1964 október 18. Vasárnap.

Reggel zuhogó esőre ébredtünk. Hálát adtam az Istennek, hogy megsegített és esőt adott, mert  így nem kell kukoricát szedni menni a vállalatnak. Egy goddal kevesebb. Erzsikenénivel háromnegyed tízkor el indultunk a templomba. Ott volt a püspök is. Láttam, de nem beszélhettem vele, mivel a lépcsőn egy fiatal hölgy elesett és összesározta magát és engem is felfröcskölt, összekent. Felsegítettem és letöröltem róla a sárt, aztán magamról is, de mind a ketten sárosak maradtunk.Nagyon jól éreztem magam, hogy segíthettem valakin, de így sárosan azért nem mehettem be a templomba. Honnan tudhatta volna a nép, hogy hogyan lettem sáros.Isteni jelnek vettem az esetet és nem akartam veszíteni abból a kevés időből amit Ibivel tölthetek, hiszen csak 12 óráig lehetek vele, meghallgattam a megnyító beszédet, amit a püspök tartott és azután elmentem Ibihez. A kapuban találkoztam azzal a kislánnyal, aki mondta a tegnap,hogy Ibi mindjárt jön aki tordai, még azt is megtudtam róla és megkérdezte, hogy

-          Ibit keresem?

-          Igen, ha lenne szíves értesíteni.

-          Szólok neki, de nekem is van egy kérésem.

-          Tessék, hallgatom.

-          Nem tudja véletlenül, hogy hol van ki plakátólva a footbalmeccs? Van két Keresztúri lány, akik érdekeltek, mivel Székelykeresztúr játszik Vásárhellyel. Szeretnék tudni, hogy hányórakkor és melyik pályán játszák a meccset.

-          Menjünk nézzük meg valamelyik sarkon, mert ott szokták kifüggeszteni a meccseket.- Elindultunk és a kilány nyafogott, hogy házicipőben van.

-          Nyugodjon meg kislány, holnap az egész város házicipőben fog járni, mert ön egy szép kislány ma itt Vásárhelyen így indult meg. Azt fogják hinni, hogy ez  a divat. Hová valósi a kislány?

-          Tórdai. És felvételizni jöttem. – Megkérdeztem egy fiatal embert, azt mondta, hogy a nagypályán, de hogy mikor azt már nem tudja. Visszafordultunk, mivel a sarkon csak a régi plakátok voltak és megkérdeztük a borbély üzletben is, hogy tudnak-e  róla, de nem tudtak felvilágosítást adni.- Nagyon fáj a fogam, - nyafogott a kislány,és tapogatta az arcát.

-          Sajnálom, de nem vagyok orvos, de ha kézrátevéssel eltudnám venni a fájdalmát, nagyon örülnék, de ezt csak Krisztus és az apostolok tudták alkalmazni.

-          Próbáljuk meg. Hátha nekünk is sikerül.

-          Emlékszem , amikor kisgyerekek voltunk és valamink fájt édesanyám mindig azt mondta, hogy gyere  pusziljam meg és meggyógyul.

-          Ez már két gyógymód. Lehet alkalmazni.

-          Melyikkel kezdjem.

-          Ahogy tetszett felsorólni.- Megálltunk a kapu aljban, mert még mindig esett az eső, és én rátettem a tenyerem a kislány arcára és úgy tartottam néhány másodpercet, mert vicnek vettem az egészet aztán megpusziltam,mert ez volt a második gyógymód és a kislány szemébe néztem.- Tessék elhinni, már nem is fáj. Ez a gyógyítás minden esetben sikerrel jár?

-          Most csináltam előszőr, örvendek, ha tényleg meggyógyult, de azt hiszem, hogy  nem én gyógyítottam meg, hanem a saját hite.

-          Minden képpen nagyon szépen köszönöm, jó, hogy nem fáj.Most bemegyek és szólok neki.- Az eső még mindig esett apró hideg cseppekben.Akapun kivül állottam s így behúzódtam a kapu alá. Mivel tul sokan jártak a kapun ki és be, hogy ne kapjak huzatot felmentem a könyvtárszoba lépcsőjére. Ott nem zavart senki és huzat sem volt. Egyszer csak megjelent Nagy Ella az Ibi esőköpenyében.

-          Szervusz Jani. Ibi azt izeni mindjárt jön, csak felőltözik. Kérte, hogy a babos kendőjét add ide, mert fel akarja tenni.- Meglepett a kérés, rosszat sejtettem, honnan tudhatta, hogy nálam van egyáltalán. Vissza akarja venni?

