1964 október 10. Szombat.

Szerettem volna kimenni Görgénybe, de nem kaptam kerékpárt s az enyém még nem volt kész. Lélekben mégis készültem az útra, hogy hátha kapok valamit. Még van egy néhány napom amit vele lehetek és ezt ki kell használnom.Végül úgy döntöttem, hogy kimegyek a busszal. Még 15 perc volt a busz indulásáig. Elsétáltam a megállóig, ahol egy lány már várt a buszra. Ő Vásárhelyre szeretett volna eljútni.Sokat nem szórakoztunk, pedig ez a lány is ügyes szép és fiatal teremtés volt, de hát én Ibit már nem cseréltem volna fel senkivel.Jött a busz és felvett. Akkor csodálkoztam, amikor láttam, hogy milyen sok útas van a buszon. Igaz nem volt csomagom és igy könnyü volt az utazás. Megtudtam, hogy Üvegcsűrön bál lesz és a nép oda utazik a bálba. Volt egy Csűri fiatal ember, aki azt mondta látott engem Csűrön az előadáson. Ő hozta a zenészeket. Tehát ismer. Látott Öcsivel is aki Nusinak udvarol. Kivett a táskájából egy liter bort és felém nyújtotta, hogy huzzam meg. Kezdetben nem akartam, de aztán mégis elvettem a z üveget és ittam egy jó kortyot. Nagyon jól esett. A zenészeket is ismertem mert ők szoktak nálunk is zenélni. Kértem játszák el a Szagos a rozmaring éneket és a busz megtelt zenével, dallal, és vidám emberekkel. Csodálkoztam is, hogy alig ültem fel és már is mindenki az én vezényszómra vár.Hamar megérkeztünk Görgénybe. A fiuk marasztaltak, de nem lehetett velem beszélni. Leszálltam és akkor láttam, hogy Öcsi és Nusi ott vannak a megállóban.

-          Ibi otthon van?- kérdeztem, miután köszöntünk egymásnak.

-          Itt van Ő is.- mondta Öcsi, és én körülnéztem, de nem láttam sehol.

-          Beszéld rá, hogy jöjjön Ő is velünk – könyörgött Nusi, és én nem értettem kit kell rá beszéljek, hiszen Ibit még nem is látom. Egyszer csak megpillantottam, amint jött felém, bársony nadrágban és az ujonnan festertt szveterben.

-          Szervusz.

-          Szervusz. Holnap megyek Vásárhelyre.- mondta és én úgy meglepődtem, hogy alig tudtam szólani.

-          S te csak most mondod?

-          Nem volt kitől megizenjem.

Öcsiék elmentek és mi is indultunk hazafelé. Minek bámuljuk az utazókat.

-          Jóska jösz haza ?- kiáltotta Ibi Cigler Jóskának, aki kerékpárral ott állt a mozi előtt és intett felém. Megállottam és Ibi észrevette, hogy nekem nem tetszik az egész ami itt történik. Eszembe jútott a kefe história. A bálban is álandóan Ibi körül legyeskedett. Jött Jóska és menni kellett. Nem sértettem meg Jóskát, de nem is voltam barátságos vele. Éreztettem, hogy fölösleges itt mellettünk

-          Jani! Beszélj Ibivel, hogy menjünk Csűrre a bálba. Te jösz az én kerékpárommal Ibi az övével, és én az apáméval.

-          Azt gondolod elengednek?- mondta Ibi  Jóskának, - holnap útazom Vásárhelyre.

-          Az nem baj addig hazajövünk.- Volt a Jóska válasza.- Jani te is szólj hozzá.

-          Nem akarok bálba menni. Semmi kedvem hozzá. Most is azon gondolkozom, hogy is megyek haza, mivel a busszal jöttem.

-          Nézd, ha nem tudsz haza menni alszol nálunk és reggel a vonattal vagy a busszal haza mész.- biztatott Jóska.

-          Köszönöm a meghivást, lehet, hogy majd élni fogok vele, de most nincs semmi kedvem – mondtam hüvösen, pedig Jóska nagyon kedves volt hozzám. Megmutatta, hogy hol lakik, de én még Ibihez sem szóltam, csak mentem középen.

-          Gyere na menjünk – noszogatta Ibit Jóska.

