A

              Szerelem

                   bajnoka

A hétköznapok olyan gyorsan elteltek, mintha másodpercekből álltak volna. Rudolf minden egyes nap arra gondolt, hogy a következő hét hétfői napján, kihagyja az edzést és helyette, elmegy megnézni Anikót. Bár a legkisebb érdeklődését sem látta a tánca felé, leginkább a táncedzés utáni, találkozásukat várta. Biztos volt abban, ha a lány meglátja őt, akkor repesni fog az örömtől, hogy vette a fáradtságot és eljött megnézni.

  A pénteki edzésen, Flórián bácsi minden második mondata, csapata felé, a Ferencvárosról szólt. Az idős edző egyetlen pillanatnyi lazítást sem hagyott játékosainak, ugyanis a tudomásukra adta, hogy a ma éjszakát, kizárólag az ágyban és ne a szórakozó helyeken töltsék. A fiatalok bár nyögvenyelősen vették az utasítást, mégis indokoltnak vélték Flórián bácsi hangnemében az akarást.

 Mint ahogy a hétköznapi napok, úgy a szombati nap is, rettentő gyorsan elszállt. Vasárnap délben volt gyülekező a malomtó szélen. Rudolfot és Norbertet, édesanyjuk vitte ki autóval. Amíg a fiú, az anyósülésen csücsült és nézett bambán maga elé, addig a hátsó ülésen, Norbert és Réka vad csókjait hallgatta. Nehézkesen sóhajtott fel; vajon neki mikor adatik meg ez a pillanat?

Amint kiértek a sporttelep mellé, a citromsárga-kék színekben pompázó csapatbusz már felkészülten állt a CVSE bejárati kapuja előtt. Erika  sok sikert kívánt a két fiúnak, utána egy nagy puszit nyomott fia homlokára. Ugyanezt Réka is megtette Norberttel, igaz a puszi, a fiú ajkán cuppant és jóval több ideig, mint Erikáé. Majd nagy nehezen lekászálódott fiúja nyakáról, s heves integetései közepette szállt vissza az autóba.

 Ezután a két fiú csatlakozván csapatukhoz, a buszra szálltak. Flórián bácsi arcán elégedett mosoly ült, mikor a két fiú, buszra való felszállásakor tekintete összetalálkozott Rudolféval. Örömittasan rákacsintott, mire a fiú széles mosollyal az arcán, visszakacsintott az idős edzőnek.

  Az út több mint egy óráig tartott Pestig, azonban a csapatnak annál több ideje maradt a mérkőzésre való koncentrálásra. Amikor a busz megérkezett, mintha egy egészen más bolygóra érkeztek volna, olyannyira ledöbbentek. Az emberek csak úgy hemzsegtek az utcákon, az autók úgy mentek, mintha besózott utasok ültek volna a volánnál. Teljesen más volt a levegő is, feleannyira tiszta és annál kellemetlenebb légkör vette körül őket.

  A délután fél 4kor történő mérkőzés előtt, Zsolti bácsi bemelegítő mozdulatokkal frissítette a játékosokat a Ferencváros pályáján. Sokkal nagyobb és látványosabb volt a pesti stadion kinézete, mint a ceglédié. A szurkolók, a szektorokban, csupa zöld színbe voltak öltözve, néhol hatalmas négyzet alakú papírdarabokat a magasba emelve, transzparensekkel próbálták bíztatni csapatukat. A ceglédi szurkolók csupán feleannyian voltak, mint a pestiek, a lelkesítő hangulatot viszont legalább olyan bíztatóan kiáltották, mint az ellenfél tábora.

   A mérkőzés kezdete előtt egy fél órával, mindkét csapat a öltözőkbe vonultak, ahol a két edző, taktikai beszédet tartott. Ezután a játékosok, diadalittasan felpattantak a padról s meg sem álltak a pályáig.

A ceglédiek ezúttal hófehér mezüket viselték, az egyetlen szín, amely citromsárgán pompázott, az a szívükön elhelyezkedő címer volt. A Ferencváros másodcsapata, a megszokott zöld színt viselték, mint ahogy a stadion legfelső szintjén lévő hatalmas eredménykijelző is.  

