voltak vitáik voltak konfliktusaik egymással szemben, azonban egyik sem volt olyan komoly, hogy megszakítsa ezt a barátságot.

-          Köszönöm, Norbert! – biccentett hálásan Rudolf.

Norbert felpezsdülten vizsgálta, ahogy barátja arcáról eltűnik a kétség és felszabadult mosoly veszi át a helyét.

-          Szívesen, cimbora!

Azzal mindketten vettek egy nagy lendületet – ami a legtöbb focistánál megszokott dolog – s kirohantak a pályára. Amint elszaladtak a pálya mentén,   Flórián bácsi az 50 év körüli edző, elégedetten kacsintott Norbertre, majd háta mögé lendítette kezeit s összekulcsolta.

  Amint elhelyezkedtek a kellő pozícióba a pályán, a bíró megfújta a szájában lógó sípot. Rudolf kapta a labdát. Az ellenfél csapatból, a legmagasabb játékos, Sági azonnal rárontott. A fiú, aki a Szeged labdarúgócsapatát erősítette, rátermettségével többször is bizonyította, hogy nélkülözhetetlen játékosa a csapatnak. Ezt javarészt, erős testalkatának köszönheti, melyet a rendszeres kondicionálással tudott elérni. A hófehér, fekete csíkos mezben pompázó fiú, erőteljes becsúszással próbálkozott, azonban Rudolf ügyesen félrehúzta baljával a labdát, s a legszélső oldalon álló Pintérnek passzolta a labdát. A rövid, felzselézett frizurájú fiú, figyelmesen szaladt a labdával szembe, mivel korábban, az ellenfél játékosai is szemet vetettek a passzra, így megpróbálták elcsenni.

  Rudolf, a két szélső középpályással, Tímárral és Kádassal előreszaladt, üres területre azonban esélyük sem volt, ugyanis már abban a pillanatban egy-egy hátvéd kísérte az útjukat. Pintér alaposan becselezte magát a pálya közepére, ahol azonban Sági nyomban elébe állt és könnyedén elpöccintette előle a labdát. A fiú erre mérgesen felkiáltott és a hátvéd után eredt. Rudolf intett a csapat társainak, hogy induljanak vissza a saját térfelükre védekezni. Ő maga is futásnak eredt, hiszen tudta, ha Sági megkaparintja a labdát, hátvéd vagy sem, de kapuig vezeti. Csapatkapitány létére túlságosan önfejű volt.

-          Rudolf, te maradj elől, fiam! – kiáltott be a pályára Flórián bácsi.

 A fiú engedelmesen bólintott, majd továbbra is figyelemmel kísérte ahol Sági, a kapu felé tör. Sikeresen hagyta le a citromsárga mezes játékosokat, oly könnyedén kerülte ki őket, mint egy profi forma 1-es pilóta a kanyarokat. A Cegléd labdarúgócsapat kapusa Vilmos, a baseball sapka alól, mérges kígyó tekintettel és a tőle megszokott higgadt mosollyal az arcán várta, hogy az ellenfél játékos átlépje a 16-os vonalat. Biztos volt önmagában és abban, hogy onnantól kezdve már nem Ságié lesz a labda. 

  Hamarosan megtisztult a fehér mezes fiú körül a pálya, miután Norbertet is lehagyta maga mögött. Majd ekkor felnézett és szemügyre vette a kaput. Egy arasznyit tolt még a labdát, utána pedig felvette a lövésre előkészített mozdulatot. Az utolsó pillanatban Vilmos kirohant a kapuból és a labdára vetődött. A kapuja mögött felálló szurkolótábor hirtelen felugrott, mivel ők a Szeged csapathoz érkeztek, és mindenféle csúnya szavakat kiabáltak be a kapusnak.

-          Ezt majd máskor öregem! – csóválta meg a fejét Vilmos, majd kétszer megpattogtatta az elhalászott labdát s előrevágta.

  Olyan magasra főként messzire szállt a labda, mintha rúgta volna. Rudolf már kiszámította, hogy a labda nem fog pontosan hozzá érkezni, így elrugaszkodott a talajtól s megelőzte az előtte ácsorgó ellenfél játékost. Ügyesen kezelte le a labdát, majd egy balra forduló csel után kikerülte ellenfelét. A Ceglédi szurkolótábor üvöltése csengett a fülében – ilyenkor hideg-meleg kavargott benne. Kitartotta mindkét karját oldalra, amivel távolabb tartotta magától a durván érkező, fehér mezes középpályásokat. Ez az enyém! Nem veszi el tőlem senki!