-          Hagyj békén Jóska! Legalább te ne idegesits.- mondta Ibi akit idegesitett  hangtalan viselkedésem – hogy gondolod elengednének, amikor még ide a faluba sem engednek nélkülük. Hát akkor Csürre.

-          Szokott- e járni itt alkalmi kocsi ami elvinne Régenbe?- kérdeztem Jóskát.

-          Nem sok, de  néha ide is eltéved egy néhány. – Ibi hirtelen rám nézett, de nem szólt semmit.

-          Akkor itt bevárok egyet – mondtam és át ugrottam a sáncon a tulsó partra és leültem a zöld fűre. Ibi rám nézett, aztán elindult haza felé a köveket rugdosva az új cipőjével. Azt gondolta követni fogom, de én nem mozdultam.

-          Ibi hova mész?- kérdezte Jóska, aki nem értett semmit ebből a néma játékból. Ibi megállott és a sánc felé kezdte rugdosni a köveket. – Komolyan gyertek. Még van időnk elég – mondta Jóska, de mi már nem figyeltünk rá. Ő észrevette és – akkor én megyek haza.- Elment, de még visszakiáltotta, hogy – Jani jöhetsz hozzánk bármikor.

Ibi háttal felém állt a patak mellett, és féloldalra fordulva felém nézett félszemmel.

-          Jösz Jani ?- kérdezte halkan, félve, szégyenlősen. Egy darabig néztem és ő is nézett most már teljesen felém fordulva, aztán fel álltam és elindultam lassan hozzá.- Nincs amiért haragudj. Ott volt a mozinál s kértem várjon meg, hogy ne menjek egyedül haza. Nem tudhattam, hogy te is jösz, és most nem mehettem el mellette csak úgy semmi szó nélkül.

-          Nem tudom mi van mostanában veled. Milyen két arcot kell megváltóztassak ? Fére értetted a jegyzetemet? Én mát a napló irással megjártam. Azt használták fel ellenem a törvényszéken, mert az ember a naplóban az igazságot irja, mert azt magának irja. Nem tudhatom kinek a kezébe kerül. Én azt akartam, hogy csak az érthesse meg amit irtam akivel át éltük az eseményeket. Azt hiszem te fére értetted.

-          Nem értettem fére.

-          Akkor mit értesz alatta ? Ezt mond meg nekem, hogy megjavulhassak.- Válasz  nem  jött – Megint kezded a keddi esetet? Miért nem válaszolsz ? – De Ő csak nem válaszolt. Elérkeztünk a kapuig és én nem mentem be, hanem – Hátha kapok valamit akkor haza megyek.- Kinyitotta a kaput, kitámasztotta és ott várt.

-          Be jössz ? – Kérdezte később.

-          Nem ! Kérlek hozz egy csésze vizet, mert szomjas vagyok.

-          Nem tudsz bejönni ? Máskor is bejöttél vizet inni és azt hiszem tudod hol tartunk mindent.

Bementem, de nem volt viz a vederben. Ibi nevetett rajta, hogy amikor én vizet akarok inni soha nincs viz. Kivette a vedret a kezemből.

-          Hadd hozok én ! Ki akarlak szolgálni – mondta nyomatékosan.- Megigértem, hogy mindig kiszolgállak.

-          Köszönöm már késő.- Ő húzta ki a vizet a kútból, de én elvettem a vedret és bevittem a helyére, majd ittam egy csészével, Ibi az ajtónak támaszkodott és a földet bámulta. Olyan édes volt ebben az esti megvilágitásban, mert a konyhában már égett a villany. Az anyja a disznókat rendezte. Olyan csend volt, hogy hallani lehetett a disznók szürcsölését és csámcsogását amint ettek. Az eget felhő boritotta és ez olyan szomoru képet adott. Megpecsételte a hangulatunkat. Vége a szép holdvilágos éjszakáknak, a varázslatos estéknek. Megittam a vizet, letettem a csészét és meg álltam Ibi előtt. Nem nézett fel rám. Fel emeltem a fejét és erre Ő ráborult a vállamra és ölelni kezdett szorosan, majd megcsókoltuk egymást, majd egyszerre

-          Gyere vesd le a balonodat.- kérte. Közben bejött az anyja és kért nézzünk a tehén után, mert még nem jött meg.

