1964,julius 19. Vasárnap.

Délután érkeztem meg kerékpárral.Úgy látszik nem vártak, mert a kapu be volt zárva s így nem tudtam bemenni.Néztem az ablakot nyitva van. Azt jelenti, hogy valaki otthon van. Van valaki nála, vagy már nem vár?? Ezen tünődtem.Mégis győzött bennem a szerelmes és hallkan szólítottam:*Ibi* Semmi válasz semmi mozgás.A falu is kihaltnak látszott ebben a melegben.Sehol egy lélek, az utca üres, mindenki talán déli álmát aludta.Vettem egy kavicsot és bedobtam az ablakon. A kavics meg ütötte a függönyt és le esett a padlóra. Ismét szólítottam a nevét, félve, nehogy másvalaki hallja meg.Szégyeltem volna a falu előtt, ha kosarat kaptam és éppen így, és kiabálnom kell a bebocsájtásért.

Egyszer csak megmozdult a függöny és megjelent Ibi álmos csodálkozó szemekkel és azt kérdi

-          Nem jösz be?

-          Bemennék, de kizártál és nem tudom kinyitni a kaput.

-          Várj engedjelek be.- Kijött kinyította a kaput – az a hüje öreg asszony zárhatta be,- mondta,aztán megcsókoltuk egymást és – anyuék lefeküdtek, én vártalak egy darabig, aztán belefáradtam és én is el aludtam a bárány bőrön.Úgy emlékszem mintha álmomban hallottam volna a hangodat, aztán behullot a kavics,és a hangod már magamhoz térített.- Közbe beértünk a szobába, a szülei a konyhába aludtak, és Ő durcásan leckéztetni kezdett.- Az Isten mozgasson meg. Te köveket dobálsz az én szép szobámba?(Ez

a mondás *az Isten mozgasson meg* Jóska öcsémnek volt a szavajárása,és Ibinek nagyon tettszett, azért használta, a mondókát.)

-   Így regényesebb.*Kővel dobnak nem lesz kinek fájjon...*

Ibi pongyolába volt és én leűltem a tükör elé s ahogy Ő állt előttem, szét nyitottam a pongyolát és gyönyörködtem a szépen ívelt testén, amit egy égszínkék kombiné és egy fehér tetrabugyi takart.Nagyon édes volt így ahogy állott előttem meglepődve és gyorsan összehúzta a pongyolát.

-          Megint nem férsz a bőrödben? Hozom a laska nyújtót,- mondta, én átöleltem Ő túrkált a hajamban

-          Megint nem fésülködtél meg rendesen.

-          Azt akarom, hogy Te fésülj meg.Ti szebben tudjátok elvégezni ezt a műveletet.

-          Hát igen nekünk nőknek van egy kis izlésünk ezen a téren.

-          Neked sok van, csak egy kicsit dúrván dolgozól.

-          Azt mondtad nem fáj

-          Azt, hogy fáj valami nem is mondom soha, de azt sem hogy nem éreztem amit műveltél.

-          A szépségért meg kell szenvedni.

-          Akkor én nem akarok szép lenni.

Az apja elment és az anyja bejött hozzánk

-          Nem jösztök moziba?- kérdezte.

-          Nem... nem akarok megtelni bolhával, s aztán nekem van egy felfogásom. Nem szabad két órát elpocsékolni az életünkből, ami úgy is olyan kevés.Olyan meleg van ott bennt.Inkább megyünk a parkban sétálni a jó levegőn a fák közt a hűvösőn, az árnyékban.

-          Hát igen. Akinek van gavalérja az mehet sétálni, de az én emberem kártyázni ment és én nincs akivel sétáljak- mondta Rózsika néni és én a beszédéből kiéreztem, hogy ez a nő sokat szenvedhet.Mind ketten felöltöztek és én Ibivel a parkba mentünk, Rózsika néni a moziba. A parkban alig lézengett valaki. Végig sétáltunk a fő sétányon és

-          Gyere menjünk fel a várhoz – mondta Ibi.

-          Nem bánom, menjünk.

-          Látod azt a fát? Itt csináltuk azokat a képeket Ottóékkal.- El értünk a kapuig, ami be volt zárva, de én kinyítottam bementünk és utánnunk viszazártam a kaput.El indultunk előre az ösvényen a hetedik menyországba.Ibi magassarku cipőben volt és elég nehezen mozgott benne, átfogtam a derekát és úgy cipeltem magam mellett.

