1964.október 17. Szombat.

Pont egy hét telt el azóta, hogy elment Ibi. Vágytam rá, hogy lássam. Nem tudtam eldönteni mit tegyek. Nem szerettem volna zavarni a tanulásban, de szerettem volna látni is. Vasárnapra köz-munkára rendeltek, kukoricát szedni, valamelyik kollektivhez, azt hiszem a Serbenihez, azt sem tudtam hol van a fejem. Jocó megigérte, hogy ő elmegy kukoricát szedni, ha menni kell, amel-lyel az egész család egyetértett. Elindultam a petelei állomás felé. Útközben találkoztam Sándorházi Gitával és Siklódi Melindával, akik kerékpároztak. Hivtak engem is, menjek velük, mert unatkoznak, de nem voltam hajlandó megváltóztatni eredeti szándékomat. Pont egy fél órával érkeztem meg az állomásra a vonat érkezése előtt. Két fiatal lézengett a megállóban, akik nem tudták megvárják-e a vonatot, vagy autóval menjenek. Autóval mentek el. Északnyugaton nagy fekete felhők tornyosultak, úgy látszik csak lesz eső és akkor nem lesz kukorica szedés. Dőrgött és villámlott egyfolytában.A levegő is tele volt eső szaggal. Valaminek történie kell. Nem történt más csak az, hogy a felhők rohamosan jöttek és el eredt az eső. A vonat is jött az esővel és éppen csak felszálltam, zuhogni kezdett az eső, verte az ablakot és én örvendtem, hogy már a vonaton vagyok, és hogy nem kell menni kukoricát szedni, és az, hogy egy jó félóra múlva találko-zom Ibivel. A  vonaton nem útaztak sokan, mondhatni kellemes csend volt, senki sem beszélt csak hallgatták dőrgést és az eső zúgását.Ebben a csendben verset irtam Ibinek:

Emlékezem

Ha leszáll az est, - Ibikém édesem –

Csak Rád gondolok és úgy fáj a szivem.

Mist is Hozzád száll ez a vers ez a rim,

Azt suttogja, hogy oly fájós ez a kin.

Itthon vagyok én szomorun egyedül,

Emléked őrzöm mig a szivem kihül.

Bánatos dalom papirra leirom

S a szellők szavával Tenéked elsirom.

Jer hozz balzsamot szivemnek Édesem,

Ne vérezzen el fájón keservesen.

Érted vérzik ő szenvedőn remegőn

Téged keres és Téged vár epedőn.

                     Szászrégen,1964. Október 17.(A vonaton)

Megérkezve Marosvásárhelyre, első útam az egézségügyi teknikum bentlakása volt. A szivem a torkomban vert, amikor az ajtón bementem. Teljesen besötétedett, pedig csak félhét volt. A kapuban egy nő űlt és olvasott és én megkérdezte.

-          A lányok bent vannak-e?

-          Vannak kint is bent is. Szombat és mindenki végzi a hétvégi dolgát. Kit tetszik keresni?

-          Dénes Magdit. Harmadéves a gyerekgyógyászaton.

-          Tessék várni amig jön valaki és kihivatom.

Vártam. Még volt egy várakozó egyén csizmanadrágban és csizmában, beretsapkával a fején. Nem sokára feltünt egy kislány és kértem küldje ki Magdit, ha bent van. Kicsi idő múlva jött egy másik lány és mondta, hogy Magdiék elmentek a moziba a hugával.Akkor hol lehet Ibi? Ő kivel van? Hogy értesitem le ? Őt nem ismeri senki. Egy kis várakozás után ismét jött egy kislány és én megkérdeztem,

-          Nem – e ismeri Gergely Ibolyát, görgényi kislány felvételiző.

-          Nem ismerem,-  volt a nyugodt válasz, de beszolhatok a felvételiző lányok  hálójába.

-          Köszönöm, de ha nincs bent honnan tudom meg?

-          Nézze, ha öt percen belül nem jön akkor nincs bent.- egyeztünk meg a kislánnyal. Ismét a várakozás. A kapu aljban néhány leány sétált fel és alá, aztán megálltak a hirdető táblánál és azt olvasták, hogy mi a program. Én a szolgálatos nőhöz mentem és megkérdeztem mikor van a vacsora ?

-          Hétkor. Na mi van? Megtalálta?

-          Sajnos nem , mert elmentek a moziba a hugával, de most egy más lányt keresek.