-          Elmegyünk és haza hozzuk,- mondtam Rózsikanéninek. Felvettem a balonomat, mire Ibi sértődötten rám nézett, tudta mit forgatok a fejemben.

-          Nem kell balon, mert nincs hideg és az esső sem esik.

-          Nem tudhatom. Jó, ha rajtam van.

El indultunk, de az anyja valamiért Ibit visszahivta és én lassan ugyan, de elindultam a központ felé. Hallottam amint Ibi utánnam siet. Azt gondoltam, hogy viccből elsiet mellettem, de amint utolért belém karolt és úgy sétáltunk tovább csendben, halgatagon. Este lett. Az útcai villanyt már meggyujtották. Az ég borus volt, a szél alig lengedezett. A levegőben  olyan eső szag volt. Éreztem, hogy nemsokára esni kezd. Láttuk, hogy a csorda már jön és a Bimbót a szomszéd tereli hazafelé, mert tudta, hogy elcsavarog, ha nem vigyáznak rá.

-          Vegyek cigarettát?- kérdeztem Ibit.

-          Ne vegyél. Nem akarom, hogy cigarettázzál.

-          Akkor igérd meg, hogy nem adsz okot az idegességre.

-          Igérem és fogadom, - mondta ünnepélyesen és amint fogta a kezem fel emelte és megcsókolta.- Remélem ez már elég.- Megöleltem és megcsókoltam, aztán folytattuk útunkat haza felé.Amint átmentünk a hidon egyszerre egy teherautó jön velünk szemben. Ibi megrezzent amikor látta, hogy én figyelem a sofört, de nem szóltam semmit. Ő sem szólott. Mire a kapuhoz értünk ismét egy autó jött felénk.- Ne gondold, hogy ezek Régenbe mennek, mert úgy sem tudsz itthagyni.- mondta csicseregve. Hát igen. Igaza van. Úgy sem tudnám már itthagyni, - gondoltam magamban, - már nagyon rég nem az történik  amit én akarok, hanem mindig az amit ő akar. Mire hazaértünk az anyja már fejt. A verándán sötét volt és mi kihasználtuk a sötétet és csókolóztunk. Aztán olyan csend lett, hogy hallani lehetett amint a tej csurgott a sajtárba. Bementünk a szobába és Ibi hozzálátott a csomagoláshoz.- Jani nem adnád a tolladat, hogy irjam mit tettem be a böröndbe, mert az enyémet ellopták az iskolában.- Oda adtam a tollam és aztán minden fiókot kihúzott és mindent kiszedett, amire szüksége lesz a felvételin. Én űltem az ágyon és figyeltem amint tesz vesz. A rádió elött volt Ibinek a kék muszlin kendője, a mókuskával és a gombával, összefogtam és zsebrevágtam emléknek. Ibi a zsebkendőket rakta a böröndbe és egyet mellém tett az ágyra. Én azt hittem azért teszi oda, hogy elvegyem emlékbe, és zsebretettem.

-          Már megint lopsz?- mondta komolykodva, de aztán elmosolyodott.- Ez már a második zsebkendő amit elvettél. Nem sok?

-          Hát semmi sem sok, de ha majd a feleségem leszel akkor maj vissza adom és milyen kellemes emlékek lesznek akkor, emlékezni a mai napra, amikor itt ebben a szobában emlékeket szereztünk az utókórnak - kiment és a naplóval tért vissza. Én el akartam venni a naplót tőle  és mivel nem akarta adni dulakodás keletkezett, Ibi le esett a báránybőrre és akkor is szoritotta a naplót.

-          Ha nem hagysz békén kiáltom anyut – mondta Ibi nevetve. – Anyu, Jani nem hagy békén !- Bejött az anyja és nevette, hogy hogyan játszunk.

-          Sajnos mi nem játszadoztunk soha apáddal, s ez elég baj – mondta Rózsikanéni nevetve, aztán kiment a konyhába.

-          Mit akarsz a naplómmal? Azt hiszed neked irtam ? Mit akarsz belőle tudni ? Már mutattam nem is egyszer.

-          Csak egy részt szeretnék látni.

-          Melyiket ? Ha megmondod megmutatom.

-          Nem mondom meg, mert úgy is megtudom.- mondtam, - egyszer majd elveszem és elolvasom.

-          Soha !

-          Soha???

