IV. fejezet

A sárkánytojás sorsa

A gyors tempónak, melyet egy egyszerű ember aligha bírt volna, és a hajnali ébredésnek köszönhetően Thurion már kora délelőtt az elf város, Farnin közelében járt.

„Mindjárt otthon vagyok – gondolta, amikor megpillantotta a magányosan álló, ősöreg fát, amit minden elf ismert az Aurum-erdőben.

Thurion egy pillanatra megállt, hogy megcsodálhassa a csavarodott törzsű. Terebélyes tölgyet. Igaz, már rengetegszer látta, de sosem ment el még úgy mellette, hogy ne bámulta volna meg.

Maga a fa nem volt különleges; sem a legmagasabb, sem a legszélesebb nem volt a társai között. Ami csodálatossá tette, az az alsó ágai közül kisugárzó fény volt, ami hatalmas körzetben betöltötte az erdőt.

Ezt a fényt egy egyszerű, kicsi aranyrög bocsátotta ki magából. Senki sem tudta, hogy miként tud világítani, és azt még inkább nem, hogy fényével hogyan képes betölteni a környéket innentől egészen Farnin végéig. Mindössze egy dolgot tudtak – azt is csak ősi legendáikból –, hogy ezt az aranyrögöt, amit az „Erdő Fényeként” emlegetnek, Sued adta nekik még nem sokkal a teremtés után, hogy ne sötétben kelljen élniük, hanem világosság legyen az erdőben.

Thurion meghajolt a tölgy előtt, ami az Erdő Fényét rejtette az ágai között. Habár ő nem tartozott az elfek fajához, e fa, mivel az ifjú is itt élt, neki is fényességet nyújtott, és a tisztelete beleivódott nevelőapja és a körülötte élő elfek által.

Aztán felegyenesedett, és futólépésben indult tovább, tudván, hogy már a város határánál van. Egy pillanatra azonban még megállt egy kőszikla tetején, mert innen, mivel Farnin egy kisebb medencében helyezkedett el, egész jól be tudta látni a várost.

Farnin gyönyörködtető látványt nyújtott még Thurionnak is, aki itt élt. A növényekkel tarkított utak és a karcsú, főleg toronyszerű épületek, amiken jól látszott, hogy elf építészek munkája, vonzották a tekintetet.

Thurionnak innen már alig kellett valamit mennie, csak leszaladt a meredek domboldalon, és jóformán már ott is volt Eldar házánál.

Alighogy belépett, Laurionnal találta szembe magát. Fogadott testvére arcán feldúltság tükröződött.

– Thurion! – kiáltott fel. – Megmondtam, hogy ne keresd azt a nyilat túl sokáig. – Még szerencse, hogy élve hazakerültél. Legalább megtaláltad azt az átkozott vesszőt?

Az ifjú megrázta a fejét. A nyílról, ami után eredetileg az erdőbe indult, szinte már el is felejtkezett.

–Apám már utánad küldte volna az embereit, ha most nem toppansz be – mondta szemrehányóan Laurion.

– Sajnálom, hogy aggodalmat okoztam – felelte bűnbánóan Thurion.

Az elf ifjú elmosolyodott.

– Fő, hogy most már itt vagy. Történt valami az erdőben?

Thurion remélte, hogy ez a kérdés elmarad, de tartozott annyival fogadott fivérének, hogy bízik benne, és elmond neki mindent. Azért is gondolta, hogy ezt kell tennie, mert remélte, hogy Laurion talán kitalálhat valami jó megoldást a kék tojás ügyében. Már éppen szólásra nyitotta a száját, amikor Laurion gyönyörű szép húga, Faerin szaladt be az előtérbe. Amikor meglátta Thuriont, hatalmas megkönnyebbülés futott végig az arcán. Odarohant az ifjúhoz, és már a nyakába vetette volna magát, de meglátta a bátyját, és rosszallóan nézett rá.

– Na jó, én megyek. Szólok apámnak, hogy itt vagy – szólt Laurion cinkos mosollyal Thurionra pillantva, és kiviharzott a helyiségből.

Amint eltűnt a szemük elől, Faerin hevesen átölelte az ifjút. Thurion egy kicsit meglepődött, de viszonozta az ölelést, és végigsimított a lány gyönyörű szőke fürtjein.

– Úgy csinálsz, mint hogyha a háborúból tértem volna vissza – mondta, és szelíden eltolta magától az elf hajadont.

– Nagyon aggódtam – felelte az, és még mindig nem engedte el Thurion kezeit.

– Ejnye, azt hiszed, hogy még egy éjszakát sem élek túl az erdőben? – kérdezte felfelé görbülő szájjal az ifjú. Faerin is elmosolyodott, majd újra megölelte Thuriont, aztán olyan gyorsan távozott, ahogyan érkezett.

Az ifjú néhány pillanatig megilletődötten állt ott, aztán megrázta a fejét, és jókedvűen indult Laurion után.

A szőke elf a szobájában volt, és elmélyülten olvasott valamilyen könyvet.

– Már szóltál is Eldarnak? – kérdezte Thurion meglepődötten.

Laurion felnézett, aztán bólintott.