-          Szerencséje van, hogy nálam van. Tehát kéri a kendőt?

-          Igem, mert esik az eső.

-          Tessék  itt van. Én mehetek haza? Történt valami? Valami baj van?

-          Dehogy. Nem történt semmi. Várjad, mert mindjárt itt lessz.- mondta Ella, s én néztem gyanakodva. Ella behízelgő macska tipus, akitől mindig kell tartani.- Komolyan nem történt semmi. Ibi készülődik és mindjárt itt van.- Elvette a kendőt és elment. Kicsi idő múlva ismét visszajött fekete rövid balonba. Azt hiszem ez is az Ibié volt, mert Ellának túl rövid volt.

-          Na hogy vagy Ella?- kérdeztem amikor hozzám ért.

-          Kösz jól,- mondta eröltetett mosollyal.

-          Hova mész?

-          Sétálok egyet. Te elmész Ibivel és én mit csináljak egyedül?

-          Igazad van. Milyen reményeitek vannak?

-          Nem tudom, de az ember nem élhet remény nélkül.- kicsit megállt a beszéddel, aztán – Jani! Te megmondtál mindent Ibinek?

-          Igen, megmondtam. Haragszol Ella? Megértheted. Én szeretem Ibit és tisztázni  akartam vele a dolgokat. Kérdezte kitöl hallottam és én nem akartam hazudni neki.

-          Nem ... nem haragszom,- sóhajtott egyet, köszönt és láttam, hogy fájó szívvel megindult a kapu felé. Én néztem utánna amig kiment, aztán becsukódott a kapu. Szerettem volna látni Ibi arcát mielőtt észrevenne engem, ezért felmentem a következő lépcsőfokra és jött is hamar. A kék esőköpeny volt rajta, ami azelőtt Ellán volt, a szürke szoknyája, kék szveter és az új cipője. A kendő nem volt a fején, hanem a kezében lógatta. Arcán  nem  látszott semmi izgatottság. Nyugodt arcal közeledett felém.Köszöntünk.

-          Miért nem tetted fel a kendőt? Már nem kell?

-          Már nem teszem fel.

-          Mit kérdeztél Ellától? Hogy mehetsz-e haza?

-          Arra gondoltam, hogy eljátszuk az *add vissza a babarongyot*!- mire Ibi nevetni kezdett.

-          Azt gondoltam esni fog és azért akartam feltenni.- De én tudtam, hogy ő fogadott Ellával, hogy a kendő nálam van és Ella nem hitte. Ibi bizonyítani akarta, és sikerült neki.- Tessék  itt van. Vissza adom. Már nem kell.- Az eső most is esett és mi megindultunk a főtér felé. -  Beszéltél a püspökkel?

-          Voltam a templomban, láttam a püspököt, meghallgattam a beszédét, próbáltam hozzáférni, de nem sikerült. Aztán találkoztam Csabival, az édesapja református lelkipásztor itt Szentgyőrgyön, és azt mondta, hogy a püspök azt izente neki, hogy még várni kell. Egyelőre lehetetlen, hogy visszavegyenek, pedig ő utolsó éves volt.- aztán elmeséltem a kalandomat azzal a nővel, aki elesett.

-          Az éjjel két óráig tanultam, s csak azután feküdtem le. Hidd el itt jobban lehet tanulni. Az előkészítő tanár nagyon szemtelen a lányokkal és így egyedül, illetve Ellával jobban tanulunk.

-          Fiatal ember?

-          Nem.

-          Az éjjel én is későn feküdtem le, mert Erzsike néninek vendége volt egy rokonunk, akit én nem ismertem. Képzeld azt is Gergely Jóskának hívták, és neki is van egy Ibi lánya. Sokáig beszélgettünk, mig lefeküdtünk. Álmomban mind zsebkendőket válogattam emléknek. Te mit álmodtál?

-          Semmit...vagyis nem emlékszem.

-          Képzeld milyen boldog voltam  reggel, amikor láttam, hogy esik az eső. Látod még az Isten is velünk tart. Esőben nem kell menni közmunkázni.

-          Tényleg, hogy intézted el? Csak úgy eljöttél?

-          Nem . Megkértem öcsémet Jóskát, hogy menjen el helyettem.

-          S elmegy?

-          Mi testvérek bármit megteszünk egymásért.- Közben elértük az OLGA cukrázdát.- Gyere menjünk be. Úgy is esik az eső és nem sétálhatunk az esőben.- Nem vonakodott, bejött.