-          Soha,- mondta még egyszer, aztán gyorsan betette a böröndbe a naplót. Aztán végig nézte a papirokat, amiket összegyüjtött és volt amit megtartott és amit eldobott. Lefeküdt a szönyegre és úgy olvasta a papirokat. Mellé feküdtem.- Kelj fel Jani, mert összemocskolod a ruhádat. Komolyan mondom.

-          Hadd olyan jó melletted feküdni.- mondtam és az anyja, aki belépett, látva, hogy a szönyegen fekszünk

-          Nektek nincs szék? Eddig az ágyon is tudtatok űlni. Hogy kerültetek a földre?

-          Most jobban esik a földön, csak együtt lehessünk.

Kiment az anyja és én a búcsu versemet adtam Ibinek és kértem irjon Ő is valamit nekem búcsuzóul. Hoztam neki egy lapot és hagytam, hogy irjon. Jó zenét akartam keresni a rádióban, hogy ihletet teremtsek a levél iráshoz, aztán rágyujtottam és vártam a levelet. Ibi irt lassan elgondolkozva. Nem irt sokat.

                     Édesem!

Azt kérted irjak valamit búcsuzóúl, hiszen utolsó esténk. Én mégsem tudok búcsuszavakat használni, s neked nem is fogok talán soha. Én téged mindig szeretni tudtalak, habár sokszor kalandokra vágytam. Hiszen  tudod, nekem még komoly udvarlóm nem volt, soha senki nem kérte számon multamat, én ehez nem voltam hozzászokva. Na, de mindegy most nem untatlak ezzel

Ne haragudj nem tudok most irni, megirom öszintén, nem vagyok a legjobb álapotban. Nagyon ideges vagyok az utóbbi időben, az okát nem kell leirjam, mert azt hiszem tudod. Izgulok a felvételi miatt. Szeretném, ha sikerülne...

Ezek után pedig tégy úgy ahogy jónak látod.

                                                                     Csók,  Ibi

Átadta  a levelet, elolvastam, aztán leültem az ágyra és mégegyszer elolvastam. Nem voltam kibékülve, hogy nagyon száraz és nagyon fölényesen irt. Amig olvastam Ibi ismét végignézte a fiokokat és aztán megállt mellettem

-          Jani, kértem a tolladat. Remélem ide adod, amig veszek magamnak mást. Az enyémet tudod ellopták.

-          Persze, hogy adom. Remélem szerencsét hoz neked is, mert nekem szerencsét hozott. Téged.- Becsuktuk a böröndöt.- Látod nekem ennyi hozomány is elég. A boldogsághoz ennyi is elég.

-          Nekem is.- mondta boldogan, aztán megölelt és megcsókolt.

-          Ibi, felkeresselek Vásárhelyt ?

-          Ne... kérlek  ne...úgyis  olyan keveset tanultam s tanulni akarok. Ha jösz  akkor nem tanulok és akkor  nem is sikerül a felvételi az biztos. Én pedig nagyon szeretném, ha felvennének.

-          Menjek Vásárhelyre dolgozni?

-          Azt hiszem mindkettönknek csak rosz lenne... Nem tudnék tanulni.

Kihúztam a fiókot, ami üress volt, teljesen kiürült. Már nincs értelme ki és be huzogatni.Megsajdult a szivem arra a gondolatra, hogy most csak a fiók üress, de holnap már üres lesz a szoba, a ház, az udvar, a kert, a park, az egész Görgény mind hidegen és fagyosan fogad. Kihal belőle a fény, a varázs, az éltető erő, pedig úgy megszoktam ide járni, talán ők is megszoktak engem, lehet én is hiányozni fogok. Ki tudja? Emlékszem egyszer Ibi azt mondta:

-          Jani, én úgy érzem te is a családba tartozol. Ha nem jösz, nagyon fáj..., ha nem vagy itt, mindig várlak. Olyan jólesik látnom, annyira örülök amikor a kanyarnál befordulsz a kerékpárral.Ilyenkor tele van a szivem boldogsággal.

Igen. Szeret engem. Egyformán szeretjük egymást. Összetartozunk. Az az igazi szeretet amikor azt akit szeretünk, hiányzik, ha nincs mellettünk, akire csak szeretettel gondolunk akkor is, ha nincs jelen.

Megjött az apja is Régenből, a munkából. 10 óra volt. Feszéjezve éreztem magam, hiszen már késő van.