 Sikeresen lerázta magáról az ellenfeleit, majd az előtte keresztbe szaladó Pintérnek továbbította egy magas passzal a labdát. A fiú azonban incselkedő mosollyal tekintett vissza csapatkapitányára s elhajolt a labda mellől. Nem véletlen hajtotta végre, ugyanis a másik oldalon, a vékony testalkatú ám legalább annyira fürge, Kádas mellkasán pattant a labda. A fiú olyan gyorsan haladt a kapu felé, hogy a hátvédek, őrült rohanásuk közepette, már csak a sarkát tudták bámulni.

-          Jól van kölök, menjél, ne állj meg! – kiabálta be a pályára Flórián bácsi.

Kádas nem hagyta veszni az alkalmat: amikor már az ellenfél kapujának 16-os vonalához közelített, a pálya közepe felé kezdeményezett egy befelé tekeredő passzt, melyet a bal szélső hátvédnek, azaz Norbertnek szánt. A fiú úgy rohant az ajándék labda felé, mintha az életéért futna. Hosszú szőke haja úgy lobogott mögötte, mint fürge csődörnek len könnyű sörénye.

-          Lődd rá Endrődi, lődd rá!! – hallatszott a következő kiáltás a tapasztalt edzőtől.

Norbert előre bemérte a szemével, hogy a kapu melyik sarkába szeretné rúgni a felé zavartalanul érkező labdát. A 16-os vonalhoz közel beérte a labdát, ám még tolt rajta vagy két arasznyit. A kapust azonban, mintha puskából lőtték volna ki, a hátvédnek támadt.

Ez az én pillanatom! Rudolfnak olyan érzése támadt, mintha valami hátba lökte volna. Elindult befelé a kapuba, mintha át akarná szaggatni belülről a hálót. Ezzel jelt adott Norbertnek, aki nyomban észrevette barátja kalimpálását. Mielőtt a kapus fejest ugrott volna, a fiú felkapta a lábfejére a labdát, majd egy „esernyő”-t adva a kapusnak, látványosan átemelte felette. A szurkolók, a kispadon ülők, és Szeged játékosai tehetetlenül nézték végig, ahogyan a labda átlendül a kapus feje felett, majd pontosan pattan rá Rudolf homlokára.

A bíró a sípjába fújt és a középkezdés indítására intette a játékosokat. A Ceglédi szurkolók örömükbe felpattantak, miközben Norbert szaladt be a kapuba és a hóna alá vette a meccslabdát.

A gólt fejelő Rudolf elégedetten kocogott a középvonalhoz, közben egy pillanatra a fenti hatalmas eredmény kijelzőre pillantott.

            Cegléd        -      Szeged

                 1           :            0

                        75’ perc

 Amikor elsétált a kispad előtt, oldalra tekintett, ahol Flórián bácsi büszke mosolyában fürdette fáradt arcát. A tapasztalt edző megtapsolta a fiú teljesítményét, majd így szót.

-          A szerelem bajnoka!

Rudolf meghatottan nyugtázta edzője szavait, majd csatlakozott Tímárhoz a középvonalra. A bíró nyomban a sípjába fújt. Sági ismét felbukkant a térfelükről és a labdára hajtott. Rudolf felháborodottan fogadta a nála jócskán magasabb játékost, majd szándékos cselekkel próbálta összezavarni.

 Sosem adod fel ugye? Nem vagy te olyan fából faragva igaz?

Úgy tűnt, Sági végül sikerrel jár, ugyanis annyira rátapadt a citromsárga mezes fiúra, hogy fél lába már a labdán volt. Ekkor Rudolf oldalra passzolta, ahol Kádas kapta. Kádas nem csak látványosan, de rendkívül taktikusan játszott a pályán. Amikor látta, hogy az ellenfél kezd élénkebben játszani, akkor hátra játszatta csapatát, így az ellenfelet is elcsalta a térfelétől, amely után adott volt a lehetőség egy megfelelő kontratámadásra. Izzadt hajfürtjeit hátralendítette, s egy hátrafelé passzt küldött, ami egyenesen Vilmos kesztyűje felé közeledett. A kapus ügyesen a labda elé szaladt, melyet követően egy hatalmas kirúgással előre küldte. A labda óriási ívben szállt el a pályán, a legtöbb játékos csak alulról tudta, csupán a tekintetével követni az elérhetetlen játékszert.

 Rudolf kihasználta ezt az alkalmat is és a labda alá szaladt. Hogy ezt megtehesse, az előtt le kellett futnia két fehér mezes középpályást, akik úgy tapadtak rá, mint pók a falra. Majd egyikük agresszíven oldalba lökte Rudolfot, a fiú azonban nem torpant meg, tovább igyekezett a lehulló labdáért. Odaérni mégsem volt ideje. Norbert érkezett az orra elé, akár egy sas, aki áldozatára készül lecsapni. A szőke fiú macskaügyességgel érkezett a talajra, méghozzá labdával a mellkasán.