-          Gyere a sarok asztalhoz.- Mutatott Ibi a kályha melletti asztalra, de mire odaértünk két férfi már vetette le a kabátját mellette.- Az Isten mozgassa meg, még elfoglalják a helyünket.

-          Gyere csak nyugodtan. Ha leűlnek felkeltjük.- mondtam bölcsködve, de magamban imátkoztam, hogy ne űljenek oda. És más azstalt választottak. Szerencsém volt. Eljútottunk az asztalhoz, levettem Ibiről a köpenyt, fel akasztottam a fogasra, kihúztam a széket és kértem foglaljon helyet. Aztán én is levetköztem. Túlzásba vittem az udvariaskodást és ez feltünő volt, de nem szólt rám Ibi, sőt tetszett neki az egész előjáték.- Reggeliztél?

-          Igen. Megint valami langyos teát adtak.

-          Nem baj, reggelizünk itt.- Jött a pincérnő és kértem két rántottát és két kávét.

-          Sajnos reggelit nem szolgálunk fel, csak teát és kávét.

-          Akkor kérek teát vajaskiflivel és két kávét.

-          Vajas kifli sincs.

-          Akkor mi van?

-          Van nagyon finom diós tésztánk.- egy másik pincérnő máris hozta a kávét, de én kértem a teámat is.

-          Kávézunk és utánna reggelizünk, vagy fordítva?

-          Előszőr  reggelizünk. – Én kitettem a cigit az asztalra és a gyújtót is mellé.

-          Rágyujtasz? – kérdeztem.

-          Nem, most nem... Tudod csak  Carpatit szívok

-          Várj átszaladok és hozok.

-          Ne menj, úgy sem akarok cigizni most.

-          Van még a cigarettából?

-          Képzeld el ahogy bementem és rágyújtottam rámugrottak mind és elkapkodták. Alig maradt vagy öt darab.

-          Látod én egyedül szívtam és nekem is csak hat van. – Kivettem a nóteszemet és oda adtam a verset, amit igértem, aztán, - van egy másik vers is, aminek a címe Örökre akarod?

-          Igen. – aztán elolvastam azt is. Ő meghallgatta,de nem szólt semmit, pedig nekem nagyon tetszett a vers.- közbe hozták a teát és a tésztát és én úgy elfoglaltam az asztalt, hogy nem volt hely a tálcának. Ibi meg is dorgált nevetve, és összeszedte nóteszt, a verset, a cigit éa a gyújtót s kissebb helyre tette.- Neked adom a nagyobbikat, mert te vagy a férfi.

-          Édesen szereted?

-          Nem. Csak két kockát teszek. A harmadikat neked adom.-  Megkavarta a teát, hogy elolvadjon a cukor és kinézett az ablakon.- Figyeld meg, hogy esik az eső.- S tényleg zuhogott.

-          Látod milyen jó, hogy bejöttünk? Itt nem ér minket és nyugodtan beszélgethetünk. Milyen jól lehet most közmunkázni. Látod engem szeret az Isten. Velem van, megsegít.

-          Igen, szeret.- Ismételte Ibi elgondolkozva mintha csak magának mondta volna. Közben cserélődtek az emberek és Ibi mind az óráját nézte, amit erre az alkalomra kért el Magditól.

-          Milyen bölcs vagy azzal az órával?

-          Csak azért kértem, hogy pontosan betudjak menni. Nem szeretnék lekésni az ebédről.

-          Hát igen. Pedig együtt is ebédelhetnénk?

-          Nem ! Nem akarom.- mondta erélyesen, és én elgondolkoztam, hogy máskor nem akart elengedni és most elűzne magától, ha tehetné.Tartózkodó, kiszámított és rideg lett. Nagyon megváltózott.

-          Ibi! A tegnap nem azt mondtad, hogy gyáva vagyok, hanem hogy meg hátrálok a nehézségek előtt, hogy nem vagyok eléggé határozott, pedig úgy álmodoztunk, hogy mind a ketten tovább tanulunk. Tévedsz. Te most végeztél és minden segítséged meg van ahhoz, hogy érvényesülj. Nekem még nincs elég anyagi fedezetem, hogy tanulni tudjak, és engem nem enged ez a rendszer, hogy érvényesüljek, és rég volt amikor én éretségiztem. Te  most végeztél és mégis izgulsz, hogy vajon  bejútsz és akkor képzelj engem.

-          Te mindig ebbe kapaszkodsz.