-          Ibike, haza jött édesapád, azt hiszem jobb volna hazamenni. Nagyon szégyelem magam, mindig olyan sokat ülök.

-          Pedig úgy szeretnélek itt tartani reggelig... Itt szeretnék megviradni veled az ágyon. Hová mész most ? Nagyon késő van.

-          Elmegyek  Jóskáékhoz. Milyen Jóskának hivják ?

-          Nem is tudom... Mi csak Cigler Jóskának hivjuk azt hiszem Márton Józsefnek hivják. Azt hiszem nincs itthom, hanem Csűrön van a bálba, mert oda udvarol. Azért szerette volna, hogy vele menjünk, hogy ne legyen egyedül.

-          Akkor megyek Orbán Jancsiékhoz. Hátha ők itthon vannak. Ha ők lefeküdtek, akkor itt fogok virasztani valamelyik kapu alatt, vagy sétálok az utcán. Valahogy eltelik reggelig.

-          Ha Jancsiék lefeküdtek, gyere vissza, várni foglak az ablaknál, akarom tudni mi van veled.

-          Jó. – mondtam, aztán megöleltük és megcsókoltuk egymást, rám adta a balont, meg igazitotta a sálamat és elindultam az ajtó felé.- Csókolom és jóéjszakát kivánok- mondtam a szülők felé.

-          Ne menjen még Jani! Maradjon vacsorázzon velünk.- kérte az anyja. Ibi örömébe megölelt a nyakamba ugrott és azt mondta.

-          Gyere vesd le a balonodat, nem mész sehova itt maradsz velünk.- Kézen fogott és úgy cipelt be a szobába, mint egy kincset. Tehát még egy néhány percig élvezhetem a fényt, a boldogságot, még maradhatok vele. Olyan jól esett ez a marasztalás és főleg az, hogy ez neki is örömet jelentett. Ibi kedvenc vacsoráját szolgálta fel az anyja. Tojás rántottát szalonnával, uborka salátával és jó borral.Sokat beszélgettünk, főleg a szülők meséltek fiatal életükről, hol laktak és hogyan éltek, hogy élték meg a háborut. Engem az érdekelt, hogy Ibi hol született, milyen volt kicsi korában?

-          Ibi Görgényben született, de 2 éves korától a mocsárban lakott ahol házunk volt.

-          Pedig én azt gondoltam, hogy az erdőben született, mert tulságosan szép és tulságosan vad. – Mondtam nevetve.

-          Emlékszem, hogy volt egy forrás és egy tó, ahonnanhoztuk a vizet Öcsivel, - mesélte Ibi.

-          Magass beton lépcső volt, s Ibi háromkerekü biciglivel ereszkedett le  rajta. Mindig azt gondoltam összetöri magát, de sohasem lett semmi baja. Nagyon ügyes leényka volt. Amig ott laktunk mindig az volt a vágyam, hogy egyszer bekerülhessünk a faluba és legyen egy kis hajlékunk és mikor minden meg van vissza vágyom oda, ahol eddig éltünk. Ott sem unatkoztam soha. A plébános úr oda is eljött házat szentelni és nagyon szerette Ibikét. Megtanitotta egy versre  is és nagyon csodálkozott, hogy milyen jó feje van a leánykának. Nem ez a plébános volt akkor, hanem egy idősebb, aki már meghalt. Volt felesége és egy fia, akit a háboruban meglöttek. A felesége gyönyörü nő volt. Máj betegségbe halt meg, még az öreg előtt.

-          Én is májbetegségbe halok meg fájdalmamban – súgtam Ibinek. A kezem az asztalon volt és Ibi reátette az ő kezét és megszoritotta az enyémet.Ittunk az Ibi sikerére és Ő annyira meghatódott, hogy kiment és sirni kezdett. Erre az anyja is sirt és nem tudtunk lelket verni beléjük.

-          Tudja Jani ! Annyira megszoktuk már, hogy itt van velünk, hogy itthon legyen. Tele volt a ház vele. Máskor alig volt itthon. Szeptember elején már ment is vissza. Most, hogy ilyen hosszu ideig volt itthon úgy megszoktam és olyan keserves a válás.- sirt az anyja. Én tudtam, hogy tényleg fáj a válás, de azt is tudtam, hogy a bor is egy kicsit beszél.