 A két középpályás immáron Norbertet vette célba, aki ellentétes irányba tekintett, mégis Rudolfnak passzolta a labdát. Ezzel előnyhöz juttatva barátját, néhány másodpercnyi idő, ami ajándékként jött a csapatnak. Rudolfnak ideje akadt szétnézni a pályán, akinek érdemes lenne továbbítani a labdát. A rendes játékidő hamarosan lejár, és nyerésre állnak. Így arra a következtetésre jutott, ezután csak a védelemre fognak összpontosítani. Nem lendítette előre a labdát, hanem visszapasszolta Norbertnek. A fiú, habozás nélkül kezelte le a labdát, mivel jól tudta, csapatkapitányuk rendhagyó taktikáját. Így ő is továbbpasszolta, a pálya balszélére, ahol Tímár egy ügyes csellel kikerülte ellenfelét, azután átvette a labdát.

 A Szegedi szurkolótábor most kezdett el torkaszakadtából üvölteni. A meccs kezdete óta, szinte fel sem álltak a helyükről, csupán néhány félmeztelenre vetkőzött férfi, akik bágyadtan löttyintgették, a kezében lévő, műanyag pohárban a sört. Ezúttal mindenki felébredt, talán a sör végleg elfogyott, a hosszabbítás perceiben jutott idő egy kis szurkolásra is. Játékosaik azonban másképpen voltak a meccs hangulatával. Szinte már a fülükön vették a levegőt, mégis addig küzdöttek a pontszerzésért, ameddig csak tudtak.

 Rudolfnak sikerült a védekezésre ösztönöznie csapatát. Vilmos előrébb küldte a hátvédeket, akik harciasan helyt álltak a 16-os vonalra betörni készülő csatárokkal szemben. Sági immár szabálytalan mozdulataival tudott labdát szerezni, melyet a bíró rögvest észrevett és a hazaiaknak ítélt szabadrúgást. Kezdett már mindenki fáradni, így megsokasodtak a távoli passzok.

  A hosszabbítás utolsó percében, a Szegediek jöhettek egy oldal bedobással. A fehér mezesek most sem adták fel. Frizurájuk már teljesen a homlokukra és tarkójukra tapadt az izzadtságtól, de már is siettek az ellenfél kapuja felé. Sági igyekezett a bedobás elvégzésére. Tekintete haragos volt, és izzott benne a küzdeni akarás. A bedobás előtt, kacsintott egyet a hozzá legközelebb álló csapat társának, aki nyomban elé szaladt. Mögötte Norbert, aki hiába volt ezúttal is figyelmes, gyorsabban futni azonban képtelen volt ellenfelénél.

 A behajított labda, mihelyst megpattant a játékos mellkasán, már röppent is vissza Ságihoz. A fiú úgy megindult vele, mint a villám. Norbertet szemrebbenés nélkül lefutotta, és az utána következő citromsárga mezeseket is gond nélkül kerülte ki.

 Gyere csak, közeledj bátran! Rudolf magabiztosan állt, kapujuk 16-os vonalán kívül, miközben annyit látott, hogy egy fehér mezt viselő bika ront felé. A mérkőzés vége, utolsó perc, annak is a legvége. Biztosra vélte, hogy itt már nem lesz meg az egyenlítés. Csupán a lehetőségének adott esélyt. S ekkor elindult Sági felé. A két eltökélt játékos úgy közeledett egymás felé, mint ahogy még sosem egy focimeccsen. Nem foglalkoztak vele, mekkora erővel futnak, és hogy mi lesz a következménye. Mindenki, aki körülvette őket, megálltak és csak pislogtak. Ez a két játékos egymással készül összecsapni. A pályán érezni lehetett a feszültséget.

  A döntő pillanat, amikor Rudolf és Sági összeérhetett volna, hamarosan már semmivé foszlott. Mindketten lelassítottak, majd megálltak egymástól nem sokkal néhány centire. Értetlenül néztek egymás bosszús tekintetébe. Viszont egyikük sem tudta, hogy hova tűnt a labda. S ekkor pattant le a talajra, mellettük jobb oldalt, Norbert ügyes talpra érkezésével egy időben. A fiú örömittasan mosolygott, majd ezt követően a bíró lefújta a mérkőzést. A hazai csapat aratta a győzelmet, 1:0-ra.

-          Jól van fiúk, szép játék volt! – tapsolt a pálya mentén Flórián bácsi, aki még a hosszabbítás perciben is megőrizte nyugalmát.

 A Szegedi játékosok nem úgy sétáltak le a pályáról, mint egy vert sereg, hanem mint akik azt készülik ezzel üzenni, hogy a visszavágó hamarosan eljön.