-          Igen, mert komoly jelentősége van a fel nem jútásba. Hidd el többszőr  próbálkoztam munkahelyet is váltóztatni és nem lehet. Belefáradtam a harcban és most úgy érzem minden  elhagyott. Te voltál a remény csillagom, azt hittem ketten megküzdünk a legnagyobb akadályokkal is. Igazad van amikor vádólsz. Előtted nyitva áll az út, a gondtalan élethez, a boldogsághoz. Azt gondoltam, hogy elég nagy a mi szerelmünk ahhoz, hogy elfelejtesse  azt, hogy egyelőre csak az vagyok, aki lehetek. De hidd el, hogy engem az Isten mindig  megsegített és én hiszem, hogy ezután is ve-lem marad. Mindenkinek egyszer kisüt a nap, és nekem is lessz egy szép boldog életem. Egyelőre én csak azt igérhetem, hogy mindent megteszek, amit ember megtehet, hogy boldog lehess. Hidd el nagyon fájt a tegnapi vádló beszéded, a hitetlenséged. Azt szeretném kérdezni, akarod ezt az életet, vagy a másikat, a gondtalant, a fényűzőt választod.

-          Majd levélben válaszolok. Jó? Most nem tudok. Megkaptad a levelet amit írtam?

-          Nem. És te sem kaptad meg az én levelemet úgye?

-          Még nem.

-          Igyuk meg a feketét, mert már hideg, mint a mi szerelmünk.- Fel adtam a balonját és ő is eligazította a sálamat, majd fel adta a balonomat éa sétálni indultunk a főtér felé szótlanul. Mikor elértük az OLTUL büfét, megállt.

-          Forduljunk meg, be akarok menni.

-          Igen. Minnél elébb megakarsdz szabadúlni tőlem. Gyere vissza kisérlek.- fogtam a kezét és igy csak egy kézzel gyújtottam rá egy cigire.

-          Minek gyújtasz rá? Az úton nem illik cigarettázni.

-          Illik vagy nem, már megtörtént.- Nem sétáltunk, hanem elég gyors léptekkel siettünk az intri felé.- Várj vegyek neked cigarettát.

-          Ne vegyél, nem kell.

-          Már ez sem kell?- kérdeztem, de azért bementem és vettem és két doboz gyufát is. Arra gondoltam, hogy elsétál, vagy egyszerüen ott hagy. Nem ez történt. Az eső elől, ami ismét zuhogni kezdett behúzódott a trafik melletti kapu alá és ott várt rám. Megfogtam a kezét és így kisértem az intri felé. Egyszer csak megszólal

-          O, bár ne jöttél volna. Sokkal jobb lett volna. Olyan egyedül éreztem magam nélküled és most úgy érzem még jobban egyedül maradtam.

-          Ibi, nem maradtál egyedül. Én mindig melletted leszek, még akkor is, ha elhagysz. Vigyázni fogok rád, mert én már nem tudok mást szeretni.- közbe megérkeztünk az intri kapujába.- Itt van ez a cigaretta és a gyufa. Azt akarom, hogy legyen neked is. Ami kicsim van, azt szeretettel megosztom veled.- elvette és betette a táskájába.

-          Na most megyek, szervusz.- és indult befelé

-          Nem csókolsz meg?

-          Most nem – mondta és becsukta a kaput maga után. Ott maradtam én leforrázva, kikosarazva.Úgy fájt, hogy azt hittem megszakad a szívem. A fejem zúgott, utolsó szava mint a kés hasított a szívembe. Meg indultam lassan Erzsike néni felé. Ebédeltünk, de csak ketten, mert a vendég már a reggel tovább ment. Ebéd után Erzsike néni kártyát vetett. Én nem szólottam az esetemről, mert nem akartam, hogy lássa szomorúságomat, inkább jó kedvet mutattam. És ő mondta...Féltékenység...Őrült szerelem a lányka iránt...aki bizony nem viszonozza, hanem a háta mögé tesz.Sok más fiatal emberrel együtt. Ingadozó, nem tudja mit cselekedjék. Számító. Nincs a legjobb viszonyban a szüleivel. Lány társaság veszi körül és jól érzi magát köztük. Búcsuztam s elindultam a kicsi állomás felé. A bentlakás előtt mentem el. Senki sem volt kinnt.

,,Midőn Havannában hajóra szálltam én

Elbúcsuzni akkor senki sem jött felém... ’’- gondoltam magamban,- pedig én hányszor elkisértem őt. Most egyszer vagyok nála s nem érdemlem meg, hogy elkisérjen...