-          A múltkor itt jártamban kerestem a házatokat és nem találtam.- mondtam, és ismét keresni kezdtük, de most sem találtuk.El értük a barlangot és én leszálltam a barlang szájáig, de Ibi félt lejönni.

Ölbe akartam venni, de félt hogy el ejtem és csak rám támaszkodva aztán mégis le ereszkedett. Csak a barlang szájánál volt világosság. Bennt korom sötét volt.Nem engedte, hogy beljebb menjek. Itt össze ölelkeztünk és csókoltuk egymást, élvezve a szabadságot, azt, hogy senki sem zavar, kettesben vagyunk ott ahol a madár sem jár.Ibin ugyan az a ruha volt amit Régenben is hordott

-          Gyere menjünk, mert akarok mutatni neked valamit.- szólt Ibi és el indult előre. Én megmakacsoltam magam és nem akartam menni. Megfordult és nevetve mondta

-          Gyere már... nem akarsz megvállni az alagúttól? – Én aki a zavartalan együttlétet sajnáltam otthagyni el indultam utánna és fel mentünk a kápolnáig, és innen a csúcsra.

-          Látod ,amikor szép idő van innen lehet látni Régent.- Kimásztam a csúcsra és bámultam Görgény kanyargós utcáit amint aztán elvész az erdő sűrűjében.Csodálatosan szép volt ez igy.Ibi mellettem állt. Egy játszi szellő cirogatni kezdte a fák leveleit,majd belekapaszkodott az Ibi hajába és összeborzolta, meglengette ruháját és mi néztük ezt a szép kilátást, egymást és a természet adta gyönyörüséget.Egy kő meg indult és nagy róbajjal alázuhant a mélybe.

-          Mi lett volna, ha a kővel együtt én is le estem volna?

-          Összetörtad volna magad, - mondta Ő.- De mit csinálnál te, ha én leugranék?

-          Utánnad néznék, hogy meghaltál-e, aztán szépen lesétálnék az ösvényen.

-          És mit mondanál anyuéknak?

-          Elveszítettelek.- Visszamentünk a kápolnához, mert Ibi anyira dícsérte a képeket, hogy én megakartam nézni.Felmásztam az ablakhoz és valamit láttam a félig kivilágított épületből,de amit láttam az nagyon szép volt.Aztán az ölembe vettem Ibit és lefektettem a fűre a kápolna mellett.

-          Ne...igazán nem kéne...összegyűröm a szoknyámat, védekezett, aztán fel ült és kihúzta maga alól a szoknyáját, és szét terítette a fűvön. Én lefeküdtem mellette.- milyen lusta vagy ahogy leűlsz rögtön le is fekszel,- mondta és a fejem alá tette a fehér bluzot,

majd mellém térdelt, simogatni kezdte a hajam és megcsókolt.-Aludjál szépen édes Grameszkém.- Fel ugrottam, elkaptam befektettem az ölembe és össze vissza csókoltam.

-          Tarsuk meg az esküvöt Ibi? Itt a kápolna előtt. Isten itt is meghallgatja a mi eskünket és áldást is ad rá. Akarod?

-          Igen.

-          Na akkor mond utánnam: Én....- s Ő mondta teljes komolysággal az esküt utánnam.- Esküszöm az élő Istenre, hogy ezt a férfiút, akinek most Isten színe előtt kezét fogom szeretem. Szeretetből megyek hozzá feleségül.Hozzá hű leszek,véle megelégszem, véle    szentül élek, véle tűrök, véle szenvedek és őt sem egézségében, sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan álapotában, holtomiglan, vagy holtáiglan hitetlenül el nem hagyom, hanem teljes

életemben hűséges segítőtársa leszek.*Isten engem úgy segéljen*

-          Hallotta Isten a mi esküvésünket, és ígérem én be is tartom.Hidd el Isten nem kötelez arra, hogy csak az oltár előtti eskü kötelez, hanem a mi református egyházunk normái szerint esküdtünk és kérem Istent  hallgassa meg a mi esküvésünket és adja áldását rá.Ha Te elhagysz, vagy megcsalsz akkor megver az Isten és mind békákat fogsz szülni, amitől Te nagyon félsz.