-          Értesitették?

-          Igen, de nem tudom bent van-e.

Közben egy barna kabátos kislány jött és kérdezte

-          Gergely Ibit tetszik várni?

-          Igen.

-          Azt izente, hogy rögtön itt lesz. Most öltözködik. Tessék egy kicsit várni. - Aztán bement. Én tovább beszélgettem a szolgálatos nővel, és elolvastam neki a vonaton irt verset.

-          Nagyon kiváncsi vagyok ki lehet az a kislány, aki ilyen szép verset kap őntől.

És nemsokára jött is az én kis Madonnám, szépen felöltözve útra készen. Feléje indultam és láttam rajta, hogy meglepődik.

-          Hogy kerülsz ide?

-          Csak látni akartalak.

-          Mikor jöttél?

-          Most a vonattal. - közben megcsókoltuk egymást – Hogy vagy ? Hogy megy a tanulás ? Milyen reményeid vannak ?

-          Hát nem tudom. Képzeld még egyetlen felkészitőn sem voltam. Tudod a tanárok szeretnek hüjülni a felvételiző lányokkal és elhatároztuk Ellával, hogy mi nem megyünk a felkészitőre, hanem itthon tanulunk.Egész nap az ágyban vagyok és csak a tanulással foglalkozunk. Sokat vártál?

-          Elég sokat, mert azt hittem Dénes Magdit többen ismerik és ha kijőn kihivatlak Téged.- közben leűltünk a vendég szobában az asztal mellé, és én kivettem a naplómat, mert a vers amit a vonaton irtam abba tettem. Oda adtam a verset, olvasta, de nem látszott meghatódva, tehát nem értem el azt a hatást amit elvártam volna. Csalódtam. Lehet, hogy fáradt, lehet, hogy elfásúlt.

-          Nekem adod?

-          Neked irtam.- Mondtam, aztán megmutattam a naplómat.- Azt hiszem most már hasonlit a te naplódhoz. Elvette a naplót és olvasni kezdte.

-          Ez kicsoda ?

-          Csak úgy rajzoltam, hogy legyen valami szép kép is, aztán elhatároztam, hogy Téged foglak lerajzolni.- mutattam a másik képre. Remélem hasonlit Rád. Én ilyennek látlak Téged.Van bál.

-          Igen a Szakszervezetek Házában.

-          A rádióban  hallottam. Jösz ?

-          Nem. Nem megyek sehova. Azért jöttem, hogy tanuljak és te ezt megértheted.Otthon nagyon keveset tanultam. Csináltam egy programot. Minden nap egy év anyagát átveszem. Remélem sikerül megtanulnom a kijelölt tan anyagot.

-          Remélem azért egy sétára csak kijösz velem a városba?

-          Jó. Arra szakitok egy kis időt.

-          Menj vegyél valamit magadra és gyere.

Elment és én ismét vártam. Felmentem a könyvtár szobába s onnan néztem az udvart, az épületeket, a fákat, a járó kelő lányokat, egyik szebb volt mint a másik és mégis amikor Ibit megláttam elmelegedett a szivem. Ő más volt mint a többi. Nekem Ő jelentette az életet, mindent. Boldogan vártam, mert Ő itt van mellettem, megfoghatom, megcsókolhatom.

-          Sokáig várakoztzattalak?

-          Ha huszonötévig várni tudtam Rád, mit jelent akkor egy néhány óra.

-          Jó, akkor még várj egy kicsit, amig vacsorázom. Most adják a vacsorát.

-          Nem kéne együtt vacsorázzunk?

-          Nem akarom, mert az sok időt vesz fel és én még ma este tanulni szeretnék.

-          El van intézve. Megértettem. – Ő elment és én vártam rá a lépcsőt szegélyező bokroknál. Hamar jött, nem kellett sokat várnom. Amint jött a szolgálatos nő a kapunál úgy nézte Ibit, hogy esett ki a szeme. Mintha irigykedett volna Rá. Én pedig ujongani tudtam volna a boldogságtól.

-          Képzeld túróspuliszkát adtak és kekszet teával. Én a kekszet megettem, a többit ott hagytam. A tea mint mindig csak meleg viz és majdnem minden nap van puliszka.

-          Hát igen ez Vásárhelyi szokás. Én is sok puliszkát ettem a teknikumban annak idején.

-          Vasárnap találkoztál anyuval?