...Lekéstem a vonatot. Ha nagyon sietek, jegynélkül felülhettem volna és vettem volna jegyet a kalauztól.Nem siettem, hagytam, hogy elmenjen a vonat, utánna megbántam, de már késő volt. Mit csinálhattam. Vagy visszamegyek Erzsikenénihez, és ez lett volna a normális, vagy sétálok a városban, de sajnos esik az eső. Bementem a trafikba, az internátussal szemben és irni kezdtem a naplómat, ami az utolsó nap történt. Az ablakon keresztül láttam a lányokat ki és bejönni az internátusba, de senki ismerőst nem láttam közöttük. Egyszer csak azt látom, hogy három kislány a kapuban állnak és nevetgélnek, sőt felém néznek és kacérkodnak velem. Sokáig álltak, aztán bementek. Elhatároztam, hogy irok egy kis cetlit és ha ismét kijönnek beküldöm Ibinek. Megirtam és vártam. Mit is irhattam volna mást, mint hogy lekéstem a vonatot és itt vagyok a trafikban. Erzsikenénihez már nem mehetek, és ha van ideje jöjjön ki hozzám, hogy ne legyek egyedül. Többé nem jöttek ki. Helyettük kijött Dénes Magdi a kapuba, de mire magamhoz tértem a meglepetéstől, már vissza is ment. Tovább vártam. Éreztem, hogy valaki ismét megjelenik és akkor minden rendeződik. A szivem nem csalt. Megjelent Magdi ismét és körülnézve észre vett engem, de mire szólhatott volna  én mát ott is voltam mellette.Meglepődött, de hamar megnyugtattam és oda adtam a cetlit. Ő bevitte és én vártam. Ólom szárnyon teltek a percek, de én nyugodtságra intettem magam.Az a nő volt szolgálatos aki a tegnap és küldött menjek be Ibihez, de én elmondtam, hogy már izentem neki. Később megjött Magdi és egy kis levélkét hozott: Kérlek ne haragudj, de nem tudok lemenni, nagyon rosszul érzem magam, fáj a fejem.Kérlek írjál választ a levelemre.Ibi

,,Jó kifogás sosem rosz, ha akarnál betegen is letudnál jönni, de nem akarsz. Sajnálom, Jani.”

-           Menj be a könyvtárba és várj meg ott.

Bementem. Egy lány tanult az egyik sarok asztalnál, nagyon hasonlított Ucára, a román  pap lányára, de nem Ő volt. Elég sokat kellett várjak és ezt az időt írással töltöttem.Hogy milyen lelkiálapotban volt Ibi, azt a kártya már megmutatta. Nem hiszek ugyan a kártyában, de ebben az esetben igazat adtam neki. Pillanatnyilag  nem tudott mit kezdeni velem, aztán a női gőg, a női büszkeség döntött és eldobott magától. Magdi hamarosan jött a levéllel, amit én már sejtettem, eldobott.

-            Csak ezt vártam. Nem akartam én lenni az, aki elhagyom őt.- Felöltöztem, Magdi a kályha mellett állt és várt. Hirtelen belém nyilallott a valóság, hová is mehetek. Kinn esik az eső. Várnom kell még vagy három órát, mit tegyek?- Magdi maradhatok itt amig a vonatom jön?

-          Hogyne, maradhatsz. Nem zavarsz itt senkit.

-          Remélem nincs sürgös dolgod és nem hagysz magamra.

-          Hát maradhatok egy kicsit.

-          Az a helyzet, hogy itt meleg van, levetem a balonom, úgy is sok időt kell itt várjak.- levetettem, fel akasztottam a fogasra, aztán folytattam.- Ha neked van egy barátod, vagy barátnőd, akiben megbízol és egy nap csak úgy elhagy te mit érzel.

-          Nagyon rosszul esne.

-          Látod, ez az én esetem is. Nagy álmaim ,vágyaim voltak nekem is. Rengeteg barát és ismerős vett körül, és nagyon jól éreztem magam  köztük, s  akkor jött a börtön.Hogy milyen volt, hiába is mondom el nem lehet átérezni, csak átélni. Miután kikerültem a sok barát vagy megnősült, és más barátokat keresett, vagy féltek barátkozni velem, hogy ne kerüljenek a szeku megfigyeltjei körébe. Nem itélem el őket, mert nem volt könnyü nekik sem, de mit szóljak én, akit mint a leprást mindenki került. Szűk kőrben  mindenki szeretett, bíztatott és kedves volt hozzám, de ez nem elég a boldogsághoz. Nekem is van szívem, én is érzek, én is szeretnék szeretni, és szeretném, ha szeretnének. És akkor  amikor  nem is számítottam rá mint egy üstökös robbant be az életemben Ibi, egy szép fiatal, élettel teli nő, aki betöltötte életemet, élet kedvet, fényt hozott az életembe, tele boldogsággal, erőt  adott, és mindent, amit egy nő adhat az életben.Ő lett egyből életem csillaga, fénye, értelme. Ő volt az, aki ha nem volt mellettem hiányzott, mindenben, és mindenhol csak őt kerestem.Ő lett a végzetem 