-          Nem foglak elhagyni soha, amig te el nem hagysz, erre esküszöm. Ha te szeretsz én is szeretlek téged, ha te hű maradsz hozzám én is hű maradok hozzád.. - Ezzel fel állt és én lefeküdtem a fűre. Éreztem az eskü nehéz súlyát és azt is tudtam, hogy ez a lány az esküből semmit sem tart be, mert Ő nem hisz sem Istenben, sem az esküben nála játék az egész. Ő lesz az aki cserben hagy.Ott állt előttem és olyan közel, hogy látni engedte gyönyörü formás lábait,majd észrevette és kissé tovább lépett.

-          Hagyd Ibi! Legalább ennyit lássak belőled, mert tudod az esküvő után a nászéjszaka következik.

-          Majd az is meglessz. Minden sorban... nézd milyen szép pillangó.

-          Gyere fogjuk meg – Felugrottam meg akartuk fogni, de mintha játszani akart volna velünk. Elszállt, majd visszarepült hozzánk és újból elrepült.Igy csalogatott sokáig amig belefáradtunk. Én  másra gondoltam: * Ez a pillangó egy jel.Ne hajtsd a pillangót, mely virágról virágra száll, mert úgysem lesz a tied.Ha úgy érzed, hogy a tied már is elveszítetted.*- Gyere menjünk tovább – mondtam és el indultunk az ösvényen a gödör felé.- elmeséltem, hogy a multkor az egyik fiú belemászott és csak nagy nehézségek árán, a soför hozott egy hosszu kötelet és csak ugy tudtuk kihúzni a gödörből.- Beugorjak?

-          Ne, mert valóban nem tudsz kijönni és nekem nincs kötelem, hogy kihúzzalak.- Elsétáltunk a gödör melletti kis tisztásig, ott szedtem egy néhány szál virágot és ismét leűltem a fűre.- Megint lusta vagy?- mondta szemrehányóan – gyere menjünk.- megfogta a kezem és fel akart húzni,de én erősebb voltam és Őt húztam le magam mellé a fűre, aztán szépen elsétáltunk a park sétányán.

-          Tudod Ibi! Teljesen boldoggá tettél, de ha  az enyém lennél akkor azt hiszem kimondhatatlanul boldoggá tennél. Attól, hogy valami következménye lesz nem kell félj, mert én szeretlek és amikor csak akarod feleségül veszlek. Nem akarok szélhámoskodni.

-          Jani! Hidd el én is nagyon szeretlek téged, és teljesen a tied akarok lenni, ahogy te akarod, de nem akarom keseríteni anyu életét. Már Dódiban csalódott. Azt hiszem tudod, hogy volt vele.

Mi lenne ha bennem is csalódna? Tudod ő észrevenné, mert minden anya észreveszi  ha valami történik a lányával.

-          Látod Ibi! Én is az ő irántuk érzett tiszteletből nem tettem meg, hiszen annyi alkalmam lett volna, és megtudtam volna csinálni. Nem akartam visszaélni azzal a bízalommal, hogy minket elengednek kettesben sétálni és sosem kérik számon, hogy merre csavarogtunk.

-          Köszönöm  Jani neked – mondta Ibi és megcsókolt.- Most talán mégjobban szeretlek mint eddig, pedig eddig is nagyon szerrettelek.Úgy érzem csak te kellesz nekem.Te vagy az akire támaszkodhatok. Csak szeress és meglátod a tied leszek.

Kisétáltunk a parkból, bezártuk a kaput és bementünk a cukiba.Nem volt semmi amit meg ehettünk volna, pedig nagyon éhesek lettünk.

-          Gyere haza együnk valamit.-kért Ibi és haza érve senkit sem találtunk otthon. Ibi szalonnát, kenyeret zsirt tett az asztalra és mi leűltünk az asztalhoz.

-          Látod, ha veled vagyok még az éhség is elmúlik.-mondtam Ibinek.

-          Azért csak egyél, mert a szerelemből nem lehet megélni.

Ettünk, aztán elkezdtünk hancurozni. Az ölembe vettem s befektettem az ágyba, aztán mellé feküdtem s úgy öleltük és csókoltuk egymást...- este mikor a szülők is haza kerültek búcsuzkodtunk.

-          Nehogy meg mond anyunak, hogy voltunk a várnál, mert ő azt akarja, hogy elkéri a plébános úrtól a kápolna kulcsát és be akar vinni minket a kápolnába.Ő mondta, hogy milyen gyönyörü bent.

-          Ne félj, tőlem nem tudja meg.