   Amint a játékosok elhelyezkedtek a pályán, a bíró a sípjába fújt s a mérkőzés kezdetét vette. A fradi csapatkapitánya, aki jóval magasabb és erősebb testalkatú volt, mint Rudolf, kapkodva indult el a labdával. Nem is számított arra, ha eléri az ellenfél térfelét, akkor a védelem nyomban az útját állja. Így is történt. Egy ügyes becsúszó mozdulattal, Balogh elhalászta előle a labdát, majd egy villámgyors passzal, előrébb tolta Pintérnek.

   A fiú felkészülten fogadta a labdát, majd kitért a rá rontó fradi játékos durva belépője elől. Rudolf ekkor csapattársa elé futva, a labdát kérte. Meg is kapta. A pálya bal szélső oldalán rohant vele keresztül, ahol kevés játékos tartózkodott.  Nem járt sokáig sikerrel, ugyanis egy fürge zöld mezes középpályás megtalálta és a pályán kívülre rúgta Rudolf elől a labdát. A bíró sípolt és a bedobás irányába mutatott.

   Idáig nem tűnt ijesztőnek a Ferencváros. Rudolf tudta jól, hogy az ellenfél csapat még semmit nem mutatott meg a játékából, bár botor próbálkozás is lett volna tőlük, pont a meccs elején a lerohanó taktikát választani.

-          Helyezkedjetek! – üvöltötte a fiatalos kinézetű, sötét tekintetű ferencvárosi edző.

  Amint Pintér elvégezte a bedobást, Norbert tovább fejelte a labdát, ahol Kádas tartotta a pálya középvonalával egy szintben. Rudolf futva elszaladt csapattársa mellett és a fülébe súgta, hogy ha támadnak, akkor a fradi kontrájára, alaposan oda kell figyelniük.

Miután a felzselézett hajú fiú ezt tudomásul vette, megfordult és hátra passzolta a labdát a kapusnak. Vilmos abban a pillanatban, ahogy a labda felé gurult, nekifutott és teljes erejéből, előrevágta a labdát.

  Hosszan a magasba röppenve, majdnem az ellenfél kapu elé pattant, ahol két védő elé érkezett. Rudolf nem akart előre rohanni, a középvonalnál maradt Pintérrel. Bízott a Tímár-Kádas csatár kombinációban.

Úgy tűnt, a ferencvárosiak nem akartak még csak véletlen se támadni. Lazán és nyugodtan elpasszolgatták volna az időt a térfelükön, ha Tímár nem tör rájuk. Ekkor előre rúgták a labdát.

  Rudolf és az ellenfél csapatkapitánya egyszerre törtek az érkező labdára. Rudolf, gyorsaságának köszönhetően előbb ért a labdába s visszább húzva, kicselezte ellenfelét.

Amint meghallotta, hogy a háta mögött Pintér suhan el, nyomban hátrasarkazta a labdát, ami pontosan érkezett csapattársa elé. Rudolf futva elindult az ellenfél térfele felé. próbált betörni a kapu elé, ahol már egyszerre kettő hátvéd is próbálta az útját állni.

Pintér ügyesen lepasszolta a labdát a szögletvonal előtt helyezkedő Tímárnak, aki a tizenhatos vonal felé vette az irányt. Majd ekkor cipője orrával a labda alá nyúlt és látványosan felkapta a labdát, amely ívesen röppent a kapu felé.

Rudolf mindvégig a feléje szálló labdán tartotta izgatottságtól reszkető tekintetét. Abban a pillanatban, ahogy a labda elé érkezett, lábát a magasba emelve, erős lövésre készült. Szerencsétlenségére azonban, a labda hosszabb irányban érkezett így nem tudta elérni, s lövés helyett ügyetlenül esett hanyatt a füvön. Tekintete azonban még a labdán maradt, melyet a pálya jobb oldaláról érkező Balogh, nyílegyenesen betörve a kapu elé, feje búbjával fejelt a kapuba.

A ceglédiek torkuk szakadtából pattantak fel a helyükről. Az eredménykijelző nyomban megváltoztatta az eredményt.

           Ferencvárosi TC II.    -       Cegléd

                   0                         :                     1

A ceglédiek a mérkőzés első félidejének, a huszadik percében megszerezték a vezetést. Elégedetten kocogtak a pálya középvonala felé, ahol a fradi játékosai hasonló kényelemmel kezdték a középkezdést, mint a mérkőzés elején.