Egyszer csak nyílik az ajtó és belépett rajta Ibi. Én nem láthattam, mert  háttal voltam az ajtó felé, de a Magdi szemében  mintha megcsillant volna valami. Megfordultam, és éreztem elmelegedek, egyszerre mintha  fényesebben égett volna a villany, megtelt fénnyel minden, csak cipője kopogása hallatszott. Odajött hozzám, vállamra tette a kezét, megsímogatta a hajam.

-           Gyere űlj le Ibi, - mondta Magdi, mire Ibi elvett egy széket és  leűlt  Magdi és közém.

-          Mi van kislány, kigyógyult a betegségből?- kérdeztem.

-          Egész komolyan fájt a fejem.

-          Jó kifogás sose rossz.

-          Nézd! Ha akarod elhiszed. Ha nem, hát nem. – Csattant fel Ibi

-          Már megint veszekedtek?- Kérdezte Magdi.

-          Nem csak barátkozunk. Ez már igy van nálunk rég.

-          Igen, ha te mindenben kételkedsz – mondta Ibi.

Magdi fel állt elment az ablakig, kinézett rajta és

-            Már nincs értelme, hogy várjam.- Bucsuzott, én megcsókoltam és elment.- Ki tudja mikor látlak még? – Ibi visszatette a széket és oda űlt a Magdi helyébe, és vetni kezdte a szveterét, ami nehezen ment és szükséges volt az én segítségem, mert a bársony ruha nem engedte a szvetert.

-          Nem tudtam úgy elmenni azzal a gondolattal, hogy még meg sem csókoltál. Úgy váltunk el mint két idegen.

-          Hát nem késted le a vonatot?

-          Lekéstem. Igaz, ha szaladok elérem, de mivel úriember nem...

-          Nem siet, nem fizet és nem csodálkozik... ezt tudom. Ez a te elved.

-          Azért jöttem  ide, hogy elbúcsuzzak, mint két barát.- mivel láttam kételkedik a szavamban,- Ibi, most elolvashatod és aláírhatod a naplómat, hogy igazold, hogy az igazat tartalmazza.

-          Nincs tollam.

-          Nem baj kérünk valakitől, ha az én tollam nem jó.

-          Nem kell, ráér az.

-          Meg igértem, hogy leírom s csak az igazat irom, és ha minden sikerül ki szeretném adni.

-          Ha kiadod 10 kötetet veszek belőle.-  Kinyította a naplót olvasni kezdte, meglátta a fényképemet,- nekem nem tetszik ez a képed, a másik jobban tetszik. Miért nem tetted bele azt.

-          Ha látnád a diplomámon a képet biztosan az tetszene.

-          Nekem adnád azt is?

-          Én neked.

Elvette a képét, megnézte és visszatette a helyére, majd ismét az én képemet kezdte nézni, főleg az aláirt jegyzéket.

-           Hát ez mi?- kérdezte.Fel állottam és a háta mögé álltam megnézni mi az a nagy baj amit Ő észtevett.

-          1964.VI.13-án dél után 7 előtt 10 perccel csináltattam veled.

-          S az órát így kell irni?

-          Nekem így is jó, én igy is megértem.- meglátta a rajzot.

-          Ez ki?

-          Látod. Miután lerajzoltam, jöttem rá, hogy téged kellett volna rajzoljalak, de már ez kész volt és nem akartam megölni, tehát maradt az élők sorában, és lerajzoltalak téged, nézd a másikat. Én ezt a kislányt szeretem. Nekem Te ilyen vagy.Ez a kép marad meg bennem örökre. Ezzel magyarázható az a tény, hogy egy öreg ember miért szereti a ráncosképü asszonyát. Azért, mert ő azt a lányt látja benne, akit annak idején megismert és szeretett. Én is azt a kislányt szeretem, aki engem szeretett, aki engem szeret, itt még úgy éreztem, hogy engem szeretsz, az enyém vagy. Olvasd ezt a részt.- és odaforgattam, ahol a szeretet himnusza volt. Ő megnézte és elölről kezdte olvasni az egészet.

-          Legalább van amit olvassak.