Mi Jóska bácsival kiüritettük a poharat, nem tudtunk sirni. Az élet meg edzett minket. Éreztem azért, hogy az én szivem is elszorul. Kimentem Ibihez, aki a nyakamba borult és úgy sirdogált tovább.

-          Ne sirj Ibike, mert nem meghalni mész! Ha sirni látlak még roszabb a válás.- felemeltem a fejét és össze vissza csókoltam szemét, száját, homlokát, arcát és behoztam a konyhába és kértük, hogy igyék velünk Ő is. Ivott.

A bortól megeredt a Jóska bácsi nyelve is és most ő kezdte mesélni élményeit, kalandjait. Azzal kezdte a beszédét,

-          Emlékszem én sosem féltem este se járni sem az erdőben sem a faluban. Persze csak ha emberekről van szó. Minden ember tart a másiktól. Pont úgy félnek ők tőlem, mint ahogy én kéne féljek tőlük. Akkor  mit kell félni egy félős embertől? Nem azt gondolják, szegény ember milyen későn jár ilyen vad helyen és gyalog, hanem vajon miért jár ez az ember ilyen későn és ilyen vad helyeken gyalog? Valami rosz szándék vezérelheti. Ezért félni kell tőle. Az erdei vad álatoktól sem kell félni, mert ugyan az a félelem van meg az álatokban is, mert az álatok az embert nagyobbnak látják mint amekkora és ezért félnek tőle.- Aztán elmesélte a kalandját a medvével, Rózsikanéni a farkassal.Aztán következett a háborus emlékek és a menekülés.

A vacsora  már régen befejeződött és én éreztem, hogy nem csak én, hanem a háziak is alig látnak az álmosságtól. Ibin inkább a szomoruság látszott. Megnéztem az órát fél egy volt. Fel álltam és búcsuztam. Mindenki fel állt. Rózsika néni elszedte az asztalt, én Ibivel a szobába vonultunk.

-          Olyan fáradt vagyok, hogy édesapádat két példányban látom. Nem baj, mert az úton a szél kifujja a szememből az álmosságot.

-          Várj! Nem engedlek el,- mondta Ibi és kiment a konyhába beszélt valamit az anyjával. – Anyu, gyere csak. Itt kéne aludjon Jani. Öcsi ugy sincs itthon és alszik az ő ágyában. Hogy induljon ilyen későn haza, és ő is fáradt lehet.

-          Persze. Alszik az Öcsi helyén a sezlonyon.

-          Jó lesz Jani?- kérdezte Ibi és én hálából megcsókoltam és

-          Köszönöm, - mondtam aztán. Mivel Ibi gyorsan vetni kezdte az ágyat én kimentem a VC –re. Mire bejöttem változott a program. Én az Ibi ágyában a szobában kaptam helyet,

-          Te itt alszol az én helyemben – mondta Ibi aki már el is kéászitette az ágyat.

-          Végre én is elfoglalom az ágyadat, - mondtam nyomatékkal.- Nekem is két személyre vetettél ?

-          Magamnak is úgy szoktam. Képzelj oda engem is.

-          Hej be szeretném.

-          Annak is eljön az ideje. – Mondta, aztán bejött az anyja és

-          Miért bontottad meg mind a két felét ? Jani elfért volna az egyik felében is. Nem olyan kövér, hogy ne férne el.

-          Hadd anyu legyen Janinak helye. Hozz inkább egy inget Janinak amiben aludjon.

-          Remélem Jani nem alszik kereszben mint Ibi szokott?

-          Nem. Én ahogy lefekszem úgy kelek fel. Nem sokat mozgolódok.

Be hozták az inget, amit felvettem, aztán kimentek mind a ketten és én levetköztem és lefeküdtem. Nem tudtam elaludni amig az Ibi hangját hallottam. Egyszer még bejött az anyja kivett valamit a szekrényből, kiment és lassan elcsendesedett minden. Én a szoba sarkait számoltam meg, aztán végig néztem mindent, hogy belém vésődjön minden apróc része ennek a kis helynek, ahol annyi kellemes emlék marad, amit ki tudja láthatok – e még belülről valaha. Elaludtam. Álmomban mind zsebkendőket gyüjtöttem emléknek. Ibi is velem volt és a föld tele volt zsebkendővel.