-          Nem. Én úgy tudtam, hogy hétfőn jön haza. Hétfőn minden vonathoz kimentem, hogy találkozzak vele, sajnos nem találkoztam.

-          Te azt hiszed, hogy lehetett volna őt itt tartani, amikor otthon annyi tenni való van és még az állatok... elképzelheted. Amikor kikisértem anyut az állomásra, találkoztam Blozs Emillel. Temesvárra felvételizett, de nem sikerült. Nagyon nagy protekcióval bekerült a pedagógiára, s még ösztöndijat is kap. Egyet sétáltam vele. Azt akarom, hogy tőlem tudd meg és nem mástól.Öszinte akarok lenni hozzád. - közben el értünk a trafikig és megkérdeztem, hogy

-          Van cigarettád ? Mert irtad, hogy megint elkezdted.

-          Van még egy pár otthon.

-          Várj egy kicsit, akkor veszek.-  Vettem egy néhány doboz cigarettát és gyufát is hozzá, mert az is fogytán volt.Betette a cigarettát a táskájába és tovább sétáltunk.

-          Képzeld olyan abszolutt lehetetlenséget álmodtam. Azt álmodtam, hogy Ionika a brassói fiu ott haldoklik nálunk, s mi ketten is ott voltunk. Ott voltak Dodiék és anyuék is és mind babusgatták.Mit jelent ez ?

-          Azt jelenti, hogy még nem halt meg számodra, csak el altattad a tudat alattiban, ahonnan egyszer csak felébred.- Fejtegettem az álmot, de valójában arra gondoltam, hogy ez a lány vagy túl őszinte, vagy csak ugrat engem. A Blozs Emilel való találkozás és séta, mit érdekel engem ? Egy volt osztálytárs és nem több. Aztán az a megjegyzése, hogy a felvételire előkészitő tanárok csak hüjéskednek a lányokkal, nem sokat tanitanak. Ezek mind olyan dolgok, ami azt az érzést keltette bennem, hogy ez a lány engem csak ugrat. Felvételin kevesen vannak, és neki a bejútás nem nagydolog. Szótlanul mentünk egy darabig. Én hívam menjünk be az Olga cukrázdába, de nem akart.Találkoztunk Dénes Magdival és a húgával, Ibikével, akkor jöttek a moziból.

-          A 63-as morált láttátok? - kérdeztem

-          Igen.

-          Na! És tetszett?

-          Nem. Nemérdemes.

-          Pedig megszerettük volna mi is nézni.

-          Én megmondtam, nem megyek sehova – mondta Ibi – úgy is mindjárt be akarok menni. Még a nyolcadikos fizikát átszeretném venni. Közben találkoztam Csatlós Csabával. Aki nagy örömmel fogadott. Elmesélte, hogy a Lemn-Mobilnál kárpitos, nősül, már megvette a gyűrüket. Bemutattam Ibinek,s Csabi megkérdezte

-          Hol találta ezt a kis cigányfiút?

-          Az úton – mondta Ibi nevetve, aztán hívott hozzájuk Csabi, búcsuzott és elment. Magdiék is tovább mentek, és mi folytattuk  útunkat – Neked hogy telt?

-          Dolgoztam, aztán hazamentem és írtam a naplót. Tényleg nem akarsz sehova jönni?

-          Mondtam, hogy nem. Nem tudok sokat maradni.

-          Akkor elmegyünk a nagynénémhez  bejelenteni, hogy nála alszom.

-          Jó, de én nem megyek be veled. Majd megvárlak kinn

-          Miért ne jönnél?

-          Csak nem gondolod, hogy a saját rokonaimat nem látogatom meg, és elmegyek a te rokonaidhoz. Vigyázz, mert piros a jelzőlámpa – mondta, mivel én át akartam menni a Kosuth utca túlsó felére.

-          Akkor megyünk ezen az oldalon. - Megérkeztünk, de ő nem akart bejönni.

-          Megvárlak kinn.

-          Hátha sokat tartanak?

-          Akkor is. Minden esetre azért siess.

Bementem. Erzsikenéni nagyon örvendett. Bercit vakbéllel megoperálták és a kórházban fekszik. Mondtam neki, hogy Ibi vár kint és szeretnénk még egykicsit együtt lenni. Haragudott, hogy nem hoztam be, mert szerette volna látni életem álmát, mert én csak dícshimnuszokat mondtam neki Ibiről. Kikisért a kapuba, hogy láthassa Ibit. Ibi eltávolodott a kaputól és egy fa mellett állott meg. Hívtam Ibit és bemutattam Erzsike néninek.