-          Látod én engedem, hogy olvassad a naplómat, s te a tiédet félted.

-          Én a naplómat magamnak írtam, s azt senki sem olvassa el inkább elégetem.- tovább olvasott. Egyszer mosolyogni kezdett.

-          Mit mosolyogsz? Valami nem jó?

-          ...nem méltóztatott előre fáradni...- mondta, s aztán tovább folytatta. Ismét mosolygott.

-          Mi van? – kérdeztem, és a hátamögé léptem lássam mi a misolyogni való benne.El olvastam és rájöttem, ...ilyen felelőtlenek a mai lányok...- ez ugye?- és ő bolintott a fejével, hogy igen.

-          Én is pont így írtam: Elmentünk a  REPUBLICA üzemmel szembenlévő trafikig... tovább olvasva figyelmeztetett, hogy a cimünket  az Akácos útban írtuk le és nem az állomásnál.Miután elolvasta. – Érdekes egyén vagy. Megértem az ember siet és egy mondatot befejezetlenül hagy, de egy szót nem befejezni ezt is csak Gramesz teheti meg.

-          Azt  a címet adnám neki. Játék a szivvel.

-          Az enyémnek az a címe: Vigyázz a Cél.

-          Tehát még a címünk is részben  megegyezik. Én nevelni szeretnék vele, hogy senki se essen abban a hajóban, amibe én kerültem.- Ő elvette a ceruzát és firkálni kezdte a lapokat, majd aláírta. Elvette azokat a jegyzeteket amit a trafikban irtam, a levelek másolatát és a végére odaírta: S a Végén...

Én is egy lapot vettem és ráirtam: Ott fogsz majd sírni, Ahol senki sem lát...

Ő : Ha az a másik számonkéri ki voltam néked én

Én : Nincs aki számonkérje, attól ne félj.- elvette és betette emléknek a mandzsettájába.

-            Le kéne másóljad nekem is, hogy ne felejtsem el.

-          Hogyne, hogy aztán azt mond, hogy én írtam.

-          Magamat nem fogom becsapni, és te ezt tudod.- Ő lemásolta, de  egy szót máskép írt, akarattal, ez is emléknek.

*Akkor  tudtam, hogy ez lessz a vég, amikor az állomásnál elbúcsuztunk, pedig akkor még elég bóldognak látszodtunk, s én az is voltam addig, mig a vonatra fel nem űlltél, akkor is csak az volt az érzésem, hogy nagyon hidegen váltál el.Otthon döbbentem rá  arra, hogy nagyon kimutattam azt, hogy szeretlek, és az őszinte embert legtöbbszőr kinevetik. Ez történt velem is.

Én azt gondoltam, hogy eleget szenvedtem egykor és nekem is teremhet boldogság a sok nyomoruság és gyötrelem után, úgy gondoltam, egyszer reám is kisüt a nap.Rád találásomkor boldogan köszöntem meg Istennek, hogy nekem adott, mellém rendelt, aki megtanított szeretni, a jövőbe bízni, álmodozni, és rájöttem, hogy a szerelemben is lehet csalatkozni.Ez a szenvedés azt hiszem fájdalmasabb az előbbinél.*

-           Mondok egy viccet – mondtam

-          Mondjad, aztán mondok én is, mert az a lány akiről beszéltem rengeteg viccet tud. Én csak egyet jegyeztem meg belőle.- Én elmondtam a Bélától hallott viccet, ami nagyon tetszett Ibinek, sokáig nevette, aztán ő következett.- A vonaton utazik egy ember, aki nagyon ideges. Mellette űl egy idegsokkos , aki álandóan rángatja a vállát, meg a fejét. Idegesen rászól az előbbi a társához, hogy fejezze  már be a rángatózást, mire a társa, - ne haragudjon a háboruban szereztem. Mérgesen átmegy egy másik fülkébe, és ott  talál egy embert aki a száját rángatja, és Ibi mutatta a szájá-val, hogy hogyan rángatja.Megkérdezi az ideges, hogy maga is a háboruban szerezte? Nem kérem én a fogságban szereztem. Az ideges ember egy harmadik fülkébe megy és ott  találkozik egy szép fiuval aki az ujjával pattogtat.Erre még idegesebb lesz, hogy bolondokkal utazik, s ráförmed. Hát hogy az Isten....maga hol a kutya....-ba szerezte, a háboruban, vagy a fogságban? Nem kérem én az orromból szereztem és folytatta tovább a műveletet.

-          Egész jó,- mondtam és elmosolyodtam. – Vajon hány óra lehet?- és körülnéztem a teremben.