  Még a kapott gól sem hozta lázba a zöld mezeseket. Továbbra is megőrizvén hidegvérüket, laza passzokkal tartották magunknál a labdát. Rudolf intett Tímárnak, hogy vegyék el a labdát; amint a fehér mezes fiú elindult, az ellenfél játékosa, hirtelen előre vágta a labdát, amely pontosan érkezett a magas csapatkapitány elé. Rudolf abban a pillanatban a nyomába eredt, de nem sok esélye volt, hogy utolérhesse.

  Vilmos izgatottan csapta össze kesztyűit, majd felkészülten várta a fradi csapatának első támadását. Balogh és Norbert sem tudta a fradista útját állni, aki immár fegyelmezettebb és magabiztosabb játékot produkált. Sorban cselezte le a fehér mezes játékosokat, így egyre közelebb került a ceglédiek kapujához.

   Lassan megérkeztek a zöld mezes csatárok is, velük együtt azonban az összes ceglédi játékos a saját térfelükre húzódott. Úgy tűnt, feltámadtak a fradi játékosok és átvették a mérkőzés irányítását. A ceglédiek nagyon beszorultak a saját tizenhatos vonaluk belsejére, árgus szemekkel figyelték a zöld mezesek minden egyes mozdulatait.

  A fradi csapatkapitánya a pálya bal szélső oldalán helyezkedő csatárnak passzolta a labdát. Norbert célba véve a labda új tulajdonosát, szorosan a játékosra tapadt. Egy ügyes hátrafelé passz azonban az ő eszén is túljárt, így nem tudta megszerezni a labdát.

A passzra hamarosan egy zöld mezes közép pályás lett figyelmes, aki abban a pillanatban, hogy a labda közelébe ért, már vágta is be a ceglédiek kapuja elé.

Rudolf és Pintér az ellenfél csapatkapitányára tapadt, de a fentről érkező magas labda megszerzésére esélyük sem volt. Ellenfelük felugrott és homlokával zavartalanul fejelte a kapu felé a labdát.

Vilmos magabiztosan rugaszkodott a magasba és a tenyerei közé zárta a labdát. A ceglédi szurkolók megkönnyebbültek.

  A mérkőzés első félidejének a hajrájában járva, Rudolf úgy döntött, hogy a támadó játékból visszább véve, jobban összpontosítanak a pálya középvonalánál való labda megtartásra. A ferencvárosiak sem törekedtek a támadásra. Minden egyes pillanatban, ha egy ügyes csel által megszerezték a labdát, már rúgták is előre, ahol azonban egy újabb ceglédi játékosba akadt.

A bíró nem hagyott hosszabbítási időt, amint az első félidő elérte a mérkőzés negyvenötödik percét, már fújt is a sípjába.

  Rudolf és csapata, elégedetten sétált le a pályáról, azonban a Ferencváros játékosai is hasonlóképpen vonultak le a pályáról. Az öltözőkbe való bevonuláskor, mindkét edző csatlakozott saját csapatához.

Flórián bácsi korántsem élte bele magát csapata győzelmébe, így nyomatékosan csapata tudomására adta, hogy a győzelem érdekébe, még többet támadjanak.

Az idős edző igyekezett rövidre fogni beszédét, hogy csapatának még több ideje maradjon a pihenésre, amely azonban gyorsan eltelt.

Rudolf utolsóként vonult ki az öltözőből. Lépéseikor hosszan elgondolkozott; vajon Anikó ott van-e a ceglédi szurkolótábor lelátóján?

A pályára való kiérésekor az első dolga az volt, hogy feltekintett a drukkerektől hemzsegő szektorokba. Tekintetével gyorsan átfésülte a sorokat, de bánatára, sehol sem látta Anikót. Abban a pillanatban hogy elfordult, szívében rettenetes fájdalom keletkezett, amely az egész mellkasában szétterült. Ezek után, szinte nehezére esett még a pálya középvonalához is felsétálni.

A bíró megvárta, míg minden játékos elhelyezkedett a maga posztján, majd a sípjába fújt. A második félidő kezdetét vette.