-          Miért nem jött be? Igaz nincs minden a legnagyobb rendben, de nincs olyan rendetlenség, hogy ne tudtam volna fogadni.

-          Ne tessék haragudni, de sietek. Még tanulnom kell a felvételire.

-          Én is megigértem Erzsikenéninek, hogy nem fogok sokat kint maradni és elbucsuztunk.

-          Arról a Berciről van szó, akinek naponta 10 telefon jelentése is van. Emlékszel, meséltem neked róla.

-          Emlékszem. Képzeld vasárnap amint sétálunk Ibikével, a Magdi húgával, egyszer csak találkozunk Magdival, aki egy szőke fiatal emberrel sétál. Képzeld Magdit, aki mindig azzal hősködött, hogy őt nem érdeklik a pasasok, fiúval sétál, csak amugy kacsintott nekünk. Mi elmentünk mellette, de amikor ismét találkoztunk, bemutatta nekünk. A nevét nem jegyeztem meg, de bukaresti, román, és másodéves az egyetemen.

-          Na hadd el Magdi. Beszéljek csak a fejeddel. Hát ez a jó nevelés?

-          Tudod milyen jó véleménye van Blózs Emilnek rólad? Nem is kéne mondjam, mert elhiszed magad.

-          Akkor ne mond, hogy ne higgyem el magam.

-          Elmondom, mert a jót az ember sohase tartsa magába azzal csak neveli a társát. Azt mondta, hogy nagyon rendes, okos, és értelmes fiú vagy. Előszőr kérdezte, hogy tart még a kapcsolat, mondtam, hogy igen, levelezünk, s akkor mondta, hogy beszélgetett veled az iskolánál.

-          Kétszer is végigsétáltuk a főteret a szinházig és vissza.

-          Annyira szeretnék venni egy pirosbabos kendőt.

-          Vegyünk.

-          Sajnos nincs már nyitva, de azt hiszem nincs is. Gyere menjünk át a tulsó oldalra, mert meg akarok valamit figyelni.

Miután átmentünk néztem, hogy mi az amit figyelni akar, de ne jöttem rá. Nem jó nekem ez a barátság, mert én mindenkitől féltem ezt a lányt, hiszen Ő mondta, hogy szereti a kalandokat és itt lesz alkalma kalandokat keresni. Már a Szentgyörgy utcán jártunk és elértük a Jókai utcát

-          Gyere menjünk az iskola felé – kért Ibi, mire befordultunk a Jókai utcába.

-          Tudom hol az iskolátok, a Vörösmartiban. Innen kb. 200méterre.

-          Még annyi sincs.

-          Ott, ahol az a fény kivetődik az utcára. - Az utca elég sötét volt.

-          Ott van. - igazolta Ibi is és én mivel sötét volt nem vettem észre és bele léptem egy tócsába felpriccoltam magamat is, de Ibit is. Kivettem a zsebkendőmet és odaadtam Ibinek, hogy törölje le a lábáról a sarat,  az én nadrágomat is letörölte, aztán tovább sétáltunk.

-          Látod! Ott szoktunk mi bemenni az intribe, a kerten ke-resztül. Egyszer én is voltam.

-          Emlékszem, amikor itt jártam  hétfőn múlt egy hete, ez volt az első útam és úgy fájt, hogy te ide kerülsz és én otthon maradok.

-          Igen, te mindig csak erre gondolsz... Nem is bíztos, hogy felvesznek. Igaz nincs minden hely betelve. Olyan szak is van, ahol csak egy felvételiző van. Azt mondták a tanárok, hogy úgy fogják  elosztani a társaságot, hogy média szerint minden szakot betöltenek.

Tudtam, hogy Ibinek sikerül és akkor én el is veszítettem örökre.Mit mondjak mást, ilyen az élet.

-          Elfelejtettem mondani, hogy olyanok is vannak, akik harmadszor felvételiznek. Van köztük egy nagyon jó pofa. Jó vicces. Sohasem tanul. Azt mondja, hogy azon a szekción csak ő van egyedül és bíztosan felveszik. Közbe elértük a Szentgyörgy teret és Ibit megkérdeztem,

-          Most hova menjünk?

-          Be kéne menjek, hogy tanuljak még egy kicsit.