-          Várj, megnézem én.- mondta, mivel vele szemben egy fiatalember  űlt akinek a karján óra volt és Ibi láthatta az órát.- 9 óra 20 perc.

-          Akkor még beszélgethetünk egy kicsit.- és tovább folyt a kellemes beszélgetés.- Te már megkaptad a levelemet.Az lenne a kellemes meglepetés, ha hazaérve én is olvashatnám a leveled. Érdemes elolvasni?

-          Azt még elolvashatod, de a másikat...-  itt elhallgatott s nem mondta  tovább, csak nézett hosszan a szemembe, mintha ígézni akarna. Én úgy elmerengtem, hogy pillanatokig úgy éreztem, mintha csak ketten lennénk a szobában. Néztem a szemét, a  szeme körül árulkodó ráncokat, és tisztában voltam Ibivel. Egy 18 éves lánynak még nem ráncos a szeme alatt, csak egy esetben, de nem vádolom. Ő így is szép és én szeretem. Hirtelen megszívta  a fogát és feljajdult. Volt egy lyukas foga, ezt otthonról tudom.

-          Gyujts rá egy cigarettára. A nikotin csilapítja a fájdalmat.

-          Nem! Nem gyújtok rá.- de én rágyújtottam és Ő is szívott a cigimből, sőt Ő szívta el tovább az egészet.Miután elszívta, szóltam, hogy

-          Azt hiszem kéne menjek. Igaz hogy a vonat csak 10 óra 45-kor van a kicsi állomáson...

-          Akkor miért mondtad, hogy 10- kor van?

-          A trafikus nő mondta tévesen.

Fel állottunk. Ő a szvetert csak a vállára vette, nekem feladta a balonomat, eligazította a sállamat, aztán elköszöntem a társaságtól sok sikert kivántam, addig Ibi már a másik ajtónál volt.

-            Ibi egy pillanatra,- kértem, mire ő meg állt s visszalépett. Én megöleltem és megcsókoltam.- Most legalább úgy búcsuztam el, ahogy akartam.- kimentem a kapun, ő belül maradt – nem csókolsz meg?- kérdeztem, mire ő a legnagyobb gőggel, kárörvendő mosollyal, ünnepélyesen kijelentette

-          Nem  akarlak  s nem is foglak  többet megcsókolni.- s az akarlak szót kihangsújozta.

Fájt a szó, mégis mosolyogva fogadtam, mintha  a legszebb búcsu szót hallottam volna tőle, de valami beleszúrt a szívembe, ami fájt és amit nem lehet orvossággal megygógyítani, érzékteleníteni

*

*          *

Hazaérve megkaptam a levelét, ami elmondhatom nagyon behizelgő volt, s mégis kiérződött belőle Ibi egész lénye. Valójában  nem  más  Ő mint egy kalandór, egy szélcsap, akinél mindenek előtt csak a CÉL az amit el kell érni. A többi csak kellék. Én is ilyen kellék voltam az életében, amit arra használt, hogy éretségi diplomát szerezzen. És telt az idő és eltelt  a hét tele vággyal, közmunkával, amit Serbeniben végeztünk,(kukoricát szedtünk) ahol látnom kellett a szerelem tüzét, amint lángrakap más szívében, csak az én szívemben kezdett kialudni. A hét végére pénteken 23-án este kaptam meg a levelét, amelyben kimondja a szót: nincs tovább. A szó szoros értelmében  rosszul lettem úgy, hogy drága szüleim azt sem tudták mit kezdjenek velem. Átkozták Ibit, aki tönkretette az életemet, elégették a levelét, a fényképét, és mindent, ami rá emlékeztetett. Pillanatnyira Nagy Ellát okoltam a levélért, de később rájöttem, hogy az egész csak egy kis része volt annak. Szerencsém volt  Radu Filip barátommal, aki megtudva  mi történt vigyázott, hogy még eszembe se jussom az egész história.

Vártam Ibit, szerettem volna megkérdezni, hogy miért volt ez a váltás az életében, szerettem volna tudni a válás okát, egyszóval nem voltam  megelégedve azzal, hogy megírta, hanem még szóval is vártam a végzetet. Ilyen az ember, akit elhagynak, akit becsapnak. Mindenbe bele kapaszkodnak, hátha kapnak valami mentséget.Tudtam, hogy sikerült a felvételije, mert az, hogy a tanárok egy kicsit szemtelenek mindent elárult, hogy Ő mindent megtesz annak érdekében, hogy sikerüljön. A CÉL a fontos.