– Csak örült neki, nem volt mérges.

– Hála az égnek – felelte Thurion, és közelebb ment a barátjához. – Figyelj, Laurion, el kell mondanom valamit.

– A tegnapi estével kapcsolatban?

– Igen. De meg kell kérjelek arra, hogy ne add tovább senkinek.

– Szavamat adom.

– Köszönöm – sóhajtott Thurion. – Ne szakíts félbe.

És belefogott a történetébe; az egészet elmesélte a nyíl keresésétől egészen Chalinor királyi temetéséig.

Laurion kikerekedett szemmel hallgatta végig az elbeszélést, és amikor barátja befejezte, felállt, és elkezdett járkálni a szobában.

– Ez hatalmas felelősség, Thurion, de… azt hiszem, jól tetted, hogy nem hoztad a sárkányokat rögtön a városba. – Aztán hirtelen megfordult, és az ifjú szemébe nézett. – Apámnak elmondod?

Thurion rövid habozás után bólintott.

– Eldarnak igen, és talán ég Faerinnek, de másnak nem.

– Rendben – felelte a fiatal elf.

– Laurion – szólt jelentőségteljesen Thurion. – A segítségedet szeretném kérni.

Laurion kérdőn nézett a barátjára.

– A kék tojásnak – mondta az ifjú –, amiből még nem kelt ki a sárkány, úgy hiszem, több melegre van szüksége, amit az anya tudott volna neki biztosítani, de én nem, hacsak nem költözök ki oda a barlanghoz. Erre kellene megoldást találni.

Laurion elfordult, és gondolkodva sétálgatott tovább.

– Van egy ötletem – mondta aztán –, de először menjünk le a könyvtárba, és derítsük ki biztosra, hogy milyen körülményekre van szüksége a tojásnak.

Thurion bólintott, és követte fogadott testvérét Eldar hatalmas könyvtárába az alagsorban, ami tele volt könyvekkel. Éppen a kötetek mennyisége miatt döntöttek úgy, hogy szétválnak, és külön-külön kutatnak a sárkányokról szóló írások után.

Szerencsére bőven találtak. Thurion azonban, amíg a tojások kikeléséről íródott részeket kereste, ahány sárkánynevet csak talált, felírta egy kis pergamenszeletre, hogy egyet majd tudjon választani a zöld sárkánynak.

Mintegy szűk óra múlva Laurion odajött hozzá, és azt mondta:

– Az összes könyvben, amiben találtam valamit a sárkánytojások által megkívánt körülményekről, azt írja, hogy igen nagy meleg kell nekik, és ha három napnál tovább hidegen marad egy sárkánytojás, az embrió elpusztul.

– Én ugyanezeket az információkat találtam – felelte az ifjú.

– Nos – szólt Laurion –, én arra gondoltam, hogy ha apám is beleegyezik, idehozhatnánk a házba a tojást, amíg ki nem kel.

Thurion megdöbbenésében leejtette a kezében tartott könyvet.

– Az… nagyszerű lenne! – hebegte lelkesen

– Ne felejtsd el, hogy ehhez még apám engedélye is szükséges! – mondta Laurion.

– Úgyis mindjárt ebédelünk, majd utána megkérem őt – felelte Thurion. – Nem hiszem, hogy ellenkezne.

***

Thurion letette az evőeszközt, és felállt az asztaltól. Rajta kívül még Eldar, Laurion és Faerin volt ott.

– Eldar – szólt nevelőapja felé. Az kíváncsian nézett rá. Ahogy Faerin is, Laurion biztatóan mosolygott. Thurion tenyere izzadt, és most sokkal inkább húzódzkodott kérése előadásától, mint amikor elhatározta, hogy így tesz; félt, hogy esetleg Eldar mégsem egyezik bele.

Végül belefogott. Először neki is elmondta, hogy mi történt vele tegnap este.

– Sárkány?! – horkantott döbbenten Eldar. – Természetesen hiszek neked fiam, de rendkívül csodálkozom, hogy egy anyasárkány itt tartózkodott nem messze, és le is rakta a tojásait az elfek tudomása nélkül… Az Aurum-erdőben semmi nem történik úgy, hogy ne tudnánk róla, főleg nem egy ilyen jelentős dolog.

– Talán csak nemrég jött ide – szólt közbe Laurion.

– Igazad lehet… – felelte elgondolkozva a nemes elf. – És mi célból mondtad most el ezt nekem?

Thurion megmarkolta széke támláját, és nagy levegőt vett.

– Hogy idehozzuk a sárkánytojást, míg ki nem kel.

Eldar felpattant a helyéről.

– Hogy ide… egy… sárkánytojást?

De Laurion is felállt, és igyekezett segíteni a barátjának.

– Ha nem ezt tesszük, elpusztul! Te is tudod, hogy minden egyes életet védeni kell!

Thurion meglepetésére az apja mellett ülő Faerin gyengéden megérintette Eldar karját, és szelíden odasúgta neki.

– Apám, valóban ezt kell tenned!

– Egy fél percnyi kínos csend után Eldar visszahuppant a székébe. Megköszörülte a torkát, majd nyugodt, kimért hangon szólalt meg:

– Legyen hát!