-          Visszafordultunk. Az utca teljesen kihaltnak látszott. Megálltunk és átöleltem Ibit és hosszan megcsókoltam, tele vággyal és szerelemmel. Éreztem, hogy ez a csók lessz talán az utolsó, amit tőle kaptam, amit Ő is akart. Lépteket hallottam, gyorsan szétváltunk, pedig senki sem volt a láthatáron. Én semmi roszra nem gondoltam, hiszen nem tudhattam Ibi gondolatait. Talán ezt gondolta:

-          Na ezt is beírom a naplóba, hogy 1964. X. 17-én este kaptam az utolsó csókot Janitól. Gondolata rólam Ellára szállott, aki ott maradt az intriben, könnyen elveheti a naplómat és elolvashatja. Hangosan csak ennyit mondott. – Kiváncsi vagyok Ellára.Most válik meg, hogy barátok maradunk tovább is vagy végzek vele is.- innen gondoltam, hogy velem már végzett.- A multkor írtam a naplót és ő mind kiváncsiskodott, hogy mit írok. Fogtam magam és átmentem a másik ágyba és ott folytattam az írást. Megsértődött és sírni kezdett. Délbe megkérdezte haragszom-e? Mondtam nem és kibékültünk.Most kért egy borítékot, és mivel te vártál mondtam vegyen ki a böröndömből, de ott van a naplóm is. Ha elolvassa végeztem vele.Mondtam neki, hogy a naplót nem azért írják, hogy más is elolvassa.

-          Igen, ilyenek vagytok ti nők. Mindig a más titka, más dolga érdekel.

-          S ti nem vagytok ilyenek?

-          Tudom mire gondolsz. Engem csak a te életed, a te titkod érdekelt és érdekel.- Beszélgetve elértük az internátust és a kapuba találtuk Magdit, aki hazakisérte a húgát.

-          Ti még mindig itt vagytok?- kérdezte Magdi.

-          Még igen.- mondtam, aztán Magdi elment, és Ibihez fordulva,- Mikor találkozhatunk?

-          Amikor akarod,de úgy gondolkozz, hogy egy esetleg két órát, mert láthatod ezt az időt is be kell pótoljam.- egy darabig csend volt, mivel sokan jártak el mellettünk,Ibi gondolataiba  merült, s egyszer csak megszólalt. - Valamikor olyan szép álmokat szőttünk, és úgy látom nem úgy van. Nem hittem volna, hogy ennyire meghátrálsz. Határozottnak ismertelek s most az ellenkezőjéről kell meggyőződjek. Én mindent úgy csináltam, ahogy megbeszéltük, s te lemaradsz, mert nem akarod a harcot.

-          Ibi nincs igazad. Te most engem gyávának hiszel. Hidd el nem rajtam múlik. Előszőr engem nem engednek a múltam miatt, aztán következnek az anyagiak. Hidd el érted akarok feltőrni is, mert érted éltem,Te voltál a vezérlő csillagom. Most még nem lehet, de remélem nekem is sikerülni fog. Most mindenki elhagyott, a barátok és Te is – nem szólt csak nézett maga elé.- Mikor szoktál felkelni?

-          9 körül, de lehet hogy már nyolckor.

-          Akkor 10 órakkor találkozunk.

-          Várj csak! Az a barátod,

-          Csatlós Csaba.

-          Említette a püspököt és te azt mondtad, hogy beszélsz vele.

-          10 és 11 között találkozunk.Addig megpróbálok elintézni mindent.- Megcsókoltam és siettem haza, hogy ne haragítsam  meg Erzsike nénit.Vendége volt egy rokon, akit Gergely Jóskának hívtak, és neki is volt egy Ibi nevü lánya.Vacsoráztunk és közben beszélgettünk.Nézték az Ibitől kapott fényképeket.

-          Nem is olyan szép lány mint  ahogy te feldicsérted.- mondta Erzsikenéni. - Csinos fiatal, de nem szép. Nem az a szépség aki mindenkinek tetszik. Nekem például egyáltalán nem tetszik. Lehet, hogy kedves, bályos,ügyes, de nem szép. Nézd a Bercike nőjét. Olyan mint egy festett baba. – Így beszélgettünk, de azért én nem cseréltem volna Ibit, Berci egyik nőjével sem. Lefeküdtem és álmomban mind zsebkendők közt jártam, és válogattam  emléknek a leg- szebbeket.Ibi is velem volt...